Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kovács András Nemrokon

12 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A hét legnagyobb sörös híre a Kósa Lajos-féle "sörtörvény", ami a három nagy multinacionális hazai sörgyártó (Heineken - Soproni, Asahi - Dreher, Molson-Coors - Borsodi) és az importőr Carlsberg vendéglátóhelyekkel (kocsmák, sörözők, éttermek, fesztiválok) kötött szerződéseinek felülvizsgálatáról…..
Pillanatnyilag (augusztus első hetében járunk) úgy tűnik, sok helyen nem lesz a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubnak találkozója. Ilyenkor a hagyománynak megfelelően  már  rég tudja mindenki, merre vesszük az irányt Kisasszony havának első, vagy második  hétvégéjén. Történt, hogy a kellő időben…..
Azt mondta az öreg Kis, ne csak igyunk, olvassunk is. Ez a mérsékelten szellemes bevezető mondat rögtön rámutat dolgozatunk tárgyára: sörirodalom. Sör kedvelőként és gyakorló antikváriusként kíváncsi voltam mennyi sör témájú magyar nyelvű könyv jelenhetett meg hazánkban. Az 1990 előtti időszakot…..
A hétvégén a lengyelországi Tychy városában rendezték meg a sörcikkgyűjtők harmadik világtalálkozóját, A lengyel város mindenképp alkalmas helyszín egy sörös rendezvényre, hiszen az egyik legnagyobb lengyel vállalatcsoport a Kompania Piwowarska sörgyára működik itt. A városban olyan sörök készülnek,…..
Ugyan, mi lehet érdekfeszítő a szocialista nagyüzem (a munka vörös zászló érdemrendjével kitüntetett…stb.) egyen-söreinek vérszegény címke-imitációiban? – merül fel a kérdés még  az életvitel-szerűen gyűjtők némelyikében is. Pedig akad nézni való ezeken a kis megfakult, olykor szinte antireklám…..
SERTEPERTE Árpalé a kibutzokban 2016.12.18 15:57:00
A Szentföld ősidőktől kezdve a szőlő terepe volt. A terület legkorábbi történetét tudató forrásunk, az Ószövetség bibliája sehol sem említ sör jellegű készítményeket. A régióban ugyan 2015-ben – nagy szenzációként – feltártak  egy i.e.3500 és 3000 között működött sörfőzdét, ám ezek cserépkorsóiról,…..
SERTEPERTE Banánhéjkeringő 2016.12.11 21:14:02
2016 legszomorúbb eseménye számomra Kiss Tamás búcsúja volt. Sok minden egyébként sem történt idén, ami megrázta volna a sörös világot. Nem sorolnám ide sem azt, hogy Kisüzem néven a régi sörfőzdék megrendezték saját fesztiváljukat, sem azt, hogy kraft néven egyfajta szerveződést alapítottak az ifjú…..
Kovács András Nemrokon 2016.12.12 10:27:01
@brumifiu: szerencsére méltó utódra lelt az objektum: Ogre Bácsi sörözője lett belőle, ahol a Szent András söreit csapolják, szám szerint tízet, köztük a névadó Ogrét is, amelynek eredetijét - csekély ellenszolgáltatás fejében - élőben körül lehet járni.
„Tedd egy vödör vízbe, áztassad az üveget, aztán öt-hat óra múlva óvatosan húzzad le!” – szólt az első tanács. „Az ilyeneket hajszárítóval kell leolvasztani”- következett el a műanyag címkék kora. ”Betenni a mikróba, egy perc, és lehámozható”- állította a következő címkegyűjtő-guru. „Rakd az üveget…..
Kovács András Nemrokon 2016.11.23 18:06:57
@t.o.d.: Erre legjobb lehetőség a félévente tartott naaaagy nemzetközi találkozónk - a legközelebbi jövő április 1.-én. Részletek a Fb-oldalunkon (Magyarországi Sörcikkgyűjtő klub), ill.honlapunkon: www.sorcikk.eu
Kovács András Nemrokon 2016.11.23 18:08:07
@L. Svejk: Örömmel olvasom. Nosza, rajta, kezdj gyűjteni ! klubunk szívesen lát.
Mind többen vesznek részt a Magyar Sörcikkgyűjtő Klub közép-európai sörös találkozóin. Idén a Collectorism támogatásával – 2016.november 5-én a Legenda sörfőzde Center összes termeiben huszonkilencedik alkalommal jön össze a közel százötven hazai, és fele annyi külföldi – osztrák, lengyel, cseh,…..
2016. október hetedikén és nyolcadikán a legújabb kor Európa-közepe legnagyobb sör-központú összejövetele zajlott le a szlovákiai Martinban. A háromszáznál több látogató Hollandiától Örményországig, Dániától Görögországig terjedő régióból sereglett össze. Az előkészületek sokaknak napokig tartanak…..
SERTEPERTE Rákóczi sörgyára 2016.09.04 22:56:00
Hazánkban az első nagyüzemű serfözőház, amely már sörgyárnak nevezhetõ, II. Rákóczi Ferenc fejedelem birtokán, az Ungvár váruradalomhoz tartozó Podheringen, mai nevén Õraljafalván volt. Fejedelmi kedvtelés volt-e a sörfõzéssel való foglalatosság, vagy a szabadságharc alatt jövedelmeit akarta…..
A gyűjtögetés ősidők óta az ember sajátja. A hagyományos gyűjtögetés a lét fenntartását szolgálta. Ezt újították fel az kukázók. Ám idővel az ő társadalmuk is tagozódott, ennek köszönhetően nem minden kukázó egyforma: egyesek már másoknak is gyűjtögetnek. Van azonban a gyűjtögetésnek egy másik,…..
SERTEPERTE Kraft, így, magyarosan 2016.08.23 18:21:32
A 2016.augusztus 19-20.-án a pesti Maglódi út 47.-ben zajlott események a honi kisüzemi, kézműves, és egyéb módokon a gyáritól megkülönböztetett sörkészítési kalendáriumban piros betűs ünnep lett. Annak idején, két és fél éve – micsoda történelmi távlat! – azt is csodának tartottuk, hogy a  …..
SERTEPERTE VIET – BEER – NAM 2016.05.28 00:06:49
Mintha egy igazi sörivó országban lennénk – gondolja a messzi  földről  e távol-keleti  országba zarándokló turista. A boltokban ígéretes dobozos és üveges áruk, Hanoi belvárosában  utcai asztaloknál poharat-kis korsót emelgető  vendégek. Az interneten kutakodók  pedig mindezekhez több tucat kis…..
Szombathelyi barátom, Erdélyi Tamás lőtte ezt a képet a helyi TESCO-ban és megosztotta a Facebookon. A fotó tanúsága szerint Szombathelyen megjelentek a hipermarket polcain a magyar kézműves sörök. A választék persze nem teljes, de a békésszentandrási, a MONYO, a Hopfanatic és az Ikkona sörei mégis…..
Még alig hevertük ki a Belga Sörfesztivált, most hétvégén jön az Óbudai Sörfesztivál – Kisüzem 2016. nevű rendezvény, ahol a hazai kisüzemi sörfőzdék, plusz két határon túli magyar főzde mutatkoznak be söreikkel. Lesz street food és lesznek koncertek is. Az Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft. a…..
SERTEPERTE A sör nem alkohol 2016.05.14 09:10:00
A sör nem alkohol, mivel ezt a Szejm, a lengyel parlament törvénybe iktatta. Igaz a „sörtörvény” megalkotására nem épp kedvező időpontban az 1981 decemberi hadiállapot bevezetése után néhány hónappal került sor. Hadiállapot lévén tilos volt az alkohol szabad forgalmazása. Jegyrendszert vezettek be a…..
Kovács András Nemrokon 2016.05.15 17:29:41
Nemrég hívta fel egyik kedves barátom a figyelmemet, hogy a bőcsi Borsodi-gyár immáron nem csupán a világos 12-es Staroprament, hanem a  Staropramen Dark-ot is helyben, licenc alapján gyártja, úgyhogy ismét honosodott egy eleddig import márka. Sajnos, mint már korábban láthattuk, ez a honosodás…..
  A korabeli okmányok szerint az  óbudai káptalannak a középkori Alt-Ofen piacterén álló kőháza 1500 körül egy bizonyos Ferenc deák tulajdonába került, aki átépíttette. Ez az épület a török időkben alaposan megrongálódott, de falmaradványai felhasználásával   1697-re a telken felépült az első…..
I. rész Amelyben a  Főhős kibontakoztatja világmegváltó tervét, kérve az istenek segedelmét, majd fölfegyverkeződvén útra kél, s nagyobbnál nagyobb csatákban  számtalan sebesülést szerez, végül lázálom gyötri, de túléli ( elvégre milyen eposz lenne  az, amelyben a  központi figura már a 2.oldalon…..
A minapi ünneplős méltatások  kapcsán néhány kiegészítés az igazi, nagy feltáró írások mellé:    Az előkészületek  az 1909.évi első, bátortalan montanai próbálkozás után, amelyet az I. világháború, majd a szesztilalom  15 éve követett -  a hivatalos dátum előtt tizennégy hónappal kezdődtek, szinte…..