Regisztráció Blogot indítok
Adatok
tanarseged ur

6 bejegyzést írt és 2934 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Néhány éve a Fidesz még a tibeti autonómia, a kínai sajtószabadság és az emberi jogok zászlója alatt vonult Kína ellen. Mára a Free Tibet blog a fidesz.hu-ról teljesen eltűnt.   Salát Gergő, miután kioszt néhány kokit a nyugati - jellemzően liberális - sajtónak,…..
tanarseged ur 2011.07.14 13:24:22
@jotunder: Önkorlátozásod bölcs időtakarékosság. :-) Kiismertem már a sértegetési és gúnyolódási repertoárodat, és több oldalnyi nekem címzett jótündéres tartalmat generálhatok, tehát ne pazarold erre az időd. :-)

Most viszont komoly leszek:

Tudni akartam, hogy egy potenciálisan jó nick, akit egy időben becsültem is (már amennyire egy nicket becsülni lehet), és akinek az IRL-je szakmájában igencsak tiszteletre méltó valaki (de akiről ennyit és ne többet, mert az IRL-jét egyedül neki van joga összekapcsolni a nickjével) hogyan követhet el ennyire (szvsz) megvetésre méltó dolgokat. Kíváncsi voltam arra is, hogy mit válaszol, ha ezzel szembesítik.

Nagyjából megtudtam. Az is világos, hogy nem fogjuk egymást meggyőzni. Van még valami? Nekem pár óra múlva mennem kell, és akkor pár napig nem leszek, de aztán még visszanézek. "Tanársegéd urat" pedig nagyon unom már (nyilván ti is :-)), hamarosan törlöm ezt a nicket.
tanarseged ur 2011.07.14 15:17:35
@Kettes: Időközben az is lettem, de nem ezen múlik. "Adjunktus úr" nickem nem lesz, "tanársegéd úr" nick működését pedig tavaly karácsonykor már egyszer beszüntettem, aztán párszor (nem sokszor) még reaktiváltam, de most már tényleg elegem van belőle. :-)

@jotunder: "Nincs egyetlen egy olyan ember a politika környékén, akire akárcsak srévizavé tudnék nézni, nemhogy felirányban."
- Na, csak leírtál valamit, amivel teljesen egyetértek. :-)

Most pedig mennem kell, ha közben válaszol valaki, azt már csak néhány nap múlva látom. Üdv.
  Akár európai alapelv is lehetne az, hogy az abortusz helyett az örökbefogadást részesítsék előnyben Carlo Casini, az Európai Parlament alkotmányügyi bizottságának (néppárti) elnöke szerint  – írja a Magyar Kurír. Az ügy azzal kezdődött, hogy a magyar kormány…..
  A rendszerváltozás óta eltelt idő két koncepciót termelt ki a tömegoktatás felügyeletének megoldására.  Az első demokratikus kormány meghagyta az adóforintokból finanszírozott, de a különböző fenntartók kezelésébe adott iskolák munkájának állami…..
tanarseged ur 2011.06.17 13:31:18
@rajcsányi.gellért (ergé): Miért, régi álnéven osztani korrektebb? (Elpetnek új neve van? Gondolom, ez publikus volt, csak kimaradtam.)
 Balsai István alkotmánybíró-jelölt az alábbi törvénymódosítást terjesztette be az Országgyűlésnek 554/H. § Kiemelt jelentőségű ügyben elrendelt őrizet legfeljebb százhúsz óráig tarthat. Az őrizet első negyvennyolc órájában a terhelt nem találkozhat…..
tanarseged ur 2011.06.16 19:23:04
@jotunder: Van egy kis különbség aközött, ha két fél vitatkozik, és az egyetem tkp. csak a "pálya" (de semleges pálya!), ahol ők összecsaphatnak, és aközött, hogy ha az egyetemet egy politikailag besorolható (ilyen- vagy olyanoldali v. épp -ellenes) rendezvényre használják. A tekintélyérvekért pedig még egy nevető szmájli jár neked: :-D
tanarseged ur 2011.06.16 19:32:06
@Kettes: Egy lehetséges álláspont arra vonatkozóan, hogy ebben a kérdésben mi legyen a norma. Hogy mennyire "csak" az enyém, nem tudom. Ismerek olyan oktatókat, akik így gondolják, meg olyanokat is, akik nem. A publikációs teljesítményüket most nem vetem össze, ebben a kérdésben hadd ne legyek autoriter.

Hogy Mészárosnak igaza volt-e: mivel itt nem egy "milyen a világ", hanem egy "milyen legyen" problémáról van szó (aki szereti a filozófiát, annak "sein-sollen"), erre a kérdésre nincs válasz. Csak akkor van, ha megegyezés van olyan premisszákban, amelyekből a válasz levezethető.
Mandiner blog Atomot nekünk 2011.06.15 14:14:00
  Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy az atomenergiát kiiktassa villamos energia rendszeréből – közölte Fellegi Tamás. A miniszter hozzátette: a növekvő energiaigény miatt mindenképpen bővítik a Paksi Atomerőművet. Végre egy józan hang, amely nem különféle…..
tanarseged ur 2011.06.15 23:53:43
@evil overlord: Nicsak, egy régi ismerős. Üdvözlöm! Eltűnt pár hónapra?
Örülünk, Vincent? Aggodalom 2011.06.12 18:09:00
Most hogy kezdem nagyon unni az ámokot, amit Pártunk és Kormányunk futkos itten, inkább más témában reszelgetem a körmömet. Jelesül abban, hogy több száz évig is élhet az ember, amint a jeles kutató vizionálja. Ez valami remek dolog lenne. Főleg akkor, ha én lennék az az ember,…..
tanarseged ur 2011.06.14 20:45:37
@maroz: Téves általánosítás. Ha mindig megjelennék, valahányszor van ok a gonoszkodásra, akkor az összes időmet itt, no meg persze más blogokon tölteném - gonoszkodással. :-)
tanarseged ur 2011.06.15 12:37:00
@kiskii:
"A poszt nagyon jó, bár vannak benne vitatható és vitatott dolgok."
Akkor légy büszke rá. :-D
Mandiner blog A közíró 2011.06.09 14:01:00
     Bevallom, régóta készülök ennek a posztnak a megírására. Ugyanis szeretném definiálni, hogy mi is az a közíró. Mert a közíró az nem egyszerűen publicista, vagy újságíró, ó nem. Ugyan Bartus László a minap bedobta a köztudatba a sokkal szórakoztatóbban…..
tanarseged ur 2011.06.10 14:58:59
@Hessler ezredes - halál az ötven órára: Az utolsó mondatod nem igaz. Aki pénzt vagy hatalmat kap az írásért, abban legyen annyi gerinc, hogy a saját nevén ír. Az álnéven blogoló amatőröket, akik szórakozásból csinálják, nem kell bántani. Vagyis de, csak nem így. :-)
  ..
tanarseged ur 2011.06.09 11:10:30
@bz249: "ha 2014-ben nem a Fidesz, akkor ki?"
Hát az MLSZP. Magyarországi LibaSZerelő Párt.
  Nem szokásom más blogok írásaival foglalkozni, hiszen magával Szőcs Gézával mondom: virágozzon száz virág, és mindenki vigye a maga agendáját oda, ahová akarja. A véleményszabadság ügyében javíthatatlan szabadelvűként kíváncsian olvasom minden témában az eltérő…..
tanarseged ur 2011.06.08 15:57:37
@Alfőmérnök: Összehasonlítás: kurucinfó 32 ezer.
tanarseged ur 2011.06.08 16:01:58
@elGabor: Tényleg nem kellene. Nekem sem. :-) De kis távolságtartással elkerülhető a bosszankodás; helyette szórakozhat az ember.
tanarseged ur 2011.06.08 17:57:36
@Alfőmérnök:
W blog - 2105
Vastagbőr - 2717
Hírcsárda - 11089
Senki többet?... Mert akkor a viccblog nyer.

Külön kategória, mert nem a blog.hu-n van:
Galamus-csoport - 2710
(És közben már 293 "előfizetőjük/támogatójuk" is van. Nem kispályások, nem blogolnak ingyen! :-))
„Amit értelmi és állampolgári képességünk nem talál okosnak, sem közhasznúnak, azt teljes joggal tartja méltóságán alulinak.”  /Marcus Aurelius: Elmélkedések/   A törvényhozási dömping során számtalanszor elhangzott az ítélet: gumiparagrafus! –…..
tanarseged ur 2011.06.03 21:47:45
@málnási:
Tudom. De ha a málnási-projekt ugyanaz a karikaturisztikus és kiszámítható figura lesz, mint a Grift-projekt, akkor miben lesz más málnási, mint egy Grift-2? Ha már buddhizmus: Ole Nydahlt ismeri?
tanarseged ur 2011.06.04 11:12:14
@málnási: Nincs jelentősége, hogy málnási Grift-2? Elvarratlan szál! Hát milyen irodalmár maga?
Kíváncsi lettem volna, hogy Ole Nydahlt is a tanítást nyugati liberfoson átszűrő hittorzítónak tartja-e, illetve hogy mit szól az iszlámmal kapcsolatos szövegeihez.
tanarseged ur 2011.06.04 22:35:25
@málnási:
Ha maga nem csupán szövegel, hanem gyakorló, aki menedéket vett, az egy kicsit meglep.
Hogy ebben az esetben kifelé nem oszt meg bírálatot, az nem lep meg.
Hogy azért közben mégis kikacsint, az sem.
Az utolsó előtti mondatát pedig szinte vártam. :-)

Ole Nydahl iszlámmal kapcsolatos szövegei nekem nem tűnnek "jányosnak", egyébként viszont van valami a bonmot-jában. :-)
Rendkívüli védelmi helyzetben hadra fogható lenne a 18-40 éves korosztály. - szól az új slágerhír. Én még abba a generációba tartozom, amelynek kötelező jelleggel le kellett tudni ezt a "hazafias kötelezettséget". Jóféle kis - meddő - vitákat lehetne arról…..
tanarseged ur 2011.05.18 20:31:17
@HaKohen: Durvulás =/= kurvulás. Az utóbbi pénzért végzett tevékenységre utal, azt pedig engedjük már meg Vincentéknek, hogy nem pénzért blogolnak.
tanarseged ur 2011.05.18 22:39:20
@szempontpuska: A Mandinernek csak a főszerkesztője kapott pénzt (meg tán még valaki, akivel közös cége van?), weblapszerkesztésért. Persze érdekes párhuzamokat lehetne vonni akár Gary Greyhound, akár a "másik oldalról" TWÁ vagy Babarczy Eszter megbízásaival. Nem mennék bele, részben mert már hónapok óta távolságot tartok; részben mert mások már úgyis mindent leírtak ezekről, amit egyáltalán lehet; részben pedig mert mint egykori külsős Mandiner-szerző nem érezném sportszerűnek, hogy így utólag akár jót, akár rosszat írjak a Mandinerről. Azt azért leszögezném, hogy én azért a néhány posztomért nem kaptam egy vasat sem, és nem is fogadtam volna el (sőt, sértőnek találtam volna, ha kínálnak), hiszen hobbiból írtam - és ezt a szerkesztők is pontosan tudták.

@HaKohen: Ja, igazad van, tényleg én is ezt mondtam magamnak, amikor annak idején a szabálykövető tanulóvezető-időszakot magam mögött hagyva kezdtem úgy 10%-kal a megengedett sebesség fölött menni... Pedig nem fizetnek érte, sőt, örülhetek, hogy eddig nekem nem kellett. :-)
 Makovecz Imre zsidózott egyet.  Olyan kis igazi alvégi, kocsmai zsidózgatás ez, afféle böllérbicskás csurkantás.  Nem rosszabb ez, mint amikor a szerencsétlen hülyebácsi dávidcsillagot éget, vagy mint Bayer Zsolt egy véletlenül választott mellékmondata. Káeurópai,…..
tanarseged ur 2011.05.11 15:32:32
@Kettes: Ha szaros a magyar kultúra csúcsa, milyen lehet az alja? JT persze annyi előnyben van MI-vel szemben, hogy kommentekben pontosíthat. De engem nem zavar(na) semmilyen szarozás, felőlem szarozhatja az egészet is, vagy külön csak a csúcsát is. A Cahal-os (moszados?) mataharik sem zavarnak, és a szívlapát sem. Csak beugrottam, szórakoztam egy kicsit, kipróbáltam, hogy milyen is a kommentelés, miután pár hónapja leszoktam róla, de vigyáznom kell, nehogy visszaszokjak.
tanarseged ur 2011.05.11 22:38:40
@Kettes: Attól függ: ki(k) (miért pont én? :-)), hányan, milyet, mekkorát.
tanarseged ur 2011.05.11 23:45:13
@Szindbad: Szerintem nagyon következetes vagyok. :-) (Kivéve, hogy elhatároztam, hogy nem kommentelek, aztán néha mégis.) A viták és az érvelés a mostani politikai helyzetben elvesztették az értelmüket. Hacsak esetleg nem tényleg valami nagyon szakmai dologról van szó - akkor is csak esetleg. A politikát illetően most kb. chatelni, nézni, elemezgetni meg a hülyeségen röhögni lehet.
"Mivel a jelen ügy tárgya a felperesnek a közalkalmazotti jogviszonya keretében kifejtett kutatói teljesítményének értékelésére alapított felmentése, a jelen ügy szempontjából figyelmen kívül hagyandó a felperes minden olyan munkája, amit ezen jogviszonyon kívül végzett.…..
tanarseged ur 2011.04.21 00:36:49
@jotunder: & @Kettes: A "felhasználás" fogalmának jogi értelmezése (amit ezen túl gondosan el is kerülök, mert nem értek hozzá) a bíróság előtt számíthat, az eset erkölcsi megítélésében viszont lényegtelen. A valódi kérdés ugyanis ez: "Igaz-e, hogy a felperesnek nincs elég tudományos publikációja, ezért az elbocsátása indokolt?" Az "intézetvezetői hozzájárulás" nélküli tudományos publikáció pont úgy nem fizet a szerzőnek, pont úgy nem fosztja meg az intézményt semmilyen profittól, és pont olyan jól mutat az intézményben zajló tudományos tevékenységet mérő statisztikai összesítésben, mint az "engedélyezett".
tanarseged ur 2011.04.22 14:30:16
@sashimi: Hamis. A filozófusok petícióznak és tiltakoznak - tulajdonképen a hazai egyetemek jelentős filozófusainak nagy többsége kiállt az elbocsátottak mellett. A tágabb értelemben vett tudományos közösség pedig keveset tud az ügyről, amit ráadásul árnyal is egy-két dolog. De ha bármelyik MTA kutatóintézet vagy bármelyik hazai egyetem bármelyik tudományos dolgozója meglátja azt az érvelést, hogy "csak az a publikáció számít, amit az intézetvezetés engedélyez", akkor a legjobb esetben is kiröhögi.

Ami pedig árnyalja az ügyet: olyan esetekben, amikor MTA kutatóintézet főállású munkatársa tényleg nem tud elvárható tudományos publikációs teljesítményt felmutatni, vagy nem volt képes évtizedek alatt megszerezni egy doktori fokozatot, akkor jogos az elbocsátás. Tudtommal öt embert bocsátottak el vagy nyugdíjaztak az MTA FKI-ból, és nem vagyok biztos benne, hogy mindegyiket igazságtalanul.
tanarseged ur 2011.04.22 18:00:48
@Bodnár István: Épp TGM maradhatott? PhD nélküli tudományos főmunkatársként? (A többi négy elbocsátott között pedig Ferencz Sándornak mintha szintén nem lenne meg a PhD-je, pedig 55 éves - elnézést, ha tévednék.) A publikációs teljesítményről most ne beszéljünk - ilyesmire ott vannak az intézeti honlapok (már ahol vannak, és már ahol pontosak), no meg az MTA publikácós adattára (ami szintén hiányos itt-ott), meg a google scholar, össze lehet rakni.
Kezdem unni. Komolyan. Olyan, mint egy iszonyúan silány ponyva, olvassa az ember, mert éppen nincs más, a nyelvezete prezidenciális és a története is átlátható az első három mondat elolvasása után, szóval szellemi izgalom nulla, akkor meg minek? Gyurcsány találta…..
tanarseged ur 2011.04.14 18:29:05
@sajtohuba: Ne fess a falra, mert megjelenek. "Állományjavító" nickhez semmi közöm: én kommenteket írni már nem szoktam. A nickemre kattintva láthatod (az "Aktivitás" fül alatt), hogy dec.25-én elköszöntem a mandineren, aztán amikor maroz hiányolt, akkor itt is. Üdv.
tanarseged ur 2011.04.15 00:49:33
@jotunder: & @sajtohuba:
Indexes nickeket nem ismerek, az index fóruma nekem kimaradt, és ki is fog. Elég időmet vették el már a politikai blogok. Veszik most is :-), bár sokkal kevesebbet, amióta befejeztem a kommentben történő véleménynyilvánítást. Teljesen elszakadni nem tudok, az érdeklődés mellett bizonyos értelemben és mértékig szakmai kötelességem is, hogy figyeljem a politikát. Ha Magyarországnak "lefő a kávé" ((C) Ablonczy Bálint), nekem azt akkor is meg kell figyelni, ha szomorú, és nem tehetek ellene semmit. (Vagy szakterületet váltani.) Ahogyan pl. ha most az Alföldön hirtelen kinőne egy vulkán és a láva betemetné a fél országot, Pásztörperc bizonyára szomorú lenne a pusztulás miatt, de azért geológusként odamenne tanulmányozni. A kommentelést viszont be kellett fejezni. Rá kellett jönnöm, hogy 1 nap = 24 óra = kevés.
A maroz család diáktanácsa meghallván az idők szavát az alábbiak szerint óhajtana profitálni a Nagy Nemzeti Hájpból:Szolgáltatásnettó árBiodíszlet, alapáron2000 forint/óraHa végig állni kellalapár + 25%Hozott rekvizitumokbeszerzési ár + 40% felárTapsolás150…..
tanarseged ur 2011.03.16 19:04:38
@maroz:
2010 karácsonyán "tanársegéd úr" elgondolkodott azon, hogy az emberi élet véges idejéből mire mennyit szánjon, és gondolkodásának eredménye az lett, hogy búcsút intett a politikai kommentvitáknak. A politikáról még szokott olvasni: híreket is, blogposztokat is és kommenteket is, és ezek nagy része csak megerősíti abban, hogy jól döntött. :-) Most is csak mint maroz által falra festett ördög tér vissza egy rövid válasz erejéig. Hogy mi a véleménye? Nos, van véleménye mindenről és mindenkiről, de mindenkinek jobb, ha senki nem akarja tudni. :-) Nevezett nick ezért nem is ír véleményt, hanem értelmes időtöltést kíván kinek-kinek a maga értelmes időtöltésről alkotott elképzelése szerint - legyen az blogolás és kommentelés, vagy bármi más.
Letartóztattak egy orosz ellenzéki újságírót, mivel 22 rendőrrel szemben követte el a hivatalos személy elleni erőszak büntettét. Rendet kell tenni, rendnek kell lenni végre. A köztársaság ellenségei pedig jól teszik, ha odafigyelnek az étrendjükre...
tanarseged ur 2010.12.16 20:46:35
@Leskelődő: Két bekezdésig bírtam ezt a kitűnő karikatúra köré írt lapos cikket. Ami pedig a rajzot illeti: ha ezt kiteszik egy karikatúra-kiállításon valahol külföldön, ahol az ottaniaknak fogalmuk sincs a magyar belpolitikáról, vagy ha oda sem írják, hogy honnan való - akkor is érteni fogják.
tanarseged ur 2010.12.17 22:55:18
@Elpet: Csupán beszélgetünk, tehát jól van. Hasznosnak nem feltétlenül nevezném, de gyakran mulattató. :-)
„Help the aged, one time they were just like you, drinking, smoking cigs and sniffing glue” (Pulp)   A Nemzeti Erőforrás Minisztérium elképzelései szerint az érettségi vizsgára jelentkezés feltétele lenne, hogy a diák hatvanórányi társadalmi célú tevékenységet…..
tanarseged ur 2010.12.17 19:19:06
@evil overlord: Az önző gén az első könyve, és talán a legjobb. Azért javasoltam, mert az önzetlenséget emlegette, de a genetikai magyarázat nélkül.
tanarseged ur 2010.12.17 21:05:05
@evil overlord: Köszönöm, két Reynoldsot már betáraztam. Sajnos pont a Revelation Space-hez nem jutottam hozzá, pedig az a legelső. Talán nem baj, Banks-et sem kötelező A játékmesterrel kezdeni, legfeljebb ajánlott. :-) Baxter neve ismerős, de ha Reynolds bejön, ő lesz a következő.
tanarseged ur 2010.12.17 23:01:03
@evil overlord: Köszönöm, akkor szerencsés voltam. De majd figyelni fogok, hogy a Revelation Space legyen a következő. Már ha tetszeni fog - de az alapján, amiket írt, ez a Reynolds nekem való szerző.
 Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke beszédet mondott a Parlament felsőházi termében, a Gábor Dénes-díj átadásán. Sehol nem láttam nyomát a magyar sajtóban, az MTA honlapján kívül. Szerintem ez egy fontos beszéd, és szeretném ha többen elolvasnák.…..
tanarseged ur 2010.12.17 20:59:13
Olvasom a neten, hogy "firkász cimbiktől" (elnézést, de nem linkelném az oldalt, még hypós domestosszal átmosva sem) az alábbi levél került ki, úgymond.   Kedves Szerkesztők, Újságírók, a helyi, vidéki sajtóval kormányzati kapcsolatot tartva gyakran…..
tanarseged ur 2010.12.17 14:06:57
@Wolff: Én ezt úgy értelmezem, hogy a papír erkölcstelen, a mágnesszalag viszont erkölcsös.

"a nem jogállami eszközökkel az állampolgárokról gyűjtött személyes adatokat jogállam nem őrizheti, ezek egy erkölcstelen rendszer erkölcstelen dokumentumai. Az új kormányhatározat és rendelet értelmében a megfigyeltek nem betekintést nyernek ezekbe a dokumentumokba, hanem haza is vihetik a jelentéseket"

vs

"a mágnesszalagok, amelyek eddig civil külső kezelésben voltak, visszakerülnek kormányzati kezelésbe"
tanarseged ur 2010.12.17 14:34:32
@maroz: Listázás, táblázat? Ugyan. Szerintem bármiféle konspiráció nélkül is elég jól tudni lehet minden helyi lapról, hogy politikailag miféle. Elég belenézni mondjuk 2-3 lapszámba, a számokat pedig bármelyik párt beszerezheti a helyi szervezeteitől. Egyébként meg mit csináljon a kormány PR-osa, ha nem azt, hogy PR-anyagokat küldözget?
tanarseged ur 2010.12.17 14:57:38
@jotunder: Így van, tényleg ezt szoktam mondani. :-) De ez nem érv a vízumigénylés ellen. Arról nem foglaltam állást.
Mama Cass Elliot  33 éves korában halt meg szívrohamban. Nem tudott lefogyni, sikereinek csúcsán egy elátkozott londoni lakásban halt meg. Karen Carpenter  is 33 éves korában halt meg szívleállás következtében. Ő viszont anorexiás volt. California Dreamin' by Mama Cass :…..
tanarseged ur 2010.12.17 11:06:26
@snakekiller23: Az a nő olyan hamisan énekel, hogy még én is észreveszem, át is kiabálok a feleségemnek, aki nézi, hogy "hamis!" (Most már ne legyetek indexcímlaposak, mert jönnek a szíjmelindafanok! :-))

A rivális csatorna műsorában azért jobb énekesek vannak. Ne felejtsük el, hogy ez egy tízmilliós ország, itt nem fognak évente 10-20 világsztárt felfedezni. Ehhez képest rendben vannak ezek a műsorok. Én ugyan nem nézem őket, de rendben vannak. :-) Nem rosszabbak, mint annak idején a "Ki mi tud". A hájp meg a kereskedelmi jellegből következik.
tanarseged ur 2010.12.17 12:17:41
@jotunder:

/10 :-)

Bátor ember vagyok, simán kimegyek a sok X-faktor néző közé az utcára. :-)
tanarseged ur 2010.12.17 12:26:29
@Szindbad: A tiéd nem tér-, hanem időbeli változás okozta kultúrsokk lehet, és akkor nem jutsz haza. Otthont kereshetsz máshol vagy építhetsz magadnak itthon, vagy lehetsz idegen. Ez van...
  Miután lecsengett a rajzfilmhősök ideje, és már a diktátoros avatarok is visszaváltottak az idétlen bulifotókra, új divat jelent meg a Facebookon: a fehér profil. Fiatalok hadai jelennek meg üres képpel, fehér négyzettel a közösségi hálón, hogy ezzel is csatlakozzanak a…..
tanarseged ur 2010.12.11 10:44:26
@Idi Admin Dada: Nyugi, nem szűrök senkit. Legfeljebb átugrom a kommentjét.
tanarseged ur 2010.12.16 20:07:46
@tanarseged ur: Na, kirakták. Azért. :-)
Mandiner blog Levelező tagozat 2010.12.13 14:31:00
  A korábbról ismert Nemzeti Konzultációt felváltotta a Nemzeti Együttműködés Rendszere. A Rendszer része az a majd' 3 millió nyugdíjas is, akinek – mint lokális véleményvezéreknek – hamarosan kézbesítik Orbán Viktor levelét. (2005 óta nem volt direkt a…..
tanarseged ur 2010.12.15 23:05:56
@evil overlord: Tudja, még egy svájci mesterlövészpuskával is lehet mellélőni, de a "Szűrés" gomb mindig célba talál. Már ha Lavrentyij Pavlovicsnak épp más elfoglaltsága van, és nem ér rá pitiáner trollokkal foglalkozni. Tudom ajánlani még a neurális szűrőt is.
Mikor fogják kezdeményezni Gyurcsány előzetes letartóztatását?online surveys Kovács Tamás legfőbb ügyész mandátuma 70. életévének betöltésével december 13-án jár le, a helyét Polt Pétert veszi át.Gyurcsány kriminalizálása ellen egy csomó érv szól, tehát szinte biztos,…..
tanarseged ur 2010.12.12 13:25:12
@Wolff:
1. Ja, én nem a 70-80 évvel ezelőttiekre gondoltam, hanem csak a rendszerváltás utánra, mondjuk különös tekintettel a 2010-es és mondjuk a 2002-es kormányváltás összehasonlítására. Az talán nem reménytelen.
2. Értem, hogy mi a gond. Tényleg nehéz téma, sok esetet talán "mikrotörténeti" megközelítéssel érdemes elemezni, persze akkor kisebb az általánosíthatóság. De azért, ha politológus vagy történész lennék és kapnék rá pénzt, nekivágnék. :-) (Amíg ki nem rúgnának? :-))
3. Szerintem a bevett narratívák cáfolata is óriási dolog, ha többet nem lehet elérni. Aki ezt kutatja és tényleg talál valamit, amit alá is lehet támasztani, annak nagy elismerés jár. Szvsz az ilyen történészi munka a legérdekesebb, de unnám megint a kedvenceimet (pl. David Glantz-et vagy Ungváryékat) hosszasan emlegetni. És minél közelebb vagyunk a mához, annál több a forrás. Csak a hozzáférés nehezebb sokszor.
tanarseged ur 2010.12.12 13:53:36
@jotunder: Túl kevés ismerősöm van és túl kevés sztorit ismerek ahhoz, hogy állást foglaljak. A legbiztosabb sztori meg pont arról szól, hogy eleve ne is akarjon az ember ilyen helyen dolgozni, ha nem muszáj.

De mire való a sajtó, a blogok, a nyilvánosság? Nem emlékszem, hogy volna Esztergomban ismerősöm, évek óta nem is voltam Esztergomban, mégis eljutott hozzám a hír, amikor Meggyes Tamás polgármesterkedése alatt középiskolai tanárokat rúgtak ki. Elég ronda történet volt, és tele volt vele a sajtó.

1988, Ki mit tud: Nos, végül is lett "bajod", pártutasításra nem juthattál tovább. Ami neked talán "semmi", de ha komolyan énekes akartál volna lenni (és tovább tart a rendszer), akkor "valami" lett volna. Ja, és 1988-ban azért már elég puha volt a rendszer ahhoz, hogy a "személyi kultusz" időszakát (akkor így hívták, hehe) kritizálni lehessen, mondjuk a Nagy Imre-blues merészebb lehetett. De próbáltál volna meg mondjuk öt évvel korábban, 1983-ban arról énekelni, hogy Kádárnak mennie kell.
tanarseged ur 2010.12.14 15:16:21
@Pelso..: Nem vagyok biztos benne, hogy pont az eurokraták NFÜ-vel kapcsolatos aggodalmai miatt kellene magunknak is aggódnunk. Sokkal durvábbnak tűnik, amit fentebb linkelt be @Wolff: az elbocsátott munkaügyis vezetőkről. Vagy amit valahol feljebb Maroz írt arról, hogy vidéken akár egy óvodavezetői állás is "politikai állás" lehet. Vagy ami Esztergomban történt Meggyes alatt.
  Híradóikban legfeljebb az adásidő 20 százalékát tölthetik majd ki bűnügyi témájú hírekkel a jelentős befolyásoló erővel rendelkező médiaszolgáltatók (praktikusan a két legnagyobb kereskedelmi televízió és rádió), miután az Országgyűlés megszavazta Novák…..
Emlékeztek erre a logóra? Abból az időből származik, amikor a mostani kormánypárt még az ellenzéki padsorokból védte a demokráciát a hatalomtól. Ez volt a demokrata körök, a demokráciavonal, a civil szerveződések, a népszavazások és konzultációk korszaka.A közeli…..
tanarseged ur 2010.12.13 16:13:12
@jotunder: Van még erre az AB-nak lehetősége? (Lesz, mire megszavazzák a tv-t?) A múltkori végkielégítéses törvénynél már mintha ütöttek volna egyet az AB-n. Elismerem, nem követtem azóta, hogy mi a helyzet.

@poszt: A "társadalmi szervezetek" valóban csak ilyen tizedjúdások lennének, hogy 3 ezüstért adták el magukat, vagy lemaradt egy nulla? Vagy 3 ezüst volt a számlán, és a többi 27 okosba' ment?
tanarseged ur 2010.12.13 16:25:01
@jotunder: Kár, pedig mennyi jó ötletem volt. :-)