Regisztráció Blogot indítok
Adatok
peterke01

1 bejegyzést írt és 29 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Vöröskeresztnek kellett kimenekítenie a roma asszonyokat és gyerekeket a szabadon garázdálkodó, szélsőjobbos szabadcsapatok elől valahol Magyarországon. Minden hivatalos - és maradjunk annyiban: kínosabbnál kínosabb - cáfolat ellenére ez volt a hír Magyarországról a napokban a…..
Beindult "az elnyomás kezelése" az egyháznál - megpróbálják megakadályozni az egyháztörvény megváltoztatását.Ennek részeként körlevelekben szólítják fel a mostani és volt tagokat is ennek a petíciónak az…..
Olvasónk már megbánta, hogy annak idején diákhitelt vett fel.Még 2002-ben vettem igénybe diákhitelt, mert egyedülálló anyaként nappali tagozatos hallgató voltam, így szükségem volt rá, s igen megörültem ennek a lehetőségnek. Nem kellett volna.A szerződésben amit aláírtam,…..
Figyelem! Politikai témájú bejegyzés következik.A félreértések elkerülése végett:- nem az LMP-t kívánom támadni vagy lejáratni- nem nevezem szcientológuspártnak, mert nem az- a bejegyzés célja, hogy a LMP és a szcientológia kapcsolatát tisztázza, mivel többen kérdezték…..
Épeszű ember nem kérdőjelezi meg, hogy 2009 Pándi Balázs éve volt. Őszintén bevalljuk, hogy egészen egyszerűen nem bírtuk követni, mi mindent csinált az idén Magarország legcoolabb embere. Az biztos, hogy volt egy csomó együttes, a punktól az őrült dzsesszig, elindította…..
Ha nem, itt a lehetőség, ugyanis Zoli révén a Homár szerkesztőségébe is eljutott Levi levele, amiben röviden elmeséli, hogy Budafoki úti munkahelyéről szeptember másodikán az ipari kamerával rögzített két fiatalember ellopta a biciklijét. Az akció felvételei három részben itt…..
Előszó: nem vagyok se közgazdász, MBA-t sem végeztem. Az itt leírtak saját tapasztalataimat és megfigyeléseimet tükrözik, teljesen szakmai elemzéssel nem tudok szolgálni sajnos. Hubbard sok más tévképzetén kívül azt is hitte magáról, hogy a szervezés területén is zseni.…..
Itt a friss termés: Lenkei úr Magyarország OT-nagykövete lett - legalábbis ez derül ki ebből a ma éjfélkor küldött emailből. Ez a pozíció a legmagasabb rang a nem egyházi munkatárs szcientológusok között. Az OT szó az operatív thetán rövidítése, ami egy magasabbrendű…..
Itt megtekinthető: http://www.hirtv.net/filmek/celpont/celpont20080606.wmv Rendkívül jól sikerült, gratulálok a készítőknek! A megszólaltatott szci-k elképesztően szánalmasak PR-szempontból. Kb. olyan zavarban voltak, mint egy ötfős rendőrjárőr által rajtakapott besurranó…..
Szeretem a Vaterát. Van abban valami fura báj, hogy az ember más elárverezésre szánt, értéktelen kacatjait nézegetheti anélkül, hogy a PeCSa bolhapiacán lökdösődne vagy, hogy az Örs vezér terén kerülgetné a homeless-eket. Megmosolyogtató, hogy többen még a "szarból"…..
Luxusmoszkvicsslusszkulcs (Istenem, milyen jó, hogy van vágólap) leveléről első olvasatra nem tudtam eldönteni, hogy ő most igazából ellenzi-e a miseborivás utáni autóvezetést, mert olyan szépen összefoglalta mindkét szempontból az érveket és ellenérveket. Olyan aktuális téma…..
Webisztán Nem lopok. Megosztok. 2008.01.20 15:40:00
Hányszor láttad már a mozikban vagy dvd-ken a kalózellenes szervezetek propagandafilmjét? Az Európai Parlamentben több mint 40 parlamenti hellyel rendelkező európai zöldek/EFA csoport és a svéd RåFILM (svéd filmkészítők nonprofit szervezete, akik a fair megosztást támogatják)…..
Meg kell hogy állapítsuk baj van. Méghozzá egyre nagyobb baj. Bárcsak azt mondhatnám úgy tűnik, de nem csak úgy tűnik, hanem úgy is van. A magyar emberek nem igazán akarnak szembesülni azzal, hogy bármilyen megszorítás végső végrehajtója nem más, mint ő maga, az állampolgár.…..
Minden férfinak van egy titkos álma: olyan barátnő, akivel a haverjai előtt is tud villogni+sportmeccset nézni+inni. Egyszerre legyen a legjobb haver és a legszexibb nő, na, ezt nehéz hozni. Főleg, ha közben a fiúban olyan régi mítoszok élnek, hogy a nő csak szép, de mindenféle…..
peterke01 2007.11.23 15:47:41
Nemzetközi hírnévre teszünk szert lassan, most hallottam, hogy Koppenhágában is olvassák a blogot. Micsoda dolog ez, nektek szabad? Ez nem mókuskodás? De ha már itt tartunk, esetleg megmutathatnátok M-nek is. Nem csak elmesélni neki, hogy a fiam most micsoda C típusú bajforrás lett.…..
vigyázz agyonbasz 2007.04.24 17:36:00
Meghótt Jelcin. Mindenkinek jobban tetszett a vén alkesz, mint az antialkesz kágébés Putyin. Nincs alkohol, nincs oligarcha...
w Tisztelt Szcientológia Egyház! 2007.03.21 11:00:00
Levelüket, amelyben az előző, szörnyegyházukkal foglalkozó írás eltávolítását követelik, megkaptam. Annak ellenére, hogy nem nekem címezték, hanem a blogszolgáltatónak, mert hát felmegyek a párttitkár elvtárshoz, és ott mószerolok – a spicli már csak ilyen típus. És…..
Rémálom blog Újabb fejlemények 2007.03.08 18:21:00
Sziasztok! Én vagyok az a fiú, akiről a történet szól.   Barátnőmön megkezdték az általunk csak agymosásnak ismert folyamatot. Tegnap éjjel (fél 12 magasságában) épp a villamoson ültem, amikor megcsörrent a telefonom. "magántelefonszám" írta. Felvettem, és a…..
Rémálom blog Koppenhága 2. 2007.03.20 08:38:00
Egy kis adalék: három helyszínt néztünk meg, ahol laknak, dolgoznak, tanulnak. Mindhárom a belvárosban van, a szállástól különböző irányokban, gyalog kb. 20 percnyi távolságra van az org, és a New Era könyvkiadó. Az org olyan, mint nálunk az Erzsébet körúti, hatalmas…..
Nem elég, hogy a mopszlik ilyen külsővel vannak megátkozva, a szemétláda tulaj visszaél szegény kiskutyával! Direkt videót nézet vele, hogy aranyosan visítson!..
Subba Lobognak a nagy csöcsök 2007.01.23 17:13:52
Vannak amerikai előadók, akik dollármilliókat is képesek kiadni egy videóklipre. Mert hülyék és nincs fantáziájuk. Minek ennyit pazarolni, amikor néhány internetről összelopott filmdarabbal is tökéletes alkotást lehet összehozni. A lényeg, hogy a hangsúly a hülyén táncoló…..
A Cool most aztán nagyot dobott: előkaparta valahonnan (ja, biztos egy londoni klub kokainban úszó VIP-páholyából, és semmiképp sem a mátészalkai diszkóból) Császár Elődöt, aki már egy jó ideje Shane 54-ként nyomul, talán mert zavarja, hogy minden szélsőjobbos tüntetésen az…..