Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sebestyén Edmond

13 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A természetben járva megfigyelhetjük, hogy lepkékkel főként késő tavasszal és nyáron találkozhatunk. Némelyikük azonban már márciusban szárnyra kél. Ha kicsit csalunk, és elmegyünk a szegedi Füvészkertbe, a Lepkeházban egész évben különböző trópusi lepkékkel is…..
A tavaszról sok minden az eszünkbe juthat. Az első asszociációm ezek voltak: virágok, Tisza, szellő, cseresznyefa, napsütés és nyugalom, természet és távolba meredés. Ezek alapján gyűjtöttem össze a számokat, majd némelyiket párosítottam egyazon szerzővel, s megszületett a…..
Manapság menő mindenféle fényjáték. Játszhatunk a fényképezőgépünk záridejével, láthatunk fényvillamosokat, -mozdonyokat. A klasszikus ház, udvar, üzlet és fenyőfa díszítésén túl pedig néhol találkozhatunk világító szökőkutakkal is. Az alábbi képen a mátészalkai…..
Halobjektív helyett marad a pillanatra való rácsodálkozás. Aztán persze jön a felismerés (nem a google önvezető biciklijére gondolok), hogy itt bizony érdemes a nagy egész mellett az apróságokra is felfigyelni.Viszlát ősz!..
Vannak dalok, amiknek elég csak a címét, vagy az első pár ütemét meghallani, és rögtön tudjuk, mi a szám címe, ki az előadó. Néha jó ezeket egy kicsit más füllel is meghallgatni. Hoztam nektek jazz, rock stílust, magyar feldolgozású Trónok Harca főcímdalt, és olyat is, ahol a zenekarnak csak énekest…..
A kép nem követi a fotócsütörtökös hagyományokat, és a témához kapcsolódó világnap sincsen. Van viszont egy mondás, amin érdemes elgondolkodni: "A földet nem örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön." Jó, ha felesleges (műanyag) termékek vásárlásánál, folyó…..
Az Eötvös koli tanéve nem indulhat közgyűlés nélkül. Ekkor összegyűlik a kollégium apraja-nagyja és megtartja az éves elszámol(tat)ást. A közgyűlés elején az Igazgató úr beszédében elmondta, hogy az előző félév számára is egy tanulóidőszak volt, és a következő félévre is kéri, hogy ezt vegyük…..
Az új tanévhez új lendület dukál! Ezért hoztam nektek olyan dalokat, melyek segítenek lendületben maradni. A számok meghallgatásával ki tudja, még az első órák látogatásához is megjöhet a kedv. Főleg az elektronikus zenéhez szokott fülnek való fel-/átdolgozások ezek, ám nem maradhatott ki például a…..
Összeállítottam egy listát, ami rögtön meghozza a kedvet (és a nyarat?) az év végi hajrához - vagy ahhoz, hogy vége lehetne már...Sokan nem szeretik a hazai zeneipar pilléreit, pedig ha körbenézünk, akkor rengeteg kiváló zenekarral találkozhatunk. Érdemes csemegézni a…..
Reggelente két végletet szokás átélni: vagy még nem indultak be az agytekervények, vagy hirtelen annyi minden támadja meg az ébredező elménket, hogy nem tudjuk, mihez is kezdjünk. A hétfő reggelek különösen ilyenek tudnak lenni. Bármelyik csoportba is tartozol, érdemes segíteni a…..
Mind a mozifilm -, mind a zenerajongók elismerősen bólogatnak, ha szóba kerül a neve. A laikusok között is népszerű zeneszerző több mint 100 (!) mozifilm zenéjében működött közre. www.moviepilot.com Hogyan is érte el ezt az elismerően magas számot? A német származású művész (szül.: 1957,…..
A kedvenc zenéink közül mindig nehéz kiválasztani a legjobbakat. Hans Zimmer zenéivel is így vagyunk, hiszen több nagysikerű zenét alkotott meg, mint amit egy MMM elbír. Forrás: www.rcm.ac.uk Munkássága során a legnagyobbak közé emelkedett, emberek százmillió kerültek…..
Reggeli filozófia. Gondolkoztál már azon, hogy mitől van olyan nagy ereje a szundi gombnak? Mire gondolsz, amikor este beállítod a másnapi ébresztőt és a szundit? „Jajj, csak el ne aludjak.” „Kell majd azaz öt perc.” „Tegnap is alig bírtam felkelni, ennyi kijár nekem.”…..