Regisztráció Blogot indítok
Adatok
sapadt

0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Aki a Budafok kocsiszín felé jár (ami a nevével ellentétben Albertfalván található) már hónapok óta, egy kívülről késznek tűnő modern vonalú épületet lát, ám egyelőre villamosok nélkül. És ez egy darabig még így is marad. Néhány hete ugyan megjelent az első villamos, hogy birtokba vegye az új…..
Elmérgesedett a viszony Botka László és Gyurcsány Ferenc között. A két legnagyobb baloldali párt prominense között azóta dúl viszály, hogy Botka pár hónapja lényegében eltakarodásra szólította fel Gyurcsány Ferencet, és ezt azóta is hetente többször megismétli, amikor mikrofont dugnak az orra…..
Mészáros Antónia a ma esti Egyenes beszédben jelentette be, hogy egyelőre nem folytatja tévés pályafutását, és az ATV-től a UNICEF-hez megy, ahol ő lesz a szervezet magyarországi ügyvezető igazgatója. Az Indexnek adott interjúban pár hónapja többek között azt mondta, hogy ő…..
Mint a huzat, úgy söpörte le a Nemzeti Választási Bizottság (értsd: Nemzeti = fideszes) az LMP népszavazási kezdeményezéseit, melyek a paksi atomberuházásra vonatkoztak. Az ökopárt azt szerette volna elérni, hogy a magyar nép dönthessen arról, szeretné-e, hogy Vladimir Putyin építsen új atomerőművet…..
Pápa Levente alelnök kilép az Együttből és egy új pártban képzeli el politikusi jövőjét. A Kávézóból sok sikert kívánunk neki, de az indoklás, amely az Indexen jelent meg, finoman szólva vitatható. Azt mondja Pápa, hogy azért lép ki, mert a párt lelépett a Bajnai által képviselt útról, vagyis…..