Regisztráció Blogot indítok
Adatok
NagySzabolcs

93 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Bár a covid megrogyasztotta a hazai könnyűzenei életet (is), azért történtek jó dolgok 2020-ban. Mi 10 ilyen pozitívumot írtunk össze...
NagySzabolcs 2020.12.26 18:57:46
@Nylul: Jogos. Hozzáírva.
Egy újszülöttnek minden vicc új. Rám pedig a Faith No More történetéről készült képregény hatott újdonságként. Bár nyitott szemmel járok, ez a kiadvány teljesen elkerült. Mint kiderült, még áprilisban jelent meg, én pedig most kaptam meg karácsonyra, és annyira zseniális, hogy muszáj pár sort írnom…..
A rádiók játsszanak sokkal több magyar zenét, a kormányzat pedig segítse jobban a bajba jutott zenészeket – véli Kathy Zsolt, aki zenekarok menedzselése mellett a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben sürgősségi osztályán és a tatabányai mentőknél szakápolóként dolgozik. Mivel személyes…..
Több kategóriában is feljutott a 2021-es Grammy-díj előkészítő szakaszának végső fázisába, vagyis az úgynevezett consideration listára a New Yorkban élő magyar énekesnő, Pankovits Nikolett. Vele együtt három magyar zenész esélyes a legrangosabb zenei díjra...
Napra pontosan 2 éve jött ki Pócsi István első alkotói lemeze. A Hét Jel projekthez anno összehívta zenész barátait, 36 kiváló muzsikust, és velük létrehozta a Tiszta Lap albumot. István,énekesként indult Nyíregyházán, majd rádiós újságíróként vált ismertté és jelenleg a Barba Negra program…..
A koronavírus helyzet miatt minden nyári nemzetközi fesztiválfellépése elmarad a Pannonia Allstars Ska Orchestrának, de apró öröm a nagy ürömben, hogy négy nagy rendezvény közösségi felületein közzétesz exkluzív tartalmú online PASO-koncerteket. Így világszerte 320.000 ska rajongó tudhatja meg,…..
Találós kérdés: ki az? Reklám szakközgazdász diplomája is van, neki köszönhetjük többek között Thomas, a gőzmozdony című rajzfilmsorozat szinkronjait, lenyűgöző tetőkertjére a média is felkapta a fejét, és 29 éve az egyik legnépszerűbb magyar rock zenekar tagja. Nem könnyű, segítünk. Ő Kicska…..
Kathy Zsolt a hazai könnyűzenei élet csodabogara. Amellett, hogy nagyszínpados produkciókat épített fel az ismeretlenségből, 16 éven át mentőápolóként dolgozott. Per pillanat a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben sürgősségi osztályán kornonavírus-fertőzött betegeket is ellát, így aztán…..
Több mint 17 éve áll színpadon, a világzenei színtér egyik népszerű énekesnője itthon, sokan ismerhetik a hangját a Besh o droM-ból és a Makámból, tehetségét Bobby McFerrin egy koncertmeghívással ismerte el. Most Magyar Bori életét is megváltoztatta a koronavírus, és hogy legyen bevétele,…..
Nehéz szavakat találni a Hiperkarma Jószerencsét! videójának werkfilmjéhez. Szép? Szívszorító? Kedves? Talán mind együttvéve. A kisfilm most jött ki, mutatjuk...
Évente két alkalommal készít toplistát a Hangfoglaló Program azokról a magyar együttesekről, melyek esélyesek külföldi karrier építésére. A lista 300 szakmabeli szavazata alapján születik meg. Mutatjuk a friss HOTS shortlist zenekarait...
Bordán rúgták, kiverték a kezéből a fényképezőgépet és sörrel is leöntötték, mégis az idei Sajtófotó pályázat legjobb fotósorozatát készítette el Művészet kategóriában Mohai Balázs a tavalyi Rockmaraton fesztiválon. A fotós egy teljes éjszakát töltött punk koncerteken, ráadásul a sűrűjében. Mutatjuk…..
A Follow The Flow december 27-én, 28-án és 29-én Akvárium Klubban koncertezik. Az együttes a harmadik buli teljes bevételét jótékony célra szánja: a Bátor Tábor munkásságát, azon belül is a kórházi programjukat támogatják a jegybevételekből...
Töretlen lendülettel, és mindhárom legendás énekesével áll a Sportaréna színpadára a Helloween 2020-ban. A német power metal zenekar Kai Hansen, Michael Kiske és Andi Deris összefogásával ad ki a nyár végén egy új lemezt, amit Budapesten október 19-én mutatnak majd be élőben...
Rendíthetetlen címmel új dallal és a hozzá forgatott klippel jött ki a Kowalsky meg a Vega. A videót ezúttal is Indián rendezte, és most is elég nagyszabású klip született...
 A saját titkos receptje szerint készíti a klipes rotációt, elsősorban szórakoztatni akar, de felfedez és megmutat is új zenéket, és nem szereti, ha a szakma nyavalyog a folyamatosan változó szintér miatt. Mindezt László G. Gerzson, a Music Channel zenei és programigazgatója nyilatkozta nekünk…..
Dés András, aki Magyarország egyik legjobb perkása - egyébként meg Dés László fia - egy nagyon különleges lemez összehozásán fáradozik, és közösségi finanszírozással szeretné megvalósítani...
Süli András az elmúlt években a debreceni könnyűzenei élet megkerülhetetlen alakjává vált. Számtalan kulturális projekten dolgozik a városban, melyek közül a legjelentősebb a Campus Fesztivál. Elsősorban a rendezvény programszervezéséről, színfalak mögötti munkájáról kérdeztük...
Meglestük a Dürer Kertben a The Anahit lemezbemutatóját. Azért tettük, mert az egyik legizgalmasabb zenei formáció ma Magyarországon, és ez volt az első koncertjük. négyesben...
A Baron Mantis az elmúlt hónapokban kevésbé hallatott magáról, aminek legfőbb oka, hogy az énekes-gitáros Davey Mantison életmentő műtétet hajtottak végre, és jelenleg is lábadozik. Ennek ellenére aktivizálódni látszik a duó. Feltettünk pár kérdés Davey-nek, alább a pontos…..
A Fishing on Orfű kirakta a FISH! tavalyi koncertjét. Még így a fotelből is jól szórakoztunk, és aztán meg is emlékeztünk róla...
Reláció címmel új stúdiólemezt készített Petruska. A dalszerző-énekes az emberi kapcsolatokat boncolgató friss anyagát március 29-én mutatja be a fővárosi Trip hajón...
Nem értem még címmel három számos EP-t jelentetett meg a digitális boltokban Takács Noémi zenekara, a Noémo. Meghallgattuk, kielemeztük, és az egyik dalért nagyon odavoltunk. ..
Eddig hat alkalommal rendezték meg Zebegényben a Waldorfesztet, de most kérdéses, lesz-e 2019-ben is. A szervezők szerint nincs rá dohány, ezért azt kérik, hogy aki tud, segítsen nekik...
Pontosan 25 évvel ezelőtt, 1994. február 7-én jelent meg a Therapy? máig legnépszerűbb lemeze, a Troublegum. Az észak-ír trió volt az a banda, amelyik a Screamager slágerével jól seggbe rúgta a Music Televisiont bámuló gimiseket...