Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kis kiváncsi

1 bejegyzést írt és 43 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Bevallom, ritkán vonatozom. Egy időben ingáztam a főváros és Kelet-Magyarország között, de szerencsére már csak alkalomszerűen megyek. Az egyik ilyen alkalom apropóján pedig végül mégis a vasút mellett döntöttem. A régi rossz emlékek megfakultak, gondoltam, adok egy esélyt. Az autó kevésbé…..
Kis kiváncsi 2019.07.09 09:59:24
@Benbe: Igen halottam az esetről. DE ez nem mentség arra hogy egy 40 perces menetidő alatt 50-70 perces késés legyen. Továbbra sem világos miért nem előre tájékoztatnak miért csak a indulási idő után. Hisz nemzetközi vonalakon nálunk is ismert az a tény hogy előreláthatólag késni fog.Egy ilyen késés esetén már lehetne gondoskodni pótlójáratról esetleg.De még meredekebb a 17.34 es Váci járat ami a indoklás szerint azért késik minden nap mert egy mozgássérült személy is használja.Elég szomorú hogy egyetlen vagon alkalmas erre és azt is kézi erővel kell megfelelő állapotba hozni.Az meg szánalmas hogy szegényke ugye előre jelzi utazni fog mert hát másképp nem tudja megoldani de még így sem sikerül egyetlen nap sem erre felkészülni.A modorról meg már ne is beszéljünk ahogy a kedves kalauz viszonyul az esethez.
Kis kiváncsi 2019.07.09 12:50:28
@PonDrow: Jogos a pont. Én csak a nyárra jöttem haza.Ezért nem kötöttem internet előfizetést. Anélkül meg a Máv wifin ez szinte lehetetlen. A másik ok személy szerint egy 10 kilométeres távon használnám a Mávot vagy a Volánbuszt. Sajnos mindkettővel ugyan az a probléma.A morbid rész a Dunakanyar térségéről van szó ami kiemelt turisztikai terület is.Nem egyszer volt már rá példa elözönlötték a turisták a vonatott és utólag derült ki meg sem áll a célállomáson mert hol személy,hol zónázó. Mikor mennyit késik éppen.Múlt héten is hasonló történt.Így Nagymarosról be kellet menni Vácra majd vissza Verőcére.Persze a kalauz sem tudta mi történt.
Ez a jövő évi költségvetési törvény tervezete alapján jelenthető ki teljes biztonsággal, melyet az elmúlt héten terjesztett be a Kormány az Országgyűlésnek, és várhatóan érdemi változtatás nélkül el fogják fogadni azt, ahogy az utóbbi években mindig megtették. Az előterjesztés alapján ugyanis…..
A pártmédia váteszi képességekkel ruházta fel Orbánt, hívei szinte tévedhetetlennek, született vezetőnek állítják be őt. A valóság viszont az, hogy Felcsút Géniusza az utóbbi időben szinte mindig mellélő, a parlamenti választások óta gyakorlatilag egyetlen terve sem jött be.  Az A-terv - Európa…..
Kis kiváncsi 2019.05.25 16:08:15
@nemecsekerno_007: Mert igazán nincs ellenzék. Anno 1989 ben minden párt egyformán részesült a emberek pénzéből, a szocik alatt akik ugyan úgy ex komcsik voltak lett a 70-30% majd a Fidesz alatt akik megint ex komcsik hisz több MSZMP tag van náluk mint a MSZP ben. lett az hogy az ellenzéknek nulla és hagyják élni őket.De fizetést meg költségtérítést kapnak,kell a jelenlét hisz így mutatják fel a demokráciát. Miért nem sikerült egyetlen képviselőnek sem beadni lehessen szankcionálni ha rossz vagy téves a képviselők bevallása? Miért nem sikerült 1989 óta olyan jogszabályt hozni ami kötelezi a pártokat a tételes,nyilvános elszámolásra?
Növekszik a feszültség az Európai Bizottság és a magyar kormány között az uniós pénzek felhasználása körüli szabálytalanságok miatt. Egy 10 százalékos általánybüntetést már el is fogadott a magyar kormány, de sokkal több pénz van veszélyben. A közbeszerzésekkel kapcsolatos rendszerszintű…..
Kis kiváncsi 2019.05.24 06:33:02
@FILTOL: Tehát szerinted tapsolni kellene mert ilyen szépen lopnak? Bár az igaz nem csak választás előtt kellene ezzel foglalkozni.
Az utcai plakáthelyek egy jelentős helyét uraló MAHIR Cityposter nevő cég, amely Orbán, Mészáros Lőrinc érdekkörébe tartozik, felmondta a szerződését a HVG-vel. Eddig minden héten plakátokon is megjelentek a Heti Világgazdaság címlapjai...
Kis kiváncsi 2019.04.18 19:37:54
@Lakatos Rodolfó: Hadd döntsön a tulaj igaz? na ezért lett a lámpa reklám veszélyes és tiltott majd mikor haveré lett teljesen normális? Vagy Simicska úr plakátjai rendben voltak amíg a kormánypártot támogatta utána már túl olcsó lett? Arról nem beszélve hogy a médiapiac reklám kiadásait a kormány 60-70% állja a tájékoztató és egyéb kampányokkal. Szóval igazán piaci működésről nem is lehet beszélni. Mert milyen komoly veszélyt volt a Migráns kampány is ha csak a állami és a haveri média nézői voltak veszélyben? A többi állampolgártól nem szedik be az adót? Azoknak nem kell képviselni az érdekeiket?
A legmelegebb nyári napokon a Duna vízhőmérséklete Paks alatt megközelíti a környezetvédelemi szempontból kritikus értéket, ami fölött bekövetkezik az élővilág pusztulása. A hivatalos mérések szerint is, pedig ezek irreálisak. A valóságban sokkal rosszabb a helyzet:…..
Kis kiváncsi 2019.04.01 08:07:12
@sírjatok: Eddig azért nem volt ilyen mert nem merült fel a probléma? Már most jelen van a túlmelegedés. És még csak egy atomerőmű működik. De igaz ez tervezési hibát mutat eleve hisz erre nem is gondoltak. Olyan ez mint a Paks 1 leszerelése amiről most derült ki hogy hiába írta elő törvény a bevétel bizonyos % át erre kell félre tenni ezt egy kormányrendelettel elvonták. Tehát nincs meg a fedezet rá. Cirka 1000-1800 milliárdról beszélünk. De tömegével lehet olyan kormányrendeletet találni ahol nem megoldják a problémákat hanem másabb jogi környezetet teremtenek.És minden esetben eddig kimondta a Európai bíróság ez szabálytalan.Mert csak a jogokat csökkentették írták át nem pedig a körülményeket oldották meg.Nagy esély itt is ez lesz .
Kis kiváncsi 2019.04.01 13:41:58
@sírjatok: Nem igazán értem hogy jön ide a IMF hitel. De mindegy. Mellékesen abból vásároltak a Orbánék is mert csak részletekben lehetett lehívni. De egy egyszerű óvodai wécét sem tud az állam úgy megépíteni hogy ne legyen költség túllépés. Itt meg nem pár száz millióról van szó. A fontosabb dolog ilyen fajta erőmű csak az Oroszoknál van eddig 3 alkalommal kellet leállítani biztonsági okok miatt. A Finnek nem tudják elkezdeni mert a tervek nem biztonságosak, a Bolgárok vissza is mondták már. Mi nekünk kell. Ráadásul egy bank csinálta a tanulmányokat ami biztos komoly szakmai háttérrel rendelkezik. A vicc az meg hogy a kedves kormányközeli haverok,családtagok ingyen Uniós pénzből építik a napelem parkokat míg mi meg a adófizetők pénzén építjük a atomerőművet.És azt sem tudhatjuk mennyibe kerül. Te esetleg tudtad hogy a csökkentett sugárveszélyes hulladékot Magyarország köteles tárolni? Tudtad a mai napig nincs kijelölve a hely erre? Nem az a kérdés jó e vagy nem? Hanem az hogy biztonságos e ez így? De ép lehetne sorolni a sikeres átadásokat orosz metró vagy állami beruházás ami folyamatos javítást igényel a trehányság és a lopás miatt. Nekem meg ne gyere Gyurcsánnyal mert épp elég szégyen hogy az összes komcsi szabadon van vagy a parlamentben ül.
  A Fidesz megmondóembere, a mocskos szájú Lovagkereszt tulajdonos még a 49 áldozatot követelő christchurch-i merénylettel kapcsolatban is képes volt ontani magából az összeesküvés elméleteit. Vagy tán ezek nem is összeesküvés elméletek, hanem saját magából és a Fidesz módszereiből indul…..
Kis kiváncsi 2019.03.19 13:26:51
@MAXVAL bircaman közíró: Igen ott a kiváltságok jelentették a karriert. Volt szerencsém a rendszerváltás idején fegyveres testületnél dolgozni. Vicces volt mikor a tegnapi jó reggelt elvtárs után már urazni kellet őket.Vagy a tanács elnök hirtelen letagadta hol is dolgozott még tegnap.A TSz elnök már sikeres vállakózónak hívatta magát. mert eltelt egy nap. Vagy mikor rohanva kellet a könyvtárból össze szedni a éves pártkönyveket mert ott név szerint benne volt említve mindenki.De ezt a BTK pontosan hatalommal való visszaélésként írja le.Tehát egyértelmű bűncselekmények történtek. Hiába csak szenvedő alanya vagy akkor is bejelentési kötelezettséged van. De egy sem tett ilyet!!!!
Kis kiváncsi 2019.03.19 13:58:45
@MAXVAL bircaman közíró: Igen valahogy így! És a szomorú ez kezd inkább elterjedni.Nem véletlen mondták becsületet pénzért nem vehetsz. Sajnos hazánkban 30 éve politikai túlélők,kalandorok vannak.Jobb és bal oldalon egyaránt.Érdekes mi mindent át tudunk venni külföldről de mindent átalakítunk. Ott is van helyreigazítási kötelezettség meg egyebek de ott a cég bruttó bevételének a % ban van a kártérítés. és minél több alkalommal fordul elő annál magasabb. Itthon ha ez lenne a fele média már bezárt volna. De talán ez lenne a helyes út? Hisz így tárgyilagos tájékoztatást kapnának az emberek.
Kis kiváncsi 2019.03.20 18:52:39
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Közel az 50 évhez vagyok. Persze tettem olyan dolgokat amire nem vagyok büszke. De azt is felvállalom.! Én tettem nem más. Igaza van mert én más utat választottam. Én inkább megdolgoztam azért amim van. Mint másnak a kedvében járjak.Nem büszkeség de én inkább otthagytam az állami szektort mint minden nap olyan dolgokat csináljak amire nem vagyok büszke. Tudja egyszerű a dolog mit választ? Pénzt? Vagy tisztességet,becsületességet? De így is lehet karriert elérni.Igaz ez nehezebb út. A lényeg én tisztelem azokat az embereket akik kiállnak a elveik,felfogásuk mellet. De azt egy semmire kellőnek tartom aki megtagadja a múltját és épp azt a popsit nyalja aki eltartja.
A bohóc (kép: Tordai Bence) Polt Péter rendesen alákérdezős Magyar Nemzet-interjúban próbálja magyarázni a bizonyítványt, hogy miért is voltak képtelenek ráakadni a nyilvánvaló bűncselekményekre az Elios-ügyben, miért fél úgy Fidesz és annak a Legfőbb Ügyészségen működő alapszervezetei az…..
Kis kiváncsi 2019.02.25 18:25:04
@dunántúli gyerek: Hát igazad van mert ha nem lenne akkor kiderülne eddig végig hülyének néztek és átvertek.
Eddig csak a Fideszt tartották hatalomban. Mostanra annyira kontraszelektált lett a rendszer, hogy a magyar társadalom ellen fordultak...
Kis kiváncsi 2019.01.30 12:47:13
@Ballib vagyok mert rettegek: ha a hír igaz is elgondolkoztál már hogy kerültek be az országba? Kik adtak nekik tartózkodási,letelepedési engedélyt? Talán nem propagandára hanem a hivatalok megerősítésére kellet volna költeni? De érdemes elgondolkozni a belügyminiszter kijelentésén is ha mi vagyunk a legbiztonságosabb ország hogy lehet az hogy minden nap 1-2 gyilkosság történik? Vagy hogy egy 2 órás razzia alatt 14 embert vesznek őrizetbe különböző bűncselekmények miatt,3 utcányi területen? Talán ha egyszer a nép elvárná hogy a kijelentett tények alapján felelősségre vonhatók legyenek a vezetők jobb lenne a rendszer. Mert most bárki bármit is mond vagy ír le annak semmi következménye nincs. Csak egy apró dolog ami a jogász fórumokon most kering. Ha a bíróság,ügyészség leírja azt és ellátja aláírással,hivatalos pecséttel hogy kiemelten védet tanú vallomására hivatkozva hoznak ítéletet: De kiderül ilyen nincs is az nem okirat hamisítás csak félre tájékoztatás. Semmilyen jogi következménye nincs.Ezzel szemben ha egy jogot nem végzet személy csinál ilyet az már annak minősül. És látod mégsem a jogalkotók felelősségét firtatja bárki is.Hisz őket nem lehet sem erkölcsileg sem jogilag sem anyagilag felelősségre vonni. Pártállástól függetlenül.
A belvárosi képviselő testület az ünnepek előtti utolsó ülésén több mint 1 milliárd forintért adott el ingatlanokat. A listán szereplő 16 helyiség közül számos olyan van, amelyet éppen csak annyi ideje bérelnek a bérlők (1 év), hogy megkaphassák a bérlőknek járó 30%-os kedvezményt. Néhány másikat…..
Kis kiváncsi 2019.01.09 11:26:18
@illiberális: Már rég megtért. Jó üzleti partnere a Lörincnek, neki adta el az összes szállodáját, DE amíg az övé volt addig is ingyen biztosította a Fidesz rendelkezésére,kongresszus,gyűlés,pihenés,céljából.
Ma a rabszolgatörvényhez kapcsolódóan éles ellenzéki tiltakozás folyat az Országgyűlés plenáris ülésén. Az MSZP vezette ellenzéki, több mint 2900 módosító indítványt terjesztett be, hogy ezzel akadályozzák a fideszes szavazóhenger munkáját. Miután a Fidesz úgy alakította, hogy erről a rengeteg…..
Kis kiváncsi 2018.12.11 11:25:19
@aaabbbccc: Nem a kizárással van itt a baj hanem a egyenlőtlen feltételekkel.Én személy szerint már azt rossz dolognak tartom hogy nálunk egyedül az összes volt MSZMP tag folytathatta a politikai karrierjét. Hiába van törvényben a kommunizmus bűnei, és annak tagadása, ami szerint így a részvétel vagy annak az eltitkolása is bűncselekmény mégsem tett egyetlen képviselő sem feljelentést még ismeretlen tettes ellen sem hogy őket erőszakkal szervezték be.
Sokunkat nem hagy nyugodni a macedón politikusbűnöző ügye. Hiába próbálja a kormány egyszerű „jogi ügynek” beállítani Gruevszki befogadását, attól az még egy börtön elől menekülő korrupt politikus maffiafilmekbe illő szöktetése marad. Tételesen utánajártam, mi igaz abból, amit a kormány állít.…..
Kis kiváncsi 2018.12.06 19:03:10
@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Orbán verziója? Ő azt mondta nem tud semmit.
Igazi vesszőfutás ez a történet a számára: az utolsó szövetségeseit is elveszítette ezzel az üggyel, és cserébe nem nyert semmit. ..
Kis kiváncsi 2018.12.02 18:56:03
@Killary Fucking Clingon: Látszik a válaszod minőségén. Szerinted az jó egy országnak ha összeszerelő műhely? Csak példaként ha a kutatók elmennek már pedig úgy néz ki mennek, drága pénzért meg lehet venni majd a szabadalmakat,technológiát. Te is mint oly sokan egy szakot hoztok fel a Gender szakot. De a tanszabadság azt jelenti hogy ha a kormánynak nem tetszik akkor is hagyni kell. Ráadásul itt nem is állami pénz van hanem magán. De emelet még 47 különböző szak van az egyetemen. Nem érdekel Soros sem az állami komcsi propaganda mert ez már az. De azért gondolj már bele ha olyan jó az állami oktatás a kedves politikusaink miért magán vagy külföldi iskolákba küldik a gyerekeiket?
Kis kiváncsi 2018.12.03 09:23:11
@lac1: Látod ez igaz ha állami pénz lenne benne. De itt pont nincs.Nem tudom mennyire emlékszel a 90 es évekre ott is nagy reformokról beszéltek, túl sok a tanár,tanító. Ma meg tanárhiány van.Ugyan ez volt a körzeti orvosképzéssel. Majd kitalálták a gazdaságilag jövedelmező vendég orvos képzést külföldi diákoknak. Ma orvos is alig van. párt állástól függetlenül rossz döntés a oktatást elvi alapon korlátozni, főleg olyan politikusoknak akik semmilyen gazdasági életbeli tapasztalattal nem rendelkeznek. Tudom furcsa számodra az a szó felelősség vállalás de sajnos ez a hazai politikából hiányzik is.
"Orbán Viktor illegális bevándorlót bújtat" - feliratú körözési plakáto(ka)t ragasztott ki valaki Budapesten..... Mint  ismert, a börtönbüntetésre ítélt Gruevszki jelenleg Budapesten tartózkodik és menedékjogot kért Magyarországtól. ..
Kis kiváncsi 2018.11.15 20:02:51
@maxval balcán bircaman: Igen teljes öngól már azt is tudni a Tiranai Magyar nagykövet gépjárművét használta.
A Fidesz utóbbi nyolcéves kormányzása alatt nagy előszeretettel állított elő olyan konfliktusokat, melyek célja kizárólag az volt, hogy a lényegi problémákról tereljék el a választópolgárok figyelmét. Manapság azonban már a törvényalkotást kizárólag a propagandának rendelik alá, ami komoly közjogi…..
Kis kiváncsi 2018.11.02 08:39:55
@Soha ne tegyel haver a fekete lora:
Tehát szerinted az teljesen normális hogy olyan törvények születnek amik nem alkalmazhatók?Jogsértőek és inkább kárt okoznak a társadalomnak meg az államnak? Jó lenne ha tudnád minden parlamenti képviselő rendelkezik tanácsadókkal,jogászokkal, és mégsem sikerül a saját maguk által megalkotott alkotmányt sem betartani.Ez kb olyan mint ha te a munkahelyeden alkalmaznál tanácsadókat hogy segítsék a munkád de még így sem tudod elvégezni. Csak egy példa a jövő évi adózási törvény elfelejtett rendelkezni a betéti kamatokról és a lakásmegtakarításokról. De a kiszámíthatóság is hiányzik ami a gazdaságnak kellene. Nem politikai kérdés de szerinted hogy tudják átolvasni és értelmezni 45 perc alatt a lakástámogatás megszüntetését? Hogy tanulmányozták mivel jár ez?
A Lehet más a Politika képviselője, Keresztes László Lóránt 18. alkalommal is benyújtotta a javaslatot, amely az ügynökakták nyilvánosságra hozására szólítaná fel a kormányt. 18-szor szavazták le, és senki nem érti hogy miért is ennyire fontosak ezek az ügynökakták, az a múlt, és amúgy is kit…..
Kis kiváncsi 2018.10.31 15:40:41
@frikazojd: Egy másik szemszögből meg ezzel törvényt is sért. A Hazai jogszabályok szerint a kommunizmus bűnei és annak tagadása bűncselekménynek minősülnek. Ezt még a fidesz hozta törvénybe. Azzal hogy nem hozza nyilvánosságra kimeríti a bűnpártolás fogalmát. Mondjuk azért meg lehet érteni őket csak ha becsületes valaki annak vannak ellenérvei. DE több kormánytag már a 1970 es években Belügyi dolgozó volt,politikai megbízott de a legszebb az a fideszes képviselő aki 1989 végén lépet be a MSZMP nevű pártba Sajnos itthon a belügyi szervek teljesen beijedtek a rendszerváltáskor . Féltek hogy a környező országok példái lesznek itthon is.Mert ott aki aktív kommunista párttag volt azt eltiltották a közügyektől és sok esetben bírósági eljárás is indult ellenük. Ehhez képest meg itthon mindenki maradt a beosztásában és neki álltak inkább a pártok közt szét osztani az Mszmp vagyont.
Amikor 1945-ben a szövetségesek egész Németországot felszabadították a náci uralom alól, a lakosok úgy köszöntötték a győzteseket, mint a Messiást. Amikor pedig megkérdezték tőlük, hogy mi történt az országukban az elmúlt 5-10 évben, szemlesütve válaszoltak olyasmiket, hogy "de hát annyira rendes…..
Kis kiváncsi 2018.10.18 17:23:54
@Nancsibacsi: Valahol jogos a pont mert semmi látszat a megfelelő jelöltre az ellenzéknél. De azért nem kell egy tolvajt dicsérni mert nincs helyette másik. Igen nagy a felelőssége a tehetségtelen,megélhetési ellenzékieknek hogy ide került az ország. Szép a GDP növekedés meg minden de az már nem jut el az emberekig hogy kevesebbet költünk oktatásra egészségügyre mint 2010-ben. Az sincs reklámozva ebből mennyi megy ki külföldre hisz az autóipar adja a gdp 40%. Azt se tudjuk mennyi most az államadósság hisz erről sem beszélnek már. Azt kellet volna hangoztatni hogy miért lett volna fontos a GDP arányos kiadások megtartása mi értelme lett volna ennek de csönd volt. Mi a jelentősége a járulék és az adó szavaknak a törvényekben hisz a járulékot csak az adott területre az adót meg szabadon lehet felhasználni. DE néma volt az ellenzék!!!! Sajnos a kormány minden olyan területet leépített ahol kötelességei voltak, és ezt hagyták nekik.Ma már nem kötelező a nyugdíj csak ha gazdaságilag megengedhető akkor adható. Volt erről tájékoztatás?
Kis kiváncsi 2018.10.18 18:28:07
@midnightcoder2: Hát nem védem a szocikat mert nem tetszett a kommunizmus de sajnos most is sok helyt ugyan azok a személyek vannak. Az meg a mostani kormány szerencséje hogy így kinyílt az uniós pénzcsap és válság sem volt. De ennek is meglesz az ára hogy mire mentek el a pénzek mert sem a kisvállalkozások sem az állami cégek,hivatalok nem fejlődtek. Például az akadálymentesítés úgy lett megoldva sok helyt hogy törvényt módosítottak és így már 2024 ig ráér. De sok ilyen rendelet van ami csak a felelősséget tolja ki.Egy kormánynak az a dolga biztosítja a települések,városok közlekedését,oktatás,egészségügy,közbiztonság,szociális ellátások teljes körű elérését. Nem pedig határozattal ezt módosítani. Nem sport támogatás kell hanem biztosítani az iskolák tornatermének a felszereltségét például. És máris jobb lenne minden hisz az tényleg befolyásolná a államháztartást is hosszú távon.Sajnos itt se célok se tervek csak a mai nap számít.
Kis kiváncsi 2018.10.18 18:52:13
@rallus: Légyszíves olvas, fent írtam ez is anno GDP arányosan ment de azért elmagyarázom neked az a 1572 milliárd kb annyit ért mint most a 2000 milliárd ha még azt is nézed hogy 50% emelkedtek a bérek akkor meg még kevesebb jut tényleges oktatásra. DE a te példád szerint akkor most csőd van mert anno 24 ezer milliárd volt az államadósság most meg 42 ezer milliárd. DE GDP arányosan most 73% anno meg 81% volt.
De tessék itt a minisztérium pdf anyaga ahol látod mennyi pénzt vettek ki 2010 után.

www.kormany.hu/download/a/17/c0000/Oktat%C3%A1si%20p%C3%A9nz%C3%BCgyi%20adatok.pdf
Lózunggá üresedett a közös európai értékek kifejezés a távozó Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság érájában. Európa nem egységes. Nem a bevándorlás kérdése osztja meg, nem a jogállami értékek vagy a keresztény kultúra "tisztelete" vagy egyéb gumifogalmak — és nem is Orbán Viktor megítélése…..
Kis kiváncsi 2018.09.15 17:07:57
@Androsz: Sok igazság van a cikkben ez igaz. DE azért azon az átkos nyugaton elképzelhetetlen hogy olyan törvényeket hozzanak ami a saját alaptörvényüknek sem felel meg. Való igaz ez a mi belügyünknek kellene lenni. De itthon sajnos sem a választási bizottságról, sem az alkotmánybíróságról nem mondható el a pártatlan viselkedés, sem a köztársasági elnökről. Nem sok olyan ország van akik úgy hoznak törvényeket hogy arról tudják nem felel meg a nemzetközi jognak. Nálunk ez évente 3-5 esetben van. Igazából senki nem világosította fel a népet mit is jelent a járulék helyet az adó szó és miért rossz ez mindenkinek kivéve a kormányt. Sajnos eltűnt az a politikai törekvés hogy célokkal,programokkal kampányoljanak.Nem az a baj média túlsúly van hanem hogy közérdekű dolgok nincsenek a médiákban,haveri alapon dől el ki mit hol reklámoz,ismertet. Vajon egy ellenzéki szavazónak nem kell tudni a méhnyakrákról? Mert csak a kormánybarát médiák öntik az infót.A nyugati országokban meg van szabva az állam kötelessége,nálunk is meg volt csak épp ezt építi le a kormány és az ellenőrzését is.Nálunk nem volt kiépülve magán oktatás,egészségügy de mégis a szociális dolgok lettek lecsökkentve. Roma kérdésben meg vicces az egész hisz közel 50 éve senki nem akar ezzel foglalkozni, mert kényes téma.DE a szociális helyzet miatt pont őket sújtja a oktatás és egészségügy leépítése. Igen kellene egy kis politikai korrektség itthon hogy tisztán,átláthatóan,elszámolhatóan működjön az állam.Megfelelő jogi környezet a választásokra,pártok pénzügyeire,képviselők felelősségére,mind anyagi mind erkölcsi téren.
A kommunistázás örök. Még 2018-ban is botrányokat  kavar és vált ki sajtópereket. A kommunistázás ebben a formában nem csak unalmas és érdektelen, de tökéletesen értelmetlen és hatástalan is. Most egyszerre lettek lekommunistázva a baloldali Heller Ágnes, és a jobboldali Bencsik Gábor és Bencsik…..
Kis kiváncsi 2018.09.08 20:08:34
@maxval balcán bircaman: Azért azt nehéz elhinni hogy valaki Megyei vezető lett,politikai katonai tiszt,tanácsadó mert kötelező volt. Igaz rengetegen csak azért voltak párttagok mert kötelező volt. De nem is vállaltak vezető pozíciót,szerepet. Ami jó pár mostani képviselőről elmondható. A szomorú hogy ezek az emberek támadják most leginkább a múltat,de ők szervezték,vezeték azt is. Igen nem jellemző a politikában a becsület,tisztesség. Ez meg a szavazók hibája hogy mindent eltűrünk.
 ..
Kis kiváncsi 2018.02.24 13:23:24
@RHalacska: @Colonel H. Stinkmeaner: Sajnos egyetértek veled. Nemrég vettem egy házat neki álltam teljesen felújítani víz, villany, gáz. Kértem ajánlatokat kifizettem a kiszállást ajánlat kérést ebből se legyen baj. A kiválasztott ember 1 hét késéssel el is kezdte mert nincs embere mint mondta.Sebaj neki álltam én segíteni neki bontani, sittet kihordani.Csak haladjunk.Mindent újra csináltattam a régi kuka új minden. Erre 2 hét múlva jön a szaki ez meg ez még hiányzik. Nincs elég csaptelep, cső. De hát ő számolta ki? Ezt nem gondolta volna, ennyi a válassz.6 hét alatt lett kész azzal amit 2 hétre vállalt. És mivel többet dolgozott szeretett volna több pénzt. Arra a kérdésemre miért csak délben kezdet és 4-kor abba hagyta már nem válaszolt. Mi lesz a megmaradt csővel mert csak több lett 17 méterrel nem válaszolt. Hol vannak a csapok mert pár hiányzik? Közölte otthon felejtette majd hozza.A gázhoz már mást hívtam de a rendszer nem enged most van kb 40 méter csővem otthon ami megmaradt.A szerződésben vállalt árnál persze ő is többet kért mert hát 6 hét volt a kivitelezés de 3 hétig nem is láttam mert engedélyeket intézet. Ez a ő munkanaplója volt mint kiderült mert a többit én intéztem. Elhiszem meg kell nekik élni de ha nem tudja a munkát rendesen felmérni, becsülni, nem végzi el időre mert hát a idő pénz és így többet kérhet. Milyen alapon gondolja ezt ki is fizetik neki?Persze sokan kifizetik hisz megunják 3-10 hétig szét van szedve a ház, alkatrész hiányra hivatkozva.
Kis kiváncsi 2018.02.24 17:34:16
@RHalacska: Látod ez nagyon korrekt. Sajnos ez ma már ritka. De hidd el a ilyen szakemberek mindig is lesz munkája.
Büdös párizsi, havi egy csomag kintről, 3 négyzetméternyi hely sem jut egy főre. A magyar börtönviszonyok  embertelenek és feleslegesen megalázóak. Riport bentről. ..
Kis kiváncsi 2017.12.11 18:41:15
@kopasz barmok mindenhol: Igazad van bár én most inkább a cigányokat védem meg mert köztük sok a rendes ember.A Fidesznél ez a egyre szavazok amit a Viktor mond nálam nem jön be.Azt se tudják mire szavaznak csak igen és minden rendben főnök.
Kis kiváncsi 2017.12.11 18:48:41
@commentes nikk: De azért egy jóléti állam mert ott a adópénzeket jól költik el. Nem a haverok család kap üzletet hanem aki jó és olcsó ajánlatot tesz. 3-5 % al fizetünk kevesebb adót mint a Norvégok Áfát magasan többet és még sincs egyetlen olyan állami terület oktatás, óvodák,bölcsődék, kórházak ahol meg közelítjük őket. Se közutak se tömegközlekedés. Talán ott nem lopnak ennyit? Pár éve lemondott egy miniszter Norvégba mert 50 euróért vett a sofőrjének ajándékot a állami kártyával. Nálunk ki is mondott le a elmúlt 30 évben?