Adatok
Bagolyhír
2262 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A hazai hip-hop szcéna feltörekvő „kerekasztal lovagjai”, azaz a Cent Grál formáció február 7-én az Akváriumban bújik elő az ismeretlenség homályából, hogy megossza közönségével az örök fiatalság és a boldogság titkát ... vagy valami hasonlót...
Meglepő zenei együttműködésről posztolt Rúzsa Magdi és Borlai Gergő, miszerint a kiváló dobos írt néhány hét alatt 15 dalt az énekesnőnek. Pedig a kapcsolatuk nem indult zökkenőmentesen, Borlai ugyanis lekiabálta Magdit egy Presser-próbán...
Két legendás zenekar idei fellépését jelentette be a Live Nation. ..
A zenei műfajokon átívelő több, mint negyven új fellépő között látható – többek mellett – a legnagyobb rockfesztiválok headliner sorait bérlő Bring Me The Horizon, a tavaly megjelent Midnight Sun albuma után hatalmasat futó popdíva, Zara Larsson, a hip-hop szcéna élvonalának ligájába emelkedő Loyle…..
Már csak egy koncerten látható jelenlegi felállásában az Aurevoir., miután az együttesből ketten is kiváltak. Az okokról közleményt adtak ki...
Isabelle Geffroy, művésznevén ZAZ az egyik legismertebb francia énekesnő, aki őszinte zenei világával és összetéveszthetetlen hangjával már többször is elvarázsolta a magyar közönséget. A 2015-ös és 2019-es fellépéseket követően immár harmadik alkalommal tér vissza a Budapest Park színpadára, ahol…..
Az Elefánt 2026-ot nemcsak egy farsangi koncerttel, hanem egy fontos üzenettel indítja. Február 20-án a Barba Negrában állnak színpadra, ahol a zenekar jótékonysági gyűjtést szervez a Tündérpakk Alapítvány javára. Az est során arra kérik a közönséget, hogy női és férfi tisztálkodási szerekkel…..
Életének 79. évében elhunyt Fenyő Miklós énekes, dalszerző - közölték szombaton a zenész hivatalos Facebook-oldalán...
Fülesbagoly
Beton.Hofi, Azahriah és Rúzsa Magdi is 2025 legnépszerűbb slágerlistás előadói között
2026.01.29 14:59:05
A frissen közzétett éves összesített slágerlistákból idén is kiderül, hogy hazánkban mely dalok pörögtek legjobban a zenei streaming platformokon, a rádiókban és a bulikban, illetve hogy mely albumokat szerették a legtöbben 2025-ben...
Nyolcadik magyarországi koncertjét adja július 1-jén a Rise Against. A chicagói punk-rock zenekar a Budapest Parkban mutatja be legújabb lemezét - közölte a szervező Live Nation...
Bereményi Géza 80. születésnapja alkalmából megjelent a Spotify-on Járai Márk első szólóalbuma, az Összevissza tánc a világ. Járai zenéi és Bereményi szövegei – akár a Cseh-Bereményi dalok – javarészt egy konyhaasztalon íródtak eggyé, és a 2019-ben indult közös alkotói folyamat most érett meg a…..
A teljes programját, így a két nagyszínpad, a nagysátor, az Amondó színpad, a Borfalu színpad, az A tűzhöz közel színpad, a Moonlight disco és a Viziszínpad fellépőit is nyilvánosságra hozta a Fishing On Orfű. Ebből szemezgetünk. A fesztivál június 24-től 27-ig tart. ..
Január 19-től már elérhető az érvényes diákigazolványhoz kötött félárú bérlet a 2026-os Szigetre. A kedvezményes lehetőséget a BudapestGO alkalmazásban megvásárolt – Budapestre is érvényes – utazási diákbérletekkel lehet igénybe venni. A kedvezményes akció július 31-ig, vagy – a fesztivál véges…..
Immár 15. alkalommal díjazták Európa legjobb fesztiváljait a European Festival Awards gálán január 14-én, a hollandiai Groningenben. A Sziget ezúttal is egy nagy presztízsű díjjal térhetett haza: a “Take a stand”, azaz a társadalmi ügyek melletti kiállás kategóriájában a 2025-ös Sziget törekvéseit…..
Fülesbagoly
Beton.Hofi, Azahriah, Majka és Kowalsky zenéjére vonultak be a jelöltek az Év Sportolója díjátadón
2026.01.14 14:51:47
A Magyar Sportújságírók Szövetsége átadta hétfőn az Operaházban az év sportolója díjakat. A gálaműsor zenei szempontból is érdekes volt, mert minden kategória jelöltje a maga által választott zenére sétált a színpadra. A dalok 90 százaléka magyar szerzemény, mutatjuk a teljes listát...
Fülesbagoly
Zakk Wylde a Black Label Society-vel és a Panterával is Budapestre jön
2026.01.13 12:55:57
Közel másfél évtizedet kellett rá várni: idén nyáron végre ismét a hazai színpadon láthatjuk korunk egyik legmeghatározóbb és legmarkánsabb gitárosát, Zakk Wylde-ot. A zenész június 10-én a Barba Negrában ad koncertet a Black Label Society élén, az idén 30 éve működő Concerto Music szervezésében.…..
A magyar kultúra napján NKA Hangfoglaló Minifeszt címmel különleges zenei eseménnyel várja a közönséget a Petőfi Kulturális Ügynökség. Január 22-én 19 órától az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Induló Előadói Alprogramjának 12 idei támogatottja lép színpadra a Turbina Kulturális Központ…..
Miről írták a dalt? címmel novellapályázatot hirdetett a Hangőr Egyesület és a Volt egyszer egy beatkorszak blog, amit 185 indulóból kollégánk, Nagy Alexandra nyert. Alexandrát Beri Ary és a Pillangók Nálunk a hajnal című dala ihlette meg...
Bräutigam Gábor a Kispál és a Borz dobosa volt az együttes 1987-es alapításától egészen 1995-ig, és ő játszik a zenekar első öt nagylemezén is. Később Lovasi András másik zenekarában, a Kiscsillagban is dobolt 3 évig. Halálát a Kispál és a Borz Facebook-oldalán jelentették be, a poszt szerint a…..
Fülesbagoly
Új dallal indítja a 2026-os évet a Down For Whatever, itt a Menekülj tőlem!
2026.01.02 10:38:40
Erőteljesen rúgja rá az ajtót a 2026-os évre a Down For Whatever (Diószegi Kiki, Császár Róbert, Zsoldos Dávid, Czink Zsombor). Megérkezett legújabb daluk, a Menekülj tőlem!, amely ezúttal is hozza a zenekartól megszokott intenzív megszólalást. A sötétebb hangulatú szerzemény tökéletesen vetíti…..
A basszus lüktet, a konfetti szikrázik, a piros egyenruhák pedig vakítanak a színpadi fényekben – a MEUTE július 23-án először koncertezik a Budapest Parkban! A hamburgi “techno marching band” 2015 óta járja a világot azzal az egyedülálló, határokat és szabályokat hírből sem ismerő performansszal,…..
Fülesbagoly
Király Alida: mamamaci vagyok, és szeretettel kapcsolódom a zenekarokhoz
2025.12.23 13:41:50
Király Alida zenei menedzsernek nem könnyű feladat felsorolnia, hogy eddig hány zenekarral dolgozott együtt, és jelenleg kiknek egyengeti az útját. Munkájáról, annak szépségeiről, nehézségeiről mesélt a Stage, Darling! podcast-sorozatunkban...
Három naposra bővül a zalaegerszegi Pankkutya Fesztivál. A Gébárti Tóstrandon május május 28-tól 30-ig olyan előadók, együttesek lépnek fel, mint Saya Noé, a Flanger Kids, az L1, a Hűvös és az egy5egy...
Fülesbagoly
Sebestény-Gallasz Enikő: a magyar zene exportálása szinte lehetetlen
2025.12.18 17:53:53
Sebestény-Gallasz Enikő a digitális zeneterjesztéssel foglalkozó WMMD ügyvezetője. Már 12 évesen eldöntötte, hogy a zeneiparban szeretne dolgozni, de biztosan nem előadóművészként. Az egyetem után a Universal Musicnál helyezkedett el, és már 18 éves tapasztalattal rendelkezik a digitális zene, zenei…..
Nyolc év után visszatér Magyarországra a Prodigy. Az elektronikus zene egyik legnagyobbja július 4-én lép fel a SopronFesten. ..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
