Regisztráció Blogot indítok
Adatok
atpijkamo133

0 bejegyzést írt és 25 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az van, hogy meghekkelték a szocik egyik elnökjelöltjének mondókáját. Fábián Tamás indexes újságíró kivágott egy mondatot Molnár Gyula elnök aspiráns szolnoki beszédéből, és milyen jól tette. Bár szerintem ő maga sem gondolta, hogy a tumblrre kirakott poénnal mekkora féltéglát dob a pocsolyába,…..
atpijkamo133 2016.05.12 23:04:54
@öregmatróz: "és a törpe hazugságai nem bűnök a hívői szemében?"

Engem is meglep, hogy nem.

A gy. hazugságai sem zavartak senkit, míg nyílt színen be nem vallotta.
Csudálatos és alapos elemzés a Dózsa-István sarkon található CBA abc-ről. Én ugyan soha nem jártam ebben az üzletben, de tudom, honnan koppintották! Igaz, a Katona József utcai Reál végül hiába hozta évekig hiba nélkül ezt a lehangoló fílinget, végül úgy bezárták egyik napól a másikra, hogy még csak…..
A favágó ruhában boltba menő Kati nénitől a levélírónk egy dicséretes bakugrással egy bekezdés alatt jut el a pisilés után nem kezet mosó pasikig, ami már önmagában is szép teljesítmény. Ehhez jön még, hogy az alapsztoriban mennyire igaza van: öreg nénit Takarodj innen! stílusban kitessékelni a…..
atpijkamo133 2016.03.23 11:20:41
@Kulics: "a pasinak nem kell hozzányúlniuk, csak kilógatják."

Hát a tűzoltóknak könnyű, abban az eleve sárga vízálló hacukában, de az én farmeromon meglátszik, ha lehugyozom, szóval én inkább megfogom.
atpijkamo133 2016.03.23 11:22:50
@élhetetlen: Lehet, hogy kötözkdés, de nem annak szántam.

Csak azt kérdeztem, hogy miért nem szimmetrikus. A birtokos ragozásnál miért tűnil el az úrhülgyből azelső két betű?
Megrázó élettöredék az alábbi levél, mely egy elkeseredett iparostól érkezett. Mi Jánosnak a Pénzügyi Békéltető Testületet tudjuk ajánlani, ahol biztosítási ügyekkel kapcsolatos fogyasztói jogvitákban döntenek, ha valakinek más ötlete van, ne tartsa magában. 2012. ápr. másodikán a…..
atpijkamo133 2016.03.07 17:02:13
@Dikusz: Ha bekopizod, akkor feketén jelenik majd meg, ha rákattintasz a válaszerre gombra, akkor pirosan. Ha kettőre kattintasz, mindkét link a másodikra mutat.

Ha tabletről nyomulsz, akkor gyakran elveszti a pirosat.

Akár fekete, akár piros, a címzett emil értesítést kap a válaszról, ha az be van állítva.

Azért van mindez, mert szar megoldást találtak a válaszra, és azt gagyi módon vitelezték ki.
Az egyszeri ember úgy képzeli, hogy egy pláza információs pultja egyfajta ügyfélszolgálat, ahol az ember segítséget kérhet, ha nem talál valamit, vagy jelezheti, ha valamivel elégedetlen. Hogy a Duna Plázában mire szolgál, az nem derült ki. De ha elfogadnak egy tanácsot, valamit reformáljanak a…..
atpijkamo133 2016.02.29 09:47:54
Menni vagy nem menni: az itt a kérdés! „Nem leszek suliban” néven indítottak akciót a tanárok mellett, már több, mint 30 ezren csatlakoztak a kezdeményezéshez a Facebookon. A közösségi portálon szerveződő eseményen keresztül arra kérik a szülőket, február 29-én ne engedjék a gyerekeiket iskolába. A…..
atpijkamo133 2016.02.28 18:08:43
A Fehérvár Autósiskola a honlapján azt hirdeti, hogy a KRESZ vizsga után "szinte azonnal" megkezdheti a jogosítványra vágyó a gyakorlati oktatást, egyszerűen a "nincs más dolga, mint befáradni az irodába és kiválasztani a neki tetsző oktatóautót. Ezután az oktató időpontot ad és indulhat a…..
atpijkamo133 2016.02.26 23:23:59
@Ádám: Tegnap a ferihegyi gyorsforgalmi halálútra előttem hajtott fel egy oktatóautó. Ment stabilan 49-cel. A tanuló persze nem tehet róla, azt csinálja, amit az oktató mond. De mi van az ilyen oktatónak a fejében???
Na, ezt vajon hogy gondolta a kedves színházpedagógus? És az előadásnak helyet adó intézményben sem volt senki, akinek eszébe jutott volna, hogy sem jogilag, se morálisan nem oké az egész? A hosszú ő-k hiánya meg már tényleg szóra sem érdemes. „Egy norvég felsőoktatási intézmény magasról tesz a…..
1 munkanapot ígért a Mall.hu kiszállításra, kár, hoyg ezt még tavaly decemberben tette. Az eredmény egy klasszik Vigasztalan Várakozó Webess Vásárló levél sok mérgelődéssel és csigalassúsággal haladó ügyintézéssel. A tanulságot maga Péter vonta le: "Ha valaki mégis…..
atpijkamo133 2016.02.19 16:37:51
@Dikusz: Helga az év végi ámokfutása során kitltott mindenkit, aki élt és mozgott, azért néptelenedtünk ell. Nekem 94 nickemet tiltotta le. Aki nem olyan szorgalmas és lekiismeretes* mint én, azoknak nehéz volt talponmaradni.

* Meg szép és okos, de ez most nem tartozik ide, csak nem szeretném, ha a többi jótulajdonságom elhalványítaná őket.

@Ádám: "Neveket kérek!"

Először te a 3-at!
Az elmúlt hetek intenzív taxis-uberes tematikája után az biztos, hogy az Uber népszerűsége nőtt (amitől a rendszernek köszönhetően persze drágult a fuvar), a NAV megkezdte az adóügyi rendszabályozást, a taxis társaságoknak pedig muszáj lesz felvenniük az appversenyt, ha…..
atpijkamo133 2016.02.15 15:01:03
@Terézágyú: Igen, védem a taxisokat, diszpécsereket, bolti eladókat, pénztárosokat, postásokat, fodrászokat, stb. Kapnak itt mástól eleget. Ha azt nézzük, kiből van több, hülye eladóból, vagy hülye vevőből, akkor szerintem a vevők győznek. Van sok flegma eladó biztos, de én valahogy mindig a normálisakkal találkozom. 1. eleve telefonon hívom a taxit, normális boltba megyek, stb, nem találkozom a hiénákkal, 2. én normálisan fordulok hozzájuk, nem arrogánsan, nem követelem meg, hogy az ezer forintomért bő nyállal kinyalják a seggemet, 3. normális feladatok elé állítom őket, az elvárhatót várom el tőlük. 4. ahol esetleg mégis rossz tapasztalatom van oda nem megyek vissza vadásznak csakazéris.

Ha ezeket megfogadják a poszterek, megszűnik a Homár. Na mindegy, azon már Helga úgyis dolgozik, ő lesz a gyorsabb szerintem.
Az olvasónknak adott meghökkentő állításuk szerint sehogy. Ezt vajon hogy gondolják? A számla eleve nem az adó, hanem a költség elszámolásához kell, a kiállítását pedig a legtöbb légitársaság egy különösebb kreativitást nem igénylő megoldással, egy linken elhelyezett…..
atpijkamo133 2016.02.11 12:47:44
@Serivor: Normálisabb helyeken a nyereségből le lehet vonni a veszteséget, és a nettó nyereség után adózni. Szóval még ilyen kitekert módon se lehet "adócsalni".
atpijkamo133 2016.02.11 13:54:03
@ancsika: "hogy céges út, nem mindegy mennyibe kerül..."

Pontosan. Ha álami cég, akkor legyen minél drágább!
atpijkamo133 2016.02.11 17:04:23
@Yobbágy Fery: "meghúzták a nadrágszíjat"

Érjél annyit, mint a lézerjani, oszt a szeretődel mehetsz Párizsba luxusnyaralásra.
  A baleseti adó egy 2012-ben bevezetett adó (a biztosítási díj 30%-a, de maximum naponta 83 Ft / gépjármű), amit a biztosítóknak kell beszedniük. Rövid és nyilván nem reprezentatív netes kutakodásunk alapján úgy tűnik, az alkuszok és a biztosítók oldalai külön, hangsúlyosan kiemelve jelzik, hogy a…..
"Erkölcsi kötelessége a kormánynak, hogy ami a törvény alapján visszajár az állampolgároknak, azt meg is kapják. Még akkor is, ha egy csődbe ment külföldi biztosító helyett kell helytállni. A károsult biztosítottak az adóhivataltól kérhetik vissza a nekik visszajáró baleseti adót" - közölte az NGM.…..
atpijkamo133 2016.02.11 12:45:25
@anarch: :)) Neked már nemlesz, nekem még lesz. Azért én se arra építek.
Vidéki életképek rovatunk következik: az emberek neteznének, de várniuk kell estig, míg legalább egy részük a tévét választja a gépezés helyett, mert a bitek csak csordogálnak, vánszorognak, szédelegnek az információtechnológia falusi országútját.   IInvitel, Vicc…..
atpijkamo133 2016.02.08 16:44:32
A szabály az szabály. Nyilván ez van a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szobáinak falára kiakasztva hitvallásként, mert a cég nem méltányol, nem kegyelmez, hanem mindenfajta ellágyulás nélkül behajta, ami jár neki. Figyelem, a tavaly megváltott éves bérletek tegnap éjfélig voltak érvényesek,…..
atpijkamo133 2016.02.01 10:09:13
@metal: "a felhajtókon ki van téve, hogy fizetős útszakasz"

Lehet. Tavaly év elején nem volt.
atpijkamo133 2016.02.01 10:28:00
@Terézágyú: "Talán ezért sikerült úgy kitáblázni az újonnan fizetőssé tett utakat, hogy csak akkor lásd, hogy fizetned kell, amikor már nincs visszaút. Mint például az M5-ös kivezetősénél lévő csomópont egyes ágainál. Azt pedig, hogy az adott útra melyik megyei matrica érvényes, végképp nem jelölik sehol."

totalcar.hu/magazin/velemeny/2015/01/14/utdij_2015_publi/
atpijkamo133 2016.02.01 13:31:10
@cmx85s: "akkor nem kötelező itthon adót bevallani"

Akkor mit hetvenkedik vele???
Huszonnégy órás késéssel néztem meg a Galambos Lajossal készített interjút. (Az érdeklődésre való tekintettel ismételte meg az ATV.) Néztem a karikás szemű zenészt, aki legalább tizenöt kilótól „szabadult meg” a vizsgálati fogságban, és sajnáltam. Egészen addig, amíg sztorizgatva elmesélte, kamasz…..
atpijkamo133 2016.02.01 13:12:27
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ezt szépen mondtad!
via GIPHY Ha nem is kifejezetten BÜ (Boldog ügyfél) poszt, mert azon már semmi sem segített, hogy a szemetet el kellett takarítania Bálintnak, de cserébe olyan csudiszép bocsánatkérő levelet kapott a Ventil-Teamtől, hogy még! Lehet tanulni tőlük, valahogy így kéne a panaszokat kezelni…..
atpijkamo133 2016.02.01 10:03:19
@Dikusz: "A víztisztító berendezések meg sok esetben túlárazottak"

Van olyan is, biztos. Olyan 5-10 Ft egy liter víz szűrése.

A csapra szerelhető víztisztító azért rossz, mert nincs hűtve, és néhány hónap alatt bealgásodik.

Van víztisztító kancsó, valami ezer forint, ugyanazt tudja, és beteheted a hűtőbe. Plusz azt sűrűbben cseréled, keveseb ideje van az algásodásra.
atpijkamo133 2016.02.01 11:57:29
@Dikusz: Tökéletes a víztisztító kancsó minősége, ezt használom. Olyan 5-10 Ft egy liter víz szűrése. Nem algásodik, nem vízkövesedik.
Tékozló Homár Ez taxi, nem Uber 2016.01.19 10:11:09
Második napja várják az utcasarkon a taxisok, hogy valaki az Tarlós-Netanjahu tengelyről végre "oldja meg és kész" a problémájukat. A problémát, ami nem más, mint az Uber, a techológia villámgyors fejlődésével és a szabályozás lomhaságával egyszerre élő fuvarmegosztó szolgáltatás. Ami többek között…..
atpijkamo133 2016.01.19 16:13:46
@cupcake25: Megsúgom, nem fizet adót, mert ebből a pénzből nem is lehet.

"felejtik el bekapcsolni az órát"

Ilyet évtizedek óta nem láttam. Akkor meg szólsz, azér van a szád, lelkem. Majd kilobbizod, hogy GPS legyen a taxióra helyett is. Őszintén támogatlak ebbeli igyekezetedben.