Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sir Galád (már foglalt)

0 bejegyzést írt és 481 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
2017-ben nyilvánvalóvá vált, hogy a sorozatpiac akkorára duzzadt, hogy egyszerűen nem lehet már rendesen követni minden apró rezdülését. Éppen ezért fordulhatott elő, hogy olyan szinten elment mellettünk a Big Mouth, a Netflix saját gyártású animációs sorozata, hogy csak most jutottunk el odáig,…..
Sir Galád (már foglalt) 2018.01.21 21:59:43
Ha van olyan, hogy NER-kompatibilis metálzenekar, az a Leander Kills, ami immáron másodjára szerepel a nemzeti dalválogatón, de először kampányolt élő adásban kormányszlogennel. Nem tudom, Köteles Leander énekes miért gondolja azt, hogy egy ilyen énekes hogyishívják a legjobb platform arra, hogy…..
Az év utolsó napjaihoz közeledve szemügyre vehetjük a hátunk mögött hagyott Forma-1-es szezont, ami idén 20 futamból állt. Az idei szezont végkimenetel szempontjából ismét a Mercedes uralta, ám Lewis Hamilton és a Mercedes számára jóval nehezebb dolga volt mint az elmúlt 3 évben. Lássuk akkor mi is…..
Mégis lesz szenteste Reszkessetek, betörők! A TV2  mostanáig várt a szenzációs bejelentéssel, miszerint december 24-én 21:15-től, 25-én este pedig 20:35-től láthatják a Reszkessetek, betörők! filmeket a csatorna nézői. (Ahogy év elején megírtuk, a TV2 legalább egy évre megszerezte a Reszkessetek…..
Sir Galád (már foglalt) 2017.12.15 08:44:35
Tavaly az RTL KLub még egy külön kisfilmet is forgatott Anger Zsolttal és Thuróczy Szabolccsal, na meg Kolosi Péter RTL vezérigazgató-helyettessel arról, hogy lesz Reszkessetek betörők! karácsonykor a csatornán. Idén viszont tényleg szakítanak a hagyománnyal, mely szerint minden évben le kell adni a…..
Sir Galád (már foglalt) 2017.12.08 00:57:18
Ez eddig a Celeb vagyok legfontosabb revelációja (szamarat se szopott, hadd tegyem hozzá gyorsan). Kígyóval már volt, csak hogy megmaradjon valami a régi renoméból, de csak masszázs volt, nem besiklás. Az RTL persze pontosan tudta, mit vett Staller Icával, aki hetvenévesen, olyan fejjel, mint ami a…..
Sir Galád (már foglalt) 2017.12.03 10:04:32
Rómaiak támadnak Britanniára, jönnek a druidák meg a a nyilas amazonok. Az előzetes alapján jó móka lesz. Bemutató január 18, a szereposztás erős: David Morrissey, Kelly Reilly és Mackenzie Crook is lesz benne, ubbira az anyja sem ismerne rá. Itthon az HBO GO-ra jön januárban, majd az HBO-n is…..
Sir Galád (már foglalt) 2017.11.30 21:59:15
      A legtöbben kifejezetten szerencsések vagyunk. Azok is, akik szerető, támogató környezetben nőttek fel, s azok is, akik elhanyagoló, bántalmazó, vagy egyéb módon mérgező szülők gyermekeként. Előbbiek azért, mert kaptak egy határozottan pozitív mintát, utóbbiak pedig abból az okból, hogy jó…..
Sir Galád (már foglalt) 2017.11.27 17:52:31
@G. Nagy László: Szerintem kicsit olyan kioktató jellegű volt, amivel csak azokra az emberekre lehet hatni, akik amúgy is egyetértenek veled.
Ágyjelenettel nyitunk, meg egy futó lánnyal, ha tippelnem kéne a szexelő pasi a lány párja lehet, közben csengetés. Jön az Intro, klasszikus telenovellás, kicsit olyan 90-es évek beütésű. Egy nappal korábban járunk: pöttyös ruhás lány csenget fel valahová, a két nővérét meg…..
Sir Galád (már foglalt) 2017.11.03 19:47:50
@Lynette21: Egyszerűen csak szar színészek, szar forgatókönyvvel...
Három hét múlva már túl is leszünk a kvótanépszavazáson. A voksolást kezdeményező kormányoldal álláspontját ismerjük, a mindent lefedő kampányolással nem is hagytak nagyon lehetőséget arra, hogy ne ismerjük meg azt. Az ellenzék álláspontját, izé, álláspontjait, nos, ismerjük, bár nem nagyon…..
Sir Galád (már foglalt) 2016.09.14 17:02:24
@S=klogW: Bocs, ez a te műfajod. De ne aggódj, mert a szavazás másnapján kámforrá válnak a menekültek. Hihetetlen, mi?? Tényleg az...
Egy: tiszteletem minden lovagkeresztesnek, különösen azoknak, akik megérdemelten kapták a díjat, bármilyen területen is értek el eredményeket. Kettő: minden kitüntetett azt csinál a lovagkeresztjével, amit akar. Kitűzheti a kandalló fölé, feltűzheti az öltönyére, berakhatja a széfjébe avagy a…..
Sir Galád (már foglalt) 2016.08.23 11:07:23
@GNDL:

Nem tudom ki az a nektek, de én hagyományból hívom így őket. Végül is a jobboldal és baloldal is elég messze került attól, amit 1789-ben képviselt a francia parlamentben. De ha azt mondom jobboldal vagy baloldal kb. mindenki tudja, miről beszélek.
Hétvégén Rióban startol az olimpia, ami újabb magyarázat lehet majd a hétvégi nézőszámokra. A negyedik körben kicsit tisztábban láthatók az erőviszonyok, vagy legalább is, hogy hol várható edzőcsere. A tippek előtt nézzük, mik is az idei várakozásaink...
Sir Galád (már foglalt) 2016.08.05 13:11:07
Paks-Ferencváros 0-2
A srácok komoly büntit kaptak. Klasszikus módszereket vettek elő, mint a grundos labdával seggbe rúgás. Röhögtek is, mint én tinédzser koromban.
www.youtube.com/watch?v=ZAlnnd_LwrA

Diósgyőr-Honvéd 1-1
Rozoga elindul a hullámvasúton, Rossi meg mindig azon ül, így a rutin kiegyenlíti a csontzenét.

Vasas-Újpest 1-0
Fellángolt az Újpest, aztán el is égett. A Vasas folyamatosan nyer, amíg a Groupamába nem látogat. Mondjuk arra már csak bő egy hetet kell várni.

Mezőkövesd-Debrecen 1-2
Magas fű, vizes fű, na meg a bíró. A riporter meg miért kérdez hülyeségeket az EB csapat alapító mesterétől?

Gyirmót-Videoton 0-1
Átszakad a gát szerintem, a dán Muytiland is majdnem meg volt, csak valaki megint kiállítatta magát. Hiába, nálunk Vinicius szabálytalanságáért csak szóbeli figyelmeztetés járt volna, vagy az se, mert csak a lerántás ér sárgát, a többi meg belefér, mert így szép a jegyzőkönyv meg a bónuszcsekk.

MTK-Haladás 0-0
A góllövés elmarad, mint a múlt heti beharang.
Sokan kopaszodnak mostanában a rengeteg fejvakarástól, amire Ferenc pápa kijelentései miatt vetemednek. A pápa a krakkói Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóról hazafelé menet a legnyíltabban feltett kérdésre, miszerint miért is nem emlegeti az iszlámot a terrorizmus vonatkozásában, azt felelte, hogy…..
Sir Galád (már foglalt) 2016.08.02 15:51:31
@a BircaHang Média szerk.: igen, ez egy jó példa arra, hogyan alakítsuk át a vallásunkat, hogy az érdekeinknek megfeleljen...köszönet.
Sir Galád (már foglalt) 2016.08.02 16:46:48
@a BircaHang Média szerk.: Elnézést nem tudtam, hogy neked meg vannak a tanai. Azt hittem, te is azt kapod, mint mindenki más, a sokszoros kaidású, szerkesztett változatot különböző utólagos bővítésekkel...
Sir Galád (már foglalt) 2016.08.03 11:56:18
@a BircaHang Média szerk.: Talán a Biblia.
Vendégszerzőnk, Lányi András egyetemi docens, környezetvédő aktivista írása   Niklas Luhmannak sajna, igaza van: a média olyan zárt rendszer, amelybe a külvilágból érkező értelmetlen zörej – a néhai valóság, ha tetszenek rá emlékezni – nem hatolhat be addig, amíg a…..
Sir Galád (már foglalt) 2016.07.15 15:22:02
A halál sosem lehet az élet alternatívája, gondolta először E. P., mert az egy pökhendi, önfejű alak, az ilyet pedig jobb helyeken pofán csapják. Különben meg rosszabb helyeken is. A Fradi pálya melletti sarkiban pedig bizonyosan. Ráadásul nincs tekintettel a szenvedélyeinkre, meg a…..
Sir Galád (már foglalt) 2016.07.15 13:10:48
Sir Galád (már foglalt) 2016.07.15 15:10:11
@bbjnick: Szerintem meg Esterházy egy cseppet sem bánja, ha mindenki úgy gyászolja, ahogy neki jó. Nem volt ennyire kicsinyes...
„Hit és kétkedés arányait meglelni, kötöttségben a szabadságot, lázadásban a rendet, szabadságban a hitet, azt, amire szabadok volnánk - - - - gondolhattam volna az elején, hogy nem tudom befejezni (a mondatot). Vagy nincs ilyen arány, kushadás vagy hőbörgés csak? Idő nincs, az a baj. Minden…..
Sir Galád (már foglalt) 2016.07.15 10:51:31
@bbjnick: Bár annyiban mégis releváns, hogy mutattál egy példát arra, amit írtam.
Sir Galád (már foglalt) 2016.07.15 12:27:23
@bbjnick: Ezt hívják kivetítésnek. Mesélj még magadról!
Sir Galád (már foglalt) 2016.07.15 12:48:17
@bbjnick: Nekem mindegy, hogy te minek hívod.
A taxis lobbistákon kívül senkinek nincs oka örömködni az Uber magyarországi kivonulása (kiszorítása) fölött. Természetesen sokat lehet vitázni az Uber módszereiről, működési elveiről, és ha vannak ütközések a joggal, akkor arra megoldást kell találni. Esetleg…..
Sir Galád (már foglalt) 2016.07.13 12:16:37
Dermesztő írás jelent meg kedden a magyarnarancs.hu-n. A „ligetvédő” rasztafári, Komáromy Gergely (művésznevén Gregory G Ras, édesjóistenem) körbenyalogatásának dokumentuma több szempontból is fájdalmas. A műfajilag behatárolhatatlan betűhalmazban, amelyet a Narancs interjúnak titulál, ilyen…..
Szép, fekete nő áll egy szál magában, mint a szálfa, olyan egyenesen, miközben három rohamrendőr ront rá. Ez a fotó járta be a netet tegnap, a Huffington Post képes volt például a Tienanmen téri híres jelenethez hasonlítani. (A HuffPostnak mondjuk van mit kompenzálnia fekete ügyben: nézzék csak…..
Sir Galád (már foglalt) 2016.07.13 10:15:32
@Robinzon Kurzor: Áááá, nem hiszem, hogy lesz. Az erőszak nem érdekes, csak a költői túlzás.
„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” Ez lesz a kérdés, amelyre válaszolhatunk, már azt is tudjuk, mikor: október 2-án. Márpedig ha az ember nem…..
Sir Galád (már foglalt) 2016.07.07 10:22:06
Ott tartunk, hogy abban az országban, ahol a Fidesz kedvenc udvari kobzosának HELYTELENÜL titulált előadóművész és az Országgyűlés elnöke egyaránt azt vallja, hogy az asszony az otthon, gyerekszülve jó, és ne építgessen magának karriert, szóval abban az országban, ahol a partnerbántalmazás az…..
Sir Galád (már foglalt) 2016.06.27 13:55:22
labdabiztos Számolgatni jó! 2016.06.19 14:00:16
Most, hogy kétszer annyi pontunk van mint a portugáloknak, azzal már nem kell számolni, hogy utolsók leszünk. Karnyújtásnyira a továbbjutás, számolgassunk tehát, ahhoz úgyis értünk...
Sir Galád (már foglalt) 2016.06.20 13:16:51
Sir Galád (már foglalt) 2016.06.22 12:41:57
@Stefan Derrick: Erősen gyanús:)
Nem vagyok brit állampolgár, nem szavazok a Brexit-referendumon, hatásom annak végkimenetelére nulla. Különös tekintettel arra, hogy az általam ismert britek jelentős része meggyőződéses EU-szkeptikus. Ugyanakkor egy ilyen, itthon távolinak tűnő, de valójában történelmi jelentőségű, egész Európa és…..
Sir Galád (már foglalt) 2016.06.22 12:39:37
Hétfőn este az HBO-n lement a Trónok Harca hatodik évadának hetedik része. A meglepő visszatérésekkel dúsított epizód spoileres kibeszélője a tovább mögött olvasható...
Sir Galád (már foglalt) 2016.06.07 14:25:57
Sir Galád (már foglalt) 2016.06.08 10:28:31
@Hizdahr zo Loraq: Ó bocsánat, elfelejtettem, hogy te határozod meg, ki, mikor és milyen körülmények között mondja el a véleményét valamiről. Természetesen szuper irigy vagyok rád, mert a Trónok Harca nélkül nincs semmi boldogság az életben...