Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szacsi

0 bejegyzést írt és 156 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sokan érdeklődtetek, hogy mi a helyzet a gépparkkal mostanában. Na jó, természetesen senki sem érdeklődött, miért is tette volna bárki, de valamiért így szokás beharangozni az érdektelen témákat, nyilván mert az az igazán szegény ember, aki még olyat sem tud mesélni, ami senkit sem érdekel. Úgyhogy…..
2013 novembere és 2015 februárja között egyáltalán nem írtam Dezsőről – az volt a terv: majd ha purrog szépen és végre jó lett a motorja, megírom. A legutóbbi posztban be kellett ismernem, semeddig nem jutottam. Röviden összefoglalom a motorral kapcsolatos ügyeket: – a svéd…..
Szacsi 2015.04.05 21:04:28
@lodola:
Meg egy levágott lófejet is küldhetne neki. Csak úgy, barátilag.
Belsőség A bejrúti Ponton 2014.06.24 14:10:38
A Thüringer Barbi persze nem tudja, mert nem olvas TC-t, de ez éppen olyan, mint az enyém. (Az Index Mindeközben kapcsolódó anyaga itt olvasható.)..
Szacsi 2014.06.24 15:15:00
Pere Laci újabb története az indiai hétköznapokról. A sorozat előző részeit ide kattintva olvashatja. Reggel hívtuk az alvállalkozónkat, hogy kell még egy markoló. Be is futott az áhított szerkezet. Amikor megláttam, a kezembe temettem az arcomat és magamhoz intettem a…..
Már csak egy hónap van hátra az indulásig. Az autó köszöni jól van, épp motor nélkül heverészik a hűs garázsban, mint aki jól végezte dolgát. Magánál a motornál teljes a fejetlenség, pontosabban a hengerfejetlenség, épp most várja, hogy összerakjam (a poszt végére már…..
Szacsi 2014.06.22 12:09:21
@Csikós Zsolt: De hazaérkezés után gondolom lesz majd kisregény. Vagy sorozat :)
Belsőség Heti merítés 2014.03.02 08:28:16
A barátnőm féltékeny rá! Kezdtem megharagudni szeretett Kispolákomra, amikor unokatesómtól jött a hír, hogy eladósorba került dédelgetett kis Clioja. Nem hagyhattam, hogy a még gyerekkoromban kinézett kocsi máshoz kerüljön. SOSEM Kopel Konkrétan 4 év alatt egyetlen…..
Szacsi 2014.03.02 17:01:03
@ZF2:"A VTI-t pörgetni (sőt bőgetni) kell a teljesítményhez, a modern turbósokat nem. Kizárt hogy ekkor nem eszik 15 litert. Máskor meg nincs bennük erő..."

Hadd osszam meg gyakorlati tapasztalatom: 13 volt a max. amit eddig meg bírtam etetni vele. Szinte végig vtec tartományba. Nem vagyok rá büszke, de egyszer megesett. Haladós de nem ámokfutós közlekedéssel szerpentines élvezkedéssel 8 és 10 között. Lehet vele 6,4et is de elunod az életed.
Szacsi 2014.03.02 17:25:02
@ZF2: Az motor akkor 160 ló ha pörgeted, ahogy írtad is. (160 lovat 7600nál adja le) szóval nem művészet vele ilyen értékeket produkálni. Mondjuk tény, hogy nem illek a sztereotip Hondás képbe aki folyton üvegeli :)
Megvan az a film, amiben Jurij Orlov felvásárolja a korrupt tábornokok alól az exszovjet katonai raktárak készleteit, majd afrikai polgárháborúk nem kevésbé korrupt, brutális tábornokainak adja el? A Fegyvernepperben a helikoptertől a tankig visznek mindent, az ezernyi Kalasnyikov…..
Szacsi 2014.02.02 14:52:51
@Rocko-: Igen, ott volt a Városi Legendák Minisztériuma mellett :D
@SomiTomi: Boncz Géza szerint volt ;)
Belsőség Nem, nem versenyzünk 2013.12.15 15:16:00
Nem, dehogy, ez nem olyan, nem lesz itt verseny, nem aranybugyira megy, gyere nyugodtan, tök jól fogunk szórakozni, frankó lesz, neked ennyit jelent a testület? Ilyen dumákkal csábítottam azokat, akik meg voltak győződve arról, hogy ha mi szerkesztőségileg elmegyünk valahová, ahol…..
Szacsi 2013.12.15 18:14:43
@Pál Gaál:
Rajtad kívül senki nem beszélt gokartsportról.
Amúgy ha meg ennyire lovagolsz a szakújságírón, és gokartsportról beszélsz akkor itt kilóg a lóláb mert ez NEM egy sportoldal ;)

Kedves TC!
Faluvégi farolást sem erőltetném, mert a drifterek a véreteket fogják követelni :D
Nem titok, hogy az utóbbi hónapokban keményen dolgoztunk azon, hogy valamerre ismét továbblépjünk, ráadásul lehetőleg előre mozdítva ezzel a Totalcar szekerét. Tudjuk mi itt mindannyian, hogy ha nincs motiváció, akkor következik a helybenjárás, után pedig törvényszerűen a…..
Ilyenbe ülteted a gyerekeidet... Ennyire régi autóval öngyilkosság járni, az első kátyúban kettétörik... Hát, még ilyet, ezeknél előbb megy péppé az utastér, mint hogy elgörbülne volna az ütköző... Ilyen, és ehhez hasonló feddésekből nem keveset kap a…..
Belsőség Heti merítés 2012.12.02 10:27:17
Acél-vaddisznó Hazudhatnám, hogy órákig tudnék mesélni a kocsi stílusos formavilágáról és hihetetlen technikai megoldásairól, de nem teszem. Aki tervezte az minden bizonnyal egész sanyarú gyermekkorában csak építőkockákkal tudott játszani és ez rányomta bélyegét a…..
Szacsi 2012.12.02 17:44:59
@S4mu3l: Bizony;) 2 literes szívó 208NM. De az nyomatékszegény mert itt a sok okos jól megmondta. Igaz, nem emlékszem, hogy más kétliteres szívók szignifikánsan nyomatékosabbak lennének de biztos azért mert már meszesedik az agyam ;)
A 120 ló/liter is csak a qrvázáshoz jó másra nem. Muhaha:D
Na mindegy.
Belsőség Heti merítés 2012.09.30 08:58:55
Szeretnivaló Pénzfaló Az órája ~90000-et mutatott, amikor megvettem, de van az 190.000 is. Az előző gazdája nem értett hozzá, látszik is rajta. 360.000 Ft volt az ára. Azóta szépen elkezdtem rendbe rakni. A kasztni szép állapotban van, főleg ahhoz képest, hogy 14 éves. Rozsda…..
Szacsi 2012.10.01 13:05:31
@Dseries: Ez igaz. Jobban körül kellett volna néznie ;)

@DeezL: A VTi, egyébként felszereltséget jelöl nem motort (ráadásul Civicbe volt 1.8 VTi is ;), de gondolom a B16A2-re gondoltál, szóval az is csak egy 1.6 szívó. Más 1.6 szívók sem szignifikánsan nyomatékosabbak.

Az ok, hogy Zapi motor nem tankindító, stb. De a forma meg az elrendezés eléggé hasonlít a régi NSU-kra (...hmm!!! De szeretnék egy NSU TT-t vagy TTS-t :)
Sorsszerűen ma, a 35. születésnapomon, Augusztus 30-án, a 30. Hangyász hétfőben jelenthetem be, hogy a projekt ebek harmincadjára jutott. Ahogy többször is ígértem itt korábban, az nem volt kérdés, hogy ezen a napon elhozom-e a Datsunt az Adorján-Hexer Művektől, csak az volt a…..
Szacsi 2012.08.31 12:21:33
@Hexer: Na most ezért nagyon nagy kár volt!!! Nem akarok belemenni a munkaóra, a fizetség, az elvállat feladat meg a szakértelmetek egymáshoz való viszonyába, megtették ezt többen is helyettem, sokuk véleményét osztom is.
DE!
Amiért kár volt az egyáltalán ez a hozzáállás " fogent nem azt hogy rekalm helyett fikazast kap."

Fika??? EZ???? te most vagy nem vagy józan ítélőképességed tudatába, vagy olyan mimózalelkű vagy mint egy csecsemőkorától apácazárdában nevelkedő elsőáldozó kislány.
Szerintem Karotta oly' mértékben volt diplomatikus, hogy erre Henry Kissinger is megemelné a kalapját. A tényeket ennél jobban, higgadtabban vázolni nem igazán lehetett volna. Persze írhatott volna csak annyit, egyetlen mondatban: lecserélem a brigádot. És akkor 250 kommentből 240 azt firtatná, hogy miért, de mivel az emberek nem teljesen hülyék az elkészült (?) ...izé... keletkezett állapotot és a határidőt látva nem lett volna nagy matek összerakni, hogy bizony nem sikerült minden a úgy ahogy kellett volna.

Szóval qrva nagy kár volt indulatból és sértettségből ideböfögni, ráadásul úgy hogy nyilvánvalóan gránitfába vágtátok a balsafakardotokat, most meg itt pocskondiázol. Először talán fel kéne tudni mérni a képességeidet, megállapodni rendesen, csak azután elvállalni valamit és ha elvállaltad, akkor azt tartani. Ha meg időközben felmerülnek problémák akkor azokat vagy közösen módosítani vagy felállni, hogy "bocs ba+, ezt így nem tudjuk bármennyire szeretnénk is" és akkor még megmaradhatnál úriembernek. (Ha jól emlékszem Sabc valami ilyet élt Winkler tepsijével át és lám, neki nem is telt ki a becsülete).
Persze hőbörögni meg a másikra ujjal mutogatni mindig sokkal, de sokkal egyszerűbb.

@streetsta: Ha ez így van akkor végképp nem értem a "mestert" és még nagyobb tiszteletem Karotta magatartásáét mert ezt ilyen higgadtan nem tudtam volna lekezelni.

Karotta!
Boldog(abb) szülinapot, és ne feledd jön még télre tavasz, 35 is csak egy évig maradsz ;) Kitartást a hangyászhoz a nagy számok törvénye alapján egyszer megleled az embered.
– Halló, figyejjé, a fényező azt mondta a hétvégén letüsszenti a Bogarat. – Bogarat? Melyiket? Kérdeztem őszinte érdeklődéssel, egyik kezemben a telefon, másikban egy kovácsolt dugattyú, szépen összeforgatott gyűrűkkel. Mert már olyan régen adtam be a zöld…..
Szacsi 2012.08.05 16:18:04
@Make Valamit: uhhh! Ettől motor doki és Csikós mester versenyt fog hányni. Borzalom.
Ma és holnap Mecsek rali. Sajnos nem IRC, de nemzetközi! Ezt a posztot egyfajta gyűjtőoldalnak szánjuk, amit rendszeresen frissítünk, és ahonnan mindent megtalálsz. (Gyorshírek lent!) Nincs ORB-futam Rallye Dream fotópályázat nélkül. Lőj három képet, töltsd fel a facebookos…..
Szacsi 2012.06.05 11:33:11
@asbi`: 1. gyors péntek este. Halszálkába szerettem volna felmenni gondoltam Lapis alatt megállok valahol és felgyaloglom. Mindez olyan fél 8 tájban.

@hompolamp: ezt az etapolást én sem értem. Nem vagyok tisztában az aktuális szabályokkal, de mintha pár éve úgy olvastam volna, hogy akkor kell etapolni ha 20 v. 25 percet áll a matiné. Erről az etapolásról írhatna valami hozzáértő mágus;)

A kisvaszari elágba a belső íven álló spori előtt viszont le a kalappal. Udvariasan kért, amikor szűkség volt rá, nem csak odaböfögött és ha volt valami érdemleges info a rádióból akkor azt közölte a néppel.
Vettem egy Daimler-Benzt. A napi használatú Honda Spacy robogóm mellé járni, szállítani, utazni, gyűrni. Ki az esőbe, latyakba, tűző napra, utcán parkolásra, ridegtartásra. Budapestre, Balatonra, Olaszországba, bárhová. A mostani 26 éves helyett lett - csak, hogy képben legyenek.…..
 Kissé félreérthető lett volna, ha a nagy visszatérés címet adtam volna a posztnak, pedig így van: az ifjabbik Solberg visszatért gyökereihez és újra bekékül. Na nem egy emberes esés következtében, hanem azért, mert újra abban a gyári(!) csapatban kaphat helyet, melyben 12…..
Készülünk a Mikulásra ezerrel. A nevezést feladtuk, az autó adott. Gumi fronton is alakul a helyzet. (Pontosabban az még mindig messze van az ideálistól, de nem reménytelen.) A szállást is lefoglaltuk, ruhánk, sisakunk van. Az autót meg kell dizájnolni, fel kell matricázni. Egy éve…..
Toporgok a külvárosi parkolóház alagsorában, még nem érkezett meg a tulaj. Összehúzom magam a túl vékony dzsekimben, amely a novemberi éjszakához már nem elég vastag, de belülről pezseg bennem a kíváncsiság. Negyed óra alatt értem ki a belvárosból, ami még az este tízkor…..
Szacsi 2011.11.27 15:25:52
@Roll1983:

Ízlés, szerelem. Ezt nem megérteni, hanem elfogadni kell;)
Az Opel furcsa módon drágábban adja a háromajtós változatot, de ez most így is elég csábító. ..
Szacsi 2011.11.27 03:36:24
@azigazipostas: Úgyvan. Nyilván. Mintha nem minden második nemzetközi bemutató a Franciáknál, Olaszoknál és általában azon a környéken lenne. Ugyan már!
Nem tudom eddig milyen szögből nézted a monitort, de ha ilyen következtetéseket sikerült leszűrni, de akkor lehet változtatni kéne ;)

Ezen meg felröhögtem:
"Mivel Mallorca hegyi szerpentinjein ilyenkor gyakran zuhannak az útra akkora sziklák, mint egy-egy Hagyó Miklós-fej... "

meg ezen is:
"...Megkérdeztem Papp Tibit, mit szól ehhez. Idézném: „hát…” "
Idén, december 10-11-én immár tizenötödik alkalommal jön Veszprémbe a rali Mikulás, és hozza el az egyik kedvenc versenyünket. Nem tehetek róla, de nekem talán csak a Mecsek Rallye, vagy az egri szezonnyitó versenyképes ezzel az év végi buliversennyel. Biztosan az is közrejátszik…..
Szacsi 2011.11.24 18:16:27
@B. Capelluti: Köszi! Sólyi lesz az.
Itt az ominózus video:
www.youtube.com/watch?v=riV2j6hH7Cc&feature=related

A lőteres vizesárkosra viszont semmit nem mutat a youtube pedig ezzel szórakozok 1/4 órája :(
Szacsi 2011.11.24 18:20:30
@Szacsi: Vagy ez a lőteres? Már teljesen meg vagyok zavarodva mint Ádám és Éva anyák napján.
Szacsi 2011.11.24 18:33:11
@B. Capelluti: Igen ez egy aljas szakasz :D Akkor eseteleg majd ha az info birtokában leszel lszi. tedd közkinccsé, hogy lesz-e idén!
Kinek, milyen pénzből, miért kezdett a klub presztízsberuházásba? Ezt kérdeztük levélben, telefonon, újságcikkben. Nem kaptunk választ, talán majd a pénteki sajtótájékoztatón, a megnyitás előtt...
Szacsi 2011.11.10 22:44:27
@morpho: "Ezeket Jani bácsi a klubtag tárgyalja le mi?Lassan észre kéne venni, hogy az autóklub átalakult egy szolgáltató szervezetté, amely üzleti tevékenységet is végez."

A MAK nem egy magáncég aki zsebből beinvesztált vagy brilliáns vezetés végett felfuttatott egy garázscéget.
Először talán el kéne abban mélyedni milyen jogai kötelezettségei vannak egy egyesületnek;)
Magyarországon kevés legendás kisautó volt az elmúlt húsz év ralitörténetében. Egy fehér kocka Suzuki Gti ilyen. Úgy tűnik, hogy a papírjait felleltük, de a vasat nem találjuk, pedig szívesen mennénk vele jövőre pár versenyt a Historic bajnokságban, mert ahhoz már elég…..
Szacsi 2011.11.09 22:03:08
@balli:
'94 Bútor : CWG-373
'93 Kiss Feri: két rendszámmal is vannak képek: BAX-916 ez normál rendszám a helyén ill. ADK-666 ez az első lökös vízszintes felületén van kisebb méretű matrica.
Szacsi 2011.11.09 22:25:52
@B. Capelluti:

Ugyan már, Martin Holmes Rallyvilág '94 ill. Fekete Kálmán Feriről írt könyve meg egy nagyító :)

Ami még feltűnt hogy '94ben Szeló is egy olyan GTi-vel ment, amin elől nem látszik a rendszám szemből. Érdekes egybeesés persze lehet kotta véletlen is.

(továbbá most látom ment valaki egy total-os jelmezű GTi vel de az BAF-037 tehát nem az)
Tibby fejhangon vihogott, amikor összefoglaltam mondanivalóm lényegét: az 504-es mellett nem vezet el út. Csikós csak ingatta a fejét, szerinte az állólámpás mellé állítva Trabant. Pista nem értette, neki csak a kupé szép. Assur meg mindössze annyit kérdezett: mikor veszel már…..
Szacsi 2011.11.04 13:13:28
@Bioface: "Vót má" ;)
Szacsi 2011.11.04 14:13:43
@Bioface: no problem, nem leszólás csak a jegyzőkönyv kedvéért írtam :)

@Stump András: a CX végképp kiesett? Racionális vagy érzelmi okokból?
Szacsi 2011.11.04 14:16:14
@lord75: szerintem nem ilyet akar 100ezerért, de ez kitűnik a cikkből is csak el kell olvasni;) ...meg a posztokat is és akkor kiderül hogy ez is volt már, sőt reagált is rá ;)