Adatok
Edrick
0 bejegyzést írt és 61 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Minden, aminek kezdete van, véget is ér – fogalmazta meg mélyenszántó gondolatait a Mátrix: Forradalmak plakátja, de bármily bárgyúnak is tűnt ez a szlogen tizensok évvel ezelőtt, igazabbat nem szólottak filmmarketingesek, forgatókönyvírók.
Az aeonfluxra 2005-ben vésődtek az első sorok, akkor még…..
Edrick
2019.07.09 19:35:31
Késve tévedtem ide, akkor is, 2012-ben, és most is, és ezt rettentően sajnálom. Köszönöm, Máté, hogy eddig kitartottál! Ti voltatok az első filmes oldal, amit valaha olvastam. Nagyon köszönök mindent, hogy voltatok, és külön a szerepeteket, hogy megszerettem a filmeket és az azt körülvevő világot. Vigyázzatok magatokra mind!
77 éves korában érte a halál a korábban rákkal diagnosztizált színészt, akit az Éjféli expresszben és Az elefántemberben nyújtott alakításáért Oscar-díjra is jelöltek; utóbbi filmet vetítették a magyar mozik is - mint ahogy természetesen A nyolcadik utas: a halált is, amelyből híres-hírhedt…..
Az Oscar diverz, az Oscar megbocsátó, az Oscar félig a Disneyé, az Oscar a magyaroktól nem szabadul. Íme az Akadémia idei jelöltjei...
Edrick
2017.01.24 15:21:19
Edrick
2017.01.24 18:11:33
@dzsoker1976: vagy ha nem is mindkettőért, legalább az egyikért kaphatott volna jelölést. Azt beismerem, hogy az Arrival nem lett a kedvencem, de Amy Adams kapcsán csak pozitívan tudok visszagondolni rá
Kevés szereplős film, kevés kommentálható elemmel a magyar szinkront tekintve: az Utazók plakátjába Jennifer Lawrence is belebotolhat mostanság, de azért magyar hangja megtapasztalásától remélhetőleg óvja ügynöke. Ha Az éhezők viadala utóbbi két részét feliratosan nézted, te is óvhatod magad…..
Edrick
2017.01.12 13:49:53
@Csaba Turbucz: hát az első kb egy órában nagyon nem úgy hangzott, hogy "elmegy". Utána is csak egy-két pillanat volt, amikor érezni lehetett, hogy miért őt választották, és akkor tényleg nagyon, de nagyon jó volt, csak ezekből a pillanatokból sajnos túl kevés volt :(
Több mint 270 filmet mutattak be idén a hazai mozik (meg jó néhány korábbit, újra), és ugyan ennek csupán úgy 40%-ához volt szerencsém, azért megkísérlem hitelt érdemlően felállítani belőlük azt a 25-ös listát, ami a legnagyobb kedvenceket tükrözi ebből a nem is rossz esztendőből. Élveztem, amit…..
Az új évet Matt Damonnel kezdjük, no meg jó pár kínai színésszel, így hát az "állandó szinkronhang kínai figuráknak" halmazon bővíteni kellett, de más nyugati, sőt Trónok harca-színész is ott ténfereg a robusztus építmény körül. A nagy fallal Csang Ji-mou a mandarint angolra váltotta, de mi úgyis…..
Edrick
2016.12.31 00:35:25
A Star Wars-univerzum szélesedése egy már eleve elég kusza szinkrontörténetű franchise lehetőségeinek határait feszegeti, ha a magyar hangok kellően jó kiosztásáról van szó. A Zsivány Egyesben akad visszatérő szereplő korábbról, akad olyan, akinek korábbi hangja már nem él, és persze főként…..
71 éves korában meghalt Ron Glass, akit leginkább a Firefly Book lelkészeként ismerhettünk.
Színészi karrierjét Minneapolisban kezdet a színházban, majd olyan tévésorozatokban kapott kisebb szerepeket a hetvenes években, mint az All in the Family, a Hawaii Five-O, és a Sanford and Sons. Első…..
Ha egy üzlet beindul... akkor elárasztják a magyar mozikat a DVD-re szánt Barbie-filmek, melyek között a soron következő kevésbé nyomasztó, mint egy Nolan-film, de legalább annyira tűnik műanyagnak, mint egy... játékbaba? A mese magyar hangjai a következők, okulásotokra...
Edrick
2016.11.07 16:30:34
Marvel Univerzum-tágulás a mozikban, ami még több színészt és még több magyar szinkronizáló színészt von bele az üzelmekbe. Sorozatos átmentések, kikerülhetetlen afrohangok és némi (név)kötelező furcsaság: a Doctor Strange magyar hangjai...
Súlyos betegség okozott súlyos veszteséget a magyar színjátszásnak és szinkronszakmának: 62 éves korában elhunyt Józsa Imre...
Edrick
2016.10.31 00:24:47
Okozott némi zavart, hogy a Cinema City éppen arra a hétvégére szervezte kedvezményes napjait, amikor az üzletek is dobálóztak a százalékokkal ilyen-olyan életmódmagazinok nevében, de azért a potenciális premierek kiugrottak. Különösen igaz ez A lány a vonatonra, ami nálunk természetesen…..
A BAFTA-díjas lengyel filmrendezőt 90 éves korában érte a halál. Első játékfilmjét, A mi nemzedékünket, ami a háborús trilógiája nyitódarabja volt, nálunk is játszották a mozik. A '70-es évektől szinte minden rendezését bemutatták, így az egyik legjobban reprezentált nagy nevű alkotóvá vált felénk,…..
Edrick
2016.10.10 20:10:03
A Black Flag kipörgetése után azonnal belefogtam a Colonial era legelső, az Assassin’s Creed 3. epizódja címet viselő játékába, ami nagyobb élménnyel gazdagított, mint amit előzetesen vártam a játéktól. Papíron egy régebbi részről van szó, de a történet adta kalandozás miatt mégis egy Black Flag…..
Október első nagy dobása, A lány a vonaton annyiban követte a kijelölt menetrendet, hogy az élen nyitott, ugyanakkor bevétele viszonylag átlagosnak tekinthető, így nem lépett a nagy szezonbeli elődök nyomába. Nate Parker dicsért, ám katasztrofális PR-ral megvert történelmi filmje, az Egy nemzet…..
A kedvezményes mozihétvégén már látható két héttel a premier előtt ez a vígjáték, amelyben akkora baromságot művelnek egyesek, hogy az csak igaz történet lehet. Zach Galifianakis a főkolompos bankrabló, közismert magyar hangjával testesíti meg George Clooney Mint a kámforbeli figurájának…..
Edrick
2016.10.09 00:54:22
Edrick
2016.10.09 14:49:59
@Takács Máté: de úgy értem, hogy a Birdman később volt, mint a Másnaposok 3, így nem az utóbbi a "legutóbb", nem?
Edrick
2016.10.09 18:51:44
@Takács Máté: Igen? :O Meg mertem volna győződni róla, hogy moziban láttam és szinkronosan. Csankó Zoltán szinkronja legalábbis a mai napig ott van a fejemben, de akkor az csak utószinkron lehetett. Bakker, tényleg csak feliratos volt? Hogy van az, hogy egyes filmeknél csak feliratos van, máskor meg - amikor az emberek keresnék az eredetit - akkor meg csak szinkronizált?
Tíz évvel A Da Vinci-kód és hét évvel az Angyalok és démonok után folytatódnak - szerda esti premier előtti vetítésekkel - Robert Langdon kalandjai, ezúttal is felettébb multikulturális szereplőgárdával, ámbátor azon belül megszokottnak tekinthető magyar hangokkal. Apropó magyar, mi is képviseljük…..
Edrick
2016.10.09 14:52:36
@Takács Máté: ebben van valami :)
Mondd ki a kulcsszót, s nem lesz olyan producer Hollywoodban, aki ne vágná magát azonnal földhöz, hogy látványos görcsöktől agonizálva azt üvöltse: „Hogy csinálta az a rohadék?!”. Titanic. A moziszörny, amely majdnem felzabált egy egész stúdiót, és úgy tűnt, a büdös…..
Ebben az új, határozatlan időközönként jelentkező rovatban egy súlyos hiányosságot igyekszem pótolni, már ami egy box office-szal kiemelten foglalkozó blognál jelentkezhet. Az utóbbi pár évben sokat emlegetett, de fel talán nem teljesen fogott kínai piac eseményeire, filmjeire térek ki pár…..
Edrick
2016.09.27 22:09:08
Az elmúlt pár hónapban kétségtelenül takaréklángon égett az aeonflux, így joggal merültek fel aggályok bennetek. A lényegre térnék: ennek az átmeneti időszaknak viszonylag prózai, de kétségtelenül súlyos hatást mérő okai vannak...
Oliver Stone negyedik szinkronizált filmjeként érkezik a magyar mozikba pénteken "a világ legkeresettebb emberének" sztorija (a Tőzsdecápák, a Született július negyedikén és a Tőzsdecápák: A pénz nem alszik volt a másik három, ha már így kérdezitek), és hát itt aztán van minden és mindenki, amivel…..
- SPOILERMENTES -
Tom (Kevin Spacey), a munkafüggő pénzember üzleti életének eddigi legmagasabb csúcsát készül meghódítani, cége ugyanis a fél világ legnagyobb felhőkarcolóját adja át. Ahogy az az amerikai, családi vígjátékokban lenni szokott, a biznisz a privát szféra rovására telepedik a…..
Edrick
2016.09.09 12:24:58
Michael Keaton tegnapelőtt töltötte be hatvanötödik életévét. Az egyik kedvenc színészem, évtizedek óta a személyes panteonom ötös elit klubjának atombiztos tagja. Ennek teljesen egyszerű az oka: amilyen változatos a repertoárja, olyan egyenletes a teljesítménye, méghozzá az annak keretet adó…..
Edrick
2016.09.07 18:57:50
Augusztus ugyan pozitív mérleggel zárt, a nyári időszak összességében bevételcsökkenést hozott a tengerentúli mozikban. Aligha várhattunk mást: a tavalyi május-augusztus intervallum igen magasra (de nem a legmagasabbra) tette a mércét, amit ismételni is nehéz lett volna ilyen érdektelen…..
Edrick
2016.09.05 22:09:02
@Takács Máté: Nekünk sajnos, mert nincs kritika. ;) De valahogy meg lettetek kímélve tőle. Pedig sok jó eleme van, csak azokat egymás mellé téve egyszerűen nem áll össze
Roald Dahl és Steven Spielberg találkozása óriási dolognak is számíthatna, de hát ezen a nyáron a nem teljesen animált mesék csak módjával mennek. Az igen barátságos (6-os korhatáros) történet egyes óriásszereplőinek neve ellenben oly rémisztő, hogy inkább le se írtam őket, de szinkronhangjaik…..
Edrick
2016.08.20 20:19:06
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz