La Hongroise 2017.12.11 22:51:51

Szerencsére szinte sohasem találkoztam ilyesmikkel állásinterjúim során. (Ettől még nyilván vannak ilyenek.)

Sokkal inkább az volt gyakran az érzésem, hogy jóval többet néznek ki belőlem, mint amilyen szintet én gondolok magamról. (Mondjuk elég sokszor lett nekik igazuk. Ebből meg én tanultam, bár még mindig akad néha olyan ajánlat, amit nem MEREK elvállalni, mert szerintem többet kellene tudnom hozzá, de ezzel együtt is ma már bátrabban válogatok és megkérem az árát.)

Viszont nekem pozitív kontextusban is volt ilyen jellegű tapasztalatom. (Bocs, hogy megint a pozitívumokkal hozakodom elő, immár nem először. Csak szeretem megmutatni az érem másik oldalát is.)

Felvételiztem egy nagy céghez. Több kör után azzal hívtak vissza, hogy mindenkire "nagyon pozitív benyomást tettem". Viszont ők úgy gondolják, hogy "süt belőlem a kreativitás és az innováció" (sic), amelyik posztra meg jelentkeztem, abban inkább a többéves projektek és a daráló jellegű feladatok dominálnak. Ők úgy gondolják, ez nem lenne jó nekem, mert nem érezném jól magam benne, felőrlődnék és kiégnék egy idő után.
Megjegyzem: tökéletesen igazuk volt. A daráló nem való nekem. Számomra kifejezetten pozitívan jött le, hogy ők arra is odafigyelnek, hogy nekem mi lenne a jó. Az igaz, hogy magamat én ismerem jobban, de ők meg a posztot és a feladatait. Tisztában vagyok vele, hogy ebben legalább annyira az ő érdekük is benne volt - pl. hogy ne menjek el fél év után, mert unom a munkát - de mégsem ezt kommunikálták, sőt az én érdekeimet is nézték. Méghozzá úgy, hogy egyúttal felajánlottak egy másik posztot a cégükön belül egy kisebb létszámú, kreatívabb munkákon dolgozó, innovatívabb csapathoz. Tehát engem mindenképpen akartak, és választottak nekem egy hozzám illőbb posztot (- amiben nyilván nekik is hasznosabb voltam).

Viszont volt olyan is, hogy jelentkeztem egy kicsi, de neves céghez. Behívtak beszélgetni. Majd egy hét múlva azzal utasítottak el, hogy hát nekem egyből vezető pozíciót kellene adniuk, az meg a régi kollégákkal nem lenne fair, így hát nem. Könyörgöm: már az életrajzomból látszott a 10+ év releváns tapasztalat - akkor minek pocsékolták mindkettőnk idejét fölöslegesen?? (Persze lehetett valami másik ok is - de egyrészt nincs szükségük arra, hogy hazudjanak nekem: nem a tipikus magyar sufni bété volt, hanem a szakmám egyik hazai vezető szakemberének rangos saját cége. Nem szorulnak rá a jelöltnek való hazudozásra semmilyen szempontból. Másrészt nem volt semmi gikszer vagy ellenszenv, sőt ellenkezőleg: kifejezetten jó volt a hangulat, és több közös pontot is találtunk. Nyugodtan meg lehetett volna mondani, ha nem stimmelt valami - főleg hogy megkértem rá őket, hogy tanulhassak belőle.)

Persze aztán adódtak más, ennél is jobb lehetőségek, de attól még az időpazarlás az időpazarlás volt, főleg nekik. (Nekem legalább tapasztalatszerzés is.)

La Hongroise 2017.10.27 23:57:01

Egyetértek, de finomítanék.

Az ilyen esetek után - különösen, ha a (természetesen férfi) felsővezetés asszisztált a történtekhez azzal, hogy az áldozatot rúgta ki, és a bűnös következmények nélkül megússza - gusztustalan elvárni a további lojalitást. Ki nem sz*rja le a cég renoméját ezek után?

Ilyen esetben nem az áldozatnak van szégyellnivalója; sőt. (Annak ellenére, hogy valóban sok ilyen tajparaszt bunkó, tipikusan férfi hozzáállással találkoznak, mint ITKnight-é: menetrendszerűen jön a meghazudtolás, az áldozathibáztatás, a szerecsenmosdatás "ártatlanság vélelme" címszóval - és nem érti a hülye hímje (mert ahhoz érzelmi intelligencia kellene), hogy ezáltal maga is bűnössé válik azzal, hogy ily módon járul hozzá a zaklatáskultúra fennmaradásához. Sőt, aki így reagál, könnyen lehet, hogy maga is elkövető - normális ember érzi, hogy ez mennyire nem oké. De ő ajvékolna legjobban, ha egyszer vele történne ez meg...bár tudja, hogy vele nem fog, hiszen ő FÉRFI. Neki nincs mitől tartania...)

Jobangel, alábecsülöd a munkáltatók némelyikének erkölcsi érzékét. Pedig ők is emberek. És vannak nőrokonaik, szeretteik is: húguk, feleségük/kedvesük, lányuk - nem minden férfi ITKnight színvonalú. Sőt, manapság néha már a főnökök is nők, és nagyon jól ismerik a realitásokat, hiszen maguk is megtapasztalták.
Konkrét eseteket tudok, ahol az őszinteség rendben volt, és a helyén volt. Akadt, aki megdöbbent azon, hogy "ilyen manapság még van?" (igen, sőt mindennapos), akadt, aki fejcsóválva emlegette "az emberi gyarlóságot", és akadt olyan ismerősöm is, akit biztatott a leendő főnöke, hogy most már egy jobb szakasz kezdődik az életében, előre nézzen (és fölvették).

Ismétlem: nagyrészt egyetértek azzal, amit írtál (bár a javasolt viselkedés háttérindokaival nagyon nem), de azért ennél picit már árnyaltabb a kép. Néha már a főnökök is emberek, és embereket látnak maguk előtt a jelöltben is. Igaz, Magyarországon ez még ritka.

La Hongroise 2017.08.15 16:46:00

Családomban is sok negatív tapasztalat van (főként vagyon elleni bűncselekmények esetén). Ugyanakkor nekem legutóbb profi és maximálisan korrekt elbánásban volt részem - le a kalappal a rendőrség előtt, egy rossz szavam nem lehetett rájuk.
Ezért is írok, hogy legyen egy pozitív történet is, és hogy ne en bloc az egész rendőrséget ítéljétek el, mert nem mindenki ilyen. Vannak elhivatottak is - akik ráadásul jól végzik a dolgukat.

Én személy elleni bűncselekmény áldozata lettem (szexuális jellegű). Mind a kiérkező, mind pedig a nyomozásban részt vevő rendőrök maximálisan tapintatosak, figyelmesek és diszkrétek voltak, számomra meglepő módon tisztelettel bántak velem, még a férfiak is.
Már másnap felhívtak, és kérték, hogy menjek be tanúvallomást tenni, mert "a kollégáknak már viszket a tenyerük, mennének elkapni az elkövetőket"...
Elnézést kértek, hogy megvárattak. Külön figyeltek arra, hogy az ügy természete miatt női nyomozó (!) foglalkozzon az esettel. Ő előre elnézést kért, hogy kényes természetű kérdéseket is fel fog tenni. Jelen volt egy férfi nyomozó is, de ő felajánlotta: ha bármikor kényelmetlenül érzem magam az ő jelenléte miatt, csak szóljak és kimegy.
Említettem, hogy a járőr kiérkezése előtt láttam más rendőröket, de ők nem álltak meg segíteni - erre ezek a nyomozók úgy fölháborodtak, hogy jelentették a felettesüknek, aki hivatalos eljárást indított amazok kötelezettségszegése miatt, majd lejött hozzám személyesen elnézést kérni emiatt.. én nem vártam és nem kértem semmi ilyesmit, de jólesett a gesztus. Jeleztem, hogy nem szeretnék senkinek bajt okozni, mire ő: "de nekünk ez a dolgunk: hogy megálljunk segíteni, hogy megvédjük az állampolgárokat. Úgyhogy a kollégák helyett én kérek elnézést ennek elmulasztásáért."

24 órán belül elfogták az elkövetőket, és aznap este már hívott is a nyomozónő, hogy most már nyugodjak meg, nem kell félnem, az elkövetők már a fogdájukban vannak...

Hát, nekem ez volt a legutóbbi tapasztalatom a magyar rendőrséggel. Én a magam részéről nagyon hálás vagyok nekik. Az ítélkezésmentes tapintatosságért, a gyorsaságért és hatékonyságért, és a külön figyelmességekért is. Tényleg semmi rosszat nem tudok róluk mondani az ügy kapcsán.

La Hongroise 2017.08.09 23:22:10

@IT Knight: Vagy nem. :-)

1. Nem kötelező, hogy legyen FB profilod.
2. Ki mondta, hogy saját valódi neveden van, ha van is..?
3. Nem kötelező aktívnak lenned rajta.
4. Nem kötelező, hogy nyilvánosan (bárki számára) megtekinthető legyen.

Nem mindenki olyan bugyuta, hogy ott adja ki saját magát, ahol bárki hozzáférhet... :-) Egy kisebbség ugyan, de akad, akinek esze is van, és használja.

La Hongroise 2017.08.09 23:27:02

@grundigg: A CÉGGGEL KAPCSOLATOSAKRA igen. A magánéletére nem. Pont erről beszélünk.

La Hongroise 2017.08.10 01:07:44

@Bambano: ahogyan egy cég, egy főnök elintézésére is, mindenféle legális eszközökkel. :-) Szerencsére nem vagy igazi főnök (ez az amatőr mentalitásodból nyilvánvaló), így nem fenyeget az a veszély, hogy alábecsülöd a munkavállalóidat, ezzel pedig saját magaddal tolnál ki leginkább. A ténylegesen gyakorló vezetők tudják, hogy a kiszolgáltatott rabszolgák korának vége (egyre több területen), aki pedig erre még nem jött rá, az gyorsan bele is bukik, mert nem kap munkaerőt, vagy csak gyengét, az is otthagyja hamar. Sok területre - köztük az enyémre is - már az az igaz, hogy a munkáltatóknak nagyobb szüksége van rám, mint nekem rájuk (és nekem van nagyobb választási lehetőségem), ezért ők licitálnak egymásra értem, és én vagyok az, aki válogatok, illetve várható, hogy figyelembe veszik az igényeimet. Azoknak, akik tényleg vezetők, azt sem kell magyarázni, hogy mi a különbség a Főnök és a Vezető között...te meg úgysem érted (a jelek szerint).

Na, hagylak tovább homokozni a virtuális térben. (Talán máshol nincs rá lehetőséged, nem tudhatom.) Jó éjt neked. Szórakoztató eszmecsere volt, köszönöm.

La Hongroise 2017.03.13 16:51:09

Jobangel korábban már jelezte: egyetért azzal, hogy a cégek titkolják, mennyit szánnak az új munkaerőre. Én ezzel nem értek egyet. Valójában sokkal ésszerűbb lenne MINDKÉT FÉL SZÁMÁRA a munkáltatónak megadnia egy intervallumot (igen, azt, alább kifejtem, miért) - nem véletlenül csinálják így a tőlünk fejlettebb országokban!

1. Rengeteg időt, energiát, fáradságot megspórolna MINDKÉT félnek (tehát a MUNKÁLTATÓNAK is!), ha a jelölt el tudná dönteni: egyáltalán szóba jöhet-e számára az adott pozíció. Nyilván amelyiket kevesli, azt meg sem pályázza. A munkáltatóra nehezedő pályázati anyag-mennyiség pedig ennyivel csökken.

2. A beárazás sokat elárul az adott cégről, a "komolyságáról", a piaci helyzetéről, a pozíció értékéről (és ezáltal az ahhoz tartozó munkáról, felelősségről) stb. ami kulcsfontosságú a munkavállaló szempontjából, mert ezáltal látja, mire számíthat rövid- ill. hosszútávon. Alaphelyzetben ugye hosszabb távra tervez az ember, és nyilván szívesebben megy olyan céghez, ami minimum stabil (esetleg prosperál is) a piacon, és nem fog a következő évben csődbe menni/masszív elbocsátásokba kezdeni. Nyilván a mv szempontjából nagyobb a jelentősége, hiszen ő ebből a pénzből él, amit a munkáltatójától kap: ettől függ a túlélése.
De a munkavállalás kétoldalú dolog: nem csak a munkaadónak kell minél többet megtudnia a mv-ról, hanem fordítva is. Erre pedig ugyanolyan jó jelzőérték a tervezett bérezés közlése a MA részéről, mint a MV-nál.

3. Ugye ha ingatlant veszek, akkor az eladó kiírja, hogy mennyire gondolt vételárként - gyakran azt is, hogy ez az ár "irányár", azaz alkuképes. Ugyanakkor az eladó teszi ki a hirdetést - akár csak az álláshirdető cég - és arra reagálva jönnek a vevőjelöltek. Tehát az mond árat, aki hirdet.

4. Magyarországon (sajnos) tabu a fizetés: így a szerencsétlen munkavállalónak igencsak nehéz dolga van, amikor be kellene áraznia saját magát a munkaerőpiacon. Lehetőleg korrekten: vagyis hozzon létre egy paramétert magáról olyan információk alapján, amelyekhez hozzá sem férhet...mégis hogyan?
(És mielőtt valaki közölné, hogy vannak online bérkalkulátorok: azok két ok miatt is használhatatlanok. Egyrészt bruttó bért kérnek beírni, amiből kiszámítják nekem a nettót - holott pont fordítva kellene -, másrészt nagyon sok releváns paramétert nem lehet beírni (részletes kalkuláció) ami pedig a munka szempontjából releváns, és beárazza a piac. Pl. tervezői jogosultság mérnököknél, vagy korábbi önkéntes munka azon a területen, ahová a jelölt pályázik.)
A fenti példával élve: ha ingatlant veszek, az adott környékről rengeteg információ áll rendelkezésre ahhoz, hogy el tudjam dönteni: megéri-e nekem az a bizonyos ingaltan, avagy sem.

Intervallum: a cég részéről azért érdemes intervallumot mondani, mert így megvan a jelölttől függő rugalmassága. Nyilván a minimum az, hogy neki mennyit ér meg az a pályázó, aki csak a minimumfeltételeket teljesíti, plusz nélkül, a maximum pedig az, hogy mennyit tud kigazdálkodni arra az esetre, ha egy pályázó a cég számára értékes plusz paramétereket tud felmutatni.
Például 3-5 éves tapasztalattal és középfokú angoltudással keres munkavállalót, de jelentkezik valaki, aki 3 évig Angliában dolgozott, felsőfokon, szaknyelvet is beleértve bírja a nyelvet. A cég saját érdekeivel ellentétes lenne, ha elengedné ezt a jelöltet.

La Hongroise 2017.02.15 15:48:04

Azt hiszem, ebben (is) szerencsés voltam, mert ez így nagyon gázul hangzik, ha máshol tényleg így van.
(Az ember nyilván nem önszántából kerül ilyen helyzetbe, hiszen a szerelem nem tudatos döntés. Számomra ez kb. olyan, mintha valakit azért szívatnának, mert beteg lesz, mondjuk.)

Az én munkahelyemen kapcsolatok, házasságok alakultak ki, gyerekek születtek, családok alapultak, és nem hogy rossz szó nem érte az érintetteket, hanem támogatást kaptak a többiek és a főnökség részéről is. A dolgát pedig mindenki ugyanúgy elvégezte, ahogy eddig. Egyébként sem előnye, nem hátránya nem származott a választásából. Felnőttek vagyunk, és profik. Engem az lep meg, hogy bárhol máshol ez probléma lehet, ahol (elvileg) szintén értelmes felnőtt emberek dolgoznak...

(Egy eset volt, ahol erkölcsi aggályok merültek föl: de a páros egyik tagja ma is velünk dolgozik, kedveljük őt, a magánéletére vonatkozó véleményünket pedig megtartjuk magunknak, tudomásul véve a döntését, még ha nem is értünk vele egyet. Jó kolléga, egyébként meg az ő dolga, nem ránk tartozik.)

Amikor én voltam érintett, mi ugyan nem hirdettük ki nyilvánosan, de visszajelzésekből tudtuk, hogy közismert. Örültek nekünk, támogató megjegyzéseket kaptam a kollégák részéről pl. "már nagyon szurkoltam nektek, hogy összejöjjetek végre", és hasonlók. Szóval úgy álltak hozzá, mint barátok, családtagok. A nagyfőnök vállat vonva annyival kommentálta, hogy itt mindenki felnőtt ember: amíg a munka készen van és jó, addig felőle azt csinálunk amit akarunk, nem szól bele. Majd azért hozzátette, hogy ha bármikor úgy érzem, hogy ebből nekem bármiféle hátrányom származik, vagy inzultus ér, neki szóljak, mert neki joga van helyretenni az illetőt. (Nem volt ilyen eset.) Magánvélemény gyanánt pedig végül annyit közölt, hogy az érintett kolléga "egy mázlista"...

Nálunk sosem dívott ez a rosszallás-furkálás-helytelenítés. Egyébként mi értelme? Ha az érintettek változatlan színvonalon látják el a munkájukat, akkor senkinek semmi köze hozzá. (A mi esetünkben pl. kifejezetten jót tett a munkakapcsolatnak is: sokkal jobban értettük egymást, így sokkal hatékonyabban tudtunk együtt dolgozni. Egyébként meg a munkahelyre nem vittük be a dolgot, az együttléteinkbe pedig nem vittük be a munkahelyet. És ez nem is volt nehéz.)

Én tényleg nem értem, miért kell ennek ekkora feneket keríteni.

Azt pedig igazságtalannak, de sajnos (magyar viszonyok között) nem meglepőnek tartom, hogy "általában a csajt" rúgják ki ott, ahol ezt a felállást nem tudják kezelni. Ez nem kéne hogy így legyen: a "csaj", azaz a női dolgozó semmivel sem felelősebb a kialakult helyzetért, mint a férfi.

La Hongroise 2015.12.22 13:53:54

Na most egy kicsit összezavarodtam.
Kedves jobangel! Erről beszéltünk néhány hónapja privátban, hogy - érintőlegesen - az én esetem is ide tartozik, bár egyáltalán nem egyedi.

Nem mennék bele részletekbe, de - a többiek kedvéért - nekem pont az ellenkezője a szituáció: az én felettesemmel olyan jellegű személyes kötődés alakult ki az évek alatt, ami mostanra nehéz helyzetbe hozott engem. A hülye poénokat elkerülendő: nyíltan ki lettek terítve a kártyák a személyes érzelmekről kettőnk között, de semmi olyat nem tettünk, ami erkölcsileg kifogásolható lenne, sem addig, sem pedig azóta.
A munkánkat profin elvégeztük - sőt, őszintén szólva kifejezetten jót tett a munkakapcsolatunknak a helyzet: fura módon sokkal inkább egy hullámhosszon vagyunk, sokkal hatékonyabban tudunk együtt dolgozni, mint azelőtt.
DE: az utóbbi időben élesedik a helyzet, és tudom, hogy az lenne a legjobb megoldás, ha elmegyek. Bármennyire is szeretek itt dolgozni, szeretem a kollégáimat, barátaim is lettek köztük, szeretem és élvezem a munkámat, jól megtaláltam itt a helyemet ... de bár nem én akartam hogy ez történjen, sőt, ellenkezőleg, a megoldása az én kezemben van.
Ez is egy "személyes konfliktus", bár nem a veszekedős fajtából, hanem a másik végletből.
Akkor azt tanácsoltad nekem, ezt ne mondjam el, hanem találjak ki valamit pl. ennyi év után új szakmai kihívások stb. Itt meg azt látom leírva, hogy pont azt ne, sőt a legjobb az őszinteség. Nyilván bele fognak kérdezni, hogy ha ennyire szerettem a helyet, miért jövök el? Na és akkor mit mondjak? Azért, mert a főnököm szerelmes lett belém, és ez a helyzet így nem vállalható számomra? Vagy hazudjak valamit? De mit, ha minden más rendben volt? Ez így is nagyon kínos nekem.

La Hongroise 2015.12.22 17:58:52

@jobangel: Az is gyakori a max. 50 fős kkv-nál, hogy egyáltalán nincs is HR. Ilyen esetekben a (leendő) főnök személyesen ill. esetenként, ha a pozíció megköveteli, a tulajdonos(ok) és/vagy a reménybeli team-je tagjai közül a "régebbiek" felvételiztetik. (Mondjuk én ezt nem feltétlenül látom problémának, különösen speciális szaktudást igénylő szakmák esetén, de ezért egy HR-es - nyilvánvaló érdekellentét miatt - biztos levenné a fejemet. :-))
Nekem mint pályázónak ez azért is jó, mert nem csak a munkaadó rólam, hanem én is a munkaadómról - akivel de facto együtt kell dolgoznom egész nap, x évig - képet alkothatok. Ez nagyon fontos. Ilyenkor az az érzésem, nem csak ő vizsgáztat engem, én is őt: pl. viselkedése, megjelenése, megszólításom, köszönéstípus, leinformált-e, belekérdez-e a szakterületembe, ha nyelv is számít: van-e nyelvi felmérő vagy elbeszélgetés, elmond-e ő valamit a cégről ill. a saját csapatáról, az mi és hogyan adja elő, firtatja-e a magánéletemet stb.
Volt már olyan, hogy a főnök személyisége valahogy gyanakvást ébresztett bennem (később kiderült, volt is rá alapom), ezért bár fölvettek volna, visszavontam a pályázatomat onnan.
Jelenlegi helyemre meg talán egy HR-es nem vett volna föl, de a főnököm és a tulaj is rögtön csípte a személyiségemet - és ebbéli véleményük azóta sem változott, sok év után. :-)
Épp idén kerültem abba a helyzetbe, hogy rám bízta a végső döntést az osztályvezető: kit vegyünk fel egy megüresedett pozícióra. (Részben azért is, mert az újonc hozzám lett beosztva.) Először éreztem át a dolog felelősségét - de eddig úgy tűnik, elsőre jól választottam, az újonc ügyes és a személyisége is szimpatikus. Lehet, hogy évtizedek múlva már én is rutinnal kezelem ezt a kérdést, ahogyan az én saját feletteseim - de ez most új élmény volt.

La Hongroise 2015.12.21 13:22:04

Sziasztok!
Sok éve olvasom a blogot, de nem szóltam eddig hozzá. Ez az első kommentem. Ki is használom az alkalmat, hogy megköszönjem a blog szerzőjének a sok hasznos információt, amit itt találtam.

A hangnemből ítélve a kommentelők többsége férfi lehet, néhány kivétellel. Engem - nő lévén - viszont nem zavarnak a különféle, akár az enyémtől eltérő vélemények, tapasztalatok, így sosem éreztem szükségét beszállni a kakaskodásokba. Igazából mulatságos olvasgatni. :-) A reptér mindkét oldaláról rendelkezem tapasztalattal, habár "olajosseggű"-ként (aki érti, az érti, aki nem, attól elnézést a kifejezésért).
Én a két szélsőséges véglet között, amit itt olvasok a kommentekben (az utas a hülye vs. a WA a hülye) nem állást foglalva csupán finomításokat tennék.

1. Igaza volt annak, aki a kalibrációt firtatta. A műszaki világban a hiteles (azaz jogilag is bizonyító erejű) mérésekhez az előírt szervezeteknél végzett előírt eljárás szerint hitelesített mérőeszköz kell. Amennyiben szerződésre hivatkozik a WA a csomagbírság kiszabásakor, akkor igazolni kell(ene), hogy a bírság HITELESITETT mérőeszköz által bizonyított túlméret miatt keletkezik. Az utas hiába fogadja el az X * Y * Z méretű csomagelőírást, ha a reptéren X-50 * Y-30 * Z-20 mm méretű ketrecet tesznek ki, és ennek saját előírásuk szerinti hiteles méretét nem tudják igazolni. Jogi eljárásban ez nem állna meg. Valójában NEM tudjuk, hogy mekkora ténylegesen és pontosan a BUD-on használatos ketrec...ha a szabályt be kell tartani, akkor MINDKÉT RÉSZRŐL be kell tartani.
2. Valaki azt írta, hogy ha az utas normális hangnemben kommunikál, akkor a dolgozó is abban fog. Bizonyára az illető maga is tudja, hogy ez sajnos nem igaz. Különösen Magyarországon még kissé állatias színvonalon tartunk ebben: a méret a lényeg. Gyakran a kicsivel, a "gyengével", a nővel, az időssel, a gyerekkel szívóznak, gondolván rajtuk könnyű kitölteni a frusztrációt, ellenállás nélkül. Kicsi, halk szavú, 48 kilós nőként gyakran tapasztalom ezt. Régimódi elvem az, hogy úgy bánok másokkal, ahogy szeretném, ha velem is bánnának: előre köszönök, magázódok ismeretlenekkel, szemébe nézek, mosolygok, reptéren pontosan követem az utasításait, hogy haladjunk. Mégsem mindig ezt kapom vissza, hidd el. Meg kellett tanulnom kinyitni a számat, felemelni a hangomat, adott esetben fizikailag is megvédenem magamat (harcművészet) a mindennapi életben, mert sokszor csak így nem taposnak el, vagy károsítanak meg anyagilag.
Hozzáteszem: nekem sosem volt (fapadosnál) csomagméret-problémám. (Legacynál igen, pedig törzsutas voltam: Air France.) Olyan helyzetbe viszont nem egyszer kerültem ill. láttam másokat kerülni, hogy átszállásnál a két check-in eltérően értelmezett egy előírást. A sok okostojás, aki az utast hülyézi le ilyenkor, mit tenne? Az induló c/in-nél még simán felengedték egy hölgy légzéskönnyítő aerosol-ját (NEM túlnyomásos flakon), mondván szükséges gyógyszere, az átszállásnál pedig el akarták tőle venni, merthogy folyadék...ugyanígy járt egy erős rövidlátó utas a kontaktlencse-folyadékjával, amire a hosszú úton nélkülözhetetlen szüksége van, mert (rendszeresen megtisztított) lencse nélkül gyakorlatilag vak: 20 cm-nél messszebb már csak foltokat lát. Nekem a ferihegyi tranzitban vett - szabályosan becsomagolt, számlával igazolt - pálinkával szívóztak egy párizsi átszálláskor.
Én egyébként a Ryanair-t kerültem, amíg parasztok voltak, most a Wizz-el nem utazom, ugyanezért. Nem azért, mert nem akarom betartani a szabályokat, hanem azért mert nincs szükségem arra, hogy az esélyét is megadjam bármiféle inzultusnak. A pénzemmel szavazok - máshová. Ilyen egyszerű.
3. Fapados vs. legacy. EasyJet-en legacy-hoz méltó kiváló bánásmódban volt részem például, míg viszonylag nagy értékű jegyet vásárló long haul útvonal utasaként is viselkedtek velem paraszt módon (megint csak Air France), míg ugyanazon az útvonalon egy másik társaság (Iberia) végtelenül kedves és utasbarát volt, még egy üveg pezsgőt is kaptam a kapitánytól, amikor először repültem át az Egyenlítőt. A kényelem is az Iberia javára szólt: wide body gépben 8 ülés egy sorban, AF-nél 10...fentebb már írtam, hogy pici vagyok, de még én is alig fértem...utazz így végig tizen x órákat...soha többé long haul AF. Ugyanazért a pénzért ég és föld bánásmód.

La Hongroise 2015.12.21 13:44:34

@AirFrance KLM: Tudom, szívem. :-) Jól ismerem az említett típusokat, némelyikhez egészen közel kerültem, ha szabad így mondanom. Ne bántódj meg, de nem olvastál figyelmesen.
Sehol sem állítottam azt, hogy a két géptörzs egyenlő méretekkel rendelkezik. (Amit te vélhetően beleképzeltél.) Következésképpen nem is tévedhetek benne.
Azt állítottam, hogy még nekem, az átlag alatti méreteimmel is kényelmetlen volt a 3+4+3 székezés. Ebben miért ne lehetne igazam?

La Hongroise 2015.12.21 14:45:54

@AirFrance KLM: Na igen, erről beszéltem,, miért nem szóltam hozzá eddig, kiskakas. :-) Köszönöm a demonstrációt.
Bele is pusztulnál, mint hím, ha nem a tiéd lenne - mindenáron! - az utolsó szó, hanem - méltósággal - azt tudnád mondani, hogy "jogos. Tényleg nem mondtad. Véleményed pedig lehet, pont annyira mint nekem." De ez már nem lenne elég FÉRFIas, ugye? Ti sajnos mindent a hordabeli rangsorért folyó rivalizálásként fogtok fel, harcként, párpeszéd helyett, és megy a farokméricskélés (vö. ki repült többet AF-el..). :-D
(Tisztelet a kivételnek, akit megérintett már a civilizáció, mert olyan is van. Itt is. De nem te.)
Milyen szomorú, ha valakinek erre, itt van szüksége, és a témáról való konstruktív eszmecsere helyett csak úgy érzi jól magát, ha lenézően kioktat másokat...mennyi sebződés lehet egy ilyen emberben, hogy így kompenzál...sajnálatos.

Vicces, hogy értelmes embernek tartod magad, mégis - tényleges ismereteket nélkülöző - saját feltételezgetésekre építed az érvelésedet. Ezt már szóra sem méltatom. Egy bizonyos IQ és EQ szint fölött az ember már túl van ezen. Higgyj amit akarsz - nincs jelentősége.
Tudom, hogy az egód arra késztet majd, hogy visszavágj, és mégis csak a tiéd legyen az utolsó szó...de én szívesebben társalgok ennél fejlettebb társasági kultúrával rendelkező emberekkel. Akkor is, ha kevesebb mérföldet repültek, mint én. Bizonyára vannak itt ilyenek is. Neked pedig minden jót kívánok. Jó modorral, ahogy illik.