Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Billy Pilgrim

0 bejegyzést írt és 75 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Stanik István alapember. Ha valaki megírja az erdélyi magyar sajtó történetét, a vállalkozásainak külön fejezetet kell majd szentelnie. Tegnap egy szösszenetet írt föl a nyilvánosság üzenőfalára: a szemközti kávéházból okostelefonjával lefényképezte a Cafe Frei homlokzatát. Ez az a hely, ahová soha…..
A családcentrikusság egyesek számára valami szent dolog és tabutéma, ami bizonyos szempontból érthető: akár érzelmi kötődéseik miatt, akár azért, mert egyetlen elemzés sem tudja teljesen feltárni azt a pluszt, amivel az egész több mint a részek összessége. A család alighanem az emberi kapcsolatok…..
Billy Pilgrim 2018.09.03 08:21:17
@balcán maxval bircaman: Akkor te azért töltöd az év 365 napját bloghus kommenteléssel, mert neked ez nem jött össze?

Hány éves is vagy pontosan? Még mindig Bulgáriában csinálod a legalja callcenteres munkát?
Izgatottak vagyunk, hiszen ahogy ígértük, ezen a héten Ázsia felé vettük az irányt! Követtétek a Facebook-on merre jártunk? Ha nem, az sem baj, most lássuk részletesen: Hogyan tölts el 5 napot Bangkokban!..
Vele bizony. Apaként, főleg ínyenc apaként örökös dilemma, hogy mikortól és milyen körülmények között lehet étterembe vinni a gyereket, ahol a fine dining megint csak külön sztori. A jó hír, hogy a helyzet közel sem reménytelen. Nem étteremben, hanem könyvesboltban készült (Pagony)..
András Sokan sokféle okból mennek hosszabb-rövidebb időre külföldre. Az Európai Unió keleti régióiban a megélhetés a döntő ok: fiatalok (és nem fiatalok) ezrei vállalnak minden évben munkát az EU gazdagabb tagországaiban. Másokat a szerelem visz külföldre, megint mások a tudományos…..
A mi kis falunk elkészültét kitörő örömmel fogadhatja mindenki, aki szeretné, hogy magasabb fokozatba kapcsoljon a hazai sorozatgyártás, illetve ne csak drámasorozatok készüljenek. A mi kis falunkat ugyanis a Content Lab Factory készítette, akik teljesen új szemlélettel igyekeznek…..
Nekem sokszor problémát okoz, hogy a műanyag ételhordók átveszik a fűszeres ételek színét. Ezért kerestem erre egy megoldást, hogy a dobozaim úgy ragyogjanak, mint új korukban. Összeszedtem nektek, azokat a tippeket, amiket érdemes kipróbálnotok, ha titeket is zavar az…..
Ott voltam a magyar csapat edzésén többször is, így az utolsó edzésükön is Lyon előtt. Megmutatom, mivel készülnek a mai napra!Ajánlott: Így zajlott a zöldségpiacon a bevásárlás tegnap délután (videó) Csoportkép az utolsó edzés után, január 19-én..
Billy Pilgrim 2017.01.24 09:15:25
Mikor felbőszülten elkezdtük írni ezt a blogot, az járt a fejünkben, hogy most majd jól megmutatjuk, és mekkora országos közfelháborodás lesz, ha szembesítjük az embereket, a MAGYAROKAT (csupa nagy betűvel) azzal az óriási közönnyel, és sumákolással, ami az örökségvédelem terén zajlik ebben az…..
Az egy dolog, hogy hideg van, de nem csak emiatt érkeztünk el végre a KOCSONYA SZEZONHOZ! Minden adott, hogy elkészítsük ezt a megint csak megosztó ételt. Bizony, megosztó. Van, aki egyáltalán nem szereti, van, aki kimondottan imádja (ez vagyok én). Van, aki fehéren, van, aki pirosan. Van, aki…..
Itt volt már az ideje, hogy lecseréljem a régi oldaltáskámat, mivel kissé elnyűttem, és szerettem volna valami mutatósabbat is. Ha pedig rendelek táskát, akkor rögtön kettőt is. Valami rám ragadt a múltkori, női táskás cikkből szerintem. Ez mondjuk para. Szóval rendeltem egy kisebb méretű…..
Billy Pilgrim 2016.11.07 14:57:54
@Peti nevet: Ja, én is csak őstermelői igazolvánnyal rendelkező marinéniktől veszek futártáskát!

Magyar, légy hazafi és egyél szart, mert az is magyar!
A Living Planet Index jelentése szerint ha nem figyel oda az emberiség, akkor 2020-ra a gerinces vadállatok 2/3-a kipusztul.   A vadon élő állatok környezetére is erős hatással van az emberi tevékenység, ami egyre agresszívabb és destruktívabb hatást gyakorol a természetre és a…..
HM!-összeállítás A jó kis hazainak nincsen párja. Így vannak ezzel a HelloMagyarok! szerzői is, akik külföldön élve is - bizony - néhány dologból a hazaira esküsznek. Most pedig nekünk is megmutatják, miből vásárolnak be minden egyes alkalommal, amikor hazalátogatnak. ..
Egyre jobban megy az utazási irodáknak a hírek szerint. Árbevételük végre elérte a válság előtti szintet, kevesebb cég megy csődbe. Bár reálisan egyre kisebb az esélye, hogy bedől az irodánk, és itthon maradunk - vagy kinn ragadunk - összeszedtünk néhány indokot, hogy miért érdemes inkább másra…..
Valami egészen hihetetlen, hogy mennyire összecsinálták magukat a FIDESZ-ben attól, hogy esetleg sokan hallgatnak Juhász Péter hívására, és 23-án elmennek kifütyülni Orbánt. Egyrészt lázasan elkezdtek embereket szervezni: A CÖF viszi a már szokott lengyel vendégtüntetőket, közpénzt nem kímélve…..
Billy Pilgrim 2016.10.22 09:17:15
@Csaba Szikora: Ezt kicsit benézted, bucikám.

2002 óta az öt legjobb adat mind MSZP-kormányzás alatt született, 2002-2006 között: 4,5; 3,8; 4,9; 4,4 és 3,8%-kal. A nyolc év összesítve, benne egy -6,6%-os 2009-cel +16%.

Orbánék 6 év alatt tartanak 9,3-nál.

De mindenrű a gyúrcsányi tehet!
Érdekes interaktív tévéfimet vetített le az ARD a napokban: egy bírósági tárgyalásról szólt, aminek végén a nézőknek kellett eldönteniük, hogy mi legyen az ítélet. A történet szerint egy Al-Kaida-sejt a levegőben eltéríti a Lufhthansa egyik Airbus A320-as gépét (164 fővel a fedélzeten), majd a gépet…..
Melegedő Mindent a melegszexről! 2016.10.17 00:03:13
Felhívásunkra temérdek kérdés érkezett a melegek szokásaival, világlátásával, mindennapjaival kapcsolatban. Előző cikkünkből sokat megválaszoltunk közülük, így már csak egy dolog maradt, amiről még nem beszéltünk: a szex! Ki, mit, hova, hogyan, hányszor? Tabuk nélkül! Nem is szaporítanám tovább a…..
Billy Pilgrim 2016.10.17 15:16:48
@bircaman maxval szerkesztő: De azért a melegblogos poszton is elsőnek kommentelsz, mint az ezer másikon is. Nagyon szórakoztató, hogy milyen boldogan demonstrálod, hogy az egész életed és boldogságod a blog.hu-n pörgésből áll :DDD
A TV2 megkaparintása, az Origo-ügy, a közmédia megszállása és a kormányközeli sajtó kitömése után most a Népszabadság egyik napról a másikra történő kinyírása borzolja a kedélyeket médiafronton. Ma még nem látjuk tisztán, mi áll a tulajdonos Mediaworks cinikus lépése mögött, de a kiadó közleménye -…..
Persze főleg azért édes, mert tele van cukorral. És vajjal. És még több vajjal. De azért van benne egy nagyon komoly adag reszelt sajt is. Meg csoki. És cukrozott, sűrített tej. ..
Billy Pilgrim 2016.09.27 23:04:51
Billy Pilgrim 2016.09.26 18:27:42
@na4: @Willkommenskultur: Jajj ne, valaki rádöbbent, hogy egy agymosott szektás szintjén állok és csak azért tartok igaznak minden marhaságot, mert az a fülemnek kedves. Hess, hess, eretnek ballib, akkor is hűséges maradok a nyájhoz!
Hamar körbement a világon az a videó, amelyben a magyar külügyminiszter összeszólalkozott a BBC riporterével a no-go zónák létezése kapcsán. Az angolok felháborodtak és hevesen tagadták, hogy volna ilyen Londonban. Körbejártuk a kérdést mi is...
Billy Pilgrim 2016.09.25 20:28:30
A híres videó. Amiről a neten egyetlen nyomot találni: magát a dokut a vimeora feltöltve a készítő által.

Ja, meg itt van ez is, hamisította a verekedős jeleneteket:
www.independent.co.uk/news/media/bbc-is-accused-of-staging-fight-for-gang-documentary-532676.html

De ha nem is lenne kamu, térjünk már ugyan vissza az eredeti tézishez: a mindenkinél mindent jobban tudó magyarok szerint no-go zóna = oda fehérember (és legfőképp rendőr) be nem léphet, a törvények betarthatatlanok, apokalipszis van.

A videón meg lépcsőházban drogozó hajléktalant látunk, a magas munkanélküliségről beszélő szarkértőt és parkban megrendezett verekedést fiatalok között. Mindezt jelentős részben a hófehér filmes által éjszaka forgatva, a kameramozgásból ítélve tökegyedül. Ha no-go zóna az a no-go zóna, akkor csórikám hogy bírt oda bemenni és élve kijönni?

Ezek a fránya antimagyar kérdések, csak ezek ne lennének...
Billy Pilgrim 2016.09.25 20:35:39
@Zsoltbacsi: Te már most is a homokba dugod a fejed.

Németországban tavaly 589 befejezett gyilkosság történt. 100,000 lakosra vetítve 0,73.

Magyarországon 2014-ben 126 ilyen történt. 100,000 lakosra vetítve 1,27.

Magyarországon 75%-kal nagyobb eséllyel ölnek meg, mint Németországban, de te mégis az utóbbitól véded a hazát.
Billy Pilgrim 2016.09.25 20:39:47
@ohmyFgod: Meg se nézted a dokut? A drogos hajléktalan például fehér.
Azt hiszem, sokunknak ismerős a kis dalocska. Gólya, gólya, gilice! Mitől véres a lábad? Török gyerek megvágta, Magyar gyerek gyógyítja. Síppal, dobbal, nádi hegedűvel. Na most úgy öt-hat évesen, mikor ezt először meghallottam, már akkor is szöget ütött a fejembe, hogy miért is van az, hogy a…..
Billy Pilgrim 2016.09.17 15:50:55
@Exploiter: Mármint azon épeszű számításokra gondolsz, amik idén végig teljes kussban voltak, mert már a márciusi török egyezség előtt is durván zuhant az érkezők száma?

Tisztán emlékszem, hogy tavaly télen, újév környékén a kommentelők kiröhögték a szakértői becsléseket arról, hogy idén 500e menekült fog jönni, mondván az irreálisan kevés és ők persze a 10 millió szakember országában jobban tudják, hogy huszonszázcsillió fog bebandukolni.

Na most az van, hogy az év 3/4-e majdnem eltelt és még 300e ember se jött.

De a magyar kommentelő, a magyar szavazó akkor se hüjjje, ő jobban tud, átlát, analizál mindent, a hüjjje az a hüjjenémet meg a hüjjjeejú.
Billy Pilgrim 2016.09.17 15:54:55
@bloglegelő: Ezt úgy teszed fel, mintha reális elvárás lehetne, hogy ez ne történhetne meg. Sajnálom drágaságom, de nem az. Persze te kifejezheted, hogy ezt te nem akarod, csak ez a kutyát nem érdekli.

Ahogy a kormány vagy önkormányzat leszarja a véleményed akkor is, amikor egy új börtön, hajléktalanszálló vagy szemétégető helyszínét kell kijelölni is, ugyanis vannak fontosabb szempontok az összlakossághoz viszonyítva törpe számú, közvetlenül érintett szomszédság kényelménél.

Ja, és kapaszkodj meg: Magyarországon jelenleg is több, mint 3000 ember él menedékjoggal. Mennyire tűntek fel? Akkor a bónusz 1294 mennyire tűnne?
Nagyon jó, hogy  a Vatikánba látogatott együtt a két cimbora, és nem mondjuk Azerbajdzsánba, mert akkor az egymilliárdos keresztény-mentőpénzt rossz esetben a baltás életének jobbítására tennénk zár alá – remélhetőleg egy Questor-féle kifizetőhelyre. Nem, nem bolondultam meg, én nem. A fenti…..
Billy Pilgrim 2016.09.07 15:08:12
@a BircaHang Média szerk.: úgyse fogsz válaszolni, de azért sokadszorra is megkérdezem: neked van offline életed? Annyira szánalmas és szomorú, hogy az összes polblog összes bejegyzése alatt minimum az első tízben, de az esetek többségében az első háromban ott vagy. Ez a boldogságod és hobbid és semmi más, ott a távoli Szófiában? Gondolom valami SSC-ben vagy magyarul makogó helpdeskes és itt éled ki a dolog feletti megkeseredettségedet.