Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Érzékelő

15 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Démonológia A démonikus imádatnak szerte ágazó gyökerei vannak. A démonológia mint tudományág pedig  a pogány valási  nézetrendszerekkel folalkozik. Ennek megfelelve először a szentirási ige helyeket vezetem föl. Amelyekhez aztán elemzés tárgyává teszük a külömböző vallási nézeteket. "Sőt hogy…..
KKBK Alkotmányos festészet 2011.12.09 01:34:00
  Lovasroham, 2006. október 23. – többek között ezzel a címmel rendelt festményeket több mint húszmillió forintért Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pénzügyi keretéből. A koncepció lényegének megértéséhez Kerényi…..
  Walter Gábor (1963 Sopron-2014 Kecskemét). 1987-Ben a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán rajz-földrajz szakon szerzett diplomát. Tagja a Szabad Képző- és Iparművészek Országos Szövetségének. 1988 óta kiállító művész. 1990-ig rajz szakos tanárként tevékenykedett. Ezt követően kizárólag…..
    A kerubok. A kerubok is teremtményei a mindenható Istennek mint  nagyon sok más is a mindenségben. " Mert benne teremtettet minden  ami van a menyben és a földön. Láthatók és láthatatlanok.Akár királyi székek akár uraságok , akár felyedelemségek. A kár hatalmasságok.Ő átala és ő rá nézve…..
      Isten e a Krisztus   "Amikor Istennek formájában valla, nem tekintette zsákmánynak. Azt hogy ő az Istennel egyenlő. Hanem önmagát megüresité. És amikor olyan álapotban, találtatott mint ember. Meg alázta magát engedelmes lévén halálig. Méng pedig a kereszt…..
Jézus születése. Az eberiségnek egy  része Krisztus születéének vonatkozásában azon a véleményen van. A mesiás  felépését és szolgálatát maga , Az Úr Isten határozta ell.És meg. Annak idelyén az éden kertjében,az első ember fölötti itélkezése napján. "És…..
      Az ember eredendőnek minősitet büne. Az embert a teremtője fedhetetlennek bünnel nem vádolhatónak teremtette. A hogyan az ő fiát .A Krisztust ,akihez meg igazulva átkell formálódjunk. "Mert akiket elleve elismert eleve ell is rendelte hogy azzok az ő fia ábrázatjához…..
A  föld teremtése. "Kezdetben teremté Isten az eget és a földet." 1Móz 1:1   Ez mint ha azt jelentené, hogy az őseredeti kezdetről van szó, Azt lehetne it mondani ,hogy folyamat történt tendencia.Hiszen későb a szentirás napokról üzen több ről is.Pontosan 6 db napról a rend…..
    A leggősibb  kerub. A  legősib kerubot is mint  mindent a mindenségben az ige teremtette, "Minden ő áttala lett, ami lett ,és nála nélkül semi sem  lett, ami lett."  János 1:3 Magas tisztséget töltött be mint oltamazó kerub.  Ahol is mindig fedhetetlenül szolgálta teremtőjét amig gonosz nem…..
    Az ember teremtése. Az ember az ő Teremtője akarata  szerint születet a Szentirás kijelentése szerint. "Az ő akarata szült minket , az igazságnak igéje áttal, hogy az ő  teremtményeinek valami zsengélye legyünk."  Jakab 1 :18 1- Anatómiai test (indulati - negativ…..
Az ember teremtéséről. Tudomásom szerint a biblia tanulmányozójának meg engedet, hogy az olvasot ige tartalmakon elmélkedjen. elgondolkodjon. "És látta az Isten hogy minden  amitt  teremtett valla ime igen jó"  1Móz 1:31  A  lehetőséget   megragadnám arra, hogy…..
Miközben az ütemesen fogyó nyugati civilizáció − peremén a miénkkel − a körkörös védelemre rendezkedik be,  a népességünk és a kultúránk megtartás kapcsán üvöltve vitatkozunk egymással. „Az ENSZ és a KSH adatai szerint Magyarország a demográfiai összeomlás felé…..
  Hermenutika.   A magyarázás elveit a szentirásból  is levezethetjük. "De amikor  eljő amaz igazságnak lelke elvezet  majd titeket minden igazságra." János 16:12-15 A bibliai igazságokat a szent szellem kell , hogy fell fedje a keresői számára. Ugy ,hogy A TEREMTŐ…..
  Ne érints (meg) engem - János evangéliuma szerint ezt mondta a feltámadott Jézus Mária Magdalénának. A mondat latin fordításban vált ismertté (noli me tangere), és ma már a túlérzékeny, az afféle nebáncsvirág-emberre szoktuk leginkább alkalmazni.         Így…..
Kánon. A szó görög eredetü jelentése mérő pálca. 66 db irat tekercs amelyet Szenirásnak ismerünk.   Ószövetség-Tóra. A Tórát a Jamina elnevezésü ,izraelita rabbi találkozón kanonizálták Kr.u.90-ben. Ujszövetség A négy evangéliumot Tatiánosz  Kr u. 170.…..
   A theologusok egy része.  Arisztotelész  metafizikai és filozófiai iskolájának nézetét ösztja. A tökéletes létezőről. Az  Uj Platonista látásmód lenne ez, Amelyben a tudományos felfedezéseket óhajtanák integrálni a biblikus álaspontok mellé. Annak…..
  A tekintély kérdése, a theologiában kiemelt fontsságu kérdés. Ugyanis arra szükséges e cikelyében theologiának  választ meg fogalmazni, Ki jogosult a szentirás igazságainak magyarázására. A világ keresztényei  valamenyien közös áláspontot képviselnek annak…..
                                  Amikor egy keresztény a konkordátumról ir. Azt kell mondania, hogy a nevezet fogalom nem a theologia konkrét cikkejeihez  számolandó. De annak nagyon fontos meléklete.   Tulajdonképpen ez  egy egyezmény. Amely a Konstantinuszi…..
    Szakértők szerint kettő elleme , a gondolkodásnak. Emeli és emelte az emberiséget a müveltség  mai és jövőbeli szintjére. 1-Eltudja képzelni azokat az élet helyzeteket és eseményeket aiknek és amiknek megtapasztalására nem volt  személyesen módja. 2.-A beszéd és…..