Regisztráció Blogot indítok
Adatok
pjn

75 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 Mikor jön el a pont, amikor immár valaki szülőjeként „visszatalálunk önmagunkhoz”?  Létezik-e egyáltalán az az önmagunk, akihez vissza lehetne/kellene találni? Ahhoz a valakihez, akinek még nem volt gyereke, csak önmaga volt az összes nyűgével, örömével együtt? Szülővé válni cezúra, ami az életet…..
Miért van, hogy évek, évtizedek múltán is rezonálnak bennünk olyan párkapcsolataink emlékei, amelyek nem voltak jók számunkra, nem szerettek minket eléggé, elhagytak, becsaptak, megalázó helyzetbe kényszerítettek. Az ilyen kapcsolatok emlékezete még évekkel később is szinte gombnyomásra aktiválódik…..
Kicsi gyerekeink, vérmérséklettől függően tevékenységeik széles skáláján - megvadult gnúcsorda, kontemplatívabb lapozgatás – konstans igénylik szüleik állandó jelenlétét, türelmét, lelkes igenlését, unott hümmögését legalább, bár ez utóbbi esetben már üvölteni kezdenek a kis pokolfajzatok/ édes kis…..
Sokan úgy tartják, hogy a szerető felbukkanása mindig tünet: tünete annak, hogy valami hiányzik a kapcsolatból, vagy rejtett negatív érzéseink vannak a másikkal szemben, vagy nem fordítunk elég energiát arra, hogy minőségi időt töltsünk együtt, a sok munka, a gyerekekkel való foglalatoskodás elsodor…..
Mi tartja elevenen bennünk azoknak a kapcsolatoknak az emlékét, amelyek váratlanul értek véget, elhagytak minket, vagy azt éreztük közben, hogy sosem kaptuk meg igazán a másikat?  . Ezekre a kapcsolatokra sajátos nosztalgiával emlékezünk, amit hívhatnunk akár traumatikus nosztalgiának, ami…..
Alapvető konfliktusforrás tud lenni párok számára, hogy egy buliból (házibuli, sörözés, baráti találkozó), amire együtt érkeztek, vajon közösen is kell-e távozniuk. Jellemzően kialakul a rutin, valaki jobban bírja, míg a másik hamarabb fárad, attól is függ, melyikőjük baráti társasága stb. Vannak…..
Sok pár számára nem tudatosul, hogy vitáik valójában nem arról szólnak, hogy milyen a jó teregetési technika vagy milyen sorrendben kell bepakolni a csomagtartóba. Az ilyen konfliktusok mélyén lappangó hajtóerő sokszor a hatalom, a versengés vagy a kinek van igaza kérdése. Ezek részben…..
Számtalanszor halljuk a kérdést pároktól. Nincs rá szabály, nekünk sincs rá receptünk. Az jellemző azonban, hogy a vágy nem önmagában múlik ki, miközben minden más remekül működik. A testi eltávolodás mögött sokszor lelki eltávolodás van. Amíg a lelki eltávolodás marad, addig fizikailag sem lesz…..
  Annak sem könnyű, aki szakít. Nehéz elköteleződni a szakítás mellett. Sokszor egyáltalán nem egyértelmű, hogy a szakítással nyerni fogunk. Még, ha van is valami zsigeri drive, ami kifelé gravitál minket a kapcsolatból, közben sok minden jó is van benne, és szeretjük a másikat. Ilyenkor azzal a…..
Sokan panaszkodnak arra, hogy párjuk nem érez semmit, nem reagál, nem lehet meghatni semmivel. Még ha igyekszik is ilyen-olyan érzelmi reakciókat mutatni, mintha nem élné meg az érzéseit. Ez a megfigyelés sokszor jogos, nem ritka ugyanis, hogy valaki nagyon letompítva vagy csak utólag képes megélni…..
Van, hogy képtelenek vagyunk elszakadni valakitől, hiába rombolja az életünket / hagyott el minket / árult el / mérgez szeretni nem tudásával, szavaival, tetteivel. Valami hozzáköt. A kötelék, ami a másikhoz köt, valahogy erősebb a racionalitásnál. Olyan a másik számunkra ilyenkor mint a drog: azt…..
Ha a pár egyik felénél komoly, akár gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizálnak, az súlyosan megterheli a párkapcsolatot és a másik felet is. Egy ilyen diagnózis megkapása mindig sokkolóan ér minket, még ha voltak is tünetek, a pszichének időre van szüksége, mire alkalmazkodni képes a megváltozott…..
Kell-e egy kapcsolatban folyamatosan kapcsolódni, érzelmeket táplálni párunk iránt? Mi a megoldás, ha a feleknek eltérő kapcsolódási-, illetve magányigényük van? Ha valaki több egyedüllétre, csendre, saját magával töltött időre vágyik mint a másik?  Sok kapcsolatban a pár két tagja különbözik a…..
„Menjünk már, nézzük meg, mozduljunk ki, csináljuk, szervezzünk programot!” – mondja a pár egyik tagja a másiknak hétvégén, esténként vagy a nyaraláson. Mire a másik a következőt gondolja vagy mondja: „lazuljunk, nem lustálkodhatnánk csak itthon, muszáj megnézni még azt a múzeumot, elmenni moziba…..
Sokaknál a szakítás nem egy azonnali és éles határhúzás, hanem egy hosszú folyamat eredménye. Különféle formációkban lehet levezényelni a szakítás menetrendjét, illetve a periódust, ami egy fájdalmas szakítást követ vagy egy szakítást fájdalmasan követ. Ezekbe a variációkba beletartoznak a…..
 „Az anyósom folyton átjön hozzánk”, „amikor a kisfiunk megszületett, a feleségem és az anyja teljesen kizártak”, „a feleségem testvére folyton itt lóg nálunk”. Sokszor merülnek fel ilyesfajta problémák a párok életében. Ami a pár egyik tagjának természetes, a másik mintha süket lenne rá: „de hát az…..
 „Nem számíthatok rád / Mindent nekem kell megszervezni / Semmit nem bízhatok rád / Mindig takarítanom kell utánad / Mindenről, mindig nekem kell gondoskodnom”- panaszkodik sokszor a pár egyik tagja. Mire a másik rendszerint ilyesféléket mond: „Soha sem hagyod, hogy megcsináljam / Mindig kijavítod,…..
Sokan a hollywoodi filmélményeikből kiindulva azt képzelik, hogy két ember ideális egymásra találása feltétlenül csak maximális szimmetriában történhet. Mi mindent foglal magába ez a hiedelem,  avagy hogyan is néz ki a bimbózó hollywoodi szerelemkép? ·      kizárólag és folyton pozitívan…..
Valóban a Másikat látjuk-e, amikor megismerkedünk valakivel? Nem kendőzi-e el a másikra vetett pillantásunkat saját múltunk, elvárásaink, rossz és jó tapasztalataink? Át tud-e hatolni ezek szövedékén a másik ember? Lássuk, milyen rétegek is építik fel a szemüveget, amelyen át a másikra…..
Számtalan romantikus filmmel megfertőzve, és a kamaszkori szerelmeink tapasztalatától fűtve azt várnánk, hogy ha beüt az életünkbe egy igazi találkozás, akkor az egyet jelent a színtiszta, tömény boldogság tapasztalatával. Aki pedig nem így érez, az hajlamos elbizonytalanodni: hoppá, én ennél sokkal…..
Többnyire a párok női tagja panaszkodik róla, hogy férjéből/partneréből képtelen érzelmi reakciót kicsikarni. Hiába kedveskedik, üvölt, hisztériázik vagy sértődik meg. Reakció nulla. Úgy tűnik, mintha ezek az emberek semmit nem éreznének. Persze némi feszültséget, vagy érzelmet lehet rajtuk látni,…..
Régóta együtt élő párok gyakran számolnak be arról, hogy a másik nagyon megváltozott,„kapcsolatunk elején egyáltalán nem ilyen volt”. Az egyik ilyen tipikus változás, hogy a másik főnökösködik, mindig „leoszt”, „jobban tudja, mint én”, „mindig neki kell, hogy igaza legyen”. Vagy éppen türelmetlen,…..
Mivel egyre több páciensünk számol be tinderélményeiről, vagy kacérkodik a tinder gondolatával, miközben fél is tőle, elhatároztuk, hogy alámerülünk a tinder rejtelmeibe, hogy lássuk, miről is van szó. Alant személyes benyomásaink következnek.  A belépő – avagy muszáj mindenkit…..
„Képtelen vagyok megszokni az egyedüllétet” – panaszkodnak sokan szakítás után, két párkapcsolat között. Az egyedüllét kezdeti szakaszában az emberek a szeparációs szorongástól szenvednek leginkább, alig elviselhetőnek írják le napjaikat. Nem is feltétlenül attól…..
Sokszor hiába történt már meg a szakítás, és teltek el akár hónapok, a felek mégis újra és újra azon kapják magukat, hogy exükkel csetelnek, sms-eznek, vagy mennek éppen fel a lakására. Miért sétálunk vissza szakítás után olyan könnyen a másik a karjaiba, mintha mi sem…..