Regisztráció Blogot indítok
Adatok
csofibeszamol

10 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Klubkoncert P!NK 2017.08.11 21:48:00
P!NK @ Sziget Fesztivál 2017.08.09. Budapest Azt hiszem, bátran állíthatom, hogy életem egyik legmeghatározóbb koncertjén volt szerencsém részt venni tegnap este. No de lássuk az elejétől! Mivel egyértelmű volt, hogy az első sorban akarunk lenni, időben, kb. dél körüli órákban érkezhettünk a…..
Apple Banger és Temple Meads, Budaörsi Ifjúsági Klub, 2016.04.15 A múlt hét folyamán váratlan megkeresés ért. Egy ismerősöm felhívott, hogy nem-e érnék rá péntek este egy koncertet rögzíteni, videózni. Gondoltam, mi baj lehet, úgyis az agyamra megy a suli, csináljunk valami kellemesebbet. Abszolút…..
Alvin Akusztik, Magyar Rádió 8-as stúdió, 2016.03.24. Az alábbi élménybeszámolót Csófi saját blogjára írta, de elkunyeráltam tőle, hiszen épp ide való... Néhány héttel ezelőtt rendkívül meglepő és nagyon megtisztelő eset ért. Eleinte csak bután pislogtam a monitorra, mert el sem hittem, hogy…..
Patikadomb, G3, 2016.02.18.  Csütörtök este a Király utcai Gödör Klubban volt a Patikadomb harmadik pesti koncertje, az énekes Ujvári Gyula 24. születésnapjával egybekötve. A plakáton fél kilences kezdés szerepelt, de, mint tudjuk egy koncert sem kezdődik időben, főleg, hogy a zenekar meg is…..
Dubs & Cores, Dürer Kert – Kisterem, 2016.01.22. Péntek este a Dürer Kertben jártam a Game Over Budapest rendezésében létrehozott Dubs & Cores nevű eseményen, ahol öt metalcore-ban és hardcore-ban utazó bandát leshettem meg. (Koncertek után vélhetően az elektronikus vonalat képviselő…..
Leander Rising búcsúkoncert, Barba Negra Music Club, 2015.12.27. Immáron, hogy véget ért a számomra minden évben igen sűrű időszakot jelentő, december 21-től január 1-ig tartó, végtelennek tűnő poháremelgetések sora (szülinap, ünnep, szülinap, szülinap, ünnep…) így végre…..
Patikadomb, Akvárium Klub, 2015.12.05.  Ez egy kicsit megkésett beszámoló, de hát vizsgaidőszak, meg karácsony, meg minden... De mint tudjuk, ami késik nem múlik. Az idei Mikulás koncertjegyet hozott, mégpedig az Akváriumba, Patikadomb koncertre. Egészen pontosan a Kelemen Kabátban…..
The Scarlet, Dürer Kert, 2015.12.18. Lévén, hogy éppen hogy csak befejeződött a szorgalmi időszak és nyájasan mosolyog az ajtón túl a vizsgaidőszak, igen fáradtan érkeztem a négy koncertet számláló estére, amiről később kiderült, hogy valójában tíz koncert van egy helyen…..
Klubkoncert Alvin 22 2015.12.15 13:17:06
Alvin és a Mókusok, Barba Negra Music Club, 2015.12.12. Immár az ötödik éve, hogy nyomon követem az Alvin és a Mókusok zenekar téli szülinapozós bulijait, így a 22. sem maradhatott ki. Izgatottan érkeztem a helyszínre, hogy vajon milyen lesz félig „Alvin Crew-ként” részt…..
Klubkoncert A Péntek 2015.12.02 12:51:08
Írtuk nemrég, hogy bizony nagyon örülnénk itt a Klubkoncert blognál néhány új szerzőnek. A mostani poszt szerzője, Csófi, így került ide. Van persze saját blogja is, amit én ráadásul olvasni is szoktam, plázában biciklizés és bölcsességfog-húzás témában kihagyhatatlan…..