Regisztráció Blogot indítok
Adatok
palostrend

0 bejegyzést írt és 393 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Csáp Géza Mennyi is az annyi? 2007.01.15 15:24:00
Nem szívesen lopunk a Színes Bulvár Laptól, Pécsről Budapestre utazva azonban megütötte a szemünket egy cím, amiben azt kürtölték világgá, hogy egymilliárdot kaszált a Nox, vagy valami hasonlót, erre azért felfigyeltünk, kaszinóban jártak, bejött a fekete?Nem, mint…..
A kormány még meg sem alakult, de máris mozgalmas a parlamenti élet. Miközben Orbán frappáns bonmot-val alágyújtott politikai nyilatkozattal igyekszik megalapozni „forradalmát”, az ellenzékből csak két párt mutat bármi életjelet és próbálna egy jó belépővel helyet…..
palostrend 2010.05.21 15:48:38
Felháborító, hogy a tengernyi uzsorás bank közül
az egyik pénzkóceráj arra vetemedett,
hogy szponzorálja a BILDERBERG CSÜRHÉNEK köszönhető TRIANONi DIKTÁTUM 90-ik GYÁSZNAPJÁN, a MAGYAR HOLOKAUSZT NAPJÁN, a Nemzeti vágtának álcázott szabadköműves ajjvékot!!!
Neeeem.
Korántsem piti ez az ügy annyira, mint ahogyan azt a lélek manipulátor ANTI****ISTÁK akarják elbagatelizálni.
Korántsem.
Ellenben ASZOTT KÉSŐ!!!
...mert ez a KAFTÁNBA HÚZOTT NEMZETI VÁGTA, kifejezetten a MAGYAR
TŰRÉSHATÁR és a MAGYAR ÖNBECSÜLÉS ellen való és annak utolsó utáni tesztje.
Hiszen, annak a magyargyűlölő identitáshiányosnak a kampánya ez (geszti péter!) aki a TE ORSZÁGOD eljöttét hírdette SZDSZ füttyre.
Olyan vadliberális, buzeráns abortuszhavarok lélekhadjárata EZ, akik óriásplakátokon buzdítottak a NEMre és tagadtatták meg velünk határon túli testvéreinket.
Ezek azok a tetühintások, akik kétezer évvel ezelőtt kivéreztették a JÓISTEN fiát, KERECSENT.
Azt a KÖROSZTÁSÚ JELZÉST, aki a FÉNYT, a
MEGVILÁGOSODÁST hozta a SÖTÉTSÉGBE...JÉZUS KRISZTUSként!
MA ezek a nemzetidegen, cionista telepesek újra, percenként "kisérelik" kioltani a FÉNYT...-csillagszemeinkből!

Immáron kétségtelen tény, hogy a 2010 JÚNIUS 4-én megtartott NEMZETI VÁGTÁBAN már megint ezeknek a terrorista cionistáknak a legférgesebb "SÁBŐREI" készülnek megrontani és elrabolni a JÓISTEN, HUNMAG NÉPÉNEK lelkét és gyászát.

...téve ezt az ŐSHONOS HUNMAG törzsszövetség
SZŰZANYAFÖLDJÉN.
...ottan, ahol a jöttmentek soha nem
látott arroganciával és büntetlenül szívják a DONOR vérét.
...ha JÚNIUS 4-én békében hagyjuk végigvágtázni ezt az elvetemült kaftános hordát "LÓHÁTON"...
...ha büntetlenül hagyjuk a biboldókat vért hányni és port szorni ŐSEMLÉKEZETÜNKRE,
akkor a ZSIDRÁK valóban ágynak dönti MAGYARORSZÁGOT.
Ráadásul olyan alattomos módon, hogy a porhintés végén még a diagnózist is ez az átokfaj, istengyilkos
sáskahad rágja bele templomaink karzatába.
...de VAN MEGOLDÁS! - immáron LÓHALÁLÁBAN, de még VAN.

IGENIS, TEGYÜK MEG!

Szeretettel: Pálos Trend
palostrend 2010.08.24 17:10:46
Youtube - Pálos Trend: Magyar Jézus

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben kelt levele Villax zirci apáthoz

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben Villax zirci apáthoz írt levelében azt a kijelentést tette, hogy „Arra a soha nem képzelt meggyőződésre jutottam, hogy a Mindenható az első emberben magyart alkotott, de ne gondold, hogy megháborodtam, mert hála Istennek, eszem még ép és szigorú kritika szerint ítél.”

Horváth István akkor már híres történész volt és minden kijelentésére felfigyeltek és - bár ezt csak bizalmas magánlevélben írta - az Apát úr úgy látszik, minden rossz szándék nélkül megbeszélte barátaival. Aztán már semmi sem állíthatta meg a gúnyolodó és rosszindulatú pletykát, hogy: „Horváth mindenütt magyart lát és szerinte az Isten még Ádámmal is magyarul beszélt.”

Habár Horváth nem ezt mondta, feltehetjük a kérdést: mennyiben lett volna igaza, ha ezt mondta volna? Mivel pap volt, a Bibliát behatóan tanulmányozta, mégpedig nemcsak szó szerint, hanem értelem szerint is. Nem volt neki nehéz megállapítani, hogy a bibliai „Teremtéstörténet” elsőkönyvének első tizenegy fejezetében (Mózes L Könyve l -I1. rész) csak egy népről van szó, mégpedig Ádám nevében, a madai Mada nemzetről. Ádám nevét a Genezis írói az általuk legrégibbnek ismert MADA nép nevének visszafelé olvasásával képezték.
Ebben van a felelet Magyar Adorján történészünk részére, amikor azt, írja: „Nehéz lenne megállapítani, hogy mi indította Horváthot ennek az annyit hánytorgatott mondatának a megírására.”

Jekuda rabbi azonban a Talmud Sanhedrin 38. b. lapján Horváth Istvánnak és Sir Bowringnak ad igazat, mondván, hogy: „Az első ember arameus nyelven beszélt.” Az arameus nyelv pedig a suméri szittya nyelvnek egyik nyelvjárása, tájnyelve volt, amelyet a Názáreti Jézus is beszélt, mint anyanyelvét.

Az ótestamentumi Genezis (Mózes 1. Könyve 11. rész, 1. verse) szerint Nimród idejében még „Mind az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde vala.” Tehát - ha a Bibliát szó szerint vesszük - Ádámmal az Isten csakis ezen az egy nyelven, vagyis a bibliai területen a „bábeli nyelvzavarig” egyedül létezett madai nyelven beszélhetett. Ábrahám, a zsidó nép ősapja még jóval ezután született (Mózes I. könyve, 11. rész, 26 vers) - habár őt is csak kölcsön vették az átírók. Mondhatná valaki - és mondják is -, hogy mindez csak mítosz, legenda, tehát nem kell szó szerint venni. Ez igaz. De a történészek és régészek szerint a mítoszokat és legendákat komolyan kell tanulmányozni, mert mindegyiknek van valami történelmi háttere. A nagy régészeti leletek csaknem mind a mítoszok és legendák adatai alapján lettek felfedezve. Nagyon sok éppen a Biblia adatai alapján, mely szerint Európa, Dél-Szibéria (Turán), Elő-Ázsia és Észak-Afrika őslakói mind Ádám és unokája, Noé gyermekeinek leszármazottai, akiket hívhattak sokféle néven, de származásuk azonos, vagyis méd, mada, mert az ótestamentumi írók Ádám nevét az általuk akkor legrégebbinek ismert mada nép nevének visszafelé olvasásával alakították.

A mada nép etnikuma, nyelve pedig azonos volt a Hórita- Arámi- Suméri szittya nyelvvel, amelynek országonként lehetett más és más nyelvjárása, de az anyanyelv, a gyökér azonos. Ma már a legvaskalaposabb „szentírásolvasó” is tudja, hogy a bibliai Genézis nem teremtéstörténet, hanem az emberiség történelmének csak egy kis része, amely a szkíta- madai népnévből mitologizált Ádámmal kezdődik és Noén és fiain, valamint unokáján, Nimródon keresztül a „bábeli nyelvzavarig” egy magyar őstörténelem. Ugyanis a „Vízözön” is, akár a bibliai Noéra, akár a Krámer professzor szerinti Ziusudra soméri királyra, akár a Berossos káldeai történész által említett Ardatas király fiára, Xsisustrosra nézünk, mindegyik a mi kushita és sumér szkíta népünkkel kapcsolatos. Történelmi tény, de ellenkezik a krisztiánizmus alapjának, az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológia tendenciájával, az Úr „Ábrahámnak tett igéretével”, miszerint a zsidóknak adja egész Elő-Ázsiát a Nílustól az Eufráteszig, és Kánaánt a Hitteusokkal és a Jebuzeusokkal együtt. (Móz. I. könyve, 15. rész, 18-21. vers.)

A szentírót az nem zavarta, hogy Isten már párezer évvel előbb szövetséget kötött Noéval, mielőtt a bárkába küldte őt, de nem ígért neki semmit, hiszen minden az övé volt - csak életben maradást.
Ha egyszer az egész Bibliát a történelmi valóságnak megfelelően átírnák, az egy magyar őstörténelemkönyv lenne, amely a magyar nemzeti vallás alapja, Ótestamentuma lenne, és alapjaiból forgatná ki az egész „Judeo-Christiánizmust”. Ezért nem akarják az illetékesek és illetéktelenek megreformálni a Bibliát.

Még más nyomós okuk is van a misztifikációra, történelmi, nemzeti tudatunk elnyomására, nemzeti származástudatunknak kizárólagosan a „finnugorizmusnak” nevezett hipotézisbe való bezárására. Ez pedig az, hogy ne menjen át a köztudatba az a történelmi tény, hogy „utolsó honfoglalásunk” törzsszövetségének egy része, közöttük éppen az „Árpádi törzs” a Kaukázustól délre eső területeiről származott, mely terület Arméniát és Szíriát is magába foglalta, közepén Adiabene tartománnyal és a Van-tó központú tartománnyal. IV. Béla királyunk felesége: Laskarish Mária ide küldte Ottó frátert három társával, hogy keresse fel az ő itt élő rokonait. Ottó fráter a maradvány-magyarokat 1233-ban még itt találta és vélük magyarul beszélt. De misszióját nem teljesíthette, mert a tatárok betörése elől menekülnie kellett. (Dr. Fehér M. Jenő: Exodus Fratrum 97-101. oldal)
Ft. Lukácsy Kristóf 1870-ben kiadott „A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei” című könyvében, örmény kútfők alapján, szintén a magyarok ittlétéről ír.

Dr. Fehér Mátyás: Magyar történelmi szemle: II. évfolyam 2. számában írja, hogy Örményországban és Kurdisztánban még a tizenhetedik században is voltak jelentős létszámmal magyarok. Egyik királyuknak, Patatuának sírját itt, a Kaukázustól délre, az Urmia tótól nem messze tárták fel a régészek, a Kr. e. hetedik századból. (Dr. Déry Zoltán: A magyarok elnevezés és azonosítása.)

Dr. Georges Rouw, francia történész: „Ancient Íraq” című könyvében a 382. oldalon azt írja, hogy az Arsacida uralkodók tehetséges arisztokratákkal kormányozták ezt a területet, megengedve vazallus királyságok kialakulását, mint például Osrhoene, Adiabene és Characene, és hogy az „Arszákok és vazallusaik gazdagok voltak, mert ellenőrzésük alatt tartották Ázsia és a görög-római világ közötti kereskedelmi utakat. Az AR-SAC név azonos a Saca-Szkíta népnévvel. Ez a terület a Kaukázustól délre tele van magyar helységnevekkel. Ami minket mai tárgyunk szempontjából leginkább érdekel, az az Adiabene királyság és kapcsolt részei: Arpadu, Emese, Hunor, Karsa (Kars), Van-tó, Arpachia és Nimrud városokkal. Erről a területről húzódtak fel az „Árpádi magyarok” a Kr. u. ezredközepén a Kaukázus északi oldalára, ahol a VIII. században már törzsszövetségben éltek a kazárokkal.

Dienes István A honfoglaló magyarok című finnugorista és szlávofil szellemben megírt könyvében (Corvina Kiadó; Budapest, 1972) közölt térképén, a „Honfoglalás” előtti időből még kénytelen kimutatni a szavárd magyarokat, de ő úgy állítja be, mintha azok a Kaukázus-hegység középső, legmagasabb részén keresztül húzódtak volna le délre. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz.
Az egyébként szépen illusztrált könyvnek értékét lerontja a 70. oldalon közölt térképével, amelyen „arab, normann és magyar kalandozások a IX-XI. században” címmel az ezer évvel későbbi „trianoni Csonka-Magyarországot” mutatja. Tápot adva ezzel az oláhok, szerbek, szlovákok és németek területrabló ösztönének.

Honszervező Árpád apánkban és családjában még élénken élhetett őseiknek szavárd múltja, mert Bulcsú és Tamás Árpád házi hercegek bizánci látogatásukkor a császár előtt „Szabartói Aszfaloi”-nak mondták magukat, ami körülbelül „Szavárdi Lovag” jelentésű. („Szabír-tói ősföldi” is lehet.)

A Bécsi Képes Krónika, a Thuróczy Krónika és más eredetmondáink szerint is Árpád ősei (csak a jelesebbeket felsorolva) a következők voltak: Álmos, Előd, Ögyeg, Ed, Csaba, Atilla, Bendegúz, Torda, Szemeny, Ethei, Opos, Kadocsa, Berend, Zultán, majd Bulcsu, és akikről még Noéig meg kell emlékeznünk: Badli (Budli)... Kattar... Hunor... Nimród, Kush, Jáfet és Noé, és tovább a Biblia szerint Lámekh, Mathusalem, és így tovább, még hat nemzetségen át, egészen Ádámig. A Biblia és krónikáink az itt fel nem soroltakkal együtt ötvenkét személyt mutatnak ki, melyeknek jelentős része nemzetségnév is, illetve dinasztia alapítói név. Tehát az Árpádi családfa gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza.

Árpád, népével a Kárpát-medencébe érkezve kijelentette, hogy az ő ősének, Atilla királynak hagyatékaként, örökség jogán vette birtokba a Pannon-Avar-Hun-Magyarok ősi földjét.

Iskoláinkban, amikor még magyar történelmet is tanítottak, azt mondták tanítóink, tanáraink, hogy Atilla származási helye nem ismeretes. Pedig ha ő Nimródi leszármazott, akkor legokosabb, ha Nimród földjén, Sineárban, Sumérban keressük szülőföldjét. Kálti Márk Képes Krónikája erről a következőket írja: „Atilla, Isten kegyelméből Bendegúz, fia, a nagy Magor unokája, ki ENGADI-ban nevelkedett, a hunok, médek, gótok, dákok királya”, stb. A Kézai Krónika pedig azt írja, hogy Atilla és népe a médek módján ruházkodott. Tehát akár nevelkedési helyét, akár viseletét tekintjük, mindkettő az Árpádi nép ősi lakhelyére, a Kaukázustól és a Káspi-tengertől délre eső területre, Nimród birodalmára mutat.

Ft. Szelényi Imre a Pannon nép eredetéről írt értekezésében szintén azt írja, hogy Árpád törzse az Orontes és Eufrates felső folyása közötti Arpaduból jött. Ettől délnyugatra volt Emese (Ma Homs?) városa. Árpád nagyanyjának neve szintén Emese volt. Az csak természetes, hogy az Árpádi nép északra húzódása nem egyszerre történt, hanem kisebb-nagyobb csoportokban, és évszázadokat vehetett igénybe.
Itt most vissza kell térnem a központi fekvésű Adiabene kiskirályságra. Miért? Azért, mert nemcsak Árpád családjának vannak adiabenei vonatkozásai, hanem a Nimródiak másik nagy egyéniségének, az „Isten Fiának” a Názáreti Jézusnak is.

Mariell Wehrlyv Frey Jesat Nassar, Genannt Jesus Christus című, 1966-ban írt művében bőven kitér Jézus származására is. Frey tulajdonképpen a Mamrejov testvérek apjuktól örökölt kutatási

eredményeit - miután azokat Dr. O. Z. A. Hanish zend főpap átnézte, véleményezte és angolra fordította - dolgozta fel. Mamrejov atya, aki a pravoszláv egyház megbízásából végzett vallástörténelmi kutatásokat és éveken át gyűjtötte az anyagot Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban, végül feleségével együtt a Szentföldön telepedett le és gyermekei is ott születtek. Kompetenciája tehát úgy őneki, mint Dr. Hanishnak - aki a teheráni orosz nagykövet fia és főrangú zarathustrián pap volt - kétségtelen.

A hatalmas, kétkötetes műből minket most csak Jézus származása érdekel, miszerint Jézus anyja Mária: Nakeb adiabanei királyi herceg és Grapte charaxi hercegnő leánya volt, kikről az apokrif iratok Joaquim és Anna néven emlékeznek meg. Azonban mindketten Pártos birodalmi hercegek voltak, erős zsidó kapcsolatokkal és szoros összeköttetésben Nagy Heródessel, aki szintén

nem volt zsidó, hanem a rómaiak által Júdea királyának kinevezett prozelita, idumeai hórita. A Smith's Bible Dictionary szerint Charax azonos a Jeruzsálemtől nyugatra eső Charasim nevű völgy által uralt területtel. Így tehát Jézus anyjának, Máriának ott örökölt érdekeltsége, birtoka volt.
Az Evangéliumok és egyéb kutatási eredmények szerint Jézus Mária fia volt. Az a kérdés, hogy apja a „Szentlélek”, vagy Jusef Pandan, vagy a nagy Heródes egyik fia, akit már Mária állapotos korában kivégeztek, most nem tárgya értekezésünknek.

Jézus a keresztrefeszítés után, felgyógyulva Galileába ment, bizonyára édesanyjához. De itt sem érezhette magát biztonságban, és elindult észak felé. Pál apostol már Damaszkuszban érte utol, ahol ő Jézus híve lett. De mit keresett Jézus északon? Bizonyára adiabenei királyi rokonait. És, hogy oda el is érkezett, azt bizonyítja Dr. E H. Hassnain; a srinagari egyetem történész-professzora, három japán egyetemnek díszdoktora, és a chicagói Anthropológiai Kutató Konferencia tagja, aki szerint Jézus a keresztrefeszítést túlélve és sebeiből felgyógyulva, a kashmíri fehér hunok földjére, Srinagarba, Indiába vándorolt. De először egy nagy kitérővel felment Arméniába, a professzor térképvázlata szerint először Nusaybinba, ami megfelel Adiabenének, majd onnan még északabbra, körülbelül a mai Jereván környékére és mindenütt elkezdett prédikálni. De milyen nyelven? - kérdezheti valaki. Arméniában természetesen arameus nyelven, ami származása révén neki anyanyelve volt. De itt sem maradhatott, mert prédikációit a hatalmasok lázításnak vették. Innen tehát elvándorolt Srinagarba. Útjára elkísérte őt Tamás apostol és egy Mária nevű asszony, aki útközben Ravalpindiben meghalt. A továbbiakra most nincs helyünk kitérni.
Vessük fel inkább a kérdést, hogy milyen nyelven beszélt a magyar történelem másik nagy alakja: Árpád és az Árpádi törzs?
Egyes történészek azt mondják, hogy bizonyára valami türk nyelven. Van, aki azt mondja, hogy hun nyelven. Csak éppen azt nem akarják mondani, hogy arameus nyelven. Jézus anyanyelvén. Pedig ez volna evidens, hiszen Árpád nagyanyja, Emese egy adiabenei hercegnő volt.

Amikor Anonymus: Gesta Hungarorumában azt írja, hogy „Anno Dominice in carnationis DCCXVIIII-o Ugek ... longo post tempore de genere Magog regis erat quidam nobilissimus dux Scithie, qui duxit sibi uxorem in Dentumoger, filiam Eunedubeliani ducis nomine Emesu, de qua genuit filium, qui agnominatus est Almus... „ A fordítók nem tudják értelmét adni az
„Eunedubeliani” szónak, mert azt személynévnek veszik, holott az egy hibásan írt helyhatározó és jelentése: „adiabene-beli”. A mondat helyes értelme tehát a következő: „Urunk megtestesülésének 819. esztendejében Ügyek, Szhkítiának ... Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére, Dentu Magyariában feleségül vette az Abiabene-beli vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki Álmusnak neveztetett...”

Mindezekből az is következik, hogy az „Árpád-ház” és az adiabenei királyi „ház” között közvetlen rokonság állt fenn, és így a két királyfi, Jézus és Árpád vérrokonok voltak és mindketten az arameus nyelvet, „Az Ige nyelvét” beszélték, amelyen Isten is beszélt Ádámmal.

Mindezek után, érthető, hogy miért kellett az Árpádok családfájának „utolsó aranyágacskáját” is letörni. Az akkori hatalmasak nem bírták volna elviselni azt az igazságot, hogy Jézus királyfi és Árpád király ugyanazon családfának „aranyágacskái” voltak.

VAJON A MAI HATALMASOK ELBIRJÁK-E
?? :! :k:

Főként akkor ha hamarosan megtudják majd, hogy JÉZUS SZÍRIUSZI VÉRVONALA még mindig ÉLŐ VÉRVONAL:! :§
palostrend 2010.09.21 19:28:52
Dobos Attila interjúja Dobos Pálos Attilával.

- Miért éppen Pálos Trend? Esetleg van valami közötök a Pálos rendhez?

- A Pálos rend gyökeréből ágazunk ki teljes mivoltunkban. Olyan ősi hungaricumot kerestünk, ami ízig - vérig magyar. S mivel a Pálos rend az egyetlen olyan magyar alapítású szerzetesrend, amelyik épen, egészében a sok tízezer éves magyar szeretet vallás örökségét ápolja - így egyértelmű volt, hogy nem is adhatunk magunknak más nevet. Stílusban meg a népzenei pop műfaját tarkítjuk, ami azért is maradandó, mert gyökérből táplálkozik, de a MA erőteljes lüktetése tartja életben.
Mivel véletlenek, sincsenek - így tűzkeresztségünket is az eleve elrendeltség rendezte.

- Mire gondolsz, Tilla?

- Édes kis nejemre és a gyerekeimre... de hogy jön ez ide?

- Ügyes! Mégis mi az a plusz, amiről úgy vélitek, hogy tőletek kaphatják meg az emberek?

- A magyarság üdvtörténetéből olyan pikkelyeket adunk át dalainkban és dalverseinkben, amit még ma is tűzzel, vassal üldöznek, hallgattatnak el a nemzetidegen, hivatalos hamisítók.
Kezdve ezt a teremtéstől, az eredetünkön át 56-ig. Az 1956-ot követő időszak történelemírásáról meg azért nem ejtek szót, mert olyanok hintik, akiknek sem, genetikailag sem szellemileg nincs közük a MAG... vetéséhez!!!

- Arra utalsz, hogy dezinformációkkal vezetik meg az embereket?

- Felháborít, hogy a cionista média olyannyira tud már az orruknál fogva vezetni, hogy a bankok lelki terrorjában többen pusztulunk mint a diktátorok direkt tombolásában.
Bár még mindig ez a kisebbik baj, azokhoz a vészterhes átoksúlyokhoz viszonyítva, amik a tudatos magyar irtásban rejlenek.
Amit kormányoktól függetlenül olyan istentelen hálózatok és szekták működtetnek úgy szellemi, lelki, mint anyagi szinten, akiknek semmi se szent.
Még az Angyali Szent Koronánk sem!!!
Főként azok ezek a lények, akik azzal kérkednek, hogy egyszer élnek... - ; és ezt is javarészt másokon teszik.

- Konkrétan?

- Konkrétan a Sátán ügynökei, akik kilopták az anyát a szentháromságból!

- Meredek, amit mondotok. Nagyon meredek.

- Csak első hallásra.
Magyarország sajnos már kétszáz éve a vadidegenek szemenszedett hazugságaira rendezkedett be.
Hamis próféták, farizeusok sosem volt köztársaságába és az alvadt vértől bűzlő sosem volt demokráciájába.
Kínkeserves lenne ezt úgy egyénileg, mint kollektíven bevallani az embereknek annyi fix, de...
...de csak egyszer kéne megtenni és azután felszabadultan, fojtó kötelek nélkül szélnek ereszthetnénk az összes ország rontót.
Egy biztos. Rajtunk nem fog elbukni az ügy, hiszen metafórikusan a dalainkba van plántálva a megoldás.
Akinek meg füle van...:))

- Olyan ez már így elhallgatva benneteket, mintha misszionáriusokkal beszélgetnék.

- Akkor jó. Ha ennyire átjön, hogy Jézus útját járjuk, akkor rend van a trendben. A magyar Jézus életútját meg minden honfitársunknak ajánljuk, hiszen Jézus életútja nélkül nem értjük meg őseink útját sem.
Sem Nimródot a földkerekség első királyát, sem az Árpád házi királyainkat - és táltosainkat sem.
.és akkor még nem beszéltünk a Szíriuszi vérvonalról, a Szíriuszi fényfonalról sem, de ezek a mit. hol. "gógiák" már szintúgy egy másik síkot igényelnek.
Lényeg, hogy Jézus keresztje a miénk is.
Még ha csatasorba is álltak holmi keresztmetszők ellenünk, akkor is vállaljuk a harcot.

- Úgy hangzik ez az egész, mintha küldetéstudattal lennétek megáldva.

- Szó szerint. És az a nagy szerencsénk, hogy éppen jókor.

- Hogy-hogy?

- Mert minden "kor". - jó, de a legjobb itthon.
S mindig az van itthon, akire az "aktuális" idegenek, az "aktuális" gyilkosok és az "aktuális" tolvajok, leginkább fújnak.

- Ugyanis az van látszólag náluk, ami sohasem lehet az övék.

- S mi az?

- A Szűz ANYA földünk!

- Ilyen komoly mondanivalóval sosem lesztek rádióbarát zenekar. Ez nem cél?

- Hiszünk.
El jön hamarosan az a világ, amikor az emberfi újra a szófüzérek mögé lát, s újra felismeri a szitát... a Tiszában, ami még a beleeresztett ciánt is képes volt megszúrni
a gonosz erők mérgétől.
S ilyenkor kell felfedezni, hogy Magyarország valóban Mária országa és az Ő áldása alatt állunk!!!
Aki meg erre azt merészeli mondani, hogy levette rólunk a kezét az az ördöggel, cimborál.
Mégis megérjük, hogy a józan paraszti ésszel gondolkodó és a szívükre hallgató hallgatók egy dallamos de bárgyú refrén után nem fognak rögtön bedőlni az ócska egyedek, túlgesztikulált trükkjeinek.

- Létezik olyan nótánk, mi szimplán szép és csak szerethető s a szakma szerint is "világsláger", mégis rizikófaktorként kezelik, mert merészség minket bevállalni!

- Ennek ellenére élcünkben cél a léc. Ama bizonyos.
Szeretnénk széles közönséghez szólni, felnyitni még a "nagyba" "fogyasztók" szemfödeleit is!

- A rend tagjainak száma elvben nem volt limitálva. Hogy áll ehhez a Trend? Tényleg. Kikből áll a csapat?

- Van ugye a mag. Az eleven eszmeiség és az akarat. Ezek lennénk mi ketten.
.és vannak a segítők! A hűségesek, akik utunk eleje óta kísérnek.
S vannak a "jól bevált" ellenlábasok, akik már puszta létükkel is "megihletnek".
Az a szép az egészben, hogy nálunk mindenki azt csinálja, amihez ért.
Úgy alkotunk szerves egészet, miként a test, mely cseréli a sejteket - s némi állandóságot is követel.
Mondjuk mint a MAGYAR JÉZUS!!!...:))

Ui: Youtube: Pálos Trend - Magyar Jézus
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevélben hívja fel a hívek figyelmét a katolikus hit megőrzésére az újpogányság egyre terjedő szellemével szemben. A testület levelét, melyet szeptember 20-án minden katolikus templomban felolvasnak, az alábbiakban adjuk közre.Krisztusban…..
palostrend 2009.12.08 09:49:43
MAGYAR válaszlevél az ŐSMAGYAR VALLÁS GYILKOSAIHOZ!

Isten-Isten MAGYAR Testvérek!

Nimród atyánk az Isten király törvényei ma is időszerűek. Közülük az első a KÖR ŐS TÉNY (KERESZTYÉN!) VALLÁS (VÁLLALÁS!) megőrzésére vonatkozik. Mi, a MAGUNKFAJTÁK, akik mint táltosok a tiszta KÉT LIKAS (KATOLIKUS!) hit őrei vagyunk, nem hagyhatunk figyelmen kívül olyan jelenséget, amely napjainkban népünk máglyára küldőinek körében ismételten terjed.

Azt tapasztaljuk, hogy újult erőre kapott az ŐSKERESZTÉNYEK létét is megkérdőjelező istentelen gyülekezetek gyülevésze. Ahogyan ATILLA ISTENKIRÁLYUNK halála után, úgy most is támadja a NAP NÉPÉT. Néhány évvel ezelőtt még a cionizmust tartottuk szinte az egyetlen veszélynek. Bár továbbra is jelen van népünk körében ez a vadidegen bosszúálló isteni szemlélet és tett, az élvhajhászás és a pénz imádata, ma a MAGYARGYŰLÖLET szelleme is erősödik.

A kommunista évtizedek alatt próbáltak mindent elfelejtetni, ami ŐSI MAGYAR és ŐSKERESZTYÉN azonosságunkat erősítette. Kisebbrendűségi érzést tápláltak belénk, azt sulykolták, hogy utolsó csatlósok vagyunk, nacionalisták és soviniszták. Ehhez újabban a kirekesztő és a rasszista jelzőt is hozzáteszik. Mindezeket a szeretettel ellenkező magatartásokat határozottan elutasítjuk. Szükséges és jogos, hogy helyes öntudatra ébredjünk, keressük, újra tudatosítsuk igazi értékeinket, magyar örökségünket kulturális, történelmi és tudományos területen egyaránt. Ennek része az is, hogy megerősödjünk ŐSKERESZTYÉN öntudatunkban, hiszen a rokon PÁRTUS JÉZUS KRISZTUSI (KÖROSZTÁSÚ JELZÉSÜ =KERECSENI) kinyilatkoztatás magyar kultúránk nimródi világteremtő pilléreinek további tartóoszlopai. Eddigi ismereteink szerint is TÖBB TÍZEZER ÉVES! magyar kultúránk az ŐSKERESZTYÉN (ANYA-ATYA-FIÚ SZENTHÁROMSÁGA, amit a SZENTLÉLEK hat át!!!) ismerete nélkül nem érthető. Ennek az ELEMENTÁLIS ŐSI MAG MÁGIÁJÁNAK életre keltését MI is nagyon fontos őskeresztyéni és magyar feladatnak tekintjük.

Sajnos azonban ennek az öntudatra ébredésnek vannak vadhajtásai is. Ezek egyike a különböző vallási elemeket keverő ún. „zsidó-keresztény“. Ez a jelenség azért is nagyon veszélyes, mert keresztyénnek tűnő vallási nyelvezetet használ, és könnyen megtévesztheti még a vallásukat gyakorló hívőket is. Ezek közé tartoznak a Jézust „zsidónak” hazudó farizeusok igazolhatatlan állításai és az ANYA kimiskárolása az ŐSI SZENTHÁROMSÁGBÓL!

Ilyenek még pl. a magyarokat semita gyökerűnek oltott mérgezések, vagy a papok életellenes cölibátus rémei, a zsidók kereszténnyé „avatása” és az ősmagyar vallás megbélyegzése, tűzzel vassal történő kiírtása! Olykor még a legnemesebb hagyományőrző mozgalmakat is demolesztálják, tönkreteszik, hogy a „zsidó-keresztény” förtelmet népszerűsítsék. ŐSKERESZTYÉN hitünk nem pusztán az ember istenkeresésének az eredménye, hanem a JÓISTEN kinyilatkoztatásán alapul, amely KERECSENBEN a KÖROSZTÁSÚ JELZÉSBEN! teljesedett be.

Ő az ÉGI IGE megtestesülése az út, az igazság és az élet az egyének és a nemzetek számára is!

Ezért kell megemlítenünk a hitünk igazságát fenyegető egyéb veszélyeket is, mint pl. a holokauszt vallást, a szektásodást, az erdőpéterek, iványigáborok, majsaitamások zsidónyalását és fröcsögő magyargyűlöletét, a zsidó terror büntetlenségét és a gyermek és istengyilkosok felmentéseinek különböző formáit.

Arra kérjük MAGYAR TESTVÉREINKET, hogy óvakodjanak minden ilyen megtévesztő fizikai, szellemi és lelki hadjárattól.

Pál apostol figyelmeztetése napjainkban is időszerű: „Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a mellébeszédeket elfogadják“ (2Tim 4,3-4).

EGYETEMES (katolikus!) hitünk elleni támadás érkezik a szélsőségesen liberális eszmék irányából is, amelyek a relativizmus diktatúráját erőltetik ránk, azt a szemléletet, amely kétségbe vonja magának az igazságnak a létét. Ez az irányzat az élet tisztelete helyett a halál kultúráját terjeszti. Tagadja vagy relativizálja a férfi és a nő különbségét, valamint a házasságot és a családot. Ezzel szemben mi elfogadjuk a teremtő Isten tervét az emberről, a családról, a kultúráról, a nemzetről.

A globalizációval szemben a JÓISTENT valljuk. A jóisteni igazság nem nemzetközi, hanem nemzetek feletti 1 és oszthatatlan, mert 1 az ISTEN!

a Magyar PÁLOS TREND
palostrend 2010.09.21 19:14:55
Dobos Attila interjúja Dobos Pálos Attilával.

- Miért éppen Pálos Trend? Esetleg van valami közötök a Pálos rendhez?

- A Pálos rend gyökeréből ágazunk ki teljes mivoltunkban. Olyan ősi hungaricumot kerestünk, ami ízig - vérig magyar. S mivel a Pálos rend az egyetlen olyan magyar alapítású szerzetesrend, amelyik épen, egészében a sok tízezer éves magyar szeretet vallás örökségét ápolja - így egyértelmű volt, hogy nem is adhatunk magunknak más nevet. Stílusban meg a népzenei pop műfaját tarkítjuk, ami azért is maradandó, mert gyökérből táplálkozik, de a MA erőteljes lüktetése tartja életben.
Mivel véletlenek, sincsenek - így tűzkeresztségünket is az eleve elrendeltség rendezte.

- Mire gondolsz, Tilla?

- Édes kis nejemre és a gyerekeimre... de hogy jön ez ide?

- Ügyes! Mégis mi az a plusz, amiről úgy vélitek, hogy tőletek kaphatják meg az emberek?

- A magyarság üdvtörténetéből olyan pikkelyeket adunk át dalainkban és dalverseinkben, amit még ma is tűzzel, vassal üldöznek, hallgattatnak el a nemzetidegen, hivatalos hamisítók.
Kezdve ezt a teremtéstől, az eredetünkön át 56-ig. Az 1956-ot követő időszak történelemírásáról meg azért nem ejtek szót, mert olyanok hintik, akiknek sem, genetikailag sem szellemileg nincs közük a MAG... vetéséhez!!!

- Arra utalsz, hogy dezinformációkkal vezetik meg az embereket?

- Felháborít, hogy a cionista média olyannyira tud már az orruknál fogva vezetni, hogy a bankok lelki terrorjában többen pusztulunk mint a diktátorok direkt tombolásában.
Bár még mindig ez a kisebbik baj, azokhoz a vészterhes átoksúlyokhoz viszonyítva, amik a tudatos magyar irtásban rejlenek.
Amit kormányoktól függetlenül olyan istentelen hálózatok és szekták működtetnek úgy szellemi, lelki, mint anyagi szinten, akiknek semmi se szent.
Még az Angyali Szent Koronánk sem!!!
Főként azok ezek a lények, akik azzal kérkednek, hogy egyszer élnek... - ; és ezt is javarészt másokon teszik.

- Konkrétan?

- Konkrétan a Sátán ügynökei, akik kilopták az anyát a szentháromságból!

- Meredek, amit mondotok. Nagyon meredek.

- Csak első hallásra.
Magyarország sajnos már kétszáz éve a vadidegenek szemenszedett hazugságaira rendezkedett be.
Hamis próféták, farizeusok sosem volt köztársaságába és az alvadt vértől bűzlő sosem volt demokráciájába.
Kínkeserves lenne ezt úgy egyénileg, mint kollektíven bevallani az embereknek annyi fix, de...
...de csak egyszer kéne megtenni és azután felszabadultan, fojtó kötelek nélkül szélnek ereszthetnénk az összes ország rontót.
Egy biztos. Rajtunk nem fog elbukni az ügy, hiszen metafórikusan a dalainkba van plántálva a megoldás.
Akinek meg füle van...:))

- Olyan ez már így elhallgatva benneteket, mintha misszionáriusokkal beszélgetnék.

- Akkor jó. Ha ennyire átjön, hogy Jézus útját járjuk, akkor rend van a trendben. A magyar Jézus életútját meg minden honfitársunknak ajánljuk, hiszen Jézus életútja nélkül nem értjük meg őseink útját sem.
Sem Nimródot a földkerekség első királyát, sem az Árpád házi királyainkat - és táltosainkat sem.
.és akkor még nem beszéltünk a Szíriuszi vérvonalról, a Szíriuszi fényfonalról sem, de ezek a mit. hol. "gógiák" már szintúgy egy másik síkot igényelnek.
Lényeg, hogy Jézus keresztje a miénk is.
Még ha csatasorba is álltak holmi keresztmetszők ellenünk, akkor is vállaljuk a harcot.

- Úgy hangzik ez az egész, mintha küldetéstudattal lennétek megáldva.

- Szó szerint. És az a nagy szerencsénk, hogy éppen jókor.

- Hogy-hogy?

- Mert minden "kor". - jó, de a legjobb itthon.
S mindig az van itthon, akire az "aktuális" idegenek, az "aktuális" gyilkosok és az "aktuális" tolvajok, leginkább fújnak.

- Ugyanis az van látszólag náluk, ami sohasem lehet az övék.

- S mi az?

- A Szűz ANYA földünk!

- Ilyen komoly mondanivalóval sosem lesztek rádióbarát zenekar. Ez nem cél?

- Hiszünk.
El jön hamarosan az a világ, amikor az emberfi újra a szófüzérek mögé lát, s újra felismeri a szitát... a Tiszában, ami még a beleeresztett ciánt is képes volt megszúrni
a gonosz erők mérgétől.
S ilyenkor kell felfedezni, hogy Magyarország valóban Mária országa és az Ő áldása alatt állunk!!!
Aki meg erre azt merészeli mondani, hogy levette rólunk a kezét az az ördöggel, cimborál.
Mégis megérjük, hogy a józan paraszti ésszel gondolkodó és a szívükre hallgató hallgatók egy dallamos de bárgyú refrén után nem fognak rögtön bedőlni az ócska egyedek, túlgesztikulált trükkjeinek.

- Létezik olyan nótánk, mi szimplán szép és csak szerethető s a szakma szerint is "világsláger", mégis rizikófaktorként kezelik, mert merészség minket bevállalni!

- Ennek ellenére élcünkben cél a léc. Ama bizonyos.
Szeretnénk széles közönséghez szólni, felnyitni még a "nagyba" "fogyasztók" szemfödeleit is!

- A rend tagjainak száma elvben nem volt limitálva. Hogy áll ehhez a Trend? Tényleg. Kikből áll a csapat?

- Van ugye a mag. Az eleven eszmeiség és az akarat. Ezek lennénk mi ketten.
.és vannak a segítők! A hűségesek, akik utunk eleje óta kísérnek.
S vannak a "jól bevált" ellenlábasok, akik már puszta létükkel is "megihletnek".
Az a szép az egészben, hogy nálunk mindenki azt csinálja, amihez ért.
Úgy alkotunk szerves egészet, miként a test, mely cseréli a sejteket - s némi állandóságot is követel.
Mondjuk mint a MAGYAR JÉZUS!!!...:))

Ui: Youtube: Pálos Trend - Magyar Jézus
Az izraeli légi- és űrerők két, első ránézésre civil küllemű felderítőgépe repült át szerdán Magyarország fölött.A gépek kétszer meg is közelítették a ferihegyi nemzetközi repülőtér leszállópályáját Vecsés irányából, majd leszállás nélkül távoztak.Hogy mi…..
palostrend 2010.06.26 09:21:31
A Bilderberg csürhe csaposa: Mesterházy Ernő

A MAZSIHISZ Zoltai Gusztija a Bilderberg csürhe egyik legfalsabb harsonája. A cionisták most őt fújták meg a héten, hogy hívja fel azon illetékeseket és figyelmeztesse őket, hogy akik megpróbálnának a Talmud törvényei ellen cselekedni Magyarországon azok szó szerint az életükkel fognak fizetni.
Ezek után a telefonbeszélgetések után engedték szabadon a Bilderberg csürhe közpénz csaposát vagyis a zsidó maffia tucatnyi pénztárnoka közül az egyik legügyesebbet Mesterházy Ernőt.
Innentől kezdve meg Orbán Viktor "vezéregyéniséget" kell hívni a magyar hazafiaknak, hogy miként is csinált forradalmat a zsidesz, ha még a zsidrákot se tudták kirobbantani a SZÍVCSAKRÁBÓL?!

A Talmud: A zsidó uralkodni akarás gyűlöletetterjesztő irodalomának bemutatása. (Megjegyezném, hogy a zsidóság a XX.-sz. legnagyobb rasszistái és tömeggyílkosai.Szerk) A Talmud a zsidóság legszentebb könyve (Valójában egy könyvgyűjtemény). Elsőbbséget élvez az Ótestamentum fölött a zsidóknál. Maga a Talmud bizonyítja ezt, Erubin 21b, (Soncino kiadás): " Fiam, az Írások szövegeinek tanulmányozására fordíts több figyelmet, mint a Tóra (Ótestamentum) szövegeire. Ezúton szeretnék nektek bemutatni néhány "talmud" írást lefordítva!!! - A Talmud hatálytalanítja a bibliát. A zsidó írások azt állítják, hogy a Talmud részben azoknak a hagyományoknak a gyűjteménye amelyeket Mózes adott nekik szóbeli formában. Jézus idejében ezt még nem írták le. Krisztus elítélte a Misnah (a korai Talmud) tanításait és azokat, akik azt tanították. (írások és farizeusok), mivel a Talmud hatálytalanítja a Szent Bibliát. - Gójok becsapása OK. Sanhedrin 57a. Egy zsidó nem köteles egy gój ("Cuthean") munkáját megfizetni. A zsidóknak felsőbbrendű jogi státuszuk van. Baba Kamma 37b . "Ha egy zsidó megsebesíti egy Kánaáni ökrét, akkor nem tartozik semmivel. Ha ha egy Kánaáni sebesíti meg egy zsidó ökrét, akkor az ökör értékét meg kell fizetnie." - A zsidók lophatnak nemzsidóktól. Baba Mezia 24a . Ha egy zsidó talál egy tárgyat, amelyet egy gój ("pogány") veszített el, akkor azt nem kell visszaadnia.(Ez a Baba Kamma 113b is alátámasztja). Sanhedrin 76a. Isten nem fog megkímélni egy olyan zsidót, aki lányát egy idős emberhez adja, gyermekkorú fiának feleséget keres vagy visszaad egy talált tárgyat egy Cutheannak..." A zsidók kirabolhatnak és megölhetnek nemzsidókat. Sanhedrin 76a. Ha egy zsidó megöl egy gójt ("Cuthean"), akkor őt nem büntetik halállal. Amit egy zsidó egy gójtól ellop, azt megtarthatja. Baba Kamma 37b A gójokat törvény nem védi és Isten a pénzüket "Izraelnek szánta". -A zsidók hazudhatnak nemzsidóknak. Baba Kamma 113a Zsidók hazudhatnak ("csalhatnak") hogy egy gójt rászedjenek. -A nemzsidó gyermekek nem emberek Yebamoth 98a. Minden gój gyermek állat."
palostrend 2010.09.20 13:43:59
Milliárdokat vesz ki a magyar állam zsebéből még idén a Tesco

A Tesco mégiscsak megválik magyar beszállítói nagy részétől, ugyanis olyan szerződést próbál rájuk kényszeríteni, ami a magyar vállalkozások számára gyakorlatilag vállalhatatlan.
Így várhatóan sok, magyar termék tűnik el a magyarországi Tesco polcairól a következő fél év során, az átállás ugyanis októberben kezdődik.

Természetesen mindez együtt jár az adóelkerüléssel, valamint a transzferárak manipulálásával. Sajnos a sajtót eddig nem érdekelte, félő, hogy később már késő lesz – írja olvasónk, alább pedig a helyzetelemzése.

Milliárdokat vesz ki a magyar állam zsebéből még idén a Tesco!
Sokat hallani mostanában a Tesco zavaros ügyeiről. Nem fizet túlórát? Mindenki tudja! Teljesen „normális”, hogy egy Tesco-dolgozó az előírt munkaidejénél többet dolgozik a valóságban, amit senki sem fizet meg neki. A dolgozóktól ellopott pénz azonban semmi ahhoz képest, amire most készül a Tesco gőzerővel.
Már korábban felkapták a különböző média a hírt, miszerint a Tesco kiszórja magyar beszállítóit és szlovákoktól vásárol a jövőben. A hír csak részigazság. A valóságban őrületesen nagy adóelkerülés van a háttérben. A Tesco a non-food (nem élelmiszer) beszerzését szervezi ki az angliai központba, a raktározást pedig Pozsonyba.
A valóságban a magyar beszállítók többsége továbbra is szállít majd a Tesco-nak, azonban ezt már nem magyar telephelyre, hanem a pozsonyi központi raktárba teszi majd. A számlát pedig a Tesco egyik szlovákiai leányvállalatának állítja ki.
Nézzük, miért jó ez a Tescónak? Amíg itthon vásárolt, minden egyes termék beszerzésekor a számla végösszege tartalmazott 25% áfát. Ez azt jelentette, hogy minden 1000.- forintnyi árukészlet vásárlásakor 250.-Ft-ot a „semmire” költött el az áruház. Igaz, hogy mindezt csak a szállítást követő 60 nappal később fizette meg a beszállítónak. Addig pedig a beszállító finanszírozta ezt az állam felé. Többségében kimondható, hogy a 60 nap alatt nem fordul át a Tesco non-food készlete, vagy ha mégis, akkor is milliárdos nagyságrendű áfával operálnak folyamatosan. Ennek a végére kerül pont, hiszen a Szlovákiába történő szállítás és számlázás unión belüli értékesítés, így nincs áfa tartalma. A Tesco pedig szépen visszahozza Magyarországra és az áfát így már csak akkor kell megfizetnie, ha eladta a terméket!
Pontos adat nem áll rendelkezésre, de könnyen belátható, hogy a magyar Tesco közel 100 hiperével sok milliárdos non-food árukészletet tart, így nem túlzás azt sem kijelenteni, hogy rövid távon (5-6 hónap alatt) több milliárd forintnyi áfát vesz majd ki az állam zsebéből, ami természetesen jelentős költségvetési, bevételi hiányt fog okozni.
Ez azonban egy rövidtávú, egyszeri, igaz jelentős könyveléstechnikai/pénzügyi eredmény a Tesco számára. Sokkal jelentősebb a másik eredménye: a nyereség keletkezésének helyét szabadon tudja a Tesco megválasztani. Nem véletlenül Szlovákiára esett a választása.
Valamit megvett eddig 1000.-Ft+áfa, azaz 1250.-Ft-ért és 2000.-Ft+áfa, azaz 2500.-Ft-ért kitette a polcra, akkor keletkezett 1000.-ft árrése, ami után Magyarországon adózott le. Ezután megveszi nettó 1000.-ft-ért (áfát ugye nem fizet ekkor még), majd a szlovákiai Tesco a magyar Tesconak tetszőleges áron leszámlázza. Például 1800.-Ft-áfa áron. A végár ugyanaz lesz, azonban 800.-Ft árrés Szlovákiában keletkezett, 200.-Ft pedig Magyarországon. Adózni pedig csak a nyereség után kell!
Ebben az esetben sem túlzás kijelenteni, hogy a Tesco iszonyatos mértékű iparűzési és társasági, illetve nyereségadó elkerülést visz ezzel véghez. Hogyan lehet ezt elkerülni az állam részéről? Nehéz ügy, mert mindezt teljesen jogszerűen teheti meg a Tesco az Unión belül.
Ügyesen, „trükkök százaival” lehetne felvenni a versenyt a törvényes adóelkerülőkkel szemben: a környező országoknál alacsonyabb adókkal és a magyar cégek nagyobb arányú támogatásával.

Érdemes lenne végre belátni, hogy a kereskedelem nem fogja Magyarországot eltartani, a magyar tulajdonú gyártást kell erősíteni, ami azt a bizonyos "1000.-Ft"-os terméket majd eladja a Tescónak, akárhová a világon!
Dr. Taxscientist

(Kuruc.info)
Csáp Géza Ősmagyar nyálgép 2006.11.22 15:21:00
Simogatja ráncos testemet a dallamos pop, a lassú dobgép kiszámíthatóan pattog, a szférikus nyálzuhany mindent beborít. Isteni klipet képzelek el erre a remek muzsikára. Mindenki fehér selyemöltönyben lobog egy magánrepülő előtt, vagyis inkább egy erdei tisztásnál lebeg a…..
palostrend 2010.08.11 11:24:50
SZABADSÁGOT BUDAHÁZY GYÖRGYNEK!!!

Államformánk: cionista diktatúra

Magyarország a cionista terror legutolsó fázisába, az emberfők metszésének
olyan stádiumába szoríttatott a ZSIDESZ bűnszövetkezet ismételt hatalomra kerülésével, amely bűnszövetkezetnek már különös jóstehetség nélkül is kijár, nagyon kijár! - az irgalmatlanul, csúfos vég!

Ez, az ország nemzeti hányadához képest igen karcsú, de látszólag összefogó, a
karvaly tőke totális háttértámogatását élvező nomenklatúra, akik mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül szembe hazudnak, és arcul köpnek&
Ráadásul olyan kíméletlen, sztálini mentalitással bírók, ami nélkülözi a lakossággal szembeni lojalitás fikarcnyi szánalmát; -, ellenben operál az ávós kínzások összes Biszkus hagyományával, míg követendő vérrontásaikban a százszavas, túlképzett, magyar bajuszos kommunista Martonyi Jancsi képezi a kezdetet és a véget.
Ez a kezdet és vég meg abból tevődik, hogy Martonyi agyi szintjére züllesszék Magyarországnak még a CSILLAGVÁLTÁS elöttről (1990. 10.23.) megmaradt, jellegzetesen magyar értékeit...
... úgy formálisan, mint szellem  óriásaiban!

Óránként fecskendezik, előre kitervelten, tele vízionálva a társadalom vetítővásznára a fertőt, amit pechünkre veszett mód előszeretettel be is veszünk.
A magyar emberek egyre darabosabban, érzelem mentesebben léteznek,
egyre aggasztóbban viselkednek s csillagszemünk is kezd egyre savóbbá válni, ami végképp kiszolgáltatottá tesz mindannyiónkat, mert már a színes kontaklencsékbe is bele tudunk szerelmesedni mint ahogyan tetszeni engedjük magunknak az agyonszolizott bőrrák kezdeményt is.
Közben meg arról álmodozunk, hogy még véletlenül se érintkezzünk inplantátumokkal testen belül se kívüle. Agyrém.
S ez éppen elég ösztönző erő azoknak a vadidegeneknek, akik országunkra, Magyarországra, e világunk közepére, olyannyira hadonászva, szemforgatóan teszik rá csúszós tenyereiket, mint ahogyan a meztelen csigák nedvedzik csíkjaikat, kiszemelt területeikre.
Nedvedzik úgy, hogy a benne tébláboló őshonos egyedeket semmi más cél ne kergesse, mint a színesebbnél színesebb kupakok begyűjtése vagy a sörös címkék leáztatása.
Mustrára!

Kezdjük rögtön az átnevelési trükkjeikkel.

A 2/3-os "ÓRIÁSPÁRT" könyöklői sábeszdekliben igyekeznek megfellebbezhetetlenül kinyilvánítani, hogy a komplett társadalmat nem kompletté egyfajta öngondoskodóvá kell kényszeríteni.
Mi is ez a motivációs erő, ami hadrendbe képes sorakoztatni megszívott kullancsokat a magyar emberek többségével szemben?!
Eleve és kizárólag földi világunkban senki és semmi mást nem lehet jobban megvesztegetni és nyomorultabbá tenni, mint az oszlásnak indult beteg lelket, ami fiktív pénzekért, javakért és hatalomért az égadta világon mindenre kapható.
Az áldozat örökös szerepjátszásától kezdve a szegénység és megosztottság, folyamatos, fenntartásán túl a vérontás, habzó VÉR&rontásáig mindent, de mindent.
Ez a fajta vehemens agresszió évszázadok óta változatlan a bosszúálló isten ivadékainak, az istentelenek degeneráltjainak...
... s mégis rendre beengedjük a lompos farkasokat a házikónkba.

Úgyhogy azt a segítséget, amit magunktól vagy Budaházytól várhattunk volna&már nem kapjuk meg, mert a zsidesz cionistáinak kegyetlen megnyilvánulásai beetették az emberekkel, hogy egyedül vagyunk és, hogy Budaházy terrorista.
Vagyis, hogy mindenki 1 szál magában felelős mindenért, - olyan, hogy család, közösség, társadalom, nemzet nem létezik.
Aki meg mégis megkérdőjelezi ennek a gyilkos eszmének a gyökerét, akkor abban a minutában terroristának csippezik!!!

Ott tartunk mára, hogy a fenevad hazátlanok, a zsidó bírók, vérbírók tömkelege, (rémtetteik ismeretében is!) továbbra is beadhatják a szánkba... a terrorista csutkát...

Téve mindezt úgy, hogy név szerint ismerjük azokat a vérbíró elődöket akiknek nem mást, mint a MAGYAR NEMZETHALÁLT okozó TRIANONI DIKTÁTUMOT "köszönhetjük"!!

Tragédiánk, hogy azt is képesek voltak elhitetni, hogy úgy leledzünk itt a világegyetemben, mint egy taknyos orr, aminek nincs gazdája&
Pedig mindnyájan tudjuk&- mi az hogy! - hogy honnan is fröcsög ez a szürcsögős&orrmány kampány!

Ezt a felvetést terebélyesíti a génhibások és elfajzottak aktuális hír ömlenye is, ami gőzerővel igyekszik sarokba nyomni Budaházyt.
Ezért könyökölni, hengerelni kell: vagyis, 30 ezüstért kútba kell vetni minden együttérzést, kegyet, értéket, emberséget, családot,
a magyar emberekben együvé tartozásunk spirituális élményét!

Nonszensz, NA! Nonszensz.
Már csak azért is, mert kikérem magamnak, hogy ócska, hold fázist ugató törpék fújják, a többség szerenádját.

Igenis, kikérem magamnak név szerint: Orbán takarodj el a sleppeddel együtt ha még arra is alkalmatlanok vagytok, hogy kiszabadítsatok 1 MAGYAR HAZAFIT, BUDAHÁZY GYÖRGYÖT!!!
palostrend 2010.08.24 17:15:16
Youtube - Pálos Trend: Magyar Jézus

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben kelt levele Villax zirci apáthoz

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben Villax zirci apáthoz írt levelében azt a kijelentést tette, hogy „Arra a soha nem képzelt meggyőződésre jutottam, hogy a Mindenható az első emberben magyart alkotott, de ne gondold, hogy megháborodtam, mert hála Istennek, eszem még ép és szigorú kritika szerint ítél.”

Horváth István akkor már híres történész volt és minden kijelentésére felfigyeltek és - bár ezt csak bizalmas magánlevélben írta - az Apát úr úgy látszik, minden rossz szándék nélkül megbeszélte barátaival. Aztán már semmi sem állíthatta meg a gúnyolodó és rosszindulatú pletykát, hogy: „Horváth mindenütt magyart lát és szerinte az Isten még Ádámmal is magyarul beszélt.”

Habár Horváth nem ezt mondta, feltehetjük a kérdést: mennyiben lett volna igaza, ha ezt mondta volna? Mivel pap volt, a Bibliát behatóan tanulmányozta, mégpedig nemcsak szó szerint, hanem értelem szerint is. Nem volt neki nehéz megállapítani, hogy a bibliai „Teremtéstörténet” elsőkönyvének első tizenegy fejezetében (Mózes L Könyve l -I1. rész) csak egy népről van szó, mégpedig Ádám nevében, a madai Mada nemzetről. Ádám nevét a Genezis írói az általuk legrégibbnek ismert MADA nép nevének visszafelé olvasásával képezték.
Ebben van a felelet Magyar Adorján történészünk részére, amikor azt, írja: „Nehéz lenne megállapítani, hogy mi indította Horváthot ennek az annyit hánytorgatott mondatának a megírására.”

Jekuda rabbi azonban a Talmud Sanhedrin 38. b. lapján Horváth Istvánnak és Sir Bowringnak ad igazat, mondván, hogy: „Az első ember arameus nyelven beszélt.” Az arameus nyelv pedig a suméri szittya nyelvnek egyik nyelvjárása, tájnyelve volt, amelyet a Názáreti Jézus is beszélt, mint anyanyelvét.

Az ótestamentumi Genezis (Mózes 1. Könyve 11. rész, 1. verse) szerint Nimród idejében még „Mind az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde vala.” Tehát - ha a Bibliát szó szerint vesszük - Ádámmal az Isten csakis ezen az egy nyelven, vagyis a bibliai területen a „bábeli nyelvzavarig” egyedül létezett madai nyelven beszélhetett. Ábrahám, a zsidó nép ősapja még jóval ezután született (Mózes I. könyve, 11. rész, 26 vers) - habár őt is csak kölcsön vették az átírók. Mondhatná valaki - és mondják is -, hogy mindez csak mítosz, legenda, tehát nem kell szó szerint venni. Ez igaz. De a történészek és régészek szerint a mítoszokat és legendákat komolyan kell tanulmányozni, mert mindegyiknek van valami történelmi háttere. A nagy régészeti leletek csaknem mind a mítoszok és legendák adatai alapján lettek felfedezve. Nagyon sok éppen a Biblia adatai alapján, mely szerint Európa, Dél-Szibéria (Turán), Elő-Ázsia és Észak-Afrika őslakói mind Ádám és unokája, Noé gyermekeinek leszármazottai, akiket hívhattak sokféle néven, de származásuk azonos, vagyis méd, mada, mert az ótestamentumi írók Ádám nevét az általuk akkor legrégebbinek ismert mada nép nevének visszafelé olvasásával alakították.

A mada nép etnikuma, nyelve pedig azonos volt a Hórita- Arámi- Suméri szittya nyelvvel, amelynek országonként lehetett más és más nyelvjárása, de az anyanyelv, a gyökér azonos. Ma már a legvaskalaposabb „szentírásolvasó” is tudja, hogy a bibliai Genézis nem teremtéstörténet, hanem az emberiség történelmének csak egy kis része, amely a szkíta- madai népnévből mitologizált Ádámmal kezdődik és Noén és fiain, valamint unokáján, Nimródon keresztül a „bábeli nyelvzavarig” egy magyar őstörténelem. Ugyanis a „Vízözön” is, akár a bibliai Noéra, akár a Krámer professzor szerinti Ziusudra soméri királyra, akár a Berossos káldeai történész által említett Ardatas király fiára, Xsisustrosra nézünk, mindegyik a mi kushita és sumér szkíta népünkkel kapcsolatos. Történelmi tény, de ellenkezik a krisztiánizmus alapjának, az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológia tendenciájával, az Úr „Ábrahámnak tett igéretével”, miszerint a zsidóknak adja egész Elő-Ázsiát a Nílustól az Eufráteszig, és Kánaánt a Hitteusokkal és a Jebuzeusokkal együtt. (Móz. I. könyve, 15. rész, 18-21. vers.)

A szentírót az nem zavarta, hogy Isten már párezer évvel előbb szövetséget kötött Noéval, mielőtt a bárkába küldte őt, de nem ígért neki semmit, hiszen minden az övé volt - csak életben maradást.
Ha egyszer az egész Bibliát a történelmi valóságnak megfelelően átírnák, az egy magyar őstörténelemkönyv lenne, amely a magyar nemzeti vallás alapja, Ótestamentuma lenne, és alapjaiból forgatná ki az egész „Judeo-Christiánizmust”. Ezért nem akarják az illetékesek és illetéktelenek megreformálni a Bibliát.

Még más nyomós okuk is van a misztifikációra, történelmi, nemzeti tudatunk elnyomására, nemzeti származástudatunknak kizárólagosan a „finnugorizmusnak” nevezett hipotézisbe való bezárására. Ez pedig az, hogy ne menjen át a köztudatba az a történelmi tény, hogy „utolsó honfoglalásunk” törzsszövetségének egy része, közöttük éppen az „Árpádi törzs” a Kaukázustól délre eső területeiről származott, mely terület Arméniát és Szíriát is magába foglalta, közepén Adiabene tartománnyal és a Van-tó központú tartománnyal. IV. Béla királyunk felesége: Laskarish Mária ide küldte Ottó frátert három társával, hogy keresse fel az ő itt élő rokonait. Ottó fráter a maradvány-magyarokat 1233-ban még itt találta és vélük magyarul beszélt. De misszióját nem teljesíthette, mert a tatárok betörése elől menekülnie kellett. (Dr. Fehér M. Jenő: Exodus Fratrum 97-101. oldal)
Ft. Lukácsy Kristóf 1870-ben kiadott „A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei” című könyvében, örmény kútfők alapján, szintén a magyarok ittlétéről ír.

Dr. Fehér Mátyás: Magyar történelmi szemle: II. évfolyam 2. számában írja, hogy Örményországban és Kurdisztánban még a tizenhetedik században is voltak jelentős létszámmal magyarok. Egyik királyuknak, Patatuának sírját itt, a Kaukázustól délre, az Urmia tótól nem messze tárták fel a régészek, a Kr. e. hetedik századból. (Dr. Déry Zoltán: A magyarok elnevezés és azonosítása.)

Dr. Georges Rouw, francia történész: „Ancient Íraq” című könyvében a 382. oldalon azt írja, hogy az Arsacida uralkodók tehetséges arisztokratákkal kormányozták ezt a területet, megengedve vazallus királyságok kialakulását, mint például Osrhoene, Adiabene és Characene, és hogy az „Arszákok és vazallusaik gazdagok voltak, mert ellenőrzésük alatt tartották Ázsia és a görög-római világ közötti kereskedelmi utakat. Az AR-SAC név azonos a Saca-Szkíta népnévvel. Ez a terület a Kaukázustól délre tele van magyar helységnevekkel. Ami minket mai tárgyunk szempontjából leginkább érdekel, az az Adiabene királyság és kapcsolt részei: Arpadu, Emese, Hunor, Karsa (Kars), Van-tó, Arpachia és Nimrud városokkal. Erről a területről húzódtak fel az „Árpádi magyarok” a Kr. u. ezredközepén a Kaukázus északi oldalára, ahol a VIII. században már törzsszövetségben éltek a kazárokkal.

Dienes István A honfoglaló magyarok című finnugorista és szlávofil szellemben megírt könyvében (Corvina Kiadó; Budapest, 1972) közölt térképén, a „Honfoglalás” előtti időből még kénytelen kimutatni a szavárd magyarokat, de ő úgy állítja be, mintha azok a Kaukázus-hegység középső, legmagasabb részén keresztül húzódtak volna le délre. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz.
Az egyébként szépen illusztrált könyvnek értékét lerontja a 70. oldalon közölt térképével, amelyen „arab, normann és magyar kalandozások a IX-XI. században” címmel az ezer évvel későbbi „trianoni Csonka-Magyarországot” mutatja. Tápot adva ezzel az oláhok, szerbek, szlovákok és németek területrabló ösztönének.

Honszervező Árpád apánkban és családjában még élénken élhetett őseiknek szavárd múltja, mert Bulcsú és Tamás Árpád házi hercegek bizánci látogatásukkor a császár előtt „Szabartói Aszfaloi”-nak mondták magukat, ami körülbelül „Szavárdi Lovag” jelentésű. („Szabír-tói ősföldi” is lehet.)

A Bécsi Képes Krónika, a Thuróczy Krónika és más eredetmondáink szerint is Árpád ősei (csak a jelesebbeket felsorolva) a következők voltak: Álmos, Előd, Ögyeg, Ed, Csaba, Atilla, Bendegúz, Torda, Szemeny, Ethei, Opos, Kadocsa, Berend, Zultán, majd Bulcsu, és akikről még Noéig meg kell emlékeznünk: Badli (Budli)... Kattar... Hunor... Nimród, Kush, Jáfet és Noé, és tovább a Biblia szerint Lámekh, Mathusalem, és így tovább, még hat nemzetségen át, egészen Ádámig. A Biblia és krónikáink az itt fel nem soroltakkal együtt ötvenkét személyt mutatnak ki, melyeknek jelentős része nemzetségnév is, illetve dinasztia alapítói név. Tehát az Árpádi családfa gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza.

Árpád, népével a Kárpát-medencébe érkezve kijelentette, hogy az ő ősének, Atilla királynak hagyatékaként, örökség jogán vette birtokba a Pannon-Avar-Hun-Magyarok ősi földjét.

Iskoláinkban, amikor még magyar történelmet is tanítottak, azt mondták tanítóink, tanáraink, hogy Atilla származási helye nem ismeretes. Pedig ha ő Nimródi leszármazott, akkor legokosabb, ha Nimród földjén, Sineárban, Sumérban keressük szülőföldjét. Kálti Márk Képes Krónikája erről a következőket írja: „Atilla, Isten kegyelméből Bendegúz, fia, a nagy Magor unokája, ki ENGADI-ban nevelkedett, a hunok, médek, gótok, dákok királya”, stb. A Kézai Krónika pedig azt írja, hogy Atilla és népe a médek módján ruházkodott. Tehát akár nevelkedési helyét, akár viseletét tekintjük, mindkettő az Árpádi nép ősi lakhelyére, a Kaukázustól és a Káspi-tengertől délre eső területre, Nimród birodalmára mutat.

Ft. Szelényi Imre a Pannon nép eredetéről írt értekezésében szintén azt írja, hogy Árpád törzse az Orontes és Eufrates felső folyása közötti Arpaduból jött. Ettől délnyugatra volt Emese (Ma Homs?) városa. Árpád nagyanyjának neve szintén Emese volt. Az csak természetes, hogy az Árpádi nép északra húzódása nem egyszerre történt, hanem kisebb-nagyobb csoportokban, és évszázadokat vehetett igénybe.
Itt most vissza kell térnem a központi fekvésű Adiabene kiskirályságra. Miért? Azért, mert nemcsak Árpád családjának vannak adiabenei vonatkozásai, hanem a Nimródiak másik nagy egyéniségének, az „Isten Fiának” a Názáreti Jézusnak is.

Mariell Wehrlyv Frey Jesat Nassar, Genannt Jesus Christus című, 1966-ban írt művében bőven kitér Jézus származására is. Frey tulajdonképpen a Mamrejov testvérek apjuktól örökölt kutatási

eredményeit - miután azokat Dr. O. Z. A. Hanish zend főpap átnézte, véleményezte és angolra fordította - dolgozta fel. Mamrejov atya, aki a pravoszláv egyház megbízásából végzett vallástörténelmi kutatásokat és éveken át gyűjtötte az anyagot Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban, végül feleségével együtt a Szentföldön telepedett le és gyermekei is ott születtek. Kompetenciája tehát úgy őneki, mint Dr. Hanishnak - aki a teheráni orosz nagykövet fia és főrangú zarathustrián pap volt - kétségtelen.

A hatalmas, kétkötetes műből minket most csak Jézus származása érdekel, miszerint Jézus anyja Mária: Nakeb adiabanei királyi herceg és Grapte charaxi hercegnő leánya volt, kikről az apokrif iratok Joaquim és Anna néven emlékeznek meg. Azonban mindketten Pártos birodalmi hercegek voltak, erős zsidó kapcsolatokkal és szoros összeköttetésben Nagy Heródessel, aki szintén

nem volt zsidó, hanem a rómaiak által Júdea királyának kinevezett prozelita, idumeai hórita. A Smith's Bible Dictionary szerint Charax azonos a Jeruzsálemtől nyugatra eső Charasim nevű völgy által uralt területtel. Így tehát Jézus anyjának, Máriának ott örökölt érdekeltsége, birtoka volt.
Az Evangéliumok és egyéb kutatási eredmények szerint Jézus Mária fia volt. Az a kérdés, hogy apja a „Szentlélek”, vagy Jusef Pandan, vagy a nagy Heródes egyik fia, akit már Mária állapotos korában kivégeztek, most nem tárgya értekezésünknek.

Jézus a keresztrefeszítés után, felgyógyulva Galileába ment, bizonyára édesanyjához. De itt sem érezhette magát biztonságban, és elindult észak felé. Pál apostol már Damaszkuszban érte utol, ahol ő Jézus híve lett. De mit keresett Jézus északon? Bizonyára adiabenei királyi rokonait. És, hogy oda el is érkezett, azt bizonyítja Dr. E H. Hassnain; a srinagari egyetem történész-professzora, három japán egyetemnek díszdoktora, és a chicagói Anthropológiai Kutató Konferencia tagja, aki szerint Jézus a keresztrefeszítést túlélve és sebeiből felgyógyulva, a kashmíri fehér hunok földjére, Srinagarba, Indiába vándorolt. De először egy nagy kitérővel felment Arméniába, a professzor térképvázlata szerint először Nusaybinba, ami megfelel Adiabenének, majd onnan még északabbra, körülbelül a mai Jereván környékére és mindenütt elkezdett prédikálni. De milyen nyelven? - kérdezheti valaki. Arméniában természetesen arameus nyelven, ami származása révén neki anyanyelve volt. De itt sem maradhatott, mert prédikációit a hatalmasok lázításnak vették. Innen tehát elvándorolt Srinagarba. Útjára elkísérte őt Tamás apostol és egy Mária nevű asszony, aki útközben Ravalpindiben meghalt. A továbbiakra most nincs helyünk kitérni.
Vessük fel inkább a kérdést, hogy milyen nyelven beszélt a magyar történelem másik nagy alakja: Árpád és az Árpádi törzs?
Egyes történészek azt mondják, hogy bizonyára valami türk nyelven. Van, aki azt mondja, hogy hun nyelven. Csak éppen azt nem akarják mondani, hogy arameus nyelven. Jézus anyanyelvén. Pedig ez volna evidens, hiszen Árpád nagyanyja, Emese egy adiabenei hercegnő volt.

Amikor Anonymus: Gesta Hungarorumában azt írja, hogy „Anno Dominice in carnationis DCCXVIIII-o Ugek ... longo post tempore de genere Magog regis erat quidam nobilissimus dux Scithie, qui duxit sibi uxorem in Dentumoger, filiam Eunedubeliani ducis nomine Emesu, de qua genuit filium, qui agnominatus est Almus... „ A fordítók nem tudják értelmét adni az
„Eunedubeliani” szónak, mert azt személynévnek veszik, holott az egy hibásan írt helyhatározó és jelentése: „adiabene-beli”. A mondat helyes értelme tehát a következő: „Urunk megtestesülésének 819. esztendejében Ügyek, Szhkítiának ... Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére, Dentu Magyariában feleségül vette az Abiabene-beli vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki Álmusnak neveztetett...”

Mindezekből az is következik, hogy az „Árpád-ház” és az adiabenei királyi „ház” között közvetlen rokonság állt fenn, és így a két királyfi, Jézus és Árpád vérrokonok voltak és mindketten az arameus nyelvet, „Az Ige nyelvét” beszélték, amelyen Isten is beszélt Ádámmal.

Mindezek után, érthető, hogy miért kellett az Árpádok családfájának „utolsó aranyágacskáját” is letörni. Az akkori hatalmasak nem bírták volna elviselni azt az igazságot, hogy Jézus királyfi és Árpád király ugyanazon családfának „aranyágacskái” voltak.

VAJON A MAI HATALMASOK ELBIRJÁK-E
?? :! :k:

Főként akkor ha hamarosan megtudják majd, hogy JÉZUS SZÍRIUSZI VÉRVONALA még mindig ÉLŐ VÉRVONAL:! :§
palostrend 2010.09.16 13:18:55
Youtube - Pálos Trend: Magyar Jézus

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben kelt levele Villax zirci apáthoz

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben Villax zirci apáthoz írt levelében azt a kijelentést tette, hogy „Arra a soha nem képzelt meggyőződésre jutottam, hogy a Mindenható az első emberben magyart alkotott, de ne gondold, hogy megháborodtam, mert hála Istennek, eszem még ép és szigorú kritika szerint ítél.”

Horváth István akkor már híres történész volt és minden kijelentésére felfigyeltek és - bár ezt csak bizalmas magánlevélben írta - az Apát úr úgy látszik, minden rossz szándék nélkül megbeszélte barátaival. Aztán már semmi sem állíthatta meg a gúnyolodó és rosszindulatú pletykát, hogy: „Horváth mindenütt magyart lát és szerinte az Isten még Ádámmal is magyarul beszélt.”

Habár Horváth nem ezt mondta, feltehetjük a kérdést: mennyiben lett volna igaza, ha ezt mondta volna? Mivel pap volt, a Bibliát behatóan tanulmányozta, mégpedig nemcsak szó szerint, hanem értelem szerint is. Nem volt neki nehéz megállapítani, hogy a bibliai „Teremtéstörténet” elsőkönyvének első tizenegy fejezetében (Mózes L Könyve l -I1. rész) csak egy népről van szó, mégpedig Ádám nevében, a madai Mada nemzetről. Ádám nevét a Genezis írói az általuk legrégibbnek ismert MADA nép nevének visszafelé olvasásával képezték.
Ebben van a felelet Magyar Adorján történészünk részére, amikor azt, írja: „Nehéz lenne megállapítani, hogy mi indította Horváthot ennek az annyit hánytorgatott mondatának a megírására.”

Jekuda rabbi azonban a Talmud Sanhedrin 38. b. lapján Horváth Istvánnak és Sir Bowringnak ad igazat, mondván, hogy: „Az első ember arameus nyelven beszélt.” Az arameus nyelv pedig a suméri szittya nyelvnek egyik nyelvjárása, tájnyelve volt, amelyet a Názáreti Jézus is beszélt, mint anyanyelvét.

Az ótestamentumi Genezis (Mózes 1. Könyve 11. rész, 1. verse) szerint Nimród idejében még „Mind az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde vala.” Tehát - ha a Bibliát szó szerint vesszük - Ádámmal az Isten csakis ezen az egy nyelven, vagyis a bibliai területen a „bábeli nyelvzavarig” egyedül létezett madai nyelven beszélhetett. Ábrahám, a zsidó nép ősapja még jóval ezután született (Mózes I. könyve, 11. rész, 26 vers) - habár őt is csak kölcsön vették az átírók. Mondhatná valaki - és mondják is -, hogy mindez csak mítosz, legenda, tehát nem kell szó szerint venni. Ez igaz. De a történészek és régészek szerint a mítoszokat és legendákat komolyan kell tanulmányozni, mert mindegyiknek van valami történelmi háttere. A nagy régészeti leletek csaknem mind a mítoszok és legendák adatai alapján lettek felfedezve. Nagyon sok éppen a Biblia adatai alapján, mely szerint Európa, Dél-Szibéria (Turán), Elő-Ázsia és Észak-Afrika őslakói mind Ádám és unokája, Noé gyermekeinek leszármazottai, akiket hívhattak sokféle néven, de származásuk azonos, vagyis méd, mada, mert az ótestamentumi írók Ádám nevét az általuk akkor legrégebbinek ismert mada nép nevének visszafelé olvasásával alakították.

A mada nép etnikuma, nyelve pedig azonos volt a Hórita- Arámi- Suméri szittya nyelvvel, amelynek országonként lehetett más és más nyelvjárása, de az anyanyelv, a gyökér azonos. Ma már a legvaskalaposabb „szentírásolvasó” is tudja, hogy a bibliai Genézis nem teremtéstörténet, hanem az emberiség történelmének csak egy kis része, amely a szkíta- madai népnévből mitologizált Ádámmal kezdődik és Noén és fiain, valamint unokáján, Nimródon keresztül a „bábeli nyelvzavarig” egy magyar őstörténelem. Ugyanis a „Vízözön” is, akár a bibliai Noéra, akár a Krámer professzor szerinti Ziusudra soméri királyra, akár a Berossos káldeai történész által említett Ardatas király fiára, Xsisustrosra nézünk, mindegyik a mi kushita és sumér szkíta népünkkel kapcsolatos. Történelmi tény, de ellenkezik a krisztiánizmus alapjának, az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológia tendenciájával, az Úr „Ábrahámnak tett igéretével”, miszerint a zsidóknak adja egész Elő-Ázsiát a Nílustól az Eufráteszig, és Kánaánt a Hitteusokkal és a Jebuzeusokkal együtt. (Móz. I. könyve, 15. rész, 18-21. vers.)

A szentírót az nem zavarta, hogy Isten már párezer évvel előbb szövetséget kötött Noéval, mielőtt a bárkába küldte őt, de nem ígért neki semmit, hiszen minden az övé volt - csak életben maradást.
Ha egyszer az egész Bibliát a történelmi valóságnak megfelelően átírnák, az egy magyar őstörténelemkönyv lenne, amely a magyar nemzeti vallás alapja, Ótestamentuma lenne, és alapjaiból forgatná ki az egész „Judeo-Christiánizmust”. Ezért nem akarják az illetékesek és illetéktelenek megreformálni a Bibliát.

Még más nyomós okuk is van a misztifikációra, történelmi, nemzeti tudatunk elnyomására, nemzeti származástudatunknak kizárólagosan a „finnugorizmusnak” nevezett hipotézisbe való bezárására. Ez pedig az, hogy ne menjen át a köztudatba az a történelmi tény, hogy „utolsó honfoglalásunk” törzsszövetségének egy része, közöttük éppen az „Árpádi törzs” a Kaukázustól délre eső területeiről származott, mely terület Arméniát és Szíriát is magába foglalta, közepén Adiabene tartománnyal és a Van-tó központú tartománnyal. IV. Béla királyunk felesége: Laskarish Mária ide küldte Ottó frátert három társával, hogy keresse fel az ő itt élő rokonait. Ottó fráter a maradvány-magyarokat 1233-ban még itt találta és vélük magyarul beszélt. De misszióját nem teljesíthette, mert a tatárok betörése elől menekülnie kellett. (Dr. Fehér M. Jenő: Exodus Fratrum 97-101. oldal)
Ft. Lukácsy Kristóf 1870-ben kiadott „A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei” című könyvében, örmény kútfők alapján, szintén a magyarok ittlétéről ír.

Dr. Fehér Mátyás: Magyar történelmi szemle: II. évfolyam 2. számában írja, hogy Örményországban és Kurdisztánban még a tizenhetedik században is voltak jelentős létszámmal magyarok. Egyik királyuknak, Patatuának sírját itt, a Kaukázustól délre, az Urmia tótól nem messze tárták fel a régészek, a Kr. e. hetedik századból. (Dr. Déry Zoltán: A magyarok elnevezés és azonosítása.)

Dr. Georges Rouw, francia történész: „Ancient Íraq” című könyvében a 382. oldalon azt írja, hogy az Arsacida uralkodók tehetséges arisztokratákkal kormányozták ezt a területet, megengedve vazallus királyságok kialakulását, mint például Osrhoene, Adiabene és Characene, és hogy az „Arszákok és vazallusaik gazdagok voltak, mert ellenőrzésük alatt tartották Ázsia és a görög-római világ közötti kereskedelmi utakat. Az AR-SAC név azonos a Saca-Szkíta népnévvel. Ez a terület a Kaukázustól délre tele van magyar helységnevekkel. Ami minket mai tárgyunk szempontjából leginkább érdekel, az az Adiabene királyság és kapcsolt részei: Arpadu, Emese, Hunor, Karsa (Kars), Van-tó, Arpachia és Nimrud városokkal. Erről a területről húzódtak fel az „Árpádi magyarok” a Kr. u. ezredközepén a Kaukázus északi oldalára, ahol a VIII. században már törzsszövetségben éltek a kazárokkal.

Dienes István A honfoglaló magyarok című finnugorista és szlávofil szellemben megírt könyvében (Corvina Kiadó; Budapest, 1972) közölt térképén, a „Honfoglalás” előtti időből még kénytelen kimutatni a szavárd magyarokat, de ő úgy állítja be, mintha azok a Kaukázus-hegység középső, legmagasabb részén keresztül húzódtak volna le délre. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz.
Az egyébként szépen illusztrált könyvnek értékét lerontja a 70. oldalon közölt térképével, amelyen „arab, normann és magyar kalandozások a IX-XI. században” címmel az ezer évvel későbbi „trianoni Csonka-Magyarországot” mutatja. Tápot adva ezzel az oláhok, szerbek, szlovákok és németek területrabló ösztönének.

Honszervező Árpád apánkban és családjában még élénken élhetett őseiknek szavárd múltja, mert Bulcsú és Tamás Árpád házi hercegek bizánci látogatásukkor a császár előtt „Szabartói Aszfaloi”-nak mondták magukat, ami körülbelül „Szavárdi Lovag” jelentésű. („Szabír-tói ősföldi” is lehet.)

A Bécsi Képes Krónika, a Thuróczy Krónika és más eredetmondáink szerint is Árpád ősei (csak a jelesebbeket felsorolva) a következők voltak: Álmos, Előd, Ögyeg, Ed, Csaba, Atilla, Bendegúz, Torda, Szemeny, Ethei, Opos, Kadocsa, Berend, Zultán, majd Bulcsu, és akikről még Noéig meg kell emlékeznünk: Badli (Budli)... Kattar... Hunor... Nimród, Kush, Jáfet és Noé, és tovább a Biblia szerint Lámekh, Mathusalem, és így tovább, még hat nemzetségen át, egészen Ádámig. A Biblia és krónikáink az itt fel nem soroltakkal együtt ötvenkét személyt mutatnak ki, melyeknek jelentős része nemzetségnév is, illetve dinasztia alapítói név. Tehát az Árpádi családfa gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza.

Árpád, népével a Kárpát-medencébe érkezve kijelentette, hogy az ő ősének, Atilla királynak hagyatékaként, örökség jogán vette birtokba a Pannon-Avar-Hun-Magyarok ősi földjét.

Iskoláinkban, amikor még magyar történelmet is tanítottak, azt mondták tanítóink, tanáraink, hogy Atilla származási helye nem ismeretes. Pedig ha ő Nimródi leszármazott, akkor legokosabb, ha Nimród földjén, Sineárban, Sumérban keressük szülőföldjét. Kálti Márk Képes Krónikája erről a következőket írja: „Atilla, Isten kegyelméből Bendegúz, fia, a nagy Magor unokája, ki ENGADI-ban nevelkedett, a hunok, médek, gótok, dákok királya”, stb. A Kézai Krónika pedig azt írja, hogy Atilla és népe a médek módján ruházkodott. Tehát akár nevelkedési helyét, akár viseletét tekintjük, mindkettő az Árpádi nép ősi lakhelyére, a Kaukázustól és a Káspi-tengertől délre eső területre, Nimród birodalmára mutat.

Ft. Szelényi Imre a Pannon nép eredetéről írt értekezésében szintén azt írja, hogy Árpád törzse az Orontes és Eufrates felső folyása közötti Arpaduból jött. Ettől délnyugatra volt Emese (Ma Homs?) városa. Árpád nagyanyjának neve szintén Emese volt. Az csak természetes, hogy az Árpádi nép északra húzódása nem egyszerre történt, hanem kisebb-nagyobb csoportokban, és évszázadokat vehetett igénybe.
Itt most vissza kell térnem a központi fekvésű Adiabene kiskirályságra. Miért? Azért, mert nemcsak Árpád családjának vannak adiabenei vonatkozásai, hanem a Nimródiak másik nagy egyéniségének, az „Isten Fiának” a Názáreti Jézusnak is.

Mariell Wehrlyv Frey Jesat Nassar, Genannt Jesus Christus című, 1966-ban írt művében bőven kitér Jézus származására is. Frey tulajdonképpen a Mamrejov testvérek apjuktól örökölt kutatási

eredményeit - miután azokat Dr. O. Z. A. Hanish zend főpap átnézte, véleményezte és angolra fordította - dolgozta fel. Mamrejov atya, aki a pravoszláv egyház megbízásából végzett vallástörténelmi kutatásokat és éveken át gyűjtötte az anyagot Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban, végül feleségével együtt a Szentföldön telepedett le és gyermekei is ott születtek. Kompetenciája tehát úgy őneki, mint Dr. Hanishnak - aki a teheráni orosz nagykövet fia és főrangú zarathustrián pap volt - kétségtelen.

A hatalmas, kétkötetes műből minket most csak Jézus származása érdekel, miszerint Jézus anyja Mária: Nakeb adiabanei királyi herceg és Grapte charaxi hercegnő leánya volt, kikről az apokrif iratok Joaquim és Anna néven emlékeznek meg. Azonban mindketten Pártos birodalmi hercegek voltak, erős zsidó kapcsolatokkal és szoros összeköttetésben Nagy Heródessel, aki szintén

nem volt zsidó, hanem a rómaiak által Júdea királyának kinevezett prozelita, idumeai hórita. A Smith's Bible Dictionary szerint Charax azonos a Jeruzsálemtől nyugatra eső Charasim nevű völgy által uralt területtel. Így tehát Jézus anyjának, Máriának ott örökölt érdekeltsége, birtoka volt.
Az Evangéliumok és egyéb kutatási eredmények szerint Jézus Mária fia volt. Az a kérdés, hogy apja a „Szentlélek”, vagy Jusef Pandan, vagy a nagy Heródes egyik fia, akit már Mária állapotos korában kivégeztek, most nem tárgya értekezésünknek.

Jézus a keresztrefeszítés után, felgyógyulva Galileába ment, bizonyára édesanyjához. De itt sem érezhette magát biztonságban, és elindult észak felé. Pál apostol már Damaszkuszban érte utol, ahol ő Jézus híve lett. De mit keresett Jézus északon? Bizonyára adiabenei királyi rokonait. És, hogy oda el is érkezett, azt bizonyítja Dr. E H. Hassnain; a srinagari egyetem történész-professzora, három japán egyetemnek díszdoktora, és a chicagói Anthropológiai Kutató Konferencia tagja, aki szerint Jézus a keresztrefeszítést túlélve és sebeiből felgyógyulva, a kashmíri fehér hunok földjére, Srinagarba, Indiába vándorolt. De először egy nagy kitérővel felment Arméniába, a professzor térképvázlata szerint először Nusaybinba, ami megfelel Adiabenének, majd onnan még északabbra, körülbelül a mai Jereván környékére és mindenütt elkezdett prédikálni. De milyen nyelven? - kérdezheti valaki. Arméniában természetesen arameus nyelven, ami származása révén neki anyanyelve volt. De itt sem maradhatott, mert prédikációit a hatalmasok lázításnak vették. Innen tehát elvándorolt Srinagarba. Útjára elkísérte őt Tamás apostol és egy Mária nevű asszony, aki útközben Ravalpindiben meghalt. A továbbiakra most nincs helyünk kitérni.
Vessük fel inkább a kérdést, hogy milyen nyelven beszélt a magyar történelem másik nagy alakja: Árpád és az Árpádi törzs?
Egyes történészek azt mondják, hogy bizonyára valami türk nyelven. Van, aki azt mondja, hogy hun nyelven. Csak éppen azt nem akarják mondani, hogy arameus nyelven. Jézus anyanyelvén. Pedig ez volna evidens, hiszen Árpád nagyanyja, Emese egy adiabenei hercegnő volt.

Amikor Anonymus: Gesta Hungarorumában azt írja, hogy „Anno Dominice in carnationis DCCXVIIII-o Ugek ... longo post tempore de genere Magog regis erat quidam nobilissimus dux Scithie, qui duxit sibi uxorem in Dentumoger, filiam Eunedubeliani ducis nomine Emesu, de qua genuit filium, qui agnominatus est Almus... „ A fordítók nem tudják értelmét adni az
„Eunedubeliani” szónak, mert azt személynévnek veszik, holott az egy hibásan írt helyhatározó és jelentése: „adiabene-beli”. A mondat helyes értelme tehát a következő: „Urunk megtestesülésének 819. esztendejében Ügyek, Szhkítiának ... Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére, Dentu Magyariában feleségül vette az Abiabene-beli vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki Álmusnak neveztetett...”

Mindezekből az is következik, hogy az „Árpád-ház” és az adiabenei királyi „ház” között közvetlen rokonság állt fenn, és így a két királyfi, Jézus és Árpád vérrokonok voltak és mindketten az arameus nyelvet, „Az Ige nyelvét” beszélték, amelyen Isten is beszélt Ádámmal.

Mindezek után, érthető, hogy miért kellett az Árpádok családfájának „utolsó aranyágacskáját” is letörni. Az akkori hatalmasak nem bírták volna elviselni azt az igazságot, hogy Jézus királyfi és Árpád király ugyanazon családfának „aranyágacskái” voltak.

VAJON A MAI HATALMASOK ELBIRJÁK-E
?? :! :k:

Főként akkor ha hamarosan megtudják majd, hogy JÉZUS SZÍRIUSZI VÉRVONALA még mindig ÉLŐ VÉRVONAL:! :§
Ékes beszéd updateA (nem létező) Magyar Gárda a következőket ígéri a melegfelvonulással kapcsolatban, aktivistái nevében:"Elutasítjuk a magamutogató devianciát, (az) ...értékrendünket megalázó viselkedésű és öltözetű személyek vonaglását, ...ezért a nemzeti erők…..
palostrend 2010.04.01 09:41:32
A Bilderberg farok lemetszése: MAGYAR NEMZETI ÉRDEK!!!

Szavazás azaz KERESZTVETÉS előtt (2010.04.11-én!) ez mindenkinek kötelező:
vids.myspace.com/index.cfm?fuseaction=vids.individual&videoid=61820262

Amint arról a földgolyót behálózó KÉNBŰZÖS! médiacsatornákból értesülhettek és jól fel is háborodhattak; - az az ősellenség elmúlt hetekben planetahírré dagadt cionista provokációja, amit a BILDERBERG CSOPORT alantas, sátán fattyjai kürtöltek világgá a VILÁG KÖZEPÉT URALÓ MAGYARORSZÁG ŐSLAKOSAI ELLEN, hogy azt mocsokba döngölve, megalázottan erőszakolják meg...- ÉLŐBEN és EGYENESBEN, ahogyan azt 90 évvel ezelőtt is TRIANONBAN tették!!!
...de, hogy miért is kellett ezt a NEMZETI ERŐSZAKOT megint elkövetni?!
KIKNEK ÁLLHAT ÉRDEKÉBEN MAGYARORSZÁG MEGKAPARINTÁSA?!

... piti cionrabszolgák a MÁV-on és az OTP-n keresztüli megzsarolásunkkal keltették MAGYARORSZÁG rossz hírét, hogy ránk süttethessék az antiszemitizmus és a nácisodás oly mértékű "skarlát betűjét", amitől terrorizmusra hivatkozva megakadályozhatják áprilisban MAGYARORSZÁGON a "SZABAD VÁLASZTÁSOKAT"!
A századik zsarolás...Választáskor...
Bajnai Gordonka mint a BILDERBERG csürhe magyarországi fullajtára az utolsó "parlamentális" napon, magyarírtó haverjaival az mszpszdsz - a fidesz tartózkodásával-megszavazta, hogy akár 3 évet is kaphatunk, ha nyilvánosan tagadjuk az ún. holokausztot.
A "nemzetközi nagytőke" vagyis a VILÁGFAROK!!! által kirobbantott Nagy Háborúban (1914-1945) elesett kb. 1,4 millió magyar persze nem számít.
...meg az utána következő judeobolsevista mészárlások tízmilliós hullahegyei sem számítanak tételként.
...meg TRIANON sem, amit szintén ez a hírhedt és titkolódzós BILDERBERG CSÜRHE szervezett és vezényelt le magyargyűlölő véglényeivel.

Érdekesség, hogy ha "érzéseiben bántunk" majd meg egy ilyen SORSTALAN őspatkányt, akkor is bíróság elé kerülhetünk...
ŐSPATKÁNY BÍRÓSÁG elé persze - mert MAGYARORSZÁGON még nincs másik!!!

Az őspatkány ennek örömére folyamatosan és büntetlenül tagadhatja a JÓISTENÜNKET!; - KÖROSZTÁSÚ JELZÉST azaz JÉZUS KRISZTUST, akinek maga a TEREMTŐ ISTEN küldette ANGYALI SZENT KORONÁNKAT!!!
Nem véletlenül vetette rá dülledt szemeit a SÁTÁN és annak gyülevész klónjai, hiszen a VILÁGURALOMHOZ koronára van szüksége...

ISTEN KORONÁJÁRA!!!
...az meg, akárhogy is szemlélem: NÁLUNK VAN!
...a MAGUNKFAJTÁNÁL!
...a JÓISTEN BEVÁLASZTOTT NÉPÉNÉL!
MINDÖRÖKRE!!!

...és, hogy 1 JOBBIK VILÁGRA SZAVAZHASSANAK.

Szíves örömest tudatjuk, hogy a Rise Against - Prayer of the Refugee számát feldolgoztuk és, hogy ezentúl a Pálos Trend formációtól ez a szám a zsidó terror hangoskönyveként, Ördögűző címmel fog futni a video megosztókon.
Ja!
...ha netalántán szinkronicitást vélnének felfedezni a zsidók palesztín mészárlása és a magyarországi zsidók és zsidóbérencek magyar népességírtása között, akkor az még "véletlenül" sem a "véletlen" műve...
Mintsem inkább a SÁTÁN NÉPÉNEK ISTEN és SZŰZLEÁNYGYILKOS MIBENLÉTE, hiszen GYILKOLNI "SZÜLETTEK" és feláldozni...MÁSOKAT.

Szeretettel: a magyar Pálos Trend
palostrend 2010.08.11 20:57:50
ORBÁN! - SZABADSÁGOT BUDAHÁZY GYÖRGYNEK!!!

Államformánk: cionista diktatúra

Magyarország a cionista terror legutolsó fázisába, az emberfők metszésének
olyan stádiumába szoríttatott a ZSIDESZ bűnszövetkezet ismételt hatalomra kerülésével, amely bűnszövetkezetnek már különös jóstehetség nélkül is kijár, nagyon kijár! - az irgalmatlanul, csúfos vég!

Ez, az ország nemzeti hányadához képest igen karcsú, de látszólag összefogó, a
karvaly tőke totális háttértámogatását élvező nomenklatúra, akik mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül szembe hazudnak, és arcul köpnek.
Ráadásul olyan kíméletlen, sztálini mentalitással bírók, ami nélkülözi a lakossággal szembeni lojalitás fikarcnyi szánalmát; -, ellenben operál az ávós kínzások összes Biszkus hagyományával, míg követendő vérrontásaikban a százszavas, "túlképzett", magyar bajuszos, kommunista Martonyi Jancsi bohóc képezi a kezdetet és a véget.
Ez a kezdet és vég meg abból tevődik, hogy Martonyi agyi szintjére züllesszék Magyarországnak még a CSILLAGVÁLTÁS elöttről (1990. 10.23.) megmaradt, jellegzetesen magyar értékeit...
... úgy formálisan, mint szellem...óriásaiban!

Továbbra is óránként fecskendezik, előre kitervelten, tele vízionálva a társadalom vetítővásznára a fertőt, amit pechünkre majszolunk is mint hülye gyerek a romlott boci csokit.

A magyar emberek egyre darabosabban, érzelem mentesebben - léteznek -,
egyre aggasztóbban viselkednek s csillagszemünk is kezd egyre savóbbá válni, ami végképp kiszolgáltatottá tesz mindannyiónkat, mert már a színes kontaklencsékbe is bele tudunk szerelmesedni mint, ahogyan tetszeni engedjük magunknak már az agyonszolizott száraz szingliket is.

Közben meg arról álmodozunk, hogy még véletlenül se érintkezzünk implantátumokkal; - se testben, se kívüle. Agyrém.

S ez éppen elég ösztönző erő azoknak a vadidegeneknek, akik országunkra, Magyarországra, e világunk közepére, olyannyira hadonászva, szemforgatóan teszik rá csúszós tenyereiket, mint ahogyan a meztelen csigák nedvedzik csíkjaikat, kiszemelt területeikre.

Nedvedzik úgy, hogy a rajta tébláboló őshonos egyedeket semmi más cél ne kergesse, mint a színesebbnél színesebb kupakok begyűjtése vagy a sörös címkék leáztatása.

Nosza hát. Mustrára!

Kezdjük rögtön az átnevelési trükkjeikkel.

A 2/3-os "ÓRIÁSPÁRT" parlamenti könyöklői, sábeszdekliben igyekeznek megfellebbezhetetlenül kinyilvánítani, hogy a még többségi egészséges társadalmat zsidó és cigány szeretővé, egyfajta önfeladó barommá kell kényszeríteni.

...de gondolkozzunk el, hogy mi is lehet ez a motivációs erő, ami hadrendbe képes sorakoztatni megszívott kullancsokat a magyar emberek többségével szemben?!

Eleve és kizárólag földi világunkban senki és semmi mást nem lehet jobban megvesztegetni és nyomorultabbá tenni, mint az oszlásnak indult beteg lelket, "amik" fiktív pénzekért, sukorói javakért és hatalomért az égadta világon mindenre kapható.

Az áldozat (holokauszttúlélők, buzeránsok, született gyilkosok!) örökös szerepjátszásától kezdve a szegénység és megosztottság, folyamatos, fenntartásán túl a vérontás, habzó VÉR...rontásáig mindent, de mindent kér.

Ez a fajta vehemens agresszió évszázadok óta változatlan a bosszúálló isten ivadékainak, az istentelenek degeneráltjainak...
... s mégis rendre beengedjük a lompos farkasokat a házikónkba...otthonainkba...lányainkba.

Úgyhogy azt a segítséget, amit magunktól vagy Budaházytól várhattunk volna már nem kapjuk meg, mert a zsidesz cionistáinak kegyetlen megnyilvánulásai, beetették az emberekkel, hogy egyedül vagyunk és, hogy Budaházy terrorista.

Vagyis, hogy mindenki 1 szál magában felelős mindenért, - olyan, hogy család, közösség, társadalom, nemzet nem létezik.
Aki meg mégis megkérdőjelezi ennek a szűzleánygyilkos fajnak a gyökerét, "eszmeiségét" akkor abban a minutában terroristának csippezik!!!

Ott tartunk mára, hogy a fenevad hazátlanok, a zsidó bírók, vérbírók tömkelege, (rémtetteik ismeretében is!) továbbra is beadhatják a szánkba... a terrorista csutkát...

Téve mindezt úgy, hogy név szerint ismerjük azokat a vérbíró elődöket, akiknek nem mást mint a MAGYAR NEMZETHALÁLT! okozó TRIANONI DIKTÁTUMOT "köszönhetjük"!!!

Tragédiánk, hogy azt is képesek voltak elhitetni, hogy úgy leledzünk itt a világegyetemben, mint egy taknyos orr, aminek nincs gazdája...
Pedig mindnyájan tudjuk - mi az hogy! - hogy honnan is fröcsög ez a szürcsögős, orrmány kampány!

Ezt a felvetést terebélyesíti a génhibások és elfajzottak aktuális hír ömlenye is, ami gőzerővel igyekszik sarokba nyomni Budaházyt.

Ezért könyökölni, hengerelni kell: vagyis, 30 ezüstért kútba kell vetni minden együttérzést, kegyet, értéket, emberséget, családot, a magyar emberekben lüktető, együvé tartozás, spirituális élményét!

Nonszensz, NA! Nonszensz.

Már csak azért is, mert kikérem magamnak, hogy ócska, hold fázist ugató törpék fújják, a többség szerenádját.

Igenis, kikérem magamnak név szerint: Orbán takarodj el a sleppeddel együtt ha még arra is alkalmatlanok vagytok, hogy kiszabadítsatok 1 MAGYAR HAZAFIT, BUDAHÁZY GYÖRGYÖT!!! :twisted: :idea:
palostrend 2010.08.30 18:15:56
Youtube - Pálos Trend: Magyar Jézus

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben kelt levele Villax zirci apáthoz

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben Villax zirci apáthoz írt levelében azt a kijelentést tette, hogy „Arra a soha nem képzelt meggyőződésre jutottam, hogy a Mindenható az első emberben magyart alkotott, de ne gondold, hogy megháborodtam, mert hála Istennek, eszem még ép és szigorú kritika szerint ítél.”

Horváth István akkor már híres történész volt és minden kijelentésére felfigyeltek és - bár ezt csak bizalmas magánlevélben írta - az Apát úr úgy látszik, minden rossz szándék nélkül megbeszélte barátaival. Aztán már semmi sem állíthatta meg a gúnyolodó és rosszindulatú pletykát, hogy: „Horváth mindenütt magyart lát és szerinte az Isten még Ádámmal is magyarul beszélt.”

Habár Horváth nem ezt mondta, feltehetjük a kérdést: mennyiben lett volna igaza, ha ezt mondta volna? Mivel pap volt, a Bibliát behatóan tanulmányozta, mégpedig nemcsak szó szerint, hanem értelem szerint is. Nem volt neki nehéz megállapítani, hogy a bibliai „Teremtéstörténet” elsőkönyvének első tizenegy fejezetében (Mózes L Könyve l -I1. rész) csak egy népről van szó, mégpedig Ádám nevében, a madai Mada nemzetről. Ádám nevét a Genezis írói az általuk legrégibbnek ismert MADA nép nevének visszafelé olvasásával képezték.
Ebben van a felelet Magyar Adorján történészünk részére, amikor azt, írja: „Nehéz lenne megállapítani, hogy mi indította Horváthot ennek az annyit hánytorgatott mondatának a megírására.”

Jekuda rabbi azonban a Talmud Sanhedrin 38. b. lapján Horváth Istvánnak és Sir Bowringnak ad igazat, mondván, hogy: „Az első ember arameus nyelven beszélt.” Az arameus nyelv pedig a suméri szittya nyelvnek egyik nyelvjárása, tájnyelve volt, amelyet a Názáreti Jézus is beszélt, mint anyanyelvét.

Az ótestamentumi Genezis (Mózes 1. Könyve 11. rész, 1. verse) szerint Nimród idejében még „Mind az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde vala.” Tehát - ha a Bibliát szó szerint vesszük - Ádámmal az Isten csakis ezen az egy nyelven, vagyis a bibliai területen a „bábeli nyelvzavarig” egyedül létezett madai nyelven beszélhetett. Ábrahám, a zsidó nép ősapja még jóval ezután született (Mózes I. könyve, 11. rész, 26 vers) - habár őt is csak kölcsön vették az átírók. Mondhatná valaki - és mondják is -, hogy mindez csak mítosz, legenda, tehát nem kell szó szerint venni. Ez igaz. De a történészek és régészek szerint a mítoszokat és legendákat komolyan kell tanulmányozni, mert mindegyiknek van valami történelmi háttere. A nagy régészeti leletek csaknem mind a mítoszok és legendák adatai alapján lettek felfedezve. Nagyon sok éppen a Biblia adatai alapján, mely szerint Európa, Dél-Szibéria (Turán), Elő-Ázsia és Észak-Afrika őslakói mind Ádám és unokája, Noé gyermekeinek leszármazottai, akiket hívhattak sokféle néven, de származásuk azonos, vagyis méd, mada, mert az ótestamentumi írók Ádám nevét az általuk akkor legrégebbinek ismert mada nép nevének visszafelé olvasásával alakították.

A mada nép etnikuma, nyelve pedig azonos volt a Hórita- Arámi- Suméri szittya nyelvvel, amelynek országonként lehetett más és más nyelvjárása, de az anyanyelv, a gyökér azonos. Ma már a legvaskalaposabb „szentírásolvasó” is tudja, hogy a bibliai Genézis nem teremtéstörténet, hanem az emberiség történelmének csak egy kis része, amely a szkíta- madai népnévből mitologizált Ádámmal kezdődik és Noén és fiain, valamint unokáján, Nimródon keresztül a „bábeli nyelvzavarig” egy magyar őstörténelem. Ugyanis a „Vízözön” is, akár a bibliai Noéra, akár a Krámer professzor szerinti Ziusudra soméri királyra, akár a Berossos káldeai történész által említett Ardatas király fiára, Xsisustrosra nézünk, mindegyik a mi kushita és sumér szkíta népünkkel kapcsolatos. Történelmi tény, de ellenkezik a krisztiánizmus alapjának, az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológia tendenciájával, az Úr „Ábrahámnak tett igéretével”, miszerint a zsidóknak adja egész Elő-Ázsiát a Nílustól az Eufráteszig, és Kánaánt a Hitteusokkal és a Jebuzeusokkal együtt. (Móz. I. könyve, 15. rész, 18-21. vers.)

A szentírót az nem zavarta, hogy Isten már párezer évvel előbb szövetséget kötött Noéval, mielőtt a bárkába küldte őt, de nem ígért neki semmit, hiszen minden az övé volt - csak életben maradást.
Ha egyszer az egész Bibliát a történelmi valóságnak megfelelően átírnák, az egy magyar őstörténelemkönyv lenne, amely a magyar nemzeti vallás alapja, Ótestamentuma lenne, és alapjaiból forgatná ki az egész „Judeo-Christiánizmust”. Ezért nem akarják az illetékesek és illetéktelenek megreformálni a Bibliát.

Még más nyomós okuk is van a misztifikációra, történelmi, nemzeti tudatunk elnyomására, nemzeti származástudatunknak kizárólagosan a „finnugorizmusnak” nevezett hipotézisbe való bezárására. Ez pedig az, hogy ne menjen át a köztudatba az a történelmi tény, hogy „utolsó honfoglalásunk” törzsszövetségének egy része, közöttük éppen az „Árpádi törzs” a Kaukázustól délre eső területeiről származott, mely terület Arméniát és Szíriát is magába foglalta, közepén Adiabene tartománnyal és a Van-tó központú tartománnyal. IV. Béla királyunk felesége: Laskarish Mária ide küldte Ottó frátert három társával, hogy keresse fel az ő itt élő rokonait. Ottó fráter a maradvány-magyarokat 1233-ban még itt találta és vélük magyarul beszélt. De misszióját nem teljesíthette, mert a tatárok betörése elől menekülnie kellett. (Dr. Fehér M. Jenő: Exodus Fratrum 97-101. oldal)
Ft. Lukácsy Kristóf 1870-ben kiadott „A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei” című könyvében, örmény kútfők alapján, szintén a magyarok ittlétéről ír.

Dr. Fehér Mátyás: Magyar történelmi szemle: II. évfolyam 2. számában írja, hogy Örményországban és Kurdisztánban még a tizenhetedik században is voltak jelentős létszámmal magyarok. Egyik királyuknak, Patatuának sírját itt, a Kaukázustól délre, az Urmia tótól nem messze tárták fel a régészek, a Kr. e. hetedik századból. (Dr. Déry Zoltán: A magyarok elnevezés és azonosítása.)

Dr. Georges Rouw, francia történész: „Ancient Íraq” című könyvében a 382. oldalon azt írja, hogy az Arsacida uralkodók tehetséges arisztokratákkal kormányozták ezt a területet, megengedve vazallus királyságok kialakulását, mint például Osrhoene, Adiabene és Characene, és hogy az „Arszákok és vazallusaik gazdagok voltak, mert ellenőrzésük alatt tartották Ázsia és a görög-római világ közötti kereskedelmi utakat. Az AR-SAC név azonos a Saca-Szkíta népnévvel. Ez a terület a Kaukázustól délre tele van magyar helységnevekkel. Ami minket mai tárgyunk szempontjából leginkább érdekel, az az Adiabene királyság és kapcsolt részei: Arpadu, Emese, Hunor, Karsa (Kars), Van-tó, Arpachia és Nimrud városokkal. Erről a területről húzódtak fel az „Árpádi magyarok” a Kr. u. ezredközepén a Kaukázus északi oldalára, ahol a VIII. században már törzsszövetségben éltek a kazárokkal.

Dienes István A honfoglaló magyarok című finnugorista és szlávofil szellemben megírt könyvében (Corvina Kiadó; Budapest, 1972) közölt térképén, a „Honfoglalás” előtti időből még kénytelen kimutatni a szavárd magyarokat, de ő úgy állítja be, mintha azok a Kaukázus-hegység középső, legmagasabb részén keresztül húzódtak volna le délre. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz.
Az egyébként szépen illusztrált könyvnek értékét lerontja a 70. oldalon közölt térképével, amelyen „arab, normann és magyar kalandozások a IX-XI. században” címmel az ezer évvel későbbi „trianoni Csonka-Magyarországot” mutatja. Tápot adva ezzel az oláhok, szerbek, szlovákok és németek területrabló ösztönének.

Honszervező Árpád apánkban és családjában még élénken élhetett őseiknek szavárd múltja, mert Bulcsú és Tamás Árpád házi hercegek bizánci látogatásukkor a császár előtt „Szabartói Aszfaloi”-nak mondták magukat, ami körülbelül „Szavárdi Lovag” jelentésű. („Szabír-tói ősföldi” is lehet.)

A Bécsi Képes Krónika, a Thuróczy Krónika és más eredetmondáink szerint is Árpád ősei (csak a jelesebbeket felsorolva) a következők voltak: Álmos, Előd, Ögyeg, Ed, Csaba, Atilla, Bendegúz, Torda, Szemeny, Ethei, Opos, Kadocsa, Berend, Zultán, majd Bulcsu, és akikről még Noéig meg kell emlékeznünk: Badli (Budli)... Kattar... Hunor... Nimród, Kush, Jáfet és Noé, és tovább a Biblia szerint Lámekh, Mathusalem, és így tovább, még hat nemzetségen át, egészen Ádámig. A Biblia és krónikáink az itt fel nem soroltakkal együtt ötvenkét személyt mutatnak ki, melyeknek jelentős része nemzetségnév is, illetve dinasztia alapítói név. Tehát az Árpádi családfa gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza.

Árpád, népével a Kárpát-medencébe érkezve kijelentette, hogy az ő ősének, Atilla királynak hagyatékaként, örökség jogán vette birtokba a Pannon-Avar-Hun-Magyarok ősi földjét.

Iskoláinkban, amikor még magyar történelmet is tanítottak, azt mondták tanítóink, tanáraink, hogy Atilla származási helye nem ismeretes. Pedig ha ő Nimródi leszármazott, akkor legokosabb, ha Nimród földjén, Sineárban, Sumérban keressük szülőföldjét. Kálti Márk Képes Krónikája erről a következőket írja: „Atilla, Isten kegyelméből Bendegúz, fia, a nagy Magor unokája, ki ENGADI-ban nevelkedett, a hunok, médek, gótok, dákok királya”, stb. A Kézai Krónika pedig azt írja, hogy Atilla és népe a médek módján ruházkodott. Tehát akár nevelkedési helyét, akár viseletét tekintjük, mindkettő az Árpádi nép ősi lakhelyére, a Kaukázustól és a Káspi-tengertől délre eső területre, Nimród birodalmára mutat.

Ft. Szelényi Imre a Pannon nép eredetéről írt értekezésében szintén azt írja, hogy Árpád törzse az Orontes és Eufrates felső folyása közötti Arpaduból jött. Ettől délnyugatra volt Emese (Ma Homs?) városa. Árpád nagyanyjának neve szintén Emese volt. Az csak természetes, hogy az Árpádi nép északra húzódása nem egyszerre történt, hanem kisebb-nagyobb csoportokban, és évszázadokat vehetett igénybe.
Itt most vissza kell térnem a központi fekvésű Adiabene kiskirályságra. Miért? Azért, mert nemcsak Árpád családjának vannak adiabenei vonatkozásai, hanem a Nimródiak másik nagy egyéniségének, az „Isten Fiának” a Názáreti Jézusnak is.

Mariell Wehrlyv Frey Jesat Nassar, Genannt Jesus Christus című, 1966-ban írt művében bőven kitér Jézus származására is. Frey tulajdonképpen a Mamrejov testvérek apjuktól örökölt kutatási

eredményeit - miután azokat Dr. O. Z. A. Hanish zend főpap átnézte, véleményezte és angolra fordította - dolgozta fel. Mamrejov atya, aki a pravoszláv egyház megbízásából végzett vallástörténelmi kutatásokat és éveken át gyűjtötte az anyagot Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban, végül feleségével együtt a Szentföldön telepedett le és gyermekei is ott születtek. Kompetenciája tehát úgy őneki, mint Dr. Hanishnak - aki a teheráni orosz nagykövet fia és főrangú zarathustrián pap volt - kétségtelen.

A hatalmas, kétkötetes műből minket most csak Jézus származása érdekel, miszerint Jézus anyja Mária: Nakeb adiabanei királyi herceg és Grapte charaxi hercegnő leánya volt, kikről az apokrif iratok Joaquim és Anna néven emlékeznek meg. Azonban mindketten Pártos birodalmi hercegek voltak, erős zsidó kapcsolatokkal és szoros összeköttetésben Nagy Heródessel, aki szintén

nem volt zsidó, hanem a rómaiak által Júdea királyának kinevezett prozelita, idumeai hórita. A Smith's Bible Dictionary szerint Charax azonos a Jeruzsálemtől nyugatra eső Charasim nevű völgy által uralt területtel. Így tehát Jézus anyjának, Máriának ott örökölt érdekeltsége, birtoka volt.
Az Evangéliumok és egyéb kutatási eredmények szerint Jézus Mária fia volt. Az a kérdés, hogy apja a „Szentlélek”, vagy Jusef Pandan, vagy a nagy Heródes egyik fia, akit már Mária állapotos korában kivégeztek, most nem tárgya értekezésünknek.

Jézus a keresztrefeszítés után, felgyógyulva Galileába ment, bizonyára édesanyjához. De itt sem érezhette magát biztonságban, és elindult észak felé. Pál apostol már Damaszkuszban érte utol, ahol ő Jézus híve lett. De mit keresett Jézus északon? Bizonyára adiabenei királyi rokonait. És, hogy oda el is érkezett, azt bizonyítja Dr. E H. Hassnain; a srinagari egyetem történész-professzora, három japán egyetemnek díszdoktora, és a chicagói Anthropológiai Kutató Konferencia tagja, aki szerint Jézus a keresztrefeszítést túlélve és sebeiből felgyógyulva, a kashmíri fehér hunok földjére, Srinagarba, Indiába vándorolt. De először egy nagy kitérővel felment Arméniába, a professzor térképvázlata szerint először Nusaybinba, ami megfelel Adiabenének, majd onnan még északabbra, körülbelül a mai Jereván környékére és mindenütt elkezdett prédikálni. De milyen nyelven? - kérdezheti valaki. Arméniában természetesen arameus nyelven, ami származása révén neki anyanyelve volt. De itt sem maradhatott, mert prédikációit a hatalmasok lázításnak vették. Innen tehát elvándorolt Srinagarba. Útjára elkísérte őt Tamás apostol és egy Mária nevű asszony, aki útközben Ravalpindiben meghalt. A továbbiakra most nincs helyünk kitérni.
Vessük fel inkább a kérdést, hogy milyen nyelven beszélt a magyar történelem másik nagy alakja: Árpád és az Árpádi törzs?
Egyes történészek azt mondják, hogy bizonyára valami türk nyelven. Van, aki azt mondja, hogy hun nyelven. Csak éppen azt nem akarják mondani, hogy arameus nyelven. Jézus anyanyelvén. Pedig ez volna evidens, hiszen Árpád nagyanyja, Emese egy adiabenei hercegnő volt.

Amikor Anonymus: Gesta Hungarorumában azt írja, hogy „Anno Dominice in carnationis DCCXVIIII-o Ugek ... longo post tempore de genere Magog regis erat quidam nobilissimus dux Scithie, qui duxit sibi uxorem in Dentumoger, filiam Eunedubeliani ducis nomine Emesu, de qua genuit filium, qui agnominatus est Almus... „ A fordítók nem tudják értelmét adni az
„Eunedubeliani” szónak, mert azt személynévnek veszik, holott az egy hibásan írt helyhatározó és jelentése: „adiabene-beli”. A mondat helyes értelme tehát a következő: „Urunk megtestesülésének 819. esztendejében Ügyek, Szhkítiának ... Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére, Dentu Magyariában feleségül vette az Abiabene-beli vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki Álmusnak neveztetett...”

Mindezekből az is következik, hogy az „Árpád-ház” és az adiabenei királyi „ház” között közvetlen rokonság állt fenn, és így a két királyfi, Jézus és Árpád vérrokonok voltak és mindketten az arameus nyelvet, „Az Ige nyelvét” beszélték, amelyen Isten is beszélt Ádámmal.

Mindezek után, érthető, hogy miért kellett az Árpádok családfájának „utolsó aranyágacskáját” is letörni. Az akkori hatalmasak nem bírták volna elviselni azt az igazságot, hogy Jézus királyfi és Árpád király ugyanazon családfának „aranyágacskái” voltak.

VAJON A MAI HATALMASOK ELBIRJÁK-E
?? :! :k:

Főként akkor ha hamarosan megtudják majd, hogy JÉZUS SZÍRIUSZI VÉRVONALA még mindig ÉLŐ VÉRVONAL:! :§
ujrend Sokan akarják az ujrendet 2007.09.10 17:15:44
Próbálnám elröhögni, de mindig ez a könnyű nyári-nyárvégi tréfálkozás, mindig egy kiszólás, amikor akár komolyan is lehetne. Minden esetre nincs tévedés, de hadd fussam le még egyszer a kört (ezúttal gyorsan).A világ változásá lényegült tehát, az élet egyetlen nagy…..
palostrend 2010.03.30 18:25:43
A Bilderberg farok lemetszése: MAGYAR NEMZETI ÉRDEK!!!

Szavazás azaz KERESZTVETÉS előtt (2010.04.11-én!) ez mindenkinek kötelező:
vids.myspace.com/index.cfm?fuseaction=vids.individual&videoid=61820262

Amint arról a földgolyót behálózó KÉNBŰZÖS! médiacsatornákból értesülhettek és jól fel is háborodhattak; - az az ősellenség elmúlt hetekben planetahírré dagadt cionista provokációja, amit a BILDERBERG CSOPORT alantas, sátán fattyjai kürtöltek világgá a VILÁG KÖZEPÉT URALÓ MAGYARORSZÁG ŐSLAKOSAI ELLEN, hogy azt mocsokba döngölve, megalázottan erőszakolják meg...- ÉLŐBEN és EGYENESBEN, ahogyan azt 90 évvel ezelőtt is TRIANONBAN tették!!!
...de, hogy miért is kellett ezt a NEMZETI ERŐSZAKOT megint elkövetni?!
KIKNEK ÁLLHAT ÉRDEKÉBEN MAGYARORSZÁG MEGKAPARINTÁSA?!

... piti cionrabszolgák a MÁV-on és az OTP-n keresztüli megzsarolásunkkal keltették MAGYARORSZÁG rossz hírét, hogy ránk süttethessék az antiszemitizmus és a nácisodás oly mértékű "skarlát betűjét", amitől terrorizmusra hivatkozva megakadályozhatják áprilisban MAGYARORSZÁGON a "SZABAD VÁLASZTÁSOKAT"!
A századik zsarolás...Választáskor...
Bajnai Gordonka mint a BILDERBERG csürhe magyarországi fullajtára az utolsó "parlamentális" napon, magyarírtó haverjaival az mszpszdsz - a fidesz tartózkodásával-megszavazta, hogy akár 3 évet is kaphatunk, ha nyilvánosan tagadjuk az ún. holokausztot.
A "nemzetközi nagytőke" vagyis a VILÁGFAROK!!! által kirobbantott Nagy Háborúban (1914-1945) elesett kb. 1,4 millió magyar persze nem számít.
...meg az utána következő judeobolsevista mészárlások tízmilliós hullahegyei sem számítanak tételként.
...meg TRIANON sem, amit szintén ez a hírhedt és titkolódzós BILDERBERG CSÜRHE szervezett és vezényelt le magyargyűlölő véglényeivel.

Érdekesség, hogy ha "érzéseiben bántunk" majd meg egy ilyen SORSTALAN őspatkányt, akkor is bíróság elé kerülhetünk...
ŐSPATKÁNY BÍRÓSÁG elé persze - mert MAGYARORSZÁGON még nincs másik!!!

Az őspatkány ennek örömére folyamatosan és büntetlenül tagadhatja a JÓISTENÜNKET!; - KÖROSZTÁSÚ JELZÉST azaz JÉZUS KRISZTUST, akinek maga a TEREMTŐ ISTEN küldette ANGYALI SZENT KORONÁNKAT!!!
Nem véletlenül vetette rá dülledt szemeit a SÁTÁN és annak gyülevész klónjai, hiszen a VILÁGURALOMHOZ koronára van szüksége...

ISTEN KORONÁJÁRA!!!
...az meg, akárhogy is szemlélem: NÁLUNK VAN!
...a MAGUNKFAJTÁNÁL!
...a JÓISTEN BEVÁLASZTOTT NÉPÉNÉL!
MINDÖRÖKRE!!!

...és, hogy 1 JOBBIK VILÁGRA SZAVAZHASSANAK.

Szíves örömest tudatjuk, hogy a Rise Against - Prayer of the Refugee számát feldolgoztuk és, hogy ezentúl a Pálos Trend formációtól ez a szám a zsidó terror hangoskönyveként, Ördögűző címmel fog futni a video megosztókon.
Ja!
...ha netalántán szinkronicitást vélnének felfedezni a zsidók palesztín mészárlása és a magyarországi zsidók és zsidóbérencek magyar népességírtása között, akkor az még "véletlenül" sem a "véletlen" műve...
Mintsem inkább a SÁTÁN NÉPÉNEK ISTEN és SZŰZLEÁNYGYILKOS MIBENLÉTE, hiszen GYILKOLNI "SZÜLETTEK" és feláldozni...MÁSOKAT.

Szeretettel: a magyar Pálos Trend
palostrend 2010.08.11 20:47:53
ORBÁN! - SZABADSÁGOT BUDAHÁZY GYÖRGYNEK!!!

Államformánk: cionista diktatúra

Magyarország a cionista terror legutolsó fázisába, az emberfők metszésének
olyan stádiumába szoríttatott a ZSIDESZ bűnszövetkezet ismételt hatalomra kerülésével, amely bűnszövetkezetnek már különös jóstehetség nélkül is kijár, nagyon kijár! - az irgalmatlanul, csúfos vég!

Ez, az ország nemzeti hányadához képest igen karcsú, de látszólag összefogó, a
karvaly tőke totális háttértámogatását élvező nomenklatúra, akik mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül szembe hazudnak, és arcul köpnek.
Ráadásul olyan kíméletlen, sztálini mentalitással bírók, ami nélkülözi a lakossággal szembeni lojalitás fikarcnyi szánalmát; -, ellenben operál az ávós kínzások összes Biszkus hagyományával, míg követendő vérrontásaikban a százszavas, "túlképzett", magyar bajuszos, kommunista Martonyi Jancsi bohóc képezi a kezdetet és a véget.
Ez a kezdet és vég meg abból tevődik, hogy Martonyi agyi szintjére züllesszék Magyarországnak még a CSILLAGVÁLTÁS elöttről (1990. 10.23.) megmaradt, jellegzetesen magyar értékeit...
... úgy formálisan, mint szellem...óriásaiban!

Továbbra is óránként fecskendezik, előre kitervelten, tele vízionálva a társadalom vetítővásznára a fertőt, amit pechünkre majszolunk is mint hülye gyerek a romlott boci csokit.

A magyar emberek egyre darabosabban, érzelem mentesebben - léteznek -,
egyre aggasztóbban viselkednek s csillagszemünk is kezd egyre savóbbá válni, ami végképp kiszolgáltatottá tesz mindannyiónkat, mert már a színes kontaklencsékbe is bele tudunk szerelmesedni mint, ahogyan tetszeni engedjük magunknak már az agyonszolizott száraz szingliket is.

Közben meg arról álmodozunk, hogy még véletlenül se érintkezzünk implantátumokkal; - se testben, se kívüle. Agyrém.

S ez éppen elég ösztönző erő azoknak a vadidegeneknek, akik országunkra, Magyarországra, e világunk közepére, olyannyira hadonászva, szemforgatóan teszik rá csúszós tenyereiket, mint ahogyan a meztelen csigák nedvedzik csíkjaikat, kiszemelt területeikre.

Nedvedzik úgy, hogy a rajta tébláboló őshonos egyedeket semmi más cél ne kergesse, mint a színesebbnél színesebb kupakok begyűjtése vagy a sörös címkék leáztatása.

Nosza hát. Mustrára!

Kezdjük rögtön az átnevelési trükkjeikkel.

A 2/3-os "ÓRIÁSPÁRT" parlamenti könyöklői, sábeszdekliben igyekeznek megfellebbezhetetlenül kinyilvánítani, hogy a még többségi egészséges társadalmat zsidó és cigány szeretővé, egyfajta önfeladó barommá kell kényszeríteni.

...de gondolkozzunk el, hogy mi is lehet ez a motivációs erő, ami hadrendbe képes sorakoztatni megszívott kullancsokat a magyar emberek többségével szemben?!

Eleve és kizárólag földi világunkban senki és semmi mást nem lehet jobban megvesztegetni és nyomorultabbá tenni, mint az oszlásnak indult beteg lelket, "amik" fiktív pénzekért, sukorói javakért és hatalomért az égadta világon mindenre kapható.

Az áldozat (holokauszttúlélők, buzeránsok, született gyilkosok!) örökös szerepjátszásától kezdve a szegénység és megosztottság, folyamatos, fenntartásán túl a vérontás, habzó VÉR...rontásáig mindent, de mindent kér.

Ez a fajta vehemens agresszió évszázadok óta változatlan a bosszúálló isten ivadékainak, az istentelenek degeneráltjainak...
... s mégis rendre beengedjük a lompos farkasokat a házikónkba...otthonainkba...lányainkba.

Úgyhogy azt a segítséget, amit magunktól vagy Budaházytól várhattunk volna már nem kapjuk meg, mert a zsidesz cionistáinak kegyetlen megnyilvánulásai, beetették az emberekkel, hogy egyedül vagyunk és, hogy Budaházy terrorista.

Vagyis, hogy mindenki 1 szál magában felelős mindenért, - olyan, hogy család, közösség, társadalom, nemzet nem létezik.
Aki meg mégis megkérdőjelezi ennek a szűzleánygyilkos fajnak a gyökerét, "eszmeiségét" akkor abban a minutában terroristának csippezik!!!

Ott tartunk mára, hogy a fenevad hazátlanok, a zsidó bírók, vérbírók tömkelege, (rémtetteik ismeretében is!) továbbra is beadhatják a szánkba... a terrorista csutkát...

Téve mindezt úgy, hogy név szerint ismerjük azokat a vérbíró elődöket, akiknek nem mást mint a MAGYAR NEMZETHALÁLT! okozó TRIANONI DIKTÁTUMOT "köszönhetjük"!!!

Tragédiánk, hogy azt is képesek voltak elhitetni, hogy úgy leledzünk itt a világegyetemben, mint egy taknyos orr, aminek nincs gazdája...
Pedig mindnyájan tudjuk - mi az hogy! - hogy honnan is fröcsög ez a szürcsögős, orrmány kampány!

Ezt a felvetést terebélyesíti a génhibások és elfajzottak aktuális hír ömlenye is, ami gőzerővel igyekszik sarokba nyomni Budaházyt.

Ezért könyökölni, hengerelni kell: vagyis, 30 ezüstért kútba kell vetni minden együttérzést, kegyet, értéket, emberséget, családot, a magyar emberekben lüktető, együvé tartozás, spirituális élményét!

Nonszensz, NA! Nonszensz.

Már csak azért is, mert kikérem magamnak, hogy ócska, hold fázist ugató törpék fújják, a többség szerenádját.

Igenis, kikérem magamnak név szerint: Orbán takarodj el a sleppeddel együtt ha még arra is alkalmatlanok vagytok, hogy kiszabadítsatok 1 MAGYAR HAZAFIT, BUDAHÁZY GYÖRGYÖT!!! :twisted: :idea:
palostrend 2010.08.30 18:10:16
Youtube - Pálos Trend: Magyar Jézus

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben kelt levele Villax zirci apáthoz

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben Villax zirci apáthoz írt levelében azt a kijelentést tette, hogy „Arra a soha nem képzelt meggyőződésre jutottam, hogy a Mindenható az első emberben magyart alkotott, de ne gondold, hogy megháborodtam, mert hála Istennek, eszem még ép és szigorú kritika szerint ítél.”

Horváth István akkor már híres történész volt és minden kijelentésére felfigyeltek és - bár ezt csak bizalmas magánlevélben írta - az Apát úr úgy látszik, minden rossz szándék nélkül megbeszélte barátaival. Aztán már semmi sem állíthatta meg a gúnyolodó és rosszindulatú pletykát, hogy: „Horváth mindenütt magyart lát és szerinte az Isten még Ádámmal is magyarul beszélt.”

Habár Horváth nem ezt mondta, feltehetjük a kérdést: mennyiben lett volna igaza, ha ezt mondta volna? Mivel pap volt, a Bibliát behatóan tanulmányozta, mégpedig nemcsak szó szerint, hanem értelem szerint is. Nem volt neki nehéz megállapítani, hogy a bibliai „Teremtéstörténet” elsőkönyvének első tizenegy fejezetében (Mózes L Könyve l -I1. rész) csak egy népről van szó, mégpedig Ádám nevében, a madai Mada nemzetről. Ádám nevét a Genezis írói az általuk legrégibbnek ismert MADA nép nevének visszafelé olvasásával képezték.
Ebben van a felelet Magyar Adorján történészünk részére, amikor azt, írja: „Nehéz lenne megállapítani, hogy mi indította Horváthot ennek az annyit hánytorgatott mondatának a megírására.”

Jekuda rabbi azonban a Talmud Sanhedrin 38. b. lapján Horváth Istvánnak és Sir Bowringnak ad igazat, mondván, hogy: „Az első ember arameus nyelven beszélt.” Az arameus nyelv pedig a suméri szittya nyelvnek egyik nyelvjárása, tájnyelve volt, amelyet a Názáreti Jézus is beszélt, mint anyanyelvét.

Az ótestamentumi Genezis (Mózes 1. Könyve 11. rész, 1. verse) szerint Nimród idejében még „Mind az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde vala.” Tehát - ha a Bibliát szó szerint vesszük - Ádámmal az Isten csakis ezen az egy nyelven, vagyis a bibliai területen a „bábeli nyelvzavarig” egyedül létezett madai nyelven beszélhetett. Ábrahám, a zsidó nép ősapja még jóval ezután született (Mózes I. könyve, 11. rész, 26 vers) - habár őt is csak kölcsön vették az átírók. Mondhatná valaki - és mondják is -, hogy mindez csak mítosz, legenda, tehát nem kell szó szerint venni. Ez igaz. De a történészek és régészek szerint a mítoszokat és legendákat komolyan kell tanulmányozni, mert mindegyiknek van valami történelmi háttere. A nagy régészeti leletek csaknem mind a mítoszok és legendák adatai alapján lettek felfedezve. Nagyon sok éppen a Biblia adatai alapján, mely szerint Európa, Dél-Szibéria (Turán), Elő-Ázsia és Észak-Afrika őslakói mind Ádám és unokája, Noé gyermekeinek leszármazottai, akiket hívhattak sokféle néven, de származásuk azonos, vagyis méd, mada, mert az ótestamentumi írók Ádám nevét az általuk akkor legrégebbinek ismert mada nép nevének visszafelé olvasásával alakították.

A mada nép etnikuma, nyelve pedig azonos volt a Hórita- Arámi- Suméri szittya nyelvvel, amelynek országonként lehetett más és más nyelvjárása, de az anyanyelv, a gyökér azonos. Ma már a legvaskalaposabb „szentírásolvasó” is tudja, hogy a bibliai Genézis nem teremtéstörténet, hanem az emberiség történelmének csak egy kis része, amely a szkíta- madai népnévből mitologizált Ádámmal kezdődik és Noén és fiain, valamint unokáján, Nimródon keresztül a „bábeli nyelvzavarig” egy magyar őstörténelem. Ugyanis a „Vízözön” is, akár a bibliai Noéra, akár a Krámer professzor szerinti Ziusudra soméri királyra, akár a Berossos káldeai történész által említett Ardatas király fiára, Xsisustrosra nézünk, mindegyik a mi kushita és sumér szkíta népünkkel kapcsolatos. Történelmi tény, de ellenkezik a krisztiánizmus alapjának, az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológia tendenciájával, az Úr „Ábrahámnak tett igéretével”, miszerint a zsidóknak adja egész Elő-Ázsiát a Nílustól az Eufráteszig, és Kánaánt a Hitteusokkal és a Jebuzeusokkal együtt. (Móz. I. könyve, 15. rész, 18-21. vers.)

A szentírót az nem zavarta, hogy Isten már párezer évvel előbb szövetséget kötött Noéval, mielőtt a bárkába küldte őt, de nem ígért neki semmit, hiszen minden az övé volt - csak életben maradást.
Ha egyszer az egész Bibliát a történelmi valóságnak megfelelően átírnák, az egy magyar őstörténelemkönyv lenne, amely a magyar nemzeti vallás alapja, Ótestamentuma lenne, és alapjaiból forgatná ki az egész „Judeo-Christiánizmust”. Ezért nem akarják az illetékesek és illetéktelenek megreformálni a Bibliát.

Még más nyomós okuk is van a misztifikációra, történelmi, nemzeti tudatunk elnyomására, nemzeti származástudatunknak kizárólagosan a „finnugorizmusnak” nevezett hipotézisbe való bezárására. Ez pedig az, hogy ne menjen át a köztudatba az a történelmi tény, hogy „utolsó honfoglalásunk” törzsszövetségének egy része, közöttük éppen az „Árpádi törzs” a Kaukázustól délre eső területeiről származott, mely terület Arméniát és Szíriát is magába foglalta, közepén Adiabene tartománnyal és a Van-tó központú tartománnyal. IV. Béla királyunk felesége: Laskarish Mária ide küldte Ottó frátert három társával, hogy keresse fel az ő itt élő rokonait. Ottó fráter a maradvány-magyarokat 1233-ban még itt találta és vélük magyarul beszélt. De misszióját nem teljesíthette, mert a tatárok betörése elől menekülnie kellett. (Dr. Fehér M. Jenő: Exodus Fratrum 97-101. oldal)
Ft. Lukácsy Kristóf 1870-ben kiadott „A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei” című könyvében, örmény kútfők alapján, szintén a magyarok ittlétéről ír.

Dr. Fehér Mátyás: Magyar történelmi szemle: II. évfolyam 2. számában írja, hogy Örményországban és Kurdisztánban még a tizenhetedik században is voltak jelentős létszámmal magyarok. Egyik királyuknak, Patatuának sírját itt, a Kaukázustól délre, az Urmia tótól nem messze tárták fel a régészek, a Kr. e. hetedik századból. (Dr. Déry Zoltán: A magyarok elnevezés és azonosítása.)

Dr. Georges Rouw, francia történész: „Ancient Íraq” című könyvében a 382. oldalon azt írja, hogy az Arsacida uralkodók tehetséges arisztokratákkal kormányozták ezt a területet, megengedve vazallus királyságok kialakulását, mint például Osrhoene, Adiabene és Characene, és hogy az „Arszákok és vazallusaik gazdagok voltak, mert ellenőrzésük alatt tartották Ázsia és a görög-római világ közötti kereskedelmi utakat. Az AR-SAC név azonos a Saca-Szkíta népnévvel. Ez a terület a Kaukázustól délre tele van magyar helységnevekkel. Ami minket mai tárgyunk szempontjából leginkább érdekel, az az Adiabene királyság és kapcsolt részei: Arpadu, Emese, Hunor, Karsa (Kars), Van-tó, Arpachia és Nimrud városokkal. Erről a területről húzódtak fel az „Árpádi magyarok” a Kr. u. ezredközepén a Kaukázus északi oldalára, ahol a VIII. században már törzsszövetségben éltek a kazárokkal.

Dienes István A honfoglaló magyarok című finnugorista és szlávofil szellemben megírt könyvében (Corvina Kiadó; Budapest, 1972) közölt térképén, a „Honfoglalás” előtti időből még kénytelen kimutatni a szavárd magyarokat, de ő úgy állítja be, mintha azok a Kaukázus-hegység középső, legmagasabb részén keresztül húzódtak volna le délre. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz.
Az egyébként szépen illusztrált könyvnek értékét lerontja a 70. oldalon közölt térképével, amelyen „arab, normann és magyar kalandozások a IX-XI. században” címmel az ezer évvel későbbi „trianoni Csonka-Magyarországot” mutatja. Tápot adva ezzel az oláhok, szerbek, szlovákok és németek területrabló ösztönének.

Honszervező Árpád apánkban és családjában még élénken élhetett őseiknek szavárd múltja, mert Bulcsú és Tamás Árpád házi hercegek bizánci látogatásukkor a császár előtt „Szabartói Aszfaloi”-nak mondták magukat, ami körülbelül „Szavárdi Lovag” jelentésű. („Szabír-tói ősföldi” is lehet.)

A Bécsi Képes Krónika, a Thuróczy Krónika és más eredetmondáink szerint is Árpád ősei (csak a jelesebbeket felsorolva) a következők voltak: Álmos, Előd, Ögyeg, Ed, Csaba, Atilla, Bendegúz, Torda, Szemeny, Ethei, Opos, Kadocsa, Berend, Zultán, majd Bulcsu, és akikről még Noéig meg kell emlékeznünk: Badli (Budli)... Kattar... Hunor... Nimród, Kush, Jáfet és Noé, és tovább a Biblia szerint Lámekh, Mathusalem, és így tovább, még hat nemzetségen át, egészen Ádámig. A Biblia és krónikáink az itt fel nem soroltakkal együtt ötvenkét személyt mutatnak ki, melyeknek jelentős része nemzetségnév is, illetve dinasztia alapítói név. Tehát az Árpádi családfa gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza.

Árpád, népével a Kárpát-medencébe érkezve kijelentette, hogy az ő ősének, Atilla királynak hagyatékaként, örökség jogán vette birtokba a Pannon-Avar-Hun-Magyarok ősi földjét.

Iskoláinkban, amikor még magyar történelmet is tanítottak, azt mondták tanítóink, tanáraink, hogy Atilla származási helye nem ismeretes. Pedig ha ő Nimródi leszármazott, akkor legokosabb, ha Nimród földjén, Sineárban, Sumérban keressük szülőföldjét. Kálti Márk Képes Krónikája erről a következőket írja: „Atilla, Isten kegyelméből Bendegúz, fia, a nagy Magor unokája, ki ENGADI-ban nevelkedett, a hunok, médek, gótok, dákok királya”, stb. A Kézai Krónika pedig azt írja, hogy Atilla és népe a médek módján ruházkodott. Tehát akár nevelkedési helyét, akár viseletét tekintjük, mindkettő az Árpádi nép ősi lakhelyére, a Kaukázustól és a Káspi-tengertől délre eső területre, Nimród birodalmára mutat.

Ft. Szelényi Imre a Pannon nép eredetéről írt értekezésében szintén azt írja, hogy Árpád törzse az Orontes és Eufrates felső folyása közötti Arpaduból jött. Ettől délnyugatra volt Emese (Ma Homs?) városa. Árpád nagyanyjának neve szintén Emese volt. Az csak természetes, hogy az Árpádi nép északra húzódása nem egyszerre történt, hanem kisebb-nagyobb csoportokban, és évszázadokat vehetett igénybe.
Itt most vissza kell térnem a központi fekvésű Adiabene kiskirályságra. Miért? Azért, mert nemcsak Árpád családjának vannak adiabenei vonatkozásai, hanem a Nimródiak másik nagy egyéniségének, az „Isten Fiának” a Názáreti Jézusnak is.

Mariell Wehrlyv Frey Jesat Nassar, Genannt Jesus Christus című, 1966-ban írt művében bőven kitér Jézus származására is. Frey tulajdonképpen a Mamrejov testvérek apjuktól örökölt kutatási

eredményeit - miután azokat Dr. O. Z. A. Hanish zend főpap átnézte, véleményezte és angolra fordította - dolgozta fel. Mamrejov atya, aki a pravoszláv egyház megbízásából végzett vallástörténelmi kutatásokat és éveken át gyűjtötte az anyagot Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban, végül feleségével együtt a Szentföldön telepedett le és gyermekei is ott születtek. Kompetenciája tehát úgy őneki, mint Dr. Hanishnak - aki a teheráni orosz nagykövet fia és főrangú zarathustrián pap volt - kétségtelen.

A hatalmas, kétkötetes műből minket most csak Jézus származása érdekel, miszerint Jézus anyja Mária: Nakeb adiabanei királyi herceg és Grapte charaxi hercegnő leánya volt, kikről az apokrif iratok Joaquim és Anna néven emlékeznek meg. Azonban mindketten Pártos birodalmi hercegek voltak, erős zsidó kapcsolatokkal és szoros összeköttetésben Nagy Heródessel, aki szintén

nem volt zsidó, hanem a rómaiak által Júdea királyának kinevezett prozelita, idumeai hórita. A Smith's Bible Dictionary szerint Charax azonos a Jeruzsálemtől nyugatra eső Charasim nevű völgy által uralt területtel. Így tehát Jézus anyjának, Máriának ott örökölt érdekeltsége, birtoka volt.
Az Evangéliumok és egyéb kutatási eredmények szerint Jézus Mária fia volt. Az a kérdés, hogy apja a „Szentlélek”, vagy Jusef Pandan, vagy a nagy Heródes egyik fia, akit már Mária állapotos korában kivégeztek, most nem tárgya értekezésünknek.

Jézus a keresztrefeszítés után, felgyógyulva Galileába ment, bizonyára édesanyjához. De itt sem érezhette magát biztonságban, és elindult észak felé. Pál apostol már Damaszkuszban érte utol, ahol ő Jézus híve lett. De mit keresett Jézus északon? Bizonyára adiabenei királyi rokonait. És, hogy oda el is érkezett, azt bizonyítja Dr. E H. Hassnain; a srinagari egyetem történész-professzora, három japán egyetemnek díszdoktora, és a chicagói Anthropológiai Kutató Konferencia tagja, aki szerint Jézus a keresztrefeszítést túlélve és sebeiből felgyógyulva, a kashmíri fehér hunok földjére, Srinagarba, Indiába vándorolt. De először egy nagy kitérővel felment Arméniába, a professzor térképvázlata szerint először Nusaybinba, ami megfelel Adiabenének, majd onnan még északabbra, körülbelül a mai Jereván környékére és mindenütt elkezdett prédikálni. De milyen nyelven? - kérdezheti valaki. Arméniában természetesen arameus nyelven, ami származása révén neki anyanyelve volt. De itt sem maradhatott, mert prédikációit a hatalmasok lázításnak vették. Innen tehát elvándorolt Srinagarba. Útjára elkísérte őt Tamás apostol és egy Mária nevű asszony, aki útközben Ravalpindiben meghalt. A továbbiakra most nincs helyünk kitérni.
Vessük fel inkább a kérdést, hogy milyen nyelven beszélt a magyar történelem másik nagy alakja: Árpád és az Árpádi törzs?
Egyes történészek azt mondják, hogy bizonyára valami türk nyelven. Van, aki azt mondja, hogy hun nyelven. Csak éppen azt nem akarják mondani, hogy arameus nyelven. Jézus anyanyelvén. Pedig ez volna evidens, hiszen Árpád nagyanyja, Emese egy adiabenei hercegnő volt.

Amikor Anonymus: Gesta Hungarorumában azt írja, hogy „Anno Dominice in carnationis DCCXVIIII-o Ugek ... longo post tempore de genere Magog regis erat quidam nobilissimus dux Scithie, qui duxit sibi uxorem in Dentumoger, filiam Eunedubeliani ducis nomine Emesu, de qua genuit filium, qui agnominatus est Almus... „ A fordítók nem tudják értelmét adni az
„Eunedubeliani” szónak, mert azt személynévnek veszik, holott az egy hibásan írt helyhatározó és jelentése: „adiabene-beli”. A mondat helyes értelme tehát a következő: „Urunk megtestesülésének 819. esztendejében Ügyek, Szhkítiának ... Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére, Dentu Magyariában feleségül vette az Abiabene-beli vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki Álmusnak neveztetett...”

Mindezekből az is következik, hogy az „Árpád-ház” és az adiabenei királyi „ház” között közvetlen rokonság állt fenn, és így a két királyfi, Jézus és Árpád vérrokonok voltak és mindketten az arameus nyelvet, „Az Ige nyelvét” beszélték, amelyen Isten is beszélt Ádámmal.

Mindezek után, érthető, hogy miért kellett az Árpádok családfájának „utolsó aranyágacskáját” is letörni. Az akkori hatalmasak nem bírták volna elviselni azt az igazságot, hogy Jézus királyfi és Árpád király ugyanazon családfának „aranyágacskái” voltak.

VAJON A MAI HATALMASOK ELBIRJÁK-E
?? :! :k:

Főként akkor ha hamarosan megtudják majd, hogy JÉZUS SZÍRIUSZI VÉRVONALA még mindig ÉLŐ VÉRVONAL:! :§
Árokásó Top100 Árokásó Top 20 2008.07.02 20:01:00
A közbeszéd elszánt rongálóiírta: ÁCS FERENCMegjelent a Reakció magazin búcsúszámában.Aczéltól Pörzsén át Vásárhelyiig: a Reakció spéci listával kíván további kellemes gyűlöletfélórákat a magyar sajtó köpködésben megfáradt munkásainak. Ha Ön nem olvassa a…..
palostrend 2010.08.24 17:13:43
Youtube - Pálos Trend: Magyar Jézus

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben kelt levele Villax zirci apáthoz

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben Villax zirci apáthoz írt levelében azt a kijelentést tette, hogy „Arra a soha nem képzelt meggyőződésre jutottam, hogy a Mindenható az első emberben magyart alkotott, de ne gondold, hogy megháborodtam, mert hála Istennek, eszem még ép és szigorú kritika szerint ítél.”

Horváth István akkor már híres történész volt és minden kijelentésére felfigyeltek és - bár ezt csak bizalmas magánlevélben írta - az Apát úr úgy látszik, minden rossz szándék nélkül megbeszélte barátaival. Aztán már semmi sem állíthatta meg a gúnyolodó és rosszindulatú pletykát, hogy: „Horváth mindenütt magyart lát és szerinte az Isten még Ádámmal is magyarul beszélt.”

Habár Horváth nem ezt mondta, feltehetjük a kérdést: mennyiben lett volna igaza, ha ezt mondta volna? Mivel pap volt, a Bibliát behatóan tanulmányozta, mégpedig nemcsak szó szerint, hanem értelem szerint is. Nem volt neki nehéz megállapítani, hogy a bibliai „Teremtéstörténet” elsőkönyvének első tizenegy fejezetében (Mózes L Könyve l -I1. rész) csak egy népről van szó, mégpedig Ádám nevében, a madai Mada nemzetről. Ádám nevét a Genezis írói az általuk legrégibbnek ismert MADA nép nevének visszafelé olvasásával képezték.
Ebben van a felelet Magyar Adorján történészünk részére, amikor azt, írja: „Nehéz lenne megállapítani, hogy mi indította Horváthot ennek az annyit hánytorgatott mondatának a megírására.”

Jekuda rabbi azonban a Talmud Sanhedrin 38. b. lapján Horváth Istvánnak és Sir Bowringnak ad igazat, mondván, hogy: „Az első ember arameus nyelven beszélt.” Az arameus nyelv pedig a suméri szittya nyelvnek egyik nyelvjárása, tájnyelve volt, amelyet a Názáreti Jézus is beszélt, mint anyanyelvét.

Az ótestamentumi Genezis (Mózes 1. Könyve 11. rész, 1. verse) szerint Nimród idejében még „Mind az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde vala.” Tehát - ha a Bibliát szó szerint vesszük - Ádámmal az Isten csakis ezen az egy nyelven, vagyis a bibliai területen a „bábeli nyelvzavarig” egyedül létezett madai nyelven beszélhetett. Ábrahám, a zsidó nép ősapja még jóval ezután született (Mózes I. könyve, 11. rész, 26 vers) - habár őt is csak kölcsön vették az átírók. Mondhatná valaki - és mondják is -, hogy mindez csak mítosz, legenda, tehát nem kell szó szerint venni. Ez igaz. De a történészek és régészek szerint a mítoszokat és legendákat komolyan kell tanulmányozni, mert mindegyiknek van valami történelmi háttere. A nagy régészeti leletek csaknem mind a mítoszok és legendák adatai alapján lettek felfedezve. Nagyon sok éppen a Biblia adatai alapján, mely szerint Európa, Dél-Szibéria (Turán), Elő-Ázsia és Észak-Afrika őslakói mind Ádám és unokája, Noé gyermekeinek leszármazottai, akiket hívhattak sokféle néven, de származásuk azonos, vagyis méd, mada, mert az ótestamentumi írók Ádám nevét az általuk akkor legrégebbinek ismert mada nép nevének visszafelé olvasásával alakították.

A mada nép etnikuma, nyelve pedig azonos volt a Hórita- Arámi- Suméri szittya nyelvvel, amelynek országonként lehetett más és más nyelvjárása, de az anyanyelv, a gyökér azonos. Ma már a legvaskalaposabb „szentírásolvasó” is tudja, hogy a bibliai Genézis nem teremtéstörténet, hanem az emberiség történelmének csak egy kis része, amely a szkíta- madai népnévből mitologizált Ádámmal kezdődik és Noén és fiain, valamint unokáján, Nimródon keresztül a „bábeli nyelvzavarig” egy magyar őstörténelem. Ugyanis a „Vízözön” is, akár a bibliai Noéra, akár a Krámer professzor szerinti Ziusudra soméri királyra, akár a Berossos káldeai történész által említett Ardatas király fiára, Xsisustrosra nézünk, mindegyik a mi kushita és sumér szkíta népünkkel kapcsolatos. Történelmi tény, de ellenkezik a krisztiánizmus alapjának, az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológia tendenciájával, az Úr „Ábrahámnak tett igéretével”, miszerint a zsidóknak adja egész Elő-Ázsiát a Nílustól az Eufráteszig, és Kánaánt a Hitteusokkal és a Jebuzeusokkal együtt. (Móz. I. könyve, 15. rész, 18-21. vers.)

A szentírót az nem zavarta, hogy Isten már párezer évvel előbb szövetséget kötött Noéval, mielőtt a bárkába küldte őt, de nem ígért neki semmit, hiszen minden az övé volt - csak életben maradást.
Ha egyszer az egész Bibliát a történelmi valóságnak megfelelően átírnák, az egy magyar őstörténelemkönyv lenne, amely a magyar nemzeti vallás alapja, Ótestamentuma lenne, és alapjaiból forgatná ki az egész „Judeo-Christiánizmust”. Ezért nem akarják az illetékesek és illetéktelenek megreformálni a Bibliát.

Még más nyomós okuk is van a misztifikációra, történelmi, nemzeti tudatunk elnyomására, nemzeti származástudatunknak kizárólagosan a „finnugorizmusnak” nevezett hipotézisbe való bezárására. Ez pedig az, hogy ne menjen át a köztudatba az a történelmi tény, hogy „utolsó honfoglalásunk” törzsszövetségének egy része, közöttük éppen az „Árpádi törzs” a Kaukázustól délre eső területeiről származott, mely terület Arméniát és Szíriát is magába foglalta, közepén Adiabene tartománnyal és a Van-tó központú tartománnyal. IV. Béla királyunk felesége: Laskarish Mária ide küldte Ottó frátert három társával, hogy keresse fel az ő itt élő rokonait. Ottó fráter a maradvány-magyarokat 1233-ban még itt találta és vélük magyarul beszélt. De misszióját nem teljesíthette, mert a tatárok betörése elől menekülnie kellett. (Dr. Fehér M. Jenő: Exodus Fratrum 97-101. oldal)
Ft. Lukácsy Kristóf 1870-ben kiadott „A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei” című könyvében, örmény kútfők alapján, szintén a magyarok ittlétéről ír.

Dr. Fehér Mátyás: Magyar történelmi szemle: II. évfolyam 2. számában írja, hogy Örményországban és Kurdisztánban még a tizenhetedik században is voltak jelentős létszámmal magyarok. Egyik királyuknak, Patatuának sírját itt, a Kaukázustól délre, az Urmia tótól nem messze tárták fel a régészek, a Kr. e. hetedik századból. (Dr. Déry Zoltán: A magyarok elnevezés és azonosítása.)

Dr. Georges Rouw, francia történész: „Ancient Íraq” című könyvében a 382. oldalon azt írja, hogy az Arsacida uralkodók tehetséges arisztokratákkal kormányozták ezt a területet, megengedve vazallus királyságok kialakulását, mint például Osrhoene, Adiabene és Characene, és hogy az „Arszákok és vazallusaik gazdagok voltak, mert ellenőrzésük alatt tartották Ázsia és a görög-római világ közötti kereskedelmi utakat. Az AR-SAC név azonos a Saca-Szkíta népnévvel. Ez a terület a Kaukázustól délre tele van magyar helységnevekkel. Ami minket mai tárgyunk szempontjából leginkább érdekel, az az Adiabene királyság és kapcsolt részei: Arpadu, Emese, Hunor, Karsa (Kars), Van-tó, Arpachia és Nimrud városokkal. Erről a területről húzódtak fel az „Árpádi magyarok” a Kr. u. ezredközepén a Kaukázus északi oldalára, ahol a VIII. században már törzsszövetségben éltek a kazárokkal.

Dienes István A honfoglaló magyarok című finnugorista és szlávofil szellemben megírt könyvében (Corvina Kiadó; Budapest, 1972) közölt térképén, a „Honfoglalás” előtti időből még kénytelen kimutatni a szavárd magyarokat, de ő úgy állítja be, mintha azok a Kaukázus-hegység középső, legmagasabb részén keresztül húzódtak volna le délre. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz.
Az egyébként szépen illusztrált könyvnek értékét lerontja a 70. oldalon közölt térképével, amelyen „arab, normann és magyar kalandozások a IX-XI. században” címmel az ezer évvel későbbi „trianoni Csonka-Magyarországot” mutatja. Tápot adva ezzel az oláhok, szerbek, szlovákok és németek területrabló ösztönének.

Honszervező Árpád apánkban és családjában még élénken élhetett őseiknek szavárd múltja, mert Bulcsú és Tamás Árpád házi hercegek bizánci látogatásukkor a császár előtt „Szabartói Aszfaloi”-nak mondták magukat, ami körülbelül „Szavárdi Lovag” jelentésű. („Szabír-tói ősföldi” is lehet.)

A Bécsi Képes Krónika, a Thuróczy Krónika és más eredetmondáink szerint is Árpád ősei (csak a jelesebbeket felsorolva) a következők voltak: Álmos, Előd, Ögyeg, Ed, Csaba, Atilla, Bendegúz, Torda, Szemeny, Ethei, Opos, Kadocsa, Berend, Zultán, majd Bulcsu, és akikről még Noéig meg kell emlékeznünk: Badli (Budli)... Kattar... Hunor... Nimród, Kush, Jáfet és Noé, és tovább a Biblia szerint Lámekh, Mathusalem, és így tovább, még hat nemzetségen át, egészen Ádámig. A Biblia és krónikáink az itt fel nem soroltakkal együtt ötvenkét személyt mutatnak ki, melyeknek jelentős része nemzetségnév is, illetve dinasztia alapítói név. Tehát az Árpádi családfa gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza.

Árpád, népével a Kárpát-medencébe érkezve kijelentette, hogy az ő ősének, Atilla királynak hagyatékaként, örökség jogán vette birtokba a Pannon-Avar-Hun-Magyarok ősi földjét.

Iskoláinkban, amikor még magyar történelmet is tanítottak, azt mondták tanítóink, tanáraink, hogy Atilla származási helye nem ismeretes. Pedig ha ő Nimródi leszármazott, akkor legokosabb, ha Nimród földjén, Sineárban, Sumérban keressük szülőföldjét. Kálti Márk Képes Krónikája erről a következőket írja: „Atilla, Isten kegyelméből Bendegúz, fia, a nagy Magor unokája, ki ENGADI-ban nevelkedett, a hunok, médek, gótok, dákok királya”, stb. A Kézai Krónika pedig azt írja, hogy Atilla és népe a médek módján ruházkodott. Tehát akár nevelkedési helyét, akár viseletét tekintjük, mindkettő az Árpádi nép ősi lakhelyére, a Kaukázustól és a Káspi-tengertől délre eső területre, Nimród birodalmára mutat.

Ft. Szelényi Imre a Pannon nép eredetéről írt értekezésében szintén azt írja, hogy Árpád törzse az Orontes és Eufrates felső folyása közötti Arpaduból jött. Ettől délnyugatra volt Emese (Ma Homs?) városa. Árpád nagyanyjának neve szintén Emese volt. Az csak természetes, hogy az Árpádi nép északra húzódása nem egyszerre történt, hanem kisebb-nagyobb csoportokban, és évszázadokat vehetett igénybe.
Itt most vissza kell térnem a központi fekvésű Adiabene kiskirályságra. Miért? Azért, mert nemcsak Árpád családjának vannak adiabenei vonatkozásai, hanem a Nimródiak másik nagy egyéniségének, az „Isten Fiának” a Názáreti Jézusnak is.

Mariell Wehrlyv Frey Jesat Nassar, Genannt Jesus Christus című, 1966-ban írt művében bőven kitér Jézus származására is. Frey tulajdonképpen a Mamrejov testvérek apjuktól örökölt kutatási

eredményeit - miután azokat Dr. O. Z. A. Hanish zend főpap átnézte, véleményezte és angolra fordította - dolgozta fel. Mamrejov atya, aki a pravoszláv egyház megbízásából végzett vallástörténelmi kutatásokat és éveken át gyűjtötte az anyagot Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban, végül feleségével együtt a Szentföldön telepedett le és gyermekei is ott születtek. Kompetenciája tehát úgy őneki, mint Dr. Hanishnak - aki a teheráni orosz nagykövet fia és főrangú zarathustrián pap volt - kétségtelen.

A hatalmas, kétkötetes műből minket most csak Jézus származása érdekel, miszerint Jézus anyja Mária: Nakeb adiabanei királyi herceg és Grapte charaxi hercegnő leánya volt, kikről az apokrif iratok Joaquim és Anna néven emlékeznek meg. Azonban mindketten Pártos birodalmi hercegek voltak, erős zsidó kapcsolatokkal és szoros összeköttetésben Nagy Heródessel, aki szintén

nem volt zsidó, hanem a rómaiak által Júdea királyának kinevezett prozelita, idumeai hórita. A Smith's Bible Dictionary szerint Charax azonos a Jeruzsálemtől nyugatra eső Charasim nevű völgy által uralt területtel. Így tehát Jézus anyjának, Máriának ott örökölt érdekeltsége, birtoka volt.
Az Evangéliumok és egyéb kutatási eredmények szerint Jézus Mária fia volt. Az a kérdés, hogy apja a „Szentlélek”, vagy Jusef Pandan, vagy a nagy Heródes egyik fia, akit már Mária állapotos korában kivégeztek, most nem tárgya értekezésünknek.

Jézus a keresztrefeszítés után, felgyógyulva Galileába ment, bizonyára édesanyjához. De itt sem érezhette magát biztonságban, és elindult észak felé. Pál apostol már Damaszkuszban érte utol, ahol ő Jézus híve lett. De mit keresett Jézus északon? Bizonyára adiabenei királyi rokonait. És, hogy oda el is érkezett, azt bizonyítja Dr. E H. Hassnain; a srinagari egyetem történész-professzora, három japán egyetemnek díszdoktora, és a chicagói Anthropológiai Kutató Konferencia tagja, aki szerint Jézus a keresztrefeszítést túlélve és sebeiből felgyógyulva, a kashmíri fehér hunok földjére, Srinagarba, Indiába vándorolt. De először egy nagy kitérővel felment Arméniába, a professzor térképvázlata szerint először Nusaybinba, ami megfelel Adiabenének, majd onnan még északabbra, körülbelül a mai Jereván környékére és mindenütt elkezdett prédikálni. De milyen nyelven? - kérdezheti valaki. Arméniában természetesen arameus nyelven, ami származása révén neki anyanyelve volt. De itt sem maradhatott, mert prédikációit a hatalmasok lázításnak vették. Innen tehát elvándorolt Srinagarba. Útjára elkísérte őt Tamás apostol és egy Mária nevű asszony, aki útközben Ravalpindiben meghalt. A továbbiakra most nincs helyünk kitérni.
Vessük fel inkább a kérdést, hogy milyen nyelven beszélt a magyar történelem másik nagy alakja: Árpád és az Árpádi törzs?
Egyes történészek azt mondják, hogy bizonyára valami türk nyelven. Van, aki azt mondja, hogy hun nyelven. Csak éppen azt nem akarják mondani, hogy arameus nyelven. Jézus anyanyelvén. Pedig ez volna evidens, hiszen Árpád nagyanyja, Emese egy adiabenei hercegnő volt.

Amikor Anonymus: Gesta Hungarorumában azt írja, hogy „Anno Dominice in carnationis DCCXVIIII-o Ugek ... longo post tempore de genere Magog regis erat quidam nobilissimus dux Scithie, qui duxit sibi uxorem in Dentumoger, filiam Eunedubeliani ducis nomine Emesu, de qua genuit filium, qui agnominatus est Almus... „ A fordítók nem tudják értelmét adni az
„Eunedubeliani” szónak, mert azt személynévnek veszik, holott az egy hibásan írt helyhatározó és jelentése: „adiabene-beli”. A mondat helyes értelme tehát a következő: „Urunk megtestesülésének 819. esztendejében Ügyek, Szhkítiának ... Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére, Dentu Magyariában feleségül vette az Abiabene-beli vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki Álmusnak neveztetett...”

Mindezekből az is következik, hogy az „Árpád-ház” és az adiabenei királyi „ház” között közvetlen rokonság állt fenn, és így a két királyfi, Jézus és Árpád vérrokonok voltak és mindketten az arameus nyelvet, „Az Ige nyelvét” beszélték, amelyen Isten is beszélt Ádámmal.

Mindezek után, érthető, hogy miért kellett az Árpádok családfájának „utolsó aranyágacskáját” is letörni. Az akkori hatalmasak nem bírták volna elviselni azt az igazságot, hogy Jézus királyfi és Árpád király ugyanazon családfának „aranyágacskái” voltak.

VAJON A MAI HATALMASOK ELBIRJÁK-E
?? :! :k:

Főként akkor ha hamarosan megtudják majd, hogy JÉZUS SZÍRIUSZI VÉRVONALA még mindig ÉLŐ VÉRVONAL:! :§
palostrend 2010.08.24 18:56:32
Magyarország a MAGYAROKÉ!!!

Magyarok hazatelepítése, zsidók kivándoroltatása

Ilyen címmel jelent meg 1942-ben egy nemzetvédelmi kiadvány, melyet cionista körök által ugyan el lehet hallgattatni, de a benne tárgyalt problémák mégsem söpörhetők szőnyeg alá.

Dr. Szabados Mihály, a Külföldi Magyarokat Hazatelepítő Magyar Királyi Kormánybiztosság előadója Dr. Makay Dezső, a Magyar Főudvarnagyi Bíróság és az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga elnöke előszavával megjelent, 1945-ben indexre tett nemzetpolitikai értekezése ma is megszívlelendő. Helyesen állapította meg benne, hogy a Trianont megsemmisíteni hivatott európai revíziós kísérleteknél is fontosabb a „rohamos népszaporodás”-t elősegítő „földhöz kötött, biztos, megingathatatlan gazdasági létalappal bíró, öntudatos magyar kisemberek tömege” (7. old.) általi nemzetmegmentés: „Eredményesen semmi mással, csak rohamos népszaporodással, testben és lélekben egyaránt erős magyar népi tömegekkel vethetünk gátat a magyarságot kívülről és belülről egyaránt fenyegető veszedelmeknek.”

Nemzetpolitikai stratégiánk alaptétele könyve lényegét összegző alábbi javaslatterve, miszerint a magyarság „minőség- és mennyiségbeli megerősítésére az alábbi módok és lehetőségek vannak (7. old.): „A Csonka-Hazában legsúlyosabb gazdasági, szociális, egészségügyi viszonyok között élő széles magyar néprétegeknek megfelelő, erőteljesebb s főleg nagyobb gyakorlati eredményekkel járó, azonnal ható, mélyre nyúló gazdasági és szociális politikával az értékemelő, tisztességes megélhetést biztosító munkalehetőségekhez juttatása. Ennek eszközei a legszélesebb falusi magyar néprétegeket felölelő telepítés, illetőleg birtok-kiegészítés és a mezőgazdasági termelés belterjesítése, másrészt a magyarság testéről az idők során az ezer éves határokon kívül idegenbe szakadt s a magyarságra nézve már-már elveszni látszó magyar tömegeknek Magyarországba való visszatelepítése s ezzel egyidejűleg az idegen népelemű zsidóknak Magyarországból való kivándoroltatása, s az általuk a gazdasági stb. életben jelenleg betöltött helyeknek a magyarság kezére való adása.”

Mai helyzetünk ismeretében, a Trianon óta eltelt kilencven esztendő terheivel a hátunkon persze könnyen tűnhet úgy az olvasónak, délibábkergetés a magyarok hazatelepítése és a zsidók kivándoroltatása, azonban megítélésünk szerint még sincs ennél eredményesebb, hosszabb távon nemzeti életlehetőségeinket biztosító alapvetés, még akkor sem, ha az „idegenbe szakadt” magyarság millióinak hazatelepítése rengeteg kérdést vet fel. Még mielőtt valaki azzal vádolná a szerzőt, hogy javaslatával a haramia utódállamok magyarságának egészét akarná szülőföldje elhagyására kényszeríteni, leszögezendő, hogy terve (19. old.) az utódállamokon kívül „a magyarságukban leginkább veszélyeztetett” véreinkre vonatkozott elsősorban (számukat az akkori statisztikák alapján 900 000-ben jelölte meg (beleértve ebbe (15. old.) „a Moldvában részben elrománosodott 110 000 csángó magyar közül remélhetőleg még megmenthető mintegy 60-70 000 csángó”-t is), amelyet mellesleg a Teleki-kormány el is fogadott 1940. november 13-i ülésén (20. old.), tekintettel az „elmagyartalanodás veszélye” (22. old.) következtében arra, hogy „magyar vérben sajnos nem vagyunk oly gazdagok, hogy egyetlenegy magyarról is lemondhassunk” (21. old.).

A visszatelepülést szerinte természetesen csak felelős kormányprogram alapján lehet fokozatosan végrehajtani, előfeltételéül szabva a külföldi magyarok helyzetének pontos felmérését, a „származáshelyi és családi kataszterük” elkészítését szolgáló „adatfelvevő munká”-t (24-25. old.), leszámolva a visszatelepítés eredményességében eleve „kételkedőkkel” és „gáncsvetőkkel”, hangsúlyozván, hogy „kellő felvilágosítás, lelki és érzelmi előkészítés után, elenyészően csekély kivételtől eltekintve, a külföldi magyar tömegek bizonyára szívesen hazavándorolnának, ha részükre itthon a tisztességes és biztos megélhetés előfeltételei biztosíttattak”, amire „legjobb példa” „a bukovinai székelyek hazatelepítése”: „Bukovinából a székelyek az utolsó emberig hazajöttek (28. old.), „százas tömegekben” menekülve „1940-1941-ben a román üldözések poklából haza, Magyarországra” (29. old.).

Talán nem is kevesen mondják, hogy mindez ma már elérhetetlen, mindenesetre a szerző szándékának tisztaságát senki nem vonhatja kétségbe, mint ahogyan azt sem, hogy miért tartotta fontosnak a zsidókérdés „intézményes” és „tervszerű” megoldásaként kivándoroltatásukat, leszögezve, hogy addig kell őket „Magyarországból intézményesen kivándoroltatni, amíg abból az országnak, a magyarságnak nem kára, hanem haszna van, amíg tehát vagyonukat, gazdagságukat külföldre ki nem mentik” (31. old.), elismerve ugyanakkor, hogy ezt hazánk egymagában aligha tudja megoldani, csak a hasonló helyzetben lévő államok együttműködésével, nem hagyva továbbá kétséget, hogy minden zsidó kitelepítendő, „még ha kikeresztelkedett is” (ennek viszont fajbiológiai és genetikai szempontból kétségtelenül ellentmond az a felvetése, miszerint megfontolás tárgyává teendő, hogy „az olyan félvér keresztény zsidót, akiben tősgyökeres (nem asszimilált) magyar vér van, nem lehetne-e Magyarországon meghagyni” (33. old.).).

Kivándorlásuk indoklásául leszögezte mindazon mellette szóló, statisztikailag igazolt tényeken alapuló érveket, melyeket nem zsidó részről nemzetközi viszonylatban leginkább Pierre Paul Leroy-Beaulieu, du Mesnil-Marigny, Houston-Stewart Chamberlain, magyar viszonylatban Bosnyák Zoltán, Dánér Béla, Dezséri Bachó László, id. Egan Lajos, Istóczy Győző, Kovács Alajos, Ónody Géza, Verhovay Gyula, Zimándy Ignác, zsidó részről Fejér Lajos, Giovanni Papini és Otto Weininger megfogalmaztak, nyomatékosítván, hogy „a zsidóság kivándoroltatásánál nem fogadhatják el a magyarokat érzelmi szempontok. Részben ugyanis a zsidók bevándorlása is előidézte az ugyanarra az időszakra eső súlyos magyar vérveszteséget okozó milliós magyar kivándorlást. Másrészt az üzleti életben legtöbb esetben irgalmat nem ismerő zsidók gazdasági politikája minden részvét nélkül megrövidítette a nekik gazdaságilag kiszolgáltatott magyarságot. Egyébként érthetetlen és lehetetlen is lett volna a magyarországi zsidóságnak oly rövid idő alatti oly aránytalanul nagy vagyonosodása, vagyonhalmozása. Végül a magyaroknál vagyonosabb zsidók is bizonyára minden lelkiismeretfurdalás nélkül foglalták el a magyaroktól a saját országukban őket jogosan megillető magyar gazdasági, társadalmi, kulturális stb. életben jól jövedelmező, vezető, irányító állásokat. Ugyanakkor pedig a magyar sorsközösség áldozatvállalásánál, így a világháború véráldozatánál is messze elmaradtak a magyarok mögött.” (Ennek részleteiről kitűnő látlelet Egán Lajos és Kontra Aladár röpirata: Magyarok Romlása. Bp. 1913. Stark Ferenc Könyvkereskedése, Élet Irodalmi és Nyomda Rt.) Egyébként kivándoroltatási kívánsága alátámasztására idézte (34. old.) a „Zsidó Sárgakönyv” egyik íróját, D. Sabbatai-t is, aki szerint „a magyarországi zsidókérdés megoldására egyetlen, célra vezető és gyökeres megoldásként a zsidóknak Magyarországból való kivonulását jelzi, az a zsidók érdeke is, mert a magyarországi zsidóság elpusztulhat, ha nem néz szembe a valósággal és a valóságos lehetőségekkel.” (Hozzáteendő, hogy számos hazai zsidó szerző is lényegében ugyanerre a végkövetkeztetésre jutott, mint például Szilárd Andor, aki röpiratában (Így kell megoldani a zsidókérdést! Bp.1939. Szerző, Rechnitz és Pauker Könyvnyomdája) megoldási javaslatként vagy kiemelt adófizetést, vagy ennek elutasítása esetén önkéntes kivándorlásukat javasolta „200 000 négyzetkilométer kiterjedésű, lakható, tűrhető, vagyis kibírható klímájú területre”, ahol „12-14 000 000 (tizenkettő usque tizennégy millió) egyén letelepedhetik és meg is élhet” (13-14. old.), vagy 1944-ben dr. Berend Béla főrabbi.)

A trianoni haramiaállamokban élő zsidóság nemzetünkhöz viszonyulása megerősítette érvelését, ugyanis (34. old.) „a trianoni békeparancs következtében Magyarországtól elcsatolt területeken élő zsidók” „tömegesen, szinte egységesen fordultak el a magyarságtól. Az utódállamokhoz csatolt 496 000 főnyi zsidóságból az 1910. évi magyar népszámlálás szerint még 258 002 zsidó vallotta magát magyarnak (52 %), addig az 1930. évi utódállamok-beli népszámlálások szerint már alig 75-80 000, mintegy 15 %, míg 85 % más nemzetiségűnek. (Dr. Szabados Mihály: Az országcsonkítással elszakított zsidók és a magyarság. Katolikus Szemle, 1938. április)”. Véletlen-e a szerző e tényekből levont következtetése, az, hogy a jelek szerint a történelmi próbatételt „igen rosszul állották meg a zsidók. Úgy látszik, a hűség nem a zsidó tulajdonság”, amiért „joggal nem igényelhet méltányosságot”. („Hűségük”-ről alighanem elég elolvasni Jócsik Lajos kiváló könyvét (Idegen igában. Húsz év cseh uralom alatt. Bp. 1940. Athenaeum), amelyből megtudjuk, hogy a felvidéki zsidók „idegesen helyezkedni próbáltak a volt és az új gazdanép között” (197. old.): „A kisebbségi évek során a zsidóság nagy tömegei kapcsolatukat a magyarsággal visszafejlesztették és az új gazdanép felé törekedtek. A magyar iskolák helyett a zsidó fiatalság a többségi iskolákat kereste fel. A háború előtt a Felvidéken a zsidóság volt a legagilisabb eleme a magyarosodásnak. A háború után éppoly lelkesen segíti a csehesítést és a szlovákosítást. Kárpátalja falvaiban a csendőrök és a fináncok gyermekei mellett a zsidók gyermekei járnak a cseh iskolákba. Sok helyen maga a zsidóság kéri érdekből, kiszolgáltatottságból vagy opportunizmusból a szláv iskolák létesítését. Érsekújvárott a magyar zsidó neológ felekezeti iskola egyik napról a másikra tanítóstul és tanulóstul szlovákká alakult át. A kisebbségi élet elején a zsidó fiatalság még magyar középiskolákat végez félig vagy egészen, de az egyetemeken már mint cseh és szlovák hazafiak jelennek meg.” (198-199. old.) Személyes tapasztalatból is ismerte őket (199-200. old.): „Volt nem egy zsidó osztálytársam, aki velem együtt végezte az egyik felvidéki kisebbségi magyar középiskolát. Az egyetemen a nacionálék kitöltésénél kitartóan szlovákoknak vallották magukat, hogy meneküljenek azoktól a következményektől, amelyekkel a magyar nemzetiség bevallása járt a cseh főiskolákon. A katonaságnál ugyanakkor abba a kellemetlen helyzetbe kerültek, hogy nyíltan kellett megvallaniok nemzetiségi hovatartozandóságukat. A tiszti iskolában többször állítottak össze például nemzetiségi statisztikákat az önkéntesek bevallása alapján. Említett osztálytársaim közül többen három statisztikai felvételnél három nemzetiséget vallottak be. Először zsidók voltak, tehát zsidó nemzetiségű izraeliták. A második bevallásnál németeknek mondták magukat, a harmadik statisztikai felvételnél már szlovákok voltak. Bizonytalanul ingadoztak a csoportok között s állásfoglalásukat az a szempont határozta meg, hogyan biztosíthatják egyéni érdekeiket és érvényesülésüket. (A visszacsatolás után ismét magyarok.)”)

Miként írja (34. old.), mind külföldi rászorult magyarjaink visszatelepítése, mind a hazai zsidóság kivándoroltatása „csakis és kizárólag állami feladat lehet és ezt a munkát egy és ugyanaz a kormányzati szerv kell, hogy végezze. Nem végezheti tehát ezt a munkát nyerészkedésre törekvő magánvállalat, amely éppen emiatt a minél nagyobb haszon reményében a tiltó rendszabályok kijátszásával az állam nagy károsodására esetleg a zsidók vagyonát tilos úton ki akarná menteni.” A zsidóságnak így a keresztényszocialista társadalmi igazságosság elvei alapján visszafoglalt vagyonából valósítható meg szerinte véreink hazatelepítése, lehetővé téve az „itthoni zsidó üzletek, kereskedelmi és ipari üzemek elsősorban a hazatelepítendő külföldi magyarok részére” való fenntartását, hogy „így elhelyezésüket és boldogulásukat, a magyar földben leendő meggyökerezésüket könnyebben biztosíthassuk” (42. old.).

A külföldi magyarjaink visszatelepítésével járó lakosságcsere eredményeként (51-52. old.) a „Budapestről s egyéb városokból elvándorló zsidók helyébe részben a hazai keresztény magyarok fognak bevándorolni a városokba, illetőleg helyüket elfoglalni, részben pedig a zsidók által elhagyott foglalkozási, gazdasági ágakat, házukat, lakásukat, ipari üzemeiket, kereskedői üzletüket stb. hazatelepítendő külföldi városlakó magyarok részére kell fenntartani és velük a fenntartott helyeket nagy gondossággal, előrelátással és szükséges rendszerrel betölteni”, így visszájára fordíthatók az addigi áldatlan állapotok, hiszen (61. old.) a „hazatelepítendő értékes iparos, ipari munkás, kereskedő és értelmiségi külföldi magyarokkal magyarrá és kereszténnyé tehetjük hazánk elzsidósodott városait is, így pl. Budapestet, Újpestet, Miskolcot, Debrecent, Munkácsot, Ungvárt, Nagyváradot, Kolozsvárt, Máramarosszigetet stb.”. E pontnál feltétlenül idéznünk kell „Az elsodort falu” íróját, Szabó Dezsőt, aki a „Virradat” hasábjain (Budapest visszafoglalása. 1921. febr. 11.) ugyanerre a következtetésre jutott: „Az 1910 óta Budapesten letelepült zsidók, bármily vallásúak (mi nem akarunk felekezeti politikát csinálni), visszatoloncolandók illetőségi helyükre. A rendelet kilencvenkilenc percentjében árdrágítókat, lánckereskedőket, zugügyvédeket, az emberiség morális söpredékét fogja érni, tehát tisztítás lesz az európai kultúremberiség érdekében. De nem svindli, tessék-lássék eltoloncolásokat kérünk. A legkiválóbb morális testületek ellenőrizzék, hogy az európai kultúra, az általános emberi morál e szégyenfoltjai tényleg eltávolíttatnak a magyarság fővárosából. Az így üresen maradt lakásokat, állásokat, üzleteket etc. Egy e célra alkotott bizottság ossza el a középosztály, munkásság és menekültek legérdemesebb, s arra leginkább rászoruló tagjai közt.” (Szabó Dezső vezércikkei a Virradatban. Bp. 1999. Szabó Dezső Emléktársaság, 76. old.)

A „Magyarok hazatelepítése, zsidók kivándoroltatása” szerzőjének kivándoroltatásukkal kapcsolatos állásfoglalásának jogosultságát megerősítette kora történelemtudományának klasszikus magyar képviselői közül Hóman Bálint (1885-1951) is (Magyar sors – magyar hivatás. Múlt és jövő. Bp. 1942. Athenaeum, 106-107. old.):

„Külső életformákra és nyelvi tekintetben a magyarhoz hasonulva, de népiségét megőrizve él népünk között a múlt században egyenként bár, de igen nagy tömegben beszivárgó zsidóság is. Beolvadását a magyar társadalom széles rétegeinek ösztönös elzárkózása mellett, erős faji öntudata s a magyarságtól idegen erkölcsisége és szellemisége akadályozta meg.

A nyugati keresztény kultúrközösség népeinek fiaiból a magyar társadalom közösségeibe illeszkedő egyének és csoportok – a történeti fejlődés szabályainak megfelelően – egy-két nemzedék multán áthasonlottak, beházasodtak, elkeveredtek, beolvadtak a történetileg kialakult magyar fajba és ma ennek a szerves részeként élnek. A keleti orthodox közösségből jött román és szerb jövevények – kevés kivétellel – még az értelmiségi réteg keretében sem tudtak áthasonulni, mert kultúrájuk más talajban gyökerezett. A zsidóság sem ment át ezen a folyamaton. Önként vagy kényszerítve – ezt vitatni lehet –, de önálló, sajátos világszemlélettel és felfogással élte és éli ma is a maga sajátos népi életét a magyarság körében. A régiek még igazodtak valamennyire a magyar közszellemhez: az újonnan jöttek teljesen elkülönültek és ezért a magyarság is idegeneknek tekintette és tekinti őket. Ezeknek az újonnan jött elemeknek a felforgató mozgalmakban, a romboló eszmeáramlatok terjesztésében vitt vezető szerepe, a zsidó értelmiségnek a magyar múlt hagyományaival és magyar fajtánk eszményeivel, társadalmunk gondolkodásával és a kereszténység eszméivel szembehelyezkedő szellemisége, mértéktelen gazdasági érvényesülése és erre alapított hatalmi törekvései napjainkban nálunk is kiváltották a ma Európa-szerte uralkodó zsidóellenes hangulatot. A magyarság – más népekhez hasonlóan – nem kívánja magába olvasztani, inkább kirekeszti nemzeti életéből az oda idegen testként beékelődő zsidóságot.”

Amint könyvéből mindvégig kitűnik, külföldi magyarjaink hazatelepítési tervét természetesen csak a Kárpát-Duna Nagyhaza Trianon előtti teljes területi egységén belül tartja maradéktalanul megvalósíthatónak, melyre ma hiába mondjuk, hogy „esély sincs” rá, mert ha valahol, hát itt igaz Deák Ferenc bölcsessége: „Amit erő vagy hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse újra visszaadhatják. De amiről a nemzet, félve a szenvedésektől, önként lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és kétséges.”

Végső soron ennek az időtlen igazságnak megszívlelésére tanít ma is Szabados Mihály műve.

Ifj. Tompó László
palostrend 2010.08.30 18:08:33
Youtube - Pálos Trend: Magyar Jézus

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben kelt levele Villax zirci apáthoz

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben Villax zirci apáthoz írt levelében azt a kijelentést tette, hogy „Arra a soha nem képzelt meggyőződésre jutottam, hogy a Mindenható az első emberben magyart alkotott, de ne gondold, hogy megháborodtam, mert hála Istennek, eszem még ép és szigorú kritika szerint ítél.”

Horváth István akkor már híres történész volt és minden kijelentésére felfigyeltek és - bár ezt csak bizalmas magánlevélben írta - az Apát úr úgy látszik, minden rossz szándék nélkül megbeszélte barátaival. Aztán már semmi sem állíthatta meg a gúnyolodó és rosszindulatú pletykát, hogy: „Horváth mindenütt magyart lát és szerinte az Isten még Ádámmal is magyarul beszélt.”

Habár Horváth nem ezt mondta, feltehetjük a kérdést: mennyiben lett volna igaza, ha ezt mondta volna? Mivel pap volt, a Bibliát behatóan tanulmányozta, mégpedig nemcsak szó szerint, hanem értelem szerint is. Nem volt neki nehéz megállapítani, hogy a bibliai „Teremtéstörténet” elsőkönyvének első tizenegy fejezetében (Mózes L Könyve l -I1. rész) csak egy népről van szó, mégpedig Ádám nevében, a madai Mada nemzetről. Ádám nevét a Genezis írói az általuk legrégibbnek ismert MADA nép nevének visszafelé olvasásával képezték.
Ebben van a felelet Magyar Adorján történészünk részére, amikor azt, írja: „Nehéz lenne megállapítani, hogy mi indította Horváthot ennek az annyit hánytorgatott mondatának a megírására.”

Jekuda rabbi azonban a Talmud Sanhedrin 38. b. lapján Horváth Istvánnak és Sir Bowringnak ad igazat, mondván, hogy: „Az első ember arameus nyelven beszélt.” Az arameus nyelv pedig a suméri szittya nyelvnek egyik nyelvjárása, tájnyelve volt, amelyet a Názáreti Jézus is beszélt, mint anyanyelvét.

Az ótestamentumi Genezis (Mózes 1. Könyve 11. rész, 1. verse) szerint Nimród idejében még „Mind az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde vala.” Tehát - ha a Bibliát szó szerint vesszük - Ádámmal az Isten csakis ezen az egy nyelven, vagyis a bibliai területen a „bábeli nyelvzavarig” egyedül létezett madai nyelven beszélhetett. Ábrahám, a zsidó nép ősapja még jóval ezután született (Mózes I. könyve, 11. rész, 26 vers) - habár őt is csak kölcsön vették az átírók. Mondhatná valaki - és mondják is -, hogy mindez csak mítosz, legenda, tehát nem kell szó szerint venni. Ez igaz. De a történészek és régészek szerint a mítoszokat és legendákat komolyan kell tanulmányozni, mert mindegyiknek van valami történelmi háttere. A nagy régészeti leletek csaknem mind a mítoszok és legendák adatai alapján lettek felfedezve. Nagyon sok éppen a Biblia adatai alapján, mely szerint Európa, Dél-Szibéria (Turán), Elő-Ázsia és Észak-Afrika őslakói mind Ádám és unokája, Noé gyermekeinek leszármazottai, akiket hívhattak sokféle néven, de származásuk azonos, vagyis méd, mada, mert az ótestamentumi írók Ádám nevét az általuk akkor legrégebbinek ismert mada nép nevének visszafelé olvasásával alakították.

A mada nép etnikuma, nyelve pedig azonos volt a Hórita- Arámi- Suméri szittya nyelvvel, amelynek országonként lehetett más és más nyelvjárása, de az anyanyelv, a gyökér azonos. Ma már a legvaskalaposabb „szentírásolvasó” is tudja, hogy a bibliai Genézis nem teremtéstörténet, hanem az emberiség történelmének csak egy kis része, amely a szkíta- madai népnévből mitologizált Ádámmal kezdődik és Noén és fiain, valamint unokáján, Nimródon keresztül a „bábeli nyelvzavarig” egy magyar őstörténelem. Ugyanis a „Vízözön” is, akár a bibliai Noéra, akár a Krámer professzor szerinti Ziusudra soméri királyra, akár a Berossos káldeai történész által említett Ardatas király fiára, Xsisustrosra nézünk, mindegyik a mi kushita és sumér szkíta népünkkel kapcsolatos. Történelmi tény, de ellenkezik a krisztiánizmus alapjának, az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológia tendenciájával, az Úr „Ábrahámnak tett igéretével”, miszerint a zsidóknak adja egész Elő-Ázsiát a Nílustól az Eufráteszig, és Kánaánt a Hitteusokkal és a Jebuzeusokkal együtt. (Móz. I. könyve, 15. rész, 18-21. vers.)

A szentírót az nem zavarta, hogy Isten már párezer évvel előbb szövetséget kötött Noéval, mielőtt a bárkába küldte őt, de nem ígért neki semmit, hiszen minden az övé volt - csak életben maradást.
Ha egyszer az egész Bibliát a történelmi valóságnak megfelelően átírnák, az egy magyar őstörténelemkönyv lenne, amely a magyar nemzeti vallás alapja, Ótestamentuma lenne, és alapjaiból forgatná ki az egész „Judeo-Christiánizmust”. Ezért nem akarják az illetékesek és illetéktelenek megreformálni a Bibliát.

Még más nyomós okuk is van a misztifikációra, történelmi, nemzeti tudatunk elnyomására, nemzeti származástudatunknak kizárólagosan a „finnugorizmusnak” nevezett hipotézisbe való bezárására. Ez pedig az, hogy ne menjen át a köztudatba az a történelmi tény, hogy „utolsó honfoglalásunk” törzsszövetségének egy része, közöttük éppen az „Árpádi törzs” a Kaukázustól délre eső területeiről származott, mely terület Arméniát és Szíriát is magába foglalta, közepén Adiabene tartománnyal és a Van-tó központú tartománnyal. IV. Béla királyunk felesége: Laskarish Mária ide küldte Ottó frátert három társával, hogy keresse fel az ő itt élő rokonait. Ottó fráter a maradvány-magyarokat 1233-ban még itt találta és vélük magyarul beszélt. De misszióját nem teljesíthette, mert a tatárok betörése elől menekülnie kellett. (Dr. Fehér M. Jenő: Exodus Fratrum 97-101. oldal)
Ft. Lukácsy Kristóf 1870-ben kiadott „A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei” című könyvében, örmény kútfők alapján, szintén a magyarok ittlétéről ír.

Dr. Fehér Mátyás: Magyar történelmi szemle: II. évfolyam 2. számában írja, hogy Örményországban és Kurdisztánban még a tizenhetedik században is voltak jelentős létszámmal magyarok. Egyik királyuknak, Patatuának sírját itt, a Kaukázustól délre, az Urmia tótól nem messze tárták fel a régészek, a Kr. e. hetedik századból. (Dr. Déry Zoltán: A magyarok elnevezés és azonosítása.)

Dr. Georges Rouw, francia történész: „Ancient Íraq” című könyvében a 382. oldalon azt írja, hogy az Arsacida uralkodók tehetséges arisztokratákkal kormányozták ezt a területet, megengedve vazallus királyságok kialakulását, mint például Osrhoene, Adiabene és Characene, és hogy az „Arszákok és vazallusaik gazdagok voltak, mert ellenőrzésük alatt tartották Ázsia és a görög-római világ közötti kereskedelmi utakat. Az AR-SAC név azonos a Saca-Szkíta népnévvel. Ez a terület a Kaukázustól délre tele van magyar helységnevekkel. Ami minket mai tárgyunk szempontjából leginkább érdekel, az az Adiabene királyság és kapcsolt részei: Arpadu, Emese, Hunor, Karsa (Kars), Van-tó, Arpachia és Nimrud városokkal. Erről a területről húzódtak fel az „Árpádi magyarok” a Kr. u. ezredközepén a Kaukázus északi oldalára, ahol a VIII. században már törzsszövetségben éltek a kazárokkal.

Dienes István A honfoglaló magyarok című finnugorista és szlávofil szellemben megírt könyvében (Corvina Kiadó; Budapest, 1972) közölt térképén, a „Honfoglalás” előtti időből még kénytelen kimutatni a szavárd magyarokat, de ő úgy állítja be, mintha azok a Kaukázus-hegység középső, legmagasabb részén keresztül húzódtak volna le délre. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz.
Az egyébként szépen illusztrált könyvnek értékét lerontja a 70. oldalon közölt térképével, amelyen „arab, normann és magyar kalandozások a IX-XI. században” címmel az ezer évvel későbbi „trianoni Csonka-Magyarországot” mutatja. Tápot adva ezzel az oláhok, szerbek, szlovákok és németek területrabló ösztönének.

Honszervező Árpád apánkban és családjában még élénken élhetett őseiknek szavárd múltja, mert Bulcsú és Tamás Árpád házi hercegek bizánci látogatásukkor a császár előtt „Szabartói Aszfaloi”-nak mondták magukat, ami körülbelül „Szavárdi Lovag” jelentésű. („Szabír-tói ősföldi” is lehet.)

A Bécsi Képes Krónika, a Thuróczy Krónika és más eredetmondáink szerint is Árpád ősei (csak a jelesebbeket felsorolva) a következők voltak: Álmos, Előd, Ögyeg, Ed, Csaba, Atilla, Bendegúz, Torda, Szemeny, Ethei, Opos, Kadocsa, Berend, Zultán, majd Bulcsu, és akikről még Noéig meg kell emlékeznünk: Badli (Budli)... Kattar... Hunor... Nimród, Kush, Jáfet és Noé, és tovább a Biblia szerint Lámekh, Mathusalem, és így tovább, még hat nemzetségen át, egészen Ádámig. A Biblia és krónikáink az itt fel nem soroltakkal együtt ötvenkét személyt mutatnak ki, melyeknek jelentős része nemzetségnév is, illetve dinasztia alapítói név. Tehát az Árpádi családfa gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza.

Árpád, népével a Kárpát-medencébe érkezve kijelentette, hogy az ő ősének, Atilla királynak hagyatékaként, örökség jogán vette birtokba a Pannon-Avar-Hun-Magyarok ősi földjét.

Iskoláinkban, amikor még magyar történelmet is tanítottak, azt mondták tanítóink, tanáraink, hogy Atilla származási helye nem ismeretes. Pedig ha ő Nimródi leszármazott, akkor legokosabb, ha Nimród földjén, Sineárban, Sumérban keressük szülőföldjét. Kálti Márk Képes Krónikája erről a következőket írja: „Atilla, Isten kegyelméből Bendegúz, fia, a nagy Magor unokája, ki ENGADI-ban nevelkedett, a hunok, médek, gótok, dákok királya”, stb. A Kézai Krónika pedig azt írja, hogy Atilla és népe a médek módján ruházkodott. Tehát akár nevelkedési helyét, akár viseletét tekintjük, mindkettő az Árpádi nép ősi lakhelyére, a Kaukázustól és a Káspi-tengertől délre eső területre, Nimród birodalmára mutat.

Ft. Szelényi Imre a Pannon nép eredetéről írt értekezésében szintén azt írja, hogy Árpád törzse az Orontes és Eufrates felső folyása közötti Arpaduból jött. Ettől délnyugatra volt Emese (Ma Homs?) városa. Árpád nagyanyjának neve szintén Emese volt. Az csak természetes, hogy az Árpádi nép északra húzódása nem egyszerre történt, hanem kisebb-nagyobb csoportokban, és évszázadokat vehetett igénybe.
Itt most vissza kell térnem a központi fekvésű Adiabene kiskirályságra. Miért? Azért, mert nemcsak Árpád családjának vannak adiabenei vonatkozásai, hanem a Nimródiak másik nagy egyéniségének, az „Isten Fiának” a Názáreti Jézusnak is.

Mariell Wehrlyv Frey Jesat Nassar, Genannt Jesus Christus című, 1966-ban írt művében bőven kitér Jézus származására is. Frey tulajdonképpen a Mamrejov testvérek apjuktól örökölt kutatási

eredményeit - miután azokat Dr. O. Z. A. Hanish zend főpap átnézte, véleményezte és angolra fordította - dolgozta fel. Mamrejov atya, aki a pravoszláv egyház megbízásából végzett vallástörténelmi kutatásokat és éveken át gyűjtötte az anyagot Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban, végül feleségével együtt a Szentföldön telepedett le és gyermekei is ott születtek. Kompetenciája tehát úgy őneki, mint Dr. Hanishnak - aki a teheráni orosz nagykövet fia és főrangú zarathustrián pap volt - kétségtelen.

A hatalmas, kétkötetes műből minket most csak Jézus származása érdekel, miszerint Jézus anyja Mária: Nakeb adiabanei királyi herceg és Grapte charaxi hercegnő leánya volt, kikről az apokrif iratok Joaquim és Anna néven emlékeznek meg. Azonban mindketten Pártos birodalmi hercegek voltak, erős zsidó kapcsolatokkal és szoros összeköttetésben Nagy Heródessel, aki szintén

nem volt zsidó, hanem a rómaiak által Júdea királyának kinevezett prozelita, idumeai hórita. A Smith's Bible Dictionary szerint Charax azonos a Jeruzsálemtől nyugatra eső Charasim nevű völgy által uralt területtel. Így tehát Jézus anyjának, Máriának ott örökölt érdekeltsége, birtoka volt.
Az Evangéliumok és egyéb kutatási eredmények szerint Jézus Mária fia volt. Az a kérdés, hogy apja a „Szentlélek”, vagy Jusef Pandan, vagy a nagy Heródes egyik fia, akit már Mária állapotos korában kivégeztek, most nem tárgya értekezésünknek.

Jézus a keresztrefeszítés után, felgyógyulva Galileába ment, bizonyára édesanyjához. De itt sem érezhette magát biztonságban, és elindult észak felé. Pál apostol már Damaszkuszban érte utol, ahol ő Jézus híve lett. De mit keresett Jézus északon? Bizonyára adiabenei királyi rokonait. És, hogy oda el is érkezett, azt bizonyítja Dr. E H. Hassnain; a srinagari egyetem történész-professzora, három japán egyetemnek díszdoktora, és a chicagói Anthropológiai Kutató Konferencia tagja, aki szerint Jézus a keresztrefeszítést túlélve és sebeiből felgyógyulva, a kashmíri fehér hunok földjére, Srinagarba, Indiába vándorolt. De először egy nagy kitérővel felment Arméniába, a professzor térképvázlata szerint először Nusaybinba, ami megfelel Adiabenének, majd onnan még északabbra, körülbelül a mai Jereván környékére és mindenütt elkezdett prédikálni. De milyen nyelven? - kérdezheti valaki. Arméniában természetesen arameus nyelven, ami származása révén neki anyanyelve volt. De itt sem maradhatott, mert prédikációit a hatalmasok lázításnak vették. Innen tehát elvándorolt Srinagarba. Útjára elkísérte őt Tamás apostol és egy Mária nevű asszony, aki útközben Ravalpindiben meghalt. A továbbiakra most nincs helyünk kitérni.
Vessük fel inkább a kérdést, hogy milyen nyelven beszélt a magyar történelem másik nagy alakja: Árpád és az Árpádi törzs?
Egyes történészek azt mondják, hogy bizonyára valami türk nyelven. Van, aki azt mondja, hogy hun nyelven. Csak éppen azt nem akarják mondani, hogy arameus nyelven. Jézus anyanyelvén. Pedig ez volna evidens, hiszen Árpád nagyanyja, Emese egy adiabenei hercegnő volt.

Amikor Anonymus: Gesta Hungarorumában azt írja, hogy „Anno Dominice in carnationis DCCXVIIII-o Ugek ... longo post tempore de genere Magog regis erat quidam nobilissimus dux Scithie, qui duxit sibi uxorem in Dentumoger, filiam Eunedubeliani ducis nomine Emesu, de qua genuit filium, qui agnominatus est Almus... „ A fordítók nem tudják értelmét adni az
„Eunedubeliani” szónak, mert azt személynévnek veszik, holott az egy hibásan írt helyhatározó és jelentése: „adiabene-beli”. A mondat helyes értelme tehát a következő: „Urunk megtestesülésének 819. esztendejében Ügyek, Szhkítiának ... Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére, Dentu Magyariában feleségül vette az Abiabene-beli vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki Álmusnak neveztetett...”

Mindezekből az is következik, hogy az „Árpád-ház” és az adiabenei királyi „ház” között közvetlen rokonság állt fenn, és így a két királyfi, Jézus és Árpád vérrokonok voltak és mindketten az arameus nyelvet, „Az Ige nyelvét” beszélték, amelyen Isten is beszélt Ádámmal.

Mindezek után, érthető, hogy miért kellett az Árpádok családfájának „utolsó aranyágacskáját” is letörni. Az akkori hatalmasak nem bírták volna elviselni azt az igazságot, hogy Jézus királyfi és Árpád király ugyanazon családfának „aranyágacskái” voltak.

VAJON A MAI HATALMASOK ELBIRJÁK-E
?? :! :k:

Főként akkor ha hamarosan megtudják majd, hogy JÉZUS SZÍRIUSZI VÉRVONALA még mindig ÉLŐ VÉRVONAL:! :§
MOTTÓ HELYETT:Ha nem mondjuk el, hogy belülről ismerjük, számon kérik, miért hallgatjuk el.Ha viszont beszélünk róla és elmondjuk, vannak, akik árulót kiáltanak,és közben - mert ostobaságuk maga az irracionalitás - azt mondják, hogy nem hiszik el./Molnár F. Árpád/Az…..
palostrend 2010.02.24 11:22:19
A Bilderberg csürhe beledöglik a JÓISTEN NÉPÉBE!!!

Szavazás azaz KERESZTVETÉS előtt ez mindenkinek kötelező:
vids.myspace.com/index.cfm?fuseaction=vids.individual&videoid=61820262

Amint arról a földgolyót behálózó KÉNBŰZÖS! médiacsatornákból értesülhettek és jól fel is háborodhattak; - az az ősellenség elmúlt hetekben planetahírré dagadt cionista provokációja, amit a BILDERBERG CSOPORT alantas, sátán fattyjai kürtöltek világgá a VILÁG KÖZEPÉT URALÓ MAGYARORSZÁG ŐSLAKOSAI ELLEN, hogy azt mocsokba döngölve, megalázottan erőszakolják meg...- ÉLŐBEN és EGYENESBEN, ahogyan azt 90 évvel ezelőtt is TRIANONBAN tették!!!
...de, hogy miért is kellett ezt a NEMZETI ERŐSZAKOT megint elkövetni?!
KIKNEK ÁLLHAT ÉRDEKÉBEN MAGYARORSZÁG MEGKAPARINTÁSA?!

... piti cionrabszolgák a MÁV-on keresztüli megzsarolásunkkal keltették MAGYARORSZÁG rossz hírét, hogy ránk süttethessék az antiszemitizmus és a nácisodás oly mértékű "skarlát betűjét", amitől terrorizmusra hivatkozva megakadályozhatják áprilisban MAGYARORSZÁGON a "SZABAD VÁLASZTÁSOKAT"!
A századik zsarolás...Választáskor...
Bajnai Gordonka mint a BILDERBERG csürhe magyarországi fullajtára az utolsó "parlamentális" napon, magyarírtó haverjaival az mszpszdsz - a fidesz tartózkodásával-megszavazta, hogy akár 3 évet is kaphatunk, ha nyilvánosan tagadjuk az ún. holokausztot.
A "nemzetközi nagytőke" vagyis a VILÁGFAROK!!! által kirobbantott Nagy Háborúban (1914-1945) elesett kb. 1,4 millió magyar persze nem számít.
...meg az utána következő judeobolsevista mészárlások tízmilliós hullahegyei sem számítanak tételként.
...meg TRIANON sem, amit szintén ez a hírhedt és titkolódzós BILDERBERG CSÜRHE szervezett és vezényelt le magyargyűlölő véglényeivel.

Érdekesség, hogy ha "érzéseiben bántunk" majd meg egy ilyen SORSTALAN őspatkányt, akkor is bíróság elé kerülhetünk...
ŐSPATKÁNY BÍRÓSÁG elé persze - mert MAGYARORSZÁGON még nincs másik!!!

Az őspatkány ennek örömére folyamatosan és büntetlenül tagadhatja a JÓISTENÜNKET!; - KÖROSZTÁSÚ JELZÉST azaz JÉZUS KRISZTUST, akinek maga a TEREMTŐ ISTEN küldette ANGYALI SZENT KORONÁNKAT!!!
Nem véletlenül vetette rá dülledt szemeit a SÁTÁN és annak gyülevész klónjai, hiszen a VILÁGURALOMHOZ koronára van szüksége...

ISTEN KORONÁJÁRA!!!
...az meg, akárhogy is szemlélem: NÁLUNK VAN!
...a MAGUNKFAJTÁNÁL!
...a JÓISTEN BEVÁLASZTOTT NÉPÉNÉL!
MINDÖRÖKRE!!!
palostrend 2010.08.29 18:15:36
"IZRAEL" a TOLVAJ "ÁLLAM"; - a legveszélyesebb a világra!!!

Zsidó származású olvasó levele: "Soha többé nem akarok visszamenni Izraelbe!"

Nagyon sokáig gondolkoztam azon, hogy írjak-e önöknek, de úgy gondolom, ezen élményeimet semmiképpen sem hallgathatom el. Először is le kell szögeznem, hogy családom zsidó származású, de semmiképp sem vagyunk vallásos zsidók, mindenképpen magyarnak és hazafinak tekintjük magunkat, hiszen tudjuk, nem a származás számít, hanem a hazaszeretet...
Az antiszemitizmustól mindig is tartózkodtam, habár mindig rossz szemmel néztem Izrael állam agresszív politikáját, illetve az európai térségben meglévő felvásárlási tendenciát... Most azonban mégis arra ragadtatom magam, hogy kendőzetlenül leírjam azokat az élményeket, amelyek akaratom ellenére értek, mikor Izrael területére léptem. Egy kint élő rokonom hívott meg, eleinte húzódoztam, ám amikor olyan gáláns volt, hogy felajánlotta, fizeti a 200 ezer forintos útiköltséget oda-vissza, elfogadtam a meghívást. A meghívás csak nekem szólt, egy hét időtartamra.
Mivel tudatában voltam a Közel-Keleten uralkodó áldatlan állapotoknak, terrorveszélynek és fokozott biztonsági intézkedéseknek, utazásom előtt tájékozódtam az interneten. Több helyen olvastam, hogy sokszor ok nélkül zaklatnak, meghurcolnak és visszafordítanak külföldi állampolgárokat, de ezt nem vettem annyira komolyan, mivel mindig is szelíd, törvénytisztelő humánértelmiségi voltam, engem ugyan ellenőrizhetnek, nincs rejtegetnivalóm.
Augusztus elején indult a gépem Tel-Avivba, azaz pontosabban a Ben Gurion Reptérre, s mivel hívő református vagyok, optimistán vágtam neki a szent földnek... Rokonom, aki meghívott, egyébként apám anyai nagynénje, elvileg ott várt rám a reptéren, e-mailben azt írta, nincs mitől félnem. Annyira nem is féltem, csak akkor leszálltam a gépről és sor került a vám- és poggyászvizsgálatra, akkor kezdtem kicsit remegni. A hosszú sorból találomra emeltek ki 5-10 embert a biztonságiak, akiket zöld egyenruhás, huszonéves katonafiúk kísértek.
Én is beleestem a szúrópróbába, egy fiatal, huszonöt év körüli lengyel lánnyal együtt egy biztonsági őr és két katonafiú beterelt minket egy apró, ablaktalan szobába a poggyászunkkal együtt. Még ekkor sem féltem annyira, hiszen nem volt mit rejtegetnem. Az idősebb biztonsági őr feltúrta a táskámat, aztán megkérdezte, mit keresek Izraelben. Angolul kérdezett, angolul válaszoltam, hogy egy rokonomhoz jöttem látogatóba, egy hétig szándékozom az országban tartózkodni. Közben mellettem túrta fel a két fiatal kiskatona a lengyel lány táskáját, majd ráparancsoltak, hogy vetkőzzön, motozás lesz.
Én igyekeztem elfordítani a tekintetemet, a fiúk szemmel láthatólag élvezték a lány megalázását. Mikor a melltartóját nem akarta levenni, az egyik katonafiú a géppisztolya tusával vállba vágta és letépte róla. Engem közben a biztonsági tiszt minősíthetetlen hangnemben, kezdetleges angolságával arról faggatott, miért nem tudok héberül, ha él itt rokonom és a nevem alapján zsidó származású vagyok...
Nem tudtam mire vélni a dolgot, mondtam, hogy magyar vagyok - a lány közben felöltözhetett, miután a fehérneműjét is levetették vele, félig már sírt -, magyar az anyanyelvem és keresztény vagyok... Erre ordít velem, hogy mit képzelek, hogy idejövök az ő országukba, és még héberül sem tudok, különben is tudja, hol van Magyarország, az a szar kis közép-európai állam, amit a befektetőik már félig felvásároltak... Értetlenkedem, kérem, hogy ne szidja az országomat, mire úgy orrba vágott, hogy eleredt az orrom vére. Megszédültem, a két kiskatona emelt fel és fogott közre. A biztonsági tiszt a szemembe vágta, hogy biztos magyar kém vagyok és a palesztinokkal működöm együtt. A lengyel lányt közben a vetkőztetés után egy-két angol szitokszó (pl. bitch - kurva) kíséretében kidobták a helyiségből, úgy tűnik, ő nem volt gyanús, csak szórakoztak vele. Én feleltem, hogy nem vagyok kém, szakmámra nézve tanár vagyok, és semmi közöm semmiféle titkosszolgálathoz. A biztonsági őr rám parancsolt, hogy ne hazudjak, majd elővette jókora pisztolyát és közölte, hogy az ilyen embereket a hatályos törvények szerint helyben agyonlövik, fogjam be, én, büdös magyar. A pisztolyt a fejemhez tartotta, gondoltam, le azért nem lő, de megijedtem, végül megfordította és a markolatával fejbe vágott. Megint megtántorodtam, vérzett a halántékom, újra a két kiskatona állított talpra.
Még magamhoz sem tértem, mire a biztonsági őr cinikusan közölte, hogy ha már összevéreztem az ő szent irodáját, takarítsam fel. Ennek vonakodtam eleget tenni, mire intett a kiskatonáknak. Az egyik gyomorszájon vágott a fegyverével, földre kerültem, legalább két-három percig rugdostak. Mindenem fájt, bár éreztem, hogy csontomat nem törték, erre nyilván vigyáznak. Végül is felállítottak, aztán a biztonsági tiszt közölte, hogy a kihallgatás véget ért, a vizsgálaton nem mentem át, kémkedés gyanújával haladéktalanul kitoloncolnak, és örüljek, hogy ennyivel megúszom, mert a kémeket az izraeli bíróság jellemzően halálra ítéli, és itt nem szórakoznak, mint Európában, hanem bizony az ítélet után egy héttel főbe lövik az embert és jelöletlen sírba dobják, mint valami állatot.
Nem értettem semmit, de szólni már nem mertem, nem akartam újabb verést. Rájuk hagytam, legyek kém, legyek bármi, csak jussak innen el. A két kiskatona egy bűzös, kétszer két méteres zárkában vitt, majd szó nélkül rám zárták az ajtót. Megkérdeztem, mi lesz velem, mire az egyik röhögve azt felelte, úgyis lelövünk és meggyalázzuk a hulládat, a másik viszont lecsitította és azt mondta, nyugodjak meg, nem lesz semmi, kitoloncolnak, nemsokára felraknak az első budapesti gépre, vagy bármelyikre, ami a térségbe tart.
Nem tudtam, meddig leszek a zárkában, de a karórám szerint alig telt el négy-öt óra, mire értem jött két másik fiatal katona, és közölték, hogy készüljek, felraknak egy Bécsbe tartó gépre, onnét meg már csak hazatalálok, természetesen saját költségemre. Mivel követelmény a napi száz amerikai dollár költőpénz, volt nálam nyolcszáz dollár, amit persze nem akartam elkölteni. Egy irodába vittek, ahol egy unott arcú, középkorú férfi közölte, hogy 450 dollár, átszámítva olyan 95000 forint a visszaút költsége, ezt fizessem ki a nálam lévő pénzből. Az egyik kiskatona kivett a tárcámból öt darab százdollárost, meg sem szólaltam, aztán a kezembe nyomtak egy héber nyelvű cetlit mint elismervényt, amiből persze egy szót sem értettem. Még észbe sem kaptam, mikor az egyik katona kezembe nyomta az útlevelemet, karon fogtak és felvezettek egy Bécsbe induló repülőgépre, leültettek, és közölték, hogy a poggyászom már a csomagtérben, jó utat.
A gép felszállt, én mocskosan, véresen, mosdatlanul érkeztem meg Bécsbe, zúzódásokkal, hámsérülésekkel. Itt jegyet váltottam a maradék pénz euróra váltása után egy budapesti intercityre, így jutottam haza... Ennyit láttam tehát Izraelből, ami meggyőzött arról, hogy soha-soha ne akarjak oda visszamenni. Mert "ezek" ilyenek. Nyilván nem szabad hatmillió zsidó emberről kollektív ítéletet mondani, de az izraeli állam politikája paranoiás és idegengyűlölő, a nem-zsidó ember élete pedig egy fabatkát sem ér, de még azé sem, aki szegről-végről zsidó, mint én, csak mondjuk nem véresszájú cionista...
Rokonom e-mailben persze szabadkozott. Én elmentem orvoshoz, látleletet vetettem a sérüléseimről, amelyek bár nyolc napon belül gyógyulók voltak, mégis elégségesek ahhoz, hogy panaszt tegyek. Aztán hagytam az egészet a fenébe, végül is minek rohangáljak a sóhivatalba, kinél tegyek panaszt? Az izraeli nagykövetségen? Jó vicc, esetleg ott is lekevernek egy-két pofont. Meg aztán sok helyre elér a cionizmus keze, nem akarok bonyodalmakat, elveszteni az állásomat, a jó híremet.
De mégis megírtam önöknek mindezt, mert úgy vélem, a magyar embereknek, és általában az embereknek tudniuk kell, mire számíthat, ha Izraelbe utazik. Megverhetik, megalázhatják, saját költségén indokolatlanul visszaküldhetik...
Kérem, amennyiben levelemet közlik, azt névtelenül tegyék. Tanúságul szolgálhat ez a felháborító eset, amin én nagyjából már túltettem magam, minden jóhiszemű és tisztességes embernek, aki eddig azt hitte, az izraeli állam toleráns és ér ott valamit az ember, ha nem zsidó... Igyekszem nem elhinni azoknak az állításoknak a jelentős részét, amelyeket időről időre a Zsidóbűnözés rovatban olvasok, de ezek után úgy érzem, bármi megtörténhet...

R. D.
Gyurcsány Ferenc blogjában - melyből a nemzetbiztonsággal szemben az elitbiztonság okán, hírem miatt ki vagyok tiltva, hogy nevemmel regisztrálni sem engedtek - egy kisvárosi pszichológusnővel, bizonyos Rékával folytatott Internetes párbeszéde elevenedik meg. A pszichológusnő…..
palostrend 2010.02.10 17:34:12
ORBÁN a ZSIDRÁK és a BŐ GATYA...

A jogot és annak véglényeit, az a pokolfajzat oltotta a NÉP közibe, akik a világuralomért fojtatott vérengzéseik tetthelyein, koncepciós perekkel szürcsölik ki a JÓISTEN földi MÁSÁBÓL az ELEVEN LELKIISMERETET és tüntetik el szaruvásznáról a TEREMTŐ IGAZSÁG „lúdbőrét”!

TUDOM …hogy a zsidók elsőbbségi és történelmi jogosultsága MAGYARORSZÁGRA, önmagában is közröhejes; - de mára a HOLOKAUSZTIPAR egyik fő irtásának számít. Pedig azon ősnépek, akiken már volt módjukban átgázolni, vagy akikre csak egy emberöltőre is rátelepedtek ezek a kullancsok - azok már mindnyájan (TAPASZTALATBÓL!) örökítik át utódaikba, hogy bármi lehetsz ebben a földi létformában csak ZSIDÓ NE LÉGY! vagy azzá NE VÁLJ! – mert ennél lejjebb már nincs „élhető állapot”, hiszen LELKIISMERET nélkül minden, de MINDEN: ZSIDRÁK és TALMUD!
EZÚTON …a zsidó, mint vírus sehol sem lehet ELSŐ vagy „HONFOGLALÓ” mert létük a zsigerelés, a fölzabálás – az egészséges szervezeten, való élősködés.
Ennek a VÉRSZÍVÓ létnek pedig előfeltétele egy egészséges ŐS NAP NÉP vagyis olyan FŐDONOR, akiből szinte ájulásig lehet szívni a VÉRT.

Van a cionistáknak „történészük” százával de Orbán Ferenc a
www.zsido.hu-n is azt merészeli állítani „A magyar zsidóság története” c. kreálmányában, ami azért már a kendéknek is hegymenet: „A magyarság még a honfoglalás előtt kapcsolatba került a zsidó vallásra tért kazárokkal, akiknek Volga menti fővárosáról, Itilről nevezik a magyar nép vándorlásának talán legfontosabb állomáshelyét Etelköz-nek.
Amikor a magyarok a Kárpát-medence irányába továbbindultak, két kazár törzs, az úgynevezett kabarok csatlakoztak hozzájuk. A magyar honfoglalás (895 körül) vezérének, Árpádnak egyik felesége is kabar leány volt. A honfoglaláskori temetkezési helyek között, Békéscsaba környékén a zsidó vallás előírásaira utaló sírcsoportokat találtak.” Ami sok - az már SOKK!
Orbán Fletónak, ennek a cionista bérencnek érvül szolgál a Habsburgok történelemhamisítóitól átvett ún. „honfoglalói” hazugságáradat és DEGRAD állás! - amiről nagyon is TÉNYSZERŰEN az összes korabeli ARANYTOLLÚ KRÓNIKÁS minimum, mint visszaköltözésről, hazatelepülésről nyilatkozott.
„A „honfoglalás” mint elmebeteg szófonat 150 éves, ha lehet; - és éppen úgy cseng, mint akik a „magyarkodást” vagy a „gyűlöletbeszédet” pödörték! Kézai Simon (1283) „visszaköltözésnek”, Thuróczy János (1488) „visszatérésnek”, Székely István (1559) és Heltai Gáspár (1575) „második bejövetelnek” nevezik Árpád népének a Kárpát-medencébe való beköltözését.” De Anonymus a XIII-ik században, a Képes Krónika (1358), Ranzano (1490) és „Bonfini mester – 1497 – is csak a nagy visszaköltözésről írnak és adnak számot.”
Orbán Frank ezt azért tusolja el, hogy ne vörösödjön „belé” kabospofája. Ja, hogy tud-e ezekről?! Naná! MIAZ-HOGY!!! Orbán ügynök, aszott móriczka! agyával, kötelességből sorvasztja a JÓISTEN NÉPÉT és törzsszövetségeseinket, máskülönben nem tudná NAGYÍTANI a hazátlan „megállómánok” és vándorló heréskedők (kereskedők!), társadalomra gyakorolt (ártó) hatását.

…hogy ez a hatás itt a bomlasztás, a pusztítás, az öldöklés netovábbjaként a család-család, testvér-testvér, szomszéd-szomszéd, barát-barát megosztásának véres frusztrálása, arról se tanulmány, se kiadvány… …annál inkább egy vadidegen álláspont elültetése!
A mostanság Torontóban tengődő Landeszmann György főrabbi már 1993 februárjában sikeresen kihányta magából az éppen aktuális Heti Magyarországban: “… ha kivonjuk a magyar kultúrából a zsidókat, akkor csak a bőgatya és a fütyülős-barack marad.” Ez a sértett farok tényleg majdnem mindent elsütött. …de tényleg csak majdnem, mert ha jobban ledugja a mutatóujját, akkor még azt is +ÉRHETTE volna ez a vén sarlatán, hogy sugárban tódul a „vér az agyába”…

…és akkor +MEGÉRTHETTE volna, hogy ez a HUNMAG népcsoportok számára is oly kedves, a Lúdas Matyiból ismertté vált BŐGATYA, mostani ismereteink szerint, lábfejhangon is legalább 8000 éve DÍVIK.

Ami annyit tesz, hogy előbb hordtunk gatyát, minthogy a zsidók nagy GÉNEZÉSE „lezajlódhatott” volna itt - a FÖLDGOLYÓN! A fütyülős-barack meg éppen ehhez az életszeretethez adott ÍZT és ÍZ LELÉST! mert akkoron épp NÉLKÜLÜK volt olyannyira élhető és szerethető az ÉLET és a LÉT minden csodás formája!... :))
palostrend 2010.06.16 10:17:35
Viktorom!

8 évet töl­töt­tél vissza­vo­nul­tan a ki­vá­rás­ra ala­poz­va, hogy hát­ha megint a kon­dér­hoz en­ged a Bilderberg csür­he.
Ne­sze.
Most meg­kap­tad a tönk­re­tett és ki­fosz­tott or­szá­got.
29 pon­tod ugyan tet­szik mert szí­vet me­len­ge­tő és igaz­sá­gos, de....
...de a leg­na­gyobb ba­jom még­is az ér­ték­rend­del van, hogy a pá­lin­ka­fő­zés ott­ho­ni en­ge­dé­lye­zé­se szá­mod­ra fon­to­sabb mint a Magyartalan Tudományos Akadémia fel­szá­mo­lá­sa... a MAZSIHISZ át­vi­lá­gí­tá­sa és há­bo­rús bű­nö­se­i­nek, ha­za­áru­ló­i­nak le­ül­te­té­se...a ma­gyar­gyű­lö­lő Márai ala­pít­vány fel­szá­mo­lá­sa...a MAGYAR BANKRENDSZER meg­te­rem­té­se... a zsi­dók ve­ze­tő po­zí­ci­ók­ból va­ló ki­eb­ru­da­lá­sa nem­zet­vé­del­mi okok­ból "iz­ra­e­li" min­tá­ra...56 valós eseményeinek feltárása...és még so­rol­hat­nám nap­es­tig; - élet­sze­rűbb és élet­be­vá­góbb len­ne, hogy Magyarország ma­gyar ma­rad­has­son.
Viszont így, hogy a bu­da­té­té­nyi ki­la­kol­ta­tást is (ígéreted ellenére!!!) agyon­hall­ga­tás­ra ítél­té­tek, ké­te­lye­im tá­mad­tak.
...és nem csak azért mert Soros rab­szol­gá­ja és adó­sa vagy éle­ted vé­gé­ig, ha­nem azért mert megint át aka­rod gyur­csá­nyi min­tá­já­ra kúr­ni a fe­je­met....
...és megint el akarsz lop­ni az éle­tem­ből 20 évet...
Úgyhogy azt ja­val­lom ha­tá­ro­zot­tan és még sze­lí­den, hogy szed­jé­tek össze ma­ga­to­kat vagy a sá­tor­fá­to­kat vagy a Jó­Is­ten­nel gyű­lik + a bajotok...immáron 1 va­lós ar­mag­ed­don­ban.
...mert ügye mondanom se kell, hogy amíg BUDAHÁZY-t benn tartatod, addig Ti álltok vesztésre 1 JOBBIK VILÁGBAN?!
palostrend 2010.08.29 18:08:50
"IZRAEL" a TOLVAJ "ÁLLAM"; - a legveszélyesebb a világra!!!

Zsidó származású olvasó levele: "Soha többé nem akarok visszamenni Izraelbe!"

Nagyon sokáig gondolkoztam azon, hogy írjak-e önöknek, de úgy gondolom, ezen élményeimet semmiképpen sem hallgathatom el. Először is le kell szögeznem, hogy családom zsidó származású, de semmiképp sem vagyunk vallásos zsidók, mindenképpen magyarnak és hazafinak tekintjük magunkat, hiszen tudjuk, nem a származás számít, hanem a hazaszeretet...
Az antiszemitizmustól mindig is tartózkodtam, habár mindig rossz szemmel néztem Izrael állam agresszív politikáját, illetve az európai térségben meglévő felvásárlási tendenciát... Most azonban mégis arra ragadtatom magam, hogy kendőzetlenül leírjam azokat az élményeket, amelyek akaratom ellenére értek, mikor Izrael területére léptem. Egy kint élő rokonom hívott meg, eleinte húzódoztam, ám amikor olyan gáláns volt, hogy felajánlotta, fizeti a 200 ezer forintos útiköltséget oda-vissza, elfogadtam a meghívást. A meghívás csak nekem szólt, egy hét időtartamra.
Mivel tudatában voltam a Közel-Keleten uralkodó áldatlan állapotoknak, terrorveszélynek és fokozott biztonsági intézkedéseknek, utazásom előtt tájékozódtam az interneten. Több helyen olvastam, hogy sokszor ok nélkül zaklatnak, meghurcolnak és visszafordítanak külföldi állampolgárokat, de ezt nem vettem annyira komolyan, mivel mindig is szelíd, törvénytisztelő humánértelmiségi voltam, engem ugyan ellenőrizhetnek, nincs rejtegetnivalóm.
Augusztus elején indult a gépem Tel-Avivba, azaz pontosabban a Ben Gurion Reptérre, s mivel hívő református vagyok, optimistán vágtam neki a szent földnek... Rokonom, aki meghívott, egyébként apám anyai nagynénje, elvileg ott várt rám a reptéren, e-mailben azt írta, nincs mitől félnem. Annyira nem is féltem, csak akkor leszálltam a gépről és sor került a vám- és poggyászvizsgálatra, akkor kezdtem kicsit remegni. A hosszú sorból találomra emeltek ki 5-10 embert a biztonságiak, akiket zöld egyenruhás, huszonéves katonafiúk kísértek.
Én is beleestem a szúrópróbába, egy fiatal, huszonöt év körüli lengyel lánnyal együtt egy biztonsági őr és két katonafiú beterelt minket egy apró, ablaktalan szobába a poggyászunkkal együtt. Még ekkor sem féltem annyira, hiszen nem volt mit rejtegetnem. Az idősebb biztonsági őr feltúrta a táskámat, aztán megkérdezte, mit keresek Izraelben. Angolul kérdezett, angolul válaszoltam, hogy egy rokonomhoz jöttem látogatóba, egy hétig szándékozom az országban tartózkodni. Közben mellettem túrta fel a két fiatal kiskatona a lengyel lány táskáját, majd ráparancsoltak, hogy vetkőzzön, motozás lesz.
Én igyekeztem elfordítani a tekintetemet, a fiúk szemmel láthatólag élvezték a lány megalázását. Mikor a melltartóját nem akarta levenni, az egyik katonafiú a géppisztolya tusával vállba vágta és letépte róla. Engem közben a biztonsági tiszt minősíthetetlen hangnemben, kezdetleges angolságával arról faggatott, miért nem tudok héberül, ha él itt rokonom és a nevem alapján zsidó származású vagyok...
Nem tudtam mire vélni a dolgot, mondtam, hogy magyar vagyok - a lány közben felöltözhetett, miután a fehérneműjét is levetették vele, félig már sírt -, magyar az anyanyelvem és keresztény vagyok... Erre ordít velem, hogy mit képzelek, hogy idejövök az ő országukba, és még héberül sem tudok, különben is tudja, hol van Magyarország, az a szar kis közép-európai állam, amit a befektetőik már félig felvásároltak... Értetlenkedem, kérem, hogy ne szidja az országomat, mire úgy orrba vágott, hogy eleredt az orrom vére. Megszédültem, a két kiskatona emelt fel és fogott közre. A biztonsági tiszt a szemembe vágta, hogy biztos magyar kém vagyok és a palesztinokkal működöm együtt. A lengyel lányt közben a vetkőztetés után egy-két angol szitokszó (pl. bitch - kurva) kíséretében kidobták a helyiségből, úgy tűnik, ő nem volt gyanús, csak szórakoztak vele. Én feleltem, hogy nem vagyok kém, szakmámra nézve tanár vagyok, és semmi közöm semmiféle titkosszolgálathoz. A biztonsági őr rám parancsolt, hogy ne hazudjak, majd elővette jókora pisztolyát és közölte, hogy az ilyen embereket a hatályos törvények szerint helyben agyonlövik, fogjam be, én, büdös magyar. A pisztolyt a fejemhez tartotta, gondoltam, le azért nem lő, de megijedtem, végül megfordította és a markolatával fejbe vágott. Megint megtántorodtam, vérzett a halántékom, újra a két kiskatona állított talpra.
Még magamhoz sem tértem, mire a biztonsági őr cinikusan közölte, hogy ha már összevéreztem az ő szent irodáját, takarítsam fel. Ennek vonakodtam eleget tenni, mire intett a kiskatonáknak. Az egyik gyomorszájon vágott a fegyverével, földre kerültem, legalább két-három percig rugdostak. Mindenem fájt, bár éreztem, hogy csontomat nem törték, erre nyilván vigyáznak. Végül is felállítottak, aztán a biztonsági tiszt közölte, hogy a kihallgatás véget ért, a vizsgálaton nem mentem át, kémkedés gyanújával haladéktalanul kitoloncolnak, és örüljek, hogy ennyivel megúszom, mert a kémeket az izraeli bíróság jellemzően halálra ítéli, és itt nem szórakoznak, mint Európában, hanem bizony az ítélet után egy héttel főbe lövik az embert és jelöletlen sírba dobják, mint valami állatot.
Nem értettem semmit, de szólni már nem mertem, nem akartam újabb verést. Rájuk hagytam, legyek kém, legyek bármi, csak jussak innen el. A két kiskatona egy bűzös, kétszer két méteres zárkában vitt, majd szó nélkül rám zárták az ajtót. Megkérdeztem, mi lesz velem, mire az egyik röhögve azt felelte, úgyis lelövünk és meggyalázzuk a hulládat, a másik viszont lecsitította és azt mondta, nyugodjak meg, nem lesz semmi, kitoloncolnak, nemsokára felraknak az első budapesti gépre, vagy bármelyikre, ami a térségbe tart.
Nem tudtam, meddig leszek a zárkában, de a karórám szerint alig telt el négy-öt óra, mire értem jött két másik fiatal katona, és közölték, hogy készüljek, felraknak egy Bécsbe tartó gépre, onnét meg már csak hazatalálok, természetesen saját költségemre. Mivel követelmény a napi száz amerikai dollár költőpénz, volt nálam nyolcszáz dollár, amit persze nem akartam elkölteni. Egy irodába vittek, ahol egy unott arcú, középkorú férfi közölte, hogy 450 dollár, átszámítva olyan 95000 forint a visszaút költsége, ezt fizessem ki a nálam lévő pénzből. Az egyik kiskatona kivett a tárcámból öt darab százdollárost, meg sem szólaltam, aztán a kezembe nyomtak egy héber nyelvű cetlit mint elismervényt, amiből persze egy szót sem értettem. Még észbe sem kaptam, mikor az egyik katona kezembe nyomta az útlevelemet, karon fogtak és felvezettek egy Bécsbe induló repülőgépre, leültettek, és közölték, hogy a poggyászom már a csomagtérben, jó utat.
A gép felszállt, én mocskosan, véresen, mosdatlanul érkeztem meg Bécsbe, zúzódásokkal, hámsérülésekkel. Itt jegyet váltottam a maradék pénz euróra váltása után egy budapesti intercityre, így jutottam haza... Ennyit láttam tehát Izraelből, ami meggyőzött arról, hogy soha-soha ne akarjak oda visszamenni. Mert "ezek" ilyenek. Nyilván nem szabad hatmillió zsidó emberről kollektív ítéletet mondani, de az izraeli állam politikája paranoiás és idegengyűlölő, a nem-zsidó ember élete pedig egy fabatkát sem ér, de még azé sem, aki szegről-végről zsidó, mint én, csak mondjuk nem véresszájú cionista...
Rokonom e-mailben persze szabadkozott. Én elmentem orvoshoz, látleletet vetettem a sérüléseimről, amelyek bár nyolc napon belül gyógyulók voltak, mégis elégségesek ahhoz, hogy panaszt tegyek. Aztán hagytam az egészet a fenébe, végül is minek rohangáljak a sóhivatalba, kinél tegyek panaszt? Az izraeli nagykövetségen? Jó vicc, esetleg ott is lekevernek egy-két pofont. Meg aztán sok helyre elér a cionizmus keze, nem akarok bonyodalmakat, elveszteni az állásomat, a jó híremet.
De mégis megírtam önöknek mindezt, mert úgy vélem, a magyar embereknek, és általában az embereknek tudniuk kell, mire számíthat, ha Izraelbe utazik. Megverhetik, megalázhatják, saját költségén indokolatlanul visszaküldhetik...
Kérem, amennyiben levelemet közlik, azt névtelenül tegyék. Tanúságul szolgálhat ez a felháborító eset, amin én nagyjából már túltettem magam, minden jóhiszemű és tisztességes embernek, aki eddig azt hitte, az izraeli állam toleráns és ér ott valamit az ember, ha nem zsidó... Igyekszem nem elhinni azoknak az állításoknak a jelentős részét, amelyeket időről időre a Zsidóbűnözés rovatban olvasok, de ezek után úgy érzem, bármi megtörténhet...

R. D.
Különös javaslattal állt elő a napokban Szegedi Márton, a Jobbik miskolci polgármester-jelöltje: kitelepítené, táborba zárná, valamint megfosztaná állampolgárságuktól az általa "cigánybűnözőknek" nevezetteket. A tábori étkezésben köztudottan jártas Szegedi…..
Tegnap belefutottam a kuruc.infó egy az LMP kommunista, MSZP-s és SZDSZ-es kötődéseit vizsgáló cikkébe. A keményen zsidózó írásban az idegenszívűséget a következővel is "bizonyították":A korlátlanul magyar hírportál cikkének ez a része azonban nem "egy…..
 Az MDF Facebook oldalán posztolták ki Szegő Péter írását, melynek a címe Zsidóként mért szavazok az MDF-re. A cikket nem olvastam el, és bevallom nincs is kedvem. Miért?Alapvetően zsidó vagyok, nem vallásos, de anyám zsidó, az egész családom akit ismerek zsidó, és valljuk…..
  Az íreket és az olaszokat összehozni a cigányokkal? Hát ez elég meredek. Ez volt előző két posztom kommentjeinek egyik tanulsága. Mi a cigány ebben a képletben? Jelző? Állapothatározó? Vagy a romani nép megjelölése? Talán az összes egyszerre. Ki a cigány, és ki a…..
Árokásó Top100 Vágó István 2009.02.18 07:01:00
Hithű, vonalas liberális szerint mindenki a maga sorsának kovácsa, és aki hülye, megérdemli a végzetét. Vágó István sokat tesz ezért az eszméért, amikor a hitelválság kellős közepén, ma is főműsoridőben buzdít hitelfelvételre. Nyilván boldog plazmatévé és újautó…..
palostrend 2010.08.24 18:55:48
Magyarország a MAGYAROKÉ!!!

Magyarok hazatelepítése, zsidók kivándoroltatása

Ilyen címmel jelent meg 1942-ben egy nemzetvédelmi kiadvány, melyet cionista körök által ugyan el lehet hallgattatni, de a benne tárgyalt problémák mégsem söpörhetők szőnyeg alá.

Dr. Szabados Mihály, a Külföldi Magyarokat Hazatelepítő Magyar Királyi Kormánybiztosság előadója Dr. Makay Dezső, a Magyar Főudvarnagyi Bíróság és az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga elnöke előszavával megjelent, 1945-ben indexre tett nemzetpolitikai értekezése ma is megszívlelendő. Helyesen állapította meg benne, hogy a Trianont megsemmisíteni hivatott európai revíziós kísérleteknél is fontosabb a „rohamos népszaporodás”-t elősegítő „földhöz kötött, biztos, megingathatatlan gazdasági létalappal bíró, öntudatos magyar kisemberek tömege” (7. old.) általi nemzetmegmentés: „Eredményesen semmi mással, csak rohamos népszaporodással, testben és lélekben egyaránt erős magyar népi tömegekkel vethetünk gátat a magyarságot kívülről és belülről egyaránt fenyegető veszedelmeknek.”

Nemzetpolitikai stratégiánk alaptétele könyve lényegét összegző alábbi javaslatterve, miszerint a magyarság „minőség- és mennyiségbeli megerősítésére az alábbi módok és lehetőségek vannak (7. old.): „A Csonka-Hazában legsúlyosabb gazdasági, szociális, egészségügyi viszonyok között élő széles magyar néprétegeknek megfelelő, erőteljesebb s főleg nagyobb gyakorlati eredményekkel járó, azonnal ható, mélyre nyúló gazdasági és szociális politikával az értékemelő, tisztességes megélhetést biztosító munkalehetőségekhez juttatása. Ennek eszközei a legszélesebb falusi magyar néprétegeket felölelő telepítés, illetőleg birtok-kiegészítés és a mezőgazdasági termelés belterjesítése, másrészt a magyarság testéről az idők során az ezer éves határokon kívül idegenbe szakadt s a magyarságra nézve már-már elveszni látszó magyar tömegeknek Magyarországba való visszatelepítése s ezzel egyidejűleg az idegen népelemű zsidóknak Magyarországból való kivándoroltatása, s az általuk a gazdasági stb. életben jelenleg betöltött helyeknek a magyarság kezére való adása.”

Mai helyzetünk ismeretében, a Trianon óta eltelt kilencven esztendő terheivel a hátunkon persze könnyen tűnhet úgy az olvasónak, délibábkergetés a magyarok hazatelepítése és a zsidók kivándoroltatása, azonban megítélésünk szerint még sincs ennél eredményesebb, hosszabb távon nemzeti életlehetőségeinket biztosító alapvetés, még akkor sem, ha az „idegenbe szakadt” magyarság millióinak hazatelepítése rengeteg kérdést vet fel. Még mielőtt valaki azzal vádolná a szerzőt, hogy javaslatával a haramia utódállamok magyarságának egészét akarná szülőföldje elhagyására kényszeríteni, leszögezendő, hogy terve (19. old.) az utódállamokon kívül „a magyarságukban leginkább veszélyeztetett” véreinkre vonatkozott elsősorban (számukat az akkori statisztikák alapján 900 000-ben jelölte meg (beleértve ebbe (15. old.) „a Moldvában részben elrománosodott 110 000 csángó magyar közül remélhetőleg még megmenthető mintegy 60-70 000 csángó”-t is), amelyet mellesleg a Teleki-kormány el is fogadott 1940. november 13-i ülésén (20. old.), tekintettel az „elmagyartalanodás veszélye” (22. old.) következtében arra, hogy „magyar vérben sajnos nem vagyunk oly gazdagok, hogy egyetlenegy magyarról is lemondhassunk” (21. old.).

A visszatelepülést szerinte természetesen csak felelős kormányprogram alapján lehet fokozatosan végrehajtani, előfeltételéül szabva a külföldi magyarok helyzetének pontos felmérését, a „származáshelyi és családi kataszterük” elkészítését szolgáló „adatfelvevő munká”-t (24-25. old.), leszámolva a visszatelepítés eredményességében eleve „kételkedőkkel” és „gáncsvetőkkel”, hangsúlyozván, hogy „kellő felvilágosítás, lelki és érzelmi előkészítés után, elenyészően csekély kivételtől eltekintve, a külföldi magyar tömegek bizonyára szívesen hazavándorolnának, ha részükre itthon a tisztességes és biztos megélhetés előfeltételei biztosíttattak”, amire „legjobb példa” „a bukovinai székelyek hazatelepítése”: „Bukovinából a székelyek az utolsó emberig hazajöttek (28. old.), „százas tömegekben” menekülve „1940-1941-ben a román üldözések poklából haza, Magyarországra” (29. old.).

Talán nem is kevesen mondják, hogy mindez ma már elérhetetlen, mindenesetre a szerző szándékának tisztaságát senki nem vonhatja kétségbe, mint ahogyan azt sem, hogy miért tartotta fontosnak a zsidókérdés „intézményes” és „tervszerű” megoldásaként kivándoroltatásukat, leszögezve, hogy addig kell őket „Magyarországból intézményesen kivándoroltatni, amíg abból az országnak, a magyarságnak nem kára, hanem haszna van, amíg tehát vagyonukat, gazdagságukat külföldre ki nem mentik” (31. old.), elismerve ugyanakkor, hogy ezt hazánk egymagában aligha tudja megoldani, csak a hasonló helyzetben lévő államok együttműködésével, nem hagyva továbbá kétséget, hogy minden zsidó kitelepítendő, „még ha kikeresztelkedett is” (ennek viszont fajbiológiai és genetikai szempontból kétségtelenül ellentmond az a felvetése, miszerint megfontolás tárgyává teendő, hogy „az olyan félvér keresztény zsidót, akiben tősgyökeres (nem asszimilált) magyar vér van, nem lehetne-e Magyarországon meghagyni” (33. old.).).

Kivándorlásuk indoklásául leszögezte mindazon mellette szóló, statisztikailag igazolt tényeken alapuló érveket, melyeket nem zsidó részről nemzetközi viszonylatban leginkább Pierre Paul Leroy-Beaulieu, du Mesnil-Marigny, Houston-Stewart Chamberlain, magyar viszonylatban Bosnyák Zoltán, Dánér Béla, Dezséri Bachó László, id. Egan Lajos, Istóczy Győző, Kovács Alajos, Ónody Géza, Verhovay Gyula, Zimándy Ignác, zsidó részről Fejér Lajos, Giovanni Papini és Otto Weininger megfogalmaztak, nyomatékosítván, hogy „a zsidóság kivándoroltatásánál nem fogadhatják el a magyarokat érzelmi szempontok. Részben ugyanis a zsidók bevándorlása is előidézte az ugyanarra az időszakra eső súlyos magyar vérveszteséget okozó milliós magyar kivándorlást. Másrészt az üzleti életben legtöbb esetben irgalmat nem ismerő zsidók gazdasági politikája minden részvét nélkül megrövidítette a nekik gazdaságilag kiszolgáltatott magyarságot. Egyébként érthetetlen és lehetetlen is lett volna a magyarországi zsidóságnak oly rövid idő alatti oly aránytalanul nagy vagyonosodása, vagyonhalmozása. Végül a magyaroknál vagyonosabb zsidók is bizonyára minden lelkiismeretfurdalás nélkül foglalták el a magyaroktól a saját országukban őket jogosan megillető magyar gazdasági, társadalmi, kulturális stb. életben jól jövedelmező, vezető, irányító állásokat. Ugyanakkor pedig a magyar sorsközösség áldozatvállalásánál, így a világháború véráldozatánál is messze elmaradtak a magyarok mögött.” (Ennek részleteiről kitűnő látlelet Egán Lajos és Kontra Aladár röpirata: Magyarok Romlása. Bp. 1913. Stark Ferenc Könyvkereskedése, Élet Irodalmi és Nyomda Rt.) Egyébként kivándoroltatási kívánsága alátámasztására idézte (34. old.) a „Zsidó Sárgakönyv” egyik íróját, D. Sabbatai-t is, aki szerint „a magyarországi zsidókérdés megoldására egyetlen, célra vezető és gyökeres megoldásként a zsidóknak Magyarországból való kivonulását jelzi, az a zsidók érdeke is, mert a magyarországi zsidóság elpusztulhat, ha nem néz szembe a valósággal és a valóságos lehetőségekkel.” (Hozzáteendő, hogy számos hazai zsidó szerző is lényegében ugyanerre a végkövetkeztetésre jutott, mint például Szilárd Andor, aki röpiratában (Így kell megoldani a zsidókérdést! Bp.1939. Szerző, Rechnitz és Pauker Könyvnyomdája) megoldási javaslatként vagy kiemelt adófizetést, vagy ennek elutasítása esetén önkéntes kivándorlásukat javasolta „200 000 négyzetkilométer kiterjedésű, lakható, tűrhető, vagyis kibírható klímájú területre”, ahol „12-14 000 000 (tizenkettő usque tizennégy millió) egyén letelepedhetik és meg is élhet” (13-14. old.), vagy 1944-ben dr. Berend Béla főrabbi.)

A trianoni haramiaállamokban élő zsidóság nemzetünkhöz viszonyulása megerősítette érvelését, ugyanis (34. old.) „a trianoni békeparancs következtében Magyarországtól elcsatolt területeken élő zsidók” „tömegesen, szinte egységesen fordultak el a magyarságtól. Az utódállamokhoz csatolt 496 000 főnyi zsidóságból az 1910. évi magyar népszámlálás szerint még 258 002 zsidó vallotta magát magyarnak (52 %), addig az 1930. évi utódállamok-beli népszámlálások szerint már alig 75-80 000, mintegy 15 %, míg 85 % más nemzetiségűnek. (Dr. Szabados Mihály: Az országcsonkítással elszakított zsidók és a magyarság. Katolikus Szemle, 1938. április)”. Véletlen-e a szerző e tényekből levont következtetése, az, hogy a jelek szerint a történelmi próbatételt „igen rosszul állották meg a zsidók. Úgy látszik, a hűség nem a zsidó tulajdonság”, amiért „joggal nem igényelhet méltányosságot”. („Hűségük”-ről alighanem elég elolvasni Jócsik Lajos kiváló könyvét (Idegen igában. Húsz év cseh uralom alatt. Bp. 1940. Athenaeum), amelyből megtudjuk, hogy a felvidéki zsidók „idegesen helyezkedni próbáltak a volt és az új gazdanép között” (197. old.): „A kisebbségi évek során a zsidóság nagy tömegei kapcsolatukat a magyarsággal visszafejlesztették és az új gazdanép felé törekedtek. A magyar iskolák helyett a zsidó fiatalság a többségi iskolákat kereste fel. A háború előtt a Felvidéken a zsidóság volt a legagilisabb eleme a magyarosodásnak. A háború után éppoly lelkesen segíti a csehesítést és a szlovákosítást. Kárpátalja falvaiban a csendőrök és a fináncok gyermekei mellett a zsidók gyermekei járnak a cseh iskolákba. Sok helyen maga a zsidóság kéri érdekből, kiszolgáltatottságból vagy opportunizmusból a szláv iskolák létesítését. Érsekújvárott a magyar zsidó neológ felekezeti iskola egyik napról a másikra tanítóstul és tanulóstul szlovákká alakult át. A kisebbségi élet elején a zsidó fiatalság még magyar középiskolákat végez félig vagy egészen, de az egyetemeken már mint cseh és szlovák hazafiak jelennek meg.” (198-199. old.) Személyes tapasztalatból is ismerte őket (199-200. old.): „Volt nem egy zsidó osztálytársam, aki velem együtt végezte az egyik felvidéki kisebbségi magyar középiskolát. Az egyetemen a nacionálék kitöltésénél kitartóan szlovákoknak vallották magukat, hogy meneküljenek azoktól a következményektől, amelyekkel a magyar nemzetiség bevallása járt a cseh főiskolákon. A katonaságnál ugyanakkor abba a kellemetlen helyzetbe kerültek, hogy nyíltan kellett megvallaniok nemzetiségi hovatartozandóságukat. A tiszti iskolában többször állítottak össze például nemzetiségi statisztikákat az önkéntesek bevallása alapján. Említett osztálytársaim közül többen három statisztikai felvételnél három nemzetiséget vallottak be. Először zsidók voltak, tehát zsidó nemzetiségű izraeliták. A második bevallásnál németeknek mondták magukat, a harmadik statisztikai felvételnél már szlovákok voltak. Bizonytalanul ingadoztak a csoportok között s állásfoglalásukat az a szempont határozta meg, hogyan biztosíthatják egyéni érdekeiket és érvényesülésüket. (A visszacsatolás után ismét magyarok.)”)

Miként írja (34. old.), mind külföldi rászorult magyarjaink visszatelepítése, mind a hazai zsidóság kivándoroltatása „csakis és kizárólag állami feladat lehet és ezt a munkát egy és ugyanaz a kormányzati szerv kell, hogy végezze. Nem végezheti tehát ezt a munkát nyerészkedésre törekvő magánvállalat, amely éppen emiatt a minél nagyobb haszon reményében a tiltó rendszabályok kijátszásával az állam nagy károsodására esetleg a zsidók vagyonát tilos úton ki akarná menteni.” A zsidóságnak így a keresztényszocialista társadalmi igazságosság elvei alapján visszafoglalt vagyonából valósítható meg szerinte véreink hazatelepítése, lehetővé téve az „itthoni zsidó üzletek, kereskedelmi és ipari üzemek elsősorban a hazatelepítendő külföldi magyarok részére” való fenntartását, hogy „így elhelyezésüket és boldogulásukat, a magyar földben leendő meggyökerezésüket könnyebben biztosíthassuk” (42. old.).

A külföldi magyarjaink visszatelepítésével járó lakosságcsere eredményeként (51-52. old.) a „Budapestről s egyéb városokból elvándorló zsidók helyébe részben a hazai keresztény magyarok fognak bevándorolni a városokba, illetőleg helyüket elfoglalni, részben pedig a zsidók által elhagyott foglalkozási, gazdasági ágakat, házukat, lakásukat, ipari üzemeiket, kereskedői üzletüket stb. hazatelepítendő külföldi városlakó magyarok részére kell fenntartani és velük a fenntartott helyeket nagy gondossággal, előrelátással és szükséges rendszerrel betölteni”, így visszájára fordíthatók az addigi áldatlan állapotok, hiszen (61. old.) a „hazatelepítendő értékes iparos, ipari munkás, kereskedő és értelmiségi külföldi magyarokkal magyarrá és kereszténnyé tehetjük hazánk elzsidósodott városait is, így pl. Budapestet, Újpestet, Miskolcot, Debrecent, Munkácsot, Ungvárt, Nagyváradot, Kolozsvárt, Máramarosszigetet stb.”. E pontnál feltétlenül idéznünk kell „Az elsodort falu” íróját, Szabó Dezsőt, aki a „Virradat” hasábjain (Budapest visszafoglalása. 1921. febr. 11.) ugyanerre a következtetésre jutott: „Az 1910 óta Budapesten letelepült zsidók, bármily vallásúak (mi nem akarunk felekezeti politikát csinálni), visszatoloncolandók illetőségi helyükre. A rendelet kilencvenkilenc percentjében árdrágítókat, lánckereskedőket, zugügyvédeket, az emberiség morális söpredékét fogja érni, tehát tisztítás lesz az európai kultúremberiség érdekében. De nem svindli, tessék-lássék eltoloncolásokat kérünk. A legkiválóbb morális testületek ellenőrizzék, hogy az európai kultúra, az általános emberi morál e szégyenfoltjai tényleg eltávolíttatnak a magyarság fővárosából. Az így üresen maradt lakásokat, állásokat, üzleteket etc. Egy e célra alkotott bizottság ossza el a középosztály, munkásság és menekültek legérdemesebb, s arra leginkább rászoruló tagjai közt.” (Szabó Dezső vezércikkei a Virradatban. Bp. 1999. Szabó Dezső Emléktársaság, 76. old.)

A „Magyarok hazatelepítése, zsidók kivándoroltatása” szerzőjének kivándoroltatásukkal kapcsolatos állásfoglalásának jogosultságát megerősítette kora történelemtudományának klasszikus magyar képviselői közül Hóman Bálint (1885-1951) is (Magyar sors – magyar hivatás. Múlt és jövő. Bp. 1942. Athenaeum, 106-107. old.):

„Külső életformákra és nyelvi tekintetben a magyarhoz hasonulva, de népiségét megőrizve él népünk között a múlt században egyenként bár, de igen nagy tömegben beszivárgó zsidóság is. Beolvadását a magyar társadalom széles rétegeinek ösztönös elzárkózása mellett, erős faji öntudata s a magyarságtól idegen erkölcsisége és szellemisége akadályozta meg.

A nyugati keresztény kultúrközösség népeinek fiaiból a magyar társadalom közösségeibe illeszkedő egyének és csoportok – a történeti fejlődés szabályainak megfelelően – egy-két nemzedék multán áthasonlottak, beházasodtak, elkeveredtek, beolvadtak a történetileg kialakult magyar fajba és ma ennek a szerves részeként élnek. A keleti orthodox közösségből jött román és szerb jövevények – kevés kivétellel – még az értelmiségi réteg keretében sem tudtak áthasonulni, mert kultúrájuk más talajban gyökerezett. A zsidóság sem ment át ezen a folyamaton. Önként vagy kényszerítve – ezt vitatni lehet –, de önálló, sajátos világszemlélettel és felfogással élte és éli ma is a maga sajátos népi életét a magyarság körében. A régiek még igazodtak valamennyire a magyar közszellemhez: az újonnan jöttek teljesen elkülönültek és ezért a magyarság is idegeneknek tekintette és tekinti őket. Ezeknek az újonnan jött elemeknek a felforgató mozgalmakban, a romboló eszmeáramlatok terjesztésében vitt vezető szerepe, a zsidó értelmiségnek a magyar múlt hagyományaival és magyar fajtánk eszményeivel, társadalmunk gondolkodásával és a kereszténység eszméivel szembehelyezkedő szellemisége, mértéktelen gazdasági érvényesülése és erre alapított hatalmi törekvései napjainkban nálunk is kiváltották a ma Európa-szerte uralkodó zsidóellenes hangulatot. A magyarság – más népekhez hasonlóan – nem kívánja magába olvasztani, inkább kirekeszti nemzeti életéből az oda idegen testként beékelődő zsidóságot.”

Amint könyvéből mindvégig kitűnik, külföldi magyarjaink hazatelepítési tervét természetesen csak a Kárpát-Duna Nagyhaza Trianon előtti teljes területi egységén belül tartja maradéktalanul megvalósíthatónak, melyre ma hiába mondjuk, hogy „esély sincs” rá, mert ha valahol, hát itt igaz Deák Ferenc bölcsessége: „Amit erő vagy hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse újra visszaadhatják. De amiről a nemzet, félve a szenvedésektől, önként lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és kétséges.”

Végső soron ennek az időtlen igazságnak megszívlelésére tanít ma is Szabados Mihály műve.

Ifj. Tompó László
Árokásó Top100 Csintalan Sándor 2008.07.10 13:24:00
Az ügybuzgó KISZ-es és MSZMP-s múltjának többszörösen hátat fordító Csintalan úr egy köztünk élő árokásó legenda. A bársonyos rendszerváltást és az azt követő éveket olajozottan átélő közép-káder akkoriban még nem egy betelefonálós műsorban adta elő félálmosan…..
palostrend 2010.08.24 18:54:21
Magyarország a MAGYAROKÉ!!!

Magyarok hazatelepítése, zsidók kivándoroltatása

Ilyen címmel jelent meg 1942-ben egy nemzetvédelmi kiadvány, melyet cionista körök által ugyan el lehet hallgattatni, de a benne tárgyalt problémák mégsem söpörhetők szőnyeg alá.

Dr. Szabados Mihály, a Külföldi Magyarokat Hazatelepítő Magyar Királyi Kormánybiztosság előadója Dr. Makay Dezső, a Magyar Főudvarnagyi Bíróság és az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga elnöke előszavával megjelent, 1945-ben indexre tett nemzetpolitikai értekezése ma is megszívlelendő. Helyesen állapította meg benne, hogy a Trianont megsemmisíteni hivatott európai revíziós kísérleteknél is fontosabb a „rohamos népszaporodás”-t elősegítő „földhöz kötött, biztos, megingathatatlan gazdasági létalappal bíró, öntudatos magyar kisemberek tömege” (7. old.) általi nemzetmegmentés: „Eredményesen semmi mással, csak rohamos népszaporodással, testben és lélekben egyaránt erős magyar népi tömegekkel vethetünk gátat a magyarságot kívülről és belülről egyaránt fenyegető veszedelmeknek.”

Nemzetpolitikai stratégiánk alaptétele könyve lényegét összegző alábbi javaslatterve, miszerint a magyarság „minőség- és mennyiségbeli megerősítésére az alábbi módok és lehetőségek vannak (7. old.): „A Csonka-Hazában legsúlyosabb gazdasági, szociális, egészségügyi viszonyok között élő széles magyar néprétegeknek megfelelő, erőteljesebb s főleg nagyobb gyakorlati eredményekkel járó, azonnal ható, mélyre nyúló gazdasági és szociális politikával az értékemelő, tisztességes megélhetést biztosító munkalehetőségekhez juttatása. Ennek eszközei a legszélesebb falusi magyar néprétegeket felölelő telepítés, illetőleg birtok-kiegészítés és a mezőgazdasági termelés belterjesítése, másrészt a magyarság testéről az idők során az ezer éves határokon kívül idegenbe szakadt s a magyarságra nézve már-már elveszni látszó magyar tömegeknek Magyarországba való visszatelepítése s ezzel egyidejűleg az idegen népelemű zsidóknak Magyarországból való kivándoroltatása, s az általuk a gazdasági stb. életben jelenleg betöltött helyeknek a magyarság kezére való adása.”

Mai helyzetünk ismeretében, a Trianon óta eltelt kilencven esztendő terheivel a hátunkon persze könnyen tűnhet úgy az olvasónak, délibábkergetés a magyarok hazatelepítése és a zsidók kivándoroltatása, azonban megítélésünk szerint még sincs ennél eredményesebb, hosszabb távon nemzeti életlehetőségeinket biztosító alapvetés, még akkor sem, ha az „idegenbe szakadt” magyarság millióinak hazatelepítése rengeteg kérdést vet fel. Még mielőtt valaki azzal vádolná a szerzőt, hogy javaslatával a haramia utódállamok magyarságának egészét akarná szülőföldje elhagyására kényszeríteni, leszögezendő, hogy terve (19. old.) az utódállamokon kívül „a magyarságukban leginkább veszélyeztetett” véreinkre vonatkozott elsősorban (számukat az akkori statisztikák alapján 900 000-ben jelölte meg (beleértve ebbe (15. old.) „a Moldvában részben elrománosodott 110 000 csángó magyar közül remélhetőleg még megmenthető mintegy 60-70 000 csángó”-t is), amelyet mellesleg a Teleki-kormány el is fogadott 1940. november 13-i ülésén (20. old.), tekintettel az „elmagyartalanodás veszélye” (22. old.) következtében arra, hogy „magyar vérben sajnos nem vagyunk oly gazdagok, hogy egyetlenegy magyarról is lemondhassunk” (21. old.).

A visszatelepülést szerinte természetesen csak felelős kormányprogram alapján lehet fokozatosan végrehajtani, előfeltételéül szabva a külföldi magyarok helyzetének pontos felmérését, a „származáshelyi és családi kataszterük” elkészítését szolgáló „adatfelvevő munká”-t (24-25. old.), leszámolva a visszatelepítés eredményességében eleve „kételkedőkkel” és „gáncsvetőkkel”, hangsúlyozván, hogy „kellő felvilágosítás, lelki és érzelmi előkészítés után, elenyészően csekély kivételtől eltekintve, a külföldi magyar tömegek bizonyára szívesen hazavándorolnának, ha részükre itthon a tisztességes és biztos megélhetés előfeltételei biztosíttattak”, amire „legjobb példa” „a bukovinai székelyek hazatelepítése”: „Bukovinából a székelyek az utolsó emberig hazajöttek (28. old.), „százas tömegekben” menekülve „1940-1941-ben a román üldözések poklából haza, Magyarországra” (29. old.).

Talán nem is kevesen mondják, hogy mindez ma már elérhetetlen, mindenesetre a szerző szándékának tisztaságát senki nem vonhatja kétségbe, mint ahogyan azt sem, hogy miért tartotta fontosnak a zsidókérdés „intézményes” és „tervszerű” megoldásaként kivándoroltatásukat, leszögezve, hogy addig kell őket „Magyarországból intézményesen kivándoroltatni, amíg abból az országnak, a magyarságnak nem kára, hanem haszna van, amíg tehát vagyonukat, gazdagságukat külföldre ki nem mentik” (31. old.), elismerve ugyanakkor, hogy ezt hazánk egymagában aligha tudja megoldani, csak a hasonló helyzetben lévő államok együttműködésével, nem hagyva továbbá kétséget, hogy minden zsidó kitelepítendő, „még ha kikeresztelkedett is” (ennek viszont fajbiológiai és genetikai szempontból kétségtelenül ellentmond az a felvetése, miszerint megfontolás tárgyává teendő, hogy „az olyan félvér keresztény zsidót, akiben tősgyökeres (nem asszimilált) magyar vér van, nem lehetne-e Magyarországon meghagyni” (33. old.).).

Kivándorlásuk indoklásául leszögezte mindazon mellette szóló, statisztikailag igazolt tényeken alapuló érveket, melyeket nem zsidó részről nemzetközi viszonylatban leginkább Pierre Paul Leroy-Beaulieu, du Mesnil-Marigny, Houston-Stewart Chamberlain, magyar viszonylatban Bosnyák Zoltán, Dánér Béla, Dezséri Bachó László, id. Egan Lajos, Istóczy Győző, Kovács Alajos, Ónody Géza, Verhovay Gyula, Zimándy Ignác, zsidó részről Fejér Lajos, Giovanni Papini és Otto Weininger megfogalmaztak, nyomatékosítván, hogy „a zsidóság kivándoroltatásánál nem fogadhatják el a magyarokat érzelmi szempontok. Részben ugyanis a zsidók bevándorlása is előidézte az ugyanarra az időszakra eső súlyos magyar vérveszteséget okozó milliós magyar kivándorlást. Másrészt az üzleti életben legtöbb esetben irgalmat nem ismerő zsidók gazdasági politikája minden részvét nélkül megrövidítette a nekik gazdaságilag kiszolgáltatott magyarságot. Egyébként érthetetlen és lehetetlen is lett volna a magyarországi zsidóságnak oly rövid idő alatti oly aránytalanul nagy vagyonosodása, vagyonhalmozása. Végül a magyaroknál vagyonosabb zsidók is bizonyára minden lelkiismeretfurdalás nélkül foglalták el a magyaroktól a saját országukban őket jogosan megillető magyar gazdasági, társadalmi, kulturális stb. életben jól jövedelmező, vezető, irányító állásokat. Ugyanakkor pedig a magyar sorsközösség áldozatvállalásánál, így a világháború véráldozatánál is messze elmaradtak a magyarok mögött.” (Ennek részleteiről kitűnő látlelet Egán Lajos és Kontra Aladár röpirata: Magyarok Romlása. Bp. 1913. Stark Ferenc Könyvkereskedése, Élet Irodalmi és Nyomda Rt.) Egyébként kivándoroltatási kívánsága alátámasztására idézte (34. old.) a „Zsidó Sárgakönyv” egyik íróját, D. Sabbatai-t is, aki szerint „a magyarországi zsidókérdés megoldására egyetlen, célra vezető és gyökeres megoldásként a zsidóknak Magyarországból való kivonulását jelzi, az a zsidók érdeke is, mert a magyarországi zsidóság elpusztulhat, ha nem néz szembe a valósággal és a valóságos lehetőségekkel.” (Hozzáteendő, hogy számos hazai zsidó szerző is lényegében ugyanerre a végkövetkeztetésre jutott, mint például Szilárd Andor, aki röpiratában (Így kell megoldani a zsidókérdést! Bp.1939. Szerző, Rechnitz és Pauker Könyvnyomdája) megoldási javaslatként vagy kiemelt adófizetést, vagy ennek elutasítása esetén önkéntes kivándorlásukat javasolta „200 000 négyzetkilométer kiterjedésű, lakható, tűrhető, vagyis kibírható klímájú területre”, ahol „12-14 000 000 (tizenkettő usque tizennégy millió) egyén letelepedhetik és meg is élhet” (13-14. old.), vagy 1944-ben dr. Berend Béla főrabbi.)

A trianoni haramiaállamokban élő zsidóság nemzetünkhöz viszonyulása megerősítette érvelését, ugyanis (34. old.) „a trianoni békeparancs következtében Magyarországtól elcsatolt területeken élő zsidók” „tömegesen, szinte egységesen fordultak el a magyarságtól. Az utódállamokhoz csatolt 496 000 főnyi zsidóságból az 1910. évi magyar népszámlálás szerint még 258 002 zsidó vallotta magát magyarnak (52 %), addig az 1930. évi utódállamok-beli népszámlálások szerint már alig 75-80 000, mintegy 15 %, míg 85 % más nemzetiségűnek. (Dr. Szabados Mihály: Az országcsonkítással elszakított zsidók és a magyarság. Katolikus Szemle, 1938. április)”. Véletlen-e a szerző e tényekből levont következtetése, az, hogy a jelek szerint a történelmi próbatételt „igen rosszul állották meg a zsidók. Úgy látszik, a hűség nem a zsidó tulajdonság”, amiért „joggal nem igényelhet méltányosságot”. („Hűségük”-ről alighanem elég elolvasni Jócsik Lajos kiváló könyvét (Idegen igában. Húsz év cseh uralom alatt. Bp. 1940. Athenaeum), amelyből megtudjuk, hogy a felvidéki zsidók „idegesen helyezkedni próbáltak a volt és az új gazdanép között” (197. old.): „A kisebbségi évek során a zsidóság nagy tömegei kapcsolatukat a magyarsággal visszafejlesztették és az új gazdanép felé törekedtek. A magyar iskolák helyett a zsidó fiatalság a többségi iskolákat kereste fel. A háború előtt a Felvidéken a zsidóság volt a legagilisabb eleme a magyarosodásnak. A háború után éppoly lelkesen segíti a csehesítést és a szlovákosítást. Kárpátalja falvaiban a csendőrök és a fináncok gyermekei mellett a zsidók gyermekei járnak a cseh iskolákba. Sok helyen maga a zsidóság kéri érdekből, kiszolgáltatottságból vagy opportunizmusból a szláv iskolák létesítését. Érsekújvárott a magyar zsidó neológ felekezeti iskola egyik napról a másikra tanítóstul és tanulóstul szlovákká alakult át. A kisebbségi élet elején a zsidó fiatalság még magyar középiskolákat végez félig vagy egészen, de az egyetemeken már mint cseh és szlovák hazafiak jelennek meg.” (198-199. old.) Személyes tapasztalatból is ismerte őket (199-200. old.): „Volt nem egy zsidó osztálytársam, aki velem együtt végezte az egyik felvidéki kisebbségi magyar középiskolát. Az egyetemen a nacionálék kitöltésénél kitartóan szlovákoknak vallották magukat, hogy meneküljenek azoktól a következményektől, amelyekkel a magyar nemzetiség bevallása járt a cseh főiskolákon. A katonaságnál ugyanakkor abba a kellemetlen helyzetbe kerültek, hogy nyíltan kellett megvallaniok nemzetiségi hovatartozandóságukat. A tiszti iskolában többször állítottak össze például nemzetiségi statisztikákat az önkéntesek bevallása alapján. Említett osztálytársaim közül többen három statisztikai felvételnél három nemzetiséget vallottak be. Először zsidók voltak, tehát zsidó nemzetiségű izraeliták. A második bevallásnál németeknek mondták magukat, a harmadik statisztikai felvételnél már szlovákok voltak. Bizonytalanul ingadoztak a csoportok között s állásfoglalásukat az a szempont határozta meg, hogyan biztosíthatják egyéni érdekeiket és érvényesülésüket. (A visszacsatolás után ismét magyarok.)”)

Miként írja (34. old.), mind külföldi rászorult magyarjaink visszatelepítése, mind a hazai zsidóság kivándoroltatása „csakis és kizárólag állami feladat lehet és ezt a munkát egy és ugyanaz a kormányzati szerv kell, hogy végezze. Nem végezheti tehát ezt a munkát nyerészkedésre törekvő magánvállalat, amely éppen emiatt a minél nagyobb haszon reményében a tiltó rendszabályok kijátszásával az állam nagy károsodására esetleg a zsidók vagyonát tilos úton ki akarná menteni.” A zsidóságnak így a keresztényszocialista társadalmi igazságosság elvei alapján visszafoglalt vagyonából valósítható meg szerinte véreink hazatelepítése, lehetővé téve az „itthoni zsidó üzletek, kereskedelmi és ipari üzemek elsősorban a hazatelepítendő külföldi magyarok részére” való fenntartását, hogy „így elhelyezésüket és boldogulásukat, a magyar földben leendő meggyökerezésüket könnyebben biztosíthassuk” (42. old.).

A külföldi magyarjaink visszatelepítésével járó lakosságcsere eredményeként (51-52. old.) a „Budapestről s egyéb városokból elvándorló zsidók helyébe részben a hazai keresztény magyarok fognak bevándorolni a városokba, illetőleg helyüket elfoglalni, részben pedig a zsidók által elhagyott foglalkozási, gazdasági ágakat, házukat, lakásukat, ipari üzemeiket, kereskedői üzletüket stb. hazatelepítendő külföldi városlakó magyarok részére kell fenntartani és velük a fenntartott helyeket nagy gondossággal, előrelátással és szükséges rendszerrel betölteni”, így visszájára fordíthatók az addigi áldatlan állapotok, hiszen (61. old.) a „hazatelepítendő értékes iparos, ipari munkás, kereskedő és értelmiségi külföldi magyarokkal magyarrá és kereszténnyé tehetjük hazánk elzsidósodott városait is, így pl. Budapestet, Újpestet, Miskolcot, Debrecent, Munkácsot, Ungvárt, Nagyváradot, Kolozsvárt, Máramarosszigetet stb.”. E pontnál feltétlenül idéznünk kell „Az elsodort falu” íróját, Szabó Dezsőt, aki a „Virradat” hasábjain (Budapest visszafoglalása. 1921. febr. 11.) ugyanerre a következtetésre jutott: „Az 1910 óta Budapesten letelepült zsidók, bármily vallásúak (mi nem akarunk felekezeti politikát csinálni), visszatoloncolandók illetőségi helyükre. A rendelet kilencvenkilenc percentjében árdrágítókat, lánckereskedőket, zugügyvédeket, az emberiség morális söpredékét fogja érni, tehát tisztítás lesz az európai kultúremberiség érdekében. De nem svindli, tessék-lássék eltoloncolásokat kérünk. A legkiválóbb morális testületek ellenőrizzék, hogy az európai kultúra, az általános emberi morál e szégyenfoltjai tényleg eltávolíttatnak a magyarság fővárosából. Az így üresen maradt lakásokat, állásokat, üzleteket etc. Egy e célra alkotott bizottság ossza el a középosztály, munkásság és menekültek legérdemesebb, s arra leginkább rászoruló tagjai közt.” (Szabó Dezső vezércikkei a Virradatban. Bp. 1999. Szabó Dezső Emléktársaság, 76. old.)

A „Magyarok hazatelepítése, zsidók kivándoroltatása” szerzőjének kivándoroltatásukkal kapcsolatos állásfoglalásának jogosultságát megerősítette kora történelemtudományának klasszikus magyar képviselői közül Hóman Bálint (1885-1951) is (Magyar sors – magyar hivatás. Múlt és jövő. Bp. 1942. Athenaeum, 106-107. old.):

„Külső életformákra és nyelvi tekintetben a magyarhoz hasonulva, de népiségét megőrizve él népünk között a múlt században egyenként bár, de igen nagy tömegben beszivárgó zsidóság is. Beolvadását a magyar társadalom széles rétegeinek ösztönös elzárkózása mellett, erős faji öntudata s a magyarságtól idegen erkölcsisége és szellemisége akadályozta meg.

A nyugati keresztény kultúrközösség népeinek fiaiból a magyar társadalom közösségeibe illeszkedő egyének és csoportok – a történeti fejlődés szabályainak megfelelően – egy-két nemzedék multán áthasonlottak, beházasodtak, elkeveredtek, beolvadtak a történetileg kialakult magyar fajba és ma ennek a szerves részeként élnek. A keleti orthodox közösségből jött román és szerb jövevények – kevés kivétellel – még az értelmiségi réteg keretében sem tudtak áthasonulni, mert kultúrájuk más talajban gyökerezett. A zsidóság sem ment át ezen a folyamaton. Önként vagy kényszerítve – ezt vitatni lehet –, de önálló, sajátos világszemlélettel és felfogással élte és éli ma is a maga sajátos népi életét a magyarság körében. A régiek még igazodtak valamennyire a magyar közszellemhez: az újonnan jöttek teljesen elkülönültek és ezért a magyarság is idegeneknek tekintette és tekinti őket. Ezeknek az újonnan jött elemeknek a felforgató mozgalmakban, a romboló eszmeáramlatok terjesztésében vitt vezető szerepe, a zsidó értelmiségnek a magyar múlt hagyományaival és magyar fajtánk eszményeivel, társadalmunk gondolkodásával és a kereszténység eszméivel szembehelyezkedő szellemisége, mértéktelen gazdasági érvényesülése és erre alapított hatalmi törekvései napjainkban nálunk is kiváltották a ma Európa-szerte uralkodó zsidóellenes hangulatot. A magyarság – más népekhez hasonlóan – nem kívánja magába olvasztani, inkább kirekeszti nemzeti életéből az oda idegen testként beékelődő zsidóságot.”

Amint könyvéből mindvégig kitűnik, külföldi magyarjaink hazatelepítési tervét természetesen csak a Kárpát-Duna Nagyhaza Trianon előtti teljes területi egységén belül tartja maradéktalanul megvalósíthatónak, melyre ma hiába mondjuk, hogy „esély sincs” rá, mert ha valahol, hát itt igaz Deák Ferenc bölcsessége: „Amit erő vagy hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse újra visszaadhatják. De amiről a nemzet, félve a szenvedésektől, önként lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és kétséges.”

Végső soron ennek az időtlen igazságnak megszívlelésére tanít ma is Szabados Mihály műve.

Ifj. Tompó László
Subba Gitárom pengetem 2009.02.03 09:42:00
Ha szeretnétek meglepni szeretteiteket egy állat gitárral, akkor íme egy remek ajánlat a vaterán. Mindössze 10.000.000.000 forintba kerül, csak arra figyeljetek nehogy Kurt Cobain magyar reinkarnációjánál kössön ki, vagy Bakáts Tibor Settenkedő kezében egy…..
palostrend 2010.08.24 17:16:41
Youtube - Pálos Trend: Magyar Jézus

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben kelt levele Villax zirci apáthoz

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben Villax zirci apáthoz írt levelében azt a kijelentést tette, hogy „Arra a soha nem képzelt meggyőződésre jutottam, hogy a Mindenható az első emberben magyart alkotott, de ne gondold, hogy megháborodtam, mert hála Istennek, eszem még ép és szigorú kritika szerint ítél.”

Horváth István akkor már híres történész volt és minden kijelentésére felfigyeltek és - bár ezt csak bizalmas magánlevélben írta - az Apát úr úgy látszik, minden rossz szándék nélkül megbeszélte barátaival. Aztán már semmi sem állíthatta meg a gúnyolodó és rosszindulatú pletykát, hogy: „Horváth mindenütt magyart lát és szerinte az Isten még Ádámmal is magyarul beszélt.”

Habár Horváth nem ezt mondta, feltehetjük a kérdést: mennyiben lett volna igaza, ha ezt mondta volna? Mivel pap volt, a Bibliát behatóan tanulmányozta, mégpedig nemcsak szó szerint, hanem értelem szerint is. Nem volt neki nehéz megállapítani, hogy a bibliai „Teremtéstörténet” elsőkönyvének első tizenegy fejezetében (Mózes L Könyve l -I1. rész) csak egy népről van szó, mégpedig Ádám nevében, a madai Mada nemzetről. Ádám nevét a Genezis írói az általuk legrégibbnek ismert MADA nép nevének visszafelé olvasásával képezték.
Ebben van a felelet Magyar Adorján történészünk részére, amikor azt, írja: „Nehéz lenne megállapítani, hogy mi indította Horváthot ennek az annyit hánytorgatott mondatának a megírására.”

Jekuda rabbi azonban a Talmud Sanhedrin 38. b. lapján Horváth Istvánnak és Sir Bowringnak ad igazat, mondván, hogy: „Az első ember arameus nyelven beszélt.” Az arameus nyelv pedig a suméri szittya nyelvnek egyik nyelvjárása, tájnyelve volt, amelyet a Názáreti Jézus is beszélt, mint anyanyelvét.

Az ótestamentumi Genezis (Mózes 1. Könyve 11. rész, 1. verse) szerint Nimród idejében még „Mind az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde vala.” Tehát - ha a Bibliát szó szerint vesszük - Ádámmal az Isten csakis ezen az egy nyelven, vagyis a bibliai területen a „bábeli nyelvzavarig” egyedül létezett madai nyelven beszélhetett. Ábrahám, a zsidó nép ősapja még jóval ezután született (Mózes I. könyve, 11. rész, 26 vers) - habár őt is csak kölcsön vették az átírók. Mondhatná valaki - és mondják is -, hogy mindez csak mítosz, legenda, tehát nem kell szó szerint venni. Ez igaz. De a történészek és régészek szerint a mítoszokat és legendákat komolyan kell tanulmányozni, mert mindegyiknek van valami történelmi háttere. A nagy régészeti leletek csaknem mind a mítoszok és legendák adatai alapján lettek felfedezve. Nagyon sok éppen a Biblia adatai alapján, mely szerint Európa, Dél-Szibéria (Turán), Elő-Ázsia és Észak-Afrika őslakói mind Ádám és unokája, Noé gyermekeinek leszármazottai, akiket hívhattak sokféle néven, de származásuk azonos, vagyis méd, mada, mert az ótestamentumi írók Ádám nevét az általuk akkor legrégebbinek ismert mada nép nevének visszafelé olvasásával alakították.

A mada nép etnikuma, nyelve pedig azonos volt a Hórita- Arámi- Suméri szittya nyelvvel, amelynek országonként lehetett más és más nyelvjárása, de az anyanyelv, a gyökér azonos. Ma már a legvaskalaposabb „szentírásolvasó” is tudja, hogy a bibliai Genézis nem teremtéstörténet, hanem az emberiség történelmének csak egy kis része, amely a szkíta- madai népnévből mitologizált Ádámmal kezdődik és Noén és fiain, valamint unokáján, Nimródon keresztül a „bábeli nyelvzavarig” egy magyar őstörténelem. Ugyanis a „Vízözön” is, akár a bibliai Noéra, akár a Krámer professzor szerinti Ziusudra soméri királyra, akár a Berossos káldeai történész által említett Ardatas király fiára, Xsisustrosra nézünk, mindegyik a mi kushita és sumér szkíta népünkkel kapcsolatos. Történelmi tény, de ellenkezik a krisztiánizmus alapjának, az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológia tendenciájával, az Úr „Ábrahámnak tett igéretével”, miszerint a zsidóknak adja egész Elő-Ázsiát a Nílustól az Eufráteszig, és Kánaánt a Hitteusokkal és a Jebuzeusokkal együtt. (Móz. I. könyve, 15. rész, 18-21. vers.)

A szentírót az nem zavarta, hogy Isten már párezer évvel előbb szövetséget kötött Noéval, mielőtt a bárkába küldte őt, de nem ígért neki semmit, hiszen minden az övé volt - csak életben maradást.
Ha egyszer az egész Bibliát a történelmi valóságnak megfelelően átírnák, az egy magyar őstörténelemkönyv lenne, amely a magyar nemzeti vallás alapja, Ótestamentuma lenne, és alapjaiból forgatná ki az egész „Judeo-Christiánizmust”. Ezért nem akarják az illetékesek és illetéktelenek megreformálni a Bibliát.

Még más nyomós okuk is van a misztifikációra, történelmi, nemzeti tudatunk elnyomására, nemzeti származástudatunknak kizárólagosan a „finnugorizmusnak” nevezett hipotézisbe való bezárására. Ez pedig az, hogy ne menjen át a köztudatba az a történelmi tény, hogy „utolsó honfoglalásunk” törzsszövetségének egy része, közöttük éppen az „Árpádi törzs” a Kaukázustól délre eső területeiről származott, mely terület Arméniát és Szíriát is magába foglalta, közepén Adiabene tartománnyal és a Van-tó központú tartománnyal. IV. Béla királyunk felesége: Laskarish Mária ide küldte Ottó frátert három társával, hogy keresse fel az ő itt élő rokonait. Ottó fráter a maradvány-magyarokat 1233-ban még itt találta és vélük magyarul beszélt. De misszióját nem teljesíthette, mert a tatárok betörése elől menekülnie kellett. (Dr. Fehér M. Jenő: Exodus Fratrum 97-101. oldal)
Ft. Lukácsy Kristóf 1870-ben kiadott „A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei” című könyvében, örmény kútfők alapján, szintén a magyarok ittlétéről ír.

Dr. Fehér Mátyás: Magyar történelmi szemle: II. évfolyam 2. számában írja, hogy Örményországban és Kurdisztánban még a tizenhetedik században is voltak jelentős létszámmal magyarok. Egyik királyuknak, Patatuának sírját itt, a Kaukázustól délre, az Urmia tótól nem messze tárták fel a régészek, a Kr. e. hetedik századból. (Dr. Déry Zoltán: A magyarok elnevezés és azonosítása.)

Dr. Georges Rouw, francia történész: „Ancient Íraq” című könyvében a 382. oldalon azt írja, hogy az Arsacida uralkodók tehetséges arisztokratákkal kormányozták ezt a területet, megengedve vazallus királyságok kialakulását, mint például Osrhoene, Adiabene és Characene, és hogy az „Arszákok és vazallusaik gazdagok voltak, mert ellenőrzésük alatt tartották Ázsia és a görög-római világ közötti kereskedelmi utakat. Az AR-SAC név azonos a Saca-Szkíta népnévvel. Ez a terület a Kaukázustól délre tele van magyar helységnevekkel. Ami minket mai tárgyunk szempontjából leginkább érdekel, az az Adiabene királyság és kapcsolt részei: Arpadu, Emese, Hunor, Karsa (Kars), Van-tó, Arpachia és Nimrud városokkal. Erről a területről húzódtak fel az „Árpádi magyarok” a Kr. u. ezredközepén a Kaukázus északi oldalára, ahol a VIII. században már törzsszövetségben éltek a kazárokkal.

Dienes István A honfoglaló magyarok című finnugorista és szlávofil szellemben megírt könyvében (Corvina Kiadó; Budapest, 1972) közölt térképén, a „Honfoglalás” előtti időből még kénytelen kimutatni a szavárd magyarokat, de ő úgy állítja be, mintha azok a Kaukázus-hegység középső, legmagasabb részén keresztül húzódtak volna le délre. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz.
Az egyébként szépen illusztrált könyvnek értékét lerontja a 70. oldalon közölt térképével, amelyen „arab, normann és magyar kalandozások a IX-XI. században” címmel az ezer évvel későbbi „trianoni Csonka-Magyarországot” mutatja. Tápot adva ezzel az oláhok, szerbek, szlovákok és németek területrabló ösztönének.

Honszervező Árpád apánkban és családjában még élénken élhetett őseiknek szavárd múltja, mert Bulcsú és Tamás Árpád házi hercegek bizánci látogatásukkor a császár előtt „Szabartói Aszfaloi”-nak mondták magukat, ami körülbelül „Szavárdi Lovag” jelentésű. („Szabír-tói ősföldi” is lehet.)

A Bécsi Képes Krónika, a Thuróczy Krónika és más eredetmondáink szerint is Árpád ősei (csak a jelesebbeket felsorolva) a következők voltak: Álmos, Előd, Ögyeg, Ed, Csaba, Atilla, Bendegúz, Torda, Szemeny, Ethei, Opos, Kadocsa, Berend, Zultán, majd Bulcsu, és akikről még Noéig meg kell emlékeznünk: Badli (Budli)... Kattar... Hunor... Nimród, Kush, Jáfet és Noé, és tovább a Biblia szerint Lámekh, Mathusalem, és így tovább, még hat nemzetségen át, egészen Ádámig. A Biblia és krónikáink az itt fel nem soroltakkal együtt ötvenkét személyt mutatnak ki, melyeknek jelentős része nemzetségnév is, illetve dinasztia alapítói név. Tehát az Árpádi családfa gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza.

Árpád, népével a Kárpát-medencébe érkezve kijelentette, hogy az ő ősének, Atilla királynak hagyatékaként, örökség jogán vette birtokba a Pannon-Avar-Hun-Magyarok ősi földjét.

Iskoláinkban, amikor még magyar történelmet is tanítottak, azt mondták tanítóink, tanáraink, hogy Atilla származási helye nem ismeretes. Pedig ha ő Nimródi leszármazott, akkor legokosabb, ha Nimród földjén, Sineárban, Sumérban keressük szülőföldjét. Kálti Márk Képes Krónikája erről a következőket írja: „Atilla, Isten kegyelméből Bendegúz, fia, a nagy Magor unokája, ki ENGADI-ban nevelkedett, a hunok, médek, gótok, dákok királya”, stb. A Kézai Krónika pedig azt írja, hogy Atilla és népe a médek módján ruházkodott. Tehát akár nevelkedési helyét, akár viseletét tekintjük, mindkettő az Árpádi nép ősi lakhelyére, a Kaukázustól és a Káspi-tengertől délre eső területre, Nimród birodalmára mutat.

Ft. Szelényi Imre a Pannon nép eredetéről írt értekezésében szintén azt írja, hogy Árpád törzse az Orontes és Eufrates felső folyása közötti Arpaduból jött. Ettől délnyugatra volt Emese (Ma Homs?) városa. Árpád nagyanyjának neve szintén Emese volt. Az csak természetes, hogy az Árpádi nép északra húzódása nem egyszerre történt, hanem kisebb-nagyobb csoportokban, és évszázadokat vehetett igénybe.
Itt most vissza kell térnem a központi fekvésű Adiabene kiskirályságra. Miért? Azért, mert nemcsak Árpád családjának vannak adiabenei vonatkozásai, hanem a Nimródiak másik nagy egyéniségének, az „Isten Fiának” a Názáreti Jézusnak is.

Mariell Wehrlyv Frey Jesat Nassar, Genannt Jesus Christus című, 1966-ban írt művében bőven kitér Jézus származására is. Frey tulajdonképpen a Mamrejov testvérek apjuktól örökölt kutatási

eredményeit - miután azokat Dr. O. Z. A. Hanish zend főpap átnézte, véleményezte és angolra fordította - dolgozta fel. Mamrejov atya, aki a pravoszláv egyház megbízásából végzett vallástörténelmi kutatásokat és éveken át gyűjtötte az anyagot Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban, végül feleségével együtt a Szentföldön telepedett le és gyermekei is ott születtek. Kompetenciája tehát úgy őneki, mint Dr. Hanishnak - aki a teheráni orosz nagykövet fia és főrangú zarathustrián pap volt - kétségtelen.

A hatalmas, kétkötetes műből minket most csak Jézus származása érdekel, miszerint Jézus anyja Mária: Nakeb adiabanei királyi herceg és Grapte charaxi hercegnő leánya volt, kikről az apokrif iratok Joaquim és Anna néven emlékeznek meg. Azonban mindketten Pártos birodalmi hercegek voltak, erős zsidó kapcsolatokkal és szoros összeköttetésben Nagy Heródessel, aki szintén

nem volt zsidó, hanem a rómaiak által Júdea királyának kinevezett prozelita, idumeai hórita. A Smith's Bible Dictionary szerint Charax azonos a Jeruzsálemtől nyugatra eső Charasim nevű völgy által uralt területtel. Így tehát Jézus anyjának, Máriának ott örökölt érdekeltsége, birtoka volt.
Az Evangéliumok és egyéb kutatási eredmények szerint Jézus Mária fia volt. Az a kérdés, hogy apja a „Szentlélek”, vagy Jusef Pandan, vagy a nagy Heródes egyik fia, akit már Mária állapotos korában kivégeztek, most nem tárgya értekezésünknek.

Jézus a keresztrefeszítés után, felgyógyulva Galileába ment, bizonyára édesanyjához. De itt sem érezhette magát biztonságban, és elindult észak felé. Pál apostol már Damaszkuszban érte utol, ahol ő Jézus híve lett. De mit keresett Jézus északon? Bizonyára adiabenei királyi rokonait. És, hogy oda el is érkezett, azt bizonyítja Dr. E H. Hassnain; a srinagari egyetem történész-professzora, három japán egyetemnek díszdoktora, és a chicagói Anthropológiai Kutató Konferencia tagja, aki szerint Jézus a keresztrefeszítést túlélve és sebeiből felgyógyulva, a kashmíri fehér hunok földjére, Srinagarba, Indiába vándorolt. De először egy nagy kitérővel felment Arméniába, a professzor térképvázlata szerint először Nusaybinba, ami megfelel Adiabenének, majd onnan még északabbra, körülbelül a mai Jereván környékére és mindenütt elkezdett prédikálni. De milyen nyelven? - kérdezheti valaki. Arméniában természetesen arameus nyelven, ami származása révén neki anyanyelve volt. De itt sem maradhatott, mert prédikációit a hatalmasok lázításnak vették. Innen tehát elvándorolt Srinagarba. Útjára elkísérte őt Tamás apostol és egy Mária nevű asszony, aki útközben Ravalpindiben meghalt. A továbbiakra most nincs helyünk kitérni.
Vessük fel inkább a kérdést, hogy milyen nyelven beszélt a magyar történelem másik nagy alakja: Árpád és az Árpádi törzs?
Egyes történészek azt mondják, hogy bizonyára valami türk nyelven. Van, aki azt mondja, hogy hun nyelven. Csak éppen azt nem akarják mondani, hogy arameus nyelven. Jézus anyanyelvén. Pedig ez volna evidens, hiszen Árpád nagyanyja, Emese egy adiabenei hercegnő volt.

Amikor Anonymus: Gesta Hungarorumában azt írja, hogy „Anno Dominice in carnationis DCCXVIIII-o Ugek ... longo post tempore de genere Magog regis erat quidam nobilissimus dux Scithie, qui duxit sibi uxorem in Dentumoger, filiam Eunedubeliani ducis nomine Emesu, de qua genuit filium, qui agnominatus est Almus... „ A fordítók nem tudják értelmét adni az
„Eunedubeliani” szónak, mert azt személynévnek veszik, holott az egy hibásan írt helyhatározó és jelentése: „adiabene-beli”. A mondat helyes értelme tehát a következő: „Urunk megtestesülésének 819. esztendejében Ügyek, Szhkítiának ... Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére, Dentu Magyariában feleségül vette az Abiabene-beli vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki Álmusnak neveztetett...”

Mindezekből az is következik, hogy az „Árpád-ház” és az adiabenei királyi „ház” között közvetlen rokonság állt fenn, és így a két királyfi, Jézus és Árpád vérrokonok voltak és mindketten az arameus nyelvet, „Az Ige nyelvét” beszélték, amelyen Isten is beszélt Ádámmal.

Mindezek után, érthető, hogy miért kellett az Árpádok családfájának „utolsó aranyágacskáját” is letörni. Az akkori hatalmasak nem bírták volna elviselni azt az igazságot, hogy Jézus királyfi és Árpád király ugyanazon családfának „aranyágacskái” voltak.

VAJON A MAI HATALMASOK ELBIRJÁK-E
?? :! :k:

Főként akkor ha hamarosan megtudják majd, hogy JÉZUS SZÍRIUSZI VÉRVONALA még mindig ÉLŐ VÉRVONAL:! :§
ujrend Rogán Antal megházasodott 2007.09.05 12:35:00
A címben jelzett eseményről nyilván értesülhettem volna különféle bulvármagazinok hasábjairól, vonatkozó tévéműsorokból, de minthogy ezeket tömbösítve fogyasztom, itt még nem tartok. Szerencsére azonban az ügyfeleit, a választókat fókuszban tartó, aktív és nyitott helyi…..
palostrend 2010.03.30 18:34:21
A Bilderberg farok lemetszése: MAGYAR NEMZETI ÉRDEK!!!

Szavazás azaz KERESZTVETÉS előtt (2010.04.11-én!) ez mindenkinek kötelező:
vids.myspace.com/index.cfm?fuseaction=vids.individual&videoid=61820262

Amint arról a földgolyót behálózó KÉNBŰZÖS! médiacsatornákból értesülhettek és jól fel is háborodhattak; - az az ősellenség elmúlt hetekben planetahírré dagadt cionista provokációja, amit a BILDERBERG CSOPORT alantas, sátán fattyjai kürtöltek világgá a VILÁG KÖZEPÉT URALÓ MAGYARORSZÁG ŐSLAKOSAI ELLEN, hogy azt mocsokba döngölve, megalázottan erőszakolják meg...- ÉLŐBEN és EGYENESBEN, ahogyan azt 90 évvel ezelőtt is TRIANONBAN tették!!!
...de, hogy miért is kellett ezt a NEMZETI ERŐSZAKOT megint elkövetni?!
KIKNEK ÁLLHAT ÉRDEKÉBEN MAGYARORSZÁG MEGKAPARINTÁSA?!

... piti cionrabszolgák a MÁV-on és az OTP-n keresztüli megzsarolásunkkal keltették MAGYARORSZÁG rossz hírét, hogy ránk süttethessék az antiszemitizmus és a nácisodás oly mértékű "skarlát betűjét", amitől terrorizmusra hivatkozva megakadályozhatják áprilisban MAGYARORSZÁGON a "SZABAD VÁLASZTÁSOKAT"!
A századik zsarolás...Választáskor...
Bajnai Gordonka mint a BILDERBERG csürhe magyarországi fullajtára az utolsó "parlamentális" napon, magyarírtó haverjaival az mszpszdsz - a fidesz tartózkodásával-megszavazta, hogy akár 3 évet is kaphatunk, ha nyilvánosan tagadjuk az ún. holokausztot.
A "nemzetközi nagytőke" vagyis a VILÁGFAROK!!! által kirobbantott Nagy Háborúban (1914-1945) elesett kb. 1,4 millió magyar persze nem számít.
...meg az utána következő judeobolsevista mészárlások tízmilliós hullahegyei sem számítanak tételként.
...meg TRIANON sem, amit szintén ez a hírhedt és titkolódzós BILDERBERG CSÜRHE szervezett és vezényelt le magyargyűlölő véglényeivel.

Érdekesség, hogy ha "érzéseiben bántunk" majd meg egy ilyen SORSTALAN őspatkányt, akkor is bíróság elé kerülhetünk...
ŐSPATKÁNY BÍRÓSÁG elé persze - mert MAGYARORSZÁGON még nincs másik!!!

Az őspatkány ennek örömére folyamatosan és büntetlenül tagadhatja a JÓISTENÜNKET!; - KÖROSZTÁSÚ JELZÉST azaz JÉZUS KRISZTUST, akinek maga a TEREMTŐ ISTEN küldette ANGYALI SZENT KORONÁNKAT!!!
Nem véletlenül vetette rá dülledt szemeit a SÁTÁN és annak gyülevész klónjai, hiszen a VILÁGURALOMHOZ koronára van szüksége...

ISTEN KORONÁJÁRA!!!
...az meg, akárhogy is szemlélem: NÁLUNK VAN!
...a MAGUNKFAJTÁNÁL!
...a JÓISTEN BEVÁLASZTOTT NÉPÉNÉL!
MINDÖRÖKRE!!!

...és, hogy 1 JOBBIK VILÁGRA SZAVAZHASSANAK.

Szíves örömest tudatjuk, hogy a Rise Against - Prayer of the Refugee számát feldolgoztuk és, hogy ezentúl a Pálos Trend formációtól ez a szám a zsidó terror hangoskönyveként, Ördögűző címmel fog futni a video megosztókon.
Ja!
...ha netalántán szinkronicitást vélnének felfedezni a zsidók palesztín mészárlása és a magyarországi zsidók és zsidóbérencek magyar népességírtása között, akkor az még "véletlenül" sem a "véletlen" műve...
Mintsem inkább a SÁTÁN NÉPÉNEK ISTEN és SZŰZLEÁNYGYILKOS MIBENLÉTE, hiszen GYILKOLNI "SZÜLETTEK" és feláldozni...MÁSOKAT.

Szeretettel: a magyar Pálos Trend
palostrend 2010.06.30 08:45:37
DEMSZKYnhead SZÁLLODÁJA MALLORCÁN!!!

Demszkynhead Judapest főpolgármestere, maoista zsidóként Mallorcán birtokol egy csodaszép szállodát nem sokkal a Mallorca Marriott Son Antem Golf Resort & Spa telekhatárától.
Munkaerőt persze magyarországról, magyar emberek közül verbuvál a nemzetközi zsidóság kiszolgálására; - mert, hogy nézne már ki ha mondjuk 1 zsici Hagyóra bízná ott is hotelje széfjeinek felügyeletét?!
"Barátaink", akik belekeveredtek ebbe a kíméletlen munkaerő kereskedelembe többet is tudni vélnek, hiszen ahhoz, hogy eme szálloda létrejöhetett, Demszky Degesz és pénzszivattyús csoportja szoros összefüggésben állhat az ottani metro megépítésével is.
Ezen hírek közvetlen bizonyítékokkal is alátámasztván azt feltételezi, hogy a magyarországon építendő 4-es metro építésének 600 milliárd forintot is meghaladó bekerülési költségéből, tengernyi magyar adófizetői forint vándorolt ki és épült be ezen paradicsomi tájon.
Imigyen DEMSZKY és magyarországi háttérhatalma Olti Ferencestől, aki a MAZSIHISZ korábbi alelnökeként, egyben a Medgyesi-féle Intereurópa Bank igazgatójaként és a BKV "elfeledett" vezérigazgatójaként, a 4-es metróprojektjének egyik felelős vezetőjeként vezényli a MAGYAR EMBEREK ADÓFORINTJAINAK "kimenekítését" idegen államokba és terrorista hatalmak pénzügyi köreihez!!!
Úgyhogy a Fidesz kormány első grandiózus lépésének ajánljuk a MAZSIHISZ teljes körű átvilágítását és a hozzá tartozó nemzetközi pénzügyi körök, magyarországi érdekeltségeinek totális pénzügyi zárját!
Márcsak azért is mert Magyarország gyarmati sorba juttatását mind a mai napig a Dohány utcából a Bilderberg csürhe intézi!!!

...és akik kedvet kaptak, hogy Demszky szállodájában robotoljanak, remény telve hívják a Dohány utcai "szervezőket" vagy magát Pistikét "vágatlanul"...
palostrend 2010.08.24 17:16:05
Youtube - Pálos Trend: Magyar Jézus

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben kelt levele Villax zirci apáthoz

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben Villax zirci apáthoz írt levelében azt a kijelentést tette, hogy „Arra a soha nem képzelt meggyőződésre jutottam, hogy a Mindenható az első emberben magyart alkotott, de ne gondold, hogy megháborodtam, mert hála Istennek, eszem még ép és szigorú kritika szerint ítél.”

Horváth István akkor már híres történész volt és minden kijelentésére felfigyeltek és - bár ezt csak bizalmas magánlevélben írta - az Apát úr úgy látszik, minden rossz szándék nélkül megbeszélte barátaival. Aztán már semmi sem állíthatta meg a gúnyolodó és rosszindulatú pletykát, hogy: „Horváth mindenütt magyart lát és szerinte az Isten még Ádámmal is magyarul beszélt.”

Habár Horváth nem ezt mondta, feltehetjük a kérdést: mennyiben lett volna igaza, ha ezt mondta volna? Mivel pap volt, a Bibliát behatóan tanulmányozta, mégpedig nemcsak szó szerint, hanem értelem szerint is. Nem volt neki nehéz megállapítani, hogy a bibliai „Teremtéstörténet” elsőkönyvének első tizenegy fejezetében (Mózes L Könyve l -I1. rész) csak egy népről van szó, mégpedig Ádám nevében, a madai Mada nemzetről. Ádám nevét a Genezis írói az általuk legrégibbnek ismert MADA nép nevének visszafelé olvasásával képezték.
Ebben van a felelet Magyar Adorján történészünk részére, amikor azt, írja: „Nehéz lenne megállapítani, hogy mi indította Horváthot ennek az annyit hánytorgatott mondatának a megírására.”

Jekuda rabbi azonban a Talmud Sanhedrin 38. b. lapján Horváth Istvánnak és Sir Bowringnak ad igazat, mondván, hogy: „Az első ember arameus nyelven beszélt.” Az arameus nyelv pedig a suméri szittya nyelvnek egyik nyelvjárása, tájnyelve volt, amelyet a Názáreti Jézus is beszélt, mint anyanyelvét.

Az ótestamentumi Genezis (Mózes 1. Könyve 11. rész, 1. verse) szerint Nimród idejében még „Mind az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde vala.” Tehát - ha a Bibliát szó szerint vesszük - Ádámmal az Isten csakis ezen az egy nyelven, vagyis a bibliai területen a „bábeli nyelvzavarig” egyedül létezett madai nyelven beszélhetett. Ábrahám, a zsidó nép ősapja még jóval ezután született (Mózes I. könyve, 11. rész, 26 vers) - habár őt is csak kölcsön vették az átírók. Mondhatná valaki - és mondják is -, hogy mindez csak mítosz, legenda, tehát nem kell szó szerint venni. Ez igaz. De a történészek és régészek szerint a mítoszokat és legendákat komolyan kell tanulmányozni, mert mindegyiknek van valami történelmi háttere. A nagy régészeti leletek csaknem mind a mítoszok és legendák adatai alapján lettek felfedezve. Nagyon sok éppen a Biblia adatai alapján, mely szerint Európa, Dél-Szibéria (Turán), Elő-Ázsia és Észak-Afrika őslakói mind Ádám és unokája, Noé gyermekeinek leszármazottai, akiket hívhattak sokféle néven, de származásuk azonos, vagyis méd, mada, mert az ótestamentumi írók Ádám nevét az általuk akkor legrégebbinek ismert mada nép nevének visszafelé olvasásával alakították.

A mada nép etnikuma, nyelve pedig azonos volt a Hórita- Arámi- Suméri szittya nyelvvel, amelynek országonként lehetett más és más nyelvjárása, de az anyanyelv, a gyökér azonos. Ma már a legvaskalaposabb „szentírásolvasó” is tudja, hogy a bibliai Genézis nem teremtéstörténet, hanem az emberiség történelmének csak egy kis része, amely a szkíta- madai népnévből mitologizált Ádámmal kezdődik és Noén és fiain, valamint unokáján, Nimródon keresztül a „bábeli nyelvzavarig” egy magyar őstörténelem. Ugyanis a „Vízözön” is, akár a bibliai Noéra, akár a Krámer professzor szerinti Ziusudra soméri királyra, akár a Berossos káldeai történész által említett Ardatas király fiára, Xsisustrosra nézünk, mindegyik a mi kushita és sumér szkíta népünkkel kapcsolatos. Történelmi tény, de ellenkezik a krisztiánizmus alapjának, az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológia tendenciájával, az Úr „Ábrahámnak tett igéretével”, miszerint a zsidóknak adja egész Elő-Ázsiát a Nílustól az Eufráteszig, és Kánaánt a Hitteusokkal és a Jebuzeusokkal együtt. (Móz. I. könyve, 15. rész, 18-21. vers.)

A szentírót az nem zavarta, hogy Isten már párezer évvel előbb szövetséget kötött Noéval, mielőtt a bárkába küldte őt, de nem ígért neki semmit, hiszen minden az övé volt - csak életben maradást.
Ha egyszer az egész Bibliát a történelmi valóságnak megfelelően átírnák, az egy magyar őstörténelemkönyv lenne, amely a magyar nemzeti vallás alapja, Ótestamentuma lenne, és alapjaiból forgatná ki az egész „Judeo-Christiánizmust”. Ezért nem akarják az illetékesek és illetéktelenek megreformálni a Bibliát.

Még más nyomós okuk is van a misztifikációra, történelmi, nemzeti tudatunk elnyomására, nemzeti származástudatunknak kizárólagosan a „finnugorizmusnak” nevezett hipotézisbe való bezárására. Ez pedig az, hogy ne menjen át a köztudatba az a történelmi tény, hogy „utolsó honfoglalásunk” törzsszövetségének egy része, közöttük éppen az „Árpádi törzs” a Kaukázustól délre eső területeiről származott, mely terület Arméniát és Szíriát is magába foglalta, közepén Adiabene tartománnyal és a Van-tó központú tartománnyal. IV. Béla királyunk felesége: Laskarish Mária ide küldte Ottó frátert három társával, hogy keresse fel az ő itt élő rokonait. Ottó fráter a maradvány-magyarokat 1233-ban még itt találta és vélük magyarul beszélt. De misszióját nem teljesíthette, mert a tatárok betörése elől menekülnie kellett. (Dr. Fehér M. Jenő: Exodus Fratrum 97-101. oldal)
Ft. Lukácsy Kristóf 1870-ben kiadott „A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei” című könyvében, örmény kútfők alapján, szintén a magyarok ittlétéről ír.

Dr. Fehér Mátyás: Magyar történelmi szemle: II. évfolyam 2. számában írja, hogy Örményországban és Kurdisztánban még a tizenhetedik században is voltak jelentős létszámmal magyarok. Egyik királyuknak, Patatuának sírját itt, a Kaukázustól délre, az Urmia tótól nem messze tárták fel a régészek, a Kr. e. hetedik századból. (Dr. Déry Zoltán: A magyarok elnevezés és azonosítása.)

Dr. Georges Rouw, francia történész: „Ancient Íraq” című könyvében a 382. oldalon azt írja, hogy az Arsacida uralkodók tehetséges arisztokratákkal kormányozták ezt a területet, megengedve vazallus királyságok kialakulását, mint például Osrhoene, Adiabene és Characene, és hogy az „Arszákok és vazallusaik gazdagok voltak, mert ellenőrzésük alatt tartották Ázsia és a görög-római világ közötti kereskedelmi utakat. Az AR-SAC név azonos a Saca-Szkíta népnévvel. Ez a terület a Kaukázustól délre tele van magyar helységnevekkel. Ami minket mai tárgyunk szempontjából leginkább érdekel, az az Adiabene királyság és kapcsolt részei: Arpadu, Emese, Hunor, Karsa (Kars), Van-tó, Arpachia és Nimrud városokkal. Erről a területről húzódtak fel az „Árpádi magyarok” a Kr. u. ezredközepén a Kaukázus északi oldalára, ahol a VIII. században már törzsszövetségben éltek a kazárokkal.

Dienes István A honfoglaló magyarok című finnugorista és szlávofil szellemben megírt könyvében (Corvina Kiadó; Budapest, 1972) közölt térképén, a „Honfoglalás” előtti időből még kénytelen kimutatni a szavárd magyarokat, de ő úgy állítja be, mintha azok a Kaukázus-hegység középső, legmagasabb részén keresztül húzódtak volna le délre. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz.
Az egyébként szépen illusztrált könyvnek értékét lerontja a 70. oldalon közölt térképével, amelyen „arab, normann és magyar kalandozások a IX-XI. században” címmel az ezer évvel későbbi „trianoni Csonka-Magyarországot” mutatja. Tápot adva ezzel az oláhok, szerbek, szlovákok és németek területrabló ösztönének.

Honszervező Árpád apánkban és családjában még élénken élhetett őseiknek szavárd múltja, mert Bulcsú és Tamás Árpád házi hercegek bizánci látogatásukkor a császár előtt „Szabartói Aszfaloi”-nak mondták magukat, ami körülbelül „Szavárdi Lovag” jelentésű. („Szabír-tói ősföldi” is lehet.)

A Bécsi Képes Krónika, a Thuróczy Krónika és más eredetmondáink szerint is Árpád ősei (csak a jelesebbeket felsorolva) a következők voltak: Álmos, Előd, Ögyeg, Ed, Csaba, Atilla, Bendegúz, Torda, Szemeny, Ethei, Opos, Kadocsa, Berend, Zultán, majd Bulcsu, és akikről még Noéig meg kell emlékeznünk: Badli (Budli)... Kattar... Hunor... Nimród, Kush, Jáfet és Noé, és tovább a Biblia szerint Lámekh, Mathusalem, és így tovább, még hat nemzetségen át, egészen Ádámig. A Biblia és krónikáink az itt fel nem soroltakkal együtt ötvenkét személyt mutatnak ki, melyeknek jelentős része nemzetségnév is, illetve dinasztia alapítói név. Tehát az Árpádi családfa gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza.

Árpád, népével a Kárpát-medencébe érkezve kijelentette, hogy az ő ősének, Atilla királynak hagyatékaként, örökség jogán vette birtokba a Pannon-Avar-Hun-Magyarok ősi földjét.

Iskoláinkban, amikor még magyar történelmet is tanítottak, azt mondták tanítóink, tanáraink, hogy Atilla származási helye nem ismeretes. Pedig ha ő Nimródi leszármazott, akkor legokosabb, ha Nimród földjén, Sineárban, Sumérban keressük szülőföldjét. Kálti Márk Képes Krónikája erről a következőket írja: „Atilla, Isten kegyelméből Bendegúz, fia, a nagy Magor unokája, ki ENGADI-ban nevelkedett, a hunok, médek, gótok, dákok királya”, stb. A Kézai Krónika pedig azt írja, hogy Atilla és népe a médek módján ruházkodott. Tehát akár nevelkedési helyét, akár viseletét tekintjük, mindkettő az Árpádi nép ősi lakhelyére, a Kaukázustól és a Káspi-tengertől délre eső területre, Nimród birodalmára mutat.

Ft. Szelényi Imre a Pannon nép eredetéről írt értekezésében szintén azt írja, hogy Árpád törzse az Orontes és Eufrates felső folyása közötti Arpaduból jött. Ettől délnyugatra volt Emese (Ma Homs?) városa. Árpád nagyanyjának neve szintén Emese volt. Az csak természetes, hogy az Árpádi nép északra húzódása nem egyszerre történt, hanem kisebb-nagyobb csoportokban, és évszázadokat vehetett igénybe.
Itt most vissza kell térnem a központi fekvésű Adiabene kiskirályságra. Miért? Azért, mert nemcsak Árpád családjának vannak adiabenei vonatkozásai, hanem a Nimródiak másik nagy egyéniségének, az „Isten Fiának” a Názáreti Jézusnak is.

Mariell Wehrlyv Frey Jesat Nassar, Genannt Jesus Christus című, 1966-ban írt művében bőven kitér Jézus származására is. Frey tulajdonképpen a Mamrejov testvérek apjuktól örökölt kutatási

eredményeit - miután azokat Dr. O. Z. A. Hanish zend főpap átnézte, véleményezte és angolra fordította - dolgozta fel. Mamrejov atya, aki a pravoszláv egyház megbízásából végzett vallástörténelmi kutatásokat és éveken át gyűjtötte az anyagot Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban, végül feleségével együtt a Szentföldön telepedett le és gyermekei is ott születtek. Kompetenciája tehát úgy őneki, mint Dr. Hanishnak - aki a teheráni orosz nagykövet fia és főrangú zarathustrián pap volt - kétségtelen.

A hatalmas, kétkötetes műből minket most csak Jézus származása érdekel, miszerint Jézus anyja Mária: Nakeb adiabanei királyi herceg és Grapte charaxi hercegnő leánya volt, kikről az apokrif iratok Joaquim és Anna néven emlékeznek meg. Azonban mindketten Pártos birodalmi hercegek voltak, erős zsidó kapcsolatokkal és szoros összeköttetésben Nagy Heródessel, aki szintén

nem volt zsidó, hanem a rómaiak által Júdea királyának kinevezett prozelita, idumeai hórita. A Smith's Bible Dictionary szerint Charax azonos a Jeruzsálemtől nyugatra eső Charasim nevű völgy által uralt területtel. Így tehát Jézus anyjának, Máriának ott örökölt érdekeltsége, birtoka volt.
Az Evangéliumok és egyéb kutatási eredmények szerint Jézus Mária fia volt. Az a kérdés, hogy apja a „Szentlélek”, vagy Jusef Pandan, vagy a nagy Heródes egyik fia, akit már Mária állapotos korában kivégeztek, most nem tárgya értekezésünknek.

Jézus a keresztrefeszítés után, felgyógyulva Galileába ment, bizonyára édesanyjához. De itt sem érezhette magát biztonságban, és elindult észak felé. Pál apostol már Damaszkuszban érte utol, ahol ő Jézus híve lett. De mit keresett Jézus északon? Bizonyára adiabenei királyi rokonait. És, hogy oda el is érkezett, azt bizonyítja Dr. E H. Hassnain; a srinagari egyetem történész-professzora, három japán egyetemnek díszdoktora, és a chicagói Anthropológiai Kutató Konferencia tagja, aki szerint Jézus a keresztrefeszítést túlélve és sebeiből felgyógyulva, a kashmíri fehér hunok földjére, Srinagarba, Indiába vándorolt. De először egy nagy kitérővel felment Arméniába, a professzor térképvázlata szerint először Nusaybinba, ami megfelel Adiabenének, majd onnan még északabbra, körülbelül a mai Jereván környékére és mindenütt elkezdett prédikálni. De milyen nyelven? - kérdezheti valaki. Arméniában természetesen arameus nyelven, ami származása révén neki anyanyelve volt. De itt sem maradhatott, mert prédikációit a hatalmasok lázításnak vették. Innen tehát elvándorolt Srinagarba. Útjára elkísérte őt Tamás apostol és egy Mária nevű asszony, aki útközben Ravalpindiben meghalt. A továbbiakra most nincs helyünk kitérni.
Vessük fel inkább a kérdést, hogy milyen nyelven beszélt a magyar történelem másik nagy alakja: Árpád és az Árpádi törzs?
Egyes történészek azt mondják, hogy bizonyára valami türk nyelven. Van, aki azt mondja, hogy hun nyelven. Csak éppen azt nem akarják mondani, hogy arameus nyelven. Jézus anyanyelvén. Pedig ez volna evidens, hiszen Árpád nagyanyja, Emese egy adiabenei hercegnő volt.

Amikor Anonymus: Gesta Hungarorumában azt írja, hogy „Anno Dominice in carnationis DCCXVIIII-o Ugek ... longo post tempore de genere Magog regis erat quidam nobilissimus dux Scithie, qui duxit sibi uxorem in Dentumoger, filiam Eunedubeliani ducis nomine Emesu, de qua genuit filium, qui agnominatus est Almus... „ A fordítók nem tudják értelmét adni az
„Eunedubeliani” szónak, mert azt személynévnek veszik, holott az egy hibásan írt helyhatározó és jelentése: „adiabene-beli”. A mondat helyes értelme tehát a következő: „Urunk megtestesülésének 819. esztendejében Ügyek, Szhkítiának ... Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére, Dentu Magyariában feleségül vette az Abiabene-beli vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki Álmusnak neveztetett...”

Mindezekből az is következik, hogy az „Árpád-ház” és az adiabenei királyi „ház” között közvetlen rokonság állt fenn, és így a két királyfi, Jézus és Árpád vérrokonok voltak és mindketten az arameus nyelvet, „Az Ige nyelvét” beszélték, amelyen Isten is beszélt Ádámmal.

Mindezek után, érthető, hogy miért kellett az Árpádok családfájának „utolsó aranyágacskáját” is letörni. Az akkori hatalmasak nem bírták volna elviselni azt az igazságot, hogy Jézus királyfi és Árpád király ugyanazon családfának „aranyágacskái” voltak.

VAJON A MAI HATALMASOK ELBIRJÁK-E
?? :! :k:

Főként akkor ha hamarosan megtudják majd, hogy JÉZUS SZÍRIUSZI VÉRVONALA még mindig ÉLŐ VÉRVONAL:! :§
Árokásó Top100 Forró Tamás 2008.09.03 17:30:00
Az egykoron forrónak tűnő Forró Tamás ma már csak a brókerbotrány zombiarcú elitéltjeként kerülhet vissza a főhírekbe. Hogy miként lett a Szilágyi Ákos fedőnevű III/III ügynökből ismert vidéki sportriporter, majd honi médiacápa és végül illegális bizniszeibe belebukott…..
palostrend 2010.08.24 17:12:26
Youtube - Pálos Trend: Magyar Jézus

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben kelt levele Villax zirci apáthoz

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben Villax zirci apáthoz írt levelében azt a kijelentést tette, hogy „Arra a soha nem képzelt meggyőződésre jutottam, hogy a Mindenható az első emberben magyart alkotott, de ne gondold, hogy megháborodtam, mert hála Istennek, eszem még ép és szigorú kritika szerint ítél.”

Horváth István akkor már híres történész volt és minden kijelentésére felfigyeltek és - bár ezt csak bizalmas magánlevélben írta - az Apát úr úgy látszik, minden rossz szándék nélkül megbeszélte barátaival. Aztán már semmi sem állíthatta meg a gúnyolodó és rosszindulatú pletykát, hogy: „Horváth mindenütt magyart lát és szerinte az Isten még Ádámmal is magyarul beszélt.”

Habár Horváth nem ezt mondta, feltehetjük a kérdést: mennyiben lett volna igaza, ha ezt mondta volna? Mivel pap volt, a Bibliát behatóan tanulmányozta, mégpedig nemcsak szó szerint, hanem értelem szerint is. Nem volt neki nehéz megállapítani, hogy a bibliai „Teremtéstörténet” elsőkönyvének első tizenegy fejezetében (Mózes L Könyve l -I1. rész) csak egy népről van szó, mégpedig Ádám nevében, a madai Mada nemzetről. Ádám nevét a Genezis írói az általuk legrégibbnek ismert MADA nép nevének visszafelé olvasásával képezték.
Ebben van a felelet Magyar Adorján történészünk részére, amikor azt, írja: „Nehéz lenne megállapítani, hogy mi indította Horváthot ennek az annyit hánytorgatott mondatának a megírására.”

Jekuda rabbi azonban a Talmud Sanhedrin 38. b. lapján Horváth Istvánnak és Sir Bowringnak ad igazat, mondván, hogy: „Az első ember arameus nyelven beszélt.” Az arameus nyelv pedig a suméri szittya nyelvnek egyik nyelvjárása, tájnyelve volt, amelyet a Názáreti Jézus is beszélt, mint anyanyelvét.

Az ótestamentumi Genezis (Mózes 1. Könyve 11. rész, 1. verse) szerint Nimród idejében még „Mind az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde vala.” Tehát - ha a Bibliát szó szerint vesszük - Ádámmal az Isten csakis ezen az egy nyelven, vagyis a bibliai területen a „bábeli nyelvzavarig” egyedül létezett madai nyelven beszélhetett. Ábrahám, a zsidó nép ősapja még jóval ezután született (Mózes I. könyve, 11. rész, 26 vers) - habár őt is csak kölcsön vették az átírók. Mondhatná valaki - és mondják is -, hogy mindez csak mítosz, legenda, tehát nem kell szó szerint venni. Ez igaz. De a történészek és régészek szerint a mítoszokat és legendákat komolyan kell tanulmányozni, mert mindegyiknek van valami történelmi háttere. A nagy régészeti leletek csaknem mind a mítoszok és legendák adatai alapján lettek felfedezve. Nagyon sok éppen a Biblia adatai alapján, mely szerint Európa, Dél-Szibéria (Turán), Elő-Ázsia és Észak-Afrika őslakói mind Ádám és unokája, Noé gyermekeinek leszármazottai, akiket hívhattak sokféle néven, de származásuk azonos, vagyis méd, mada, mert az ótestamentumi írók Ádám nevét az általuk akkor legrégebbinek ismert mada nép nevének visszafelé olvasásával alakították.

A mada nép etnikuma, nyelve pedig azonos volt a Hórita- Arámi- Suméri szittya nyelvvel, amelynek országonként lehetett más és más nyelvjárása, de az anyanyelv, a gyökér azonos. Ma már a legvaskalaposabb „szentírásolvasó” is tudja, hogy a bibliai Genézis nem teremtéstörténet, hanem az emberiség történelmének csak egy kis része, amely a szkíta- madai népnévből mitologizált Ádámmal kezdődik és Noén és fiain, valamint unokáján, Nimródon keresztül a „bábeli nyelvzavarig” egy magyar őstörténelem. Ugyanis a „Vízözön” is, akár a bibliai Noéra, akár a Krámer professzor szerinti Ziusudra soméri királyra, akár a Berossos káldeai történész által említett Ardatas király fiára, Xsisustrosra nézünk, mindegyik a mi kushita és sumér szkíta népünkkel kapcsolatos. Történelmi tény, de ellenkezik a krisztiánizmus alapjának, az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológia tendenciájával, az Úr „Ábrahámnak tett igéretével”, miszerint a zsidóknak adja egész Elő-Ázsiát a Nílustól az Eufráteszig, és Kánaánt a Hitteusokkal és a Jebuzeusokkal együtt. (Móz. I. könyve, 15. rész, 18-21. vers.)

A szentírót az nem zavarta, hogy Isten már párezer évvel előbb szövetséget kötött Noéval, mielőtt a bárkába küldte őt, de nem ígért neki semmit, hiszen minden az övé volt - csak életben maradást.
Ha egyszer az egész Bibliát a történelmi valóságnak megfelelően átírnák, az egy magyar őstörténelemkönyv lenne, amely a magyar nemzeti vallás alapja, Ótestamentuma lenne, és alapjaiból forgatná ki az egész „Judeo-Christiánizmust”. Ezért nem akarják az illetékesek és illetéktelenek megreformálni a Bibliát.

Még más nyomós okuk is van a misztifikációra, történelmi, nemzeti tudatunk elnyomására, nemzeti származástudatunknak kizárólagosan a „finnugorizmusnak” nevezett hipotézisbe való bezárására. Ez pedig az, hogy ne menjen át a köztudatba az a történelmi tény, hogy „utolsó honfoglalásunk” törzsszövetségének egy része, közöttük éppen az „Árpádi törzs” a Kaukázustól délre eső területeiről származott, mely terület Arméniát és Szíriát is magába foglalta, közepén Adiabene tartománnyal és a Van-tó központú tartománnyal. IV. Béla királyunk felesége: Laskarish Mária ide küldte Ottó frátert három társával, hogy keresse fel az ő itt élő rokonait. Ottó fráter a maradvány-magyarokat 1233-ban még itt találta és vélük magyarul beszélt. De misszióját nem teljesíthette, mert a tatárok betörése elől menekülnie kellett. (Dr. Fehér M. Jenő: Exodus Fratrum 97-101. oldal)
Ft. Lukácsy Kristóf 1870-ben kiadott „A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei” című könyvében, örmény kútfők alapján, szintén a magyarok ittlétéről ír.

Dr. Fehér Mátyás: Magyar történelmi szemle: II. évfolyam 2. számában írja, hogy Örményországban és Kurdisztánban még a tizenhetedik században is voltak jelentős létszámmal magyarok. Egyik királyuknak, Patatuának sírját itt, a Kaukázustól délre, az Urmia tótól nem messze tárták fel a régészek, a Kr. e. hetedik századból. (Dr. Déry Zoltán: A magyarok elnevezés és azonosítása.)

Dr. Georges Rouw, francia történész: „Ancient Íraq” című könyvében a 382. oldalon azt írja, hogy az Arsacida uralkodók tehetséges arisztokratákkal kormányozták ezt a területet, megengedve vazallus királyságok kialakulását, mint például Osrhoene, Adiabene és Characene, és hogy az „Arszákok és vazallusaik gazdagok voltak, mert ellenőrzésük alatt tartották Ázsia és a görög-római világ közötti kereskedelmi utakat. Az AR-SAC név azonos a Saca-Szkíta népnévvel. Ez a terület a Kaukázustól délre tele van magyar helységnevekkel. Ami minket mai tárgyunk szempontjából leginkább érdekel, az az Adiabene királyság és kapcsolt részei: Arpadu, Emese, Hunor, Karsa (Kars), Van-tó, Arpachia és Nimrud városokkal. Erről a területről húzódtak fel az „Árpádi magyarok” a Kr. u. ezredközepén a Kaukázus északi oldalára, ahol a VIII. században már törzsszövetségben éltek a kazárokkal.

Dienes István A honfoglaló magyarok című finnugorista és szlávofil szellemben megírt könyvében (Corvina Kiadó; Budapest, 1972) közölt térképén, a „Honfoglalás” előtti időből még kénytelen kimutatni a szavárd magyarokat, de ő úgy állítja be, mintha azok a Kaukázus-hegység középső, legmagasabb részén keresztül húzódtak volna le délre. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz.
Az egyébként szépen illusztrált könyvnek értékét lerontja a 70. oldalon közölt térképével, amelyen „arab, normann és magyar kalandozások a IX-XI. században” címmel az ezer évvel későbbi „trianoni Csonka-Magyarországot” mutatja. Tápot adva ezzel az oláhok, szerbek, szlovákok és németek területrabló ösztönének.

Honszervező Árpád apánkban és családjában még élénken élhetett őseiknek szavárd múltja, mert Bulcsú és Tamás Árpád házi hercegek bizánci látogatásukkor a császár előtt „Szabartói Aszfaloi”-nak mondták magukat, ami körülbelül „Szavárdi Lovag” jelentésű. („Szabír-tói ősföldi” is lehet.)

A Bécsi Képes Krónika, a Thuróczy Krónika és más eredetmondáink szerint is Árpád ősei (csak a jelesebbeket felsorolva) a következők voltak: Álmos, Előd, Ögyeg, Ed, Csaba, Atilla, Bendegúz, Torda, Szemeny, Ethei, Opos, Kadocsa, Berend, Zultán, majd Bulcsu, és akikről még Noéig meg kell emlékeznünk: Badli (Budli)... Kattar... Hunor... Nimród, Kush, Jáfet és Noé, és tovább a Biblia szerint Lámekh, Mathusalem, és így tovább, még hat nemzetségen át, egészen Ádámig. A Biblia és krónikáink az itt fel nem soroltakkal együtt ötvenkét személyt mutatnak ki, melyeknek jelentős része nemzetségnév is, illetve dinasztia alapítói név. Tehát az Árpádi családfa gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza.

Árpád, népével a Kárpát-medencébe érkezve kijelentette, hogy az ő ősének, Atilla királynak hagyatékaként, örökség jogán vette birtokba a Pannon-Avar-Hun-Magyarok ősi földjét.

Iskoláinkban, amikor még magyar történelmet is tanítottak, azt mondták tanítóink, tanáraink, hogy Atilla származási helye nem ismeretes. Pedig ha ő Nimródi leszármazott, akkor legokosabb, ha Nimród földjén, Sineárban, Sumérban keressük szülőföldjét. Kálti Márk Képes Krónikája erről a következőket írja: „Atilla, Isten kegyelméből Bendegúz, fia, a nagy Magor unokája, ki ENGADI-ban nevelkedett, a hunok, médek, gótok, dákok királya”, stb. A Kézai Krónika pedig azt írja, hogy Atilla és népe a médek módján ruházkodott. Tehát akár nevelkedési helyét, akár viseletét tekintjük, mindkettő az Árpádi nép ősi lakhelyére, a Kaukázustól és a Káspi-tengertől délre eső területre, Nimród birodalmára mutat.

Ft. Szelényi Imre a Pannon nép eredetéről írt értekezésében szintén azt írja, hogy Árpád törzse az Orontes és Eufrates felső folyása közötti Arpaduból jött. Ettől délnyugatra volt Emese (Ma Homs?) városa. Árpád nagyanyjának neve szintén Emese volt. Az csak természetes, hogy az Árpádi nép északra húzódása nem egyszerre történt, hanem kisebb-nagyobb csoportokban, és évszázadokat vehetett igénybe.
Itt most vissza kell térnem a központi fekvésű Adiabene kiskirályságra. Miért? Azért, mert nemcsak Árpád családjának vannak adiabenei vonatkozásai, hanem a Nimródiak másik nagy egyéniségének, az „Isten Fiának” a Názáreti Jézusnak is.

Mariell Wehrlyv Frey Jesat Nassar, Genannt Jesus Christus című, 1966-ban írt művében bőven kitér Jézus származására is. Frey tulajdonképpen a Mamrejov testvérek apjuktól örökölt kutatási

eredményeit - miután azokat Dr. O. Z. A. Hanish zend főpap átnézte, véleményezte és angolra fordította - dolgozta fel. Mamrejov atya, aki a pravoszláv egyház megbízásából végzett vallástörténelmi kutatásokat és éveken át gyűjtötte az anyagot Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban, végül feleségével együtt a Szentföldön telepedett le és gyermekei is ott születtek. Kompetenciája tehát úgy őneki, mint Dr. Hanishnak - aki a teheráni orosz nagykövet fia és főrangú zarathustrián pap volt - kétségtelen.

A hatalmas, kétkötetes műből minket most csak Jézus származása érdekel, miszerint Jézus anyja Mária: Nakeb adiabanei királyi herceg és Grapte charaxi hercegnő leánya volt, kikről az apokrif iratok Joaquim és Anna néven emlékeznek meg. Azonban mindketten Pártos birodalmi hercegek voltak, erős zsidó kapcsolatokkal és szoros összeköttetésben Nagy Heródessel, aki szintén

nem volt zsidó, hanem a rómaiak által Júdea királyának kinevezett prozelita, idumeai hórita. A Smith's Bible Dictionary szerint Charax azonos a Jeruzsálemtől nyugatra eső Charasim nevű völgy által uralt területtel. Így tehát Jézus anyjának, Máriának ott örökölt érdekeltsége, birtoka volt.
Az Evangéliumok és egyéb kutatási eredmények szerint Jézus Mária fia volt. Az a kérdés, hogy apja a „Szentlélek”, vagy Jusef Pandan, vagy a nagy Heródes egyik fia, akit már Mária állapotos korában kivégeztek, most nem tárgya értekezésünknek.

Jézus a keresztrefeszítés után, felgyógyulva Galileába ment, bizonyára édesanyjához. De itt sem érezhette magát biztonságban, és elindult észak felé. Pál apostol már Damaszkuszban érte utol, ahol ő Jézus híve lett. De mit keresett Jézus északon? Bizonyára adiabenei királyi rokonait. És, hogy oda el is érkezett, azt bizonyítja Dr. E H. Hassnain; a srinagari egyetem történész-professzora, három japán egyetemnek díszdoktora, és a chicagói Anthropológiai Kutató Konferencia tagja, aki szerint Jézus a keresztrefeszítést túlélve és sebeiből felgyógyulva, a kashmíri fehér hunok földjére, Srinagarba, Indiába vándorolt. De először egy nagy kitérővel felment Arméniába, a professzor térképvázlata szerint először Nusaybinba, ami megfelel Adiabenének, majd onnan még északabbra, körülbelül a mai Jereván környékére és mindenütt elkezdett prédikálni. De milyen nyelven? - kérdezheti valaki. Arméniában természetesen arameus nyelven, ami származása révén neki anyanyelve volt. De itt sem maradhatott, mert prédikációit a hatalmasok lázításnak vették. Innen tehát elvándorolt Srinagarba. Útjára elkísérte őt Tamás apostol és egy Mária nevű asszony, aki útközben Ravalpindiben meghalt. A továbbiakra most nincs helyünk kitérni.
Vessük fel inkább a kérdést, hogy milyen nyelven beszélt a magyar történelem másik nagy alakja: Árpád és az Árpádi törzs?
Egyes történészek azt mondják, hogy bizonyára valami türk nyelven. Van, aki azt mondja, hogy hun nyelven. Csak éppen azt nem akarják mondani, hogy arameus nyelven. Jézus anyanyelvén. Pedig ez volna evidens, hiszen Árpád nagyanyja, Emese egy adiabenei hercegnő volt.

Amikor Anonymus: Gesta Hungarorumában azt írja, hogy „Anno Dominice in carnationis DCCXVIIII-o Ugek ... longo post tempore de genere Magog regis erat quidam nobilissimus dux Scithie, qui duxit sibi uxorem in Dentumoger, filiam Eunedubeliani ducis nomine Emesu, de qua genuit filium, qui agnominatus est Almus... „ A fordítók nem tudják értelmét adni az
„Eunedubeliani” szónak, mert azt személynévnek veszik, holott az egy hibásan írt helyhatározó és jelentése: „adiabene-beli”. A mondat helyes értelme tehát a következő: „Urunk megtestesülésének 819. esztendejében Ügyek, Szhkítiának ... Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére, Dentu Magyariában feleségül vette az Abiabene-beli vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki Álmusnak neveztetett...”

Mindezekből az is következik, hogy az „Árpád-ház” és az adiabenei királyi „ház” között közvetlen rokonság állt fenn, és így a két királyfi, Jézus és Árpád vérrokonok voltak és mindketten az arameus nyelvet, „Az Ige nyelvét” beszélték, amelyen Isten is beszélt Ádámmal.

Mindezek után, érthető, hogy miért kellett az Árpádok családfájának „utolsó aranyágacskáját” is letörni. Az akkori hatalmasak nem bírták volna elviselni azt az igazságot, hogy Jézus királyfi és Árpád király ugyanazon családfának „aranyágacskái” voltak.

VAJON A MAI HATALMASOK ELBIRJÁK-E
?? :! :k:

Főként akkor ha hamarosan megtudják majd, hogy JÉZUS SZÍRIUSZI VÉRVONALA még mindig ÉLŐ VÉRVONAL:! :§
DarkBlog Holokauszttagadás 2009.05.31 20:26:00
Rasszizmus, fasizmus, nácizmus, kommunizmus, sovinizmus és minden további izmus nélkül szeretném elküldeni a világot melegebb éghajlatra.Hogy lehet ilyen orbitális marhaságot kitalálni, mint a holokauszttagadás? Bűncselekménnyé nyilvánítani azt, hogy "szerintem nem volt /…..
palostrend 2010.08.24 17:09:19
Youtube - Pálos Trend: Magyar Jézus

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben kelt levele Villax zirci apáthoz

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben Villax zirci apáthoz írt levelében azt a kijelentést tette, hogy „Arra a soha nem képzelt meggyőződésre jutottam, hogy a Mindenható az első emberben magyart alkotott, de ne gondold, hogy megháborodtam, mert hála Istennek, eszem még ép és szigorú kritika szerint ítél.”

Horváth István akkor már híres történész volt és minden kijelentésére felfigyeltek és - bár ezt csak bizalmas magánlevélben írta - az Apát úr úgy látszik, minden rossz szándék nélkül megbeszélte barátaival. Aztán már semmi sem állíthatta meg a gúnyolodó és rosszindulatú pletykát, hogy: „Horváth mindenütt magyart lát és szerinte az Isten még Ádámmal is magyarul beszélt.”

Habár Horváth nem ezt mondta, feltehetjük a kérdést: mennyiben lett volna igaza, ha ezt mondta volna? Mivel pap volt, a Bibliát behatóan tanulmányozta, mégpedig nemcsak szó szerint, hanem értelem szerint is. Nem volt neki nehéz megállapítani, hogy a bibliai „Teremtéstörténet” elsőkönyvének első tizenegy fejezetében (Mózes L Könyve l -I1. rész) csak egy népről van szó, mégpedig Ádám nevében, a madai Mada nemzetről. Ádám nevét a Genezis írói az általuk legrégibbnek ismert MADA nép nevének visszafelé olvasásával képezték.
Ebben van a felelet Magyar Adorján történészünk részére, amikor azt, írja: „Nehéz lenne megállapítani, hogy mi indította Horváthot ennek az annyit hánytorgatott mondatának a megírására.”

Jekuda rabbi azonban a Talmud Sanhedrin 38. b. lapján Horváth Istvánnak és Sir Bowringnak ad igazat, mondván, hogy: „Az első ember arameus nyelven beszélt.” Az arameus nyelv pedig a suméri szittya nyelvnek egyik nyelvjárása, tájnyelve volt, amelyet a Názáreti Jézus is beszélt, mint anyanyelvét.

Az ótestamentumi Genezis (Mózes 1. Könyve 11. rész, 1. verse) szerint Nimród idejében még „Mind az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde vala.” Tehát - ha a Bibliát szó szerint vesszük - Ádámmal az Isten csakis ezen az egy nyelven, vagyis a bibliai területen a „bábeli nyelvzavarig” egyedül létezett madai nyelven beszélhetett. Ábrahám, a zsidó nép ősapja még jóval ezután született (Mózes I. könyve, 11. rész, 26 vers) - habár őt is csak kölcsön vették az átírók. Mondhatná valaki - és mondják is -, hogy mindez csak mítosz, legenda, tehát nem kell szó szerint venni. Ez igaz. De a történészek és régészek szerint a mítoszokat és legendákat komolyan kell tanulmányozni, mert mindegyiknek van valami történelmi háttere. A nagy régészeti leletek csaknem mind a mítoszok és legendák adatai alapján lettek felfedezve. Nagyon sok éppen a Biblia adatai alapján, mely szerint Európa, Dél-Szibéria (Turán), Elő-Ázsia és Észak-Afrika őslakói mind Ádám és unokája, Noé gyermekeinek leszármazottai, akiket hívhattak sokféle néven, de származásuk azonos, vagyis méd, mada, mert az ótestamentumi írók Ádám nevét az általuk akkor legrégebbinek ismert mada nép nevének visszafelé olvasásával alakították.

A mada nép etnikuma, nyelve pedig azonos volt a Hórita- Arámi- Suméri szittya nyelvvel, amelynek országonként lehetett más és más nyelvjárása, de az anyanyelv, a gyökér azonos. Ma már a legvaskalaposabb „szentírásolvasó” is tudja, hogy a bibliai Genézis nem teremtéstörténet, hanem az emberiség történelmének csak egy kis része, amely a szkíta- madai népnévből mitologizált Ádámmal kezdődik és Noén és fiain, valamint unokáján, Nimródon keresztül a „bábeli nyelvzavarig” egy magyar őstörténelem. Ugyanis a „Vízözön” is, akár a bibliai Noéra, akár a Krámer professzor szerinti Ziusudra soméri királyra, akár a Berossos káldeai történész által említett Ardatas király fiára, Xsisustrosra nézünk, mindegyik a mi kushita és sumér szkíta népünkkel kapcsolatos. Történelmi tény, de ellenkezik a krisztiánizmus alapjának, az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológia tendenciájával, az Úr „Ábrahámnak tett igéretével”, miszerint a zsidóknak adja egész Elő-Ázsiát a Nílustól az Eufráteszig, és Kánaánt a Hitteusokkal és a Jebuzeusokkal együtt. (Móz. I. könyve, 15. rész, 18-21. vers.)

A szentírót az nem zavarta, hogy Isten már párezer évvel előbb szövetséget kötött Noéval, mielőtt a bárkába küldte őt, de nem ígért neki semmit, hiszen minden az övé volt - csak életben maradást.
Ha egyszer az egész Bibliát a történelmi valóságnak megfelelően átírnák, az egy magyar őstörténelemkönyv lenne, amely a magyar nemzeti vallás alapja, Ótestamentuma lenne, és alapjaiból forgatná ki az egész „Judeo-Christiánizmust”. Ezért nem akarják az illetékesek és illetéktelenek megreformálni a Bibliát.

Még más nyomós okuk is van a misztifikációra, történelmi, nemzeti tudatunk elnyomására, nemzeti származástudatunknak kizárólagosan a „finnugorizmusnak” nevezett hipotézisbe való bezárására. Ez pedig az, hogy ne menjen át a köztudatba az a történelmi tény, hogy „utolsó honfoglalásunk” törzsszövetségének egy része, közöttük éppen az „Árpádi törzs” a Kaukázustól délre eső területeiről származott, mely terület Arméniát és Szíriát is magába foglalta, közepén Adiabene tartománnyal és a Van-tó központú tartománnyal. IV. Béla királyunk felesége: Laskarish Mária ide küldte Ottó frátert három társával, hogy keresse fel az ő itt élő rokonait. Ottó fráter a maradvány-magyarokat 1233-ban még itt találta és vélük magyarul beszélt. De misszióját nem teljesíthette, mert a tatárok betörése elől menekülnie kellett. (Dr. Fehér M. Jenő: Exodus Fratrum 97-101. oldal)
Ft. Lukácsy Kristóf 1870-ben kiadott „A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei” című könyvében, örmény kútfők alapján, szintén a magyarok ittlétéről ír.

Dr. Fehér Mátyás: Magyar történelmi szemle: II. évfolyam 2. számában írja, hogy Örményországban és Kurdisztánban még a tizenhetedik században is voltak jelentős létszámmal magyarok. Egyik királyuknak, Patatuának sírját itt, a Kaukázustól délre, az Urmia tótól nem messze tárták fel a régészek, a Kr. e. hetedik századból. (Dr. Déry Zoltán: A magyarok elnevezés és azonosítása.)

Dr. Georges Rouw, francia történész: „Ancient Íraq” című könyvében a 382. oldalon azt írja, hogy az Arsacida uralkodók tehetséges arisztokratákkal kormányozták ezt a területet, megengedve vazallus királyságok kialakulását, mint például Osrhoene, Adiabene és Characene, és hogy az „Arszákok és vazallusaik gazdagok voltak, mert ellenőrzésük alatt tartották Ázsia és a görög-római világ közötti kereskedelmi utakat. Az AR-SAC név azonos a Saca-Szkíta népnévvel. Ez a terület a Kaukázustól délre tele van magyar helységnevekkel. Ami minket mai tárgyunk szempontjából leginkább érdekel, az az Adiabene királyság és kapcsolt részei: Arpadu, Emese, Hunor, Karsa (Kars), Van-tó, Arpachia és Nimrud városokkal. Erről a területről húzódtak fel az „Árpádi magyarok” a Kr. u. ezredközepén a Kaukázus északi oldalára, ahol a VIII. században már törzsszövetségben éltek a kazárokkal.

Dienes István A honfoglaló magyarok című finnugorista és szlávofil szellemben megírt könyvében (Corvina Kiadó; Budapest, 1972) közölt térképén, a „Honfoglalás” előtti időből még kénytelen kimutatni a szavárd magyarokat, de ő úgy állítja be, mintha azok a Kaukázus-hegység középső, legmagasabb részén keresztül húzódtak volna le délre. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz.
Az egyébként szépen illusztrált könyvnek értékét lerontja a 70. oldalon közölt térképével, amelyen „arab, normann és magyar kalandozások a IX-XI. században” címmel az ezer évvel későbbi „trianoni Csonka-Magyarországot” mutatja. Tápot adva ezzel az oláhok, szerbek, szlovákok és németek területrabló ösztönének.

Honszervező Árpád apánkban és családjában még élénken élhetett őseiknek szavárd múltja, mert Bulcsú és Tamás Árpád házi hercegek bizánci látogatásukkor a császár előtt „Szabartói Aszfaloi”-nak mondták magukat, ami körülbelül „Szavárdi Lovag” jelentésű. („Szabír-tói ősföldi” is lehet.)

A Bécsi Képes Krónika, a Thuróczy Krónika és más eredetmondáink szerint is Árpád ősei (csak a jelesebbeket felsorolva) a következők voltak: Álmos, Előd, Ögyeg, Ed, Csaba, Atilla, Bendegúz, Torda, Szemeny, Ethei, Opos, Kadocsa, Berend, Zultán, majd Bulcsu, és akikről még Noéig meg kell emlékeznünk: Badli (Budli)... Kattar... Hunor... Nimród, Kush, Jáfet és Noé, és tovább a Biblia szerint Lámekh, Mathusalem, és így tovább, még hat nemzetségen át, egészen Ádámig. A Biblia és krónikáink az itt fel nem soroltakkal együtt ötvenkét személyt mutatnak ki, melyeknek jelentős része nemzetségnév is, illetve dinasztia alapítói név. Tehát az Árpádi családfa gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza.

Árpád, népével a Kárpát-medencébe érkezve kijelentette, hogy az ő ősének, Atilla királynak hagyatékaként, örökség jogán vette birtokba a Pannon-Avar-Hun-Magyarok ősi földjét.

Iskoláinkban, amikor még magyar történelmet is tanítottak, azt mondták tanítóink, tanáraink, hogy Atilla származási helye nem ismeretes. Pedig ha ő Nimródi leszármazott, akkor legokosabb, ha Nimród földjén, Sineárban, Sumérban keressük szülőföldjét. Kálti Márk Képes Krónikája erről a következőket írja: „Atilla, Isten kegyelméből Bendegúz, fia, a nagy Magor unokája, ki ENGADI-ban nevelkedett, a hunok, médek, gótok, dákok királya”, stb. A Kézai Krónika pedig azt írja, hogy Atilla és népe a médek módján ruházkodott. Tehát akár nevelkedési helyét, akár viseletét tekintjük, mindkettő az Árpádi nép ősi lakhelyére, a Kaukázustól és a Káspi-tengertől délre eső területre, Nimród birodalmára mutat.

Ft. Szelényi Imre a Pannon nép eredetéről írt értekezésében szintén azt írja, hogy Árpád törzse az Orontes és Eufrates felső folyása közötti Arpaduból jött. Ettől délnyugatra volt Emese (Ma Homs?) városa. Árpád nagyanyjának neve szintén Emese volt. Az csak természetes, hogy az Árpádi nép északra húzódása nem egyszerre történt, hanem kisebb-nagyobb csoportokban, és évszázadokat vehetett igénybe.
Itt most vissza kell térnem a központi fekvésű Adiabene kiskirályságra. Miért? Azért, mert nemcsak Árpád családjának vannak adiabenei vonatkozásai, hanem a Nimródiak másik nagy egyéniségének, az „Isten Fiának” a Názáreti Jézusnak is.

Mariell Wehrlyv Frey Jesat Nassar, Genannt Jesus Christus című, 1966-ban írt művében bőven kitér Jézus származására is. Frey tulajdonképpen a Mamrejov testvérek apjuktól örökölt kutatási

eredményeit - miután azokat Dr. O. Z. A. Hanish zend főpap átnézte, véleményezte és angolra fordította - dolgozta fel. Mamrejov atya, aki a pravoszláv egyház megbízásából végzett vallástörténelmi kutatásokat és éveken át gyűjtötte az anyagot Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban, végül feleségével együtt a Szentföldön telepedett le és gyermekei is ott születtek. Kompetenciája tehát úgy őneki, mint Dr. Hanishnak - aki a teheráni orosz nagykövet fia és főrangú zarathustrián pap volt - kétségtelen.

A hatalmas, kétkötetes műből minket most csak Jézus származása érdekel, miszerint Jézus anyja Mária: Nakeb adiabanei királyi herceg és Grapte charaxi hercegnő leánya volt, kikről az apokrif iratok Joaquim és Anna néven emlékeznek meg. Azonban mindketten Pártos birodalmi hercegek voltak, erős zsidó kapcsolatokkal és szoros összeköttetésben Nagy Heródessel, aki szintén

nem volt zsidó, hanem a rómaiak által Júdea királyának kinevezett prozelita, idumeai hórita. A Smith's Bible Dictionary szerint Charax azonos a Jeruzsálemtől nyugatra eső Charasim nevű völgy által uralt területtel. Így tehát Jézus anyjának, Máriának ott örökölt érdekeltsége, birtoka volt.
Az Evangéliumok és egyéb kutatási eredmények szerint Jézus Mária fia volt. Az a kérdés, hogy apja a „Szentlélek”, vagy Jusef Pandan, vagy a nagy Heródes egyik fia, akit már Mária állapotos korában kivégeztek, most nem tárgya értekezésünknek.

Jézus a keresztrefeszítés után, felgyógyulva Galileába ment, bizonyára édesanyjához. De itt sem érezhette magát biztonságban, és elindult észak felé. Pál apostol már Damaszkuszban érte utol, ahol ő Jézus híve lett. De mit keresett Jézus északon? Bizonyára adiabenei királyi rokonait. És, hogy oda el is érkezett, azt bizonyítja Dr. E H. Hassnain; a srinagari egyetem történész-professzora, három japán egyetemnek díszdoktora, és a chicagói Anthropológiai Kutató Konferencia tagja, aki szerint Jézus a keresztrefeszítést túlélve és sebeiből felgyógyulva, a kashmíri fehér hunok földjére, Srinagarba, Indiába vándorolt. De először egy nagy kitérővel felment Arméniába, a professzor térképvázlata szerint először Nusaybinba, ami megfelel Adiabenének, majd onnan még északabbra, körülbelül a mai Jereván környékére és mindenütt elkezdett prédikálni. De milyen nyelven? - kérdezheti valaki. Arméniában természetesen arameus nyelven, ami származása révén neki anyanyelve volt. De itt sem maradhatott, mert prédikációit a hatalmasok lázításnak vették. Innen tehát elvándorolt Srinagarba. Útjára elkísérte őt Tamás apostol és egy Mária nevű asszony, aki útközben Ravalpindiben meghalt. A továbbiakra most nincs helyünk kitérni.
Vessük fel inkább a kérdést, hogy milyen nyelven beszélt a magyar történelem másik nagy alakja: Árpád és az Árpádi törzs?
Egyes történészek azt mondják, hogy bizonyára valami türk nyelven. Van, aki azt mondja, hogy hun nyelven. Csak éppen azt nem akarják mondani, hogy arameus nyelven. Jézus anyanyelvén. Pedig ez volna evidens, hiszen Árpád nagyanyja, Emese egy adiabenei hercegnő volt.

Amikor Anonymus: Gesta Hungarorumában azt írja, hogy „Anno Dominice in carnationis DCCXVIIII-o Ugek ... longo post tempore de genere Magog regis erat quidam nobilissimus dux Scithie, qui duxit sibi uxorem in Dentumoger, filiam Eunedubeliani ducis nomine Emesu, de qua genuit filium, qui agnominatus est Almus... „ A fordítók nem tudják értelmét adni az
„Eunedubeliani” szónak, mert azt személynévnek veszik, holott az egy hibásan írt helyhatározó és jelentése: „adiabene-beli”. A mondat helyes értelme tehát a következő: „Urunk megtestesülésének 819. esztendejében Ügyek, Szhkítiának ... Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére, Dentu Magyariában feleségül vette az Abiabene-beli vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki Álmusnak neveztetett...”

Mindezekből az is következik, hogy az „Árpád-ház” és az adiabenei királyi „ház” között közvetlen rokonság állt fenn, és így a két királyfi, Jézus és Árpád vérrokonok voltak és mindketten az arameus nyelvet, „Az Ige nyelvét” beszélték, amelyen Isten is beszélt Ádámmal.

Mindezek után, érthető, hogy miért kellett az Árpádok családfájának „utolsó aranyágacskáját” is letörni. Az akkori hatalmasak nem bírták volna elviselni azt az igazságot, hogy Jézus királyfi és Árpád király ugyanazon családfának „aranyágacskái” voltak.

VAJON A MAI HATALMASOK ELBIRJÁK-E
?? :! :k:

Főként akkor ha hamarosan megtudják majd, hogy JÉZUS SZÍRIUSZI VÉRVONALA még mindig ÉLŐ VÉRVONAL:! :§
addict Jobbik-Quaestor plakátbaki 2010.03.11 07:40:00
Igazán jó plakátkihelyezési bakira eddig csak külföldi példákat láttam, de valamelyik hazai kültéri cégnek (Tudja valaki melyik dolgozik kék óriásposzterekkel?) köszönhetően ezen a téren is közelebb kerültünk egy lépéssel az irigyelt nyugathoz. A párt és a Quaestor-csoport…..
palostrend 2010.08.23 21:45:08
Youtube - Pálos Trend: Magyar Jézus

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben kelt levele Villax zirci apáthoz

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben Villax zirci apáthoz írt levelében azt a kijelentést tette, hogy „Arra a soha nem képzelt meggyőződésre jutottam, hogy a Mindenható az első emberben magyart alkotott, de ne gondold, hogy megháborodtam, mert hála Istennek, eszem még ép és szigorú kritika szerint ítél.”

Horváth István akkor már híres történész volt és minden kijelentésére felfigyeltek és - bár ezt csak bizalmas magánlevélben írta - az Apát úr úgy látszik, minden rossz szándék nélkül megbeszélte barátaival. Aztán már semmi sem állíthatta meg a gúnyolodó és rosszindulatú pletykát, hogy: „Horváth mindenütt magyart lát és szerinte az Isten még Ádámmal is magyarul beszélt.”

Habár Horváth nem ezt mondta, feltehetjük a kérdést: mennyiben lett volna igaza, ha ezt mondta volna? Mivel pap volt, a Bibliát behatóan tanulmányozta, mégpedig nemcsak szó szerint, hanem értelem szerint is. Nem volt neki nehéz megállapítani, hogy a bibliai „Teremtéstörténet” elsőkönyvének első tizenegy fejezetében (Mózes L Könyve l -I1. rész) csak egy népről van szó, mégpedig Ádám nevében, a madai Mada nemzetről. Ádám nevét a Genezis írói az általuk legrégibbnek ismert MADA nép nevének visszafelé olvasásával képezték.
Ebben van a felelet Magyar Adorján történészünk részére, amikor azt, írja: „Nehéz lenne megállapítani, hogy mi indította Horváthot ennek az annyit hánytorgatott mondatának a megírására.”

Jekuda rabbi azonban a Talmud Sanhedrin 38. b. lapján Horváth Istvánnak és Sir Bowringnak ad igazat, mondván, hogy: „Az első ember arameus nyelven beszélt.” Az arameus nyelv pedig a suméri szittya nyelvnek egyik nyelvjárása, tájnyelve volt, amelyet a Názáreti Jézus is beszélt, mint anyanyelvét.

Az ótestamentumi Genezis (Mózes 1. Könyve 11. rész, 1. verse) szerint Nimród idejében még „Mind az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde vala.” Tehát - ha a Bibliát szó szerint vesszük - Ádámmal az Isten csakis ezen az egy nyelven, vagyis a bibliai területen a „bábeli nyelvzavarig” egyedül létezett madai nyelven beszélhetett. Ábrahám, a zsidó nép ősapja még jóval ezután született (Mózes I. könyve, 11. rész, 26 vers) - habár őt is csak kölcsön vették az átírók. Mondhatná valaki - és mondják is -, hogy mindez csak mítosz, legenda, tehát nem kell szó szerint venni. Ez igaz. De a történészek és régészek szerint a mítoszokat és legendákat komolyan kell tanulmányozni, mert mindegyiknek van valami történelmi háttere. A nagy régészeti leletek csaknem mind a mítoszok és legendák adatai alapján lettek felfedezve. Nagyon sok éppen a Biblia adatai alapján, mely szerint Európa, Dél-Szibéria (Turán), Elő-Ázsia és Észak-Afrika őslakói mind Ádám és unokája, Noé gyermekeinek leszármazottai, akiket hívhattak sokféle néven, de származásuk azonos, vagyis méd, mada, mert az ótestamentumi írók Ádám nevét az általuk akkor legrégebbinek ismert mada nép nevének visszafelé olvasásával alakították.

A mada nép etnikuma, nyelve pedig azonos volt a Hórita- Arámi- Suméri szittya nyelvvel, amelynek országonként lehetett más és más nyelvjárása, de az anyanyelv, a gyökér azonos. Ma már a legvaskalaposabb „szentírásolvasó” is tudja, hogy a bibliai Genézis nem teremtéstörténet, hanem az emberiség történelmének csak egy kis része, amely a szkíta- madai népnévből mitologizált Ádámmal kezdődik és Noén és fiain, valamint unokáján, Nimródon keresztül a „bábeli nyelvzavarig” egy magyar őstörténelem. Ugyanis a „Vízözön” is, akár a bibliai Noéra, akár a Krámer professzor szerinti Ziusudra soméri királyra, akár a Berossos káldeai történész által említett Ardatas király fiára, Xsisustrosra nézünk, mindegyik a mi kushita és sumér szkíta népünkkel kapcsolatos. Történelmi tény, de ellenkezik a krisztiánizmus alapjának, az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológia tendenciájával, az Úr „Ábrahámnak tett igéretével”, miszerint a zsidóknak adja egész Elő-Ázsiát a Nílustól az Eufráteszig, és Kánaánt a Hitteusokkal és a Jebuzeusokkal együtt. (Móz. I. könyve, 15. rész, 18-21. vers.)

A szentírót az nem zavarta, hogy Isten már párezer évvel előbb szövetséget kötött Noéval, mielőtt a bárkába küldte őt, de nem ígért neki semmit, hiszen minden az övé volt - csak életben maradást.
Ha egyszer az egész Bibliát a történelmi valóságnak megfelelően átírnák, az egy magyar őstörténelemkönyv lenne, amely a magyar nemzeti vallás alapja, Ótestamentuma lenne, és alapjaiból forgatná ki az egész „Judeo-Christiánizmust”. Ezért nem akarják az illetékesek és illetéktelenek megreformálni a Bibliát.

Még más nyomós okuk is van a misztifikációra, történelmi, nemzeti tudatunk elnyomására, nemzeti származástudatunknak kizárólagosan a „finnugorizmusnak” nevezett hipotézisbe való bezárására. Ez pedig az, hogy ne menjen át a köztudatba az a történelmi tény, hogy „utolsó honfoglalásunk” törzsszövetségének egy része, közöttük éppen az „Árpádi törzs” a Kaukázustól délre eső területeiről származott, mely terület Arméniát és Szíriát is magába foglalta, közepén Adiabene tartománnyal és a Van-tó központú tartománnyal. IV. Béla királyunk felesége: Laskarish Mária ide küldte Ottó frátert három társával, hogy keresse fel az ő itt élő rokonait. Ottó fráter a maradvány-magyarokat 1233-ban még itt találta és vélük magyarul beszélt. De misszióját nem teljesíthette, mert a tatárok betörése elől menekülnie kellett. (Dr. Fehér M. Jenő: Exodus Fratrum 97-101. oldal)
Ft. Lukácsy Kristóf 1870-ben kiadott „A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei” című könyvében, örmény kútfők alapján, szintén a magyarok ittlétéről ír.

Dr. Fehér Mátyás: Magyar történelmi szemle: II. évfolyam 2. számában írja, hogy Örményországban és Kurdisztánban még a tizenhetedik században is voltak jelentős létszámmal magyarok. Egyik királyuknak, Patatuának sírját itt, a Kaukázustól délre, az Urmia tótól nem messze tárták fel a régészek, a Kr. e. hetedik századból. (Dr. Déry Zoltán: A magyarok elnevezés és azonosítása.)

Dr. Georges Rouw, francia történész: „Ancient Íraq” című könyvében a 382. oldalon azt írja, hogy az Arsacida uralkodók tehetséges arisztokratákkal kormányozták ezt a területet, megengedve vazallus királyságok kialakulását, mint például Osrhoene, Adiabene és Characene, és hogy az „Arszákok és vazallusaik gazdagok voltak, mert ellenőrzésük alatt tartották Ázsia és a görög-római világ közötti kereskedelmi utakat. Az AR-SAC név azonos a Saca-Szkíta népnévvel. Ez a terület a Kaukázustól délre tele van magyar helységnevekkel. Ami minket mai tárgyunk szempontjából leginkább érdekel, az az Adiabene királyság és kapcsolt részei: Arpadu, Emese, Hunor, Karsa (Kars), Van-tó, Arpachia és Nimrud városokkal. Erről a területről húzódtak fel az „Árpádi magyarok” a Kr. u. ezredközepén a Kaukázus északi oldalára, ahol a VIII. században már törzsszövetségben éltek a kazárokkal.

Dienes István A honfoglaló magyarok című finnugorista és szlávofil szellemben megírt könyvében (Corvina Kiadó; Budapest, 1972) közölt térképén, a „Honfoglalás” előtti időből még kénytelen kimutatni a szavárd magyarokat, de ő úgy állítja be, mintha azok a Kaukázus-hegység középső, legmagasabb részén keresztül húzódtak volna le délre. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz.
Az egyébként szépen illusztrált könyvnek értékét lerontja a 70. oldalon közölt térképével, amelyen „arab, normann és magyar kalandozások a IX-XI. században” címmel az ezer évvel későbbi „trianoni Csonka-Magyarországot” mutatja. Tápot adva ezzel az oláhok, szerbek, szlovákok és németek területrabló ösztönének.

Honszervező Árpád apánkban és családjában még élénken élhetett őseiknek szavárd múltja, mert Bulcsú és Tamás Árpád házi hercegek bizánci látogatásukkor a császár előtt „Szabartói Aszfaloi”-nak mondták magukat, ami körülbelül „Szavárdi Lovag” jelentésű. („Szabír-tói ősföldi” is lehet.)

A Bécsi Képes Krónika, a Thuróczy Krónika és más eredetmondáink szerint is Árpád ősei (csak a jelesebbeket felsorolva) a következők voltak: Álmos, Előd, Ögyeg, Ed, Csaba, Atilla, Bendegúz, Torda, Szemeny, Ethei, Opos, Kadocsa, Berend, Zultán, majd Bulcsu, és akikről még Noéig meg kell emlékeznünk: Badli (Budli)... Kattar... Hunor... Nimród, Kush, Jáfet és Noé, és tovább a Biblia szerint Lámekh, Mathusalem, és így tovább, még hat nemzetségen át, egészen Ádámig. A Biblia és krónikáink az itt fel nem soroltakkal együtt ötvenkét személyt mutatnak ki, melyeknek jelentős része nemzetségnév is, illetve dinasztia alapítói név. Tehát az Árpádi családfa gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza.

Árpád, népével a Kárpát-medencébe érkezve kijelentette, hogy az ő ősének, Atilla királynak hagyatékaként, örökség jogán vette birtokba a Pannon-Avar-Hun-Magyarok ősi földjét.

Iskoláinkban, amikor még magyar történelmet is tanítottak, azt mondták tanítóink, tanáraink, hogy Atilla származási helye nem ismeretes. Pedig ha ő Nimródi leszármazott, akkor legokosabb, ha Nimród földjén, Sineárban, Sumérban keressük szülőföldjét. Kálti Márk Képes Krónikája erről a következőket írja: „Atilla, Isten kegyelméből Bendegúz, fia, a nagy Magor unokája, ki ENGADI-ban nevelkedett, a hunok, médek, gótok, dákok királya”, stb. A Kézai Krónika pedig azt írja, hogy Atilla és népe a médek módján ruházkodott. Tehát akár nevelkedési helyét, akár viseletét tekintjük, mindkettő az Árpádi nép ősi lakhelyére, a Kaukázustól és a Káspi-tengertől délre eső területre, Nimród birodalmára mutat.

Ft. Szelényi Imre a Pannon nép eredetéről írt értekezésében szintén azt írja, hogy Árpád törzse az Orontes és Eufrates felső folyása közötti Arpaduból jött. Ettől délnyugatra volt Emese (Ma Homs?) városa. Árpád nagyanyjának neve szintén Emese volt. Az csak természetes, hogy az Árpádi nép északra húzódása nem egyszerre történt, hanem kisebb-nagyobb csoportokban, és évszázadokat vehetett igénybe.
Itt most vissza kell térnem a központi fekvésű Adiabene kiskirályságra. Miért? Azért, mert nemcsak Árpád családjának vannak adiabenei vonatkozásai, hanem a Nimródiak másik nagy egyéniségének, az „Isten Fiának” a Názáreti Jézusnak is.

Mariell Wehrlyv Frey Jesat Nassar, Genannt Jesus Christus című, 1966-ban írt művében bőven kitér Jézus származására is. Frey tulajdonképpen a Mamrejov testvérek apjuktól örökölt kutatási

eredményeit - miután azokat Dr. O. Z. A. Hanish zend főpap átnézte, véleményezte és angolra fordította - dolgozta fel. Mamrejov atya, aki a pravoszláv egyház megbízásából végzett vallástörténelmi kutatásokat és éveken át gyűjtötte az anyagot Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban, végül feleségével együtt a Szentföldön telepedett le és gyermekei is ott születtek. Kompetenciája tehát úgy őneki, mint Dr. Hanishnak - aki a teheráni orosz nagykövet fia és főrangú zarathustrián pap volt - kétségtelen.

A hatalmas, kétkötetes műből minket most csak Jézus származása érdekel, miszerint Jézus anyja Mária: Nakeb adiabanei királyi herceg és Grapte charaxi hercegnő leánya volt, kikről az apokrif iratok Joaquim és Anna néven emlékeznek meg. Azonban mindketten Pártos birodalmi hercegek voltak, erős zsidó kapcsolatokkal és szoros összeköttetésben Nagy Heródessel, aki szintén

nem volt zsidó, hanem a rómaiak által Júdea királyának kinevezett prozelita, idumeai hórita. A Smith's Bible Dictionary szerint Charax azonos a Jeruzsálemtől nyugatra eső Charasim nevű völgy által uralt területtel. Így tehát Jézus anyjának, Máriának ott örökölt érdekeltsége, birtoka volt.
Az Evangéliumok és egyéb kutatási eredmények szerint Jézus Mária fia volt. Az a kérdés, hogy apja a „Szentlélek”, vagy Jusef Pandan, vagy a nagy Heródes egyik fia, akit már Mária állapotos korában kivégeztek, most nem tárgya értekezésünknek.

Jézus a keresztrefeszítés után, felgyógyulva Galileába ment, bizonyára édesanyjához. De itt sem érezhette magát biztonságban, és elindult észak felé. Pál apostol már Damaszkuszban érte utol, ahol ő Jézus híve lett. De mit keresett Jézus északon? Bizonyára adiabenei királyi rokonait. És, hogy oda el is érkezett, azt bizonyítja Dr. E H. Hassnain; a srinagari egyetem történész-professzora, három japán egyetemnek díszdoktora, és a chicagói Anthropológiai Kutató Konferencia tagja, aki szerint Jézus a keresztrefeszítést túlélve és sebeiből felgyógyulva, a kashmíri fehér hunok földjére, Srinagarba, Indiába vándorolt. De először egy nagy kitérővel felment Arméniába, a professzor térképvázlata szerint először Nusaybinba, ami megfelel Adiabenének, majd onnan még északabbra, körülbelül a mai Jereván környékére és mindenütt elkezdett prédikálni. De milyen nyelven? - kérdezheti valaki. Arméniában természetesen arameus nyelven, ami származása révén neki anyanyelve volt. De itt sem maradhatott, mert prédikációit a hatalmasok lázításnak vették. Innen tehát elvándorolt Srinagarba. Útjára elkísérte őt Tamás apostol és egy Mária nevű asszony, aki útközben Ravalpindiben meghalt. A továbbiakra most nincs helyünk kitérni.
Vessük fel inkább a kérdést, hogy milyen nyelven beszélt a magyar történelem másik nagy alakja: Árpád és az Árpádi törzs?
Egyes történészek azt mondják, hogy bizonyára valami türk nyelven. Van, aki azt mondja, hogy hun nyelven. Csak éppen azt nem akarják mondani, hogy arameus nyelven. Jézus anyanyelvén. Pedig ez volna evidens, hiszen Árpád nagyanyja, Emese egy adiabenei hercegnő volt.

Amikor Anonymus: Gesta Hungarorumában azt írja, hogy „Anno Dominice in carnationis DCCXVIIII-o Ugek ... longo post tempore de genere Magog regis erat quidam nobilissimus dux Scithie, qui duxit sibi uxorem in Dentumoger, filiam Eunedubeliani ducis nomine Emesu, de qua genuit filium, qui agnominatus est Almus... „ A fordítók nem tudják értelmét adni az
„Eunedubeliani” szónak, mert azt személynévnek veszik, holott az egy hibásan írt helyhatározó és jelentése: „adiabene-beli”. A mondat helyes értelme tehát a következő: „Urunk megtestesülésének 819. esztendejében Ügyek, Szhkítiának ... Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére, Dentu Magyariában feleségül vette az Abiabene-beli vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki Álmusnak neveztetett...”

Mindezekből az is következik, hogy az „Árpád-ház” és az adiabenei királyi „ház” között közvetlen rokonság állt fenn, és így a két királyfi, Jézus és Árpád vérrokonok voltak és mindketten az arameus nyelvet, „Az Ige nyelvét” beszélték, amelyen Isten is beszélt Ádámmal.

Mindezek után, érthető, hogy miért kellett az Árpádok családfájának „utolsó aranyágacskáját” is letörni. Az akkori hatalmasak nem bírták volna elviselni azt az igazságot, hogy Jézus királyfi és Árpád király ugyanazon családfának „aranyágacskái” voltak.

VAJON A MAI HATALMASOK ELBIRJÁK-E
?? :! :k:

Főként akkor ha hamarosan megtudják majd, hogy JÉZUS SZÍRIUSZI VÉRVONALA még mindig ÉLŐ VÉRVONAL:! :§
Tudtad? Jézus arca a serpenyőben! 2010.03.18 07:28:00
Egy angol fiatalember hazament a munkából, és mivel éhes volt, elkezdte sütögetni pecsenyéjét a serpenyőben. Igen ám, de mivel fáradt is volt, úgy volt vele, hogy ledől egy kicsit pihenni. A kaja persze odaégett, nagy füst meg minden, de szerencsére nagyobb baj nem történt. Az…..
palostrend 2010.08.23 21:43:12
Youtube - Pálos Trend: Magyar Jézus

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben kelt levele Villax zirci apáthoz

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben Villax zirci apáthoz írt levelében azt a kijelentést tette, hogy „Arra a soha nem képzelt meggyőződésre jutottam, hogy a Mindenható az első emberben magyart alkotott, de ne gondold, hogy megháborodtam, mert hála Istennek, eszem még ép és szigorú kritika szerint ítél.”

Horváth István akkor már híres történész volt és minden kijelentésére felfigyeltek és - bár ezt csak bizalmas magánlevélben írta - az Apát úr úgy látszik, minden rossz szándék nélkül megbeszélte barátaival. Aztán már semmi sem állíthatta meg a gúnyolodó és rosszindulatú pletykát, hogy: „Horváth mindenütt magyart lát és szerinte az Isten még Ádámmal is magyarul beszélt.”

Habár Horváth nem ezt mondta, feltehetjük a kérdést: mennyiben lett volna igaza, ha ezt mondta volna? Mivel pap volt, a Bibliát behatóan tanulmányozta, mégpedig nemcsak szó szerint, hanem értelem szerint is. Nem volt neki nehéz megállapítani, hogy a bibliai „Teremtéstörténet” elsőkönyvének első tizenegy fejezetében (Mózes L Könyve l -I1. rész) csak egy népről van szó, mégpedig Ádám nevében, a madai Mada nemzetről. Ádám nevét a Genezis írói az általuk legrégibbnek ismert MADA nép nevének visszafelé olvasásával képezték.
Ebben van a felelet Magyar Adorján történészünk részére, amikor azt, írja: „Nehéz lenne megállapítani, hogy mi indította Horváthot ennek az annyit hánytorgatott mondatának a megírására.”

Jekuda rabbi azonban a Talmud Sanhedrin 38. b. lapján Horváth Istvánnak és Sir Bowringnak ad igazat, mondván, hogy: „Az első ember arameus nyelven beszélt.” Az arameus nyelv pedig a suméri szittya nyelvnek egyik nyelvjárása, tájnyelve volt, amelyet a Názáreti Jézus is beszélt, mint anyanyelvét.

Az ótestamentumi Genezis (Mózes 1. Könyve 11. rész, 1. verse) szerint Nimród idejében még „Mind az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde vala.” Tehát - ha a Bibliát szó szerint vesszük - Ádámmal az Isten csakis ezen az egy nyelven, vagyis a bibliai területen a „bábeli nyelvzavarig” egyedül létezett madai nyelven beszélhetett. Ábrahám, a zsidó nép ősapja még jóval ezután született (Mózes I. könyve, 11. rész, 26 vers) - habár őt is csak kölcsön vették az átírók. Mondhatná valaki - és mondják is -, hogy mindez csak mítosz, legenda, tehát nem kell szó szerint venni. Ez igaz. De a történészek és régészek szerint a mítoszokat és legendákat komolyan kell tanulmányozni, mert mindegyiknek van valami történelmi háttere. A nagy régészeti leletek csaknem mind a mítoszok és legendák adatai alapján lettek felfedezve. Nagyon sok éppen a Biblia adatai alapján, mely szerint Európa, Dél-Szibéria (Turán), Elő-Ázsia és Észak-Afrika őslakói mind Ádám és unokája, Noé gyermekeinek leszármazottai, akiket hívhattak sokféle néven, de származásuk azonos, vagyis méd, mada, mert az ótestamentumi írók Ádám nevét az általuk akkor legrégebbinek ismert mada nép nevének visszafelé olvasásával alakították.

A mada nép etnikuma, nyelve pedig azonos volt a Hórita- Arámi- Suméri szittya nyelvvel, amelynek országonként lehetett más és más nyelvjárása, de az anyanyelv, a gyökér azonos. Ma már a legvaskalaposabb „szentírásolvasó” is tudja, hogy a bibliai Genézis nem teremtéstörténet, hanem az emberiség történelmének csak egy kis része, amely a szkíta- madai népnévből mitologizált Ádámmal kezdődik és Noén és fiain, valamint unokáján, Nimródon keresztül a „bábeli nyelvzavarig” egy magyar őstörténelem. Ugyanis a „Vízözön” is, akár a bibliai Noéra, akár a Krámer professzor szerinti Ziusudra soméri királyra, akár a Berossos káldeai történész által említett Ardatas király fiára, Xsisustrosra nézünk, mindegyik a mi kushita és sumér szkíta népünkkel kapcsolatos. Történelmi tény, de ellenkezik a krisztiánizmus alapjának, az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológia tendenciájával, az Úr „Ábrahámnak tett igéretével”, miszerint a zsidóknak adja egész Elő-Ázsiát a Nílustól az Eufráteszig, és Kánaánt a Hitteusokkal és a Jebuzeusokkal együtt. (Móz. I. könyve, 15. rész, 18-21. vers.)

A szentírót az nem zavarta, hogy Isten már párezer évvel előbb szövetséget kötött Noéval, mielőtt a bárkába küldte őt, de nem ígért neki semmit, hiszen minden az övé volt - csak életben maradást.
Ha egyszer az egész Bibliát a történelmi valóságnak megfelelően átírnák, az egy magyar őstörténelemkönyv lenne, amely a magyar nemzeti vallás alapja, Ótestamentuma lenne, és alapjaiból forgatná ki az egész „Judeo-Christiánizmust”. Ezért nem akarják az illetékesek és illetéktelenek megreformálni a Bibliát.

Még más nyomós okuk is van a misztifikációra, történelmi, nemzeti tudatunk elnyomására, nemzeti származástudatunknak kizárólagosan a „finnugorizmusnak” nevezett hipotézisbe való bezárására. Ez pedig az, hogy ne menjen át a köztudatba az a történelmi tény, hogy „utolsó honfoglalásunk” törzsszövetségének egy része, közöttük éppen az „Árpádi törzs” a Kaukázustól délre eső területeiről származott, mely terület Arméniát és Szíriát is magába foglalta, közepén Adiabene tartománnyal és a Van-tó központú tartománnyal. IV. Béla királyunk felesége: Laskarish Mária ide küldte Ottó frátert három társával, hogy keresse fel az ő itt élő rokonait. Ottó fráter a maradvány-magyarokat 1233-ban még itt találta és vélük magyarul beszélt. De misszióját nem teljesíthette, mert a tatárok betörése elől menekülnie kellett. (Dr. Fehér M. Jenő: Exodus Fratrum 97-101. oldal)
Ft. Lukácsy Kristóf 1870-ben kiadott „A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei” című könyvében, örmény kútfők alapján, szintén a magyarok ittlétéről ír.

Dr. Fehér Mátyás: Magyar történelmi szemle: II. évfolyam 2. számában írja, hogy Örményországban és Kurdisztánban még a tizenhetedik században is voltak jelentős létszámmal magyarok. Egyik királyuknak, Patatuának sírját itt, a Kaukázustól délre, az Urmia tótól nem messze tárták fel a régészek, a Kr. e. hetedik századból. (Dr. Déry Zoltán: A magyarok elnevezés és azonosítása.)

Dr. Georges Rouw, francia történész: „Ancient Íraq” című könyvében a 382. oldalon azt írja, hogy az Arsacida uralkodók tehetséges arisztokratákkal kormányozták ezt a területet, megengedve vazallus királyságok kialakulását, mint például Osrhoene, Adiabene és Characene, és hogy az „Arszákok és vazallusaik gazdagok voltak, mert ellenőrzésük alatt tartották Ázsia és a görög-római világ közötti kereskedelmi utakat. Az AR-SAC név azonos a Saca-Szkíta népnévvel. Ez a terület a Kaukázustól délre tele van magyar helységnevekkel. Ami minket mai tárgyunk szempontjából leginkább érdekel, az az Adiabene királyság és kapcsolt részei: Arpadu, Emese, Hunor, Karsa (Kars), Van-tó, Arpachia és Nimrud városokkal. Erről a területről húzódtak fel az „Árpádi magyarok” a Kr. u. ezredközepén a Kaukázus északi oldalára, ahol a VIII. században már törzsszövetségben éltek a kazárokkal.

Dienes István A honfoglaló magyarok című finnugorista és szlávofil szellemben megírt könyvében (Corvina Kiadó; Budapest, 1972) közölt térképén, a „Honfoglalás” előtti időből még kénytelen kimutatni a szavárd magyarokat, de ő úgy állítja be, mintha azok a Kaukázus-hegység középső, legmagasabb részén keresztül húzódtak volna le délre. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz.
Az egyébként szépen illusztrált könyvnek értékét lerontja a 70. oldalon közölt térképével, amelyen „arab, normann és magyar kalandozások a IX-XI. században” címmel az ezer évvel későbbi „trianoni Csonka-Magyarországot” mutatja. Tápot adva ezzel az oláhok, szerbek, szlovákok és németek területrabló ösztönének.

Honszervező Árpád apánkban és családjában még élénken élhetett őseiknek szavárd múltja, mert Bulcsú és Tamás Árpád házi hercegek bizánci látogatásukkor a császár előtt „Szabartói Aszfaloi”-nak mondták magukat, ami körülbelül „Szavárdi Lovag” jelentésű. („Szabír-tói ősföldi” is lehet.)

A Bécsi Képes Krónika, a Thuróczy Krónika és más eredetmondáink szerint is Árpád ősei (csak a jelesebbeket felsorolva) a következők voltak: Álmos, Előd, Ögyeg, Ed, Csaba, Atilla, Bendegúz, Torda, Szemeny, Ethei, Opos, Kadocsa, Berend, Zultán, majd Bulcsu, és akikről még Noéig meg kell emlékeznünk: Badli (Budli)... Kattar... Hunor... Nimród, Kush, Jáfet és Noé, és tovább a Biblia szerint Lámekh, Mathusalem, és így tovább, még hat nemzetségen át, egészen Ádámig. A Biblia és krónikáink az itt fel nem soroltakkal együtt ötvenkét személyt mutatnak ki, melyeknek jelentős része nemzetségnév is, illetve dinasztia alapítói név. Tehát az Árpádi családfa gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza.

Árpád, népével a Kárpát-medencébe érkezve kijelentette, hogy az ő ősének, Atilla királynak hagyatékaként, örökség jogán vette birtokba a Pannon-Avar-Hun-Magyarok ősi földjét.

Iskoláinkban, amikor még magyar történelmet is tanítottak, azt mondták tanítóink, tanáraink, hogy Atilla származási helye nem ismeretes. Pedig ha ő Nimródi leszármazott, akkor legokosabb, ha Nimród földjén, Sineárban, Sumérban keressük szülőföldjét. Kálti Márk Képes Krónikája erről a következőket írja: „Atilla, Isten kegyelméből Bendegúz, fia, a nagy Magor unokája, ki ENGADI-ban nevelkedett, a hunok, médek, gótok, dákok királya”, stb. A Kézai Krónika pedig azt írja, hogy Atilla és népe a médek módján ruházkodott. Tehát akár nevelkedési helyét, akár viseletét tekintjük, mindkettő az Árpádi nép ősi lakhelyére, a Kaukázustól és a Káspi-tengertől délre eső területre, Nimród birodalmára mutat.

Ft. Szelényi Imre a Pannon nép eredetéről írt értekezésében szintén azt írja, hogy Árpád törzse az Orontes és Eufrates felső folyása közötti Arpaduból jött. Ettől délnyugatra volt Emese (Ma Homs?) városa. Árpád nagyanyjának neve szintén Emese volt. Az csak természetes, hogy az Árpádi nép északra húzódása nem egyszerre történt, hanem kisebb-nagyobb csoportokban, és évszázadokat vehetett igénybe.
Itt most vissza kell térnem a központi fekvésű Adiabene kiskirályságra. Miért? Azért, mert nemcsak Árpád családjának vannak adiabenei vonatkozásai, hanem a Nimródiak másik nagy egyéniségének, az „Isten Fiának” a Názáreti Jézusnak is.

Mariell Wehrlyv Frey Jesat Nassar, Genannt Jesus Christus című, 1966-ban írt művében bőven kitér Jézus származására is. Frey tulajdonképpen a Mamrejov testvérek apjuktól örökölt kutatási

eredményeit - miután azokat Dr. O. Z. A. Hanish zend főpap átnézte, véleményezte és angolra fordította - dolgozta fel. Mamrejov atya, aki a pravoszláv egyház megbízásából végzett vallástörténelmi kutatásokat és éveken át gyűjtötte az anyagot Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban, végül feleségével együtt a Szentföldön telepedett le és gyermekei is ott születtek. Kompetenciája tehát úgy őneki, mint Dr. Hanishnak - aki a teheráni orosz nagykövet fia és főrangú zarathustrián pap volt - kétségtelen.

A hatalmas, kétkötetes műből minket most csak Jézus származása érdekel, miszerint Jézus anyja Mária: Nakeb adiabanei királyi herceg és Grapte charaxi hercegnő leánya volt, kikről az apokrif iratok Joaquim és Anna néven emlékeznek meg. Azonban mindketten Pártos birodalmi hercegek voltak, erős zsidó kapcsolatokkal és szoros összeköttetésben Nagy Heródessel, aki szintén

nem volt zsidó, hanem a rómaiak által Júdea királyának kinevezett prozelita, idumeai hórita. A Smith's Bible Dictionary szerint Charax azonos a Jeruzsálemtől nyugatra eső Charasim nevű völgy által uralt területtel. Így tehát Jézus anyjának, Máriának ott örökölt érdekeltsége, birtoka volt.
Az Evangéliumok és egyéb kutatási eredmények szerint Jézus Mária fia volt. Az a kérdés, hogy apja a „Szentlélek”, vagy Jusef Pandan, vagy a nagy Heródes egyik fia, akit már Mária állapotos korában kivégeztek, most nem tárgya értekezésünknek.

Jézus a keresztrefeszítés után, felgyógyulva Galileába ment, bizonyára édesanyjához. De itt sem érezhette magát biztonságban, és elindult észak felé. Pál apostol már Damaszkuszban érte utol, ahol ő Jézus híve lett. De mit keresett Jézus északon? Bizonyára adiabenei királyi rokonait. És, hogy oda el is érkezett, azt bizonyítja Dr. E H. Hassnain; a srinagari egyetem történész-professzora, három japán egyetemnek díszdoktora, és a chicagói Anthropológiai Kutató Konferencia tagja, aki szerint Jézus a keresztrefeszítést túlélve és sebeiből felgyógyulva, a kashmíri fehér hunok földjére, Srinagarba, Indiába vándorolt. De először egy nagy kitérővel felment Arméniába, a professzor térképvázlata szerint először Nusaybinba, ami megfelel Adiabenének, majd onnan még északabbra, körülbelül a mai Jereván környékére és mindenütt elkezdett prédikálni. De milyen nyelven? - kérdezheti valaki. Arméniában természetesen arameus nyelven, ami származása révén neki anyanyelve volt. De itt sem maradhatott, mert prédikációit a hatalmasok lázításnak vették. Innen tehát elvándorolt Srinagarba. Útjára elkísérte őt Tamás apostol és egy Mária nevű asszony, aki útközben Ravalpindiben meghalt. A továbbiakra most nincs helyünk kitérni.
Vessük fel inkább a kérdést, hogy milyen nyelven beszélt a magyar történelem másik nagy alakja: Árpád és az Árpádi törzs?
Egyes történészek azt mondják, hogy bizonyára valami türk nyelven. Van, aki azt mondja, hogy hun nyelven. Csak éppen azt nem akarják mondani, hogy arameus nyelven. Jézus anyanyelvén. Pedig ez volna evidens, hiszen Árpád nagyanyja, Emese egy adiabenei hercegnő volt.

Amikor Anonymus: Gesta Hungarorumában azt írja, hogy „Anno Dominice in carnationis DCCXVIIII-o Ugek ... longo post tempore de genere Magog regis erat quidam nobilissimus dux Scithie, qui duxit sibi uxorem in Dentumoger, filiam Eunedubeliani ducis nomine Emesu, de qua genuit filium, qui agnominatus est Almus... „ A fordítók nem tudják értelmét adni az
„Eunedubeliani” szónak, mert azt személynévnek veszik, holott az egy hibásan írt helyhatározó és jelentése: „adiabene-beli”. A mondat helyes értelme tehát a következő: „Urunk megtestesülésének 819. esztendejében Ügyek, Szhkítiának ... Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére, Dentu Magyariában feleségül vette az Abiabene-beli vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki Álmusnak neveztetett...”

Mindezekből az is következik, hogy az „Árpád-ház” és az adiabenei királyi „ház” között közvetlen rokonság állt fenn, és így a két királyfi, Jézus és Árpád vérrokonok voltak és mindketten az arameus nyelvet, „Az Ige nyelvét” beszélték, amelyen Isten is beszélt Ádámmal.

Mindezek után, érthető, hogy miért kellett az Árpádok családfájának „utolsó aranyágacskáját” is letörni. Az akkori hatalmasak nem bírták volna elviselni azt az igazságot, hogy Jézus királyfi és Árpád király ugyanazon családfának „aranyágacskái” voltak.

VAJON A MAI HATALMASOK ELBIRJÁK-E
?? :! :k:

Főként akkor ha hamarosan megtudják majd, hogy JÉZUS SZÍRIUSZI VÉRVONALA még mindig ÉLŐ VÉRVONAL:! :§
  A tavalyi évben a kolozsvári Főteret jelentősen átalakították. Virágágyások (és persze gödrök) zsupsz, a helyükre kockakő, valamennyi szökőkút - más struktúrájú Főtér lett az eredmény, sokan fel is emelték a szavukat, hogy most már a Főteret is…..
palostrend 2010.08.23 21:41:46
Youtube - Pálos Trend: Magyar Jézus

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben kelt levele Villax zirci apáthoz

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben Villax zirci apáthoz írt levelében azt a kijelentést tette, hogy „Arra a soha nem képzelt meggyőződésre jutottam, hogy a Mindenható az első emberben magyart alkotott, de ne gondold, hogy megháborodtam, mert hála Istennek, eszem még ép és szigorú kritika szerint ítél.”

Horváth István akkor már híres történész volt és minden kijelentésére felfigyeltek és - bár ezt csak bizalmas magánlevélben írta - az Apát úr úgy látszik, minden rossz szándék nélkül megbeszélte barátaival. Aztán már semmi sem állíthatta meg a gúnyolodó és rosszindulatú pletykát, hogy: „Horváth mindenütt magyart lát és szerinte az Isten még Ádámmal is magyarul beszélt.”

Habár Horváth nem ezt mondta, feltehetjük a kérdést: mennyiben lett volna igaza, ha ezt mondta volna? Mivel pap volt, a Bibliát behatóan tanulmányozta, mégpedig nemcsak szó szerint, hanem értelem szerint is. Nem volt neki nehéz megállapítani, hogy a bibliai „Teremtéstörténet” elsőkönyvének első tizenegy fejezetében (Mózes L Könyve l -I1. rész) csak egy népről van szó, mégpedig Ádám nevében, a madai Mada nemzetről. Ádám nevét a Genezis írói az általuk legrégibbnek ismert MADA nép nevének visszafelé olvasásával képezték.
Ebben van a felelet Magyar Adorján történészünk részére, amikor azt, írja: „Nehéz lenne megállapítani, hogy mi indította Horváthot ennek az annyit hánytorgatott mondatának a megírására.”

Jekuda rabbi azonban a Talmud Sanhedrin 38. b. lapján Horváth Istvánnak és Sir Bowringnak ad igazat, mondván, hogy: „Az első ember arameus nyelven beszélt.” Az arameus nyelv pedig a suméri szittya nyelvnek egyik nyelvjárása, tájnyelve volt, amelyet a Názáreti Jézus is beszélt, mint anyanyelvét.

Az ótestamentumi Genezis (Mózes 1. Könyve 11. rész, 1. verse) szerint Nimród idejében még „Mind az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde vala.” Tehát - ha a Bibliát szó szerint vesszük - Ádámmal az Isten csakis ezen az egy nyelven, vagyis a bibliai területen a „bábeli nyelvzavarig” egyedül létezett madai nyelven beszélhetett. Ábrahám, a zsidó nép ősapja még jóval ezután született (Mózes I. könyve, 11. rész, 26 vers) - habár őt is csak kölcsön vették az átírók. Mondhatná valaki - és mondják is -, hogy mindez csak mítosz, legenda, tehát nem kell szó szerint venni. Ez igaz. De a történészek és régészek szerint a mítoszokat és legendákat komolyan kell tanulmányozni, mert mindegyiknek van valami történelmi háttere. A nagy régészeti leletek csaknem mind a mítoszok és legendák adatai alapján lettek felfedezve. Nagyon sok éppen a Biblia adatai alapján, mely szerint Európa, Dél-Szibéria (Turán), Elő-Ázsia és Észak-Afrika őslakói mind Ádám és unokája, Noé gyermekeinek leszármazottai, akiket hívhattak sokféle néven, de származásuk azonos, vagyis méd, mada, mert az ótestamentumi írók Ádám nevét az általuk akkor legrégebbinek ismert mada nép nevének visszafelé olvasásával alakították.

A mada nép etnikuma, nyelve pedig azonos volt a Hórita- Arámi- Suméri szittya nyelvvel, amelynek országonként lehetett más és más nyelvjárása, de az anyanyelv, a gyökér azonos. Ma már a legvaskalaposabb „szentírásolvasó” is tudja, hogy a bibliai Genézis nem teremtéstörténet, hanem az emberiség történelmének csak egy kis része, amely a szkíta- madai népnévből mitologizált Ádámmal kezdődik és Noén és fiain, valamint unokáján, Nimródon keresztül a „bábeli nyelvzavarig” egy magyar őstörténelem. Ugyanis a „Vízözön” is, akár a bibliai Noéra, akár a Krámer professzor szerinti Ziusudra soméri királyra, akár a Berossos káldeai történész által említett Ardatas király fiára, Xsisustrosra nézünk, mindegyik a mi kushita és sumér szkíta népünkkel kapcsolatos. Történelmi tény, de ellenkezik a krisztiánizmus alapjának, az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológia tendenciájával, az Úr „Ábrahámnak tett igéretével”, miszerint a zsidóknak adja egész Elő-Ázsiát a Nílustól az Eufráteszig, és Kánaánt a Hitteusokkal és a Jebuzeusokkal együtt. (Móz. I. könyve, 15. rész, 18-21. vers.)

A szentírót az nem zavarta, hogy Isten már párezer évvel előbb szövetséget kötött Noéval, mielőtt a bárkába küldte őt, de nem ígért neki semmit, hiszen minden az övé volt - csak életben maradást.
Ha egyszer az egész Bibliát a történelmi valóságnak megfelelően átírnák, az egy magyar őstörténelemkönyv lenne, amely a magyar nemzeti vallás alapja, Ótestamentuma lenne, és alapjaiból forgatná ki az egész „Judeo-Christiánizmust”. Ezért nem akarják az illetékesek és illetéktelenek megreformálni a Bibliát.

Még más nyomós okuk is van a misztifikációra, történelmi, nemzeti tudatunk elnyomására, nemzeti származástudatunknak kizárólagosan a „finnugorizmusnak” nevezett hipotézisbe való bezárására. Ez pedig az, hogy ne menjen át a köztudatba az a történelmi tény, hogy „utolsó honfoglalásunk” törzsszövetségének egy része, közöttük éppen az „Árpádi törzs” a Kaukázustól délre eső területeiről származott, mely terület Arméniát és Szíriát is magába foglalta, közepén Adiabene tartománnyal és a Van-tó központú tartománnyal. IV. Béla királyunk felesége: Laskarish Mária ide küldte Ottó frátert három társával, hogy keresse fel az ő itt élő rokonait. Ottó fráter a maradvány-magyarokat 1233-ban még itt találta és vélük magyarul beszélt. De misszióját nem teljesíthette, mert a tatárok betörése elől menekülnie kellett. (Dr. Fehér M. Jenő: Exodus Fratrum 97-101. oldal)
Ft. Lukácsy Kristóf 1870-ben kiadott „A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei” című könyvében, örmény kútfők alapján, szintén a magyarok ittlétéről ír.

Dr. Fehér Mátyás: Magyar történelmi szemle: II. évfolyam 2. számában írja, hogy Örményországban és Kurdisztánban még a tizenhetedik században is voltak jelentős létszámmal magyarok. Egyik királyuknak, Patatuának sírját itt, a Kaukázustól délre, az Urmia tótól nem messze tárták fel a régészek, a Kr. e. hetedik századból. (Dr. Déry Zoltán: A magyarok elnevezés és azonosítása.)

Dr. Georges Rouw, francia történész: „Ancient Íraq” című könyvében a 382. oldalon azt írja, hogy az Arsacida uralkodók tehetséges arisztokratákkal kormányozták ezt a területet, megengedve vazallus királyságok kialakulását, mint például Osrhoene, Adiabene és Characene, és hogy az „Arszákok és vazallusaik gazdagok voltak, mert ellenőrzésük alatt tartották Ázsia és a görög-római világ közötti kereskedelmi utakat. Az AR-SAC név azonos a Saca-Szkíta népnévvel. Ez a terület a Kaukázustól délre tele van magyar helységnevekkel. Ami minket mai tárgyunk szempontjából leginkább érdekel, az az Adiabene királyság és kapcsolt részei: Arpadu, Emese, Hunor, Karsa (Kars), Van-tó, Arpachia és Nimrud városokkal. Erről a területről húzódtak fel az „Árpádi magyarok” a Kr. u. ezredközepén a Kaukázus északi oldalára, ahol a VIII. században már törzsszövetségben éltek a kazárokkal.

Dienes István A honfoglaló magyarok című finnugorista és szlávofil szellemben megírt könyvében (Corvina Kiadó; Budapest, 1972) közölt térképén, a „Honfoglalás” előtti időből még kénytelen kimutatni a szavárd magyarokat, de ő úgy állítja be, mintha azok a Kaukázus-hegység középső, legmagasabb részén keresztül húzódtak volna le délre. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz.
Az egyébként szépen illusztrált könyvnek értékét lerontja a 70. oldalon közölt térképével, amelyen „arab, normann és magyar kalandozások a IX-XI. században” címmel az ezer évvel későbbi „trianoni Csonka-Magyarországot” mutatja. Tápot adva ezzel az oláhok, szerbek, szlovákok és németek területrabló ösztönének.

Honszervező Árpád apánkban és családjában még élénken élhetett őseiknek szavárd múltja, mert Bulcsú és Tamás Árpád házi hercegek bizánci látogatásukkor a császár előtt „Szabartói Aszfaloi”-nak mondták magukat, ami körülbelül „Szavárdi Lovag” jelentésű. („Szabír-tói ősföldi” is lehet.)

A Bécsi Képes Krónika, a Thuróczy Krónika és más eredetmondáink szerint is Árpád ősei (csak a jelesebbeket felsorolva) a következők voltak: Álmos, Előd, Ögyeg, Ed, Csaba, Atilla, Bendegúz, Torda, Szemeny, Ethei, Opos, Kadocsa, Berend, Zultán, majd Bulcsu, és akikről még Noéig meg kell emlékeznünk: Badli (Budli)... Kattar... Hunor... Nimród, Kush, Jáfet és Noé, és tovább a Biblia szerint Lámekh, Mathusalem, és így tovább, még hat nemzetségen át, egészen Ádámig. A Biblia és krónikáink az itt fel nem soroltakkal együtt ötvenkét személyt mutatnak ki, melyeknek jelentős része nemzetségnév is, illetve dinasztia alapítói név. Tehát az Árpádi családfa gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza.

Árpád, népével a Kárpát-medencébe érkezve kijelentette, hogy az ő ősének, Atilla királynak hagyatékaként, örökség jogán vette birtokba a Pannon-Avar-Hun-Magyarok ősi földjét.

Iskoláinkban, amikor még magyar történelmet is tanítottak, azt mondták tanítóink, tanáraink, hogy Atilla származási helye nem ismeretes. Pedig ha ő Nimródi leszármazott, akkor legokosabb, ha Nimród földjén, Sineárban, Sumérban keressük szülőföldjét. Kálti Márk Képes Krónikája erről a következőket írja: „Atilla, Isten kegyelméből Bendegúz, fia, a nagy Magor unokája, ki ENGADI-ban nevelkedett, a hunok, médek, gótok, dákok királya”, stb. A Kézai Krónika pedig azt írja, hogy Atilla és népe a médek módján ruházkodott. Tehát akár nevelkedési helyét, akár viseletét tekintjük, mindkettő az Árpádi nép ősi lakhelyére, a Kaukázustól és a Káspi-tengertől délre eső területre, Nimród birodalmára mutat.

Ft. Szelényi Imre a Pannon nép eredetéről írt értekezésében szintén azt írja, hogy Árpád törzse az Orontes és Eufrates felső folyása közötti Arpaduból jött. Ettől délnyugatra volt Emese (Ma Homs?) városa. Árpád nagyanyjának neve szintén Emese volt. Az csak természetes, hogy az Árpádi nép északra húzódása nem egyszerre történt, hanem kisebb-nagyobb csoportokban, és évszázadokat vehetett igénybe.
Itt most vissza kell térnem a központi fekvésű Adiabene kiskirályságra. Miért? Azért, mert nemcsak Árpád családjának vannak adiabenei vonatkozásai, hanem a Nimródiak másik nagy egyéniségének, az „Isten Fiának” a Názáreti Jézusnak is.

Mariell Wehrlyv Frey Jesat Nassar, Genannt Jesus Christus című, 1966-ban írt művében bőven kitér Jézus származására is. Frey tulajdonképpen a Mamrejov testvérek apjuktól örökölt kutatási

eredményeit - miután azokat Dr. O. Z. A. Hanish zend főpap átnézte, véleményezte és angolra fordította - dolgozta fel. Mamrejov atya, aki a pravoszláv egyház megbízásából végzett vallástörténelmi kutatásokat és éveken át gyűjtötte az anyagot Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban, végül feleségével együtt a Szentföldön telepedett le és gyermekei is ott születtek. Kompetenciája tehát úgy őneki, mint Dr. Hanishnak - aki a teheráni orosz nagykövet fia és főrangú zarathustrián pap volt - kétségtelen.

A hatalmas, kétkötetes műből minket most csak Jézus származása érdekel, miszerint Jézus anyja Mária: Nakeb adiabanei királyi herceg és Grapte charaxi hercegnő leánya volt, kikről az apokrif iratok Joaquim és Anna néven emlékeznek meg. Azonban mindketten Pártos birodalmi hercegek voltak, erős zsidó kapcsolatokkal és szoros összeköttetésben Nagy Heródessel, aki szintén

nem volt zsidó, hanem a rómaiak által Júdea királyának kinevezett prozelita, idumeai hórita. A Smith's Bible Dictionary szerint Charax azonos a Jeruzsálemtől nyugatra eső Charasim nevű völgy által uralt területtel. Így tehát Jézus anyjának, Máriának ott örökölt érdekeltsége, birtoka volt.
Az Evangéliumok és egyéb kutatási eredmények szerint Jézus Mária fia volt. Az a kérdés, hogy apja a „Szentlélek”, vagy Jusef Pandan, vagy a nagy Heródes egyik fia, akit már Mária állapotos korában kivégeztek, most nem tárgya értekezésünknek.

Jézus a keresztrefeszítés után, felgyógyulva Galileába ment, bizonyára édesanyjához. De itt sem érezhette magát biztonságban, és elindult észak felé. Pál apostol már Damaszkuszban érte utol, ahol ő Jézus híve lett. De mit keresett Jézus északon? Bizonyára adiabenei királyi rokonait. És, hogy oda el is érkezett, azt bizonyítja Dr. E H. Hassnain; a srinagari egyetem történész-professzora, három japán egyetemnek díszdoktora, és a chicagói Anthropológiai Kutató Konferencia tagja, aki szerint Jézus a keresztrefeszítést túlélve és sebeiből felgyógyulva, a kashmíri fehér hunok földjére, Srinagarba, Indiába vándorolt. De először egy nagy kitérővel felment Arméniába, a professzor térképvázlata szerint először Nusaybinba, ami megfelel Adiabenének, majd onnan még északabbra, körülbelül a mai Jereván környékére és mindenütt elkezdett prédikálni. De milyen nyelven? - kérdezheti valaki. Arméniában természetesen arameus nyelven, ami származása révén neki anyanyelve volt. De itt sem maradhatott, mert prédikációit a hatalmasok lázításnak vették. Innen tehát elvándorolt Srinagarba. Útjára elkísérte őt Tamás apostol és egy Mária nevű asszony, aki útközben Ravalpindiben meghalt. A továbbiakra most nincs helyünk kitérni.
Vessük fel inkább a kérdést, hogy milyen nyelven beszélt a magyar történelem másik nagy alakja: Árpád és az Árpádi törzs?
Egyes történészek azt mondják, hogy bizonyára valami türk nyelven. Van, aki azt mondja, hogy hun nyelven. Csak éppen azt nem akarják mondani, hogy arameus nyelven. Jézus anyanyelvén. Pedig ez volna evidens, hiszen Árpád nagyanyja, Emese egy adiabenei hercegnő volt.

Amikor Anonymus: Gesta Hungarorumában azt írja, hogy „Anno Dominice in carnationis DCCXVIIII-o Ugek ... longo post tempore de genere Magog regis erat quidam nobilissimus dux Scithie, qui duxit sibi uxorem in Dentumoger, filiam Eunedubeliani ducis nomine Emesu, de qua genuit filium, qui agnominatus est Almus... „ A fordítók nem tudják értelmét adni az
„Eunedubeliani” szónak, mert azt személynévnek veszik, holott az egy hibásan írt helyhatározó és jelentése: „adiabene-beli”. A mondat helyes értelme tehát a következő: „Urunk megtestesülésének 819. esztendejében Ügyek, Szhkítiának ... Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére, Dentu Magyariában feleségül vette az Abiabene-beli vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki Álmusnak neveztetett...”

Mindezekből az is következik, hogy az „Árpád-ház” és az adiabenei királyi „ház” között közvetlen rokonság állt fenn, és így a két királyfi, Jézus és Árpád vérrokonok voltak és mindketten az arameus nyelvet, „Az Ige nyelvét” beszélték, amelyen Isten is beszélt Ádámmal.

Mindezek után, érthető, hogy miért kellett az Árpádok családfájának „utolsó aranyágacskáját” is letörni. Az akkori hatalmasak nem bírták volna elviselni azt az igazságot, hogy Jézus királyfi és Árpád király ugyanazon családfának „aranyágacskái” voltak.

VAJON A MAI HATALMASOK ELBIRJÁK-E
?? :! :k:

Főként akkor ha hamarosan megtudják majd, hogy JÉZUS SZÍRIUSZI VÉRVONALA még mindig ÉLŐ VÉRVONAL:! :§
Csáp Géza Hallgatni arany 2007.05.03 09:43:33
Legalábbis mindenképpen jobb, mint az alternatíva, azaz interjút adni egy medencében lebegő gumimatracon holtrészegen heverve, miközben a muter a parton adja alánk a lovat. Az alany Chris Holmes, a WASP szénné varrt gitárosa, akiről őszintén nem tudjuk, hogy életben van-e...
palostrend 2010.08.23 21:38:49
Youtube - Pálos Trend: Magyar Jézus

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben kelt levele Villax zirci apáthoz

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben Villax zirci apáthoz írt levelében azt a kijelentést tette, hogy „Arra a soha nem képzelt meggyőződésre jutottam, hogy a Mindenható az első emberben magyart alkotott, de ne gondold, hogy megháborodtam, mert hála Istennek, eszem még ép és szigorú kritika szerint ítél.”

Horváth István akkor már híres történész volt és minden kijelentésére felfigyeltek és - bár ezt csak bizalmas magánlevélben írta - az Apát úr úgy látszik, minden rossz szándék nélkül megbeszélte barátaival. Aztán már semmi sem állíthatta meg a gúnyolodó és rosszindulatú pletykát, hogy: „Horváth mindenütt magyart lát és szerinte az Isten még Ádámmal is magyarul beszélt.”

Habár Horváth nem ezt mondta, feltehetjük a kérdést: mennyiben lett volna igaza, ha ezt mondta volna? Mivel pap volt, a Bibliát behatóan tanulmányozta, mégpedig nemcsak szó szerint, hanem értelem szerint is. Nem volt neki nehéz megállapítani, hogy a bibliai „Teremtéstörténet” elsőkönyvének első tizenegy fejezetében (Mózes L Könyve l -I1. rész) csak egy népről van szó, mégpedig Ádám nevében, a madai Mada nemzetről. Ádám nevét a Genezis írói az általuk legrégibbnek ismert MADA nép nevének visszafelé olvasásával képezték.
Ebben van a felelet Magyar Adorján történészünk részére, amikor azt, írja: „Nehéz lenne megállapítani, hogy mi indította Horváthot ennek az annyit hánytorgatott mondatának a megírására.”

Jekuda rabbi azonban a Talmud Sanhedrin 38. b. lapján Horváth Istvánnak és Sir Bowringnak ad igazat, mondván, hogy: „Az első ember arameus nyelven beszélt.” Az arameus nyelv pedig a suméri szittya nyelvnek egyik nyelvjárása, tájnyelve volt, amelyet a Názáreti Jézus is beszélt, mint anyanyelvét.

Az ótestamentumi Genezis (Mózes 1. Könyve 11. rész, 1. verse) szerint Nimród idejében még „Mind az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde vala.” Tehát - ha a Bibliát szó szerint vesszük - Ádámmal az Isten csakis ezen az egy nyelven, vagyis a bibliai területen a „bábeli nyelvzavarig” egyedül létezett madai nyelven beszélhetett. Ábrahám, a zsidó nép ősapja még jóval ezután született (Mózes I. könyve, 11. rész, 26 vers) - habár őt is csak kölcsön vették az átírók. Mondhatná valaki - és mondják is -, hogy mindez csak mítosz, legenda, tehát nem kell szó szerint venni. Ez igaz. De a történészek és régészek szerint a mítoszokat és legendákat komolyan kell tanulmányozni, mert mindegyiknek van valami történelmi háttere. A nagy régészeti leletek csaknem mind a mítoszok és legendák adatai alapján lettek felfedezve. Nagyon sok éppen a Biblia adatai alapján, mely szerint Európa, Dél-Szibéria (Turán), Elő-Ázsia és Észak-Afrika őslakói mind Ádám és unokája, Noé gyermekeinek leszármazottai, akiket hívhattak sokféle néven, de származásuk azonos, vagyis méd, mada, mert az ótestamentumi írók Ádám nevét az általuk akkor legrégebbinek ismert mada nép nevének visszafelé olvasásával alakították.

A mada nép etnikuma, nyelve pedig azonos volt a Hórita- Arámi- Suméri szittya nyelvvel, amelynek országonként lehetett más és más nyelvjárása, de az anyanyelv, a gyökér azonos. Ma már a legvaskalaposabb „szentírásolvasó” is tudja, hogy a bibliai Genézis nem teremtéstörténet, hanem az emberiség történelmének csak egy kis része, amely a szkíta- madai népnévből mitologizált Ádámmal kezdődik és Noén és fiain, valamint unokáján, Nimródon keresztül a „bábeli nyelvzavarig” egy magyar őstörténelem. Ugyanis a „Vízözön” is, akár a bibliai Noéra, akár a Krámer professzor szerinti Ziusudra soméri királyra, akár a Berossos káldeai történész által említett Ardatas király fiára, Xsisustrosra nézünk, mindegyik a mi kushita és sumér szkíta népünkkel kapcsolatos. Történelmi tény, de ellenkezik a krisztiánizmus alapjának, az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológia tendenciájával, az Úr „Ábrahámnak tett igéretével”, miszerint a zsidóknak adja egész Elő-Ázsiát a Nílustól az Eufráteszig, és Kánaánt a Hitteusokkal és a Jebuzeusokkal együtt. (Móz. I. könyve, 15. rész, 18-21. vers.)

A szentírót az nem zavarta, hogy Isten már párezer évvel előbb szövetséget kötött Noéval, mielőtt a bárkába küldte őt, de nem ígért neki semmit, hiszen minden az övé volt - csak életben maradást.
Ha egyszer az egész Bibliát a történelmi valóságnak megfelelően átírnák, az egy magyar őstörténelemkönyv lenne, amely a magyar nemzeti vallás alapja, Ótestamentuma lenne, és alapjaiból forgatná ki az egész „Judeo-Christiánizmust”. Ezért nem akarják az illetékesek és illetéktelenek megreformálni a Bibliát.

Még más nyomós okuk is van a misztifikációra, történelmi, nemzeti tudatunk elnyomására, nemzeti származástudatunknak kizárólagosan a „finnugorizmusnak” nevezett hipotézisbe való bezárására. Ez pedig az, hogy ne menjen át a köztudatba az a történelmi tény, hogy „utolsó honfoglalásunk” törzsszövetségének egy része, közöttük éppen az „Árpádi törzs” a Kaukázustól délre eső területeiről származott, mely terület Arméniát és Szíriát is magába foglalta, közepén Adiabene tartománnyal és a Van-tó központú tartománnyal. IV. Béla királyunk felesége: Laskarish Mária ide küldte Ottó frátert három társával, hogy keresse fel az ő itt élő rokonait. Ottó fráter a maradvány-magyarokat 1233-ban még itt találta és vélük magyarul beszélt. De misszióját nem teljesíthette, mert a tatárok betörése elől menekülnie kellett. (Dr. Fehér M. Jenő: Exodus Fratrum 97-101. oldal)
Ft. Lukácsy Kristóf 1870-ben kiadott „A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei” című könyvében, örmény kútfők alapján, szintén a magyarok ittlétéről ír.

Dr. Fehér Mátyás: Magyar történelmi szemle: II. évfolyam 2. számában írja, hogy Örményországban és Kurdisztánban még a tizenhetedik században is voltak jelentős létszámmal magyarok. Egyik királyuknak, Patatuának sírját itt, a Kaukázustól délre, az Urmia tótól nem messze tárták fel a régészek, a Kr. e. hetedik századból. (Dr. Déry Zoltán: A magyarok elnevezés és azonosítása.)

Dr. Georges Rouw, francia történész: „Ancient Íraq” című könyvében a 382. oldalon azt írja, hogy az Arsacida uralkodók tehetséges arisztokratákkal kormányozták ezt a területet, megengedve vazallus királyságok kialakulását, mint például Osrhoene, Adiabene és Characene, és hogy az „Arszákok és vazallusaik gazdagok voltak, mert ellenőrzésük alatt tartották Ázsia és a görög-római világ közötti kereskedelmi utakat. Az AR-SAC név azonos a Saca-Szkíta népnévvel. Ez a terület a Kaukázustól délre tele van magyar helységnevekkel. Ami minket mai tárgyunk szempontjából leginkább érdekel, az az Adiabene királyság és kapcsolt részei: Arpadu, Emese, Hunor, Karsa (Kars), Van-tó, Arpachia és Nimrud városokkal. Erről a területről húzódtak fel az „Árpádi magyarok” a Kr. u. ezredközepén a Kaukázus északi oldalára, ahol a VIII. században már törzsszövetségben éltek a kazárokkal.

Dienes István A honfoglaló magyarok című finnugorista és szlávofil szellemben megírt könyvében (Corvina Kiadó; Budapest, 1972) közölt térképén, a „Honfoglalás” előtti időből még kénytelen kimutatni a szavárd magyarokat, de ő úgy állítja be, mintha azok a Kaukázus-hegység középső, legmagasabb részén keresztül húzódtak volna le délre. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz.
Az egyébként szépen illusztrált könyvnek értékét lerontja a 70. oldalon közölt térképével, amelyen „arab, normann és magyar kalandozások a IX-XI. században” címmel az ezer évvel későbbi „trianoni Csonka-Magyarországot” mutatja. Tápot adva ezzel az oláhok, szerbek, szlovákok és németek területrabló ösztönének.

Honszervező Árpád apánkban és családjában még élénken élhetett őseiknek szavárd múltja, mert Bulcsú és Tamás Árpád házi hercegek bizánci látogatásukkor a császár előtt „Szabartói Aszfaloi”-nak mondták magukat, ami körülbelül „Szavárdi Lovag” jelentésű. („Szabír-tói ősföldi” is lehet.)

A Bécsi Képes Krónika, a Thuróczy Krónika és más eredetmondáink szerint is Árpád ősei (csak a jelesebbeket felsorolva) a következők voltak: Álmos, Előd, Ögyeg, Ed, Csaba, Atilla, Bendegúz, Torda, Szemeny, Ethei, Opos, Kadocsa, Berend, Zultán, majd Bulcsu, és akikről még Noéig meg kell emlékeznünk: Badli (Budli)... Kattar... Hunor... Nimród, Kush, Jáfet és Noé, és tovább a Biblia szerint Lámekh, Mathusalem, és így tovább, még hat nemzetségen át, egészen Ádámig. A Biblia és krónikáink az itt fel nem soroltakkal együtt ötvenkét személyt mutatnak ki, melyeknek jelentős része nemzetségnév is, illetve dinasztia alapítói név. Tehát az Árpádi családfa gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza.

Árpád, népével a Kárpát-medencébe érkezve kijelentette, hogy az ő ősének, Atilla királynak hagyatékaként, örökség jogán vette birtokba a Pannon-Avar-Hun-Magyarok ősi földjét.

Iskoláinkban, amikor még magyar történelmet is tanítottak, azt mondták tanítóink, tanáraink, hogy Atilla származási helye nem ismeretes. Pedig ha ő Nimródi leszármazott, akkor legokosabb, ha Nimród földjén, Sineárban, Sumérban keressük szülőföldjét. Kálti Márk Képes Krónikája erről a következőket írja: „Atilla, Isten kegyelméből Bendegúz, fia, a nagy Magor unokája, ki ENGADI-ban nevelkedett, a hunok, médek, gótok, dákok királya”, stb. A Kézai Krónika pedig azt írja, hogy Atilla és népe a médek módján ruházkodott. Tehát akár nevelkedési helyét, akár viseletét tekintjük, mindkettő az Árpádi nép ősi lakhelyére, a Kaukázustól és a Káspi-tengertől délre eső területre, Nimród birodalmára mutat.

Ft. Szelényi Imre a Pannon nép eredetéről írt értekezésében szintén azt írja, hogy Árpád törzse az Orontes és Eufrates felső folyása közötti Arpaduból jött. Ettől délnyugatra volt Emese (Ma Homs?) városa. Árpád nagyanyjának neve szintén Emese volt. Az csak természetes, hogy az Árpádi nép északra húzódása nem egyszerre történt, hanem kisebb-nagyobb csoportokban, és évszázadokat vehetett igénybe.
Itt most vissza kell térnem a központi fekvésű Adiabene kiskirályságra. Miért? Azért, mert nemcsak Árpád családjának vannak adiabenei vonatkozásai, hanem a Nimródiak másik nagy egyéniségének, az „Isten Fiának” a Názáreti Jézusnak is.

Mariell Wehrlyv Frey Jesat Nassar, Genannt Jesus Christus című, 1966-ban írt művében bőven kitér Jézus származására is. Frey tulajdonképpen a Mamrejov testvérek apjuktól örökölt kutatási

eredményeit - miután azokat Dr. O. Z. A. Hanish zend főpap átnézte, véleményezte és angolra fordította - dolgozta fel. Mamrejov atya, aki a pravoszláv egyház megbízásából végzett vallástörténelmi kutatásokat és éveken át gyűjtötte az anyagot Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban, végül feleségével együtt a Szentföldön telepedett le és gyermekei is ott születtek. Kompetenciája tehát úgy őneki, mint Dr. Hanishnak - aki a teheráni orosz nagykövet fia és főrangú zarathustrián pap volt - kétségtelen.

A hatalmas, kétkötetes műből minket most csak Jézus származása érdekel, miszerint Jézus anyja Mária: Nakeb adiabanei királyi herceg és Grapte charaxi hercegnő leánya volt, kikről az apokrif iratok Joaquim és Anna néven emlékeznek meg. Azonban mindketten Pártos birodalmi hercegek voltak, erős zsidó kapcsolatokkal és szoros összeköttetésben Nagy Heródessel, aki szintén

nem volt zsidó, hanem a rómaiak által Júdea királyának kinevezett prozelita, idumeai hórita. A Smith's Bible Dictionary szerint Charax azonos a Jeruzsálemtől nyugatra eső Charasim nevű völgy által uralt területtel. Így tehát Jézus anyjának, Máriának ott örökölt érdekeltsége, birtoka volt.
Az Evangéliumok és egyéb kutatási eredmények szerint Jézus Mária fia volt. Az a kérdés, hogy apja a „Szentlélek”, vagy Jusef Pandan, vagy a nagy Heródes egyik fia, akit már Mária állapotos korában kivégeztek, most nem tárgya értekezésünknek.

Jézus a keresztrefeszítés után, felgyógyulva Galileába ment, bizonyára édesanyjához. De itt sem érezhette magát biztonságban, és elindult észak felé. Pál apostol már Damaszkuszban érte utol, ahol ő Jézus híve lett. De mit keresett Jézus északon? Bizonyára adiabenei királyi rokonait. És, hogy oda el is érkezett, azt bizonyítja Dr. E H. Hassnain; a srinagari egyetem történész-professzora, három japán egyetemnek díszdoktora, és a chicagói Anthropológiai Kutató Konferencia tagja, aki szerint Jézus a keresztrefeszítést túlélve és sebeiből felgyógyulva, a kashmíri fehér hunok földjére, Srinagarba, Indiába vándorolt. De először egy nagy kitérővel felment Arméniába, a professzor térképvázlata szerint először Nusaybinba, ami megfelel Adiabenének, majd onnan még északabbra, körülbelül a mai Jereván környékére és mindenütt elkezdett prédikálni. De milyen nyelven? - kérdezheti valaki. Arméniában természetesen arameus nyelven, ami származása révén neki anyanyelve volt. De itt sem maradhatott, mert prédikációit a hatalmasok lázításnak vették. Innen tehát elvándorolt Srinagarba. Útjára elkísérte őt Tamás apostol és egy Mária nevű asszony, aki útközben Ravalpindiben meghalt. A továbbiakra most nincs helyünk kitérni.
Vessük fel inkább a kérdést, hogy milyen nyelven beszélt a magyar történelem másik nagy alakja: Árpád és az Árpádi törzs?
Egyes történészek azt mondják, hogy bizonyára valami türk nyelven. Van, aki azt mondja, hogy hun nyelven. Csak éppen azt nem akarják mondani, hogy arameus nyelven. Jézus anyanyelvén. Pedig ez volna evidens, hiszen Árpád nagyanyja, Emese egy adiabenei hercegnő volt.

Amikor Anonymus: Gesta Hungarorumában azt írja, hogy „Anno Dominice in carnationis DCCXVIIII-o Ugek ... longo post tempore de genere Magog regis erat quidam nobilissimus dux Scithie, qui duxit sibi uxorem in Dentumoger, filiam Eunedubeliani ducis nomine Emesu, de qua genuit filium, qui agnominatus est Almus... „ A fordítók nem tudják értelmét adni az
„Eunedubeliani” szónak, mert azt személynévnek veszik, holott az egy hibásan írt helyhatározó és jelentése: „adiabene-beli”. A mondat helyes értelme tehát a következő: „Urunk megtestesülésének 819. esztendejében Ügyek, Szhkítiának ... Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére, Dentu Magyariában feleségül vette az Abiabene-beli vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki Álmusnak neveztetett...”

Mindezekből az is következik, hogy az „Árpád-ház” és az adiabenei királyi „ház” között közvetlen rokonság állt fenn, és így a két királyfi, Jézus és Árpád vérrokonok voltak és mindketten az arameus nyelvet, „Az Ige nyelvét” beszélték, amelyen Isten is beszélt Ádámmal.

Mindezek után, érthető, hogy miért kellett az Árpádok családfájának „utolsó aranyágacskáját” is letörni. Az akkori hatalmasak nem bírták volna elviselni azt az igazságot, hogy Jézus királyfi és Árpád király ugyanazon családfának „aranyágacskái” voltak.

VAJON A MAI HATALMASOK ELBIRJÁK-E
?? :! :k:

Főként akkor ha hamarosan megtudják majd, hogy JÉZUS SZÍRIUSZI VÉRVONALA még mindig ÉLŐ VÉRVONAL:! :§
DarkBlog Magyar Bloggerszövetség 2009.07.25 00:52:23
Gyerekek, ha ez nem egy óriási kamu, én szívendöföm magam. Ekkora baromságot életemben még sosem hallottam. Blogoljon csak az, akinek erről vizsgája van! Ilyet értelmes ember nem tud kitalálni. Visszahozzák a cenzúrát és akinek nincs vizsgája, nem írhat blogot? Vagy…..
palostrend 2010.08.23 21:38:17
Youtube - Pálos Trend: Magyar Jézus

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben kelt levele Villax zirci apáthoz

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben Villax zirci apáthoz írt levelében azt a kijelentést tette, hogy „Arra a soha nem képzelt meggyőződésre jutottam, hogy a Mindenható az első emberben magyart alkotott, de ne gondold, hogy megháborodtam, mert hála Istennek, eszem még ép és szigorú kritika szerint ítél.”

Horváth István akkor már híres történész volt és minden kijelentésére felfigyeltek és - bár ezt csak bizalmas magánlevélben írta - az Apát úr úgy látszik, minden rossz szándék nélkül megbeszélte barátaival. Aztán már semmi sem állíthatta meg a gúnyolodó és rosszindulatú pletykát, hogy: „Horváth mindenütt magyart lát és szerinte az Isten még Ádámmal is magyarul beszélt.”

Habár Horváth nem ezt mondta, feltehetjük a kérdést: mennyiben lett volna igaza, ha ezt mondta volna? Mivel pap volt, a Bibliát behatóan tanulmányozta, mégpedig nemcsak szó szerint, hanem értelem szerint is. Nem volt neki nehéz megállapítani, hogy a bibliai „Teremtéstörténet” elsőkönyvének első tizenegy fejezetében (Mózes L Könyve l -I1. rész) csak egy népről van szó, mégpedig Ádám nevében, a madai Mada nemzetről. Ádám nevét a Genezis írói az általuk legrégibbnek ismert MADA nép nevének visszafelé olvasásával képezték.
Ebben van a felelet Magyar Adorján történészünk részére, amikor azt, írja: „Nehéz lenne megállapítani, hogy mi indította Horváthot ennek az annyit hánytorgatott mondatának a megírására.”

Jekuda rabbi azonban a Talmud Sanhedrin 38. b. lapján Horváth Istvánnak és Sir Bowringnak ad igazat, mondván, hogy: „Az első ember arameus nyelven beszélt.” Az arameus nyelv pedig a suméri szittya nyelvnek egyik nyelvjárása, tájnyelve volt, amelyet a Názáreti Jézus is beszélt, mint anyanyelvét.

Az ótestamentumi Genezis (Mózes 1. Könyve 11. rész, 1. verse) szerint Nimród idejében még „Mind az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde vala.” Tehát - ha a Bibliát szó szerint vesszük - Ádámmal az Isten csakis ezen az egy nyelven, vagyis a bibliai területen a „bábeli nyelvzavarig” egyedül létezett madai nyelven beszélhetett. Ábrahám, a zsidó nép ősapja még jóval ezután született (Mózes I. könyve, 11. rész, 26 vers) - habár őt is csak kölcsön vették az átírók. Mondhatná valaki - és mondják is -, hogy mindez csak mítosz, legenda, tehát nem kell szó szerint venni. Ez igaz. De a történészek és régészek szerint a mítoszokat és legendákat komolyan kell tanulmányozni, mert mindegyiknek van valami történelmi háttere. A nagy régészeti leletek csaknem mind a mítoszok és legendák adatai alapján lettek felfedezve. Nagyon sok éppen a Biblia adatai alapján, mely szerint Európa, Dél-Szibéria (Turán), Elő-Ázsia és Észak-Afrika őslakói mind Ádám és unokája, Noé gyermekeinek leszármazottai, akiket hívhattak sokféle néven, de származásuk azonos, vagyis méd, mada, mert az ótestamentumi írók Ádám nevét az általuk akkor legrégebbinek ismert mada nép nevének visszafelé olvasásával alakították.

A mada nép etnikuma, nyelve pedig azonos volt a Hórita- Arámi- Suméri szittya nyelvvel, amelynek országonként lehetett más és más nyelvjárása, de az anyanyelv, a gyökér azonos. Ma már a legvaskalaposabb „szentírásolvasó” is tudja, hogy a bibliai Genézis nem teremtéstörténet, hanem az emberiség történelmének csak egy kis része, amely a szkíta- madai népnévből mitologizált Ádámmal kezdődik és Noén és fiain, valamint unokáján, Nimródon keresztül a „bábeli nyelvzavarig” egy magyar őstörténelem. Ugyanis a „Vízözön” is, akár a bibliai Noéra, akár a Krámer professzor szerinti Ziusudra soméri királyra, akár a Berossos káldeai történész által említett Ardatas király fiára, Xsisustrosra nézünk, mindegyik a mi kushita és sumér szkíta népünkkel kapcsolatos. Történelmi tény, de ellenkezik a krisztiánizmus alapjának, az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológia tendenciájával, az Úr „Ábrahámnak tett igéretével”, miszerint a zsidóknak adja egész Elő-Ázsiát a Nílustól az Eufráteszig, és Kánaánt a Hitteusokkal és a Jebuzeusokkal együtt. (Móz. I. könyve, 15. rész, 18-21. vers.)

A szentírót az nem zavarta, hogy Isten már párezer évvel előbb szövetséget kötött Noéval, mielőtt a bárkába küldte őt, de nem ígért neki semmit, hiszen minden az övé volt - csak életben maradást.
Ha egyszer az egész Bibliát a történelmi valóságnak megfelelően átírnák, az egy magyar őstörténelemkönyv lenne, amely a magyar nemzeti vallás alapja, Ótestamentuma lenne, és alapjaiból forgatná ki az egész „Judeo-Christiánizmust”. Ezért nem akarják az illetékesek és illetéktelenek megreformálni a Bibliát.

Még más nyomós okuk is van a misztifikációra, történelmi, nemzeti tudatunk elnyomására, nemzeti származástudatunknak kizárólagosan a „finnugorizmusnak” nevezett hipotézisbe való bezárására. Ez pedig az, hogy ne menjen át a köztudatba az a történelmi tény, hogy „utolsó honfoglalásunk” törzsszövetségének egy része, közöttük éppen az „Árpádi törzs” a Kaukázustól délre eső területeiről származott, mely terület Arméniát és Szíriát is magába foglalta, közepén Adiabene tartománnyal és a Van-tó központú tartománnyal. IV. Béla királyunk felesége: Laskarish Mária ide küldte Ottó frátert három társával, hogy keresse fel az ő itt élő rokonait. Ottó fráter a maradvány-magyarokat 1233-ban még itt találta és vélük magyarul beszélt. De misszióját nem teljesíthette, mert a tatárok betörése elől menekülnie kellett. (Dr. Fehér M. Jenő: Exodus Fratrum 97-101. oldal)
Ft. Lukácsy Kristóf 1870-ben kiadott „A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei” című könyvében, örmény kútfők alapján, szintén a magyarok ittlétéről ír.

Dr. Fehér Mátyás: Magyar történelmi szemle: II. évfolyam 2. számában írja, hogy Örményországban és Kurdisztánban még a tizenhetedik században is voltak jelentős létszámmal magyarok. Egyik királyuknak, Patatuának sírját itt, a Kaukázustól délre, az Urmia tótól nem messze tárták fel a régészek, a Kr. e. hetedik századból. (Dr. Déry Zoltán: A magyarok elnevezés és azonosítása.)

Dr. Georges Rouw, francia történész: „Ancient Íraq” című könyvében a 382. oldalon azt írja, hogy az Arsacida uralkodók tehetséges arisztokratákkal kormányozták ezt a területet, megengedve vazallus királyságok kialakulását, mint például Osrhoene, Adiabene és Characene, és hogy az „Arszákok és vazallusaik gazdagok voltak, mert ellenőrzésük alatt tartották Ázsia és a görög-római világ közötti kereskedelmi utakat. Az AR-SAC név azonos a Saca-Szkíta népnévvel. Ez a terület a Kaukázustól délre tele van magyar helységnevekkel. Ami minket mai tárgyunk szempontjából leginkább érdekel, az az Adiabene királyság és kapcsolt részei: Arpadu, Emese, Hunor, Karsa (Kars), Van-tó, Arpachia és Nimrud városokkal. Erről a területről húzódtak fel az „Árpádi magyarok” a Kr. u. ezredközepén a Kaukázus északi oldalára, ahol a VIII. században már törzsszövetségben éltek a kazárokkal.

Dienes István A honfoglaló magyarok című finnugorista és szlávofil szellemben megírt könyvében (Corvina Kiadó; Budapest, 1972) közölt térképén, a „Honfoglalás” előtti időből még kénytelen kimutatni a szavárd magyarokat, de ő úgy állítja be, mintha azok a Kaukázus-hegység középső, legmagasabb részén keresztül húzódtak volna le délre. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz.
Az egyébként szépen illusztrált könyvnek értékét lerontja a 70. oldalon közölt térképével, amelyen „arab, normann és magyar kalandozások a IX-XI. században” címmel az ezer évvel későbbi „trianoni Csonka-Magyarországot” mutatja. Tápot adva ezzel az oláhok, szerbek, szlovákok és németek területrabló ösztönének.

Honszervező Árpád apánkban és családjában még élénken élhetett őseiknek szavárd múltja, mert Bulcsú és Tamás Árpád házi hercegek bizánci látogatásukkor a császár előtt „Szabartói Aszfaloi”-nak mondták magukat, ami körülbelül „Szavárdi Lovag” jelentésű. („Szabír-tói ősföldi” is lehet.)

A Bécsi Képes Krónika, a Thuróczy Krónika és más eredetmondáink szerint is Árpád ősei (csak a jelesebbeket felsorolva) a következők voltak: Álmos, Előd, Ögyeg, Ed, Csaba, Atilla, Bendegúz, Torda, Szemeny, Ethei, Opos, Kadocsa, Berend, Zultán, majd Bulcsu, és akikről még Noéig meg kell emlékeznünk: Badli (Budli)... Kattar... Hunor... Nimród, Kush, Jáfet és Noé, és tovább a Biblia szerint Lámekh, Mathusalem, és így tovább, még hat nemzetségen át, egészen Ádámig. A Biblia és krónikáink az itt fel nem soroltakkal együtt ötvenkét személyt mutatnak ki, melyeknek jelentős része nemzetségnév is, illetve dinasztia alapítói név. Tehát az Árpádi családfa gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza.

Árpád, népével a Kárpát-medencébe érkezve kijelentette, hogy az ő ősének, Atilla királynak hagyatékaként, örökség jogán vette birtokba a Pannon-Avar-Hun-Magyarok ősi földjét.

Iskoláinkban, amikor még magyar történelmet is tanítottak, azt mondták tanítóink, tanáraink, hogy Atilla származási helye nem ismeretes. Pedig ha ő Nimródi leszármazott, akkor legokosabb, ha Nimród földjén, Sineárban, Sumérban keressük szülőföldjét. Kálti Márk Képes Krónikája erről a következőket írja: „Atilla, Isten kegyelméből Bendegúz, fia, a nagy Magor unokája, ki ENGADI-ban nevelkedett, a hunok, médek, gótok, dákok királya”, stb. A Kézai Krónika pedig azt írja, hogy Atilla és népe a médek módján ruházkodott. Tehát akár nevelkedési helyét, akár viseletét tekintjük, mindkettő az Árpádi nép ősi lakhelyére, a Kaukázustól és a Káspi-tengertől délre eső területre, Nimród birodalmára mutat.

Ft. Szelényi Imre a Pannon nép eredetéről írt értekezésében szintén azt írja, hogy Árpád törzse az Orontes és Eufrates felső folyása közötti Arpaduból jött. Ettől délnyugatra volt Emese (Ma Homs?) városa. Árpád nagyanyjának neve szintén Emese volt. Az csak természetes, hogy az Árpádi nép északra húzódása nem egyszerre történt, hanem kisebb-nagyobb csoportokban, és évszázadokat vehetett igénybe.
Itt most vissza kell térnem a központi fekvésű Adiabene kiskirályságra. Miért? Azért, mert nemcsak Árpád családjának vannak adiabenei vonatkozásai, hanem a Nimródiak másik nagy egyéniségének, az „Isten Fiának” a Názáreti Jézusnak is.

Mariell Wehrlyv Frey Jesat Nassar, Genannt Jesus Christus című, 1966-ban írt művében bőven kitér Jézus származására is. Frey tulajdonképpen a Mamrejov testvérek apjuktól örökölt kutatási

eredményeit - miután azokat Dr. O. Z. A. Hanish zend főpap átnézte, véleményezte és angolra fordította - dolgozta fel. Mamrejov atya, aki a pravoszláv egyház megbízásából végzett vallástörténelmi kutatásokat és éveken át gyűjtötte az anyagot Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban, végül feleségével együtt a Szentföldön telepedett le és gyermekei is ott születtek. Kompetenciája tehát úgy őneki, mint Dr. Hanishnak - aki a teheráni orosz nagykövet fia és főrangú zarathustrián pap volt - kétségtelen.

A hatalmas, kétkötetes műből minket most csak Jézus származása érdekel, miszerint Jézus anyja Mária: Nakeb adiabanei királyi herceg és Grapte charaxi hercegnő leánya volt, kikről az apokrif iratok Joaquim és Anna néven emlékeznek meg. Azonban mindketten Pártos birodalmi hercegek voltak, erős zsidó kapcsolatokkal és szoros összeköttetésben Nagy Heródessel, aki szintén

nem volt zsidó, hanem a rómaiak által Júdea királyának kinevezett prozelita, idumeai hórita. A Smith's Bible Dictionary szerint Charax azonos a Jeruzsálemtől nyugatra eső Charasim nevű völgy által uralt területtel. Így tehát Jézus anyjának, Máriának ott örökölt érdekeltsége, birtoka volt.
Az Evangéliumok és egyéb kutatási eredmények szerint Jézus Mária fia volt. Az a kérdés, hogy apja a „Szentlélek”, vagy Jusef Pandan, vagy a nagy Heródes egyik fia, akit már Mária állapotos korában kivégeztek, most nem tárgya értekezésünknek.

Jézus a keresztrefeszítés után, felgyógyulva Galileába ment, bizonyára édesanyjához. De itt sem érezhette magát biztonságban, és elindult észak felé. Pál apostol már Damaszkuszban érte utol, ahol ő Jézus híve lett. De mit keresett Jézus északon? Bizonyára adiabenei királyi rokonait. És, hogy oda el is érkezett, azt bizonyítja Dr. E H. Hassnain; a srinagari egyetem történész-professzora, három japán egyetemnek díszdoktora, és a chicagói Anthropológiai Kutató Konferencia tagja, aki szerint Jézus a keresztrefeszítést túlélve és sebeiből felgyógyulva, a kashmíri fehér hunok földjére, Srinagarba, Indiába vándorolt. De először egy nagy kitérővel felment Arméniába, a professzor térképvázlata szerint először Nusaybinba, ami megfelel Adiabenének, majd onnan még északabbra, körülbelül a mai Jereván környékére és mindenütt elkezdett prédikálni. De milyen nyelven? - kérdezheti valaki. Arméniában természetesen arameus nyelven, ami származása révén neki anyanyelve volt. De itt sem maradhatott, mert prédikációit a hatalmasok lázításnak vették. Innen tehát elvándorolt Srinagarba. Útjára elkísérte őt Tamás apostol és egy Mária nevű asszony, aki útközben Ravalpindiben meghalt. A továbbiakra most nincs helyünk kitérni.
Vessük fel inkább a kérdést, hogy milyen nyelven beszélt a magyar történelem másik nagy alakja: Árpád és az Árpádi törzs?
Egyes történészek azt mondják, hogy bizonyára valami türk nyelven. Van, aki azt mondja, hogy hun nyelven. Csak éppen azt nem akarják mondani, hogy arameus nyelven. Jézus anyanyelvén. Pedig ez volna evidens, hiszen Árpád nagyanyja, Emese egy adiabenei hercegnő volt.

Amikor Anonymus: Gesta Hungarorumában azt írja, hogy „Anno Dominice in carnationis DCCXVIIII-o Ugek ... longo post tempore de genere Magog regis erat quidam nobilissimus dux Scithie, qui duxit sibi uxorem in Dentumoger, filiam Eunedubeliani ducis nomine Emesu, de qua genuit filium, qui agnominatus est Almus... „ A fordítók nem tudják értelmét adni az
„Eunedubeliani” szónak, mert azt személynévnek veszik, holott az egy hibásan írt helyhatározó és jelentése: „adiabene-beli”. A mondat helyes értelme tehát a következő: „Urunk megtestesülésének 819. esztendejében Ügyek, Szhkítiának ... Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére, Dentu Magyariában feleségül vette az Abiabene-beli vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki Álmusnak neveztetett...”

Mindezekből az is következik, hogy az „Árpád-ház” és az adiabenei királyi „ház” között közvetlen rokonság állt fenn, és így a két királyfi, Jézus és Árpád vérrokonok voltak és mindketten az arameus nyelvet, „Az Ige nyelvét” beszélték, amelyen Isten is beszélt Ádámmal.

Mindezek után, érthető, hogy miért kellett az Árpádok családfájának „utolsó aranyágacskáját” is letörni. Az akkori hatalmasak nem bírták volna elviselni azt az igazságot, hogy Jézus királyfi és Árpád király ugyanazon családfának „aranyágacskái” voltak.

VAJON A MAI HATALMASOK ELBIRJÁK-E
?? :! :k:

Főként akkor ha hamarosan megtudják majd, hogy JÉZUS SZÍRIUSZI VÉRVONALA még mindig ÉLŐ VÉRVONAL:! :§