Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Hubavizsla

202 bejegyzést írt és 153 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kedves Olvasóink!Elnézéseteket kérem, hogy régóta nem jelentkeztünk. Blogunkat elköltöztettük, és lassan az új tárhelyünk is szép formát ölt!Egyenlőre Botond naplója készült el, de tervezem, hogy Hubának is elindítok egy saját blogot!Sok új történettel tudunk szolgálni,…..
Mai reggel, ha nem is indult túl korán, de kétségtelenül az aktív reggelek közé volt sorolható... Reggel nehezen keltünk ki az ágyból, bár azt hiszem a legényeknek volt a "legmegterhelőbb"... Persze miután kiderült, hogy elmegyünk egy nagyot sétálni Lucával és…..
Egyszóval apport... minden mennyiségben!Apport kulccsal, kosárral, labdával, dummyval, tölthető dummyval, kötéllel, pórázzal... és sorolhatnám még a végtelenségig!A kezdetek kezdetén, amikor még fogalmam sem volt mi lesz Botondból, elhatároztam, hogy megtanítom apportozni.…..
Sokat gondolkodtam Botond és a köztem lévő kapcsolaton... Arra kellett rájönnöm, hogy amikor elkezdtük Boti képzését, akkor nagyon örültem minden apró sikernek. Botond pedig szárnyalt. Aztán ahogy telt az idő, egyre nagyobb elvárásokat állítottam elé, és kezdtem…..
Luca gyerekkora óta elválaszthatatlan barátja Hubának. Remek személyiségnek köszönhetően, ő is alkalmasnak találtatott, hogy terápiás kutyaként folytassa életét. Így az ő kiképzése is elindult! Az egyesületünk így országosan egyedülállóan három! magyar vizslát is…..
Ugyan még csak szeptember van a naptárban, és hiába az időjárás szerinti július is.... nekem már a decemberen jár az agyam! Szinte minden porcikámon érzem a vizsgadrukkot... még az államvizsgától sem zizisztem ennyire, mint a terápiástól! :D Az elmúlt hétvége, és az azt…..
A minap két váratlan megjegyzés is ért minket...Az egyiket a mögöttünk lévő általános iskola egyik tanulója mondta a másik gyereknek:"Na nézzed csak, ez egy telepatikus kutya! Nagyon okos egy csomó dolgot tud és egyenesen meggyógyítja az embereket!"A másikat a buszon…..
Nagyon régen jelentkeztünk, de természetesen nem azért mert semmi sem történt velünk. Az ok inkább, az hogy túl sok minden zajlott körülöttünk és velünk, sokszor feje tetejére állt a világ, de azért köszönjük, nagyon jól vagyunk! :D Voltunk csapatépítő tréningen, ahol…..
Megjelent az indexen egy cikk, amiben egy floridai kutatócsoport munkájáról számolnak be, miszerint a kutyák képesek olvasni az ember gondolataiban. Feltehetően.A cikk itt olvasható:http://index.hu/tudomany/2011/06/14/a_kutyak_osztonos_gondolatolvasok/Ehhez annyit tudok…..
Régen jelentkeztünk... Pedig sok minden történt velünk. Lediplomáztam, úgyhogy nem kell emitt háttérbe szorítanom a fiúkat.A kedvenc helyünk, a Várhegy dzsungellé vált, úgyhogy beszereztünk sarlót és egyéb bozótírtásra alkalmas eszközt, hogy fel tudjunk járni. Bár…..
Hubavizsla 2011.06.28 09:17:55
@v_era:
Valahogy úgy! :))))
Csak nem Te is államvizsgáztál?!
Mert ha igen, akkor Gratulálunk mi is! :D
Pipacsékhoz hasonlóan mi is korán mentünk sétálni, bár így is nagyon meleg volt. Még az aranybulla felé menet lefényképeztem az utca új kutyáit. Veszedelmesen cukik: A szokásos helyünkre indultunk fürdeni, de már csak ezt a pocsolyácskát találtuk: Megpróbáltuk a…..
A titkos helyünk valósággal a természet patikájává változott az elmúlt hetekben. Mi lehet annál csodálatosabb, mint munka előtt barangolni egyet a természetben, miközben illatos gyógynövényeket gyűjtögetünk a lenvászonnal bélelt kosárkába. Amit aztán egy óvatlan pillanatban…..
Babavilag Süt a nap! 2011.03.23 20:53:00
                 Ma a reggeli sétánál, már jócskán feljövőben volt a nap, úgy hat körül, ezért nem is értettem, hogy Babát miért kell kétszer szólítanom a sétára, hisz hasára sütött a nap, no…..
Carlos, Nándi, Pálcika A nyúl 2011.04.17 17:39:00
Jó régen írtam már róla. Mentségemre, a nyuszi élete nem olyan eseménydús, mint a kutyáké. Mostanában már minden nap kap friss zöldet, általában lucernát. Az elmúlt napok szeles időjárását nem kedvelte túlságosan - többet volt a házában, mint télen. Most viszont élvezi a…..
Van még néhány olyan fénykép a múltból, amit mindenképpen szeretnék megmutatni a kedves Olvasónak. Ez is egy ilyen. A kép története röviden annyi, hogy a hidrometeorológiai körülmények úgy alakultak, hogy havat kellett lapátolni, nem is keveset. Egy kölyöknek pedig nincs…..
2011. április 16-án rendeztük meg az I. "Gyerekbakancsos-kutyamancsos" gyalogtúrát, hogy  közelebb hozzuk a gyerekeket a természethez és a kutyákhoz. Nem titkolt célunk, hogy megmutassuk a gyerekeknek, hogy a kutyával való foglalkozás kihagyhatatlan móka is lehet, de…..
Évi jóvoltából elkészült egy kis összefoglaló videó Botondról! Köszönjük Évi!   ..
Így, délben a házunk mögötti általános iskola megtelik gyerekzsivajjal. Megy a nyüzsgés... Csapódik a hátsóajtónk, kilépünk... Először egy, kettő, őt, tíz, majd több tucat gyerekhang kiáltja: "Hubaaa! Botond! Megjöttek a vizslák!" Aztán csak azt látni, hogy…..
Mielőtt az élelemmel kapcsolatos teszteket megcsinálnánk, gondoltam gyakorlunk egy kicsit...  Az energiával való kommunikáció nem csak rendkívül hatásos, de olyan láthatatlan köldökzsinór is, ami erősebb minden kötélnél. Így vagyunk összegubancolódva Botonddal, és…..
A Botond, a terápiás kutya tanonc bejegyzésünket követően sok kérdést kaptunk. Többek között, hogy Milyen típusú feladatokkal döntik el, hogy egy kutya alkalmas-e erre a munkára? A terápiás kutya tanoncoknak egy két fordulós vizsgán kell bebizonyítaniuk…..
Három évvel ezelőtt jött az ötlet, hogy mutassuk meg a nagy világnak kutyás életünket. Akkor még elsősorban gyerekeknek írtunk, az akkori tanítványok kedvéért! Azzal a nem titkolt céllal, hogy kedvet kapjanak az olvasáshoz. Aztán egyre több felnőtt csatlakozott, és ma már…..
Várhegy... ez a becses neve a titkos helyünknek, amiről ezennel lerántom a leplet!A reggeli sétáink színhelye, sőt, ezentúl az estieké is, hála a nyári időszámításnak. Már nagyon vártuk ezt az időt. Amikor jó nagyokat lehet sétálni az esti naplementében a fiúkkal, és a…..
Az esős éjszakából borús reggelre ébredtünk. De ez kicsit sem szegte kedvünket, hogy fel menjünk a Várhegyre egy kis szaladgálásra és fácán keresésre. No meg készítsünk néhány fotót Botondról, a kendőjében az egyesületi honlapra, amelyiken nem vág olyan önelégült…..
Sajnos elég régen jelentkeztem, mivel felgyorsultak körülöttünk az események!Szakdolgozatot írok, készülök az államvizsgára, és ha egy kicsi időm engedi, akkor kutyázok ezerrel. Huba és Botond nagyon jól viselik ezt a tanulós időszakod, sokat segítenek nekem. Ölembe teszik a…..
Rátaláltam egy különleges szolgáltatásra, amit a Meska boltom nyújt... ki kellett próbálnom! :) Meska: egyedi kézműves tárgyak, ajándékok Nikidoni.meska.hu  ..