Regisztráció Blogot indítok
Adatok
brunzwik

0 bejegyzést írt és 614 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A mai napon, mivel gyors mentőövnek szántuk a blogot rengeteg alakítgatást/változtatást eszközölünk. A dizájn mostmár marad, Grumpy elvállalta egy szebb, hokis kinézet elkészítését. Addíg ez is megteszi, írni ide is lehet. A moderátorok:…..
brunzwik 2010.11.09 09:29:48
Üdv! Nyilván te is azért vagy itt, mert a kommentelés joga megszűt a jegkorong.blog.hu-n. A közösségért kár lenne, úgy gondoltam, meg kell adni az esélyt annak, hogy mi, a szurkolók/olvasók találjunk ki valami megoldást, ne hagyjuk veszni az egészet. Felmerült részemről, hogy ide…..
brunzwik 2010.11.08 16:46:06
Jégkorong 3 éves a jégkorongblog 2010.11.08 07:00:00
Vagyunk kik, akarunk mit címmel írtunk bejegyzést 2007. november 8-án, lefektettük az alapokat, elindultunk. Új koncepciót 2008. november 8-án nem kellett fogalmaznunk, majd 2009. november 8-án egyebek közt erről beszéltünk: "Persze így is túlnőtt rajtunk az egész, olykor úgy…..
"Egyelőre fogalmam sincs, hol folytatom pályafutásomat" – mondta blogunknak a válogatott kerettag csatár. Eric Johansson érkezésével egyértelművé vált, egy hokisnak távoznia kell a Fehérvár EBEL-keretéből. Csütörtökön derült fény a vezetés döntésére.…..
"A vasárnapi meccs után lógó fejjel és értetlenül álltunk az újabb vereség után – mondta blogunknak Ladányi Balázs, a Sapa Fehérvár AV19 csatára. – A bécsi kudarc ténye önmagában nem jelentene hatalmas problémát, de nyomasztott minket, hogy a meccs felénél…..
A Sapa Fehérvár AV19 utánpótlás-válogatott hátvédje, Hetényi Péter 6 hónapos eltiltást kapott a fegyelmi bizottságtól hétfőn. Válogatott kapusunk öccse ellen a vonalbíró megütéséért és sportszerűtlen magatartásért, azaz káromkodásért kapott végleges kiállítást…..
A Sapa Fehérvár AV19 csapata az alábbi közleményt juttatta el blogunkhoz: "A Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának vezetése a mai nappal felmentette vezetőedzői feladatai alól Ulf Weinstockot. A csapat az első tizenkét mérkőzésen, különösen a hazai összecsapásokon, nem a…..
A Sapa Fehérvár AV19 19 éves hátvédjét 6 hónapos, tehát 2011. április 10-ig, míg Kóger István edzőt 2 hónapos, tehát 2010. december 10-ig tartó eltiltással büntette hétfőn az MJSZ fegyelmi bizottsága. Mint emlékezetes, az október 10-i Miskolc–Fehérvár mérkőzés után…..
brunzwik 2010.10.18 16:46:41
@brunzwik: Irnék mást is de azért tuti kidobnának egy életre innen..
Amatőrök számára szervez jégkorongedzést Budapesten egy két-három fős csapat, amely tagjai amúgy utánpótlás-neveléssel foglalkoznak. A főváros három különböző pályáján hetente háromszor várják azokat, akik a megfelelő alapokat szeretnék megszerezni. Bármilyen szintű…..
brunzwik 2010.10.06 09:54:14
@sutyi2: Jó lenne, ha lenne ilyesmi Fehérváron is, bár nem tudom mikor lenne rá idő jelenleg is eléggé leterhelt már a pálya.

De ha lesz és ráérek akkor engem érdekelne.
Jégkorong Villach–Fehérvár 7-3 2010.09.17 21:49:25
Messze volt attól a Sapa Fehérvár AV19, hogy megszerezze első pontját vagy pontjait Villachban, a magyar EBEL-csapat már az első harmadban nehezen behozható hátrányba került. A háromgólos mínuszból kétszer is faragtunk, előbb Kovács Csaba (1-3), majd Sofron István (2-4), révén,…..
brunzwik 2010.09.18 13:13:47
@OTeR: Pénzre, ennyi az egész ha van(lesz) pénz akkor lesz új védő + támadó. Addig ez van.
Másodjára is győzött a Sapa Fehérvár AV19 az Ifj. Ocskay Gábor-emléktornán. A magyar EBEL-résztvevő a hétvégét megelőző felkészülési mérkőzéseken hol gyenge, hol még gyengébb teljesítményt nyújtott, rengeteg bírálat érte emiatt a csapat játékosait és…..
brunzwik 2010.09.06 18:33:04
@Indiana Jonescu: Ez az üzenet nekem szólt, de amire hivatkozol oda az van irva(legalább is azt irtam de a fordito erre forditotta), hogy ilyen rossz játék =repülőjegy.
Viszont a tegnapi nem ilyen játék volt, hanem egy harcos sokat korcsolyázó csapatot ismétlem csapatot láthattunk. Ha igy is tudunk játszani akkor miért nem tettük ezt az előszezon többi meccsén is.
Ezért a játékért meg nagy gratuláció a csapatnak.
De majd ezután meglátjuk ez egy fellángolás volt az öreg szavai miatt vagy tényleg ez a csapat igazi arca, én az utóbbiban bízom.

Ami meg személyesen téged illet kicsi vagy te ahhoz azzal a pár hozzászólásoddal, hogy komolyan vegyelek. Nekem munkaköri kötelesség a te hozzászólásaidhoz hasonlatos megjegyzések figyelmen kívül tartása, szóval ez az utolsó válaszom neked, de te csak bátran írogass.
Fél perc alatt padlóra küldte az Olimpija Ljubljanát a Sapa Fehérvár AV19. Fodor Szabolcs kezdte a gólgyártást a 9. percben, 7 perc múlva emberelőnyből Vas Márton duplázta meg az előnyt. 17:57-nél Benk András agresszív korongszezésének és lendületes elkorcsolyázásának…..
Ötgólos vereségbe futott bele hazai pályán a Miskolc, így oda lett a veretlenségi sorozata. A vendég iglói csapat visszavágott a Szepességi Kupa-kudarcért, és 8-3 arányú győzelemmel távozott Miskolcról. A magyar csapat góljait Derton, Saluga és Dubek szerezte. 500 néző…..
brunzwik 2010.08.31 22:04:05
@barnabas7: A Farmcsapatot lehet dicsérni, mást nem.

Ladányi akcióját meg inkább nem minősítem, a szándékot értem, de a módját nem...
brunzwik 2010.08.31 22:09:14
@Pierre: A jogosságát én se vitatom, de kulturált módja is lett volna.
A Sapa Fehérvár AV19 finn kapusán hétfőn artroszkópos térdműtétet hajtottak végre egy letört porcdarab miatt, amely hetek óta akadályozta a fájdalommentes sportolásban. A remek kapus jövő héten már biciklizhet, de legalább három hét kihagyás vár rá. Ennek megfelelően az…..
Brunzwik nevű kedves olvasónk a barátaival készített egy teamspeak szervert. Az ilyesmi arra alkalmas, hogy több ember egyszerre tudjon az interneten keresztül beszélgetni egymással, hasonlít a Skype-hoz, de többszemélyes és jobb minőségű. Említett Brunzwik arra gondolt, meghívja…..
brunzwik 2010.08.29 06:15:08
@E.Attila: @udii: @Nick Snot: nem kötelező oda jönni, ez csak egy lehetőség, hogy a blogon írogató emberek szóban is tudjanak beszélni, nem velem kell beszélnetek, hanem egymással.
Nem tudta felvenni a ritmust a magyar bajnok a horvát Medvescakkal szemben, és bár a különbség az első harmadban még nem volt annyira egyértelmű, mint utána, de a látottaknak megfelelő végeredmény alakult ki a Fehérvár ötödik felkészülési mérkőzésén. Az elején egy…..
brunzwik 2010.08.22 10:33:00
Sziasztok.

Nekem személy szerint nem az volt a bajom tegnap, hogy kikaptunk, mert az benne volt.
Hanem az, hogy abszolút nem látom vissza azokat amit az edző ígért.:

"Nem ismeretlenek számomra a problémák, amellyel a csapat tavaly szembenézett. Meggyőződésem, hogy tudok segíteni ezek megoldásában. Feltétlenül javítani kell az emberelőnyös játékon, van is a tarsolyomban kb. 15 igen trükkös figura. Alaposabban ki kell elemezni a játékoskeretet majd, ez alapján tudunk majd szemezgetni ezekből. Annyit elárulhatok azért, hogy egyiket-másikat a kézilabda sportág inspirálta, bizony, korábbi állomáshelyeimen sokszor csak néztek az ellenfelek, hogy mit is csinálunk a jégen. Volt szezon, amikor a csapatommal megközelítettük a 40%-os emberelőnykihasználást - most az EBEL-ben ez nyilván túl ambiciózus cél lenne, de a tavalyi gyenge mutatót mindenképpen felül kell múlni. Feltűnt számomra a fórok mellett, hogy lassan megy át a csapat védekezésből támadásba, túlságosan mélyen hátulról indulnak a támadások, kevés a támadóharmadban megszerzett korong és az ütközés. Ezen változtatni fogunk, támadóbb szellemű és gyorsabb lesz a játékunk. A védőktől is - a megfelelő alapelvek betartása mellett - nagyobb hozzájárulást várok el a támadójátékhoz" - fejtette ki szakmai észrevételeit a mester.

Na akkor hol van az a 15 trükkös figura emberelőnyben, hol a támadóbb szellem, ugyanúgy mélységből indítunk hosszú passzokkal ami igen átlátszó le is fülelik az ellenfelek.
Na itt is csak a nagy szavak voltak teljesítmény meg semmi, nem kell itt megvárni semmit csomagoljon azt húzzon haza, mert itt már kezd elfogyni a türelem.

A csapat gerince megmaradt a magyar válogatott 80% játszik nálunk ennél azért csak többet kellet volna mutatniuk tegnap vagy tévedek???

Sofiról is említést teszek, miért kellet a farmba száműzni, talán hozzáállásbeli problémák vannak és nevelési célzattal tették?? Ha így van akkor az sajnálatos ha nem akkor meg ne mondja már senki nekem , hogy egy Benk, vagy egy Vaszjunyin jobb nála mert azt kiröhögöm. Nekik inkább való a farm mint Sofinak.
"Mindenképpen többet szeretnénk látni csapatunktól, mint az eddigi négy mérkőzésen, ezért is alakultak át a sorok jelentős mértékben" – mondta blogunknak Énekes Lajos, a Sapa Fehérvár AV19 edzője. A magyar EBEL-résztvevő játékosai a szövetségi kapitány előtt…..
A tegnapi után ma ismét viharos mérkőzést játszott a Sapa Fehérvár AV19 és a HSC Csíkszereda. Haszonits játékvezető 22 kétperces kiállítás mellett két tízperces és egy húszperces fegyelmit is kiosztott. A kiállítások sora már az első percben elkezdődött, az első hat…..
Nehezen szerezte meg a vezetést és csak sokára biztosította be győzelmét a Sapa Fehérvár AV19 a HSC Csíkszereda ellen. A második harmad legvégéig kellett várniuk a nézőknek az első gólra, Ladányi Balázs szerezte Nagy Gergő és Palkovics Krisztián átadásából. Az utolsó…..
brunzwik 2010.08.18 13:28:23
@F. Kapus: Értem én mire gondolsz de ettől még a tény tény akinek megjósoltuk, hogy nem tölti ki az idejét az nem is tette.
Persze ettől még a nyertes lottó számokat ne tőlem kérjétek, mivel nem vagyok jós.
De amit ígért eddig nem sok látszik vissza a játékban. Se nem lettünk jobbak emberelőnyben se nem működik a letámadás.
A Szeredai csapat előtt meg le a kalappal, mert ennyi meccs után fáradtan igenis feladták a leckét a mi fiainknak akik valami miatt nagyon idegesen és rosszul játszottak.
Jégkorong Piros-fehér-zöld 2010.08.04 09:57:00
Nem tudom pontosan, mi számít, de ha állást kellene foglalnom, azt mondanám: a magyar jégkorong. Semmi más. Amikor közel három éve elindítottuk ezt a blogot, nem voltak magasztos céljaink, nem akartuk megválltani a világot. Önmagunk szórakoztatására törekedtünk csupán. A három…..
brunzwik 2010.08.04 11:04:01
Jégkorong Jarmo Tolvanen távozik 2010.03.27 11:44:00
Távozik a magyar bajnok Sapa Fehérvár AV19-től Jarmo Tolvanen vezetőedző – derül ki a Fejér Megyei Hírlap cikkéből. A finn mester, akinek irányítása mellett Palkovicsék először jutottak be az EBEL rájátszásába, a pénteki szezonzáró csapatebéden búcsúzott el a…..
Az OB I.-döntő harmadik mérkőzésén nem sok hiányzott, hogy az erősebb csapat eljusson a két számjegyig. Az előző szezonban az akkor finalista Újpesti TE komoly ellenállást bírt kifejteni a magyar EBEL-gárdával szemben, egy mérkőzést nyertek is a lila-fehérek, ráadásul…..
brunzwik 2010.03.23 21:16:39
@tiriakos: Hidd el nem csak a refrént ismerjük.

Viszont ez a dal nálunk csak akkor szólal meg ha Mihály Árpi üti a gólt egyfajta tisztelet kifejezéseként.
Két harmadban is döntetlent játszott a Dab.Docler a Sapa Fehérvár AV19 vendégeként az OB I. döntőjének második mérkőzésén, de a középső harmad minden kérdést tisztázott. A megbetegedett Sevela hiánya miatt egy kapussal kiálló Acélbikák az első percben első lövésükből…..