Regisztráció Blogot indítok
Adatok
SipiÚr

85 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Múltkor Peti barátom elektromos Skoda Citigójával kellett kicsit foglalkoznunk: az autót két nappal azután, hogy elhozta a szalonból, valaki rondán összekarcolta. Egy bevásárlókocsi vagy más, mindegy is, de két, lemezig hatoló karcot ejtett a bal hátsó ajtón. Ott álltam mellette, mikor felfedezte a…..
Amikor a szomszédból röhögéstől fuldokolva jön át Varga Zoli, kezében egy gyújtógyertyával, hogy bakker, ilyet még én sem láttam, az ember biztos lehet benne, hogy van mit nézni. Ha valaki harminc évnyi szakmai tapasztalattal mond ilyesmit, annak súlya van. Azt lehetett tudni, hogy a Mitsubishi…..
Sosem volt még új autóm, félek, soha nem is lesz. Pedig klassz lehet a szalonból kigurítani a ropogósan friss kocsidat, de ilyenkor nem irigylem azt, aki hónapokat várt egy autóra. Sőt, az esetünkben a tűkön ülő vevő egy évet bőven meghaladó várakozási idő után kapta meg a Škodáját – a nyolcvanas…..
Még tavaly vettem ezt a flakon XS polírszert az Aldiban. Sajnos nem lehet mindig kapni, de úgy látom, rendszeresen visszahozzák a kínálatba, így érdemes volt kipróbálni, mit is tud ez az olcsó lötty. Valami hét-nyolcszáz forint volt az ára, a termékismertető szerint finom koptató szemcsék, meg…..
Vastag gumikesztyű, sok víz, apró szemcsék és nagy nyomás - a nedves szemcseszórás után szem nem marad szárazon. Döbbenetes az előtte és utána állapot, mindenki csak pislog. Ami pár perccel korábban még csak egy olajos, saras, rozsdás ócskavas volt, az a nedves szemcseszórás után az autód ékköve…..
Az az érzésem, olyan, mostanra kihalt faj példányait tarthatjuk a kezünkben, amiből újakat utoljára 30-40 éve gyárthattak. Persze, simán lehet, hogy van még olyan cég, amelyik oktatási célokból kicsinyített jármű alkatrészeket, részegységeket készít a világ iskolásai részére. De az az igazság, hogy…..
Most akkora simogatni való jött szembe, ami nem fért volna be a műhelybe, de még a felhajtóra se nagyon. Ráadásul utaznunk is kellett, egészen Nyíregyházáig. De megérte, mert ekkora jószágot ritkán tapogathat körbe az ember. Nem vagyok egy nagy busz-bubus, de amikor kiderült, hogy a CS-Process…..
Az a helyzet, kicsit (nem is kicsit) szégyellem magam. Le sem merem írni, hány hónapos lemaradásban vagyok a szívatós Sierra történetének legfontosabb mozzanatának elmesélésével. De ne akadjunk fenn ilyen apróságokon, a lényeg, hogy végre mindenki megtudhatja, az alaposan gatyába rázott hengerfej…..
Mindkét akkus fúrót Black Friday-akcióban lehetett kapni. A 2019-es gép egy Performance-sorozatú, X20V akkus, brushless-motoros fúró volt (PABSP 20-Li B2), a 2020-as akcióban árult fúrógép szintén X20V akkuval üzemel, de hagyományos, kefés motor forgatja a teljesen márkátlan, de fém tokmányt. A…..
Volt idén egy olyan pillanat, amikor bár térben nem, de időben egyszerre lehetett hozzáférni az Aldi és a Lidl saját márkás, 1200W teljesítményű sarokcsiszolójához. Mindkettőnek van egy fontos fícsöre: szabályozható a fordulatszámuk. Kakuszi izgalomba is jött, mert a saját flexein csak ki-be…..
Szerintem mindenki, aki szokott és szeret autót szerelni, bütykölni, az perverz módon vonzódik a levegős vagy elektromos kerékkulcsokhoz. Legalábbis, magamból és ismerőseimből kiindulva mindenki vágyik egyre, és előbb-utóbb vesz is. Én először egy levegőst vettem, de sajnos a kéthengeres kompresszor…..
Nyugisan gurultam az esti forgalomban, index, besorolás a legbelső sávba, hogy balra tudjak kanyarodni, aztán óriási bukkanó, és a motor leállt. Még az volt a szerencse, hogy épp senki nem jött a másik két sávban, ki tudtam lendületből gurulni a Kerepesi út szélére. Először arra gondoltam, a…..
Hegeszteni élvezet. Komolyan mondom, már az is megelégedéssel tölti el az ember, amikor egy random vasdarabon elkezdni a beállításokat próbálgatni. Érzed, ahogy a vas szagát, ahogy serceg a gép a kezed alatt. Persze anyázol is, mert fröcsög, mert leragad, mert köpköd, mert nem ég be. Aztán mikor…..
Számtalan oka lehet annak, hogy valaki rákíván egy elektromos autóra. Lehet, hogy tényleg azt hiszi, ezzel menti meg a Földet. Úgy érzi, a városának a levegőjét fogja kicsit tisztábbá tenni. Vagy csak olcsóbban akar autózni, vagy ingyen parkolni. Vagy esetleg arra gondol, lesz olyan környék, ahová…..
Szép kis nyomozás végére tehetünk lassan pontot. Volt ugye az alapprobléma: a felújított hengerfejjel összerakott Ford Sierrám motorja pár nap selymesen duruzsolás után elkezdett csattogni. Az idáig vezető, nem épp tükörsima, de kellőképp lejtős utat a sztori első részében vázoltam. Sokáig nem volt…..
Múltkor a legfontosabb alap dolgokat néztük-beszéltük át Barek Péterrel – szerinte a Klónok, más néven a Trió a villanyautózás kapudrogjai. És bizony lehet ebben valami, mert ezek a legolcsóbb, komolyan vehető villanyautók a piacon. Most megmutatjuk, hogy az egyik legfontosabb dolog, az akkumulátor…..
Ezt már nem lehetett tovább tolni, le kellett venni a hengerfejet. Amit nagyobb megbontás nélkül meg lehetett nézni, mindenféle eszközzel diagnosztizálható volt, azt nagyjából megtettük. Innen csak a hengerfej leszerelése felé mozdulhattunk – amit nem azért kerülgettünk eddig, mert annyira óriási…..
Legutóbb ott tartottunk a szívatós Sierrával, hogy miután minden utángyártott, de vadonatúj hidrotőkét visszacseréltem a minden bizonnyal gyári, kb. 200 ezret futottakra (amiket egyenként, nagyon alaposan megtisztítottam), és bár minden kétséget kizáróan mind tökéletesen felkeményedett, a motor még…..
Ma már tényleg mindenféle igényre gyártanak villanyautót. Arról most nem szeretnék vitatkozni, mindegyiknek van-e értelme, mi a környezetszennyezőbb, egy új villanyautó vagy egy használt Hummer – az ilyesfajta érdekes, de nagyjából parttalan vitákba nem érdemes belemenni, sose lesz vége, és…..
Nem állítom, hogy folyamatosan rajta tartom a Lidl akkumulátoros kisgép-kínálatán a szemem, simán lehet, hogy csak én nem vettem észre eddig, de nem emlékszem, hogy lett volna korábban itthon olyan akció, amiben X20V-családba tartozó gépeket lehetett mezítlábas kiszerelésben, azaz akksi és töltő…..
Majdnem otthagytam az Aldiban ezt a csodaponyvát, mert azt hittem, csak egy egyszerű autóponyva. De mikor megláttam az árát, lecövekeltem: hohó, húszezer forint sok lesz egy szimpla huzatért, ez tuti valami extrát tud. És tényleg: azt írják a csomagolásán, hogy ez egy jégeső ellen védő autóponyva.…..
Sokan azt mondják, hitvány vacak, én is szkeptikus vagyok, de van, aki esküszik rá. Mondani bármit lehet: lássuk, lehet-e vele polírozni! Ez a konnektoros polírozógép már évek óta piszkálja a csőrömet. Mert aki látott már IGAZI polírozógépet, olyat, amivel az autókozmetikákban, fényezőműhelyekben…..
Miután a szinte nullkilométeres, utángyártott hidrotőkéknek nem szavaztam meg további bizalmat, és az eredeti hidrotőkék eltakarítására szavaztam, illetve a láncfeszítőpatront is alaphelyzetbe állítottuk Kakuszi Zolival, alig vártam, hogy minden alkatrészt szépen visszaszerelhessek. Mert most már…..
Egy jó köszörűre minden műhelyben szükség van. Élezni, sorját eltávolítani, formát korrigálni - számtalan dologra lehet használni. Egyszerű szerkezet, de ettől még lehetnek hibái. Ha csak a csiszolókorong "üt", az gyógyítható. Kell egy jó köszörűkő lehúzó/szabályozó, amivel a felesleges anyagot…..
Ez volt az egyik legbosszantóbb az egész Sierra-szerelgetésben. Az első összeszereléskor természetesen vettem egy új vezérműlánc feszítőt a jó eséllyel harmincéves helyére. Azt a vadonatúj darabot az első összeszereléskor sikerült tök feleslegesen "elsütnöm": ha ráüt az ember a patronra, az…..