Regisztráció Blogot indítok
Adatok
nagy imola

0 bejegyzést írt és 24 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A már többször ismertetett I. katonai felmérés térképe és az 1690-es évekből való Marsigli-féle térkép után ezúttal egy részletesebb, a középső községrészt, Szenttamást ábrázoló térképet mutatok be. Ennek pontos címe: „Szent Tamási Helységnek felmérése Hegedűs Sándor Földmérő által 1820…..
Egy régi bejegyzésben közzétettem egy fotót egy parasztházról, amit akkor (és még utána jó sokáig) nem tudtam beazonosítani. Erről a képről van szó: Olvasóink, Gosztonyi Edéné (Horváth Anna), majd Molnár István és Horváth József azonban ráismertek: a ház a Kőhegyen, a Dózsa Gy. u. 15. alatt állt…..
Sikerre vezetett az a kutatóexpedíció, melynek keretében megtalálták az egykori püspöktamási lakos, Piri Imre és társai földi maradványait a Donnál. A kutatás eredményeit összefoglaló sajtóanyagot Magó Károly zászlós bocsátotta rendelkezésemre, amit szó szerint közlök.…..
Kugi blogja 270. Ródlerék nyulai 2013.07.03 07:31:15
A Kistenyésztők Lapja 1985. évi 6. száma - mely két oldalas képriportban mutatta be a püspökmolnári szarvasmarha-tartást (ezt ebben és ebben a bejegyzésben közöltem) - több cikkben foglalkozott a Vas megyei nyúltenyésztéssel is. Írtak pl. egy szombathelyi, egy salköveskúti és egy rábasömjéni…..
...is lehetnének azok, amelyeket most bemutatok, de sajnos nem azok. Egyrészt a kastélyt már lebontották, másrészt pedig amíg állt, addig nem terjedt el a színes fényképezés (bár a technikáját már ismerték). Az alábbi képeken a bogáti Festetics-kastély fotói láthatók. Hogy mit keresnek mégis itt? A…..
Az egykori (rába)molnári kastély kertjéről kevés fotó és leírás maradt fenn (képek például itt, rövid leírás itt), ezért is örültem meg a Vasmegyei Lapok c. újság 1891. augusztus 9-i számának 3. oldalán megjelent cikknek, mely hosszabb leírást közöl a kertről.…..
A karácsonyi esti vacsorához az asztalt ma is ünnepélyes módon terítik meg. Régen a hagyományos karácsonyi asztal nem csupán az ünnepi ételek miatt kapott központi szerepet a családok életében. A karácsonyi asztal állításával igyekeztek elérni, hogy a következő év…..
Községünk területe már ősidők óta lakott volt. A halban gazdag Rába, a folyó által öntözött dús legelők és az ártéri erdők táplálékot és búvóhelyet biztosítottak az ide érkezőknek. 3000 éve az ember már megfordult itt, ezt bizonyítja egy, a püspöki Rába-parton…..
A mai bejegyzésben egy olyan légifelvételt teszek közzé, amely 1966. július 2-án készült. Püspökmolnári kül- és belterülete egyaránt látszik, de a molnári falurész (nagyjából a régi katolikus iskolától nyugatra) nincs a fotón. A felvétel párás időben, közepes…..
Kugi blogja 456. A női tűzoltók 2014.11.12 08:42:44
Az 1950-es években Horváth Miklós szervező munkájának eredményeként a Püspökmolnári Önkéntes Tűzoltó Egyesület keretén belül létrejött egy női raj. Ez 7 fővel alakult meg, de a létszám hamarosan nőtt, a családos anyukák helyét pedig a fiatalabb lányok vették át. A…..
Kugi blogja 350. Tablóképek 3. 2014.02.03 08:39:01
A mai bejegyzésben a molnári Pásti-családtól kapott iskolai csoportképet teszem közzé. A fotó a rábaszenttamási római katolikus elemi iskola tanulóit és tanítójukat ábrázolja. Kereken 100 évvel ezelőtt, 1914-ben készült. Íme: A képen 67-en vannak, középen a tanító, Horváth József ül. A diákok…..
Kugi blogja 185. Cséplés 2012.11.26 11:50:15
A mai bejegyzésben egy őszi-téli mezőgazdasági munkafolyamatról írok, melyet gyerekként még volt szerencsém látni (igaz, csak bemutató-jelleggel). A cséplés a gabonafélék (továbbá a hüvelyesek, ill. az olajat adó növények) magjának a kalászból (hüvelyből, becőből) való kiválasztása. A cséplőgépek,…..
Az alábbiakban néhány, Püspökmolnáriban (vagy valamelyik elődközségében) fotózott régi, zsúptetős parasztházat mutatok be. Az első fotó a Béke utca 12. szám alatt egykor állt házat mutatja be: A következő épület a Kossuth utca 131. alatt állt: Frissítés (2014. dec.…..
2012. április 1. Ezúttal képes beszámoló következik az első igazi tavaszi túráról: Nagybörzsöny határában Kilátás a Gömbölyű-kő oldalából Kilátás a Nagy-Koppány felé Visszatekintés a Bizmet-rét irányába Nagyirtáspuszta, a kisvasút végállomásánál Megérkezett a…..
nagy imola 2015.11.12 14:42:16
A mai bejegyzésben egy községünkből származó térképész-kutató munkásságát mutatom be. Zelkó Zoltán neve akkor vált országosan ismertté, amikor a Magyarország című lap 1976. évi 19. száma leközölte olvasói levelét, melyben a Nazca-fennsík rejtélyes vonalainak eredetére adott egyfajta magyarázatot.…..