Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Solymosi Balázs

13 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Elég sűrű évek vannak mögöttem. Igen, ezt (is) elhanyagoltam, mert volt ezernyi minden - leginkább életkedv elvesztése. Hihetik sokan, hogy a sikerek tartják életben - nekem egyértelműen egyfajta leépüléssé vált, amit a koronavírus-fertőzés tetézett be. Onnantól érzem, hogy érdektelenség és…..
Historia est magistra vitae. A történelem az élet tanítómestere. Ezért érdemes ismerni a múltunk eseményeit, történéseit, s azok hátterét. Száz évvel ezelőtt ért véget az első cserkésztiszti-vezetőképző tábor. Az első cserkésztábor után vagyunk 12 évvel, az első vezetőképzések (vk) után 7 évvel……..
Emléknapja, ünnepen való emlékezésnek akkor van helye, ha valami volt, s annak a közös emlékezetben tartása fontos. Ilyenek a nemzeti ünnepek, az egyházi ünnepek, az állami megemlékezések, a világnapok. S vannak olyan ünnepek, amelyek élő közösségek élő eseményei. A születésnapok, a keresztelők, a…..
A Szentírás első könyvének második fejezetétől tudjuk, hogy nem jó az embernek egyedül. S bár vannak, akik tudatosan vállalnak másfajta életet, azonban ez nem feltétlen hozza magával azt, hogy magányosak lennének. Arról egyre többet olvashatunk, hogy a közösségben tanultak és megéltek miként hatnak…..
5 évvel ezelőtt, augusztus 11-én, kicsiny, 300 fős csapatunk felébredt, megreggelizett, s nekikezdett annak, amire két és fél évet készültünk. NNT2013 első napja volt. Magyar cserkészek gyűltek össze,a világ számos pontjáról. Másnap, amikor a zászlót felvontuk, ennyien voltunk (Te is ott…..
LátóTÉR Ez volt az a nap…? 2018.02.23 23:50:04
A dátumon túlértünk, a napnak vége. Emlékeztünk, kitettük a jelet ezernyi helyre, számos ismerős rácsodálkozott, hozzászóltak, megnéztek, s kérdeztek. Egymásra ismertünk, és… meglapogattuk a magunk hátát. Mert a cserkészet alapítójára emlékezünk, lassan már három napos időszakra kihúzva, mert már…..
Sokféle könyv kerül a kezünkbe. Számos könyv felüdít, s vannak, amelyek komolyan elgondolkodtatnak. Van, ami megnevettet, s van, ami hetekig forgatja a gondolatainkat. Egyszer olvasottak mellett vannak azok, amelyeket újra s újra előveszünk – hol belenézni, hol újra olvasni. A könyvek könyve, a…..
LátóTÉR A fiúk a klubból… 2017.12.30 11:34:20
Akiket összeköt valami, akiknek van közös pontja, egyfajta „osztálytársiság” élménye, akik átélték egyazon katonaélményeket (akkor is, ha bohóckodásnak élte meg a sorkatonaságot), akiknek van kollégiumi ismeretségi köre – mind azok, akikre azt mondjuk: „A fiúk a klubból.” Avagy ahogy a magyar népi…..
LátóTÉR Mindenki - mindegy ki? 2017.02.28 09:29:07
Ismét egy elismerést kaptunk, amely okot ad arra, hogy beszéljünk - bármiről. Szívből gratulálok a Mindenki film alkotóinak, stábjának, szereplőinek, ötletgazdájának, s mindazoknak, akik hozzájárultak. S köszönet azért, hogy ez a film elkészült! Hogy mit ér egy elismerés, azt már jól tudjuk,…..
Ez a nap a cserkészek körében az Emlékezés napja… vagy valami hasonló. Igazából nincsen neve, mert tudjuk, hogy ezen a napon született a cserkészmozgalom alapítója. Az angolszász kultúrából átemelve Thinking Day-nek hívjuk… ami szintén gondot jelent, hiszen nem magyarul neveztük el… Ezen a napon…..
Régi, izgalmas és lezáratlan vita, hogy vajon miért is jó - már ha jó - cserkészekkel dolgozni. Igen, a munkahelyeken, a munkaerő-piacon, a teljesítményközpontú munka világában a cserkészetben szerzett készségek és tapasztalatok - mit és mennyit érnek. Persze, ehhez ismerni kellene, mivel…..
Mindenki, akinek van egy kis önbecsülése, azt vallja, hogy valamilyen értékek alapján éli az életét. Minden eszmerendszer, minden közösség úgy tartja, hogy vannak alapértékei, s ezekhez igazítják életüket a tagjaik is. Sok esetben nem vagyunk az alapítók, a közösség létrehozóinak kortársai, barátai.…..
Mindet kezdet lehet nehéz. Ismeretlenbe belevágni egyfelől lehet félelmetes, mert nem tudjuk, mit kezdünk el, másfelől inspiráló, mert valami olyat alkothatunk, ami túlmutat az eddigieken. Most ilyen ismeretlenbe vágom a fejszémet: mostantól blogot írok. Jelentsen ez bármit is. Mert bármiről lehet…..