Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Politikai Provokatív

26 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Január utolsó harmada-február eleje a tértivevénnyel érkező levelek szezonja. Az emberek nagy részének - eléggé el nem ítélhető módon - van jobb dolga is, minthogy egész nap otthon várja a postást. Ezért sajnálatosan - nem kevés idő és energia pocsékolása árán - be kell fáradni a postára átvenni a…..
Konkrétan akár 18 ezer forintnyi veszteséged is lehet, ha véletlenül egy 20 ezrest rántasz elő a kisebb címlet helyett. Mondhatnánk, hogy alapos tanulmányozással és nyugodt körülmények között számos eltérés felfedezhető a bankók között, azonban a színárnyalatok hasonlósága korlátozott fényviszonyok…..
Az ember gyermeke című filmben a menekülteket rács mögé zárják, embertelen körülmények között tartják őket és a végén visszatoloncolják őket a reménytelenségbe. A Fidesz a belpolitikai haszonszerzés vágyában égve két lábbal tapos embertársaink jogain és játszik sorsokkal...
A Heti Válasz megírta, Kósa megerősítette: újabb nemzeti konzultáció indul hamarosan. A csodafegyvert újra izzítják...
Ha majd 100 év múlva valaki fellapoz egy történelemtankönyvet, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy 2016 a fontosabb évszámok közt fog majd szerepelni. Kevés olyan év van a történelemben, mely meghatározó erővel bír - és az idei esztendő éppen ezek közé tartozik. Az év…..
2016. 11. 21. egy új időszámítás hazánk történelmében. Talán furcsa így kimondani, de ez az a nap, melytől kezdve nincs legitim kormánya Magyarországnak. A Fidesz ugyanis visszautasította a Jobbik alaptörvény-módosítását, mely szó szerint egyezett a Fidesz javaslatával, csak…..
Nemrég egy elég kimerítő interjút adott Karácsony Gergely (A PM társelnöke, Zugló polgármestere). Akinek van kedve hozzá, az itt elolvashatja; aki pedig ezt túl hosszúnak találja, annak ajánlom az Index rövid kivonatát (itt). Tulajdonképpen elég sok felvetés történt az…..
Bár mi jól aludhattunk, de az óráink ismét nem: ma hajnalban sajnos ismét tekerni kellett egyet az óránkon. Ezt az ide-oda állítgatás furcsa mód félévente eljátsszuk, és közben fel se tesszük magunknak a kérdést: van ennek egyáltalán értelme? Most megpróbálok minden…..
Politikai Provokatív 2016.10.30 09:20:35
@maxval bircaman BircaHang szerkesztőség: Igen, valóban ezt javaslom én is. :)
A hétvége sem volt túlságosan unalmas politikai szempontból. A Mediaworks ugyanis bejelentette, hogy megszűnik a mindenki által ismert újság, a Népszabadság. A jobboldal ezt rezignáltan vette tudomásul, míg a baloldalon óriási botrány kezdődött. Hogy valóban óriási-e, azt lehet…..
Hosszú ideje nem volt már bejegyzés, de most a népszavazás kapcsán nekem is meg kell szólalnom. Ma már talán kicsit mindenki higgadtabb, és az eredmények tudatában mindenki boldogan hátradőlhet. Mindenki? Nos, igen, úgy tűnik, hogy - ilyen se fordult még elő sokszor - de minden…..
Érdekes a politikai uborkaszezon. A parlament ilyenkor nem ülésezik, nincsenek fontos napirendi kérdések. Valahogy kevés az aktuálpolitikai történés is. Hacsak nem tekintjük annak a sajnálatos terrortámadásokat, amik az utóbbi hetekben rázták meg Európát. Ilyenkor valahogy az…..
Szép napra ébredtünk ma. Ez a nyár második hónapjának első napja. Véget ért az iskolaidőszak, az emberek többsége erre a hónapra időzíti a nyári vakációt. A nép a labdarúgó Európa Bajnoksággal van elfoglalva. A parlament nem ülésezik. Szép, politikától mentes napra…..
Politikai Provokatív Brexit 2016.06.24 19:08:51
Nincs mese, Nagy-Britannia megszavazta a kilépést az Unióból. A britek szavaztak és döntöttek. Ez a döntés az övék, a brit állampolgároké. De nem mehetünk el e mellett szó nélkül. Jó ez nekik? És legfőképp: jó-e ez nekünk? Ezekre a kérdésekre próbálok válaszolni...
Kedves olvasók! Ahogy ígértem, sor kerül az első politikai tartalomtól mentes bejegyzésre, azaz a Hétvégi pihenőre. Lassan közelednek az ünnepek, és ilyenkor az embereknek több szabadidő jut, azonban néha nehézséget okoz a hirtelen ránk szakadt szabadság eltöltése. A…..
Sorozatunk mai részében egy igen érdekes személyiséggel, Vágó Istvánnal fogunk foglalkozni. Ki ne ismerné Vágó Istvánt? Emlékszem még, gyerekkoromban mennyire vártam, hogy kezdődjön a Legyen Ön is Milliomos, és beülhessek a tévé elé. Szórakoztató kvízműsoraival egy egész…..
Gyurcsány és sleppje mindig képes mélyebbre süllyedni. Most például Kövér László Fidesz kongresszuson elhangzott beszéde miatt szerveznek ellenzéki tüntetést. Akit érdekel, az itt megnézheti az esemény Facebook-oldalát. A Negatív terhességi tesztet Kövér Lászlónak nevű…..
Kedves olvasók! Egy heti technikai szünet után végre ismét visszatértem, így ismét rendszeresen várható a posztok megjelenése a szokásos időpontokban (kedd és péntek reggel 6 óra), a posztok megjelenése természetesen alkalmazkodik az ünnepekhez, erről később tájékoztatom a…..
A baloldal mindig talál valami ürügyet a hőbörgésre. Most éppen Kövér László Fidesz-tisztújító kongresszusán tartott beszéde verte ki (ideggyenge) "barátainknál" a biztosítékot. Erre szép példák lehetnek az alábbiak: Például, ahogy a 444 leközölte. Vagy ahogy az Index…..
A baloldal üdvöskéi című sorozat első részében Gyurcsány Ferenccel foglalkoztunk. Őt két részben vizsgáltuk meg, először a mostani politikáját, majd a kormányzását érintettük. Most Bajnai Gordonra fogunk kitérni. Ha van valaki, akit a baloldaliak vállalható és hiteles…..
Ki ne ismerné az egykor dicsőséges MDF utódpárját, a JESZ-t? Igazából elég sokan nem ismerik... De nagyon érdekes dologra lettem figyelmes. Tudjátok kit hív meg magához ma ez a párt? Nem kisebb embert, mint magát a Mikulást. Nem hiszitek, akkor nézzétek meg a saját szemetekkel. Ha…..
Gyurcsány Ferencnél kevés megosztóbb ember létezik a magyar politikában. Az egykori kormányfőnek viszont sikerült most egy olyan (pontosabban kettő) megnyilatkoztatással sokkolni a közvéleményt, ami jobb és baloldalon egyaránt meglepett mindenkit. Nemzeti konzultáció Gyurcsány…..
Putyin. Ha egy baloldalinak meg kell neveznie egy nem kívánatos külföldi politikust, alighanem Putyin fog először eszébe jutni. Indoklásként hozza Ukrajnát, a melegeket és talán még Paks 2-t is. Persze ez nem csak a baloldaliakra igaz, hanem az Európai Unióra is. Putyin egy olyan…..
A baloldal üdvöskéi c. sorozatunk első részében Gyurcsány Ferenccel foglalkoztunk, és a mai részben is vele foglalkozunk: elkezdjük megnézni, milyen volt az ő kormányzása. Kevesen mondhatják el magukról, hogy úgy birtokolták a magyar miniszterelnöki széket, hogy nem volt hozzá…..
Nem kérdéses: a Fidesz menekültügyben kétségkívül a legjobb, politikailag legjövedelmezőbb álláspontot ütötte meg. Ha a politikát úgy kezeljük, mint egy piacot, akkor mondhatjuk: letarolták a piacot. Kaptak ezért hideget, meleget külföldről, belföldről egyaránt. A…..
Politikai Provokatív 2015.11.18 00:19:35
@Bogyó 2:
"1. Nem ezek az ismeretlenek öltek meg valakit." - De pontosan ezek.

"2. Ezek az ismeretlenek is ezek elől a gyilkosok elől menekültek ide." - Vagy épp köztük bújnak meg gyilkosok. Biztosan kijelenteni, hogy mindegyik ártatlan azt jelenti, hogy több információval bírsz, mint az európai titkosszolgálatok.

"3. Angéla néni rendszeresen ad neked pénzt arra, hogy kijavítsd a tetődet a beázás után és beüvegezd a kitört ablakot" - Kösz a tippet, kihez forduljak lakásfelújításnál. ;)

"mert azt gondoltátok egy telken laktok majd és közösen fizettek sok mindent, amiből ő áll többet, ezért kér meg arra, hogy segíts" - Azért tudod, olyan ez, hogy egy italért se jár cumi. ;)

"Csak hozzád nem mertek becsöngetni, mindössze át akartak futni a házad előtt Angéla nénihez" - Dehogyis nem csöngettek.

"Angéla néni meg nagyvonalúbb és még arra is gondol, hogy talán majd lesz aki segít neki söpörni a faleveleket, meg megkapálni a kertet. Igen, kockázatos, talán nem így lesz, lehet, hogy rossz fiúk lesznek és lusták, vagy ne adj Isten el akarják lopni ANgéla néni pénzét, de Angéla néni akkor sem akarja mindezt előre eldönteni" - Vagyis az újonnan jöttek fontosabbak, mint akik már ott vannak. Angéla néni meg gyáva ajtót mutatni.

"Vannak bajok, de Angéla néni, meg azok a szomszédok, akikhez már menetek mások még mindig és előreláthatólag sokáig jobban fognak élni mint te, ahova nem mehetnek játszani a szomszéd gyerekek se a tieidhez." - Ez hogy jött ide? Meghatározza bárki véleményének jogosságát az, hogy az illető milyen gazdag?

"Most az idegenek miatt ugyan együtt köpködtök rájuk, de ha elmennek, kezditek elölről az egészet, ahogyan kiskorukban Angéla néni is tette a szomszédaival." - Mit kezdünk elölről? Ez nekem nem világos.

"De ők néhány éve rájöttek, hogy ez nem járható út, és ezért is élnek ők jobban és békében." - Mi is békében élünk. Jobban meg azért élnek, mert nekik nem rabolták le az országuk 2/3-át, náluk nem volt kommunizmus (csak a keleti országrészben, de az meg is látszik), és még Gyurcsány Ferenc féle figurák sem jutottak nekik.

"Ez csípte a szemüket azoknak, akik elől menekülnek sokan messziről és ezért próbálják Angéla néniéket tönretenni a robbantgatásaikkal, lövöldözéseikkel." - Nem, az ő szemüket az csípte, hogy van itt egy félig-meddig szekularizálódott, de keresztény kontinens, ami nem az ő hitüket követi, és ahol nem Allahot tartják az egy igaz istennek. Ez csípi az ő szemüket. A vallási fanatizmus erejét nem szabad alábecsülni.
Az első szó, ami eszembe jut: döbbenet. Ami tegnap Párizsban történt, alighanem az egész világot megrázta. A Politikai Provokatív blog mélységesen elítéli a támadásokat, és részvétét fejezi ki az áldozatok hozzátartozóinak és az egész francia nemzetnek.  (A bejegyzés a…..