Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Nephro

0 bejegyzést írt és 63 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Magyarországra is eljutott az a hír, amely arról számol be, hogy egy bajor bíró levetette a tárgyalóterem faláról a keresztet, amikor egy afgán menekült ügyében kellett ítéletet hoznia. A vádlott egy keresztyén hitre tért, szintén afgán állampolgárt fenyegetett meg halálosan,…..
A fenti, üvöltözős, toporzékolós numetálba oltott popzenével igyekszünk majd helyt állni az idei Eurovíziós dalversenyen. Az AWS tulajdonképpen kegyelemkenyéren jutott tovább a közönségszavazós szakaszba, hiszen a szakmai zsűri a nyolc döntős (AWS, Dánielfy Gergely, Heincz Gábor Biga, Horváth Tamás,…..
Nephro 2018.02.25 09:21:58
@háromszavas: Szentfazék idióta... Biztos KDNP tag is vagy, mi?

Amúgy persze, itt most mindenkinek megy a shitposting, de -igaz, én nem vagyok metalrajongó, viszont ez is sokkal jobb, mint a szemüveges alter hülyegyerek, aki 2-3 éve került ki az az Eurovízióra.
Ott tartunk, hogy abban az országban, ahol a Fidesz kedvenc udvari kobzosának HELYTELENÜL titulált előadóművész és az Országgyűlés elnöke egyaránt azt vallja, hogy az asszony az otthon, gyerekszülve jó, és ne építgessen magának karriert, szóval abban az országban, ahol a partnerbántalmazás az…..
Különös történet a Cyanogené: egyszemélyes szabadidős hekkerprojektből lett globális, közösségi hekkerprojektté, majd váratlanul milliárd dolláros szilícium-völgyi startuppá (ez nem költői túlzás: a cég értékét jelenleg egymilliárd USD-re becsülik). Ezzel persze…..
Subba Like A Boss 2014.10.04 10:59:00
Nephro 2014.10.04 18:44:21
Subba Subba másnap: Tai-chi 2014.09.14 10:16:17
Részeg oroszok, nahát. De, 0:52-nél a figyelemelterelés egy olyan ősi és elegáns trükkjét alkalmazza a kis szaros bugyijában, hogy mindneképp itt a helye B) ..
Nephro 2014.09.14 22:05:06
@dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ: A náciknak meg nincs itt keresnivalójuk. Úgyhogy húzzál haza zsírdisznó!

Amúgy hogy kurváznak már ezek a ruszkik! :D

"KURRVA. KURRVA" :D
Nephro 2014.09.14 22:52:55
@dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ: Otthon vagy te az dagadt anyád picsájában te pöffeteg kis senki.
Na kussolj be, mielőtt szép kis kolumbiai nyakkendőt csinálok neked...

Te kis zikkaljberci.
Y-GEN Azért vannak a jó barátok 2014.06.05 15:28:57
Mint azt mindenki tudja, az áprilisi választásokra egy kényszerű összefogás jött létre az ellenzéki pártok, nevezetesen az MSZP, az Együtt, a PM, a DK, és a Liberálisok között. Hogy kik azok a Liberálisok? Ha olvasó nem tudja a választ, nem benne van hiba, hiszen ezt gyakorlatilag…..
Nephro 2014.06.06 12:03:26
@Bunny Munro: Hát, ha neked az érvelésből csak annyi jött le, hogy orbán seggébe akar bújni, akkor gratulálok az értelmezési készségedhez... :D
Nephro 2014.06.06 12:05:21
@Bunny Munro: Elnézésedet kérem. Szemüveget cserélek... :D :) ;)
Április 6-a elmúlt és az ítélet napja, hogy teátrális legyek, megfelelve a manapság elvárt kötelező stílust eljött. A baloldal kormányváltó bukás nem volt meglepetés és nem is gondolom, hogy például az én kritikáim, vagy a hozzám hasonlók véleménye okozta. Önmagától is…..
Sok tehetségkutatós bizsu között elveszik a csiszolatlan gyémánt. Véletlen találtam csak meg én is. Régen elalvás előtt nagyon sokat fantáziálgattam arról, hogy valami spanyol ajkú céda a Michelle Wild 69-ével egyszintű számban pofázik a szerelemről Sak Noel sztájlban.…..
Ezt most így hogy és miért rángatják az egyik ló/gyereket a pöcsénél fogva? Köszi Eduárd! ..
Nephro 2014.01.24 22:20:09
@storker: Jujujujj, a turbónáci hogy beindult! Figyelitek? :D LoL
Nephro 2014.01.24 22:21:59
@A csúcsig maxolom ki: Ne próbáld megérteni. Turbónáciknak mind egykutya... :)
Nephro 2014.01.24 22:24:53
@Pistike nem komp lett(Elsőházy István ):

Na ducipofi, te is előkerültél!? Hiányoltalak már aranyapám!
Subba Amire büszkék vagyunk! 2013.12.23 12:39:38
TOP pozició. ..
Nephro 2013.12.26 01:26:02
@brokikrémleves: Az kiabál, akinek ég a háza... ;)
Nephro 2014.01.04 13:41:40
@Pistike nem komp lett(Elsőházy István ):

Néézzenek oda, hogy bedurcult a kis pufi... :D

Mivan dagi, édesanyád nem szeretett? :P ;)

Szánalmas vagy te is meg a fajtád is,m te Hitlerjugend kis pöcs. Pofázol itt
össze-vissza te szerencsétlen, mikor le merem fogadni, hogy egyetlen hébert sem ismersz te szánalmas fasz.

Te csak sejted rólam, hogy zsidó vagyok (holott egyébként magyarabb a családfám, tucatnyi jobbikosnál), viszont én tudom rólad, hogy nem vagy te senki, csak egy egyszerű és végtelenül szánalmas náci véglény. Egy nagybetűs senki.

Na csóközön ducipofi! :D
Nephro 2014.01.04 13:43:00
@Pistike nem komp lett(Elsőházy István ): Te sem ducipofi. Elhiheted... ;)
A héten napvilágot látott levél szerint, Lázár Vilmos és Badlauf László Békemenetre buzdították a CBA „nagycsaládot”, vagyis a szervezet dolgozóit. Minekután önmagában sérti a magánszférát, amikor az ember politikai identitástudatát firtatjuk, a levél több ízben sérti…..
Nephro 2013.11.16 05:56:13
@Libatolvaj takarodj: ahogy kezdődik a neved, már látszik, hogy nem vagy más te sem mint egy bértollnok. Te is takarodj vissza a vezír s*ggébe!
Nephro 2013.11.16 06:03:53
@Furore Carcosa: " amit az állam nyúl le tőlem bármilyen jogcímen (akár TB-járulék, akár manyup), azzal soha nem rendelkezhettem magántulajdonként" Látszik. Te nettó hülye vagy. csak az számít magántulajdonnak, amit el tudsz költeni azonnal? Vagy csak azt amit a saját szemeddel látsz?? EMBER BZMEG! Nekem képzeld, még mindig megvan a magánnyugdíj megtakarításom, mert nem voltam olyan idióta, hogy odaadtam volna ennek a lehúzós bandának! Innen látszik, hogy egyszerű vagy mint az 1x1. Ha mondanak valamit, megcsinálod és belenyugszol... Te bíírka' te! Egyemismeg'! :))
Nephro 2013.11.16 06:06:32
@Dzsentrisvihák: Prosztó vagy paraszt! Nem mondták még?
A FIFA 36 órán keresztül való játszása ilyen kis pofozni való faszkánnyá tesz, úgy vigyázz. ..
  Kedves Fiatal Baloldali és/vagy Liberális Barátaink!   Először is, csak a jegyzőkönyv kedvéért, hadd említsük meg, hogy mind a baloldaliság, mind a liberalizmus (nevezzétek akár millásságnak, akár elempésségnek, 4k!-sságnak, akárminek – minket  nem vertek…..
Nephro 2013.10.29 10:35:58
- Na most ide figyelj!

Egyrészt: Tök hülye vagy!
Másrészt: először fogalmakkal és legyél tisztában és azzal, mi valójában a liberalizmus.
Harmadrészt: Álszentségből akár magadat is piedesztálra emelhetnéd semjén és orbán mellé!
Negyedrészt azt a mérhetetlen hülyeséget amit itt összeirkáltál az hogy a fraancba jöhet ki ennyi egy emberből!
Ötödrészt: Mindenki aki liberális, az szerinted egy ostoba barom. De bezzeg, a felcsúti ramszesz, a magyar ceausescu minden állítása és stadionépítése (persze felcsúton is, az bezzeg rendben van. Hogy az Ő általa építendő nemzetszocialista Magyar Birodalom eszméjéről már ne is beszéljek. Nemzeti trafikkal nemzeti hülyeséggel és nemzeti együttműködéssel egyetemben.

Ez bezzeg mind rendben van mi??

Megsúgom neked, barátocskám olyan mérhetetlenül el vagy te tévedve, mint egy nemzeti részeg Kuvaitban!

Csak információképp: A Liberalizmus maga, az az eszme, ha klasszikus értelemben vesszük, ami a francia forradalom idejéről származik és tudod volt az a hármas jelszava "Szabadság egyenlőség, testvériség"
Ez a jelen korban is érvényes. Illetve törekedni kell rá. Na erre igen, törekedni kell. Nem a TB-re meg a nyugdíjra! (hogy ki ne csavard a mondandóm: (törekedni azt jelenti: "nem biztos, hogy lesz, de meg kell próbálni érte mindent megtenni")
Amit pedig tágabb körben értünk a

LIBETRALIZMUS alatt, azok a következők:

- A szólás, a gondolat és a sajtó szabadsága
- A törvény előtt, minden ember egyenlő
- nem különböztetünk és nem zárunk ki egy embert sem sehonnan, csak azért mert más a bőrének a színe, vagy más a vallása, vagy más a szexuális beállítottsága. vagy csak azért mert másképp gondolkodik
- a Liberalizmus az egyén szabadságát és annak jogait és kötelességeit helyezi előtérbe, minden mással szemben. Igen, az állammal szemben is.
- A Liberalizmus által hirdetett szabadság, nem egyenlő a szabadossággal! Vannak keretek. Ezek a keretek, pedig az egyén jogai. Minden egyes embernek addig terjednek a jogai és szabadsága, ameddig meg nem sérti, vagy korlátozni nem akarja, más jogait vagy szabadságát!

És tudod a helyzet az, hogy az ENSZ által 1948 december 10.-én elfogadott" Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata" című irat, az bizony első pontjától az utolsóig. egy Liberális kiáltvány!
(
www.amnesty.hu/ejeny.pdf)

Vagy akár mondhatnám az 1848-as forradalom és szabadságharc idején keletkezett 12 pontot. Mi is szerepel benne:
"Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését."
vagy például:
"Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben."
Ja, igen. Van még:
"Legyen béke, szabadság és egyetértés."
És utolsónak:
Egyenlőség, szabadság, testvériség!

Tehát akkor mi is ez? Ja igen! A Magyar Történelem egyik legnagyobb eseménye, ami LIBERÁLIS ELVEKEN ALAPULT!!!

Tehát, most te lényegében azt írtad le, hogy aki 1848-ban harcolt a szabadságért, az egyenlőségért, a sajtó szabadságáért, az tök hülye...

Szálljál egy kicsit magadba és gondolkodj el a dolgokon...

De legelőbb bújj ki a vezér seggéből...

Petőfi Sándor:
Szabadság, szerelem

E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.
A nap videója, mely egyszerűen annyira csodálatos, hogy már hamadszorra nézzük meg egymás után, Kálmán Olga Deutsch Tamás-interjúja. Ha bárki azt gondolta, hogy a politika mocskos és unalmas, sőt esetleg még tévéjétől is megvált, mert nincs benne semmi izgalmas, annak…..
Nephro 2013.10.19 09:01:25
@gwr:
Deutsch Tamás az MTK Sportegyesület elnöke. A futballt külön egyesület működteti, ezt 16 év után 2011. augusztusban adta át Várszegi Gábor egy új tulajdonosi körnek. A hivatalos közlemény szerint a labdarúgócsapat 40 százaléka az MTK Sportegyesületé (elnök: Dr. Deutsch Tamás), a tulajdonosok alkotta igazgatótanács elnöke Dr. Deutsch Tamás. Ekkor Deutsch igazgatótanácsi elnökeként nyilatkozott is a labdarúgók anyagai helyzetéről, céljairól is. Deutsch most nyáron azt nyilatkozta, neki nincs köze az MTK focicsapatához, és ezt mondta most is. UPDATE: Augusztusi hír, hogy újra Várszegi az MTK focisták fő tulajdonosa. Deutsch 2012. augusztus 29-éig volt az igazgatótanács elnöke, majd 2012. októberben az igazgatósági tagságától is megvált.

Egyébként a végén Rónai Egon ugyanezt megjegyzi, hozzátéve, hogy mivel 2001-től egészen ez év augusztusáig birtokolta ezeket a posztokat, így tudnia kellett volna, hogy mennyit kapott az MTK labdarúgó szervezete is.
Rohadt unalmasak már a sokadik egygitáros feldolgozások a Youtube-on, ezért is örülünk annyira, hogy végre igazi talentumra lelt az internet népe. Ő Jess Greenberg énekes-gitáros hölgy, aki javarészt unalomig ismételt rockklasszikusokat és popdalokat dolgoz fel egy szál gitárral a…..
Néhányan véraláfutásosra markolták combjukat az izgalomtól: vajon lesz-e Fodor Gábornak pártja a 2014-es választásra. Hát nem lett. Pontosabban lett, csak halvaszületett. Fodor néhány hónapja bejelentette, hogy ötödmagával megalakította a Magyar Liberális Pártot (MLP).…..
Nephro 2013.06.26 13:44:35
Bocsáss, meg, de úgy érzem, egy kicsit kevered a szezont, a fazonnal.

Ugyanis. Amit leírtál, abban vannak hiányosságok, félremagyarázások, tudatlanság stb. Jelenleg Magyarország, abban a helyzetben van, illetve a mai magyar kormány abba a helyzetbe sodorta az országot és a demokratikus ellenzéket, hogy nincs más, nem is lett más lehetőség, csak az összefogás. Ami minden demokratikus pártnak, legyen az frissen, vagy húsz éve alakult, alapvető kötelessége. Ettől még nem szűnik meg indivídumnak lenni, csak a jelenlegi helyzet ezt követeli meg. És mivel az idő nagyon szorít ezért nincs lehetőség most arra, hogy külön utakat járjon. Összefogás kell. Itt és most! Remélem ezidáig tiszta sor.
A hazai politikai palettát, ha végignézed, nincs egyetlen olyan liberális párt sem a mai közéletben, amelyik pontról pontra teljesítené és vallaná azokat az elveket, amiket egy liberális szellemiségű ember vall. Egyik-másik párt szeret és szeretne is a liberális erő képében tetszelegni, de mindezt csak azért, hogy a liberális szavazók az ő nevük mellé tegyék az X-et. De akik oda is tennék, azok csak a liberális szavazók elenyésző kisebbsége. Mert ahhoz, hogy a magyarországi liberálisokat teljes egészében meg tudja szólítani egy párt, annak minden ízében liberálisnak kell lennie. Az első betűtől az utolsó gondolatig. Ilyen párt, egyedül a Fodor Gábor által vezetett Liberálisok van. Nincs több. És mint tudjuk, az elmúlt több, mint két évtized választásait, mindig a liberális szavazók döntötték el. Mivel egy átlagos liberális szavazó, nem szívesen beszél saját pártpreferenciájáról, a saját magánügyének tekintve azt, ezért őket, egyetlen közvélemény-kutató sem tudta pontosan felmérni, hogy mégis mekkora a liberális szavazók tábora. Ezért Ők, voltak a mérleg nyelve. Ez most sincs másként. Ha azt akarjuk, hogy minden demokrata elmenjen szavazni, ha azt akarjuk, hogy az „Orbánizmus” évei után ne következzen még akár egy vagy két évtized, hanem kezdődjön meg egy új alapokra helyezett, igazi európai színvonalú, demokratikus Magyar Köztársaság építése, akkor szükség van a Liberálisokra!
Igyekeztem komoly fejet vágni ahhoz a fantasztikus felismeréshez, hogy Magyarországon hiánycikk a liberalizmus, ezért föltétlenül szükség van egy újabb pártra, amely hitelesen képviselni tudja ezt az ideológiát, eszmét, nevezzük, aminek akarjuk. Ha mondjuk a Kétfarkú Kutyapárt…..
Subba Fanka: RIP Steve Jobs! 2011.10.07 13:11:00
Nem Fanka, nem az a tragikomikus, hogy egy Jobs által megálmodott (és kurva jó marketinggal az emberek - köztük akár egy magadfajta szellemi vezető- torkán lenyomott) 10dekás fisifosi papírgépről szidod Jobs-t, hanem az egész lényed!! :-DDe itt egy rövid számolás is, hogy…..
A Thrasher jelenleg a legzúzósabb extrém elektronikus parti az országban. Itt olyan tinédzser is van, akire szeletelés közben testőr vigyáz. Az olasz Cyberpunkers és a német Noize Generation lépett fel a sorozat legutóbbi rendezvényén a Hajógyári Szigeten...
Subba Fények reklám 2011.06.15 08:30:00
Nephro 2011.06.25 10:11:35
@Yumurdzsak: Úgy látszik gyerekek nem nagyon ittatok még fényt. Szal a fény, mint pia gy készül, egy kevéske málnaszörp a pohárka aljára, majd szódásszifonba töltött vodkát (or pálinkát)kitermelünk a szódásszifonos palackból. Így a szénsavas alkohol keményen odabasz, amellett hogy finom is. :D :) (A többi ízt már a Kalinka rakta hozzá...)
Nephro 2011.06.26 00:47:43
@Yumurdzsak: Nem tudom mire volt mire nem, csak a kommentekből az jött le hogy nem értitek lényegében mi ez. A videó meg marketingfogás. Ennyi...
Édes jó, Istenem, ha a görög éjjeliőrnek előre megmutatják azokat a, hogy is mondjam, hogy ne bántsak meg senkit hirtelen, nőszerű lényeket, akik rá várnak a Szerelem a legfölsőbb szinteken (sic) című műsorban, akkor kétszer is meggondolta volna azt a határozott főbólintást.…..
Nephro 2011.05.10 12:52:16
@KÖZELEG AZ APOKALIPSZIS!: Bammeg apukám, te se vagy százas! XD :D