Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bencsikp

25 bejegyzést írt és 221 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Két év kihagyás után, amikor Navixaf céges csapatban futott, 2019-ben és idén ismét visszatért a csapat az Ultrabalatonra. Bár tavaly gyorsan írtam egy előzményposztot, de a 2019-es UB-ről már nem sikerült írni. Kár, mert lassan már össze is keverednek a tavalyi és az idei verseny emlékei. Sőt, most…..
A korábbinál is jobban leült a blog, aminek legprózaibb oka, hogy a XI. és a XII. Ultrabalatont a csapat kihagyta. Már 2016-ban súlyos sérüléshullám sújtott minket, valamint Navixaf is úgy döntött, hogy céges csapatban indul. 2017-ben még Pantomimessel gondolkoztunk, hogy nevezzünk valahogyan, de…..
Ennyire futja Az én ultrabalatonom 2016.06.02 12:55:41
Mint a korábbi bejegyzésben olvashatjátok nem indult könnyen az idei ultrabalaton. Történtek tagcserék az idei csapatban még az indulás is veszélyben volt. A megelőző héten azonban már tisztulni látszott a kép és így már én is tudtam egy kicsit a saját preferenciáimmal foglalkozni. Azt terveztem,…..
Hatodszor értem célba ötfős csapatban az UB-n. Az idei UB viszont majdnem nem jött össze nekünk. Nem volt kérdés, hogy nevezünk, viszont ragályos sarokfájdalom pusztított a csapatban. Tibs71 már tavaly kiesett az eredeti futóötösből. Februárban aztán Sekiwake, márciusban pedig én is hasonló…..
Ennyire futja 100 2016.03.29 15:57:18
Nagyon régen jelentkeztem bármilyen beszámolóval, leírással. A tavalyi Ultrabalaton beszámolóm sem készült el, az igazság az, hogy elkezdtem írni és meg is volt már a nagy része, de sajnos elveszett és nem volt kedvem újból elkezdeni. Röviden annyit tudnék róla írni, hogy jól éreztem magam,…..
bencsikp 2016.04.22 21:39:16
...újra a "kisantant-országokban"... Idén nyáron ismét sikerült külföldön futkorászni. 2013-ban Csehszlovákia és Jugoszlávia volt a terep, idén pedig újra "Csehszlovákia" és kicsit korábban Románia. Két éve mindegyik a történelmi Magyarország határain kívül volt, idén…..
Jó régen írtam már, pedig azért futok közben, még ha nem is annyit és olyan rendszerességgel, mint szeretnék. A legutóbbi bejegyzésem óta egy versenyen is voltam, augusztusban az Iron Ladyn futottam 10 km-t, de utána valahogy nem volt kedvem írni róla, pedig jó kis futás volt.…..
A blogunk tényleg meghalt. A tavasz végi UB-ről ősz elejéig senki nem posztolt semmit. Az újdonság varázsa tényleg véget ért, most már csak "a rutin, meg az évek" visz előre minket. Azért az fel sem merült, hogy jövőre ne indulnánk, de megírni már senki nem akarja az…..
...de 2015-ben nem fogok 2015-t futni. (Megkésett évértékelő) "Kissé" leült a blogunk, majdnem egy éve nem volt semmilyen posztunk. Többet is szerettem volna írni, de így alakult, sajnos. Megkésett évértékelőm következik a tavalyi évről, még mielőtt a már lezajlott idei UB-t…..
Futok. UB félig 2015.06.03 21:33:42
A 2011-es UB az eddigi legjobb csapatélményem volt, a 2012-es az eddigi legrosszabb. Két évvel ezelőtt segítőként voltam kinn a Suhanj!-ponton, tavaly totál kimaradt az UB. Idén eredetileg úgy volt, hogy kihagyom, aztán április elején úgy láttam, hogy már vagyok olyan állapotban,…..
Futok. Visszapillantó: 2014 2014.12.31 21:20:36
Az idei év is elég furcsára sikerült futás szempontjából, a tavalyihoz hasonlóan. A térdsérülésem rendbejött (lekopogom), helyette volt egy nagyon fura csípőfájdalom, ami az év nagy részét meghatározta. A számok Ha számszerűsítem, idén kicsivel több, mint 300 km-t…..
Kicsivel több, mint 2 hét eltelt már a II. Bajai 6 órás futóparty óta, és most sikerült időt szakítanom a beszámolóm megírására.             Hol is kezdjem. Október 25-e nagyon közeledett, egyre izgatottabb voltam. Túl voltam egy sikeres Coca-Cola Testébresztő 30…..
           Már rég óta tervezem (na, jó, tavaly óta), hogy egyszer be kellene vállalni egy hosszabb futást, mint a maraton. Kb. 2 hónappal ezelőtt, amikor meghirdetésre került a Kilométergyűjtők Facebook oldalán, gondoltam belevágok. Egyszer élünk, ne szalasszunk el semmit.…..
A múltkori futásom elég szomorúra sikeredett, gondolom, ez a beszámolón is érződött, és ezért úgy döntöttem, hogy a lehető leghamarabb ellensúlyozom egy másik futással. Szóval ma is színházfutást tartottam, részben a keddi útvonalon, azokat a színházakat érintettem,…..
Ennyire futja Ultrabalaton 2014 2014.06.30 23:22:53
A szokásos módon én idén is a saját szakaszaimról írok részletesebben, pantomimes és bencsikp beszámolójában már írtak arról, ők hogyan élték meg az idei eseményt.. Számomra a teljesítés nagy szó. Nem azért, mert különösen nehéz lenne öten körbefutni a Balatont, hanem…..
Negyedszer indultam idén - persze váltóban - az Ultrabalatonon. A csapat kezdetektől fogva ugyanaz, kivéve 2012-t, amikor nem öten, hanem négyen voltunk. Az első év izgalma a második évben is érezhető volt (akkor azért is, mert négyünkre fejenként 53 km várt, nem 42), tavaly pedig…..
bencsikp 2014.06.20 13:47:58
@csiripiszli12: Köszönjük! Tényleg így volt, hiába, minden csoda három napig, illetve évig tart (??) :-) Jövőre valahogy felpörgetjük. @pantomimes: Közben látom, hogy kommenteltél Őze Bálintnál, tehát olvastad. Igazából az ő kommentje miatt kérdeztem, hogy olvastad-e: "csak 5 tagú váltó indulhasson, és csak 43 kmenként válthasson. Na az már ultra akkor nekik is."
bencsikp 2014.06.21 23:21:36
@Tibs71: én sajnos nagyon kevés ismerőssel találkoztam, részben az én hibám is, mert nem értem oda a tésztapartira sem. Idén több okból sem tudtam igazán ráhangolódni a dologra, de ez nem jelenti azt, hogy ne lett volna jó. Csak most nem _annyira_ mint korábban.
Ennyire futja A negyedik 2014.06.19 08:46:44
Ez a hétvége is eljött, nekivágtunk negyedjére is a körnek. Korábban mindig izgatottan vártam a versenyt, most valahogy derült égből villámcsapásként ért, hogy bizony ez az a hétvége. Úgy érzem ebben az évben talán most voltam a legjobban felkészülve fizikálisan erre a…..
A legendárium szerint ezt II. Rákóczi Ferenc mondta rodostói száműzetésében amolyan intelemként hű deákjának, Mikes Kelemennek. Pont ennyire egyszerű filozófia kell az UltraBalatonhoz: mind a felkészüléshez, mind a verseny egyéni teljesítéséhez. És persze sokaknak pont ennyire…..
Az Ultrabalaton párosban dupla élmény ;) – legalábbis az eddigi négyes próbálkozásaink után. Ráadásul mindkettőnk számára ez volt az első alkalom, hogy egy napon belül száz kilométer felett futottunk. Kíváncsian vártuk tehát, hogy szervezetünk hogyan tud regenerálódni a…..
Röviden: 19 óra 4 perc alatt körbeyolókáztuk a Balatont kilenc fős csapatban, ezzel az 5:23-as tempóval mintegy negyven percet vertünk az előző évi önmagunkra, ha évente ennyit javítunk, akkor jövőre nagyjából annyi idő alatt érünk be, mint az első helyezett egyéni…..
bencsikp 2014.06.03 10:40:29
Ennyire futja 2014 eddig 2014.04.30 10:01:02
Utoljára még a tavalyi év végén jelentkeztem,azóta eltelt több, mint negyed év. Az új évet egy új módszer kipróbálásával kezdtem, elkezdtem pulzus kontrollal futni, az év elején családunk túl van az idei első költözésen is, megtaláltam a számomra ideális cipőt ill.…..
                 Eljött a március vége, eljött a Debreceni IV. Rotary Félmaraton verseny ideje. De előtte Szombat éjjel előre kellett állítanunk az órákat a nyári időszámítás végett. Nem is esett jól vasárnap hajnalban felkelni azzal a tudattal, hogy még csak fél 4 van…..
Futok. Visszapillantó: 2013 2014.01.03 18:04:47
Most, hogy az idei második futásomból hazaértem, elég motiváltnak érzem magam, hogy összefoglalót írjak a tavalyi évről. Igaz, 10 perc múlva indulnom kell, úgyhogy nem biztos, hogy ez a megfelelő időpont, de hát van ez így. Szóval a tavalyi év futás szempontjából elég…..
bencsikp 2014.01.04 23:11:11
A jobban sikerült futóéveimről érdemes posztot írni (ilyen volt 2011 is). Két éve a 2011-ről írt értékelőmben kételkedtem, hogy sikerül-e valaha is bármiben is felülmúlnom azt az évet, ami szinte tökéletes volt. Most örömmel állapíthatom meg, hogy 2013-ban ez részben mégis…..
bencsikp 2014.01.04 13:21:56
bencsikp 2014.01.04 23:08:55
@Sekiwake: Remélem is!
Röviden arról, mi is történt októberben. Ebben a hónapban nyolcszor futottam, összesen 45 km-t, ebből látszik, hogy többnyire rövideket futok (5 km körül). Aminek örülök, hogy a heti két futás már megvan, ez már jobb, mint az előző hónapokban. Szintén változás az…..
bencsikp 2013.12.29 16:58:35
bencsikp 2013.12.30 11:21:02
@csiripiszli12: jobbulást! Most egy kicsit nekem is fáj a derekam, de futni tudok azért. Két éve is így jártam, akkor a gyógytorna és az úszás segített.