Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Taliga Tamás

116 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az Orient márka szívünk egyik csücske, japán is, elérhető is, és ár-érték arányban dobogós a japánok között is. Korábban sokat írtunk már az Orientről, itt olvashatod a kapcsolódó cikkeket összegyűjtve: Orient cikkek..
  Hamarosan itthon is elérhető a Casio G-Shock család újdonsága, a G-Shock GBD-H1000 modell, ami már egy teljesen digitális kijelzős, GPS és Bluetooth kapcsolattal szinkronizáló, pulzusmérős G-Squad. Ezt az órát már februárban bemutatta a japán márka, és a tervek szerint májusban már…..
Az órák világának van egy szeglete, amely nem mindig kapja meg a kellő figyelmet, pedig nagy szerepe van egy óra megjelenésében. Igen, az óraszíjakról van szó, melyekkel alapvetően meg lehet határozni, vagy akár meg is lehet változtatni egy-egy modell megjelenését. Lengyel barátainktól érkezett egy…..
A frissített cikket itt olvashatod az új helyén: https://werkmania.hu/casio_g-shock_gmw-b5000v_a_legmodernebb_vintage_kocka A G-Shock megjelenése felfordította az órák világát. Mindenálló, szinte szereti, ha nyúzzák, mégis mindig pontos, hiszen kvarc. Talán ez a sikerének a titka, talán az egyedi…..
A Superb nem szorul különösebb bemutatásra, hiszen lassan két évtizede köztünk jár. Korábban sok taxisnak, valamint államtitkárnak volt ilyenje és mára már igazi presztízs autó. Nem csak céges felhasználásra, hanem akár családi autónak is ideális, hiszen 17,2 centiméterrel hosszabb a legújabb…..
  Korábban már olvashattál nálunk a Kronaby okosóráiról, amik úgy okosak, hogy közben egy hagyományos óra képében jelennek meg...
A cikk az új helyén itt olvasható: https://werkmania.hu/seiko_prospex_lx_line/  A Seiko Prospex sorozatának alapelve a minőségi sportos modellek egy sorozatba gyűjtése volt, és ennek tökéletesen eleget is tett valamennyi Prospex modell. A 2019-ben megjelent Seiko Prospex LX Line sorozat most…..
  A G-Shock és a sport soha nem állt messze egymástól, és soha nem állt olyan közel sem egymáshoz, mint most, amikor tűkön ülve várjuk az első igazi, teljes funkcionalitású sportóráját. A 2020 tavaszán érkező újdonság a G-Shock GBD-H1000 lesz, amely az összes eddigi G-Shock modell tudását…..
A Casio az Edifice modellcsaláddal pontosan kijelölt egy irányt a megjelenésekor. Inkább sportos, mégis kicsit elegánsabb vonal, a brutalitást meghagyva az arra tartott G-Shock családnak. Ezt az irányt finomította az új, minden eddiginél vékonyabb design bemutatásával a japán gyártó, és szokás…..
  A Casio régóta élen jár a túrázásra kihegyezett modellekkel, itt van rögtön a komplett Pro Trek kollekció, de a G-Shock modellek között is bőven akad profi terep kompatibilis darab. A mostani tesztünkben két különböző modellt hasonlítottunk össze, a G-Shock Mudmaster GG-B100 és a Pro Trek PRT-B50…..
      Az Iron Annie óráinak folyamatos fejődését már figyeljük egy ideje. Újabb lépcsőfokhoz érkeztek most az Iron Annie modellek, hiszen eddig GMT komplikáció nem volt a repertoárban, a Wellblech modellel viszont már ez is van. A stílusa a legendás repülőgépet idézi, a minősége pedig a már…..
Eljött az év vége, eljött az óraipar legaktívabb időszaka. nem véletlen hát, hogy érkeznek a limitált kiadások, "special edition overdose" várható decemberre. A limitált kiadású modellek jellemzően színösszeállításukban, számlapjukban térnek el hétköznapi kollégáiktól, a Gravitymaster 2019-es…..
A Casio G-Shock Gravitymaster kollekció a Master of G sorozat egyik legváltozatosabbja. Négy különböző árfekvésben négy különböző tudással készül, a GPS-es csúcsmodelltől a Twin sensor változatig mindenki megtalálhatja a csuklóméretéhez és a pénztárcájához szabottat. A GR-B100 az arany középút,…..
3D fotó, a forgatáshoz kattints a képre és már forgathatod is!..
    Klasszikus értékek egy kicsit a mai viszonyainkra hangolva - a Zeppelin LZ 127 úgy hozza a pilótaórák hagyományait, hogy közben egy modern, hordható darab részévé tette azokat. Pilótakesztyűben már nem lenne használható, de szerencsére viszonylag kevés igény van manapság erre, a stílus…..
A G-Shock kollekción belül létezik egy sorozat, a Master of G, melynek darabjai az elnyűhetetlenség és a robosztus megjelenés mellett a prémium minőséget képviselik. A nemrég érkezett új, 2019-es Gravitymaster modellt látva értelmet kap a látszólag egymástól távol álló két fogalom egyesítése. A…..
  A cikket kibővített tartalommal itt olvashatod az új oldalon:  https://werkmania.hu/fluoreszkalo_oramutato_vagy_foszforeszkalo_oramutato     Régi és rendszeresen visszatérő kérdés, hogy mi a pontos elnevezése a sötétben világító  óramutatónak, fluoreszkál, vagy inkább foszforeszkál?…..
  A tökéletes órafotó készítésének titka 5 lépésben   Tanulj meg mindent a fotózásról Gyakorold minél többet, kísérletezz a beállításokkal Ne sajnáld a pénzt a technikára Készíts minél több képet, hogy kiválaszthasd a legjobbat Utómunka, utómunka, utómunka  ..
      Azt már lassan az alapműveltség része lett, hogy a német Pointtec legújabb márkája, az Iron Annie modellről modellre lépdel felfelé a presztízslétrán. Amikor a kezembe került a Bauhaus 5018-4 modell, még így is meglepődtem, hol tart már a brand. Egy svájci automata kronográf szerkezet nem…..
Ez valami egészen friss... A Seiko még Bázelben is titkolta a megjelenését, nem csoda, hiszen biztosan ez a modell kapta volna a legnagyobb figyelmet. Az ősi technika ma is működik, egy hozzáértő mester nem tudja elrontani. Igen, ez a Seiko Presage Senbei, most elsőként nálunk! Köszönjük, Seiko!..
A Toro Rosso, vagyis a Vörös Bika lassan az egyik legerősebb márkává növi ki magát az extrém sportok világában. Ide tartozik a Forma 1 is, ahol 2019-ben már két csapattal is jelen van az osztrák energiaital gyártó. Ezek közül az egyikkel, a Scuderia Toro Rosso csapattal dolgozik együtt az Edifice,…..
      Két új búvár modell - egy érdekes felhívás a gyártól Az Orient búvár modelljei között akad egy-két legendás darab, olvashattál is már róluk nálunk sokszor. Az Orient Mako egy igazi "budget diver", vagyis árbajnok, a 200 méteres vízállóság, használható méret, árkategóriájában jó minőségű…..
  A G-Shock sorozat annyira szerteágazó, hogy biztosan mindenki megtalálja benne azt, amire igazán szüksége van. Vagy akár azt is, amiről nem is sejtette, hogy szüksége lehet rá… A Casio G-Shock GBA-800 sorozata is ilyen, hiszen nem volt általános a G-Shock modellekben például az aktív Bluetooth…..
A CASIO eddig sem fogta vissza magát, ha egy elnyűhetetlen órát meg kellett tömni szenzorokkal. A Rangeman 2018-as modelljében kiteljesedett a csúcstechnológia és a mindenálló kivitel is a G-Shock modellekre annyira jellemző külsőségekkel, így megszületett a tökéletes társ a legkeményebb…..
A különböző óragyártók által kiadott, limitált „Sport” „Racing” „F1” és hasonló sorozatoknál gyakori, hogy túlzásokba esnek, és az óra inkább hasonlít egy szerszámosláda belsejére, mint a férfiak manapság már egyetlen ékszerére. Az Edifice megállta, hogy ne pakolja tele az egész órát felesleges…..