Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Zen

1 bejegyzést írt és 27 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Rendőrcsel a prájdon. Első eset a fenyegetett felvonulások történetében, hogy a melegeket nem használta fedezéknek a taktikás rendőrség, hanem elterelte őket ünnepelni. A felvonulók tegnap nem is látták az ismerős kis csapatot, aki immár évente kijár mocskosbuzizni és rendőrt…..
Miután Ollé János kellő határozottsággal "ideterelt" bennünket blogjának egyik bejegyzése nyomán, ahol is az eredeti témától némileg elkanyarodva, illetve annak egyik elemén rágódva a pedagógusképzés rejtelmeibe bonyolódtunk bele, gondoltam nem hagyom cserben az engem…..
Egyre növekszik és növekszik a Németh nevű bortermelők száma, ebben a bejegyzésben egy olyan családi pincéről lesz szó, amelyről korábban szégyenszemre még csak nem is hallottam, nézzék el nekem. Hozzám képest egyik kedves barátom – akivel egészen más témában…..
Már a videomegosztókra pr-célból felkerült asztalcsapkodásból sejteni lehetett, hogy a Story Tv-n újjáéledt A la Carte nem az az értelmiségi beszélgetős műsor, aminek szánták. Végül is érvek ütköztetésének, meg értelmes párbeszédnek elég gyenge, hogy Dessewffy Tibor…..
Zen 2010.05.19 14:16:22
@ZIZILABOR: nagyon egyetértek veled. Én büszke vagyok a magyarságomra. A nyelvemre, a történelmemre, arra, hogy mennyi különböző népet és kultúrát fog össze. Utalnék Szent István Intemeire a több nyelvű és kultúrájú nép előnyeire.

Azt gondolom, hogy összefogásra, egymás másságának tiszteletére, értékeinek meglátására lenne szükség. Nem vagyok hívő, de én is úgy gondolo, ha megdobnak kővel és te visszadobsz kővel semmivel sem leszel több, sőt.

Otrano! Szerinted, ha mi magyarok olyan jól bántunk volna az országban élő nemzetiségekkel, akkor itt tartanánk? Nem véletlenül utáltak bennünket a szlovákok, a románok, stb. (Ugorhatnánk a '48-as szabadságharc történetére is.) És ezzel nem azt akarom mondani, hogy mi magyarok rosszak vagyunk. De hibáztunk mi is eleget és nem vagyunk feddhetetlenek.

Sajnon Trianonban nem született jó döntés, ezt nagyjából mindenki tudja. De az is tuti, hogy úgy sem volt jó, ahogy volt. És akkor most mit szeretnétek? Háborút? Tényleg ez kell? Vagy mondjuk tárgyalásokkal és az EU lehetőségeit kihasználva a szomszédos országokban élő MAGYAROK számára a lehető legjobb lehetőségeket akarjuk elérni. Az olyan retorikával, ami a magyarokat a többi néphez képest különbnek, értékesebbnek tünteti fel, vagy pl. a szlovákokhoz való hozzáállással soha nem fogunk túl jutni az egymásra mutogatáson. Attól, hogy ott egy belpolitikai indíttatású rossz döntés születik, nem az a megoldás, hogy vicsorogni kezdünk.

Az a fajta szemlélet, amit egyre többen képviselnek nem visz előre. További konfliktusokat és nem megoldásokat generál. El kéne tudni szakadni attól a gondolattól, hogy ahhoz, hogy mi nyertes helyzetbe kerüljünk, ahhoz kell egy vesztes is. Van olyan szitu, amikor mindenki elégedett és mindenki győztes.
Zen 2010.05.19 14:18:52
Néha eszembe jutnak olyan ételek, amik gyerekkoromban gyakran kerültek az asztalra, és máig kellemes emléket jelentenek (a főtt marha azzal a vastag, üvegess ínnal a közepén és cukros, szétfőzött megyszósszal, illetve a kelkáposztafőzelék és a tökfőzelék nem ilyenek). Így…..
Benelux kalandjainkat megszakítva már 4. alkalommal voltam szülőhazámban (látszik mennyire más már a világ, régebben lehet, hogy évente csak egyszer lehetett volna ezt megoldani), de ez rendkívüli volt, és valóban nem jött volna létre ha nincsenek a rokonok és a barátok, akik…..
Benelux kalandozásaink MINI túra 2009.07.30 21:35:00
Mai kirándulásunkat a pár napja még bírált autó szervizelési mizériának köszönhetjük, de ezúttal a beszámoló részleteiről Rituka számol be az alábbiakban, kepekben pedig itt az album link.picasaweb.google.com/barabast/MINIAz idén áprilisban tartották a III.Oldtimer Expot, itt…..
Kedden délután, mivel unokaöcsémnek nem volt vizsgája másnap, meglátogattuk a csokoládégyár http://www.neuhaus.be/ oldalában meghúzódó boltot.Egy családi vállalkozásból lett világhírű praliné, sőt a praliné elnevezést is ennek a családnak köszönhetjük.…..
Dúzsi Tamás Szekszárdi Rose 2008 Egy gyors szösszenet. Múlt héten olvastam, hogy egy nemzetközi versenyen aranyat kapott egy 2008-as tételével a rozékirály. Gyorsan vettem egyet a közeli szuperben. Kellemes, kiegyensúlyozott, finom bort kaptam. (Később kiderült, hogy az…..
Ezúttal nem a hétvége volt hosszú, hanem az egész hét. A hivatal egyre reménytelenebb, bár szerencsére szerdától van kisebb feladat, egy belső demorendszert kell összerakni. A semminél ugyan több, de sajnos esély sincs valami "zsíros" projektre, ami nélkül viszont nehéz…..
 „A jó étel és a jó borok élvezete komoly dolog Luxemburgban, ahol úgy tartják, hogy felállni az asztaltól az élettel járó szükséges rossz. A luxemburgiak a francia konyhát kedvelik, de német adagokkal.” Walter Ellis, The Financial Times, 1980. 3. 9. Mivel ma…..
Benelux kalandozásaink Szuletesnap 2009.05.10 22:00:00
A hetveget az unnep jegyeben toltottuk, Ritukanak vasarnap volt a szulinapja. Erre mar penteken rakeszultunk egy kis setaval, amit a szomszed varosba tettunk. Rajottunk, hogy hol lakik a portugal kozosseg egy resze, ugyanis keresztulvagtunk egy kempingen es sok portugal zaszlot lattunk.Szombat…..
A május 1. itt is ünnepnap természetesen, bár itt nincs vursli + mustár, mint otthon. Mivel kiváló napsütés köszöntött be, elindultunk felfedezni a címbéli régiót, ami egyébként a német határ mellett fekszik.newsite.mullerthal.lu/Aktiv-detail.phpTényleg remek kirándulóhely,…..
Magyarbűnözők agyonütik Szent Viborádát A zsidót még a hülye fasiszták is kultúrnépnek fogadják el, sőt a legtöbb hülye fasiszta pont azért utálja őket, féltékenységből. Viszont hagyomány és örökség ide, genetika oda, egy ilyen kultúrnép is lopni, rabolni fog, sőt…..
Zen 2009.02.11 12:30:19
Mi a szösz. Hol vannak a hörgők, meg a sok írás? Ennek a témának kilométeres kommentje kéne lennie. Vagy csak megint órás késéssel jelennek meg a bejehyzések.

Kedves Árpád! Egyetértek. Kell megoldás. A túlzott liberalizmus nem megoldás. A bűnüldözés területén semmiképp. De ez független a cigányságtól. Ebben sztem egyetértünk.

Kedves Ed!

Érdemes elgondolkodni, hogy miért történt Trianon úgy, ahogy. Igazságtalan volt. Tény. (Azé' már túl kéne ezen lépnünk, lassan 100 év távlatából.) De azért történt így, mert nagy genyák voltunk a területünkön élő nemzetiségekkel. Amikért mi most hisztizünk, nem adtuk meg nekik. Arról nem beszélve, hogy tényleg voltak olyan területek, ahol alig élt magyar... Csak erről nem beszélünk. Mert a magyar mindig másban keresi hibát (a cigány a hibás a bűnözésben, a zsidók miatt van a gazdasági válság, stb.) Miért csak úgy lehetünk mi jó fejek, ha mások hülyék???

Igen, ezek a roma csávók bűnt követtek el. El kell kapni őket. Ha nem egy neves kézilabdás lett volna az áldozat, hanem egy no name csávó, akkor 3 nap alatt eltűnt volna a hír. Most minden cigány bűnös. Pedig hány "magyar" gyilkos van? Hány magyar lakás-, vagy pályázatmaffiás van? Vajon a milliárdos csalásokat, piramisjátékokat cigányok csinálják???

Ha néha eltűnődöm azon, hogy elhúzzak ebből az országból, az azért van, mert az emberek türelmetlenek egymással, azt keresik ki tehető felelőssé a saját butaságáért, lustaságáért is.

Pedig büszke vagyok a magyarságomra (és nem a vérvonalra gondolok, mert megnéznék ma bárkit Magyarországon, aki színmagyarnak mondja magát, hátha akadna a felmenők között néhány zsidó, cigány, szlovák, sváb). A nyelvemre, a kultúrámra, az országomra, igen, még a csacska történelmünkre is. És büszke vagyok a cigányokra is. Ilyen nyomás mellett megőriztek valamit a zenéjükből, életmódjukból, kulturájukból önálló háttérország nélkül.

Most az a feladatunk, hogy úgy szabjunk határokat, hogy maradjon élettér, maradjon kultúra és büszkeség, de legyen rend. Nem indulatokat kell gerjeszteni és csak fröcsögni, hanem megoldásokat kell keresni! "Mert az egy nyelvû és egy szokású ország gyenge és esendõ."

Szerintem.
comment:com Orbán fenékre csap 2008.03.05 13:52:00
Azért jó gyerekekkel dolgoztatni, mert olcsók, sok nézőt vonzanak, és nem gondolják, hogy a sminkes, a világosító, meg a vágó munkájához is jobban értenének. Mint mondjuk Havas Henrik. Kölyökkutyákkal még ennél is olcsóbban ki lehetne jönni, egész nap elrágódnak egy marék…..