Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Metálcsibi

0 bejegyzést írt és 36 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
IV. TÖRTÉNET   Cím: Egy váratlan találkozás Főtéma: Születés Kulcsok: Főkulcs: Iant Iaur „Öreg Híd” Titkos: vörös láng Jelentősebb szereplők: saját szereplők, Csavardi Samu, Idegen/ÍróPáros: -Műfaj: kaland, általánosKorhatár: -Figyelmeztetések: lehetséges OOC karakter(ek), AUJogok: Minden…..
Metálcsibi 2019.08.14 23:59:07
Kedves Író!
Először hadd mondjam el, hogy egyelőre kevés olyan történettel találkoztam, amelyben így felbukkan az alkotó is. Hasonlót magam is írtam, de az inkább volt paródia, és én sem vettem benne komolyan magam, no meg azt sem, amit írtam. Ilyen szempontból teljesen újdonságként ért a történeted, és meg is örültem ennek az eddig ismeretlen koncepciónak.

Világ: Ha felületes vagyok, akár azt is mondhatnám, hogy a Piros Könyv következő oldalain akár szerepelhetne is hasonló írás. Az éjjeli erdő leírása szerintem nagyon illett a világba, viszont különböző dolgok nem annyira. Például Folin felemlegeti, hogy az író esetleg látó, ami szerintem nem illik bele ebbe a világba. Aztán ott van az a fura félmondat, amit beszúrsz, hogy Boróka egy házasság elől menekült felfedezőútjára. Ez a hobbitoktól szerintem teljesen idegen, ha esetleg az nem is, hogy tőrt hord magánál a főszereplőd. Bár kiraktad, hogy Au, én mégis úgy érzem, hogy csak 3 pontot adhatok neked.

Főtéma: A főtémád a születés, ami jelen is volt, meg nem is. Ugyanakkora súly jutott az elmúlásra és a születésre, ezért 5 pont.
Kulcsok:
Főkulcs: Ha jól emlékszem, szó szerint is szerepelt a történetben az Öreg Híd. Samu és Tolkien útjára simán rávetíthető a kulcsod, továbbá maga az esemény, hogy Tolkien "belement" az univerzumába, is lehet egy értelme ennek a képnek. Az öreg híd számomra inkább az elmúláshoz köthető, ami pedig ellentmond a főtémádnak, továbbá a kiegyenlített születés-elmúlás pólusok miatt kicsit erőltetettnek tűnik. 5 pont.

Titkos kulcs: Nem emlékszem, hogy szerepelt volna. És nem is tudom, hogy hogyan tehetted volna bele. Ehhez a történethez egyáltalán nem passzolt ez a kulcs. Kétszer elolvastam és nem találtam meg benne. Nem volt semmilyen szerepe, úgyhogy sajnos 0 pontot kell adnom.

Karakterek: Bátor dolog volt egy oc-t helyezni a középpontba. Borókát bontottad ki szerintem a legjobban. Mielőtt megtudtam, hogy miért van úton, addig egészen szerettem is, de aztán a magyarázatod kissé elkedvetlenített azzal a házasság dologgal. Furcsa, hogy Boróka nem magázza az öreg Csavardit, bár lehet, hogy ez csak figyelmetlenség volt a részedről. Csavardi Samut el tudtam fogadni öregen olyannak, amilyennek itt újrateremtetted, akárcsak az Írót, aki kellőképpen titokzatos lett, habár olykor voltak oda nem illő, vagy számomra értelmezhetetlen félmondatai, mint például a tündegyűrűs. Furcsának tartom továbbá, hogy Boróka hallott Samuról, ugyanakkor az entekről szóló mese már ismeretlennek tűnt számára, amit nehezen hiszek, mert ha Samu történetét ismeri, gondolom, ismeri az egész Gyűrűk Urát, amibe Pippin és Trufa történetei is beletartoznak. Kötve hiszem, hogy a két hobbit nem dicsekedett el odahaza az őket ért kalandokkal. A mellékszereplőket hosszabb jellemzés nélkül is el tudtam képzelni. Összességében 4 pont.

Cselekmény: A történet igazából nem kerek, de ennek is vannak szépségei. Például az, hogy ez a véletlenszerű találkozás olyan, mintha éppen csak bepillanthatnánk a középföldiek életébe, épp, ahogy azt Tolkien is teszi. Elképzelhetően és szépen írtál az erdőről. Tetszett még az is, hogy egy résznél hagyod a szereplőidet, hadd gondolják át, mit hallottak addig. Direkt kiemeltem ezt a mondatot is, mint olyat, amit jó volt elolvasni: "
Az, hogy az embert éppen kihez sodorja útja, nem különbözik egy érme feldobásától – hogy melyik felére érkezik, puszta szerencse kérdése." Amellett, hogy bölcsesség lakozik a szavak mögött, pontosan illik ehhez a történethez is.

Nem igazán szerettetted meg velem a szerkezetet. Az első bekezdésben Samut és az Írót látjuk, majd ők eltűnnek, előjön Boróka, a törp és ember és csak aztán jön megint Samu és Tolkien. Számomra ez zavaró volt. Továbbá érdekes, hogy Boróka könnyedén meghallotta, észlelte a törp-ember párost, míg Samu és Tolkien kettőse mindenkit megrémisztett. Bár az is lehet, hogy ekkor már Samu és Tolkien is lelkek, "szellemek" és ez az igazi oka annak, amiért a többiek nem hallották őket.
Volt egy folytonossági hiba, mégpedig az, hogy a törp a bemutatkozós résznél már elmondja, hogy hova mennek a nővel, aztán Tolkient próbára teszi ugyanezzel a kérdéssel, mármint, hogy hova mennek.
4 pont, amiatt, hogy egy történet, ahogy írtad is , sosem lehet igazán lezárt, mert a karakterek, akiket megteremtett az író, tovább kalandoznak. :)

Stílus: Nem volt tolkieni a stílusod, sajátban alkottál, ami nem baj. Egy könnyed elbeszélés volt a könyvek általános, valamelyest emelkedettebb hangulatához képest.
Sok vesszőhibád, kétértelmű vagy oda nem illő mondatod, szükségtelen magyarázatod volt, amelyeket zárójellel biggyesztettél oda, valamint kötőjeleket használtál gondolatjel helyett, ami könnyen lehet, hogy a rendszer hibája. Láttam már ilyet. Ha mégsem, akkor hiba. A sorok könnyen és gyorsan olvashatóak voltak, elképzelhetőek lettek a jelenetek, de a hibák miatt csak 2 pontot tudok adni ide.

Folyt.:
III. TÖRTÉNET   Cím: Ammë, hallasz? Főtéma: Elmúlás Kulcsok: Főkulcs: Dínen, "A Csendes Vidék" Titkos: démon Jelentősebb szereplők: Fëanor, Míriel, Finwë, IndisPáros: Finwë és Indis, illetve az elején Finwë és MírielMűfaj: fantasy, dráma, novellaKorhatár: 14Figyelmeztetések: erőszak,…..
Metálcsibi 2019.08.11 16:55:04
Kedves Író!
Ide is leírhatnám, mint a legelső történethez, hogy nem szeretem a tündéket. Tulajdonképpen nem is érdekelnek igazán. Történeted, bizonyos elemeket kivéve viszont bárki mással is megeshetett volna, szóval az előítéleteimet ismét sutba tudtam vágni. :D
Világ: Kicsit más volt, mint az előző tündés történet. Itt nem éreztem azt, hogy hasonlítana a Szilmarilokra, de ez nem is baj. A saját stílusodban írtál, méghozzá gyönyörűen hozva azt a tiszta világot, amelyben Tolkien mester is mozgott. 5 pont.

Főtéma: Az elmúlás témája köré fonódott a történeted. Hogyan múlt el Míriel, majd Feanor ártatlansága, s hogyan érintette meg a gonoszság. Szerintem teljesen megfeleltél a témádnak. 10 pont.

Kulcsok:
Főkulcs: A csendes vidék, mint kulcs számomra háttérvilághoz hasonlatosan derengett a történet egész hátterében. A maga némaságával és homályával beburkolta Feanort, majd ez a csend folytatódott még a halála után is a büntetés miatt. Szerintem 7 pont.
Titkos kulcs: Amikor először megjelent a titkos kulcsod, erőltetettnek éreztem, mert nem egészen passzolt a szövegkörnyezetbe, és a tündéktől oly' eltérő "értékeket" képvisel ez a szó. Aztán a történet második felében már több értelmet kapott a kulcsod, és a fontossága is megnőtt, ezért tudok neked 3 pontot adni erre.

Karakterek: Szerettem, hogy odafigyelsz a lelki változásokra, és nagyon szépen ábrázoltad például Feanor lelki (vissza)fejlődését is, ami a féltékenységgel inkább emberi vonás, de Feanor történetébe bele kell férnie. Indis és Finwe kettőse, az újrakezdett család, és annak ügyes-bajos dolgai, mint az esküvő, az összeszoktatás, majd az új tagok érkezése mind-mind nagyon szépen lett felvonultatva. A legszebb talán az az ábrázolás lett, amely Mandosban Feanort és Mirielt mutatta be, ezért 5 pontot adok neked.

Cselekmény: Először is a cím már magában szívet szorongató, tépő és sajdító. A cselekmény kerek, jó hosszú lett, és talán hosszúságával magyarázható az, hogy a harmadik negyede miért lett olyan darabos és elsietett -- mert így is rengeteget írtál a tündéidről. A vége keserédes, és azt szerettem benne, hogy nem számít a valák büntetése sem, hiszen a szeretetnél semmi nem erősebb. És ez egy nagyon szép üzenet. :)
Ha valaki nem ismerné a Szilmarilok történetét, akkor megnevezhetőek lennének hiányosságok, de gondolom mindenki -- vagy sokan -- úgy olvas történeteket, ha fanfic, hogy tudja, miről van szó, úgyhogy ez csak egy ilyen megjegyzésféle.
Nem találtam elvarratlan szálakat, úgyhogy 5 pont.

Stílus: Végig szépen fogalmazol, az írásod gördülékeny, élvezhetően lágy, könnyed és nyugodt. Olvastatja magát, bár nem az izgalmak, sokkal inkább a kellemes folyása miatt. Valami kis hiba dereng az első negyedében, de olyan kicsi, hogy ki sem írtam... hmm. Ahogy már említettem, az egyetlen "oda nem illő" dolog a démon szó maga volt, de a történet vége felé a furcsasága átváltozott bennem és így már nem tudok belekötni. Különben is, a sötétség közeledtével a démon szóra panaszom sem lehet, mert jött ott más is, nem csak "démon". Szóval 5 pont.

Vélemény: Szintén nem a te hibádból és nem is a történet hibájából nem olvasnám újra, mert tündék, blőee :D Fogalmazásmódod gyönyörködtetett, szóval ezért mindenképpen megérte elolvasni. Dicséret is jár neked amiatt, hogy ilyen szép hosszút írtál, sőt, még MAJDNEM! libabőrös is lettem egy résznél, ami szupi, mert ugye a fizikai érzések kiváltása tök tuti egy írással. Igazából adnék 5 pontot, de amiatt, hogy nem nagyon venném elő újra, ezért csak 4 pont. :I
Összesen: 44 pont.

Megjegyzés: Extra szőrszálhasogatás, csak neked, csak most: Gyerek alá csődört adni? Jáj. *felvisít*
Üdv:
BaO2
II. TÖRTÉNET   Cím: Múlt, jelen, jövő Főtéma: Születés Kulcsok: Főkulcs: Lanthir Lammath — Visszhangok Vízesése Titkos: lith — hamu Jelentősebb szereplők: Aragorn, Arwen, Imrathil fejedelem, Faramir, Éomer Szilszakál, Galadriel, Frodó, Samu, Trufa, Pippin, Rozi, Elanor, Gandalf, Gimli,…..
Metálcsibi 2019.08.08 19:09:20
Kedves Író!
Tudnod kell, hogy az én elmémben is nyugszik valahol egy olyan kezdetű dolog, hogy milyen Aragorn uralkodása. Éppen ezért várakozással telve olvastam el a történetedet, azzal a megnyugvással, hogy nekem nem kell megírnom a sajátomat :D Aztán mondom, mi lett.
Világ: AU. Ha jól értettem a soraidat, akkor mindenki Középföldén maradt. Néhányan nevet változtattak, de alapjában véve a végső elmenetel nem történt meg. Ami maradt, az a csaták utáni helyreállítás, Aragorn tettei, a többi nép további élete, a kilábalás a vérengzésből. AU és OOC, nem a kedvenc párosításom, mert olyan, mint a középkorban a templomok: itt védve van az író, bármi is történjék. 5 pont.

Főtéma: Neked is a születés volt. Először is, azt kell mondanom, hogy az idei kihívás szerintem sokkal megerőltetőbb volt a korábbiaknál, tehát nem volt könnyű dolgotok . Ha mégis, akkor nem szóltam.
A Születés, mint az új kor születése megjelent a történetben, szerepelt ilyen szó konkrétan is, azt hiszem, mindenesetre emlékszem az emberek vajúdására az új kor születésénél-szerű mondatfoszlányra. Megszületett a sérthetetlen Megye is, valamint valószínűleg Éomerék eljegyzése is születőben volt. 10 pont.

Kulcsok: Főkulcs: Erőltetettnek hatott a beleépítése, akárcsak a titkos kulcsnak. Szó szerint azt hiszem kétszer jelent meg, illetve, ha jobban belegondolok, akkor a múlt eseményei elkerülhetetlenül ott zubogtak a háttérben, mint egy vízesés, szóval ez legyen 4 pont.
Titkos kulcs: Belekerült, igen, a falut is így hívták, parázs feléledés szülőanyja a hamu. 2 pont.

Karakterek: Ó. Mármint ÓÓC. Óut ov karaktr. Az a bajom, mint az AU-val, de azért nézzük.
A te Aragornod jellemzése csak a narrációból válik világossá, hogy erőskezű és tettre kész, azt hiszem, ezt írtad. Egyébként annyira királyos vonásai nincsenek. Arwen eléggé légies és éteri lett, ahogy az eredeti Arwen is, a vendégül látó muksók is jók lettek. Nagyon-nagyon tetszettek a hobbitok. Szerintem rájuk nem is vonatkozhat az OOC. 3 pont.

Cselekmény: Nagy reményekkel nyitottam meg a történetet, amint azt már említettem. Viszont még sokat kell gyakorolnod az írást, kedves Író.
A narráció erőltetett, a szöveg nem magyaros, nehézkes, bétahíjas. A jelenetek csak lógnak a semmiben, mint egy kirakós darabjai a lusta vagy hisztériázó óvodás asztalán. Van egy jó kezdőjeleneted, aztán még elő-előbukkannak élvezhető részek, amelyek reménnyel töltöttek el, de aztán visszazuttyantál a kevésbé előnyös írásmódodba. Meg kell tanulnod egy nagyon fontos dolgot: az olvasók nem látják azokat a kis, jelentéktelennek tűnő részleteket, amelyeket te látsz a fejedben, miközben kigondolod a jeleneteket. Ezek szörnyen hiányoztak a történetedből, s így az töredezetté, sebtében összeollózottnak tűnővé vált. A cím teljesen átlagos, úgy is mondhatnám: általános.
Egyébiránt vetted a trilógia függelékében található történéseket, és beleszuszakoltad a darabos jeleneteidet. Úgyhogy igazából a történet kerek, csak a kivitelezése okozott gondokat. 2 pont.

Stílus: Az események végére sem jöttem rá, ki volt az, aki néha beleszólogatott kívülről a történetbe. A tippem Elrond. Az ő részei sejtelmesek és nagyon izgalmasak lettek.
Nagyon-nagyon-nagyon sok a helyesírási- és vesszőhibád. A mondatok magyartalanok, van, ki is másoltam párat, tovább az értékelés alatt a csillagnál elolvashatod az észrevételeimet, ha érdekel. Sok a logikátlanság vagy a megmagyarázhatatlan, vagy általad el nem magyarázott mondat-, szöveg- és történetrész. Olyan hibák is vannak, amelyeket már bármelyik egyszerű, szöveget megjegyezni képes program kiszűr. Hiányzott egy átolvasó akár félig gondos szeme, vagy arra tudok még gondolni, hogy nem volt időd a saját írásodat ellenőrizni, mert ha lett volna, a hibák száma legalább felére csökkenhetett volna. 1 pont.

Folyt.köv:
Metálcsibi 2019.08.08 19:11:23
Vélemény: Vártam egy jó történetet, amely megspórolja nekem a hasonló ötlet alapján keletkezett sajátom megírását. Ha a következőkben figyelsz a pici részletekre, amelyeket most kihagytál, akkor megírhatod a történetedet úgy, hogy egy kicsivel tökéletesebb formát öltsön (és nekem se kelljen megírni az enyémet :D) A helyesírási hibák és a tördelési módod miatt nagyon fárasztó volt olvasni a sztorit. Sajnálom, hogy így esett meg, mert nagy várakozással indultam neki. Szeretném leszögezni, hogy a szavaimat nem bántásnak szántam, viszont úgy érzem, nagy szükséged volna egy bétára. 3 pont, egy fényes jövő reményében.

Összesen:30 pont

*
"— Mit sejtettek? — kérdezte a Király."/A mondatot többször, hangosan felolvasva sem tudtam felfogni. Kik? Miért ezt kérdezi? A tébetűk garázdálkodtak./

"— Köszönöm a jelentésed, kedves követ! Nem soká késlekedünk! — Aragorn erőskezű és segítőkész uralkodó volt." /Ha már így hangoztatnod kell, narrátor, az nem biztos, hogy jó. Látszódnia kellene, hogy Aragorn ilyen, amit igyekszel is bebizonyítani a déli küldetéssel, de engem mégsem győztél meg. Aragorn gyakorlatilag Galadriel múltbéli szavaiból és követek kósza híreiből táplálkozva dönt, ami könnyen halálba is torkollhatott volna, ha mondjuk a követ átveri, és délen tőrbe csalják a királyt.../

"— Sereget gyűjtessz, és ellovagolsz Keletre, én addig itt maradok, és segítek, ha kell, helyetted is — mondta Arwen királyné, miközben ebédeltek." /Itt semmilyen átmenet nincs az előző, meg eközött a jelenet között./

"A mustra napja már másnap elérkezett." /Ez inkább technikai dolog. Egy nap szerintem arra is kevés a lovas hírvivőkkel, hogy az összes vagy legalább a szövetséges lovasokat, harcosokat összehívják vagy értesítsék./

"akik még mindig nem untak bele az orkok hajkurászásába" -- /Na, meg ott van az a tény is, hogy hűséget esküdtek Aragornnak a király koronázása napján. Szóval ez nem igazán kedv kérdése./
"Elöl ment a Király, akit a lovagokkal együtt, akiket maga Arwen búcsúztatott el a csata előtt."/Az "akit a lovagokkal együtt, akiket maga Arwen búcsúztatott el" rész nekem magyartalannak tűnik. A gugli fordító szokott ilyeneket felbüfögni./
"Aragorn terve az volt, hogy a hegyeken át viszi a seregét, és először a falukba látogat. "/Nálunk a "falu" többesszáma falvak. Mint a darvak vagy a varjak./
"A katonák erősek, tettre vágyók" /A szó, amit keresel, szerintem a tettre készek./
"Erős ujjai keményen tartották a vázat, "/ Vagy inkább a rudat? Vagy én nem értem, hogy néz ki egy zászló./
"Valaki, akinek elkötelezte magát, akiért érdemes volt lemondania a halhatatlanságáról, ami népének sajátja."/Nagyon szájbarágós. Ha kevésbé ismert szereplőket, mint Imrahil lánya, kb. bemutatás nélkül használsz, akkor egy ilyen dolgot, mint Arwen származása, nem kéne úgy felhozni, mint egy ismeretlen tényt./
"Keresett egy gyújtóspapírt és a kandallóba dobta."/Látom a jelenetet és tudom, hogy a kulcs miatt tetted bele. És épp ezért erőltetett és céltalan. Nem tudom, hogy mennyire ismerős Középföldén a takarékosság, de teljesen feleslegesen főleg egy tünde, aki tiszteli a természetet, nem hiszem, hogy csak úgy poénból felgyújtana akár egy taknyos zsepit is. Még egyszer mondom, nem volt könnyű dolgotok a kulcsokkal, de ez a jelenet habár szép, felesleges./
"Aragorn csiholta a fát, míg egy pici szikra mégis rápattant a rakásra"/Miért Aragorn csinálja? Ő a király. Tuti, hogy van egy fegyverhordozója legalább, aki ezt megcsinálja neki. Ráadásul próbálsz párhuzamos jelenetet csinálni Arwenével, de ez attól még nem lesz kevésbé céltalan, mint Arwen hamus jelentet./

"amivel kűgy gondolod" /sima figyelmetlenség, vagy mi Somogyban nem használjuk a kűgy szót./

"lefagyasztotta őket"/Ez egy mai szleng. Teljesen elüt a történet korától, szövegétől, még akkor is, ha AU./

"aki az ő leányának leánya kezének örvendhet"/Most képzeld el, hogy ezt kimondod. Ugye, neked sem hangzik természetesnek? Akkor a narrációban sem az./

"Hamarosan egy vidám rohír tánccal csendült fel"/Tudnám, hogyan lehet tánccal felcsendülni?/
Éomer nem fog csak úgy ropni egy csajszival, akit kiszemel. Éomer egy komoly férfi. Vagy nem ismerem, mivel óóc.
A lore szerint (ahogy emlékszem) Éomer Gondorba látogat és ott ismeri meg a feleségét. Au. Nem szóltam.
" A katonák szája is szélesedni kezdett." /Au. Mármint fáj nekem. Ahogy elképzelem. A pici mozzanatok, amelyekről meséltem... Lehet úgy érteni, ahogy te akartad alapból, de lehet, hogy egy nagyon kellemetlen kínzásnak az elején járunk, amint jaj, engedd, hogy ne vizualizáljak!/
"Aragorn! Úrnőm!" /Ennél a résznél csak a legelején írsz arról néhány szót, hogy ezúttal Arwen is a férjével tart, és mire a Megyébe érnek, Arwen jelenléte gyakorlatilag észrevétlen, így olyan, mintha a hobbitok Aragornt szólítanák úrnőnek./
Írtam, hogy nevet változtattak páran. Illene ellenőrizni a használt nevek helyesírását, talán még akkor is, ha látszólag biztos vagy bennük. Imrahil, Meduseld neve 100%, hogy az én verziómban szerepel helyesen.
Üdv:BaO2
I. TÖRTÉNET   Cím: Noldóran Főtéma: Születés Kulcsok: Főkulcs: Calacirya „A Fény Hasadéka” Titkos: éjszaka/homály Jelentősebb szereplők: Finwë, Míriel, Fëanor, saját szereplőPáros: Finwë/Míriel, Círdan/saját szereplőMűfaj: romantikus, dráma, kaland és egy kis…..
Metálcsibi 2019.08.08 17:10:34
Kedves Író!

Először is szeretném leszögezni, hogy sem a Szilmarilok, sem a tündék nem tartoznak a szívem egyik csücskébe sem..., de milyen béna olvasó lennék, ha hagynám, hogy ezek befolyásoljanak!

Világ: Amikor a történet nagyjából felénél jártam, akkor jutott eszembe, mire is emlékeztet az egész. A Szilmarilokra! Olyan volt, mintha csak abból olvastam volna egy fejezetet (kb -- későbbiekben kitérek rá, miért kb.) Semmi olyat nem találtam, ami elütne a tolkieni világtól, szóval a legőszintébb 5 pont. (-- kivéve, hogy az orkok nem ejtenek foglyokat. Lehetséges, hogy más célra egy darabig életben tartanának tündeleányokat, de akkor Mírielék életkedve jelentősen csökkent volna, ha "megmentik" őket, ha nem. )

Főtéma: A főtémád a születés, amely gyakorlatban és elméletben is végigvonult a történéseken. Egy álom születésétől kezdve királlyá váláson át anyává érésig minden volt itt. 10 pont.

Kulcsok:
Főkulcs: A Fény Hasadéka megjelent elméleti síkon is. Rámondható, hogy eköré az elem köré épült fel a történeted. Szerepelt, szépen beépítetted. 7 pont.

Titkos kulcs: Mindig elolvasom a történet elolvasása előtt a kulcsokat. Aztán mindig elfelejtem, főleg, ha ilyen szép, hosszú történetet olvashatok. Szóval, mint mindig, most is vissza kellett pörgetnem a titkos kulcsig, ami szerepelt is, tulajdonképpen -- javíts ki, ha tévedek --, afféle ellenpólusa volt a fény hasadékának. Megjelent Míriel gondolataiban is, csakúgy mint a tündék néhol keserves útja közben. 3 pont.

Karakterek: Eszméletlenül sajnálom Nárielt, amiért ilyen sötét képesség jutott neki. Nem lehetett semmi pókerarccal közölni a tesójával, hogy nafiam' mennyé' szüjjé' oszt pusztulj. Jó, nyilván nem így, de akkor is. Ő nagy áldozatot hozott. Hiszen mondhatta volna, hogy ne menjen a nővére, de akkor az istenek ellen tett volna. Hiszen ki tudja? Tényleg, ki tudja, mi lett volna, ha Finwe Középföldén marad? Lehet, jobban jártak volna. Erre már nem derül fény.
Finwe. Mint mondtam, nem szeretem a tündéket, és nem egészen tudom, hogy van náluk ez a szerelem dolog. Így hát csak saját szemszögemből nézhetem a dolgokat. Egy viszont tuti. Bros before hoes, azazhogy a nép biztos, hogy fontosabb, mint egy nő. Szóval, hogy elhagyja Valinor ígéretét és az egész népét egy nő miatt, az nagyon szép, de nem valóságos. Úgy értem, szépen, romantikusan és szentimentálisan beleillhet a tündék értékrendjébe, épp csak én ezt nem hiszem.
Mírielben bírtam azt, hogy nem vetette rá magát a noldák leendő királyára. Ez a hosszú jegyesség, az önmegtartóztatás is mind nagyon szép, régi dolgok, amelyek sajnos mára kiveszőben vannak. A furcsaság Mírielben az volt, hogy annak ellenére, hogy többször hangsúlyoztad, mennyire szereti a húgát, mégsem hitt neki, és ezért volt szükség Ulmo-ex-machinára.... ami nélkül persze nem lett volna a tengerpartos jelenet, de az a rész nem volt logikus, ha a testvérek kapcsolatát nézed. Igen, lehet mondani, hogy Mírielnek eszébe jutott, hogy nem csak a pasas van a világon, hanem a húga is, viszont ez a határozatlanság inkább emberi, és nem tündés vonás. Náriel 100% tünde ilyen tekintetben, Míriel nem annyira. Összességében 4 pont.

Cselekmény: A történet kerek, lezárt. Nagyon tetszett, hogy az egész Feanor meséje az ő utódainak. A cím elég konkrét és jól magába foglalja, hogy miről is van szó, ugyanakkor egy kicsit száraz is. A leírásod az, ami inkább behúzhatja az olvasót. Nem vettem észre elvarratlan szálat. Az utolsó bekezdésekben bekocogott az az E betűs muki is, akit elcsábított egy maia ( nagyon rossz vagyok tünde nevekben, elnézést tőled és a Mestertől is. -- BaO2 elszégyelli magát, visszagörget és megnézi: Elwe. Na, ő.) Szóval 5 pont.

Stílus: Ahogy már említettem, nagyon emlékeztet a történet stílusa a Szilmarilokra. Ha agyonütnek se tudom, ki fordította magyarra, de olyan. A legtöbb helyen. A legtöbb helyen szépen lassan folyik egy széles mederben a történeted, ahogy a Szilmarilok nyelvezete is előírja. Aztán itt-ott hatalmas sziklaként állnak ki a bukkanók, amelyek teljesen kizökkentenek. Kevés ilyen volt, de ha szeretnéd, idézek párat. "‒ De miért kell egyáltalán elmenned?" Ez a követelődző hangnem Mírieltől még az aggodalommal karöltve sem illik ide. A hisztis kérdés a 21. században megállja a helyét, fennkölt, finom, úri tündék között fura. Aztán itt volt még ez: "és újra átfésülöm az erdőt." Finwe mondta E-t keresvén (kajak E lfelejtettem). Az átfésülöm megint csak egy olyan szó, ami megakasztja az olvasót, mert hangzása nagyon jelenkori. Volt még valahol egy olyan helyesírási hibád, hogy egy gondolatjelnek lemaradt a párja, de semmi zavaró "muszály" vagy"ijesmi" nem volt. Teljesen olvasható szöveget szőttél. 5 pont.

Folyt.köv. lejjebb:
Íme a IV. Szövetség íróinaik névsora betűrendben: Alavel lex Lothril Naethril Míriel Eryndis Stray Breeze  ..
Metálcsibi 2019.06.04 21:59:43
A napokban volt egy megkeresés azzal a kérdéssel, hogy lesz-e következő fordulója a Gyűrűk Ura/Hobbit Kihívásnak. Nos, a válaszom az volt, hogy abszolút nincs kizárva, sőt már magam is gondolkodtam rajta, viszont pontos időpontot még nem tudok kitűzni. A legvalószínűbbnek azonban egy késő őszi, kora…..
IV. TÖRTÉNET   Cím: Senki sincs otthon Kulcsok: Ellentétpár: rabság - szabadság Címkulcs: Senki sincs otthon Titkos: ítélet Jelentősebb szereplők: saját szereplőPáros: –Műfaj: A/K, lélektani pöcegödörKorhatár: 14Figyelmeztetések: csatajelenetJogok: J.R.R. Tolkient illetik.Tartalom: Rohan…..
Metálcsibi 2017.09.13 18:54:43
@Merilwen: Szia Merilween! Köszi, hogy elolvastad, és hogy írtál véleményt.

A szokásosnál kritikusabb voltál, bár ez cseppet sem probléma, sőt!:) Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmem a figyelmetlenségekre, igazad van teljesen Szarumánnal, meg a többi cuccossal.
Magam sem tudom, miért az angolos írásmódot választottam a rohírok neveinek. De tényleg. Halvány lila uborkám sincs róla... Bocsi, hogy zavart.

Azért a dezertálás szót választottam ott, ahol, mert mégiscsak egy katonai környezetben vagyunk, ahol a hercegünk ott hagyása a csatamezőn nem meríti ki a szökés fogalmát. Szerintem. Persze, egy irodalminak tettetett szövegben az Ak47 is furán nézne ki. :D
Köszönöm, hogy annak ellenére végigszenvedted magad rajta, hogy nem kedveled az efféle dolgokat. ( Igen, rád nézek, Zia :D )

Köszi még egyszer.
BaO2
Metálcsibi 2017.09.13 18:59:00
@Luthien Lovemagic: Kedves LL! Köszönöm, hogy elolvastad a novellámat, és hogy véleményt is írtál utána.

Igen, igen az Au borzadalmasan hiányzik onnan a figyelmeztetések közül, hála a figyelmetlenségemnek.:D

Eleinte férfi karaktert akartam belerakni, de aztán úgy éreztem, hogy silány az, amit írás néven művelek vele. Szóval Theogian szépen elhalálozott, még mielőtt kitojhattam volna. :D Köszönöm a szép szavakat, és megértem, hogy nem akarnád újraolvasni, lehet, hogy én se akarom. :D
Köszi még egyszer, hogy itt voltál.

Üdv:
BaO2
Metálcsibi 2017.09.13 19:01:58
@Alavel: Kedves Alavel! Mi ez a fej?:D

Köszi, hogy itt voltál és véleményeztél. Nem lehetett egyszerű munka. :)
Az Au-t és a titkos kulcsot totál le illetve elfelejtettem, szánom bűneimet.
Igazából nem volt jobb ötletem megjeleníteni ezt a zavart. Meg eleinte nem is akartam ilyen múltas jelenet a jelenetben cuccot csinálni. De valahogy mégis így alakult ki a történet...
Örülök, hogy tetszett, és köszönöm, hogy elolvastad!:)

BaO2
Kedves Mindenki! Elérkezett a várva várt pillanat. Kiderül, hogy melyik történet kinek a tollából született, illetve a végeredményre is fény derül...
Megkésve bár, de végül meghoztam a harmadik kihívás íróinak névsorát. A jelentkezők között ismét akadnak visszatérők és újoncok is, ami mindig örömmel tölt el, és már most garantálhatom, hogy nagyon is van értelme minden fandomot kedvelőnek benéznie hozzánk a publikálási időszak során, mert biztos,…..
Metálcsibi 2017.07.29 17:21:23
Sziasztok!  Itt az utolsó történet a happy end csapattól. Cím: A nappap Kulcsok:   Kulcscsoport: rubin, harcos, délután, kard, sólyom, kastély Képkulcs:    Tartalom: A nappap megment egy világot az örök sötétségtől. :)   Korhatár: 16+(?)   Műfaj: epika; novella   Figyelmeztetések: „Ki…..
Fantasy Kihívás A kihívásról 2016.10.05 12:16:36
Sziasztok! Mivel ilyen fajta kihívással még nem találkoztunk sehol, úgy gondoltuk, hogy jó ötlet lenne, ha elindítanánk egyet. A kihívás teljesen a fantasy világról és lényekről szól. A jelentkezőknek az a feladata, hogy az általuk választott csapatnak a lehető legjobban megfelelve írjanak egy…..
VI. TÖRTÉNET Cím: AlkonyCsapat: Ninniach – Útfélen Kulcsok: Kép: II. Titkos: keresztút Jelentősebb szereplők: snaga ork, uruk haiPáros: –Műfaj: H/C, SötétKorhatár: 14Figyelmeztetések: Durva nyelvezet!Jogok: Minden jog J. R. R. Tolkient illet meg a lenyűgöző LOTR…..
Metálcsibi 2016.09.12 15:44:45
@SlytHay: Szia stoobie! Köszönöm, hogy megtiszteltél a pontjaiddal és szavaiddal. Végre valaki, akinek építő jellegű hozzászólása volt. Úgy értem, hogy abból tanul az ember, ha megmondják neki, mekkora kakát követett el, úgyhogy örülök, hogy jöttél olvasni.

Amit fontosnak tartok megemlíteni, hogy bár olvastam, hogy szempont a tolkieni világ, nekem eszemben sem volt tolkienit írni. Sosem tudtam, gondoltam, miért most kezdjem el. Teljesen igazad van, hogy nem adtál több pontot, de nem is volt célom a mester nyelvén írni. BaO2 vagyok, nem Tolkien. :D

Számomra a kép kulcs ördögi vigyorgást eredményezett, hiszen a képen a „jókat” látni, én meg... tudjuk, mi lett. És úgy érzem, mindkét szereplőm életében nagy benyomást tett az, hogy megszűnt Szauron hatalma.

A karaktereim sajátok, ezért sem írtam oda őket a szereplőkhöz név szerint.
Brugbash egy goblin, egy északi orkocska, ők a zöldek, görnyedtek és a hegyekben laknak. Akik kővé válnak, azok a barlangi trollok. Lsd. Hobbit film, vagy mikor a Gyűrűk Ura 1 . során megfordulnak ott szereplőink.(nem az enyémek. :D)
Az pedig, hogy emberszerűek voltak.., miért, az orkok állatok? Tudtommal antropomorphak. És Tolkien bácsitól nem sok derül ki róluk, csak valahol a Szilmarilokban annyi, hogy ugyanúgy szaporodtak a drágák, mint Eru más teremtményei. Szerintem ilyenek is lehettek. Ha szerinted nem, az rendben van. Olvasnám.

Fentebb már említettem, nem volt célom tolkienszerűen írni, tehát csakis a saját stílusomban írhattam. Az ominózus feldobták a pacskert, amit kiemeltél, az azt hivatott jelezni, hogy Brugbash már visszakapta az öntudatát, és alapjában véve ő nem „gonosz”, hanem egy vidám kis izé. Ellentétet szerettem volna felállítani azzal, hogy Gor Dau meg pont, hogy melankólikus, közömbös és agresszív. Ezt a részt hivatott szolgálni a káromkodós rész is. Nyilván másképpen is lehetett volna, ezek szerint nem tudtam az ízlésednek megfelelőt írni.

Azért köszönöm, hogy átszenvedted magad rajta.
Metálcsibi 2016.09.12 16:07:26
@Merilwen: Szia!

Köszönöm, hogy elolvastad. És igen, persze, hogy nem tudtam eltagadni szerelmetes orkjaimat. Na. Azt hiszem, most már én sem tudok újat mondani. :D ha érdekel, görgess fel, vagy le... valamerre.

Persze, mindenkit az érdekel, amiről épp nincs szó, tudom, milyen ez. Naaagyon ördögien vigyorogtam, amikor elképzeltem Rowenát egy szemtől szembeni ork találkán. És óó TUDNÉK olyat írni, hogy még Rowena is megsajnálja őket. Wááháháhá. Há. Háhá. *eszelős BaO2 visszamegy a koliba*
IV. TÖRTÉNET Cím: Céljaim fele voltál, és fele szabad tetteimnekCsapat: Ninniach – Útfélen Kulcsok: Kép: V. Titkos: őrült király Jelentősebb szereplők: Zsákos Bilbó, Tölgypajzsos ThorinPáros: nem explicit módon, de Thorin/Bilbó, amolyan „mi lehetett volna”…..
I. TÖRTÉNET Cím: Királyból senkivéCsapat: Alagos – Úton Kulcsok: Kép: XII. Titkos: amnézia Jelentősebb szereplők: Thráin, SzauronPáros: –Műfaj: novella, angst, dráma, sötétKorhatár: +18Figyelmeztetések: kínzás, gyilkosságJogok: Ez a novella fanfiction műfajban íródott, pontosabban egy…..