Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Rikkudo

13 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Monorierdő Olvasgatás közben bukkantam érdekes adatra és mivel a helyhez saját emlékeim is kapcsolódnak, gondoltam összeállítok ezzel kapcsolatban egy bejegyzést. Eléggé köztudott, hogy Monorierdő központjában egykor strandfürdő működött. Többek között magam is sokszor fürödtem még ezen a…..
Felmerülhet a kérdés, hogy miért pont erről a hajóról írok, és igazából nincs rá jó válaszom. Csak. Csak mert érdekel, csak mert tetszik. De a múlt hónapban változott a helyzet, amikor is elolvastam Danyikó László: Hadihajóink című füzetét a Zrínyi kiadó Haditechnika fiataloknak sorozatából, ahol…..
Nagyon is lehet, hogy nem csak legenda.. Most az eddigi témáktól egy kicsit eltérő bejegyzés. Mindenféle olvasgatás közben akadtam rá egy 1959-ben íródott régi újságcikkre Monor vonatkozásában, amelyben egy titkos alagútról tesznek említést, ami Monor városközpontjában volt, vagy…..
A hadtörténelem iránt érdeklődő szakmai sokaságon belül egy markáns kisebbség kifejezetten a haditengerészet rajongója. Ők azok, akik csuklóból megmondják, mi a különbség egy cirkáló és egy romboló között, mi az a zászlóshajó és tán még azt is, hogy miért magasabb rendfokozat az altengernagy az…..
Megjelent egyesületünk folyóiratának legújabb száma. A tartalomból:Dr. Balogh Tamás:A galeassz, vagyis a gálya és az oldalütegsoros vitorlás "kényszerházassága" Bánsági Andor:Dreadnought veszteségek az első világháborúban I. dr. Solymos András:Egy régi hajóbaleset…..
Megjelent egyesületünk folyóiratának legújabb száma. A tartalomból:Dr.. Balogh Tamás:K.u.K. YachtgeschwaderA cs. és kir Jachtraj - a cs. és kir. Haditengerészet sporthajó-különítményének története Bánsági Andor:A LOLIGO, avagy egy elfeledett kísérleti…..
forrás: http://duna.atw.hu/duna/nfvcsv/nfv1456.htmlVasárnap lesz 556 éve, hogy 1456. július 22-én a Nándorfehérvárt védő keresztény magyar seregek Hunyadi János vezetésével, több mint kéthetes csatát követően megsemmisítő vereséget mértek II. Mehmed török szultán hadaira,…..
Megjelent folyóiratunk idei első száma. Benne: Hanny Ákos: Magyar Duna-tengerjáró hajók a II. világháborúban II. Dr. Balogh Tamás: Összefoglaló a brit flottaparádékról és az azokkal összefüggő magyar katonai tradíció múltjáról, lehetséges jövőjéről Veperdi András: Az…..
"Hatvan év után ismét tengeri merülést hajtanak végre a Magyar Honvédség katonai búvárai: az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészetének egyik büszkesége, a 45 méter mélységben fekvő Ferenc József csatacirkáló roncsának feltérképezésében, állapotának…..
Megjelent a Hajózástörténeti Közlemények 2011/2-es száma! A tartalomból:Tanulmányok:   Hanny Ákos: Magyar Duna-tengerjáró hajók a II. világháborúban I.     Műhely:   Bernát Péter: A dunai római flotta nyomában   Bánsági Andor:…..
2011. november 29-én kedden, 15:00 órai kezdettel a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum előadótermében (Budapest, Városligeti krt. 11.) kerül sor az "Adria Rt. és a magyar tengerhajózás" c. emlékkonferenciára, amelyet ezúton tisztelettel ajánlunk valamennyi kedves látogatónk szíves figyelmébe. A…..
Rikkudo 2011.11.17 00:14:46
@Doki: Akkor valószínűleg ott leszek.
Megvan a kobilai torpedóvető-állomás! A Cattarói-öbölről szóló első bejegyzésben megemlítettem, hogy egy, a II. világháborúban a megszállt öbölben szolgáló olasz katona leírásából nagyon az tűnik ki, hogy akkor ott létezett egy torpedóvető-állomás. A pontos helyét is…..
Felkerült a Hagyományőrző Tagozat honlapjára egy válogatás a második világháború előtti balatoni hajózásról Bánsági Andor gyűjteményéből. A képek forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatóak. (A galéria a képre kattintva érhető el.)          …..
2011. augusztus 12.-én (pénteken) délután 3 órakor a soproni Szt. Mihály temető (Sopron, Pozsonyi út 1.) új részében, a ravatalozó mögötti parcellában Tengerész emlékhely lesz kialakítva, ahol az I. Világháborúban elhunyt haditengerészek, kereskedelmi tengerészek és…..
A tartalomból: Antal Gábor: Tengely és tenger közé szorulva: a francia hadiflotta 1940-1942 között   Bánsági Andor: A Kraljica Mora, a Horvát Haditengerészet új kiképző hajója   Veperdi András: Az osztrák-magyar hadiflotta az első világháborúban XII.   Zsonda…..
Kérünk mindenkit, aki tud és akar segíteni, hogy támogassa a LAJTA bajai útját! 2010. november 26-án megjelent a Honvédelmi Közlöny 17. száma, s benne a honvédelmi miniszter 97/2010. (XI. 16.) HM utasítása, amely elrendeli a LAJTA Monitor Múzeumhajó 140. éves születésnapjának…..
Rikkudo 2011.04.16 22:19:13
2011. március 27-én capt. Gombos Károly, Dr. Dezsény Zoltán és Bánsági Andor tagtársak ellátogattak a zebegényi Hajózástörténeti Múzeumba, ahol kicsomagolták a múzeumkertben található különféle hajózási eszközöket és összesöpörtök a faleveleket, így készítve fel a…..
Megjelent Oliver Trulei, a kiváló osztrák amatőr hajózástörténész szakíró legújabb kötete, az U27-es osztrák-magyar tengeralattjáró kalandjairól. Ha igaz az, hogy Magyarországon a haditengerészet szinte ismeretlen fegyvernem, akkor az még inkább, hogy a magyar tengeralattjárós…..
Folyóiratunk következő száma 2010. december 30-án jelenik meg. A tartalomból:Antal Gábor: Tengely és tenger közé szorulva: a francia hadiflotta 1940-1942 között.Bánsági Andor: A Visby-osztályú korvettek.Veperdi András: Az osztrák-magyar hadiflotta az első világháborúban XII. -…..
Szinte minden szükséges alkatrész rendelkezésre áll a Lajta Monitor Múzeumhajó december 23-i átadására. Honlapunk képgalériájának Lajta-gépekről szóló fotóalbumába új képek kerültek fel az Újpesten elkészült toronyforgató mechanika elemeiről (képünkön egy ehhez…..
Egyesületünk 2006 októbere óta a nagykörűi Fegyver- és Haditengerészeti Gyűjtemény egyik fenntartója. A kiállítás a helyi művelődési ház két termében volt elhelyezve, azonban az elmúlt két év során nem éppen a legjobb körülmények közt. Idén tavasszal az önkormányzat nagyszabású felújításokba és…..
Újabb kisfilm készült a Monarchia Haditengerészetének egyik elsüllyed, de meglelt és feltárt hadihajójáról! A Hálózat Televízió műsorán látható a KAISER FRANZ JOSEF I. cirkáló történetéről és roncsai feltárásáról készült kisfilm, Jánossy Gergely…..
Hosszú szünet után megjelent folyóiratunk új száma. A tartalomból:  Krámli Mihály:A Koudelka-misszió Alfred von Koudelka fregattkapitány látogatása a berlini birodalmi tengerészeti hivatalban és ennek dokumentumai 1909. április 29-30. Krámli Mihály: Fiume 1848-ban…..
Íme hát az első darabja montenegrói erőd-körképnek. Stílszerűen a horvát felségterületen található Punta d'Ostroról lesz szó. A név jelentése déli földnyelv - ami némi bizonytalanságba viheti a gyanútlan látogatót, hiszen ez a földnyelv inkább nyugati, már ha a…..