Regisztráció Blogot indítok
Adatok
theo

0 bejegyzést írt és 179 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az Egyesült Államokra nem csak 50 állam szövetségeként tekinthetünk. Az országot 11, markánsan elkülönülő, jól karakterizálható nemzet alkotja- legalábbis ezt állítja egy portlandi újságíró. Colin Woodard mély történelmi és szociológiai kutatómunka után- melyben…..
theo 2013.11.13 13:32:32
@Conchobar: Idézlek: "Én semmiképpen nem tekinteném az USA lakóit egységes nemzetnek, mert alapvetően hiányzik a különböző etnikumok/embercsoportok között az azonosság és egybetartozás tudata" Erre írta Hagyma, hogy függetlenül attól, hogy 13 v 3 generációs (vagy akárcsak 5 éve kapta meg az álampolgárságot) a legtöbb amerikában élő ember amerikainak valja magát. Tehát egybetartoznak. Amerikába.
theo 2013.11.13 13:39:50
@Conchobar: "egybetartozás tudata" = saját bevallás alapján minek tartod magadat. Ők Amerikainak.
Vagy félreértettem, de ez esetben légyszives specifikáld pontosabban, hogy nálad mit jelent az egybetartozás tudata.
Magyarország a Kelet Párizsa. Ahogyan Párizs a divat fővárosaként vonult be a világ almanachjába (miként a párizsiak követik a divatot), pontosan ugyanezen a síkon haladva vált Budapest a bankok fővárosává (miként a pestiek követik a bankokat). Biztos vagyok abban, hogy ez az a…..
theo 2013.09.05 22:23:35
@panic_button: És az miért, és kinek lenne jó? Az állam (bármelyik) nem kifejezetten arról híres, hogy képes bármit piaci körülmények között sikeresen üzemeltetni.
Én pedig nem szeretem az adómból támogatni a TV/autó vásárlásokat, vagy a haver cégének feltőkésítést.
Hagyó Miklós 2010 májusától 2011 februárjáig volt előzetesben BKV-s korrupciós vádak miatt. Majd házi őrizetbe helyezték, de később ezt is enyhítették, és a tavaly nyáron kezdődött büntetőperében már szabadlábon védekezhetett. Még 2010-ben fordult az Emberi Jogok…..
theo 2013.08.08 12:17:43
@... zöld levelecske, ...: Abba belegondoltál már, hogy az hogy "ez az amúgy korábban normális blog is a ballibek oldalára állt" nem az oldal pártpreferenciáját tükrözi, hanem a nem ballibek elkúrásának/pofátlanáságát mértékét?
theo 2013.08.08 12:49:03
@Libatolvaj takarodj: Hagyó-t 2010 Május 14-én tartóztatták le. A második Orbán kormány parlamentje 2010 Május 14-én tartotta alakuló gyűlését.
Akkor most magyarázd el hülyegyerek, hogy ez hogyan a Bajnai hibája?
theo 2013.08.08 13:45:49
@Libatolvaj takarodj: Te pedig a viccben szereplő Mórickára emlékeztetsz, akinek mindenről "az" jut eszébe. - Ha Bajnai bárhogyan köthető egy ügyhöz, akkor az már az ő felelősége.
Azért abban megegyezhetünk, hogy a fogvatartásának a körülményeire Május 29 és a szabadulása között a Bajnai kormánynak minimális befolyása volt? És a bírónak se sok.
Tegnap a Transparency International nyilvánosságra hozta a Globális Korrupciós Barométer adatait, ami az egész világra kiterjedő közvélemény-kutatás, mely az állampolgárok korrupcióval kapcsolatos tapasztalatait vizsgálja. 107 ország 114 ezer állampolgárát kérdezték…..
Néhány nap múlva lesz 160 éve, hogy megkezdődött a krími háborúként (1853-1856) ismert eseménysorozat, mely a 19. század egyik legfontosabb európai háborújaként bevonulva a történelembe átmenetileg megállította a hatalma csúcsán lévő Orosz Birodalom balkáni hatalmi törekvéseit és pontot tett az…..
theo 2013.06.28 19:53:23
@tudi: A Brit hadsereg tisztikaráról: en.wikipedia.org/wiki/Sale_of_commissions
Gyakorlatilag s
Csütörtökön írta meg az Átlátszó, hogy a "Magyarország jobban teljesít" - kampány 256,7 millió forintba került. Mármint a nyomtatott és online sajtóban való, valamint a közterületi megjelenés költsége ennyi, a tévéspotokra és a postaládákba dobált füzetkékre vonatkozó…..
theo 2013.05.14 17:26:09
@Secnir: A híd az megvan (2 is) de akárhogy is erőltetem, nem ugrik be, hogy lenne akár 1 alagut is az M7-en.
Nem Hírcsárda (sajnos), közszolgálat. "José Manuel BarrosoAz Európai Bizottság elnökeMartin SchulzAz Európai Parlament elnökeTisztelt Elnök Urak!Tisztelt Európai Parlament!Magyarország és a Kárpát-medence két legnagyobb civil szervezete, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a…..
theo 2013.05.13 14:44:28
@Vidéki: "A későbbiekben 27 szer módosították USA Alkotmányát.(Emberek csinálták ott is!) "
Hülyeséget beszélsz. Összesen 4 olyan kiegészítés van, ami az eredeti okmányt módosítja. A 15ik, 19ik, 22ik és a 26ik kiegészítések. (házi feladatt elolvasni miket változtattak). Összesen 27 kiegészítést kapott az eredeti dokumentum. Ebből ráadásul az első 10 a Bill of Rights, amit az Alkotmánnyal egyűt ratifikáltak.
Még manapság is nagyon sok háztartásban okoz feszültséget, ha a pár nőtagja többet keres a férfinél. Ma kicsit körülnézünk, hogyan megy ez a sztárpároknál, és bemutatunk pár példát arra, amikor a nő keni meg vajjal (vagy inkább kaviározza) a kenyeret. Beyoncé és…..
theo 2013.04.23 18:37:19
@doggfather: Azért Bradyről erős azt mondani, hogy csak "sztárocska" :)
Határátkelő Is real 2012.10.31 06:59:00
Mindenkinek van véleménye róla, de kevesen ismerik. Bár ezt elég sok mindenről elmondhatjuk, ebben az esetben Izraelről van szó. Éva posztjából (eddigi két írása itt és itt olvasható) kiderül, hogy egy átlaglakás megvásárlásához 130 havi átlagjövedelem szükséges, a 3…..
theo 2012.10.31 11:06:20
Szokatlanul korán, másfél évvel a 2014-es választások előtt elindult a kampány, bár az is igaz, egy permanens szabadságharcban nincs külön kampány, minden nap kampány. És még csak most fordulunk rá október 23-ra, az "ünnepre" ....A tegnapi Naplóban leadott "riportot" egy ideig…..
theo 2012.10.15 18:45:48
@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Csipkerózsika kisasszony, mit csinált az elmúlt 13 évben, hogy csak most találkozott a Heti Hetessel?
Na, ma nem lesz nehéz dolgom a helyszínekkel, mivel az epizód végig Királyvárban játszódik. A Mud Gate-et pedig az HBO-n látott fordítás alapján Sárkapuzom, még mielőtt. Sötét van a nyitójelenetben, ami egyrészt segít elfedni a CGI-hajóhadat, másrészt kiváló lepel a…..
theo 2012.05.30 00:58:02
@Andal: A hosszadalmas ostrom ellen szólhat az is, hogy Stannis már volt a f@sz másik oldalán (Viharvég védelme) így tudja mennyi idő egy ostrom, és hogy akár 1 hajórakomány hagyma is el tudja húzni az egészet. Ráadásul tengeren nagyságrendekkel nehezebb összehozni a blokádot mint Alesiánál. Plusz ott van még Tywin apuka is nem messze. Szerintem ezek elégséges indokok az orosz módszer mellett.
  Egészség és fitnesz -  Atergó Annamari nutricionista és életvezetési tanácsadó rovata. Sziasztok, csajok! Mindannyian ismerjük már az érzést, amikor beszerezzük a méregdrága, csillogó csodamasinákat és a legfancybb kütyüket meg ketyeréket otthonra - beiratkozunk a két…..
theo 2012.03.26 11:35:40
@Ernoke: Egy volt barátnőm szerint a leghatásosabb fogyokúrája az volt, mikor 1-2 hónapig 2 párhuzamos pasija volt, és 0-24-ben azon parázott, hogy mikor bukik le. Állítása szerint azóta nem volt olyan bomba alakja :D
IDDQD Bandaháború deluxe 2012.03.07 12:15:46
Első olvasásra akár egy jó kis Mad Max-klón sztorija is lehetne a mácius 16-án a mozikba kerülő The FP című film felütése. A nyomasztó, lepusztult, posztapokaliptikus jövőben járunk, bandaháborúk, kegyetlenkedés, ami kell, a legsúlyosabb arcok egy kegyetlen arénában küzdenek…..
theo 2012.03.08 10:38:52
@Yarner: Ki mondta, hogy józanok voltak, mikor kitalálták/megcsinálták?
Mondjuk ránézésre jó anyagnak tűnik, amit toltak :D
Nem mintha jogi szakkérdés lenne a dolog, mert rég nem jogról beszélünk az ügyben, de a szerzői mű az nemcsak a szerző fejéből kipattant alkotás lehet, hanem bizonyos, akár köztudomású adatok egyedi elrendezése is.Ha nem így lenne, akkor nem kaphatna védelmet egyetlen térkép…..
theo 2012.01.18 16:57:03
@Professor Pizka:/off Ha már szerzői jogról irtál szakdogát, mi a véleményed a SOPA/PIPA balhéról?
Így távolról nekem nagyon úgy tünik, hogy egyszerre hívják ki maguk ellen a központi befolyás csökkentéséért harcoló republikánosokat és a liberális demokratákat is.
Modorosblog A netfüggő 2012.01.18 06:00:00
Hogy is kezdődött? A hőskorban, modemmel, MindenkiNettel, lassú-lassú letöltésekkel - Grespik kenyeret dobál, Csisztu-videó, Dallas, fastest man in the universe, Napster, Kazaa, DC++, hubok, torrentek... Egyetlen mérce a letöltési sebesség - 3-4 kB/s, királyabb magyar oldalakról…..
TComment Sörért rendszámot 2012.01.18 06:15:00
A fényhidas Focus kombi már a felüljárón bekapcsolta a villogókat, aztán egyre türelmetlenebbül villogtatta a reflektort is. Semmi baj, drágám... Mai cikkünk blogposztja...
theo 2012.01.18 09:39:40
@VDaNi: Ha jól tudom Hagymáék felé az az USÁK, és bár ott csak akkor állít meg a rendőr, ha szabálytalan vagy, műszakilag kifogásolható a kocsid de az hétszentség, hogy morcos lesz a zsaru, ha nem teszel eleget a felszólitásnak. Én nem próbálnám meg elmagyarázni valami rokonszenves redneck sherifnek, hogy "nem, nem szartam rád haver, csak megfelelő parkolóhelyett kerestem" :)
Modorosblog Kerülethatározó 2011.12.06 06:00:00
Számtalan panasz érkezett vidéki olvasóinktól, hogy nekik nem mondanak sokat a Körút, Pest-Buda-Óbuda, Belváros, csepeli HÉV, Kalef, Kőki és hasonló belsős, összekacsintós elnevezések - ma az ő kedvükben szeretnénk járni egy kicsit, hogy ezentúl ne érezzék magukat teljesen…..
theo 2011.12.07 12:48:23
@Urban Gorilla: Szent István tér az nagyon nem Angyalföld de a Marina part az az ;)
Korábban már megjelent a blogon egy cikk, ami azt ecsetelte, hogy a vallást belekeverni a modern háborúkba nem feltétlenül szerencsés dolog. Akkor ez a téma a COIN kapcsán jött elő, most viszont a hadviselés másik végletébe, a nukleáris fegyverekhez ugrunk. Ha az atombomba és…..
theo 2011.12.05 11:02:07
@NagyH: Tetszik a linked, főleg mivel ezt "legigazságtalanabb, legerkölcstelenebb dolog mindig a vereség" egy WH40K -s könyvben olvastam :)
@Untermensch4: Ha jól tudom eredetiben a 6ik parancsolat a "Ne gyilkolj". És innen már levezethető, hogy a háboruzás nem ütközik a vallási dogmákkal.
Nem lesz különösebb aktualitása a posztnak, csak annyi, hogy Tylerrel minap beszélgettünk, és előkerült valahogy a Bad Day LA. A játék címe rögtön felidézte bennem a harctéri emlékeket 2006-ból, amikor a programot tesztelnem kellett. Írtam akkor egy lesújtó kritikát a…..
theo 2011.11.23 13:07:21
@Kanalasgém: @Valandil: Azt hiszem ez az a kérdés - hogy könyülovas, vagy fényparipa - amire érdemi választ csak az eredeti író tudna adni. Mivel tulajdonnév a számomra elfogadható a jelenlegi elnevezés.
theo 2011.11.24 11:05:29
@veghist: Ok, meggyőztél :)
@sztrelnyikov: Viszont ha nem a tengerészgyalogságról szólt a hír, hanem a SEAl-ről, akkor nem tévedett ;)
theo 2011.11.24 17:33:59
@sztrelnyikov: Erre utaltam vissza: "A múltkor MTI hír volt, miszerint Afganisztánból kivonják az amerikai HADITENGERÉSZEKET. (Elég kevés tenger van ott, ez még érthető is lenne. :D) "
A Fidesz megint felállítja magának. Ezúttal NIBEK, azaz Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ néven imádhatjuk a legújabb phallust, amellyel majd a sötétben bujkáló gaz ellent fogja szodomizálni határozott fellépésű elhárításunk.Sajnos, mivel én egy megalkuvó…..
theo 2011.11.24 13:37:37
@Gloria Mundi: Yo no hablo espanol, de az tuti, hogy Buanos Airesben jobban hangzik ugyan ennek a hivatalnak a neve :)
Van egy sorozat a tévében, Fringe (rejtély) a címe. Arról szól, hogy vannak párhuzamos univerzumok, és az őrült tudós, akinek meghalt a fia, a párhuzamos univerzumbeli másának a fiát átragadja ebbe az univerzumba. Van univerzum-közi maffia, illetve fontos cselekményszál még, hogy…..
theo 2011.11.14 15:11:22
@El Topo (Sgt. Elias): Haver asszonykája nagy mennyiségü lisztet+cukrot spájzolt be. Azt mondta dédinek bejött 44-45ben.
Én egyelőre optimista vagyok, még csak az osztrák bankszámla megnyitásával kacérkodok.
Házitroll kolléga már régóta érlelte a gondolatot, hogy kéne valami high tech katonásdi dologról írni, mígnem a múltkori REVA-poszt kommentjeiben felmerült a Predatorok feltörése. No nem arra a ragadozóra kell gondolni, amit legutóbb Antal Nimród rendezett, hanem arra, amit az…..
theo 2011.11.10 11:06:04
@hallari: Rendszergazdát, vagy user suportot szeretnétek. A kettő baromira nem ugyanaz :)
@Bélabáttya: Ilyen kunkahely nincs. Mindenhova jönnek vendégek, takarító személyzet stb, akik elé nem tesszük ki a jelszavunkat :)
Rendszergazdai mentalitásról sokat elárul egy volt kolégám mottója: "Nem szükséges paranoiásnak lenned ahhoz, hogy rendszergazda légy. Kialakul az magától."
Louie the purple horse Kritika 2011.11.07 20:51:00
Kedves olvasók, én most átmegyek művészettörténészbe. Azt mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy afféle kardigános, könyvespolc előtt interjút adó bácsikának, vagy skinny farmert, puhakalapot és világoskék zsakettet viselő bicajos pesti nyikhajnak képzel el magában, de most…..
Louie the purple horse Mi lenne 2011.09.29 09:44:50
...ha a továbbiakban a kormány nem az államadósság, a hiány, vagy az infláció ellen küzdene, hanem a GDP ellen?..
theo 2011.09.29 13:37:23
Modorosblog Önmerénylet 2011.09.11 14:46:00
Ne! Téged ennyire megvezettek ezek az összeesküvés-elméletesek? Ezt nem mondod komolyan... Youtube-műveltségnek hívjuk mi ezt a haverokkal - és azok tényleg nem hülye gyerekek: fizikusok, kémikusok, matematikusok, szóval ők tényleg tudják, hogy hogy működik a világ…..
theo 2011.09.12 15:04:45
@Stiel: Az Executive Orders-ben pedig egy magányos japcsi nézi a Capitoliumot a Dulles kifutó pályájának.