Regisztráció Blogot indítok
Adatok
otthonberendező

22 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Konzervdobozok, vécépapír gurigák, befőttesüvegek, papírdobozok, egy műanyag evőeszköztartó, vagy egyszerű kis ételes dobozok, ezekből mindből készülhet asztali vagy fiókba helyezhető ceruzatartó. De ha találunk egy tiszta tojástartót, az is nagyszerű tároló lehet! Íme néhány ötlet, hogy miből is…..
Megkésve ugyan, de szeretném útjára bocsátani, egy korábban tett vállalásom utolsó fejezetét. Hónapokkal ezelőtt, a számomra mindig előtérben lévő IKEA kínálatát felhasználva terveztem, és eme hiányzó csoportot, ja, és plusz a saját ötletből álló ráadás csoportot kivéve, sikerült is, hogy közkincsé…..
Nyakunkon az iskolakezdés, és ezzel együtt a gyerekszobák is mindig újragondolódnak. De, ha nem is nagy a változtatás, legalább a fiókokból kikerülnek a tavalyi dolgok, helyet adva az új könyveknek.  Viszont, ott nagyobb a feladat, ahol most kell kialakítani az íróasztalt, mert az ovisunk iskolássá…..
otthonberendező Otthon 2016.08.13 23:24:19
Találtam egy idézetet, ami kiegészíti, és még inkább ön azonossá teszi számomra az otthonberendező hitvallását, úgy hogy, itt a helye a blogban. Ha lesz egyszer honlapom, ott is előkelő helyen fog arra hivatkozni, hogy mennyire nem csak az építésről, és a külsőségekről, a design-okról lenne szabad,…..
otthonberendező Madárkás 2016.08.13 23:04:25
Csodaszép párnákra akadtam! Nem tudtam abbahagyni a nézelődést, de mindig a madarasoknál kötöttem ki. Hihetetlen színvariációkban, kézzel készülnek, és szerintem szinte minden stílusú enteriőrben megtalálnák a helyüket!  Nektek hogy tetszenek?   Ti is tudtok itt nézelődni!..
otthonberendező Tetőtér 2016.05.22 23:16:40
Funkció és helyiség szerinti szelektálás nélkül, íme egy ötlethalmaz, hogy mit is kezdhetünk a ferde fallal!   Az ötletek innen jöttek! :)..
Mert ugye, vannak a kis lakások, és vannak még az azoktól is kisebbek, a kanapén aludni pedig, nem oly nagyon-nagyon jó. Ha szeretnénk a területet, a két funkciót, egymástól elválasztani, és nem különösebben gondoltunk gipszkartonozásba fogni, meg nem is annyira szeretnénk az építést választani,…..
otthonberendező A játszósarok. 2016.02.08 14:27:45
Még mindig ikea, és ha valaki, rajtam kívül, már szeretne mást is látni a blogban, akkor szóljon, mert én már igen! De az ígéret szép szó..., a 88 ötlet az 88, és a blogra fordítható időm pedig, sajnos véges. Viszont valamire rájöttem! Mégpedig arra, hogy a fantáziának ugyan nincs határa, az emberi…..
Az asztalosok tudnak, az adott helyre elképzelt és méretben megfelelő, bútort készíteni. Persze, lehetne részletezni, és az egyszerű megfogalmazás ellenére, tudom, hogy hihetetlen csodás dolgok születhetnek a kezük munkája során, de egy lakberendezőnek ez a legfontosabb. Vannak olyan helyek, akár…..
Még mindig IKEA, az ötödik csoport. Ötletek a mosókonyhába, de ha ilyen nincs, akkor a kamrába, spájzba vagy akár a fürdőbe. Mosás, szárítás, szelektív tárolás! ALGOT SORTERA KALLAX TROFAST TRONES IVAR RÅSKOG GRUNDTAL  És egy kis segítség :) Képek forrása itt…..
Februárban még lehet legálisan, lelkiismeret furdalás nélkül begubózni! Nem csak felnőtteknek!   ..
Még mindig az IKEA, és abból is a negyedik csorort! Ömlesztve, kanapé fölé, mögé!  Ha tárolni is szeretnénk, kitűnő választás lehet: ferde fal alá a BESTÅ nappali rendszer, kiegészítve EKBY JÄRPEN, BJÄRUM polccal; kanapé mögé állítva a KALLAX polc; és szintén a falra, a jól variálható VALJA…..
Hallottam már ugyanezt a találó felszólítást, a lakás legkisebb helyiségére vonatkoztatva is. Arra a helyiségre, ahova legtöbbször egyedül megyünk, és mellékes egy mellékhelyiség, mégis oly sok mindent elárul az emberről. :) De az előszobáknál maradva, ami a következő "10 ötletes csoportom"…..
Egy biztos pont van a lakásban, ahol mindig van mit a helyére tenni, van mit összeszedni, kiselejtezni, átválogatni. Ahol mindig úgy keverednek a dolgok, mint egy turmixgépben. Egy külön kis szigete a lakásnak, és külön kis sziget a gyerekek életében. Azért, hogy ez a sziget minél rendezettebb…..
otthonberendező RÅSKOG 2016.01.20 11:22:31
Pár nappal ezelőtt tettem egy ígéretet, miszerint, hetente 2x10 ötletet hozok az IKEA-ból, életünk különböző területeit köré csoportosítva. Legelőször, most még sem egy területet, hanem egy terméket választottam. Az oka az, hogy válogatás, ötletelés közben éreztem, ez az a termék, amit szinte minden…..
otthonberendező Mondrian 2016.01.18 15:28:48
Az utóbbi időben ritkán jutottam el múzeumba, de hát így van ez az ember lányával, ha kisgyerekei vannak. Viszont a hónap elején volt szerencsém, és nem is akárhol, mint Hollandiában, az oly sok művésznek otthont adó országban, egyet megnézni. Amersfoort szülötte Piet Mondrian (1872-1944), így…..
otthonberendező 88 ötlet 2016.01.17 19:04:17
Vallom, hogy a lakberendezés egyik legjelentősebb sarokpontja a tárolás. Tervezés során legalább olyan hangsúlyt kap, mint a funkciók megtalálása, vagy a megfelelő stílus. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy a legjelentősebb, mert ha ez nincs megtervezve, de tényleg az utolsó pontig kitalálva,…..
otthonberendező like a tusfürdő 2015.12.13 17:51:42
Az otthonberendező név ötlete korábban megszületett, mint hogy azon elgondolkoztam volna, mi fog kerülni a névjegykártyám idegennyelvű oldalára, vagy hogy, hogyan mutatkozom be, magyarul nem beszélő, leendő ügyfeleimnek. Utólag nem könnyű. Ezzel kapcsolatban, egyik kedvenc…..
otthonberendező KonMarie és Én 2015.11.20 14:42:47
Japán Magyarországtól, mint Makó Jeruzsálemtől? A fogyasztói szokások, lakberendezési hagyományok, és az életforma is oly távoli a két ország viszonylatában? Azt gondolom, igen. Mégis felkeltette az érdeklődésemet Marie Kondonak a saját rendrakási módszerét bemutató könyve, mely lassan több mint egy…..
A lakberendező ismerkedik, beszélget, elképzeléseket, vágyakat hallgat, belelát a fejekbe, majd elvonul és kitalál, alkot. Megtervezi, hogy az átalakítandó, megvalósítandó terekkel kapcsolatban, hogyan is ölthetne ez formát. A vázlatokkal felszerelkezve, megint sokat beszélget,…..
otthonberendező Mitől más? 2015.10.17 21:41:01
A különbség a megközelítésben van. Szeretem ha nem csak egy lak, amit berendezek, és sokszor vendégnek érzi magát benne a lakója, hanem nagybetűs OTTHON születik, közös munkával. És nem különben, jól is hangzik: otthonberendező. Persze nálam is van ismerkedés,…..
otthonberendező Otthonberendező 2015.10.17 17:21:15
  Szabó Kriszta lakberendező vagyok, otthonokat rendezek be. Szeretek segíteni azok otthonosabbá tételében, mely egyrészt az egyéni funkcionális elképzelések, igények megvalósítását, de ugyan ilyen hangsúllyal a szeretett élettér kialakítását is jelenti. Számomra nem a…..