Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bridgeman

47 bejegyzést írt és 181 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
2006-ban sokan szavaztak bizalmat Gyurcsány Ferencnek, még a Balatonőszödön elmondott beszéde után is. A beismert hazugságokról szóló beszéd mérhetetlenül pofátlan volt. És nem csak a hazugságok beismerése miatt. Képzeljünk el kétféle helyzetet: Az egyik, hogy Gyurcsány Ferenc ez után őszinte…..
bridgeman 2017.05.08 16:11:21
@nick papagiorgo: szegénység, gyerekszegénység, egészségügy, oktatás, visszamenőleges hatályú törvénykezés, nyugdíjvagyon, rövidebb munkanélküli segély.

Gzadaságilag nem ver senki senkit utcahosszal. Az EU kistafírozza az országot, ezért nem nagyon látványos a leszakadás. Az MSZP pedig beszopta a gazdasági világválságot - ezért tűnik az egyik rosszabbnak a másiknál.
A ledolgozott órák száma és a termelékenység között világos negatív összefüggés figyelhető meg, így lehet, hogy a gazdag németek keveset dolgoznak, míg a csődös görögök sokat. A görögök lusták, és keveset dolgoznak, a németek pedig szorgosak, és rengeteget dolgoznak.…..
Tisztelt Munkahelyi Terror!   Szeretnék segítséget kérni.2011 novemberétől 2012 március 30ig egy szállítmányozó cégnél dolgoztam./5hónapig/,melynek ügyvezetője hivatalosan az édesapám jó barátja,de nem hivatalosan az apám irányítja a céget,mivel apámnak nem lehet már…..
bridgeman 2012.04.13 14:54:32
@lima31:
- egészségügy
- oktatás
- közutak
- rendőrség
- tűzoltóság
- nyugdíjak, segélyek

Igen, ezek olyanok, amilyenek. Egyszerre van jelen bennük a pazarlás és a pénztelenség. Mégis, tipikusan ezek az állami szolgáltatások.
M2 élő adás, mi így nézzük   Mi történt? Schmitt lemondott, de harcol az igazáért,megismétli sajátos értelmezését az eseményekről. A jobboldalon megdicsőül, a baloldal tolja a Fideszre ezerrel a Schmitt ügyet. De ki jön utána? Mesterházy Sólyomra tesz javaslatot, aki ellen…..
A cottbusi tornász Világkupán egy nagymama mindenkit megszégyenítve felpattant a szerekre. VIDEÓ!Ezekhez a képekhez és videókhoz nem tudok mit hozzáfűzni, bocs... :) Csak annyit, hogy a mamit Johanna Quaas-nak…..
Elnézést, egy kis tévedés történt. Orbán nem Chavez, hanem Thatcher, Magyarországon mégsem a fasizmus, hanem a neoliberalizmus tombol. Legalábbis a francia állami rádió veterán sztárriportere, Daniel Mermet szerint, aki nyolcrészes riportsorozatot készített Magyarországról.…..
Nem kifejezetten smink téma, de az utóbbi időszakot eléggé meghatározta a számomra, úgyhogy muszáj írnom róla... Mostanában volt egy kis jövés-menés az egységemben, így több alkalommal is kerestünk új embert. A pozíciókat általában szűkebb körben hirdettük meg, azaz nem…..
bridgeman 2012.03.04 11:57:23
@múvemáccsó:
Egy ideje már dolgozom. És a téma szempontjából (hogy kulturális kérdés-e visszajelezni a jelentkezőknek) teljesen irreleváns, de valamilyen szinten válogathatok is.

Szóval, ha egy cégről elterjed, hogy droidgyár/szarrágó/inkorrekt, akkor nehezebb lesz embert felvenniük. Mert akkor az megy oda, aki tényleg nem válogathat. Vagy csak nagyon sok pénzért hajlandóak odamenni az emberek. Éppen ezért a cégnek hosszú távon érdeke, hogy emberileg megbecsülje az aktuális és a potenciális dolgozóit. Érdeke, mert így olcsóbb és/vagy jobb dolgozókat tud felvenni.

Más kérdés, hogy a cégek felismerik-e ezt az érdeküket. Ahogy azt jeleztem, ez kulturális kérdés. Magyarországon jellemzően nem ismerik fel; Hollandiában meg jellemzően felismerik.
  Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!   Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a…..
bridgeman 2011.12.22 18:35:25
@Bambano: De, bőven van kereslet informatikusra. Egy nagyobb, outsourcinggal foglalkozó multinál dolgozom fejlesztőként; és bőven, hogy növekedni akarnak. Sőt, van olyan kollegám is, aki harmincas éveiben asztalosból képezte át magát Java fejlesztővé.

A fejlesztő (az informatikus egyik alfaja) amúgy pont jó példa - mert mindenki autodidakta módon tanulja meg. Igen, vannak informatikus képzések, de csak attól még nem lett fejlesztő senki. Gondolom, vannak más, hasonló szakmák is, csak meg kell keresni őket.

Szóval messze nem reménytelen a dolog - csak irtózatosan nehéz munka és esetleg család mellett új dolgot tanulni. De megéri.
bridgeman 2011.12.22 22:44:55
@Bambano:
Tetszik-e vagy sem, amiből a fejlesztők többsége megél, azt autodidakta módon tanulja. Amit csak egyetemen lehet megtanulni, pl. programhelyesség-bizonyítás, arra a legtöbb fejlesztőnek semmi szüksége nincs. Mondok mást: komoly algoritmuselméleti tudás nélkül is el lehet lébecolni - csak akkor ki kell egyezni a kissebb fizetéssel.

A fejlesztői papírodhoz gratulálok. Papírom van nekem is, amit magyarország legjobb mérnöki egyetemén szereztem. Mégis, amiből élek, amit fejlesztőként, a napi munkám során csinálok, azt magamtól tanultam meg. Valamennyi alapot adott hozzá az egyedtem, de nem sokat. Pont ezért csak ajánlani tudom mindenkinek, akinek van érzéke a matekhoz - fizikához, hogy vágjon bele, és tanulja meg.

Még egy gondolat a "mindenkiről" - szigorúan logikailag igazad van: vannak olyanok, akik nem autodidakta módon lesznek fejlesztők. De, ahogy az autós példádban kifejted, ha nem tartják naprakészen a tudásukat, akkor hamar munka nélkül találják magukat. És ez a naprakészen-tartás, ez bizony autodidakta módon szokott menni.
bridgeman 2011.12.22 22:47:23
@ne most: Hasonló, de nem pont ugyanaz. És?
A Viasat3 Négy esküvő című realityje ebben az évadban alaposan belehúzott, fétis- és szvingeresküvő is szerepelt már a kínálatban, illetve a kispályás celebnek is tekinthető Czutor Zoltán is bevállalta a műsort, szóval a hagyományos lagziknál jóval messzebb mutat a reality…..
bridgeman 2011.11.15 15:02:57
@Kökény6: Konkrétum? Pl engedélyezik a melegházasságot (de cserébe szombaton zárva vannak a plázák)?

Vagy a szekularitás helyett a viselkedési normákról beszélsz?
bridgeman 2011.11.15 15:18:51
@Kökény6: Humm, ez tényleg egy speciális helyzet.
bridgeman 2011.11.15 15:45:17
@csoko20:
Attól függ. A drúzok például bevonulnak.
A közigazgatás kapcsán nézd meg ezt a cikket: hvg.hu/vilag/20091230_kezigranat_tamadas_arab_izraeli_varos A lényeg az, hogy a polgármester arab.

Amúgymeg, hamut szórok a fejemre, már megint etettem a trollokat. Most, ezen a topikon, abbahagyom.
Most már könyörtelen vagyok. Amikor az első őszi levelek lepotyognak, a gazdaboltban már az egérméreg után tekergetem a nyakam.Még régen történt, amikor egy reggel a konyhában, a kenyereskosár szélén egy meglepődött egér nézett szembe velem. Azóta tudom, ahogy hidegebbre fordul…..
Súlyos szabadvesztéses büntetést javasol a kerékpárlopások elkövetői számára a Jobbik. A párt szerint a hatósági keménykedés javíthat a lopások felderítési arányán is, de hogy mi lesz a börtönökkel azt nem kalkulálták be a javaslatba. A Jobbik szerint két évig terjedő…..
bridgeman 2011.10.28 16:15:21
@Gera: Egyetértek: nem szigorítani kell, csak el kell kapni a tolvajokat.
Hali Tibi! Imádom a blogodat, gondoltam színesítem egy kicsit a palettát. Remélem megfelel a színvonala. Bocs, ha kissé hosszú lett. /ez a felvezetés gondolom, direkt volt - Tibi/ Üdv: purga   Modoros punk Lehet akár általános iskolás (kétszer bukott), középiskolás, vagy…..
Bámulom a zokniját, pontosabban a zoknis lábát, és azon mélázom, mi a frászt keres itt ez a csákó.Régi história. Nem is nevezném szakításnak, inkább hirtelen hátraarcnak. Akkor már 3 éve elvált státuszú voltam, kivérzett szíven helyén gigantikus kráterrel. Friss munkaerő…..
bridgeman 2011.09.20 18:58:22
@Frigyesur: Érem én, mit mondasz, de mintha visszafele ez nem menne.

Tudod, otthon az asszonnyal én is úgy csinálom, hogy ha nincs hozzá kedve, akkor meggondolhatja magát. De ha beleképzelem magam egy egyedülálló kan helyzetébe, akkor hajnali 2 körül, részegen nemigazán érdekelne a nő hirtelen fejfájása, hamár egyszer felhívott magához. Ezt érdemes minden nőnek jól megjegyeznie: csak akkor hívja fel a srácot, ha tényleg dugni akar, különben elég kellemetlen szituációba kerülhet.
bridgeman 2011.09.21 11:15:02
@Frigyesur: Tökjó, alakul a dolog.

Hadd pontosítsak pár dolgot:
- De, a nőnknél is van fizikai akadálya, mert egy szűk és száraz lukba nem lehet bedugni
- Ha a nőt hülyepicsázzuk, ha meggondolta magát, attól még van neki szabad döntése. Eldöntheti, hogy szexel, vagy hülye picsának fogják hívni. Szerintem egy felnőtt nő elvisel ennyi kellemetlenséget.
bridgeman 2011.09.25 16:30:29
@Frigyesur: Huh, kicsit lassan reagálok most. Gondolkodtam a dolgon. Arra jutottam, hogy igen, remek lenne, ha nem fapináznánk a nőket, csak mert meggondolták magukat az előjáték közben. De legalább ugyanennyire remek lenne, ha a nő mondjuk közepesen hitelesen azt mondaná, hogy "Sajnálom, most nem megy." Esetleg hozzátenne olyanokat, hogy "Alhatsz a kanapén", vagy "Hívok neked taxit", vagy bármi hasonlót.

De ha ezek helyett azt mondja, hogy ő úrinő, az eléggé bicskanyitogtató. Ilyet csak egy fapina mond.
Kétségbeesetten próbálkozik a kormány létrehozni valamiféle tiszteletteljes aurát az alkotmány (bocsánat, alaptörvény) körül, de csak önmaga paródiájába fullad az egész. Hol a határ nemzeti giccs és felesleges patetizmus, valamint a méltó ünneplés és a kijáró tisztelet…..
bridgeman 2011.09.07 11:08:40
@kiskályha:
Necces az árpádsáv, mert ezt használták szálasiék is. Tudom, történelmi zászló, meg minden, de annak elég necces. A magyar összetartozásra teljesen jó a piros-fehér-zöld, 1848 óta. Minek másik?
 Akárhonnan nézem: Kertész Ákos belefingott a nulláslisztbe. Maga a nyílt levél valójában nem érdekes. Mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításhoz, Kertész Ákosnak is. Az írásból kiderül, hogy a szerzőnek nem a rasszizmussal van baja, hanem az…..
bridgeman 2011.09.05 22:36:38
@Johann Landa: De, minden magyar állampolgárnak van joga így beszélni a magyarságról. Sőt, nagyon fontos, hogy időnként így beszéljünk saját magunkról, mert így:
- tanulunk egy kis iróniát
- rájöhetünk, hogy miben vagyunk gyengék, azazhogy miben tudnánk fejlődni. Mert ha azt hisszük, hogy tökéletesek vagyunk úgy, ahogy most vagyunk, sőt, eddig is azok voltunk, akkor amíg a világ világ, hugyosjózsik maradunk. Ugye ezt te se szeretnéd?
  Mindenki olyan lazán beszélt a Balaton-átúszásról, mintha valami sétagalopp lenne. Ezért én is beneveztem szombaton az unokatesómmal és a 13 éves lányával. Pár perccel később már ott álltunk a lépcső előtt és nem volt más választás, mint nekiindulni a déli part…..
Egészen furcsa jóslatot olvashtunk a nem is távoli jövőről az Inteltől. A cég alelnöke, Rama Skukla szerint ugyanis tíz éven belül el fog tűnni a laptop és a netbook - eddig ugye ismerős, de most kapaszkodjunk, a tablet is. És mi lesz helyette, tesszük fel a helyénvaló kérdést.…..
bridgeman 2011.07.13 18:04:55
@HalivudEstevez: Az indiaiakra is igaz, hogy tudnak okosak, gyorsak és olcsók lenni, de te ezek közül legfeljebb kettőt választhatsz. Másrészt viszont, ha random választasz egy indiai programozót, az valószínűleg inkább olcsó lesz, mint jó és gyors.
Katasztrófák, balesetek, véletlenek végtelen sorozat vezetett e poszt megszületéséhez, ma mégis megíródik. Ha időrendben szeretnék haladni ezek felszámolásával, első és legfontosabb hibaként Lázár János politikai pályára állását kell megneveznem, majd háromszori…..
bridgeman 2011.07.04 16:33:53
@Alamio: Jaj, ha minden hívő olyan okos lenne, mint Einstein vagy Newton, az nagyon jó lenne. De sajnos nem így van, ők inkább a kivételek. A trend az, hogy a magas intelligencia ritkán jár együtt a vallásos meggyőződéssel.

Abban igazad van, hogy az ateizmus szintén hit, abban, hogy nincsen isten. A helyes fogalom az agnoszticizmus, azazhogy nincsen bizonyíték isten létére, ezért hülyeség hinni benne.
Rájöttem! Magyar Nemzeti Bank 2011.07.04 09:00:00
A Magyar Nemzeti Bank egyetlen, az egyszerű ember számára is hasznos tevékenysége, hogy negyedévente meghatározza az alapkamatot. Bár nem kell túl sok ész egy fél százalékos változtatáshoz, mégis mindig úgy állítják be, mintha ennek valami hatalmas jelentősége volna.Ez azonban…..
bridgeman 2011.07.04 14:26:55
@na cső skacok én leléptem!: olvass vissza, sima irónia, vonnegut-féle megmondásba csomagolva :)
A CNBC készített egy nagyobb összeállítást Steve Jobs-ról, az Apple, meg még ki tudja, mi minden vezéréről. Próbáljunk eltekinteni attól, hogy a cikk a vége felé mintha összegezni, egyszersmind lezárná Jobs életét, és tekintsünk inkább úgy a képekre, mint egy gyors…..
A Népszavát és a stop.hu-t cenzúrázzák, a Népszabadságot megelőzte egy megyei lap, a Fühü és talán a galamus.hu is megszűnik. A baloldali sajtót nem a jobboldal győzte le, saját közönsége fordult el tőle. (Fotó: Wiki) A magyar baloldali sajtó hanyatlása egy újabb…..
A nándorfehérvári diadal tiszteletére július 22-e emléknappá nyilvánítása érthető ötlet, mert bár az erőltetetten múltbanézős vonalat erősíti, legalább van realitása.A KDNP-s Michl Józseffel viszont nagyon elrepült a kismadár, mikor teleírta a fejléces papírt...
bridgeman 2011.05.03 23:14:13
@eszkep: A helyzet az, hogy itt, Magyarországon napi 24 órában magyarok vagyunk: ezen a nyelven beszélünk, tévézünk, rádiózunk, ezen a nyelven vesszük a kenyeret, magyar vidék vesz minket körbe. Szóval nem kell ezt túllihegni, sőt, az, hogy valaki magyar, az itt Hegyeshalomtól Záhonyig kb semmi információt nem hordoz. Itt magyarnak lenni természetes, mint a levegő.

Viszont ha valaki _nagyon_ magyar: minden második mondata a magyarság megőrzéséről, küldetéséről/védőszentjéről szól, azzal valami baj van. Mondjuk hogy magyar identitásában bizonytalan. Vagy van egy alternatív magyarságdefiníciója, na az is baj. Itt például - ahogy mondták másik is - a katolikusoknak Mária Magyarország védőszentje, de a magyarok más vallású/ateista/agnosztikus többsége magasról szarik rá.
bridgeman 2011.05.03 23:52:50
@lyken: Peszach, mert Eszter könyve apokrif
bridgeman 2011.05.03 23:58:10
@bridgeman: khm, Purim, lesz az...