Regisztráció Blogot indítok
Adatok
DUÁ

231 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tudja Ön, ki az a Paul McCartney? Nyilván igen, de lehet, hogy igazából mégsem... Barry Miles könyvéből azonban mindenki megtudhatja. Paul McCartney a világ minden bizonnyal legismertebb élő zenésze, akire alaposan rájárt a rúd az utóbbi években, a nemzetközi sajtóban is…..
Decemberben került a boltokba a Pokolgép 1992-es albumának, a Vedd el, ami járnak újrakiadása. Ennek kapcsán beszélgettünk Kukovecz Gábor gitáros-zenekarvezetővel.Miért pont most jött el az idő a Vedd el, ami jár újrakiadására? Már régóta terveztük a dolgot, hiszen az album…..
Nemrég került a boltokba Varga Miklós két CD-n soha meg nem jelent lemeze, az Európa és a Játék, szenvedély... című album. Az énekessel ugyanakkor nemcsak ezekről, hanem egész pályafutásáról beszélgettünk. Hogy emlékszel vissza a most kiadott két album megjelenésének…..
Január 22-én, egy nagyszabású fesztivál keretében a Petőfi Csarnokban lép fel Török Ádám. Vele beszélgettünk.Hagyományosan januárban kerül megrendezésre a szokásos nagy bulitok. Miben lesz más az idei, mint az eddigiek? Ez már a kilencedik buli, amit így a születésnapom…..
…, de a Halálkeringő című új magyar thrillerben körülbelül ez az egyetlen tényleg rossz érzéseket keltő momentum, a többin a néző legszívesebben inkább röhögne vagy sírna. Pedig ez a film akár jó is lehetett volna. Közhelyszámba megy, hogy a hazai filmgyártás…..
…, állítja magáról Freddie Mercury abban a most megjelent könyvben, mely minden idők egyik legnagyobb rockénekesének interjúiból válogat, és ezáltal tényleg olyan, mint egy vallomás. Van, amit szinte mindenki tud Freddie Mercuryról, és van, amit senki. A Queen feledhetetlen…..
Sokadszorra járt Budapesten a Depeche Mode, és sokadszorra győztek meg mindenkit arról, hogy legközelebb is nézze meg őket. Két óra állva tombolás még a lelátókon is.A Nitzer Ebbnél tökéletesebb nyitószámot aligha lehetett volna találni ide: az EBM egyik úttörője hozta a…..
Minden híreszteléssel ellentétben Robert Downey Jr. és Jude Law Holmes-Watson párosa nem homoerotikusabb, mint az eredeti figurák, és a duó el is viszi a hátán Guy Ritchie új filmjét. Egy új Sherlock Holmes (Robert Downey Jr.) Több mint egy évtizedbe került, míg az első tervektől…..
Habár Stephen King a horror nagymestereként vált ismertté, időről időre előrukkol valami egészen mással is. Az 1973-ban íródott, de csak nemrég kiadott Blaze is ilyen. Mindenki tudja, hogy Stephen King annak idején Richard Bachmanként is több regényt publikált, melyek között…..
Sokan sokfelé elemezték a Guns N’ Roses titkát, Marc Canter azonban a kezdetektől fogva ott volt velük, így könyve, a Reckless Road közel is visz a megoldáshoz. A rockzene lassan fél évszázados történelme során számos klasszikusnak, fontosnak, korszakalkotónak nevezhető lemez…..
Varga Miklós Európájára alighanem ember nincs, aki ne emlékezne, CD-n azonban most jelent meg először. Amerikai rádiórock a panelházak árnyékában - sajátos kordokumentum a '80-as évek közepéről. Valahol hihetetlen, de mégis igaz, hogy Varga Miklós első két szólóalbuma soha…..
Dan Brown új regénye, Az elveszett jelkép semmi újat nem hoz a bevált recepten kívül, a kulisszákat most éppen szabadkőműves díszletek képezik. A sikerszerző ugyanakkor továbbra is pergő sztorit szállít, amit persze nem kell túl komolyan venni. Kevés Dan Brownéhoz hasonló…..
Elgondolkodott valaha azon, miközben remekül szórakozott Dr. House benyögésein, hogy a világ kedvenc diagnosztazsenije valójában nagyon komoly filozófus, de ezt még ő sem feltétlenül tudja? Nem? Nos, akkor itt az ideje, mások ugyanis megtették ezt, az eredményt pedig kötetbe is…..
Karácsony van, az összes tévécsatorna unalomig ismert filmek egész hadát adja, és a nagy dömpingben már nem is feltétlenül emlékszünk, mit érdemes megnézni és mit nem. Megpróbálunk támpontot adni a választáshoz...KONTRA Reszkessetek, betörők! (Home Alone, 1990) Rendezte:…..
Két rég kifogyott és egy CD-n soha meg nem jelent kiadvány került a boltokba a magyar újrakiadások sorozatában. Nem kopnak és nem korrodálnak.Pokolgép - Koncertlemez (1990 / 2009) Omen - Jelek (1994 / 2009) Omen - Koncert (1994 / 2009) újrakiadások, Alexandra Records Örömteli, hogy a…..
Egy friss Kalapács album és három ismét megjelentetett archív kiadvány - két Omen és egy Pokolgép - adta az apropót ahhoz, hogy leüljünk beszélgetni Kalapács Józseffel, az egyik leglegendásabb magyar rockfrontemberrel.A hazai zenekarokban hagyományosan elég nagy a fluktuáció, a…..
Az egyházak szerepe a romák társadalmi befogadásában címmel rendeztek konferenciát Brüsszelben, az Európai Parlamentben, melynek szervezője és házigazdája Járóka Lívia európai parlamenti képviselő, a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság alelnöke volt. Az eseményen a…..
A Mötley Crüe korszakos zenekar, így nagyon jó, hogy végre nálunk is megjelent a karriertörténetüket elmesélő The Dirt könyv. Arra azonban vigyázzunk, hogy lehetőleg se anyánk, se gyerekünk kezébe ne kerüljön... Minimum háromszoros hurrát érdemel, hogy végre magyarul is…..
Íme a budapesti Turbo zenekar friss, ropogós klipje, a Heavyweight Promises, amit Tanka Balázs énekes mutat be. Mit kell tudni az új videoklipetekről? A Heavyweight Promisesre készítettünk egy videót, de ez nem amolyan „hivatalos” klip: összevágtunk néhány…..
Végre Budapestre is eljutott a '90-es évek egyik legfontosabb amerikai rockzenekara, az Alice In Chains. Mike Inez basszusgitárossal beszélgettünk.Először is szeretnék gratulálni az új lemezhez, sosem gondoltam volna, hogy ennyire erős lesz! Ó, köszönöm, nagyon örülök, hogy…..
Pesti álom címmel jelent meg Kálloy Molnár Péter új nagylemeze. A színész-zenész-költővel erről az albumról beszélgettünk.„Ez egy olyan lemez, ami tizenkét különböző történetet mesél el. Nem átfogó konceptlemez, de úgy gondolom, a Pesti álom cím jól jellemzi a…..
Még Layne Staley nélkül is közel tökéletes koncertet adott a Petőfi Csarnokban a Seattle-mozgalom egyik vezérhajója, az Alice In Chains.Ha lehet hinni a híreknek, 2006 nyarán alig több mint 50 jegy fogyott el a Petőfi Csarnokba meghirdetett Alice In Chains koncertre, ami aztán ennek…..
Az MR2 stúdiójában adott nemrég akusztikus koncertet a bekategorizálhatatlan zenét játszó Yava. Dus Polett énekesnővel beszélgettünk. Meglepett-e titeket az MR2 unplugged felkérése? Játszottatok-e már így korábban, vagy ez az első alkalom? Örültünk a felkérésnek. Régóta…..
Megjelent a Bon Jovi új lemeze, a The Circle, ami borítékolható siker lesz a világ minden táján. De miért biztos, hogy bármi működik, amit ez a fogpasztavigyorú New Jersey-i figura kiad a kezei közül? Íme a legfontosabb dolgok, amit tudni kell róla és zenekaráról. Jack Ponti és…..
Magyarországon szinte páratlan igényességű koncertkiadvánnyal búcsúzik a közönségtől a hazai dark rock/new wave vonal alapzenekara, az F.O. System. F.O. System (b-j): Földi Tamás gitáros / billentyűs, Mátyás Attila énekes / gitáros, Zana Zoltán dobos, Jerabek…..