Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Horváth Imre leponex

0 bejegyzést írt és 110 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 A kormányzati kommunikációt irányítók taktikát változtattak. A múlt héten még igyekeztek elhallgatni (bagatellizálni) az ellenzéki megmozdulásokat, a tüntetéshullám azonban átcsapott a fejük fölött. Arra kényszerítette őket, hogy másféle értelmezési keretbe helyezzék (túldimenzionálják) a…..
Horváth Imre leponex 2018.12.23 15:09:58
@Zöldi László:
Üdvözlöm Zöldi Úr, emilen már egyszer bemutatkoztam, ha gondolja megerősíthetem minden komment előtt.
Ön a csomón is kákát talál, mintha az Ön által művelt tudományos médiapolitikának semmi köze sincs a politikához. Természetesen van, a médiának ne lenne szoros kapcsolata a politikával?
Ha csak a legutóbbi posztját nézzük, vajh mitől lenne az médiapolitikai kutatómunka?

"Az áldott Orbán-korszak pedig visszahozza a hatnapos munkahetet, megtisztel bennünket négyszáz órányi túlmunkával, ráadásul a cégekre, intézményekre bízza, vajon három éven belül kifizetik-e a túlórákat, vagy akkor küldik szabadságra a dolgozókat, amikor épp nincs szezonmunka? "

Miért kellene úgy csinálnia, mintha a köznyilvánosságnak szóló blogjának ne lenne köze a médiapolitikán túl a közpolitikával is? Miért lenne ez az Ön számára kínos?
Épphogy dícséretes, ha olyan elkötelezett baloldali értékrendű blogot vezet anélkül, a szokásos frázispuffogtatások nélkül?

PS: Hol firtattam, mi a véleménye Önnek a politikáról?
Csak mert nemrég hiányoltam minimális egyet nem értésének kifejezését a Gulyás úr méltatlankodását kiváltó néhány, a tüntiken elhangzott gyalázkodó rigmusoktól?
Vagy azok amúgy médiaszakmai szempontból rendben levők voltak, ellenben Gulyás úrnál "az összetett mondat egyeztetési nehézségek miatt döcög" ?
Horváth Imre leponex 2018.12.23 15:35:43
@Zöldi László: Eddig is volt. A Sajtó és Média sajátságosan dialektikus viszonyáról és az ő egységéről én már nem tudom követni :)
Médiateológusnak kellene ahhoz lennem ...
"A naplóíró háta mögött áll, és vállán áthajol az olvasó” - írta Márai Sándor. Túl vagyok a hatezredik bejegyzésen, nem lep meg az olvasó folyamatos jelenléte. Az sem, hogy megkopogtatja a vállam, és belekotyog a szövegbe. Az egyik álneves kommentelő például piócát játszik. Hónapok óta firtatja,…..
Horváth Imre leponex 2018.12.23 15:31:43
@Zöldi László: Zöldi Úr,
én nem szeretnék a piócája lenni, Ön is valóban komolyan gondolja, hogy az eddigi 250 kötelezően elrendelhető túlórán felüli írásbeli beleegyezésen alapuló további maximálisan 150 kérhető túlóra nyomorba, rabszolgasorsba dönt bárkit is?
Nosza, hozzanak létre a médiában egy fórumot, ahol a valóságban ténylegesen előforduló eseteket az érintettek bejelenthetnék!
Azokból már lehetne releváns következtetéseket is levonni.
Mert addig csak a politikai pankráció megy. A médiában. Is.

PS: Ha igaz, hogy sokaknak két-három 'mellékállásra' is szüksége van megélhetéshez, akkor O.-nak még igaza is van abban, hogy az ő számukra még előnyös is lehet ha nem másik munkahelyen kell azokon az önként vállalt túlórákon dolgoznia.
Ami természetesen nem változtat azon, hogy a méltánytalanul alacsonyak a bérek. Jó, már akinek.
Mindig meglesz (ahogy most is megvan) a szabadságunk arra, hogy jó országot csináljunk. Nem lesz itt nagyobb diktatúra annál, amit el AKARUNK viselni, és bár Európában tényleg megszűnt a nyugati liberális berendezkedés megkérdőjelezhetetlensége, ez nem azt jelenti, hogy ne tudnánk…..
Horváth Imre leponex 2015.12.10 22:31:18
@egyetmondok: 'nem az ellenzékévé,hanem az ellenségévé.'

igazad van, valóban észrevétlen sokszor az átmenet, te azért már inkább az ellensége vagy az 'orbáni rendszernek' semmint demokratikus ellenzéke ...
de ez legyen a te bajod
Horváth Imre leponex 2015.12.10 22:42:44
@egyetmondok: hadd ne haladjak már ezen az úton tovább veled:)

tán megértesz, egy kis frissítéssel megtámogatva:

egyetmondok 2015.12.10. 17:07:40
@Horváth Imre leponex:
'ezt majd lesz alkalmad átgondolni a bíróságon.

Horváth Imre leponex 2015.12.10. 17:09:17
@egyetmondok:

'Tegyetek belátásotok szerint.
'Az eredmény minősít!' - mondta meg jó előre a Pártelnököd.
Hajrá!

egyetmondok 2015.12.10. 17:10:02
@Horváth Imre leponex:
Készülünk,bizony.

Horváth Imre leponex 2015.12.10. 17:16:41
@egyetmondok: :)
már megint a diktatúra bíróságára szaladgálnál?

egyetmondok 2015.12.10. 17:20:54
@Horváth Imre leponex:
Nem már megint Leponex. Nem emlékszem, hogy többször bíróhoz fordultam volna ellened.'

***
még egy hete sem volt:

egyetmondok 2015.12.04. 21:25:43
@Gerő Zoli a te barátod is lehetne:
Hogy mi lesz kb.fél év múlva leponex ?
Hát...,keress ügyvédet,aztán meglátod.

Gerő Zoli a te barátod is lehetne 2015.12.04. 21:46:04
előbb konzultálj egy magyartanárral, még ha olyan etnicista lenne is ez, nem kell megtudni a Főnöknek :))

egyetmondok 2015.12.04. 21:52:20
@Gerő Zoli a te barátod is lehetne:
A főnök már tudja. Keress ügyvédet.

egyetmondok 2015.12.04. 22:02:09
@Gerő Zoli a te barátod is lehetne:

Nagy buli lesz leponex. Ott elő kell majd kotornod a személyit,lakcímkártyát. A sajtóról tudok gondoskodni.
Minden hozzám írott kommentedet elmentettem,amióta ez a blog csak létezik. Elemeztem,szóról szóra.

Mit szólsz ?

Írd már le újra,hogy náci vagyok,kérlek,léágysziiii..
Vagy,hogy elmebeteg, az is jól jön, légysziiiiii

Gerő Zoli a te barátod is lehetne 2015.12.05. 01:45:15
@egyetmondok: 'Mit szólsz ? '
:)))
szóhoz sem jutok.

a Főnöknek elküldtem nevem, címem, tán még a telefonszámomat is, segíteni fog

bár ölég mulatságos, hogy egy echte nem liberális jogállamhívő ( az meg miféle szerzet lehet, hiszen szerinted a jogállam==liberális demokrácia, te meg nem vagy liberális) a Diktátor aljas kirekesztő NERjének bíróságával fenyegeti meg nyilvánosan egy oppurtunista hívét:)
jó, emléxem, megígérted, nem lesz kegyelem a magamfajtáknak, na de ilyen hamar?? vagy lemaradtam a választásokról??? :)

golyóra mostanság mennyit kell leperkálni felétek? nehogy má államkőccségen hadakozzá te is az orbáni lázítás ellen ...

oké, meghívjuk tanúnak neotenyt meg explanatust, rendben ?
az Erő legyen veled :)

Gerő Zoli a te barátod is lehetne 2015.12.05. 01:49:32
@egyetmondok: 'mert Istennek hála,nem ismerlek'
azért ez fájt egy kicsit, jó kirekesztő sorstársam a NERben, kegyetlen vagy, na.
zdrasztvujtye

***
Nu, sto étá?
Horváth Imre leponex 2015.12.11 00:00:15
@egyetmondok: hát még nektek mennyi :)))
A habonyizmus, amely semmi más, mint az orbánizmus tovább bunkósított, plasztikarcokkal szintetizált ága, névadó atyja megérdemelt ibiziai pihegése közepette -- ott van a földi pokol egyik bugyrában, ahova való -- is zavartalanul tombol Budapesten. Finkelstein ordas politikai…..
Horváth Imre leponex 2015.12.09 21:05:58
@Khonsu:
Ja.
Metodus kérdése.

Viszont ha a villámok számosságához viszonyítod a halálos áldozatokat, és ugyanezt megteszed a terrorista merényletek száma és az általuk okozott halottak számával, talán alábbhagy optimizmusod.

Persze ha az örök Progresszióra veted szemeidet, akkor MM-al együtt szerveztek egy monumentális tiltakozást a villámok ellen:)
A Költségvetési Felelősségi Intézet már készíti a profi elemzéseit.
Ja és a földrengésekről se feledkezzetek meg.
Horváth Imre leponex 2015.12.10 00:36:59
@Khonsu: 'A terrorizmust meg lehetne fékezni, '

Terrorizmus nincs is, ostoba tudatlan elmaradott mucsai nempolgár, aki ettől fél.
Egy demokrata - különösen ha liberális is - nem fél.

A semmi felelősséggel sem bíró noname tanács eztet állapította meg MM konferanszié közleménye szerint, szóval ehhez tarcsad magadat.
Nincs és kész.

A dihidrogén-monooxid, az igen, az okozza a legtöbb halálos áldozatot!
Tudományos felmérés bizonyítja, hogy halála előtt a legtöbb ember fogyasztott ebből a dihidrogén-monooxid illiberális méregből, ezért haltak meg.
A Patás ezért rabolta el a vízműveket is magának, hogy a maradék bajnais demokrata veteményeskertet eltegye láb alól.

'Valóság nincs, te nem létezel
az élet csak álom, ne ébredj fel...'
Szerencsére, ha megkésve is, de a magyar futball világraszóló eredményt produkált: megverTÜK a norvégokat, közelebb jutva az EB-n való részvételhez, ami nem tudom, hány évtizede nem történt meg -- mármint, hogy kijutotTUNK volna az EB-re. Mármost természetesen a futball nemcsak…..
Horváth Imre leponex 2015.11.13 09:19:19
Kedves Péter!
Meghökkentően sok szamárságot képes összerakni egymás mellé, mintha így lehetne értelme.
Felteszem, ön nem szeret focizni - értelmiségieknél ez elég gyakori, ezért nem ért ebből (sem) semmit.
Tán ezért óbégatnak a tervezett iskolai bevezetése miatt is, a botlábúak nehezen viselik a tehetségtelenségüket;-)

' Sok oka van annak, hogy a tömegsportok itt támogatást kapnak, de a legfontosabb a hatalmi. És amelyik a legnagyobb tömegeket vonzza, az a legnagyobb hatalmi csábítás. ' - írja, mint akinek fogalma sincs a valóságról.

Ölég pancser diktátor lenne az, akit valami hatalmi komlexusa űzne a mai magyar focihoz, még az ön blogját is többen látogatják mint a hazai 'elsőosztály' mérkőzéseit:)

Nem ok nélkül lehetett a fociból a világ egyik nagy üzlete, önnek mint lelkes kapitalizmushívőnek inkább örvendeznie kellene hogy egy focimániás fejébe vette: az nem létezik hogy Magyarországon ne lennének képesek világszínvonalú produkcióra.

(PS: bevallom, engem már régóta hidegen hagy a foci abszolút kapitalizálódása: tán csodálom ámde nem tudom szeretni ezt a profitért űzött elképesztő emberi teljesítményeket produkáló modern gladiátorviadalokat. De nem vagyok mindenttudó blogger, hogy személyes ellenszenvemet, tehetségtelenségemet, elégedetlenségemet kivetítsem a világra.)
'A barátság olyan kötél amely könnyen elszakad, össze lehet ugyan kötni, de a csomó megmarad! '
:))
Horváth Imre leponex 2015.11.13 09:35:41
@HaFr: nem baj, egyszer majd önt is eléri Attila barátunk, aki ilyen kontextusban emlékszik meg a fociról (is) :)

'GYÉMÁNT
Mindenkor idejük van a zsoltároknak.
Gyémánthegyen állunk,
De zsebünkben kavicsok vannak.
Nagyon elfelejtettük, hogy angyalok voltunk,
Kövér vánkosokba tömtük fehér szárnyaink.
Most könyörgések szomjazzák erőnket
És térdünk alatt lyukassá kopnának a kövek,
Szívünkben a csillag megfagyott.
Igen. Igen.
Elsüllyedtek a haditengerészek:
Szelid révészek csónakáznak Isten felé.
Még a nagyon öregek is
Kiülnek a dolgok előtti egyszerű lócára
S türelmet prédikálnak messze,
A mulandóság halainak.
Igen, igen.
Ne higyjük el hát barátaim,
Hogy lapdák helyett ökleinkkel lapdáztunk!
Mindent meg kell simogatni,
A hiénákat, a békákat is.
Gyémánthegyen állunk,
Szigorú hó, takard el bűneinket,
Oldozd föl nyelvünket, mennyei világosság!
Te határtalan kristály!'

Tán mégsenem a szellemi ökleivel kellene ily botorul lapdázni ...
Hogy az van, vagy nincs, az természetesen attól függ, mit nevezünk annak. Van (nyilván a kormánypárti oldalon), aki demokráciának nevezi a bárhogy manufakturált egyszeri többség négyévenkénti akaratnyilvánítását, és a mai Orbán-kormány ebből a szempontból valóban…..
Horváth Imre leponex 2015.11.12 23:21:32
@explanatus: hogyne értenélek, és igazat is adtam, Orbánt valóban nem akarták meghallani, nem érdekelte őket, valójában mit is gondol az Unióról, a közös jövőnkről', ha van egyáltalán értelme ennek ma.
És Te nagyon helyesen, megemlítetted ezt az írást ...

Amivel viszont nagyon pőrén mutatod meg a libdem médiaszabadság valódi arcát:
'szavait leginkább kiforgatva viszontlátó ' miniszerelnök valódi szavai nem juthattak el a liberális demokráciák széles néprétegeihez :)

De ha nem, hát nem, majd jön Valóság Anyánk, és az megmutatja közelről azért pörsenéses orcáját;-)
ü. ...
PS: már sajnálom, hogy a Kriza Ákos megemlékezésről legalább egy rövid kommentet nem engedtem meg feléd, mostanában féltelek a féltő párttársak szeretetétől :)
A konzervatív liberalizmus igen egyszerű nézőpontja szerint folyamatosan növelni kell az emberi szabadságot ÉS elő kell segíteni annak a kultúrának a meggyökerezését, amely az intézményein keresztül legitim (a nagy többség által elfogadott) módon összehangolja az emberi…..
A magyar társadalom elnézi, amint kifosztják, nem érdekli a nyilvánvaló korrupció, politikai hazardírozás, amely kikezdi erkölcsi és anyagi tartalékait. A társadalom (amely Margaret Thatcher szerint nincs is, hiszen nem több, mint tagjai önálló akaratainak és döntéseinek…..
Horváth Imre leponex 2015.11.04 11:45:11
@HaFr:
' Ellenkezőleg: az örömhírt terjesztem, hogy mindenkiből lehet ellenálló, nem szükséges hagynia, hogy bedarálja a reménytelenség. Mindenki személyesen felel ebben az értelemben egy nemzet ellenállásért a rosszal szemben '

Megint csak, köszönjük kedves HaFr, ezt tesszük több-kevesebb sikerrel.

Ellenállunk annak a reménytelenség-kultusznak, ami a (bal)libdem blogokból és ahogy az önéből is nyomakodik, árad, egyre erőszakosabban, de egyre enerváltabban, mert egyre kevesebb a társadalmi hatása.
A legegyszerűbb persze az általános kiábrándultsággal, apátiával 'magyarázni' annak, aki kiábrándult, apatikus, mindenki olyan téveszmében ringatja el magát, amilyenben csak akarja.
A rögeszméink már csak ilyenek

Az eredményeinek elmaradása legalábbis mindenképp erre utalnak, azért pedig tényleg ne hibáztasson senkit, se a - szolgaságát ön szerint önként vállaló - nempolgárokat, se a Patást.
Azt meg, hogy ki mikor mit és kit árult el, azt nem ön fogja megmondani másokról. Bízzuk ezt mindenki lelkiismeretére. Ahogy az önére is, ami önre vonatkozó.
üdv!
Horváth Imre leponex 2015.11.04 15:23:41
@HaFr: Köszönöm kedves Péter, ez mégis csak más mint az aljasozás, örülök ha gyönyörűséget okozhattam, nem a gúnyolódásommal, hanem az iróniámmal - egyszer már ön is eljuthatna a kettő közti differencáláshoz:)
Valóban lojális vagyok valamennyire az ön volt Vezéréhez, csak engem nem fizetnek érte.

Végre egy magyar politikus, aki tudja meri,teszi, és nem is rosszul. Szerintem.

Ön becsapott híveket emleget, megint csak a Valóság Anyánkat hívjuk segítségért: ki volt az, aki mint becsapott, csalódott hív tanácsadó szembefordult Volt Vezérével 2002-ben?

'hagyja a politikai véleménynyilvánítást, mert szemmel láthatóan nem tud eligazodni a politikában, foglalkozzon termékenyebb dolgokkal, gyerekekkel, unokákkal, kertészkedéssel. Sok szerencsét az utóbbiakhoz. '

Nézze, egy műkedvelő vidéki kommernek nem kell érteni a politikához, ahhoz itt van ön, immár hivatásos Konzervatív Polgári Forradalmárként igen jelentős eredményeket tud felmutatni - hozzám képest.
Én például egynyelvű sajtótájékoztatót sem tudnék tartani, nemhogy pogácsás kétnyelvűt.
A Kossuth-téri Nagy Népgyűlésre gondolni sem mernék.
(Igen, ezt most tekintheti inkább gúnyolódásnak mint elnéző, együttérző iróniának, szerintem rászolgált, majd kigyomlálja jó szokását felelevenítve.)

Nem is foglalkozok sokat a politikával, egy gondnok igazából semmihez sem ért, csak meg kell oldania számos problémát, vélem ezzel ön is így van, csak fordítva. Sok mindenhez ért ...

Unokák még nincsenek, a nyári kovászos uborkáimról pedig blogot lehetne nyitni:)
Változatlan barátsággal hűséges híve:leponex
Horváth Imre leponex 2015.11.04 19:21:40
@HaFr: ' enyhén szólva -- ám a vita intézményének járó tisztelettel mégis kell '
az a tisztelet minimuma lenne, ha az üldözött leponex mint tiszteletbeli kisszírmenedékkérő visszakapná becsületes nickjét, nagyvonalúan eltekintene a adhominimániás méltánytalan sértésektől.
egy kajszi pomponlány.
1000 leütés Soros György téved 2015.11.02 12:44:41
Soros György a II. világháború utáni Európa belső menekülthullámait állítja párhuzamba a mostani migrációs válsággal (itt és itt), és azt várná Európától, hogy ugyanúgy reagáljon: korlátlan befogadással. Csakhogy egyrészt az európai menekülthullámok során a…..
Horváth Imre leponex 2015.11.02 13:54:44
@HaFr:
-nem szembe, itt épp ön mellett
-nem olvastam Talliánt, de rákeresek
-a szabad, független vidéki kommerek már csak így működnek, nem köti őket se pártfegyelem, se bérjegyzék, így aztán nem is rídogálnak, ha tizedére esik a forgalmuk :)
Horváth Imre leponex 2015.11.02 17:49:28
@neoteny: Nem azért hivatkozok Moldova rád vonatkozó zseniális THLPJ diagnózisára, mert tekintélynek tartanám, egyszerűen belátom hogy igaza van.

Ahogy a hivatkozott kommenthalmaz bőségesen bugyogó érvei közt csak találsz olyat, amit te is tudsz önmagadra érvényesnek felismerni.
De ha nem, hát maradj így;-)
(Igen, persze fizetésnap volt.)
(Beszéd) Rettenetes ez a csend. A lemondás csendje. 59 éve egy totális rendszerrel szembeszálló műegyetemisták, bölcsészek, jogászok, medikusok utódai ma hallgatnak. Mindazok, egyetemisták, munkások, tanárok, vállalkozók, akik ma nemhogy ide nem jöttek el közénk, egy kis párt…..
Horváth Imre leponex 2015.10.23 21:11:47
@HaFr: Üdvözlet, kedves HaFr, maradjunk ennyiben.
Ahogy írja:
' el kell végezni a napi munkát, ami alatt itt politikai munkát értek.'
Erre noszogattam szelíden akárhány nickem alatt, engem a kétkezi egyszerű vidéki k-konzervatív kommert kellett volna meggyőzni az elmúlt pár év alatt, nem kinyírni ...
Az nem politikai munka, hogy bulvárszinten ócsárol, gyaláz, sérteget, projektál ...
Eddig ez az eredménye, ami minősíti - ne nekem higgyen, a Béndek Péter írta.

Esetleg ha levenné végre a mérhetetlenül deprimáló szemüvegét, tán mást is látna.
De ha nem, hát nem.
együttérző barátsággal: leponex
Horváth Imre leponex 2015.10.24 00:07:43
@zipe moha: 'hát ez a magyar néplélek, ez van a lelkekben a tekintetekben'

Dehogy kedves mohánk, EZ a Pallos Péter lelkében van, és projektál, mert nem bírná elviselni, ha más nem így látná.
De ugyanígy van Béndek Péter is, így volt a százas nagyságrendben rendszert bontók tényleg szánalmas erőlködése is, ahol azért legalább annyi önreflexióra hajlottak, hogy a végén elénekelték az örömóda helyett a szomoródát :)
A 'Rettenetes csend' nem 56-nak, hanem az előadóknak szólt. Mindenki tolná a maga 56-os interpretációját, mint az egyedülvaló helyes értelmezését a népfelkelésnek/forradalomnak, RM már tiszta szocialista forradalmat látott lelki szemeivel
A polgárosulatlan pógároknak meg már nagyon elegük van az ünnepi hordószónokokból.
A permanensen nemzetet sirató asszonyokból még inkább.
Horváth Imre leponex 2015.10.24 09:12:13
@HaFr: hogyne kedves HaFr, mindannyian egy kis troll vagyunk, ha nem hagyná elveszni magában a filozófust, ön is megláthatja egyszer :)
(Ha Villon ma élne, biztos beleszőtte volna ezt is Testámentumába.)

Ön emígyen kesereg a tényleg szánalmasan magyarázkodó 'Rendszerbontók' szomoródájával mármár össznőve:

'nem vagyunk még eléggé elnyomottak. Nincsen még elég okunk félni. Nem vagyunk még eléggé tudatában a veszélynek ahhoz, hogy elveszítsük minden veszélyérzetünket, lerázzuk a cinikus rendszert, és kiálljunk az életünkért, a szabadságunkért, a gyermekeinkért.'

Hát persze.

Akkor csak hurcibálja körbe-körbe a megjavított libdem eléréséig megteendő konzpoldemforr zászlócskáját, néha nézzen hátra ...
És köszönje meg trolljainak, hogy dühét, keserűségét rájuk lehet testálni.
együttérzéssel hűséges trollja: leponex
Orbán nyilvánvalóan emelte a tétet az utóbbi napokban, és már 500 millió embernek játszik -- a nemzetek saját demokratikusan megválasztott kormányaival szemben. A röszkei események nem maradnak visszhangtalanul a kontinens sajtójában, és a hatása ellentétes lehet a liberális…..
Horváth Imre leponex 2015.10.06 09:46:40
@egyetmondok: jól van kedves neoteny2 barátom, beszélj mellé továbbra is, maradj meg ennél a fixaideádban, hogy mindenkiben Orbán rakosgatja össze a világot, aki a libdemben nem a kívánatos lehetőséget látja.

Az Európai Unió alapvetően keresztény kulturális és konzervatív alapokon jöhetett létre, nem is fog fennmaradni ha ezeket teljesen háttérbe akarná szorítani.
Bloggazdánk legalább szavakban azért konzervatív lenne, ez is becsülhető.
Horváth Imre leponex 2015.10.06 12:37:21
@egyetmondok: :)
Senki nem azt állította, hogy a libdem ab ovo nem jogállam, hanem azt, hogy nem CSAK a libdem a jogállam.
Mikor esik le a tantusz nálad?

Ha egy jogállam a liberális alapeszmény elsőjét - az élethez való feltétlen és elvehetetlen jogot - semmibe veszi, és a joguralom alatt embereket végez ki évtizedekkel tettük után (akár hamisított bizonyítékok gyártásával is), az nem lehet liberális.

Lehet demokrácia, lehet jogállam, de nem lehet liberális, mi ebben a nehezen felfogható?

Gondolom logikát nem szerettél tanulni ...
Horváth Imre leponex 2015.10.24 08:56:15
@HaFr:

Úgy gondolja trollkodom, kedves HaFr?

Ön például itt írt egy posztot, én meg ígéretemhez híven követem, miképpen is van ez a valóságban.

'Fordulat jelei mutatkoznak az ­európai menekültpolitikában. Orbán Viktor eddig keményen bírált megoldásai – például a határzár építése – már nem tűnnek olyan magányos harcnak. A szlovén kormányfő nem zárja ki a kerítésépítést, az osztrák külügyminiszter pedig méltatta a falak hatékonyságát. Közben a szlovén–osztrák határon mind drámaibb a helyzet, ezrek menetelnek az utakon.
hirdetés

Szlovénia nem zárja ki a kerítésépítés lehetőségét Horvátországgal közös határán, amennyiben a horvát hatóságok továbbra is ellenőrzés nélkül szállítják a migránsokat a zöldhatárra – mondta Miro Cerar szlovén miniszterelnök egy interjúban. A kormányfő kiemelte, elsősorban európai megoldásban gondolkodnak, ám ha Ausztria vagy Németország lezárja határát a menekülők előtt, nem lát más megoldást, mint a határzár felhúzását.

Így is mérsékeltebb álláspontot fogalmazott meg, mint Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter, aki a műszaki határzárok hatékonyságát méltatta. Arról beszélt, hogy ha igazak lennének az eredményességüket bíráló állítások, akkor nem funkcionálna a határvédelem a bolgár–török, valamint a spanyolországi határszakaszokon, ahol már régen megépült a kerítés.

A politikus Orbán Viktor nyilatkozatainak tartalmát idéző üzenetet küldött akkor, amikor álszentnek nevezte Európát.'

Ez most akkor miért is trollkodás?

Írjon inkább egy újabbat, belátva hogy képtelen volt ön is ebben a migránsinvázióban következetes lenni: volt oka ha a kerítésépítésnél momentán jobbat ön sem tudott jobbat.

Aztán csak gondolkodjon el azon is, hova vezet a zsigeri irracionális útálkozása.

Vagy ami tán lényegesebb: hova NEM vezet!
Hadd ne kelljen megint az elmúlt évek posztjait kivonatolnom ...

Tekintse meg eredményeit, ön javallotta ...
A politikai vezetés és a hatalom elvei az emberi természetre épülnek, és akik nem hiszik, hogy van "emberi természet" (vagy ha hiszik is, de a közjó érdekében éppen korlátozni akarják az érvényesülését), azok folyamatos hátrányban lesznek azokhoz képest, akik szerint van. A…..
Horváth Imre leponex 2015.10.17 09:49:29
'A progresszív "baloldalnak" meg kell tanulnia végre liberálissá válni, ami sosem volt, és levetnie végre Károlyi, Jászi, Csécsy, Bibó, Göncz Árpád rosszul szabott köntösét, amely talán nagy jellemeket, de -- a köntös rossz méretezéséből is kiviláglóan -- hozzá nem értő politikai gondolkodókat és naiv politikusokat takart.'

Ne haragudjon HaFr, de kénytelen vagyok ismét elismerésemet kifejezni e posztjáért, talán a múltkori coming-outja a belátásra jutott őszinte tanácstalanságából fakadóan - átmenetileg? - fogja vissza az irracionális, bulvárszintű orbánrendszer-gyalázástól?

Bizony a valóságos liberalizmust tényleg ideje lenne már a 'baloldalnak' magára ölteni, feltéve ha sikerülne a rövidéletű de annál tragikusabb következményű magyar, és alapjaiban hazug létezett liberalizmustól elszakadnia.

Az a kérdés, az el vagy félbemaradt polgárosulás egy ilyen negyedszázad után 'magától' elindul, vagy mégis csak kell hozzá egy erős állam, határozott vezetéssel?

Ön azt mondja (ha jól értem), majd a liberalizmussal felvértezett baloldal fogja a modernséget az ön konzervatív polgári forradalma mellé állva megvalósítani kis hazánkban.

Kedves ötlet, türelmesen kivárjuk.

Addig viszont kénytelenek leszünk a csetlő-botló, de sok évtized után végre vízióval, társadalmi támogatással, kompetens vezetővel 'megvert' establishmenttel varrogatni egy jobban szabott köntöst.
Biztos lehetne sokkal jobban, sokkal gyorsabban, sokkal kevesebb konfliktussal.
Kellene hozzá még egy konszolidált 'ellenzék' is, de ha nem, hát nem. Anélkül fog akkor menni.
üdv!
1000 leütés Rekviem a nemzetért? 2015.10.07 21:23:45
Hoppál Péter (barátom a Facebookon) skanzen-túrára hívogat a szép őszi időben. Elfelejti hozzátenni, hogy  folyamatos skanzen élményben van részünk életünk csaknem minden fordulatában ebben a kis országban, így akár szépen mindenki otthon is maradhatna, beleértve Hoppál…..
Horváth Imre leponex 2015.10.08 16:54:02
@Khonsu: 'Valami olyasmit kell csinálni, ami felkelti a média figyelmét, '

Volt már ilyen, nem is egy, lelkesen beharangozott Nagygyűlés a Parlament előtt, kétnyelvű sajtótájékoztató, atv-s szereplés, hosszantartó emlékműépítés a legyalázott emlékmű előtt, időközi kaszting Veszprémben, ...
Persze lehet keresni a gonosz okokat mindig máshol, másban ...

A magyar médiában mindig is túlreprezentált a libdem, lehet szólni a TASZ-nak, helsinkieknek, hogy a ballib média akadályozza a demokratikus szólás és véleményszabadságot, agyonhallgatja az igazi konzervatívokat, és csak az alja bulvárt nyomja.
Nyomják Krahácsot!
Nosza!
Horváth Imre leponex 2015.10.09 00:43:33
@DrGehaeuse: nem vagyok meglepve :)
ha nem, hát nem ...
Horváth Imre leponex 2015.10.09 15:39:24
@DrGehaeuse:

'A tiszta ég

Nincs már előttem más
csak a tiszta ég, csak a tiszta ég
Nincs már mögöttem más
csak a tiszta ég, csak a tiszta ég
Nincs már felettem más
csak a tiszta ég, csak a tiszta ég
Nincs már alattam más
csak a tiszta ég, csak a tiszta ég

Az éter hullámain
ringass el csónakom
Az éter hullámain elalszom
s többé már talán fel sem ébredek

Ébredj, ébredj, elsodor a szél
Ébredj, ébredj, elragad az ár
Eltévedtél! Honnan jöttél?
Eltévedtél! Honnan jöttél?'
Lázár János több fordulóban és hangfekvésben fejezte már ki nem tetszését a kormányzat működésével, Orbán káderpolitikájával, és konkrét fideszes személyekkel szemben. Legutóbb tegnap egy olyan dupla fenekű érvelésbe bocsátkozott, amelynek olvasataiban lehet a minisztert…..
Horváth Imre leponex 2015.10.07 16:34:33
@unionista᠍᠍: az akasztás természetesen fel sem vetődhet, és én elnézőbb lennék a hazai despotákat illetően, de lényegében én is ezt gondolom.
Csányi úr meg nagyobb hírverés nélkül 'jótékonykodik' is, egyetemi ösztöndíjakkal például a tehetséges rászorulók számára.
A népbíróságosdi meg annyira komolyan vehető mint Örök Ferencünk handabandázása. Vagy ahogy Biszku bácsi pere.
Nem tetszettünk forradalmat csinálni, hál Isten :)
(Lószart kerülne be az afcsp, legfeljebb a DK platformja lehetne)
Szerintem Lázárt lenézed, tévesen.
Tán még az Orbán utódja is lehet belőle.
Horváth Imre leponex 2015.10.07 16:38:25
@Hidvégi Mihály: Mihály bátyám, már te is fenyegetsz, mint egyetmondok párttárs? Amikor engem kellene meggyőznötök a PKP konzervatív programjával?
Oszt csudálkozol módfelett, hogy még csak nem is döcög az a szekér?
Horváth Imre leponex 2015.10.07 16:42:02
@Hidvégi Mihály:
'Így, Uram, ne várja, hogy lesz számottevő ember, aki nem dől be a szirénhangnak, tudja uram, egészen addig, amíg el nem jutunk a legvégsőkig.

Így aztán Uram, csak előre, ha azt szeretné, hogy minél hamarább kifulladjon az ország, csak tegye a dolgát, istenítse ezt a kis senki, jó munkát hozzá, Uram. '

:))
Ez már a megújított PKP-liturgia záró könyörgése?
Kezeljük egy pillanatra hatalmi (név)értékén Magyarországot. Exportjának 80%-át multik adják, állami beruházásainak 95%-a jelentős uniós támogatással megy végbe, az adósságát nem tudja leszorítani, versenyképességben folyamatosan leszakad a regionális mezőnytől is,…..
Horváth Imre leponex 2015.10.06 08:13:46
@HaFr:
Kedves Péter, mintha a letargia kezdene úrrá lenni az ön konzforr>poldem>libdem> ?? víziójának belátott kilátástalanságán?

Nem kellene mégis visszatérni egy olyan reális konzforr-hoz, ahonnét kigyomlálná az oda nem illő dolgait, hogy egy átlag magyar polgárosulni-vágyónak is hiteles lehetne?

Mert ez így már inkább szánalmas mint sajnálható:

'Emiatt talán magukat is szégyelleni fogják, a klubot is elhagyja a jó hangulat, de nem fogják kevésbé megvetni -- Orbánt. És lassan vele azokat is, akik hatalomban tartják. Minket.'

Szokott néha csikorogni a fog, amikor a józanodó értelem kezdi belátni, az a kis oktondi mintha tényleg jobban látná Európa bajait, és lehetséges gyógyszereit, függetlenül attól hogy a konzforr filozófusa épp mit gondolt e gyógyszerezésről.
Természetes önvédelmi reflex, ha másokat útálunk a saját gyengeségeink helyett/miatt :)

***
OFF
OV. szellemesen azt mondta: a 'keresztény európának' misét kellene mondatni Erdogan török elnökért, hogy a többmilliós menekülteknek még mindig nyújt annyi biztonságot, hogy ne induljanak el szerte a világba, azaz Európába.
(Egy reformátyus misét mondatna egy inkább moszlim ország első emberéért; egy filozófus csak átérzi ennek színét, mélységét :) )
Meg hogy sok-sok pénzt kellene végre oda küldeni Európának.
Nem baj, ha nem idézek a legújabb európai nyilatkozatokból, ugye?
Üdv!
Nem érdekel, milyen sanda szándékkal támadja Putyin és Orbán a Nyugatot, nekünk, nyugatosoknak is okunk van a bírálatára -- az önbírálatra, ha tetszik. És ennek a bírálatnak meg kell hallgatnia a liberális demokráciák ellenfeleit is, köztük Orbánt. És a liberális…..
Horváth Imre leponex 2015.10.02 15:48:00
@unionista᠍᠍:
'és ez vezet oda, hogy a ruszkik azt mondják, hogy az európaiak hülyék. és ők verik szét az iszlám államot. ha az amerikaiak, izrael és a szaudiak nem teszik. aztán nehogy kiderüljön, hogy azért nem, mert ők pénzelték. '

Ahhoz képest hogy bloggazdánk lízingelt víziója szerint az Orbán meg az Aszad összefogott a Putyinnal - aki pikkel a Merkelre - és elindították a menekültáradatot a német titkosszolgálat gyanús semmitnemtudása támogatásával, nem is annyira hülyeség, amit mondasz.
Amerikát illetően biztosan így van.
Horváth Imre leponex 2015.10.02 16:01:03
@storker: és azt gondolod, így most jól megvédted a szerzőt megint?
Néha őszintén sajnálom BP-t, a barátai azt is agyonvágják, ami támogatható benne ...
:(
Amíg ízlés szerint népünk egy -- kisebb része -- felháborodik a migránsokkal szembeni bánásmódon, egy másik -- nagyobb része -- pedig (az ünnepelttel egyetértésben) az új Hunyadi Jánost látja Orbánban, a kép sokkal bonyolultabb ennél. Világos, hogy Orbán legalább az év…..
Horváth Imre leponex 2015.09.19 22:06:00
@explanatus: 'De nem álmodok tovább. '
Te még nálam is naívabb vagy:)
Majd pont a Ponta meg a Milanovic fog összefogni az Orbánnal ...
Két derék, tág horizontú européer államférfi, az egyiket épp vád alá helyezik, a másik meg ...
Horváth Imre leponex 2015.09.19 22:19:10
@egyetmondok:
'Lehet,jobban járt volna Orbán,ha megkérdez téged,elmagyarázhattad volna neki, hogy erre a harcra semmi szükség. '

- mi leponex nem szabadságharcolunk
- az orbáni 'szabadságharc' ugyan némi eufemizmus, de lényegét illetően megállja a helyét, példákat nem hozok, neked felesleges :)
- sosem beszéltem Orbánnal, így még nem volt alkalmam rá, meg aztánnék nem is tenném, majd ha blogger leszek akkor, mert manapság a bloggerek meg a Vértes András bácsi tud csak kormányolni meg gazdaságszakérteni, szaktanácsolni, külpolitizálni, menekültszakérteni.
Persze csak a Bokros orákulum után.
('Bajnai-Bokros-Mesterházy, mond ez neked valamit?)
Hol van már a Lengyel Laci bácsi, meg a Zita asszony ...
Horváth Imre leponex 2015.10.01 00:48:18
@egyetmondok: az Unió megmondóemberei mondták, te pedig mindegyiknek igazat adsz, ergo te magad is azt állítod, Mr.neoteny2
A magyar választót nem túlságosan érdekli a vélemények koherenciája. Orbán Viktor személyes "fejlődése" a posztmodern balos radikalizmustól a jobboldali liberalizmuson és a polgári kegyességen át a radikális etnicizmusig meg se kottyan neki, de szívesen el van tények és a…..
Horváth Imre leponex 2015.10.01 00:28:52
@HaFr: 'A hazai ellenzék azonban a jelenlegi formájában még akkor sem tudná kikezdeni, ha legalább egy részének célja volna ilyesmi.'

Helyes a bőgés, Oroszlán.

(Pedig kár,legalább valami ellensúlyféle szökkenne szárba e kies/kietlen (kinek hogy) magyar ugaron.)

És hol itt a helye a Pártelnök Pártjának?
a,: Még kikezdeni sem képes?
b,: Nem is célja?

De félre a tréfával (meg a ...), ez komoly dolog, azzal meg nem viccelünk.

OV. Európa non-entitása, a kutya se figyel rá, nem tényező.
Legfeljebb az Aczél Bandi bácsi heti nyertese lát benne Európát fenyegető rémet, rosszul aludhatott szegény. Lampedusával álmodni megfekszi az olasz külügyér gyomrát is.
Egy idő után.

'pedig Magyarországot se tudja megvédeni (csak augusztus végéig 200 ezer migránst engedett át, azóta meg már nem is számoljuk).'

Drága Péterem, hát nem épp ezzel teszi eztetet?

Virnyákoltak a megzakkanó libdemjeink, hogy mi rútul bánik szegény kisszírekkel, nem engedi őtetet vonatolni szabadon a szabaccságba berlinországba, bécsországba?

Hát tessék drága libdem barátaink (és üzletfeleink), magamba szálltam, mehetnek Isten hírivel!
Aligis látjuk őket az autópályán stoppolni, megyen egybül a különvonat Wienba!
Lehet a pomponlányokat értesíteni, táncikálni, tapsikolni!

Mi a baj má megin, semmi se lyó?
Horváth Imre leponex 2015.10.01 00:44:52
@HaFr: tényleg nem akarom megbántani, ( elismerésem türelméért) de e molekulányi különbségben szinte minden benne van az ön univerzumából:

'Tekintve, hogy jó eséllyel igaza van, amikor arról beszél, hogy a régi elitet az EU-ban egy-két éven belül leváltják a radikálisok, '

- írja ön, és a linken ugye ezt olvashatjuk:

'Orbán: egy-két éven belül leválthatják a régi politikai elitet a radikálisok'

béreljen zongorát, ha kell ....

(belátom, én tévedhettem, nem az lehet az igazság hogy ön nem ért semmit, hanem hogy ön nem akar érteni semmit....vagy ami még rosszabb ...)
Nem akarok nagyon hosszan alapvetni, ezért csak ennyit: a kereszténység gyökerében egy univerzális hit és embertan áll, nacionalista módon értelmezni, ahogy a bevett egyházak és a Hit Gyülekezete nevű szervezet teszik általában és a muszlim bevándorlás ügyében konkrétan --…..
Horváth Imre leponex 2015.09.21 11:32:26
@Ad Dio: 'Nem egy ideát kergetni, hanem a valóságra építeni. ... Szerethetőbb Európát kell létrehozni. '

Pontosan.
Egy átlagos amerikai konzervatív is elmondhatta volna a saját kontextusában, rendben vannak a fő motívumai: 1."...[E]gy közösségnek elemi érdeke, hogy ha van országa, és azt akarja, hogy továbbra is legyen, annak a határait meg kell tudni védenie." 2. "Magyarország – és most…..
Horváth Imre leponex 2015.09.18 00:11:47
@egyetmondok:
na jó éjt Seres bácsi rendíthetetlen híve kedves egyetmondok barátom :)
Horváth Imre leponex 2015.09.18 00:22:09
@egyetmondok:
ha tényleg kíváncsi vagy rá, ebben épp a kedvenc műsorodról beszélgettem a Misi bátyánkkal,
hafr.blog.hu/2013/08/29/szept_7_du_beszelgessunk
:)
Horváth Imre leponex 2015.09.19 00:42:04
@tamas11:
'Figyelmeztető jel, hogy a mondanivalód kapcsán az újra nevesedett Leponexxel szimbiózisban cseveghetsz, sőt írásod összetéveszthető az övéivel. Ő idéz nyakló nélkül kritikátlanul orbántól, megkerülve a valóságos fejleményekkel való ütköztetését. Elmulasztja tényként kezelni, amit ellene vetettünk.'

@egyetmondok után már igazából nincs min csodálkozni bloggazdánk lehetetlen vállalkozásának eddigi menetén, az 'ellenfeleivel' ( csak vicc volt, de a pozíciók tisztázása végett tegyünk úgy, mintha az lehetnék egyszerű vidéki kommer létemre) még csak megbirkózik, de a fanklubbal tehetetlen lesz, azt gondolom.

Szerintem az lenne a normális, ha elcsevegnénk egymással, és a békés egyet nem értés elsajátításával megtarthatná mindenki a saját vakhitét.

Nem félni megismerni, megérteni próbálni a tőlünk eltérő gondolatot, világlátást.

Mert az Anyag őrizzen meg minket attól, hogy megkockáztassuk a tőlünk politikai, világnézeti, társadalomfelfogásbeli értelemben különbözők üzeneteinek megértésére való törekvést.

de hogy konkrét legyek:
1. - egy ország 'megtámadása' alapesetben azt jelenti, hogy a határain az ország engedélye nélkül erőszakot alkalmazva a határ védelmét ellátók határozott tiltakozása ellenére be megy valaki, Röszkén ez történt.
Lehet, a te bolygódon csak két évszak van, itt egyelőre még négy.

2. épp ennek a konszolidált kulturális-etnikai sokszínűség megőrzésének érdekében véli úgy a mostani miniszterelnök: nem szabad hagyni hogy 'külföldről' döntsön arról bárki, hogy az itt élők megkérdezése nélkül telepítsenek le erőszakkal nagy számban más kulturájú népet.
A kötelező, és felülről nyitott 'kvóta' pontosan ezt idézné elő.
Épp a már nem létező liberálisoknak kellene a leghangosabban tiltakozni ezen abszurd, fasisztoid gondolat ellen!
Szabad megkérdezni akár népszavazással is, mit gondolnak erről a népek.

3. a 'keresztényi' természetesen nem vallási, hanem kulturális értelemben használt fogalom itt, neked sem jutna eszedben tiltakozna a görög-római kulturális örökség ellen, csak mert akkoriban többistenhitű volt az a görög meg római világ.

4. a liberálisan szabadelvű megkonstruált sikertelenséggel még ismerkednem kell, de a kenyérkészítői tudományod pompás leirata a libdem egyedülvalóságának abszolút megalapozatlanságának.

Kenyér készítéséhez ugyanis semmiféle kovász nem szükséges, kiváló kenyerek sülnek anélkül is. Magvakkal, magvak nélkül, szalonnásan, amit akarsz.
Próbáld meg!

Sikeresebb lesz mint a korunkra öngyilkossá vált liberalizmus és annak ostoba demokráciája, olvasd el Kertész Imrét.

Ahogy a demokrácia is éppúgy lehet 'konzervatív', vagy 'keresztény', mint 'liberális'.
De még 'népi' is, hogy bosszantsam egy kicsit @egyetmondok barátunkat :)
Tegnap mellszobrot avattak Horn Gyulának az Európai Parlamentben, és megjelent Juncker is! Erről áradozott Bolgár úr tegnap a műsorában. És megjelent Juncker is! Csak úgy, előzetesen harangozás nélkül, mintegy betoppanva. És a figyelmünkben ajánlotta Hornt nem kisebb…..
Horváth Imre leponex 2015.09.17 09:40:57
@HaFr:Tán arra várt, megvédem a szocikat?
Vagy én is átmegyek temetőgondnoknak, önnel?
Mi mindent dobáltak már a történelem szemétdombjára, oszt virítanak manapság mégis sok helyen.
Többek közt az olyan megfellebbezhetetlen erkölcsi nóvumoknak köszönhetően, akik nem akarták megérteni azok kialakulásának okait, csak kiirtani, ezért lesznek kénytelenek újra meg újra elszenvedni.
(Sosemlátott mentoromra irányíthatnám kicsinyke figyelmét a blogján, persze hiába.)
Horváth Imre leponex 2015.09.17 09:46:18
@HaFr: unionista᠍᠍ 2015.09.17. 01:04:29