Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Petri Gábor

14 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Akadálymentesek lesznek-e a 137 milliárdból felújítandó 3-as metró állomásai az elkövetkező 30 évben? Ha Tarlós Istvánon múlik, akkor talán nem, de a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének vezetője, Földesi Erzsébet szerint, ők továbbra is keresik a megegyezést a városvezetéssel. Ennek hiányában…..
“A fogyatékos emberek európai mozgalma a 90-es évek óta együtt erősödött a közös európai projekttel. Most azonban, az Európai Unió és a közös Európa válságával határvonalhoz érkeztünk. Kihívásaink újak. Nem lehetünk semlegesek. Nincs politikai semlegesség, mert a hanyatlás azzal fenyeget minket,…..
A fogyatékos emberek szexualitása ma is tabu, pedig fogyatékos nők és a férfiak még inkább ki vannak szolgáltatva a partnerüktől elszenvedett erőszaknak. Michelle McCarthy brit kutatónővel (Tizard Centre, University of Kent) egy nemrégiben zárult brit kutatás eredményein túl arról is beszélgettünk,…..
Az állami gondoskodásba kerülő fogyatékos gyerekek számára előnyösebb lenne, ha nem intézetekben, hanem nevelőszülőknél élhetnének. Sok nevelőszülő szívesen vállalná is, hogy fogyatékos gyerekekkel foglalkozzon, ha elegendő segítséget kapna, és nem kellene pluszban megküzdenie az állami…..
Ma 10 éve, 2006. december 13-án fogadta el az ENSZ közgyűlése a 21. század első nagy emberi jogi egyezményét, amely a fogyatékos emberek jogait biztosítja. Az Egyezményt azóta 168 ország, közöttük a világon másodikként Magyarország is ratifikálta. Ennek hatásairól, a magyar állam mulasztásairól, az…..
Az érintett fogyatékos emberek szervezeteinek éles tiltakozását váltotta ki, és nemzetközi szerződéseket is sért az a pályázati kiírás, ami néhány napja jelent meg, és az értelmi fogyatékos emberek bentlakásos intézeteinek reformját célozza. Még nem késő a terveket átdolgozni – de vajon észhez…..
A magyar állam 2020-ig több ezer fogyatékos embert fog kiköltöztetni nagylétszámú bentlakásos intézetekből kisebb, közösségi alapú ellátásokba. A több tízmilliárdos költséggel, EU-s támogatással végrehajtott program az egyik legnagyobb, az elmúlt évtizedek egyik legkomolyabb szociális…..
A kormány idén induló programja keretében 2020-ig több ezer fogyatékos ember költözhet majd nagy bentlakásos intézetekből kisebb, közösségi alapú lakhatásba. Ez lesz az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb, régóta várt ellátási reformja. A Kettős Mérce ezért idén több cikket is szentel majd a…..
Vékonyka hang hallatszott a hét elején az oktatási rendszert érintő tiltakozáshullámban. Erre a hangra nem figyel a kormány. Nem figyelt a Bajnai-kormány, a Gyurcsány-kormány és a megelőző kormányok sem. A nyílt levelet több százan jegyzik, de több tízezer család nevében beszélnek...
A hamarosan felújítandó budapesti M3-as metró több állomása nem lesz akadálymentes, holott erre törvény kötelezné a fővárosi önkormányzatot. Több mint 130 milliárd forintnyi közpénzből olyan beruházás készül, ami minden harmadik utast kizár a metróból. A Kettős…..
Fogyatékos emberek tömegei tiltakoztak az elmúlt hetekben az őket érintő megszorítások ellen Európa több országában – a magyar média egyik tüntetésről sem számolt be. A kontinensen végigsöprő megszorítások a fogyatékos embereket érintették talán a…..
Miközben Magyarországon öt év alatt szinte megháromszorozódott az autizmussal diagnosztizált emberek száma, magyarul még nem adtak ki átfogó, történeti szempontú könyvet az autizmusról – ezt pótolja Mitzi Waltz, a Rotterdami Egyetem kutatójának könyve (Az autizmus orvosi és…..
A BKK kampányt indít az akadálymentes közlekedésért, ezt egy hete adták hírül. Eközben buszbeszerzések, MÁV-beruházások és EU-s beruházások tömege miatt is úgy érezhetjük, az akadálymentesítés országszerte jól halad. Hogy ez valóban így van-e, arról Braun Jánost, a…..
Jeremy Corbyn, az angol Munkáspárt példátlan többséggel megválasztott, baloldali vezetője meglepő bejelentést tett pár napja: a lelki egészségért felelős árnyékminisztert nevez ki – egy olyan politikai pozíciót kreálva ezzel, aminek sem a brit Konzervatív Pártban (és a…..