Adatok
Hojdák Gergely
0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Hibázásokból megérteni a lényeget, avagy a bénázásaim elsegíthetnek-e egy békésebb élethez önmagammalEz a történet csupán egy abból a sokból, amiket már átéltem figyelmetlenségemnek köszönhetően. Mégis újra es újra gazdagítottak.
Lélekben már itthon voltam Magyarországon. Megbeszéltem a…..
Hojdák Gergely
2017.09.08 09:39:05
@Hibagyuri1: nomen est omen? :DDD
Nemrégiben történt, hogy a rendi elöljáróim elérkezettnek látták a pillanatot, hogy engedélyt adjanak a jezsuitáknál szokásos úgynevezett „harmadik próbaév” (tertiatus) elvégzésére. Ez azt jelenti, hogy – miután már egy kicsit (sőt nagyon is… :) beledolgoztam magam egy munkába – újra kivonnak a…..
Hojdák Gergely
2017.08.13 23:55:52
Jezsuita bloggerek
Magyarként a humántudományokban? – Behozhatatlan hátrány és hallatlan előny
2017.07.18 10:11:00
Tudok egy nagyon idős és nagyon derék lengyel jezsuitáról, aki a ’60-as években titokban Magyarországon végezte el a filozófiai és teológiai tanulmányait. Rendi körökben azóta is tréfálkozva meséli, hogy két idegen nyelvet beszél magas szinten, ám a nemzetközi…..
Hojdák Gergely
2017.08.02 22:17:10
@pacsy: Persze ha a "minden" szót leírom ebben a kontextusban, nem biztos, hogy hiteles - bőven elég a teljesítménykényszer 70-80%-át is kikapcsolni :DDD
Megint más helyzet, ha az ember egzisztenciálisan függ az akadémiai világtól, akkor nyilván nem teheti meg, hogy teljesen kilép a versenyből (amúgy a versenyszellemnek is van egy egészséges szintje, úgyis mint a gazdaság hajtóereje stb.)
De hál'Istennek nálam most nem ez a helyzet, és nagyon élvezem! :DDD
Jean Vanier írja, hogy ő az egyetemen ugyanazt az ádáz harcot tapasztalta, mint a katonaságnál, annyi különbséggel, hogy itt a nyers erő helyett a szellem fegyverével küzdenek...
Van benne valami, még ha nyilván egy kicsit sarkítva is, mert azért az egyetem korántsem a világ legrosszabb helye szerintem - akkor nem lenne ekkora túljelentkezés :)
Megint más helyzet, ha az ember egzisztenciálisan függ az akadémiai világtól, akkor nyilván nem teheti meg, hogy teljesen kilép a versenyből (amúgy a versenyszellemnek is van egy egészséges szintje, úgyis mint a gazdaság hajtóereje stb.)
De hál'Istennek nálam most nem ez a helyzet, és nagyon élvezem! :DDD
Jean Vanier írja, hogy ő az egyetemen ugyanazt az ádáz harcot tapasztalta, mint a katonaságnál, annyi különbséggel, hogy itt a nyers erő helyett a szellem fegyverével küzdenek...
Van benne valami, még ha nyilván egy kicsit sarkítva is, mert azért az egyetem korántsem a világ legrosszabb helye szerintem - akkor nem lenne ekkora túljelentkezés :)
Mindannyiunk életében megvannak a tapasztalatok – fájdalmak, remények, kudarcok –, ez már csak így szokott lenni az életben. Velem is így van ez. Viszont ahogy öregszem mindinkább azt veszem észre, hogy az, amit én az életben gyengeségnek, kudarcnak, hiánynak, éltem meg, vagy ami csalódást okozott,…..
Nemrég megszóltam valakit. Nem vagyok büszke rá, ráadásul a dolog tönkre is tette a kapcsolatunkat – egyelőre úgy tűnik, jóvátehetetlenül. Elmesélem az esetet, még akkor is, ha a megértéséhez egy kissé elzárt, egzotikus és sokak által idealizált világba kell is kalauzolnom a kedves Olvasót.…..
Nemrég (2017. március 13-án) ünnepelte az egyház Ferenc pápa megválasztásának negyedik évfordulóját. Már aki ünnepelte… Merthogy Róma püspökének szavai, cselekedetei és döntései kétségtelenül nem mindenkiből váltanak ki osztatlan lelkesedést. Talán mindez azzal is összefügg, hogy az új papa bizony…..
Hojdák Gergely
2017.03.31 12:36:37
A váci püspöknek alighanem fejébe szállt a misebor, legalábbis ezzel indokolja a Magyar Idők szerzője a befogadott menekültek felkarolására hívó üzenetet...
Mélyen megmaradt az emlékezetemben egy eset. Repülőgépen utaztunk, amikor egy férfi nyíltan szembeszegült a légiutaskísérők utasításaival. A gép leszálláshoz készülődött, ezért már érvényben volt az utasítást: mindenki üljön a helyére és kapcsolja be a biztonsági övét! Erre egy kigyúrt fiatalember…..
Az alábbiakban szeretnék megosztani Veletek néhány dolgot a lelkivezetői tapasztalataimból, és abból, ezen a téren hogy hogyan jutottam oda, ahol most tartok. Talán már nem rátartiság, ha azt mondhatom: vannak tapasztalataim. Az elmúlt 20 évből 11 és fél évet hivatalosan voltam spirituálisi vagy…..
Hojdák Gergely
2017.01.16 21:08:50
@jabbok: Nagyon tetszik a TELJES emberré figyelés tanítása. Van azonban valami, amiben kételkedek. Hadd kezdjem egy kicsit messzebből. Egy időben nagyon közel éreztem magamhoz Kempis Tamás gondolatát: a Krisztus-követés lényege, hogy olyanná váljunk, mint ő. Ma is tisztelem buzgó odaadását, de a gondolat árnyoldalát is látom. Sose leszünk - ebben az életben - olyanok, mint Krisztus. Ő istenember volt, mi csak emberek. Emiatt a TELJES odaadást sem tartom lehetségesnek, még egy papi hivatásban vagy házasságban sem. Elég a 60-70-80% is!
A pszichológusok szigorú szabályokkal, eltávolító mechanizmusokkal, szupervízióval védekeznek az ellen, hogy túlságosan feloldódjanak hivatásukban. A tapasztalati kényszer vette rá őket erre: a túl sok és nehéz páciens, a túl közeli kapcsolat képes szétszedni az embert. Senkinek sem jó, ha egy lelkivezető végül gondozásra - netán pszichiátriára - szorul, maga is pszichopatává válik, visszaél hivatásával vagy épp meggyilkolják. Ez mind benne van ugyanis a pakliban.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a papoknak is ezt kellene tenniük, az ő hivatásuk nyilván más. Hatalmas erő rejlik az Istennek odaadottságban. Lásd Placid atya példáját.
Csak a lehetséges veszélyekre szerettem volna felhívni a figyelmet.
A pszichológusok szigorú szabályokkal, eltávolító mechanizmusokkal, szupervízióval védekeznek az ellen, hogy túlságosan feloldódjanak hivatásukban. A tapasztalati kényszer vette rá őket erre: a túl sok és nehéz páciens, a túl közeli kapcsolat képes szétszedni az embert. Senkinek sem jó, ha egy lelkivezető végül gondozásra - netán pszichiátriára - szorul, maga is pszichopatává válik, visszaél hivatásával vagy épp meggyilkolják. Ez mind benne van ugyanis a pakliban.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a papoknak is ezt kellene tenniük, az ő hivatásuk nyilván más. Hatalmas erő rejlik az Istennek odaadottságban. Lásd Placid atya példáját.
Csak a lehetséges veszélyekre szerettem volna felhívni a figyelmet.
Hojdák Gergely
2017.01.14 18:39:15
@Déli pályaudvar: Jézus szerintem egy tekintetben nagyon is éles különbséget tett az emberek között: megkülönböztette a farizeusokat a megváltást elfogadóktól. Az előbbiek túl gőgösek és kétszínűek voltak ahhoz, hogy úgymond lelkivezetői kapcsolatot létesíthessen velük. Önmagukat zárták ki/el. A másik fajtával is volt, hogy keményen beszélt, de alapvetően elfogadta őket, és gyengéd volt velük. Mármost feltételezem, hogy aki papként/szerzetesként lelkivezetőhöz fordul, már túlvan a megtérésen...persze lehet, hogy túl naiv és tekintélytisztelő vagyok :)
Hojdák Gergely
2017.01.16 20:53:08
@Déli pályaudvar: Igazad van, hogy Isten mindenkit üdvözíteni akar, beleértve a farizeusokat is - Pál apostol a legjobb példa erre. De én nem is erre gondoltam. Csak arra, hogy Jézus mintha keményebben beszélne a farizeusokkal, mint azokkal, akik tudatában vannak bűnösségüknek ("Boldogok vagytok".../"jaj nektek!). Abban is igazad van, hogy jó mindig visszatérni a Szentíráshoz, s ha majd valaki egyszer a lelkivezetés teológiájának komolyan nekigyürkőzik, feltétlenül szükséges lesz újraolvasni az evangéliumokat (is) ilyen szempontból.
Kiemelnék még egy részletet @pacsy írásából, amire talán nem esett kellő hangsúly a diskurzus során:
"Egy dolgot tehetünk (és nyilván tennünk is kell): ha kérdezik és ha mi is elérkezettnek látjuk az időt, elmondhatjuk a véleményünket. Azt, amit emberi élettapasztalataink és alkalmasint a kinyilatkoztatás is alátámaszt."
Nos, azt Hélisz Kati is tanította, hogy eljöhet az a pont, amikor a másik már eléggé megbízik bennünk ahhoz, hogy a véleményünket komolyan fontolóra is vegye. Ekkor már az ő fejével tudunk gondolkodni, az ő szívével érezni, s nagyon tapintatosan jelezhetjük, hogy akár más szemszögből is lehet nézni a dolgot. Immár nem egy külső tekintélyszemély hangját hallja a vezetett, aki erőszakosan betör a világába, hanem egy olyan barátét, aki elfogadja őt olyannak, amilyen. De ehhez meg kell várni a pillanatot, rá kell érezni erre a pillanatra, ami nagyon sok empátiát és tapasztalatot igényel
Kiemelnék még egy részletet @pacsy írásából, amire talán nem esett kellő hangsúly a diskurzus során:
"Egy dolgot tehetünk (és nyilván tennünk is kell): ha kérdezik és ha mi is elérkezettnek látjuk az időt, elmondhatjuk a véleményünket. Azt, amit emberi élettapasztalataink és alkalmasint a kinyilatkoztatás is alátámaszt."
Nos, azt Hélisz Kati is tanította, hogy eljöhet az a pont, amikor a másik már eléggé megbízik bennünk ahhoz, hogy a véleményünket komolyan fontolóra is vegye. Ekkor már az ő fejével tudunk gondolkodni, az ő szívével érezni, s nagyon tapintatosan jelezhetjük, hogy akár más szemszögből is lehet nézni a dolgot. Immár nem egy külső tekintélyszemély hangját hallja a vezetett, aki erőszakosan betör a világába, hanem egy olyan barátét, aki elfogadja őt olyannak, amilyen. De ehhez meg kell várni a pillanatot, rá kell érezni erre a pillanatra, ami nagyon sok empátiát és tapasztalatot igényel
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz