Regisztráció Blogot indítok
Adatok
nagyonanyuka

0 bejegyzést írt és 53 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A történet március harmincadikán kezdődik, amikorra  is a vírusra való hivatkozással minden partnercég, akiket értékes tanácsaimmal láttam el,  felmondta, elhalasztotta, befagyasztotta a szerződéseimet. Jobbnak láttam, hogy Katás vállalkozásomat sok hasonló sorsra jutott honfitársammal egyetemben…..
Néhány idézet az elejére, az Útmutató a pedagógusok minősítési rendszerében a Pedagógus I. és Pedagógus II. fokozatba lépéshez hatodik, módosított változatából! (Annyira átgondolt a dolog hogy ÖT év alatt eddig csak HAT változat…..
      Mindig mondom, hogy szavakkal építeni és rombolni is lehet. Gyerekeknél főleg. Tsubakinak azt mondta az édesanyja, hogy nem szép. És nyilván ez őt megviselte. 18 évesen vágott bele az első műtétbe. Nyilván kérdés, azt ki fizette. De az biztos, hogy azóta összesen 300 alkalommal feküdt a…..
Az előző bejegyzésembe nem véletlenül került bele a „klimaxos hülye tyúk lettem” kifejezés. Pontosan azért írtam, mert még a nők többsége is ezt mondja magáról, nemhogy mások. Például azok, akiknek fogalmuk sincs arról, mit élünk át, amikor letarol a változó kor. Pont olyan, mint az egyébként igazán…..
nagyonanyuka 2019.06.23 23:40:59
@moonshadow: Nem olvastad, hogy 52 kg-ból fogyott le még 6-ot?
Aki kötött már életében biztosítást, annak tutira van biztosítós sztorija is azzal a konklúzióval, hogy "csak addig vagy fontos, amíg megkötöd, aztán fizetsz évekig, és ha beüt a menkű, csak a kibúvókat keresik." Mindez a másik oldalról úgy néz ki, hogy "a biztosító nem jótékonysági szervezet, hanem…..
nagyonanyuka 2019.01.27 09:11:00
@GiaMarie: Így van: ajánlott tértivevényes levélben elküldöd a felmondásodat, aztán a biztosító majd 30 nap alatt kisakkozza, hogy mi is a módja ennek. Nem küldözgethetnek telefonon ide-oda, ha velük kötöttél szerződést, nekik kell megszüntetni is.
No more benzinkút, no more para és no more büntetés, csak a suhanás közben megváltott autópálya-matrica! Ugye milyen jól hangzik? Nagy kár, hogy a Simple (az OTP mobilfizetős alkalmazása) 3 ígéretéből csak az első 2  volt igaz, ami olvasónknak 30 ezer forintba és egy kicsit stresszesebb szülésébe…..
nagyonanyuka 2019.01.11 16:50:05
@pirpap: Ó, dehogy nincs!
Volt olyan az építkezéseden, házfelújításodon, hogy olyan hibát tapasztaltál, hogy sírni tudtál volna a nevetéstől? Ha még nem érkeztél el erre a pontra, akkor mutatunk néhány képet, amitől lehet, hogy elsőre elszörnyedsz, de a végén már csak nevetni fogsz...
nagyonanyuka 2018.08.10 00:10:25
Lehet, hogy lopott képek, de azért vannak itthon is szép számmal Mekk mesterek!
Egyszer a bérelt lakásunkban beázott az alsó szomszéd. A tulaj kihívta a házi vízszerelőt, aki megállapította, hogy a fürdőszoba közepén lévő összefolyó nincs kibélelve, csak a csupasz beton. Úgyhogy nekiállt, vésett, betonozott, elkészült a mű. Szerencsére nem sokkal később kicseréltettük a PVC-t, egyben megkértük a szakit, hogy nézze meg, mitől dugul a kád. A szaki belenézett az összefolyóba, és elképedve állapította meg, hogy a "vízszerelő" a kád lefolyócsövének a végére(!) tett egy szűrőt, ami ugyebár a kád irányából felfogta az összes hajszálat meg ragacsot, de azt kipucolni csak föntről lehetett volna... Másik esetben folyt a wc-tartály. Ugyanez a jóember azt mondta, ki kell cserélni a tartályt, meg egyben a wc-csészét is (hogy minek, azt ma se tudom). Miközben elment árut beszerezni, elfelejtette, hogy a tartály 2 m magasan volt (vagy csak megvette az abszolút legolcsóbbat), és egy szó nélkül felszerelte az alacsony tartályt. Kivette a gombját és rákötötte az előző wc-tartály elkoszolódott húzókáját. A wc-ből meg minden lehúzásnál ömlött ki a víz. Visszahívtuk, hozott másik tartályt, újra visszahívtuk, hozott másik csészét, megint visszahívtuk, állított a víz esésén, és csak hónapokkal később vettem észre, hogy a régi rozsdás wc-rögzítő csavarokat tette vissza, nem bírt ránk szánni két új csavart az új wc-hez!
Lett néhány kedvenc játszóterünk a városban.  1. Pasaréti úti játszótér  árnyékos  kedves emberek sok apuka és anyuka együtt (vagyis nemcsak anyukák) jó minőségű játékok felnőttek számára is edzőpark a játszótér közvetlen közelében  színes környezet  biztonságos játékok  jó, hegyi…..
A 3 éve bevezettt CSOK, vagyis a családok otthonteremtési kedvezménye irtóra felpörgette a lakáspiacot. Bár igénybevétele viszonylag korlátozott körnek lehetséges csak, de pár hónapja lazítottak a szabályzásán (kevesebb papírmunkával, gyorsabban, könnyebben lehet megkapni), így biztosan sokan fognak…..
nagyonanyuka 2018.06.01 13:35:58
@Terézágyú: Mi potosan az OTP-nél buktuk a 3. gyerek után a szocpolt. Mert Hiába voltam 32 hetes terhes az ügyintézésnél, akkor még nem lehetett rá kérni. Már megszületett a drágám, mire az aláírásra került sor - azt mondták, most még nem lehet rá igényelni. Mikor bementem 2 hónap múlva - már kifutottunk az időből.
De azért tudom, hogy ezt iróniából mondtad. :-)
Lessen el pár egyszerű és gyors tippet Marie Kondótól, a világhírű írónőtől, aki módszerével már millióknak segített az otthonaik rendszerezésében. Nézzük, hogyan segíthet az életmód-tanácsadó abban, hogy a konyhánkban mindig rend honoljon. A tárolás…..
Senki sem születik úgy, hogy mindent tud (kivéve én). Pláne nem úgy, hogy a felújítás már a medvecsípőjében legyen! Nos, bevallom, én is halandó vagyok (nem) és futottam már bele felújításnál bosszantó, letaglózó vagy családi vacsorákon örökre feljövő vicces tévedésekbe. Akarsz mosolyogni? Gyere,…..
Demjén egy 600 fős falu, mely Heves megyében, Egertől 10 km-re délnyugatra található. Akárcsak szomszédjának, Egerszalóknak, Demjénnek is legfőbb vonzereje a nátrium-kalcium-hidrogénkarbonátos, kemény, fluoridos, kénes gyógyvíz, melynek jelentős vas és metakovasav tartalma lassítja az öregedést,…..
  Igazi gyöngyszem, iskolapéldája annak, amikor az ostobaság találkozik az aljassággal. A féltékeny, klimaxos anyós frázisa, akit kegyetlenül sújt az élet: nemhogy elvette tőle imádott fiát az a ribanc, de még arra sem képes, hogy hagyományos módon világra hozzon egy gyereket...   Mindjárt az…..
Aki Magyarországon él és nincs kitömve mint egyszeri gázszerelő közbeszerzéssel, szóval rendszerint a magán praxisok helyett az állam által biztosított egészségügyi ellátásokra szorul, annak vélhetően nem ismeretlen élmény a sok-sok óráig tartó várakozás. A bizonytalanság, a tervezhetetlenség, az…..
Chris Porsz "utcai fotós" szenvedélye, hogy megkeresi a régi képek szereplőit, és újra elkészíti velük a fotót az egykori helyszínen, igyekezve megtartani az eredeti beállítást. Így nemcsak a szereplők életének változását követhetük nyomon, hanem a városkép változását is...
nagyonanyuka 2017.01.26 08:33:49
@Colonel H. Stinkmeaner: Hát én végig azon gondolkodtam, nem inkább 40 év telt el az eredeti fotók óta? Kivéve amiket te is felsoroltál.
A költözés egyszerre izgalmas, de fárasztó feladat is. Ügyesen összepakolni mindent, rövid idő alatt, aztán az új helyen megtalálni és elrendezni az összes tárgyunkat… Sok kiszámíthatatlan esemény adódhat, biztosan Ön is tudna mesélni egy-két történetet! Jó ötlet már…..
Úgy tűnik, a japánok döntöttek, és elegük lett a randevúzásból, a másik nem meghódításából, és az egyszerűbb utat választják: a barátjukkal házasodnak. Nem csoda, hogy az ázsiai országban az egyik legalacsonyabb a születések aránya az egész világon...
Az arm knit, azaz a karral való kötés a tél elején az egyik legnépszerűbb téma a home decor oldalakon. A bloggerek és vloggerek lelkesen kötögetnek a karjukkal, és posztolják mindenhova - az egyik legfelkapottabb jelenleg Laura Birek, aki azt állítja, hogy a szuper vastag, merinói gyapjúból készült…..