Regisztráció Blogot indítok
Adatok
KötőSzó

1365 bejegyzést írt és 71 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kötőszó Kiéghet-e egy lelkész? 2024.04.19 14:36:51
Érzékeny, egyúttal nagyon fontos, a gyülekezetek, keresztény közösségek életére is hatással bíró téma került az Erős Vár Podcast terítékére azzal, hogy a 114. adásban a lelkészek kiégésének kérdését járta körül Nagy Zoltán, Lázárné Skorka Katalin és Zsíros András...
Van-e értelme beszélgetni a 21. században? – Kovács Viktor ezt a kérdést is felteszi abban a reakcióvideóban, amelyet Evlelkész YouTube-csatornáján tett közzé a napokban. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyetemi lelkésze és doktorandusza közvetlenül azután ragadott kamerát, hogy hazaért arról az…..
Halmozódó hazugságok, ki és meg nem beszélt problémák, végül családok összeomlása elevenedik meg a Centrál, illetve a Belvárosi Színház színpadán. Mindez mai, olykor igencsak trágár nyelvezettel, de a mindkét drámában jelen lévő pattanásig feszült idegek miatt ez érthető és indokolható. Azért is…..
„Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz” – száz éve, 1924 tavaszán írta e versét József Attila. Meghatóan lelkes, friss, boldog sorok egy tizenkilenc éves fiatalember tollából, aki maga is tavaszi születésű: április 11. őrá emlékezve lett a költészet napja. Már itt leteszi nagy költői névjegyét,…..
A felnőttkori barátság az egyik legértékesebb kapcsolat. Hiszen a szeretteink mellett a barátokra számíthatunk, támaszkodhatunk a nehéz időszakokban, de az örömeinket, sikereinket is velük osztjuk meg a legszívesebben. A József Attila Színház új darabja, a Sírpiknik és a Téli szünet című mozifilm is…..
Kötőszó Miből él az egyház? 2024.04.04 07:58:00
A Felsőnemesházi Evangélikus Egyházközség újonnan megválasztott presbitériuma úgy döntött, hogy belépőhöz köti a vasárnapi istentisztelet látogatását. A felnőttek háromezer, a diákok és a nyugdíjasok ezer forintért válthatnak jegyet alkalmanként. Lehetőség van havi és éves bérlet megvásárlására is,…..
Kötőszó Húsvéti futóverseny 2024.03.31 06:15:00
Jézus feltámadásának reggelén az evangéliumok szerint az üres sír hírét sietve vitte Mária a tanítványoknak, akik szinte futottak a helyszínre, hogy saját szemükkel bizonyosodjanak meg az állítás igazságáról. A „húsvéti futóverseny” okát és körülményeit vizsgáljuk most.Szöveg: Bácskai Károly…..
Jézus elgyötört teste a kereszten azt az összetört lelkiállapotot mutatja fel, amely sokak számára ismerős lehet: az elhagyatottság, a szorongás, az esendőség, a megalázottság sokak által megélt állapotát. Ezt ábrázolja Nagy Zoltán nyugalmazott orvosprofesszor Krisztus a kereszten című festménye is,…..
A hittanórák után már nagyon fáradt vagyok. Többnyire csak a csend hiányzik. De amikor nagyon fel vagyok dobva, mégiscsak bekapcsolom a rádiót. Épp csak fél füllel – bele-belekapcsolódva – hallgatom az egyházi félórát hazafelé jövet. Néha nem is marad meg belőle több egy-két mondatnál. Ezek a…..
Kötőszó Étkekkel és lélekkel 2024.03.23 07:55:00
Két igazán lélekre ható új filmet ajánlunk most olvasóink figyelmébe. Böjtben ételt népszerűsítő mozit javasolni talán tiszteletlenségnek tűnhet, de A szenvedély íze című francia dráma a főzés tudománya mellett leginkább az egymás iránti tiszteletről és szeretetről szól. Ahogy a magyar Valami…..
A fiatalok és az evangélikus egyház kapcsolódási pontjait bármikor érdemes górcső alá venni, de a népszámlálás közelmúltban közzétett adatainak ismeretében, valamint annak fényében, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyházban 2024 az ifjúság és elköteleződés éve, ez most különösen is aktuális. A…..
Bánffy Eszter régész, az MTA doktora, a British Academy tagja az alsónyéki, európai viszonylatban is jelentős felfedezésről tartott előadást a budavári evangélikus szabadegyetemen március 11-én. A 2006–2009 között végzett feltárások kiemelkedően fontos forrásanyagot szolgáltatnak Kelet-Közép-Európa…..
A nemzeti ünnepen ezúttal a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium történetének jeles napjait idézzük fel. A változásokért életüket is áldozni kész '48-as licistákra emlékezünk. Szöveg: Horváth Edit, a líceumi műemlék könyvtár munkatársa | Illusztráció: Petőfi-szobor Sopronban..
Férfi és nő kapcsolata, ahogy Háy János látja. A Szkéné Színházban a házasság optimista, illetve mélyen pesszimista olvasatát is megkapja a néző, ha az író novelláiból készült két előadásra jegyet vált. Az Elem az előbbire példa, megmutatja, hogy kompromisszumok árán ugyan, de azért le lehet élni…..
Kötőszó Ne sírj! De miért ne? 2024.03.11 07:44:00
Bocsánatot kérek mindenkitől, hogy olyan témát hozok, amely nem feltétlenül az ifjúságot érdekli. De én az élet egészét egységnek látom, így ti, fiatalok is el tudtok gondolkodni valamin, ami talán még messze van tőletek. Arról nem is szólva, hogy amikor ez a cikk megjelenik, a böjt derekán leszünk,…..
„Vajon a lelkünknek hány százalékát használjuk? Mert meggyőződésem szerint az ember, az emberiség szempontjából ez sokkal súlyosabb kérdés, még akkor is, ha az agy három kilogrammot nyom, a lélek tömegét pedig nem ismerjük...”Szöveg: Balczó Mátyás | Fotó: Freepik.com..
A napokban a fényről készült két fotó keltette fel a figyelmemet: egy napjainkbéli és egy régi a „városi fény születéséről”. Szöveg: Stifner-Kőháti Dorottya..
Kötőszó Belépni a csendbe 2024.03.03 08:24:00
Vasárnap este van. Nyitott ajtó mellett állok a tükör előtt, és szárítom a hajamat. Közben egy bevásárlólistát véglegesítek a fejemben, emlékeztetem magam, hogy ki kell vasalnom egy ruhát másnapra, de nem tudom, hol a gőzölő. Ezért ezt a szálat függőben hagyva, gyorsan, telefonon, fél kézzel…..
Kötőszó Nóé az A38-ason 2024.03.01 08:05:00
Hiába, nem tudok szabadulni tőle. Pár hónappal ezelőtt már a türelem kapcsán elővettem, de azóta se hagy nyugodni Nóé részegségének története. Nincs benne a hivatalos tananyagban, de én tanítom. A Biblia egyik legfontosabb története a számomra. Szerző: Hegedűs Attila| Fotó: Unspalsh.com..
Kötőszó Van vagy nincs kegyelem? 2024.02.27 08:00:00
Kegyelem, elnöki kegyelem, kegyelmi ügy – hetek óta ezek a fogalmak és az aktuális botrány kapcsán kialakuló vélemények, értelmezések uralják a magyar közéletet. Az Erős Vár Podcast legújabb, 107. adásában a közjogi értelemben vett kegyelem és az Úristen irántunk tanúsított kegyelme közötti…..
„Sokkal többet kellene tudni a mai magyar társadalomban a daganatos betegségekről, és sokkal jobban kellene látni, hogy a betegség, de a halál témája is milyen erősen tabusítottá vált” – kezdte előadását Bodoky György onkológus főorvos a budavári evangélikus szabadegyetem február 12-i alkalmán. A…..
Kötőszó Isten nem kicsinyes 2024.02.20 08:05:00
„Isten áldjon!” „Áldott ünnepeket!” Sok ilyen kifejezést használunk mindennapjainkban: jártunkban-keltünkben egymásra köszönünk, vagy egy-egy levél végén így búcsúzunk. De mit jelent Isten áldása? Honnan tudhatjuk, hogy valamin Isten áldása van? Ki adhatja és ki kaphatja az áldást? Erről…..
Az egyik legerősebb érzelmi kötődés a testvéri szeretet. A kifejezés mögötti mély tartalom azonban nemcsak az ünnepi pillanatokban, hanem a hétköznapokban is érvényes – ez adta az Erős Vár Podcast 104. adásának fókuszát.Fotó: Freepik.com..
Szeretek a hitről, a hit természetéről, sőt a logikájáról gondolkodni. Induljak ki bárhonnan, jussak el az eredményig akármilyen úton, az Istenről való gondolkodásomnak mindig az a két szó a végső következtetése, hogy Isten van. Ugyanakkor azt is érzem, hogy sem az elmémet, sem a lelkemet nem…..
Ezúttal két izgalmas kortárs darabot ajánlunk a színházi élményt keresőknek. Fiatalok útkereséséről, felelősségről, önértékelésről szól a Katona József Színház Extázis című, lüktető előadása. A szeretethiány, sötét üzleti ügyek, az érdekek összeütközése, a hataloméhség körül forgó családtörténet az…..