Adatok
vferi
988 bejegyzést írt és 53 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Vilmányi Benett tizenhárom évesen játszotta első főszerepét Sopsits Árpád A hetedik kör című filmjében, szélesebb körben pedig a Terápia harmadik évadában figyeltek fel rá, amelyben egy nehéz sorsú fiút alakított. Mozifilmes áttörését a Larry hozta meg: a dadogó, rappernek készülő borsodi fiú…..
Recorder
"A humor az ember egyik legfontosabb eszköze a túléléshez" - Reisz Gábor
2026.09.29 19:01:28
A Magyarázat mindenre sikere után Reisz Gábort egy budapesti társasház kezdte el foglalkoztatni, ahol penész, lakógyűlés és egyre abszurdabb konfliktusok között keresi a kiutat főhőse. A Földszint a velencei filmfesztiválon debütált, a miskolci CineFesten elnyerte a zsűri nagydíját, a magyar…..
A 30 Years Wasted on Hungarian Pop Culture című kiállítássorozatban José Simon tervezőgrafikus-művész az elmúlt harminc év zenei kultúrához kapcsolódó grafikai munkáiból válogat. Az első, lemezborítókat bemutató tárlaton számos vázlat, skicc, eredeti műalkotás, festmény, valamint analóg és digitális…..
Tíz évig készült, júniusban végre megjelent első szólólemeze, az Inertia, ami kritikusunk szerint „látszólag egyszerű, valójában nagyon is összetett”. Bárdits Éva az Aires Altos, a Holnaplányok és a Gondozási Központ után most először vállalta fel saját neve alatt dalait, amelyekben a lo-fi folk, a…..
Recorder
A legbenső magig hatoló romlás. BIG|BRAVE: in grief or in hope (lemezkritika)
2026.08.18 16:27:36
Elkínzott, fájdalmas szépségű ének és búgó, hullámzó, torz gitárok: a montreali BIG|BRAVE lemeze új értelmet ad a doom folknak. Ez a kritika először a Recorder magazin 136. számában jelent meg...
Augusztus 15-én, az idei Sziget utolsó napján Jorja Smith, Skrillex és Sub Focus gondoskodik a nagy fináléról, miközben a Duckshell, a Quimby és a hazai hiphop is bőven kínál alternatívát. Ha maradt még energiád a hét végére, most érdemes elkölteni az utolsó tartalékokat. Ez az írás először a…..
1977. május 11-én született Marosvásárhelyen, az egyik legvagányabb magyar színésznő, aki hét filmet csinált volt férjével, Hajdu Szabolccsal (köztük a Macerás ügyeket, az Off Hollywoodot és a Bibliotheque Pascalt), de pályája jóval túlmutat ezen: szerepelt remek tévésorozatokban, mint az Aranyélet…..
Beton.Hofi a mixtape-trilógia után is tudta még emelni a tétet. Kiégés, felbomló alkotói kapcsolatok és egy hosszú újratervezés után született meg első „igazi” lemeze, az INTERREGNUM, amely eddigi legerősebb anyaga. Schwarcz Ádám elmondja, hogyan talált újra élvezetet az alkotásban, mit jelent…..
Recorder
Menő, játékos, húzós textilgyár. Cocanha, Los Sara Fontán, Tarta Relena: 4132314 (lemezkritika)
2026.03.16 09:26:30
Ki gondolta volna, hogy egy régi textilgyárról szóló folklemez ennyire szórakoztató, vicces és menő tud lenni? Ez a kritika először a Recorder magazin 132. számában jelent meg...
Recorder
„Mintha mindig lenne benne egy hiány, amit be kell tömni” - interjú Érdi Zsófival, a Pogány Induló-dokusorozat vágójával
2026.01.18 18:53:06
Érdi Zsófi, az HBO Maxon megtekinthető Pogány Induló: Vajon mit mondana anya című dokusorozat vágója mesél arról, milyen hónapokon át együtt élni Szirmai Marcell (Pogány Induló) arcával, mondataival, fájdalmaival és humorával – úgy, hogy közben az alany erről mit sem tud. Beszél kötődésről és…..
A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője nem tanult zenélni. Egy kéthúros gitáron, az első akkordok elsajátításával kezdett dalokat írni. A gimnáziumban a Fél Liter Yngyen nevű experimentális punkzenekarban játszott, aztán az Any Given Monday-ben és a TF szalonzenekarban. Később…..
Kevin Parker ötödik Tame Impala-albuma inkább visszalépés: az elektronikusabb hangzás, a repetitív alapok és a katartikus pillanatok hiánya egy langyos, bizonytalan lemezt eredményez. Ez a kritika először a Recorder magazin 129. számában jelent meg...
1992-ben született Tiszavasváriban, korosztálya egyik legtehetségesebb színészeként tartják számon. A filmes ínyencek először A kamaszkor vége című, Friss Hús-fődíjas kisfilmben figyelhettek fel rá, a szélesebb közönség pedig az HBO Aranyélet című sorozatában. Emlékezetes alakítást nyújtott A Király…..
A girlhood négy fiatal tagja alig másfél éve zenél együtt, de már most tömegek ordítják velük a koncerteken: „csak azt akarom mondani, hogy bazd meg!” A fülbemászó, energikus dalokban szívfájdalom, düh és önsorsrontás keveredik, miközben hangzásuk egyszerre idézi a kétezres évek indie-hullámát és…..
Az utóbbi idők egyik legmarkánsabb független színházi sikerdarabjából, az Egykutya című gyilkos humorú kamaradrámából csinált filmet Deák Kristóf. Az Oscar-díjas Mindenki rendezője számára egy húszéves álom beteljesülése ez az állami támogatás nélkül készült film, amelyben négy totál különböző…..
Az utóbbi két évtized egyik legegyedibb hangú magyar filmrendezője az amatőr szereplőket és improvizált párbeszédeket felvonultató Rengeteggel indította a karrierjét, majd a sötét és nyomasztó drogfilm, a Dealer jött, aztán a szereplők és dialóg nélküli Tejút, ezt követte első angol nyelvű filmje…..
A kétezres évek eleji magyar underground elektronikus zenei szcéna kultikus kívülállója, mindig úttörő, korát mindig megelőző alakja már közel negyedszázada készíti megállás nélkül az összetéveszthetetlenül egyedi zenéit. "Olyan voltam, mint egy vad hátasló: azokat, akiket nem akartam, hogy…..
Szász Júlia eddig szinte kizárólag a betűre végződő keresztnevű figurákat játszott a kamera előtt: ő volt Kata A besúgóban, Petra A tanárban, Anna a Bátrak földjében, Fruzsina a Seveledben, Mania az Előbb táncolj!-ban, illetve a Budapest Bank-reklámokban Lola, aki szerette a kerek dolgokat. Éveken…..
A magyar fantasztikus irodalom egyik legeredetibb alkotója, a Bábel fiai, a Horgonyhely és a Zsoldos Péter-díjas Irha és bőr című regények írója 1989-ben született, Taylor Swift előtt pár hónappal. Gyerekkorában lányregényekkel próbálták meg rászoktatni az olvasásra, de zavarta, hogy ezek a könyvek…..
Sokan nagyon megszerették Barkóczi Noémi 2021-es lemezét, a Dolgom voltot és most márciusban jön a még annál is imádnivalóbb folytatás, a Mindig kések, de hozzád jókor indultam (kritikánk). Az énekes-dalszerzővel beszélgettünk félelmetes koncertekről, megállapodásról és menőségről, meg arról, hogy…..
Ontotta magából a filmkritikákat az AKG iskolaújságjában, az egyik történelemórájára maga Steven Spielberg ült be. Filmdramaturgként végzett a Színművészeti egyetemen, de a legnagyobb sikereit színészként aratta. Feltűnt a 2010-es évek két legnagyobb hatású filmjében, az Oscar-díjas Saul fiában és a…..
Recorder
"A koncepció megmagyarázza, hogy ilyen hülye frizurám van" - Iceboyz-interjú
2025.01.14 11:58:47
Szintipop duó a nyolcvanas évek stílusában, zenéjük egyszerre tűnik szívből jövőnek és ironikusnak. Tavaly februárban adták ki a legelső számukat, szeptemberben már a Budapest Parkban léptek fel a Wellhello előtt, novemberben pedig megjelent az első nagylemezük, a Szerelemámor. Az Iceboyz két…..
Még a múlt évezredben született, édesanyja Fucur Cecília, apukája Lovasi András. Orfűn nőtt fel, Tokióban tanult japán filozófiát, most Budapesten él. Gyerekkorában pénztáros akart lenni, aztán tanár, majd Avril Lavigne. Nyolcévesen kezdett hegedülni, később autodidakta módon tanult zongorázni és…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
