Regisztráció Blogot indítok
Adatok
László Medve

0 bejegyzést írt és 63 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szeptember 2-án lesz a 450. éves évfordulója annak, hogy Kerecsényi László 63 napi ostrom után átadta Petrev pasának a gondjaira és védelmére bízott Gyulát. Annak ellenére, hogy személye ezek után akár a magyar hősök panteonjában is helyet kaphatna vagy kaphatott volna, tettét, illetve tetteit mind…..
László Medve 2016.09.04 15:27:24
@Buchhalter: Nem tudom, mit tennék akkor és ott. Viszont nem a mai puhány világ volt akkortájt, nem voltam várkapitány korábbi érdemekkel és nem adtam fel várat, amit sok másik, gyengébb vár akkori kapitánya (pl Drégely váráé) sem tett hasonló szituációban. Lehet, hogy harctéri stressz érte és ezért "futott el" a felelősség elől, de ezt még a nagyapám idejében is gyávaságnak hívták. Rossz döntést hozott, kár lenne mártírt gyártani belőle. (Bizonyára - analóg esetként - értelmetlen volt pár évtizeddel korábban a mohácsi ütközet felvállalása, de Tomori és a többi (ezért eltartatott) nemes és egyházi vezető mégis megtette a kötelességét.)
László Medve 2016.09.05 09:09:16
@Buchhalter: Láthatólag nem fogjuk egymást meggyőzni. Kerecsényi "fiatal életet" aligha óvott meg (bár lehet, hogy a jó szándék vezérelte) az ismert történeti tények szerint, a korszellem egyébként sem a várak feladását (jogilag és a valóságban is az árulást) preferálta és igazság is tétetett a kivégzésével. Nevezhetnénk persze - a helyzetet nyilván a végletekig sarkítva - pl. Szondit, Zrínyit értelmetlen hősködőknek is, akik a multikulti kialakulását, a migrációt retrográd módon próbálták akadályozni; de mindenképpen fura a manapság oly divatos opportunizmust egy más korra visszavetíteni.
  Azt hittük a neheze az lesz, hogy felülkerekedjünk az európai országok homlokegyenest különböző gazdasági előírásain. Azt hittük neheze az lesz, hogy megbízzunk a másik országban, akikkel évszázadokon át harcoltunk és határellenőrzés nélkül beengedjük a Németeket…..
Mi élni szeretünk. Ti ölni szerettek. Mi békében akarunk létezni. Ti háborút akartok. Mi az alkotást díjazzuk. Ti a pusztítást. Mi a szabadságban élünk. Ti az alávetettségben. Mi este éttermekbe járunk, koncertekre, bárokba − vagy templomba, szabadba, önképzőkörbe…..
László Medve 2015.11.15 12:18:09
@Disznóvári: Nem kell ahhoz éhezni, elég, ha valaki ínyenc, de nem-kaukázusi származású néphez tartozik.
László Medve 2015.11.15 12:21:31
@kopasz barmok országa: Jó rendben, nyugodj le, neked van igazad, ha ez segít neked a lelki békéd meglelésében.
Rossz kedvem tele. Van néhány százmillió európai polgár, akiknek igaza van. Van néhány ezer komplett hülye, akik viszont elvben irányítják Európát. Ez a keverék aztán kiad egy olyan helyzetet, amely nem ismeretlen a civilizációk bukásának történelemében. Ha hasonlattal…..
Frissített!   source: boingboing.net Párizs, Franciaország és Európa ma azon a sokkon esett át, amin az Egyesült Államok 2001. szeptember 11-én. Véget ért egy aranykor, az európai biztonság és béke kora, s egy fenyegető új helyzettel kell megismerkednünk, amelynek…..
László Medve 2015.11.14 12:27:18
@Krisz11: Milyen igazad van, ráadásul szépek is, született feministák, LMBTQ támogatók és a jó tulajdonságaik még felsorolásra sem kerültek. 8-)
László Medve 2015.11.14 12:29:57
@randomgenerator: Igen és az empirikus élmények alapján sajnos joggal, egészen addig, ameddig a menekültek maguk nem működnek együtt önként a hatóságokkal pl. a radikális hajlamúakat megnevezve.
László Medve 2015.11.14 14:19:12
@randomgenerator: Ismét csak az empirikus észlelésre hivatkoznék, azaz, ha jön egy nagy csomó ember (csak a példa kedvéért férfiak egy csoportja) és egy személy intésére indulnak meg vagy kiabálnak (lsd. a Keletinél), akkor - ám bizonyára hibásan - levonom a következtetést, hogy együvé tartoznak és ismerik egymást, ha viszont ismerik egymást, akkor, ha annyira be akarnak illeszkedni, ki kell vetniük a csoportból a radikálisokat (amely szó ugyebár szélsőségest is jelent). Ha én nem bújtathatom a hatóságok elől a menekülő rokonomat, mert bűnpártoló lennék, akkor - már csak az egyenlő jogok alapján legalább - ez a jog a migránst sem illeti meg.
A bevándorlókat jelentő migránsok kifejezés mára egy Európát elözönlő , zömében iszlám hitű és életvitelű  szír, afgán és egyéb arab embertömeget jelent, akik különböző érzelmeket váltanak ki az európai emberekből. Először volt hogy örömmel, virággal fogadták…..
László Medve 2015.11.05 16:43:10
@Szelid sunmalac: Valójában a probléma a kvótával az, hogy a germán vénasszony kormánya boldog-boldogtalant befogad, utána pedig leosztják a migránsokat olyan országoknak, akiknek a menekültstátusz kérdésében már nincs döntési lehetőségük. Magyarul egységes menekültügyi politika kellene, valahol félúton a svéd/német túllihegés és a mi nagy semmink között.
Az elmúlt hónapban keresztény körökben nagy felháborodást keltett a hír, hogy Stockholm leszbikus püspöke, Eva Brunne le szeretné szedetni a kereszteket a város Tengerésztemplomának belsejéből. Jelen írás gondolatkísérlet arra, hogy a kereszt éppúgy, mint a heteroszexualitás, valójában nem szerves…..
Egyértelműen igen. Eleinte csak igen egyszerű babáik voltak, de a 15. századtól már hivatásos játékkészítők látták el őket szebbnél szebb darabokkal. Babákat szinte minden kultúra ismer, évezredekre visszamenően. A legkorábbi időkben mágikus, termékenységi és vallásos…..
Úgy látszik, még akad olyan bíróság, amelyik a szemének és a dokumentumoknak hisz, és nem a Fidesznek. Elsőfokon legalább is. Egyelőre ott tartunk, hogy Orbán kilenc éves hazugsága megdőlt: nem volt rendőrterror 2006 őszén. Kilenc éve tart ez a koncepciós per, mert a Vezér…..
„Ne gondoljuk azt, hogy ez fájdalommentes lesz számunkra és számukra. Nem fogunk tudni elrejtőzni előle. Osztozni fogunk. A katasztrófa időzítve van.” (Szerencsés D. Márton: Európáról és hosszú, sötét árnyékáról)   Az elmúlt évek egyik legjobb tévés sorozata a Game…..
Varánusz Amerika újra támad 2015.10.29 09:20:53
Vártam, hogy reggelre kelve vezető hír lesz, hogy Mr. Ananászháré kirángatta az ágyból Colleen Bellt, becitálta a külügybe, hogy elmondhassa mennyire nem értünk egyet azzal amit összehordott. De semmi. Pedig Petya a szomszéd államok prominenseit egy rosszalló…..
Szájjártató Péter felgyorsítaná Törökország uniós csatlakozását. Annak a Törökországnak a csatlakozását, melyet 80 milliónyi iszlám hitű ember lakik. Tehát ha a húszmilliós szír lakosság bepakol a hátizsákjába, és begyalogol az Európai Unió területére, akkor az…..
A Molotov-koktél fejlődéstörténetét nem a falangisták harcaitól, vagy a finnek védekezési műveleteitől, vagy 1956-tól kell kezdenünk, hanem sokkal hamarábbról. Amikor az ősember tűzbe dobta ellenségét, megfogalmazódott az ösztönös vágy, hamuvá rombolni az ellenséget. Még…..
László Medve 2015.10.23 14:04:47
@vén betyár: Igazad van, előfelvételis katonakoromban (80-s évek eleje), ha nem hallottunk csattanást és értelemszerűen robbanás sem volt, akkor kiküldtek minket megkeresni a kézigránátot, mert nem robbanhatott fel(általában)már, kivéve azon esetet legalábbis, mely miatt sebhely van a kezemen.
László Medve 2015.10.24 09:31:13
@vén betyár: Egy pocsolyába esett a kézigránát és amikor többen is keresgéltük, egyszer csak robbant. Csattanást nem hallottam, a franc se tudja miért robbant. Szerintem valami kődarab sebezhette meg a kezemet, kb. 1 cm hosszban, de nem mélyen. Csak felvágásra jó a heg, mármint, hogy anno dobhattam párszor gránátot.
A populáris nézet szerint: A szíriai polgárháború 2011 márciusában kezdődött eleinte kormányellenes demonstrációkkal, a tunéziai események hatására. Az emberek a jelenlegi politikai elit autoritárius hatalomgyakorlása ellen tiltakozva vonultak utcára, de a demonstrálók…..
Az Artemisszió Alapítvány és a HAND Szövetség helyzetértékelő beszélgetésre hívta a menekültügyben érintett civil szervezeteket, a sajtó képviselőit és a Magyar Vöröskeresztet. Szántó Diana, az Artemisszió Alapítvány elnöke elmondta, hogy a magyar civil szervezetek egész…..
Bevallom töredelmesen életemben nem hallottam erről a nőről. Illetve egy soron következő filmünkben, A hullámban hallottam róla, de addig nem. Azután itt van ez a nem kicsit félrevezető magyar cím is - az eredeti cím sokkal jobb, noha az meg spoileres, már amennyire beszélhetünk…..
László Medve 2015.10.11 10:58:48
@Bevándórlókat etetni TILOS: Ja, pár éve egyensúly van a médiában (kivéve a köztv, de az mindig is az aktuális kormány alfele volt, a 90-s évek eleje libsi túlsúlyát nem számítva), ez valóban borzasztó.
Két hete rengeti az olasz közvéleményt az a botrány, amiről a büdös életben nem hallottam volna én sem, ha nem akadok rá egy angol nyelvű összefoglalóra, és amely sem a hazai, sem a nemzetközi média ingerküszöbét nem érte el. Pedig elég kemény történetről van. Talán a…..
László Medve 2015.10.10 14:26:19
@fejetlen bárd: Nem a liberalizmus az ősellenség, hanem a véleménynáci, szélsőséges, maoista indíttatású torzképe, amely párosul az agyatlan aktivizmussal, meg a vén szarkeverő (így nemecsek módra)és társai kritikátlan kiszolgálásával.
László Medve 2015.10.10 14:42:34
@♔bаtyu♔: Nem az a lényeg, hogy ki zsidó és ki nem, az idiotizmus emberi örökség, hanem a '68-s balfaszok szellemi öröksége miatt jutott idáig a mai libbancs csürhe, beleértve a belterjes filozófiai oktatást (pl. a Lukács György tömeggyilkos népbiztos követői), a reális gondolkodás PC miatti kimondhatatlanságát és hiányát,stb.; amit ezek a szélsőséges liberók és fizetett aktivistáik cselekszenek (pl. a szájzártörvények, a jogok és kötelezettségek egyensúlyának megbontása, a népszavazás ellenes megnyilvánulásaik, stb.)pontosan a klasszikus liberális gondolkodás szemen köpése.
Óriási bírói hiba kellett a Feröer elleni diadalhoz. Az összefoglalókból valahogy kimaradt ez a jelenet... Guzmics megint majdnem megcsinálta: Mindez döntetlennél. Majd azért gondoljunk erre az esetre, ha kijutottunk, és hirtelen minden szép lesz és jó a magyar…..
Az a „kultúra”, amit a menekültektől „meg kell védeni”, természetesen mindannyiunknak mást és mást jelent. Ez, amit írok alant, csupán egy aspektus. A mai nyugati lét kultúrájának lényege a fogyasztás. Legtöbb és leghatóbb erőfeszítéseinket ma azért tesszük, hogy a…..