Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Napi Chart

28 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Wall Street Jorunal készített egy beszédes ábrát a FED tagokról, melyben rangsorolják, hogy az egyes tagok nyilatkozatai mennyire fontosak. Ez most különösen hasznos lehet, hiszen a decemberi kamatdöntő ülés előtt sokan a nyilvánosság elé állnak, akár ad hoc módon is. A…..
Private Banking Kamatemelés 2015.11.17 14:02:24
Az utolsó oszlop a 2015 novemberi állapotot tükrözi, amely alapján a makroelemzők több mint 90%-a (zöld rész) kamatemelést vár 2015 decemberében. 3-5% azok aránya akik szerint a FED majd 2016 márciusában fog lépni, és 2% akik szerint még később. Ha megnézzük a korábbi…..
A legutóbbi adatok szerint az USA GDP növekedése éves 2%-ot tesz ki. A fenti ábra az mutatja meg, hogy az ország mely részéről érkezik ez a teljesítmény.  New York és vonzáskörzetéből érkezik a teljesítmény 10%-a, és 5-5% Chicago, valamint San Francisco - Los Angeles…..
A Deutsche Bank legfrissebb elemzése szerint a fontosabb fejlődő piacok között országunk a legerősebb! ..
Tegnap jelentett a közönség kedvence, az Apple. 2006-ban a vállalat árbevételének 40%-át az iPod adta, ma ez szinte nulla. A Macintosh részesedése is meredeken lecsökkent, 38%-ról 11%-ra, és megjelent az iPhone, amely most 66%-ot szakít ki a bevételből. ..
A megkérdezettek szerint a fenti okok miatt fog lassulni a kínai autóipar. Egymás után: gazdasági bizonytalanság, részvénypiacok, kiszámíthatatlan autóárak, agglomerációban dugó, taxi appok, a tömegközlekedés megfelelő állapota. ..
Jelenleg 140 cent egy fontnyi (azaz majdnem fél kilónyi) pulyka az USA-ban, ami 20 centtel (16 százalékkal) magasabb mint a 2014-es ár és majdnem 30-cal (21 százalékkal) több, mint az elmúlt 5 év átlaga. ..
A Bank of America kérdezte meg ügyfeleit arról, hogy szerintük mely eszközosztályokat érintheti a leginkább negatívan egy FED kamatemelés. Az ábrán a szeptemberi (világoskék) és az októberi (sötétkék) válaszok vannak feltüntetve. Ezek szerint míg szeptemberben a befektetők…..
Persze nem a WTI vagy a Brent, hanem az olíva olaj.... ..
A Bank of America felmérése szerint a hitelportfóliót kezelő portfólió-menedzserek készpénzállománya 6% körül ingadozik. Ez jelentős emelkedés 2015-ben. A hosszútávú átlag kicsit 4% felett van. ..
A piac részben azért is változott, illetve változik, mert az azt alkotó szereplők is átalakuláson mennek keresztül. A fenti kép ezt szemlélteti. 2006-ban egy átlagos Wall Street-i kereskedőnek MBA fokozata volt, öltönyben, BMW-vel és Blackberry-vel járt. Ma matematikusok uralják a…..
Míg a világ nagy része azzal küzd, hogy legalább 2% inflációt elérjen, addig a fenti 20 országban pont az ellenkezőjét nem sikerül megvalósítani. Venezuela 120%-os éves inflációval szembesül, Ukrajna körülbelül 50%-al, míg Szíria 30-35%-al. ..
Private Banking Bull/Bear arány 2015.10.02 13:10:42
Sokan elég pesszimisták lettek a piacokon, ami nem meglepő. Utoljára 2011-ben volt ennyire nyomott a hangulat, akkor a görög adósságválság miatt. Kérdés, hogy innen merre indulunk. ..
A délkelet ázsiai régióban augusztus és szeptember folyamán szinte nulla darabra esett vissza a nyilvános részvénykibocsátás. Ilyen környezetben senki sem akar tőzsdére menni. ..
A kék diagram a nem pénzügyi vállalatok nettó kötvénykibocsátását, a fekete a nettó részvénykibocsátást mutatja, vagyis kötvények kibocsátásából, hitel felvételből a vállalatok a saját részvényeiket veszik vissza. Az elmúlt időszakban ez komoly támaszt jelentett a…..
Másfél év alatt 10 milliárd dollárról 100 milliárd közelébe növekedett a Kínában lévő dollár hitelek állománya. ..
A világos zölddel árnyalt időszakokban volt mennyiségi lazítás a FED részéről, a fehérek esetén nem. Amikor a FED nem biztosította a likviditást, akkor a piacok 15-20%-al estek vissza. Talán vége az egyértelmű, alacsony volatilitású trendek időszakának? Amíg nem jön a QE4…..
Private Banking FED döntés után 2015.09.18 12:30:16
Bár mindenki a szigorításról és az esetlegesen emelkedő kamatokról beszél, tegnap megjelent az első olyan tag a FED bizottságában, aki 2015-re és 2016-ra is negatív, azaz -0,25%-os alapkamatot vár. Ilyet még nem láthattunk a FED-től. ..
1990 óta 3 kamatemelési ciklus jellemezte a piacokat, 1994, 1999 és 2005-ben. Az utolsó kettő nem okozott meglepetést, hiszen arra a befektetők nagy arányban számítottak, az 1994-es eset viszont más volt. A Morgan Stanley elemzése szerint 1994 februárjában 2 nappal a kamatemelés…..
Nehéz megmondani, mire számítsunk a ma kezdődő FED kamatdöntés után, de a fenti ábra talán kis segíséget nyújthat. Az összes olyan tag szerepel a listán, aki a döntésben részt vesz, a "hawk" illetve "hawkish" jelzővel ellátott személyek kamatemelést sürgetnek, a "dove" illetve…..
Júliusban az elemzők 76%-a gondolta azt, hogy szeptemberben a FED kamatot fog emelni, augusztusra ez 77%-ra módosult, majd a szeptember elejére visszaesett 56%-ra. A szerdán, csütörtökön esedékes FED ülés előtt két nappal az elemzők több mint fele véli azt, hogy emelkedni fog az…..
Az ábrán az látható, hogy 2009 óta az európai GDP 100 milliárd euróval nőtt, melyből 30 milliárd euró, azaz kevesebb mint a teljes növekmény harmada származik belső keresletből (világoskék ábra), és a legnagyobb rész az export számlájára írható. A világ lassulása, és az…..
Private Banking Fed kamatdöntés 2015.09.10 10:48:25
Közeleg a FED kamatdöntő ülése, szeptember 16-17-én. A fenti ábra azt mutatja meg, hogy hogyan változott a döntéshozók véleménye a kamatokról 2012-től. Például 2016-ra vonatkozóan az első előrejelzések 2013 harmadik negyedévében születtek meg, ahogyan azt a halvány kék pont…..
Private Banking Korreláció 2015.09.08 09:42:42
A képen az S&P500 összes tagjára számított, átlagos havi korreláció látható. Minél magasabb az érték annál inkább egy irányba tart mind az 500 részvény (A korreláció értéke -1 és +1 között változhat). 2007 óta a csúcs 0,8 volt. ..
Dollárban kibocsátott állam és vállalati kötvények. (Milliárd USD) ..