Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szentkuty Nikolett

20 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Horváth Zsolttal, a Pannon Filharmonikusok igazgatójával a zenekar terveiről, a kialakult helyzetről és az Ezüstcsillanás bérletről beszélgettünk...
Herboly Domonkossal, a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar főigazgatójával a megváltozott helyzetről és a zenekar díjazott művészeiről is beszélgettünk...
A Pengetős Trió első albumán a citera, a tambura és a koboz rég nem látott rokonokként találkoznak és meg is mutatják, mit tudnak, méghozzá március 6-án a Fonóban...
Március 7-én és 8-án immár hatodik alkalommal várja a közönséget tizenhárom, nemzetközileg is elismert progresszív galéria a Gallery Weekend Budapest fesztiválon...
Folytatódik Honvéd Együttes megalapításának 70. évfordulója tiszteletére elindított jubileumi évad. Február 26-án a házigazda szerepét a Honvéd Férfikar tölti majd be a Müpa színpadán...
Hova vezethet a szegénység, milyen döntésekre kényszeríti az embert, és hogyan lehet kitörni az ördögi körből? Gondolatébresztő előadást mutat be a Füge Produkció február 8-án a Jurányi Házban...
Ott se lészen megállásom címmel mutatja be Rémi Tünde, Appelshoffer János, ifj. Csoóri Sándor „Sündi” és Novák Péter a betyárvilágot megidéző előadásukat február 15-én és 16-án a Vas utcában...
A régi nyaralások felidézésére vállalkozik a Bozsik Yvette társulat december 20-ána nemzeti Táncszínházban...
Kultúrpart Eltáncolt homokrajzok 2019.12.18 10:19:00
A vízre rajzolt vonalak, vagy a homokba épített vár tiszavirág életű, akár a táncos lét. De ha egyszer is sikerül maradandót alkotni, már volt értelme – ezt láthatjuk a Nemzeti Táncszínházban december 29-én...
Stravinsky Tavaszi áldozat című alkotása nagyon sok művészt ihletett meg - november 26-án a Badora Társulat értelmezésében, Sacre címmel látható táncelőadásként a Nemzeti Táncszínházban...
Fotókiállítással egybekötött, különleges előadóestet tart Kóka Rozália a Pesti Vigadóban november 27-én...
A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata Dobai Péter, Kalász Márton, Temesi Ferenc, Tornai József, Tóth Bálint és Károlyi Amy műveiből rendez előadóestet, november 11-én a Pesti Vigadóban...
Háromgenerációs, közös koncertre készül a Vujicsics, a Söndörgő és a ViGaD együttes október 30-án a Pesti Vigadóban...
Október 30-án a ritmusé és a szenvedéllyé lesz a főszerep a Nemzeti Táncszínházban: Pirók Zsófia mutatja be Folkamenco című estjét. ..
Jönnek a kortárs ősbemutatók és folytatódnak a nemzetközi együttműködések – a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház folytatja a sikerszériát. ..
Kultúrpart Hangszere az erdő 2019.08.13 14:55:01
Dés András a hazai jazz élet egyik legmeghatározóbb alakja, aki folyamatosan keresi az új kihívásokat. Készülő új lemezén hangszerek nélkül, csak a természetre hagyatkozva játszik...
Megjelent Dóka Péter legújabb gyermekkönyve Szupermalac és Űrpatkány – A három űrbetyár címmel, és a történethez tartozó rajzfilm-sorozat is újabb részekkel bővült...
Kultúrpart Ünnepeltek a mesterek 2017.08.21 17:59:48
Több mint nyolcszáz népi kézműves, a magyar díszítő művészet remekei, táncelőadások, koncertek, és a Kárpát-medence legfinomabb ízei – ezzel várták a látogatókat a 31. Mesterségek Ünnepén...
Visszatér a kétezres évek egyik legmeghatározóbb együttese, a hiperkarma. Bérczesi Robival a jövőbeni tervekről és az átdrogozott 12 évről beszélgettünk.Néhány évre eltűntél a zenei életből. Mennyire könnyű a visszatérés, hogy fogadtak a zenésztársak?Májusban adtam két…..
Kultúrpart Overdose a mozikban 2013.12.29 08:32:00
Mit ér a csodaló, ha magyar? És magyar-e egyáltalán? Újévi programnak is kiváló az Overdose-ról szóló egész estés dokumentumfilm. A nemzet szimbólumává avanzsált Overdose kálváriája mindenki számára ismerős lehet a sajtóból. De a sikertörténet hátterét csak kevesen…..