Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Balt

0 bejegyzést írt és 22452 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hét tenger Off topic 2022.07.20 08:53:43
Korábbi weblapomon volt az a rossz szokásom, hogy írásaimhoz időnként hozzátoldottam olyan fejezeteket, melyek anyaga a cikkek választott témájához csak feltételesen kapcsolódott. Ezekben főleg egyes történeti/politikai eseményekről, vagy azok utólagos értelmezéseiről fejtettem ki saját…..
Balt 2023.01.09 12:40:07
@savanyújóska: "a párizsi békekonferenciára azért utazott ki egy hónap késéssel a magyar delegáció, mert úgy gondolták, a győztes nyugati országok nemsokára úgyis összeomlanak, vagy egymásnak ugranak. Aztán mire odaértek, már csak annyi dolguk maradt, hogy aláírhatták az eléjük tolt, a közben már nélkülük elkészített szerződéseket. Nem tudom ebből mennyi igaz, nekem hihetőnek tűnik."

Nem feltételezem, hogy ne tudnád: a kommunista diktatúrát nem tekintették legitimbek, ezért csak a konszolidáció után hívták meg Mo.-ot a békekonferenciára. Addigra a lényeges kérdések eldőltek (fölöttünk), az államigazgatásban meg alig találtak valakit, aki a nevét/aláírását meg kívánta ilyen módon örökíteni a magyar történelem lapjain. Megjegyzendő: a franciák elég udvariatlanul bántak velük, egy olcsó szállodában, háziőrizetben tartották őket.
Vannak olyan jellegzetes, magyar ösztönös berögződések, melyeket csakis azok vesznek észre, akik huzamosabb ideje külföldön élnek. Egy ilyen zsigeri Hungarikumról szól ez a rövid szösszenet. Tavaly nyáron, amikor a szokásos évi két hetes magyarországi vakációt követően a Frankfurt-Los Angeles…..
Balt 2019.09.19 09:37:44
@freelander1: Na most akkor olvasd el ezt, és további jó elmélkedést: :)
hataratkelo.blog.hu/2019/04/14/eroltessuk_a_magyarsagot
(Segítek: a szerző azonos a posztolóval.)
Egykoron a Balatonra érkező NDK-s lányok „hajlandóságáról” beszélt az ország férfitársadalma, az ügyeskedők pedig a „Zimmer Frei” mozgalomban utaztak. De miért is lett a Balaton a kelet-németek kedvelt nyaralóhelye és mit köszönhet nekik a Balaton?  ..
Balt 2018.10.13 06:33:14
@Brix: Ja. Annyira szabad társadalmak, h '89-ben még volt halálos áldozat a határon:
m.mult-kor.hu/20090802_a_vasfuggony_utolso_magyarorszagi_aldozata
  Ugye te sem úgy fogyasztod a teát, hogy a filtert a szádba veszed, majd ráöntöd a forrásban lévő vizet? Nos, a paksi üzemzavar szakembergárdája által okozott 2003-as paksi üzemzavar oka lényegét tekintve az volt, mintha egy csoport sokdiplomás atomenergetikai szakember csoportosan így…..
Balt 2018.04.26 20:34:16
@NEXUS6: Ráadásul az egész hókuszpókusz csak azért szükséges (ma is), mert az eredeti orosz karbantartási előírást meghágva - mely a gőzfejlesztők vegyszeres ÉS mechanikai tisztítása helyett - csak vegyszeres dekontaminálást végeztek, ennek következménye a prímerköri magnetit, ami a legforróbb pontokon, a fűtőelemeken rakódik le. Egy blokkon nem vezették be még ezt az újítást, az összes többin átrakáskor tisztítani kell a fűtőelemeket IS. Nem a szovjet géniuszt védendő írtam, csak elgondolkodtató: A francia Areva és a német Siemens technológiai "fölénye"(ssége)...

Ja, még annyit, hogy a cikk múltba révedő hangulat- és félelemkeltés egyszerűen fogalmazva, mert
ad1: A kritikus tömeg nem volt együtt a nagyobb tartályban sem
ad2: A göz még kritikus tömeg esetén is blokkolja a láncreakciót, ugyanis a K (sokszorozási tényező) negatív, ezért nem tud "megszaladni" az ilyen típusú ill ezt a fűtőelemet használó traktor még a reaktortartályban sem.
Balt 2018.04.26 20:37:38
@ostvan1: A darusnak le kellett vágni a szakállát :) (mert így volt a legegyszerűbb mentesíteni). Nem vicc.
Balt 2018.04.26 20:46:23
@Insurgent: Legfőképpen az amazonasi benszülöttek. Szó se róla, kevés Tesla- meg MacBook-töltő van a használatukban, a tatupörkölt meg megfő a napon is. :)
Bemutatkozás, magyarázat, célok Kísérleti jelleggel regisztráltam fel Facebookra egy álprofillal, nem kisebb céllal, mint feltérképezni és megfigyelni a vérfideszes egyedek közösségét, egyéni kompetenciáit, és pszichológiáját. Nem vagyok sem író, sem újságíró, sem politikus, csak egy huszonéves,…..
Balt 2018.04.12 13:25:36
@Anna Kiraly: 91/106 egyéni, ebből 52 körzetben 50% feletti győzelem. Hajrá!
Balt 2018.04.12 13:27:49
@felső határ nincs: Melyik Jobbik? :) Toroczkai Tóth vagy Z (Zsiga) Kárpát? Mert eléggé a két végén húzzák az igát. :)
Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem beszélek részletesen a bizonytalansági tényezőkről sem. Helyette elmondom, hogy - mindezek tudatában - én…..
A politikai elemzés halott – írtam közel három évvel ezelőtt ezen az oldalon. Ma már valamelyest másképp látom: nem halt meg, hiszen ott, ahol korábban látni véltem, valójában soha nem is élt, nem is élhetett. Legfeljebb időnként, néha, percekig: ha élt is, rendszerhiba volt. Nyilvánvaló, hogy…..
Balt 2018.02.26 05:01:34
@Ad Dio: Nem akarok cinikus lenni, de nem kaptad meg a közvetlen demokrácia lehetőségét nemzeti konzultáció által? :) Jó, még egy kicsit csiszolni kell rajta, de a mag már megvan. Kb úgy, mint az "objektív elemzésé". :))
Balt 2018.02.26 09:31:13
@Ad Dio: Mondhatnám (a cinizmust kimaxolva), hogy az előkészítés meg a döntés a konzultáció, a végrehajtás meg a törvény. :) Mindegy, azt szögezzük le, hogy 1 fokkal közvetlenebb, mint a vizitdíjas népszavazás volt a maga másfél éves huzavonájával meg a maradék kettőre a Gyurcsány-Bajnai-korszak agóniájával. (Csak azért így, mert még MSZP-SZDSZ koalíciót sem írhatok, ti. az sem egyértelmű.)
Balt 2018.02.26 09:50:24
@Ad Dio: Ebben van valami igazságod, de tartok tőle, hogy világszerte kiüresedik a (bármilyen) demokrácia a mai krízishelyzetekben, már Svájcot sem lehet áhított példaként beállítani, az EU magállamait meg pláne. Meggyőződésem, hogy utóbbiak többségénél nálunk most jobb a helyzet elméleti szempontból.
A mai hódmezővásárhelyi időközi polgármester választást nem csupán helyben követték izgatottan, de a végeredményére az egész ország figyelt. Nem azért, mintha egy megyei jogú város választási eredményéből automatikusan következtetni lehetne arra, mi történik majd április 8-án. Sokan és sokszor…..
Balt 2018.02.26 08:44:04
@mozzie: Sztem ez amolyan paródia volt Birca részéről.

@is: Csak megjegyzem: Mérnökként kihagytad a számításból, hogy évről évre nő az adóalap, egyrészt a minimális infláció melletti reáljövedelem-emelkedésnek, másrészt a fehéredő és növekvő gazdaságnak köszönhetően, a rekordalacsony munkanélküliségről nem is beszélve. Apropó, fehéredő gazdaság: Javaslom az adómentes minimálbér igéretét is újra beemelni a kampányba, mert ugye emlékszünk (már aki): Ez eredményezett 2 millió minimálbérre bejelentettet.
Balt 2018.02.26 08:55:19
@Nemzeti Dohányos: :) Igen, ezek Nagy Baloldali Igazságok már a téli palota ostroma óta...

@Laszlo K: Nézd a pozitív oldalát: Legalább hiteles riportalany leszel az abcúg blogon. :D
Pár hét alatt sok minden történhet még, de mai tudásunkkal nem lehet kérdéses, hogy a pártok versenyében a Fidesz fogja a legtöbb listás szavazatot szerezni április 8-án. Általában ezt szokták leegyszerűsítve úgy megfogalmazni, hogy biztosra vehető a kormánypárt győzelme. E győzelem mértéke - és így…..
Balt 2018.02.26 08:08:07
@6.Lenin: Miért nincs, amikor te is hozol legalább 1-et? :) (Utolsó előtti esetleg az azelőtti, mert bár tkp én sem feltétlen örülnék a kontroll nélküli 2/3-nak, de már beárazták, az már kvázi bukás lenne, ha nincs meg. Lásd fent!)
Hivatalosan csak szombaton kezdődött, de nyilvánvaló, hogy hónapok, sőt, talán évek óta tart a 2018-as parlamenti választás kampánya. A java azonban tényleg csak most jön: a pártoktól és a választóktól is. Ez a szűk ötven nap lesz az az időszak, amikor azok, akik korábban még nem döntöttek, a…..
Balt 2018.02.26 06:19:45
@eßemfaßom meg áll: @nick papagiorgo: Jogos.

@I. P. S.: Miazhogynagyonis! :) Ha 2 bukott választást kibírt viszonylag stabil támogatás mellett, nem hinném, hogy egy tehetetlen "technikai mkoalíció" után ne megerősödve térne vissza. Ha végképp rosszra fordul, majd 20 év múlva kipróbálhatjuk. :)
Balt 2018.02.26 06:36:53
@laci_52: @6.Lenin: Ez így van. A 3. lehetőség az bizony a Gyurcsány revival. Hogy ez a 2006-os Jobbikosoknak hogy fér bele, azt nem tudom, de TG biztos kimatekozta már. :)
Balt 2018.02.26 06:43:45
@miert?: Az 1-3. pontra megfelel ez az amúgy még színvonalas írás a 4 évvel ezelőtti 444-ről:
velemenyvezer.444.hu/2014/02/20/hulyek-e-a-magyar-valasztok

Azóta azért messze jobb helyzetből indulnak a kormánypártok, ráadásul az azóta megjelent 4. pont szerinti "új erők" is csak tovább forgácsolják az ellenzéket.
Megállítható-e 2018-ban a Fidesz? Igen, taktikai szavazással. Ha listán a kedvenc pártunkra, egyéniben viszont a helyben legesélyesebb ellenzéki jelöltre szavazunk, akkor számos egyéni választókörzetet át lehet billenteni, és el lehet nyerni a kormánypárttól. Ha a Fidesz 15–20 körzetet veszít,…..
Balt 2018.01.26 09:53:10
@Pöff: El vagy tévedve. A Fideszt egybehangzóan 50% körül mérik manapság az aktív szavazók körében. Ja, persze tudom, aki nem szavaz, az a Fidesz ellen szavaz, inkuzíve csecsemők és elítéltek. :)
Balt 2018.01.26 10:01:14
@rallus: A Fidesz (khmm: NVI :) ) most adott ki egy állásfoglalást, hogy aki nem állít a választási tv előírta számú és eloszlású körzetbe (26 + min 1 Bp) jelöltet, annak törlik a listáját is. Ezzel eléggé el lesznek lehetetlenítve a kamupártok. (Még ha Fidesz érdek is lenne esetleg.)
Harcok a Halál hegyén a 11. isonzói csatában Monte del Morte, azaz a Halál hegye – így nevezték el az olaszok a Monte San Gabrielét a 11. isonzói csata során, amikor 1917 augusztus-szeptemberében folyamatosan nagy erővel támadták a 646 méteres magaslatot. A hegy az ott zajló harcok hevessége, a…..
Balt 2017.11.21 05:53:59
@fofilozofus: '14-ben az olaszok elvileg még szövetségesek - de legalábbis semlegesek. Más kérdés, hogy a Monarchia ennek ellenére készült az olasz határ védelmére, lásd a dél-tiroli erődöket.
Egészen 1919 nyaráig úgy tűnt, Magyarországnak sikerül megtartani az ezeréves nyugati határát. Körülbelül ez volt az az időpont, amikor a mindaddig lojális, határ mentén élő németeknek elege lett a magyarországi politikai káoszból, és a Bécsben regnáló szociáldemokrata vezetés meglátta a…..
Balt 2017.07.27 22:11:48
@Sigismundus: @lezlidzsi84: @Albu: Nem hiszek abban, hogy benne lett volna a köztudatban a területi veszteség még egy vesztes háboró okán sem (pláne ilyen mértékben), mert

1. a megalakuló utódállamok nemzetei többségének (az SHS Királyság szerbjeit és részben a románokat kivéve) katonái pont ugyanúgyabban a K.u.K hadseregben harcoltak, mint mi;

2. bár nyilván voltak nemzetiségi problémák a Magyar Királyság területén belül is, ez messze kisebb volt, mint mondjuk a Monarchia olasz kisebbség lakta területein vagy Boszniában;

3. a magyar nemzeti öntudat is éppen csak ébredezett a reformkor, 1848, majd a kiegyezés és a millenium után.

A korabeli hangulatról itt egy monarchiát megélt, revizionistának aligha nevezhető visszaemlékezése:
beszelo.c3.hu/cikkek/a-masodik-szamu-ellenseg
Szalai Szabolcs írása   Nem mindennapi "élményben" volt része annak, aki reggel az ATV-vel indította a napot. Hajnal Miklóst, a Momentum Mozgalom szóvivőjét a Start című műsorban kérdezték a hétvégi Nyitás Fesztiválról, amikor is az 5. perctől olyan médiatörténeti eseménynek lehettünk szemtanúi,…..
Balt 2017.07.26 18:30:46
@lujo1111: Így van. Én máris belistáztam ezeket a köcsögöket. Veled szemben egy kanyi mp3-at nem fogok letölteni tőlük. :)
Balt 2017.07.26 18:58:56
@6.Lenin: Az a vicc, hogy nem is esne egybe a szavazótáboruk, de máris látszik, hogy minden egyes választóért ölre mennek egymással: :)))
Balt 2017.07.26 19:37:26
@6.Lenin: Na ja. Jól mondja Schliffentyű: Kormányváltás majd akkor lesz, ha az eddigi kormánypárti szavazók jelentős számban másra voksolnak.

„Miért hiszi azt bárki az ellenzékben, hogy ha 0-24-ben Armageddont vizionálnak, bojkottálják a kormánypárti sajtót, kollaboránsok után kutatnak s azt az érzetet keltik a Fideszre szavazókban, hogy tettestársak egytől-egyig rablásban és országrontásban, az kifizetődő lesz? Ki az, aki majd arra szavaz, aki folyamatosan lehülyézi? Ez soha nem működött Magyarországon. Amíg tehát nincs ellenzéki párt, amely elismeri, hogy 2010 óta az ország és a világ állapotát illetően Orbánnak ugyan messze nem mindig, de többször is jól működött a szimata, nem lesz kormányváltás. Az tudja leváltani, aki a helyes diagnózisait elismeri, de pusztító receptjei helyett alternatívával áll elő.”

Teljes cikk sajna csak printben, amúgy simicska sajtó:
valasz.hu/itthon/schiffer-andras-igy-nem-lesz-itt-kormanyvaltas-124706
Ajánlva a fentebbi faszkalapoknak, akikkel vitáztál. :)
A tagjainak a jelenleginél jóval nagyobb politikai és anyagi előnyöket kínáló valutaövezet és egy mindinkább kiüresedő „nagy” EU, azokat is elgondolkoztathatja, akik máskülönben idegenkednek az euró bevezetésétől...
Balt 2017.07.20 20:01:56
@Mr. Waszabi: Aha. Szóval arra a tőkére (népvagyonra) gondolsz, amit a rendszerváltás előtt és főleg után az elvtársaid a spontán privatizáció meg a Bokros-Suchmann-csomag (stb.) keretében elkótyavetyéltek.

Akkor nyilván most ugrálsz örömödben, hogy a kedvező államháztartási mutatók mellett külföldiek kivásárlására is mindinkább jut.
Balt 2017.07.20 21:51:09
@Mr. Waszabi: Hahaha, b+, Simor András szmélyesen? :))) Ne fűzz sok reményt hozzá, hogy a "jól megérdemelt" nyugdíjas korodig visszajönnek. :)))
  A Fidesz-kormány rezsicsökkentése demagóg politikai kommunikációs találmány, mely elhiteti a választókkal, hogy ez a megoldás az ő érdekeiket szolgálja. Valójában az történt korábban, hogy adminisztratív úton, törvényi diktátummal csökkentette az energia árakat és most szeptemberre újabb,…..
Idén tíz éve, hogy az Egyesült Királyságban betiltották a nyilvános zárt helyeken a dohányzást (Magyarországon 2012 január elsejétől lépett életbe a tiltás). Vajon milyen eredményeket hozott ebben az évtizedben a tiltás?..
Balt 2017.07.01 10:25:12
@Macropus Rufus: "És most lehet matekozni, hogy ha az összes dohányos fele leteszi a cigit, akkor mennyivel kell növelni az adóterheket annak érdekében, hogy a hiány pótolva legyen."

Én azokon röhögök a mai napig, akik kimondottan a trafiktörvény miatt szoktak le. Már ha volt is valami suskus mögötte, csak emiatt a suttogó propaganda miatt is megérte, ha emiatt statisztikailag kimutathatóan csökkent a dohányosok száma. :))

Az egyenletből kifelejtetted a eü. ellátás (szociális temetés stb.) költségeit. Igaz, nem is feltétlen az adott adóévben jelentkezik, amikor a jövedékiadó-kiesés...
Balt 2017.07.01 10:30:54
@subtotal: Elkülönítés úgy lenne az igazi, ha a dohányosok valami köbüki-féle burát viselnének a dohányzás (és a tüdő elvárható megtisztulása) idejére. Igazi win-win: a füst egy molekulája se veszik kárba és a környezet teljesen elszigetelve. Hogy tetszik?
Balt 2017.07.01 10:36:59
@11110000: Ez nagyon sarkos. Én a gyökerénél kezelném a problémát. Ti. a dohánynövény gyökerénél. Legalább valami antinikotinista hekkercsoport kitenyészthetne vmi biológiai fegyvert a dohány ellen. Jó, tudom, akkor is ott van még a teveszar (Caporal), de egyelőre ez is jó lesz. :)
Az atomerőmű veszélyt jelent a természetre – de ez fordítva is igaz: a természet is veszélyt jelent az atomerőműre. Az atomerőmű legnagyobb ellensége: a föld, a víz, a levegő. Az atomerőmű legnagyobb ellensége pont maga a természet, ami mozog, változik, alakul és alakít. A természet erői ellen nem…..
Balt 2017.06.30 15:54:27
@Balt: A linkelt anyag rezüméje:

AC: olcsó végpontok – drága távvezeték
DC: drága végpontok – olcsó távvezeték
Kisebb távolságra az AC, nagyobbra a DC olcsóbb. A metszésponthoz tartozó hossz szabadvezeték esetén kb. 600 km, kábelnél kb. 60 km.
Balt 2017.06.30 17:17:16
@GyMasa: Igen, erről én is olvastam, kösz a kiegészítést!

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ok, semmi baj, bocs, a "kedvedért" nem fölényeskedés volt, csak feltételezem, te is éltél már az átkosban, tehát az én "kedvemért" ugyanúgy. Egy MEE kiránduláson egyszer megnézték a kollégák ezt a Wien-Südost eá. betétet, de én sajnos nem mentem valük. Hogy mi lett vele, azt nem tudom, mert ma nyilvánvalóan nincs szükség rá az UCTE-n belül.

A linkelt anyagban látom, hogy van olyan német elképzelés (egyetemi ötlet szintjén), hogy az egész kontinenst + É-Afrikát összekötik egy ilyen HVDC griddel, de ez a jövő zenéje. Pláne, ha a (másik) koncepció pont az, hogy amennyire ésszerűen lehet, helyben használjuk fel a helyben megtermelt energiát. Ebben mikroszinten van ráció (+ 1 a méregzöldeknek, hadd örüljenek), én is az idén fogok napkollektorokat telepíteni. (Állami segítséggel a CO2 kvótából visszaosztva, naná.)
A szexuális vágyat több mint egy évtizede kutató Sarah Hunter Murray pszichológusnő felmérésben próbálta kideríteni, mi a titkuk azoknak a pároknak, akik hosszú távú kapcsolatban is meg tudják őrizni az egymás iránti szenvedélyüket. 18 és 29 év közötti nőkkel készített interjút, akik hosszú távú…..
Balt 2017.06.29 15:07:27
@Gour: Háborúban általában az ellenséges katonák megtalálása a megoldást. :) De szép is volt! Ja, nem.
Balt 2017.06.29 15:08:14
@Balt: -ták.
Személyeskedve, lekezelően nyilatkozott újságíróknak a francia köztársasági elnökről...
Balt 2017.06.22 23:18:21
@1ghost:

Ad 1.: én 1 vagyok (nickkel is), unikális (egyedüli)

Ad 2.: Igazán nem akarom elrontani a játékodat, de a poszt pont a személyeskedést tűzte (volna)pellengérre. Erre itt jössz te és belefosol a ventilátorba. De a permet rád száll egyedül, senki másra. Mást nem tudsz egy poszt alatt se, csak ordenáré módon személyeskedni. És velem szemben nem vagy egyedüli". :)) További sok siert 2018-ban. Meg utána.
Balt 2017.06.23 08:39:30
@Bikkfanfutyulo: Ez gyenge mentség. Török Gábor mondta egy még józanabb pillanatában, 2014 áprilisában, hogy "olyan választási rendszert még nem találtak ki sehol a világon, amiben ez az elmentél győzni tudott volna".
Balt 2017.06.23 08:41:17
@Balt: Wazz, prediktív :) elmentél = ellenzék
kiski Horthy és Orbán 2017.06.22 03:16:25
Orbán legalább akkora államférfi, mint Horthy volt, bár ez utóbbihoz képest rémesen rosszabb helyzetben kellett átvennie a kormányrudat. Horthy idejében alapból megvolt a sok kommunista, akik ellen lehetett küzdeni, Orbánnak sajnos csak virtuális komcsijai voltak, belőlük kellett erős, kemény…..
Balt 2017.06.22 16:08:16
@-JzK-: Nagyjából egyetértek. Ímea cikk a bizonyság: "szerencsére" máig vannak agymosott komcsik - szemben azzal, amit a cikk állít.

"Ezt mind el lehetett volna kerülni, meg Nagy-Britannia német lebombázást is, ha 1940-ben békét kötnek Németországgal"

Ne feledjük azért:
"This morning I had another talk with the German Chancellor, Herr Hitler, and here is the paper which bears his name upon it as well as mine.... We regard the agreement signed last night and the Anglo-German Naval Agreement, as symbolic of the desire of our two peoples never to go to war with one another again."

"This is the second time in our history that there has come back from Germany to Downing Street peace with honour. I believe it is peace in our time."

N. Chamberlain, PM of GBr
A kormánypárti sajtó mára menthetetlenül a propaganda gátlástalan eszközévé, így tájékozódásra teljesen alkalmatlanná vált. Épp ezért elkeserítő, hogy a másik oldallal is vannak időnként gondok. A tegnapi nap történései jó illusztrációul szolgálnak erre. A FIDESZ plakáttörvénye elfogadhatatlan. Épp…..
Balt 2017.06.22 16:19:49
@Fedor: Hú, én úgy szurkolok, hogy meglegyen legalább a <=4,9%!!! :)))
Egyetlen – mondvacsinált – terroristát sikerült nagy nehezen felmutatnia idegengyűlölő kampányában a kormányfőnek, most azt is elvették tőle. Itt állunk egy szem terrorista nélkül – pedig állítólag még Brüsszel is támogatta...
Balt 2017.06.16 21:41:55
@dare: Voila:
"2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a hivatalos személy elleni erőszakot csoportosan, fegyveresen vagy felfegyverkezve követik el.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott csoport szervezője vagy vezetője öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
Balt 2017.06.16 21:45:02
@morph on deer: Ja, értem: ez adómentes vendéglátóipari szolgáltatás. :)
Balt 2017.06.17 03:50:10
@1ghost: Feri bá, megint sokat írtál.
Ha azt gondolta, hogy ez most egy nagy fenékberúgás a Pártunknak és Kormányunknak, nagyon téved. Most bontják a pezsgőt. ..
Balt 2017.05.19 00:02:51
@ulpius66: Egyetértek. A PiS-sel szembe menve szavazták meg Tuskot a néppárti elvárásnak megfelelően, kockáztatva a lengyel-magyar viszonyt. (Nem mintha Tusk ne lenne alkalmas. A lengyelek felelőssége, hogy a belpolitikát ott is EU-szintre vitték.)
Balt 2017.05.19 00:17:29
@morpho: "Az elmúlt nyolc - még pontosabban az elmúlt négy - évben a kormány vitathatatlan módon megteremtette azt a költségvetési stabilitást, amelyre a baloldali és liberális elődei képtelenek voltak. Mára a GDP három százaléka alatt van a hiány, a csökkenő államháztartási deficit a gazdasági tervezés sarokpontja lett." - írja a kormánnyal finoman szólva nem rokonszenvező napi.hu.
Balt 2017.05.19 01:18:43
@morpho: Ja. Bajnaiék ki"privatizálták" volna. Az utolsó pillanatban semmisítette meg az akcót az AB. Amúgy a manyupok ma is vannak. Önkntes alapon. Tessék oda befizetni (én is ezt teszem), ne a TB alap - a közteherviselés - megkerülésével nyerészkedni. Már amikor épp nincs válság. :) Jut eszembe:

www.pannonianyp.hu/hirek/28

Erről meg nem is tudtam akkoriban:
vastagbor.blog.hu/2009/12/09/kedves_bucsuajandek

Mindegy, a manyup egy állami hitelből finanszírozott pilótajáték volt, de az EU belekényszerítette a kormányt a megszűntetésébe. Azóta persze máshol is elővették a módszert.
böngészők összehasonlítása - Microsoft Edge, Opera, Firefox, Google Chrome letöltése 2017 internetes böngészőinek szubjektív rangsora Az internetes böngészők, azaz weboldal megjelenítők piaca voltaképpen nem létezik. Miután a Microsoft cég integrálta saját böngészőjét a Windows operációs…..