Regisztráció Blogot indítok
Adatok
minyike

193 bejegyzést írt és 111 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A kismamák, anyukák szemellenzősek. Én is az vagyok. Ha azt halljuk valamiről, hogy árthat a Migyerekünknek, azt azonnal lesodorjuk a polcról, de legalábbis komoly munka meggyőzni minket az ellenkezőjéről, hogy mégsem az. Ha csak a szomszéd lány mondja, vagy a kedvesismeretlen a…..
Itthon (számunkra ez a szó egyelőre még egy jó darabig Felsőpakonyt jelenti) is van 240 nöl, amelyet rendezni-gondozni kéne, de amióta meg van a szomoróci házunk, azóta az itthoni kert mostohagyerek. Az idén a rengeteg elfoglaltságunk mellett megpróbáltunk egy picivel több…..
A hálószoba felújításakor a különböző munkafolyamatok között bizony elég sűrűn kellett technikai szünetet tartani, azaz a falaknak megfelelő száradási időt biztosítani. Ezeket a napokat próbáltuk hasznosan eltölteni. Például még a tél elején rendeltünk egy csomó…..
Ez alatt a hét alatt, amit Szomorócon töltöttünk, természetesen nem csak munkára, hanem egy kis kikapcsolódásra is sor került. Kedves szomszédaink meghívására, amely kürtöskalács-sütésre szólt, egy üveg Tokaji kíséretében egyik kora este, a ház mögötti…..
Ez az egy hét a hálószoba rendbehozatalára volt szánva. Feladatunkat csak részben sikerült teljesítenünk, hiszen a padlólerakás még mindig várat magára. Mint már az előzőekben is említettem, a háznak talán ez volt a legrosszabb állapotban lévő helyisége. A hajópadlón…..
Nem a combjaik miatt halásztuk le őket, hogy megváltozott anyagi helyzetünkre tekintettel a természet adta lehetőségeket kihasználjuk. Csupán szűkös lett a férőhely, költözniük kellett. Ahogy megérkezett az első igazán melengető napsütés, hirtelen elözönlötték a tavat.…..
Húsvét óta számoljuk a munkanapokat visszafelé: szombaton délután, miután Laca hazatért az oskolából, Kercaszomor felé vesszük az útirányt, és egy teljes egész hétig ott leszünk!!!! Ráadásul visszük az összes állatunkat (őket majd egy külön posztban bemutatom), így…..
Húzom az igát. Tolom a szekeret. Dolgozom. Mikor már azt hittem, hogy megúszom, és nemtudomhányadik kört futották, hogy lealkudják a pénzt, én meg feladtam, lemondtam és megnyugodtam, hogy nem kell elvállalnom, persze elfogadták az ajánlatomat.Két hét kemény menet. Anyika továbbra…..
Piroska és Farkas Nemis roksztár 2009.04.07 12:46:00
Végigpásztáztam a csecsemőosztályon vendégeskedő újszülötteket, és megállapítottam, hogy a beharangozás ellenére, miszerint készüljek fel rá, hogy akkora sérója lesz ha előbukkan majd, mint egy roksztárnak, a Migyerekünknek volt a legrövidebb haja. A…..
Piroska és Farkas Kirugások 2009.04.06 17:07:00
A zuhany alól ugrottam ki a csörgésre, mikor telefonált, majd közölte, hogy beül a kocsiba és mindjárt itt lesz. Még tiltakozni sem volt időm, meg arra sem, hogy sebtiben kitaláljak valami elfogadható indokot (ha már az alaphelyzet nem elég), amivel távol tarthatom vasárnap…..
... és biztos lesz még olyan című poszt is, hogy fürdőszoba harmadszor, negyedszer... Pici előrelépés történt az elmúlt hétvégén a fürdőszoba felújításában: összeraktuk a hidromasszázs zuhanykabint. Örültem is neki, mert így a nappaliból végre eltűntek a…..
minyike 2009.03.26 22:20:03
@annamarie: Dehogy bánom, sőt, örülök neki! Én is betettelek és már volt is oda-vissza mászkálás. Sőt, tervezek is erről írni egy posztot, de ma már nem...
A fényképekkel kapcsolatban: ha jól emlékszem (sokáig voltam én is az indexen, a kommentelés miatt jöttem el), van olyan lehetőség, hogy függőlegesen kövessék egymást. Ha nem jön be, még megpróbálom összeszedni az emlékeimet...
A vízimadaraknak otthont adó Nagy-tó egyik szigetén fészkelő fekete hattyúknál (Cygnus atratus) március 29-én hat fióka kelt ki a tojásból. Az eredetileg Ausztráliában őshonos madárfaj – a Magyarországon is előforduló hattyúkkal ellentétben – csaknem teljesen…..
Erről a helyiségről ezeddig nem tettem említést, pedig nagyon is szerves része a háznak. Idáig tárolónak, lomosnak használtuk, de ahogy készülnek a helyiségek sorban, így ő is hamarosan sorra kerül. Tehát még februárban valamikor kirámoltuk a szerszámokat, a különféle…..
   Az ŐRSÉG... egy évvel ezelőtt még azt sem tudtam, hogy merre keressem a térképen. Miután decemberben ezen a vidéken töltöttünk 3 napot, azóta szinte megállt az idő. Végérvényesen és visszavonhatatlanul beleszerettünk férjemmel együtt ebbe a vidékbe, s a…..
Piroska és Farkas Kifárasztás 2009.03.26 11:39:00
Fárasztom, mint a nagy halakat szokás, mikor a horgászbot végére harapnak. Remélem, beválik a taktikám, hogy ha napközben aktívabb, éjszaka talán tudunk mi is nyerni néhány kósza órácskát, s nem csak azt a szokásos kettőt tudjuk átaludni, amivel gazdálkodunk az elmúlt pár…..
hogyvolt House 5x02 - Nem rák 2009.03.26 08:30:00
Ebben az epizódban már a főcím előtt van 4 hullánk, és hogy ne legyen 5, az aktuális hetibetegért 13 megy személyesen. „Azonnal velem kell jönnie, különben meghal” -mondja, tök izgi, és a helyzet az valóban komoly, a halottak ugyanis mind szervátültetésen átesett…..
Elkísértük a Budapesti Állatkert csapatát a Börzsönybe, ahol harminc sün hazatérésének lehettünk tanúi.Kevesen tudják, hogy a Budapesti Állatkert mentési feladatokat is ellát. Ilyen például az is, amikor a látogatók által behozott legyenült sünöket (amelyek gyakran még…..
A harmadik kórházi éjszakát megelőzően egy csecsemősnővér jött be a szobámba, hogy megmutassa, miként kell bepelenkázni a gyereket, amit Farkas sajátított el lőször, és azóta is Ő csinálja, mikor itthon van (eltelt a rövidke hét, és ma már sajnos dolgozik). Aztán az orrom…..
 Megvaaaaaaaan!!!!!!Utolsó pillanatban értem be, de ha minden igaz, 8.46-kor született meg, helyesbítés: 3015 g, azt nem tudom hány centi (azt hiszem 53 cm a kishölgy), de csodaszéééép!Piroska még bent van, pihen, 1 óra múlva jöhet ki. Remélem hozzájárul a fotó…..
Piroska és Farkas Hűhó 2009.02.20 09:54:00
Nagy hévvel előkotortam a garázspolcról a beporosodott hóemberépítőkészletemet, mert évek óta először jött össze, hogy elég nagy a fehér takaró a görgetéshez, a minősége is kifogástalan, nem olvad el másnap reggelre, jó ragadós, és még itthon is vagyok világosban. De…..
A babaszoba éppen rosszabbul áll, mint eddig, de ez csak a látszat, mivel Farkas a szoba közepére tolta a nagyobb bútorokat, és kihordta az előtérbe az egyéb, festésnél útban lévő Mütyürketulajdonokat, hogy kedvére pingálhassa a falakat. Segítségünkre sietett Pöti és Lius is,…..
Piroska és Farkas Elkap 2009.02.05 15:02:00
Pompás. Tegnap estére, mikor Farkas hatnapos ágynakdőlőskényszerpihenő után felülkerekedett a víruson, és ma visszatért a munka mezejére, s mikor már azt hittem, hogy kemény vagyok, hogy ezidő alatt nem ragasztotta rám, pedig még gyümölcsöket sem ehetek, hát nem elkaptam?…..
Tényleg sokkal szórakoztatóbb volt kettesben végigücsörögni a hat órát a kórházban Anyikával, mint egyedül, ahogy általában szoktam, a rendszeres cukorellenőrzéseim alkalmával. Ilyenkor már könyvet sem olvasgatok, mert résen kell lennem, hogy elcsípjem Dr Cukrot, ha egy…..