Regisztráció Blogot indítok
Adatok
vargabikácska

0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2015.08.16. óta tag.
Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szociális fóbiások küzdelme a nagyvilággal Munkahelyi balek 2014.12.18 11:32:00
Kezdenek mostanában a fejem felett összecsapni a hullámok a munkahelyen. Azt érzem, hogy míg mások körülöttem már szinte unatkoznak az év végi szünet közeledtével, én alig győzöm a feladataimat ellátni. Tulajdonképpen szeretek a cégnél dolgozni, de már nem győzöm a…..
vargabikácska 2015.08.19 10:44:29
Igen, sajnos, amíg nem szólsz, hogy nem bírod, addig azt fogják csak látni, hogy bírod, ha egyszer minden feladatot önként elvállalsz. Vagy érzékelik, hogy valami nem egészen oké, de mivel azt mondod, hogy megcsinálod, azt fogják gondolni, hogy te jobban tudod, hogy mit bírsz és rádhagjyák. Valószínűleg nem akarnak ők kihasználni téged, ne láss bele ilyesmit! Ha ez a kihasználósdi menne a munkehelyeden, nem csak veled csinálnák, láthatnád, hogy egymást is kihasználják.
Hidd el, én a másik oldalról írom, hogy néha már könyörögni szoktam azért, hogy kedves maximalisták, mondjátok már ki, ha elég, mi itt utáljuk, hogy gondolatolvasónak kell lenni, ha nézni kell, hogy szenvedtek, ha megharagszotok ránk olyasmiért, amivel eszünkbe sem volt megbántani titeket, és nagyon szeretnénk, ha ti is jól éreznétek magatokat, mert ez nekünk is öröm!
Egyébként szerintem tedd fel magadnak a kérdést, hogy miért lenne olyan nagy baj, ha nem tartanának szorgalmasnak és precíznek, ha azt gondolnák, hogy link vagy és lusta? Mintha jobban félnél ettől, mint amennyire rossz ez valójában.
Meg aztán élesben azt is, hogy tényleg bekövetkezne-e mindez, ha erre vagy arra a feladatra nemet mondanál, és hogy te mérges vagy csalódott lennél-e a másik helyében, ha valaki elutasítaná az adott kérést.
vargabikácska 2015.08.19 10:49:18
Szociális fóbiások küzdelme a nagyvilággal Lazítani a maximalizmuson 2015.03.22 14:17:20
Mostanában azon igyekszem, hogy lazítsak a maximalista, túl lelkiismeretes és túl precíz hozzáállásomon a munkámban, hogy kicsit lazábban tudjam kezelni a dolgokat. Ezzel párhuzamosan elkezdtem attól félni, hogyha ez sikerül, akkor átesek a ló túloldalára, és akkor nem fogom jól…..
vargabikácska 2015.08.19 10:13:53
Szerintem nem lehet erről a kérdésről általános szabályokat megfogalmazni, én legalábbis nem tudok. Szóval inkább azt javaslom, hogy mindig az aktuális szituban gondold át, hogy mi a célszerű.
Mondjuk a fenti helyzetben azt, hogy legkésőbb meddig lesz szükséged a válaszra. Amit aztán bele is írhatsz a mailbe. Ha ezt nem tudod magadtól, akkor mondjuk megkérdezed a főnököt. Hé, főnök, nem válaszolnak a hogyishívjákék, de nem akarom sokat zaklatni őket, úgyhogy mondjál már egy határidőt, köszike.
Aztán szerintem a "pontos" meg az "elégséges" elvárások feltérképezésén túl azt is fontos megtudni, hogy egy feladatra te mennyi energiát tudsz rászánni. Ha csak púp a hátadon, akkor minimális energiabefektetéssel átcsúszol vele a célvonalon, mint a suliban az uncsi tantárgyakból egy kettessel, hogy aztán olyasmire tudd koncentrálni az erődet, amivel szívesen foglalkozol és fontos neked.
Nem lehetsz mindenben jó. Mm nem azért, mert ez nagyon szigorú, hanem azért, mert lehetetlen. Szal ne erőlködj, csak bontakozz ki abban, amiben jó vagy. Hogy valamiben igazán jó lehess, az kell, hogy bizonyos dolgokról cserébe lemondj.
Talán kezdd munkehelyen kívüli dolgokkal, amiknek nincsen tétje. Mondjuk a háztartással. Ha szeretsz porszívózni, de mondjuk utálsz mosogatni, akkor csak a porszívózást csináld meg, és hagyd, hadd álljanak a koszos tányérok a konyhapulton, amíg kedvet nem kapsz a mosogatáshoz - vagy el nem fogy a tiszta tányér ;)
Ha valamit mégis tudnék általánosságban javasolni az az, hogy a a fókuszodba a "helyes" és a "kötelező" dolgok helyett azt állítsd, hogy mitől érzed jól magad. Hogy mi okoz neked örömöt és elégedettséget. Szociális lények vagyunk, ösztönösen kerüljük, hogy másoknak ártsunk, és feltételezem, hogy nem vagy dilinyós vagy bűnöző, szóval nem kell attól tartanod, hogy ami neked jó, azzal másoknak ártasz.
Sőt! Ha valakinek fogcsikorgatva szívességet teszel, az nem fogja érteni, miért teszed ezt, csak tehernek fogja érezni magát, és nem fogja tudni, mi rosszat tett, amiért haragszol rá, és mire felfogná, mi történik, már nyakig belekerült...
Nekem amúgy nagyon tetszik, hogy a szorongásodat nem akarod tovább terjeszteni, mint valami vírust, hanem meg akarod szűntetni - respekt! Bár többen tennének így!
vargabikácska 2015.08.19 10:22:19
@Kognitív Teknősbéka:
Azért, mert célszerűtlen és etikátlan is lenne másokat is szorongásra kényszerítenie azért, hogy a saját szorongásán enyhítsen. Arról nem is beszélve, hogy összességében ezzel a saját helyzetén is csak rontana - egy újabb hurkot vetne vele a "szorongás-spiráljára".
Nyilván nem a másik végletről van szó, hogy el kellene néznie, hogy mások fát vágjanak a hátán. Hogy valaki más mulasztásáért ő vigye el a balhét. Hanem arról, hogy megtalálja azt az arany középutat.
Szociális fóbiások küzdelme a nagyvilággal A szürke kisegér 2015.04.06 13:47:57
Sokat fejlődtem középiskolás korom óta, akkoriban folyton láthatatlannak szerettem volna tűnni, lopakodó üzemmódban léteztem éveken keresztül az iskolai közösségben, ha valakinek mégis feltűnt a létezésem, akkor kellemetlenül kezdtem érezni magam, feszült lettem, igyekeztem…..
vargabikácska 2015.08.16 14:51:32
Ez a fajta krónikus szégyenérzet, amit mi megélünk, egy ördögi körbe ránt minket bele.
Gyerekként eleinte csak azt szégyelled, hogy mennyi bosszúságot okoztál anyucinak/apucinak/akárkidnek. Te nem akarsz semmi rosszat, hiszen ez a személy neked nagyon fontos, szükséged van a szeretetére, az elfogadására, a figyelmére, és egy pillanatig sem feltételezed róla, hogy rosszat akar neked. Hiszen ő nagyon szeret téged - kivéve persze amikor épp valamiért nagyon dühös rád. De az nem számít, mert az a te hibád...
Nem fontos, hogy nem érted, mi rosszat tettél. Csak azt tudod, hogy rossz lesz a vége, ha újra megteszed. Talán még azt is látod, ha megkérdezed, mi rosszat tettél, hogy emiatt csak tovább nő a dühe irántad. És ezzel vita lezárva. Ha ő azt állítja, hogy szégyelld magad amiatt, hogy ilyen vagy meg olyan vagy, és ezzel mekkora nagy mérhetetlen bosszúságot okoztál anyucinak/apucinak/akárkinek, azt mindenféle kétség nélkül elhiszed neki. Nincs fifty-fifty, és nem is a tett volt rossz, hanem te. Ezért nem is remélhetsz megbocsátást. És mivel te vagy a rossz, másoktól sem vársz jobbat. Sőt, az ismeretlenek mégcsak nem is szeretnek téged...
Egy idő után már azt is szégyellni kezded, ha csak az igény felmerül benned valamire, amiről már megtanultad, hogy anyucinál/apucinál/akárkinél valamiért kiveri a biztosítékot. Hogy elkerüld a fájdalmas elutasítást és az érthetetlen igazságtalanságot, inkább megtartod magadnak a véleményedet, az érzéseidet, a gondolataidat, a vágyaidat, az érdeklődésedet, a nyitottságodat. Lassan talán el is felejted, hogy ezek valamikor nagyon fontos dolgok voltak, legalább neked fontosak, a legfontosabbak... És egy idő után már te sem tudod biztosan, mire is van szükséged. Már csak egy kis nyugalomat szeretnél.
És mivel nem mondod el, ha szükséged van valamire, folyton szívsz, mert a dolgok maguktól nem tudnak úgy alakulni, ahogy az neked megfelelő vagy legalább elfogadható lenne - ekkora mázlid mindig nem lehet. Így csak vegetálsz magatehetetlenül. Néha cseppen nagy véletlenül egy kis öröm ebben a kilátástalan sivatagi létezésben. Akkor egy darabig bizakodsz. De általában csak azt érzed, hogy milyen mélységesen üres az életed.
És ekkor már azt is szégyellni kezded, hogy nem mered kinyitni a szád. Kezded úgy érezni, hogy a te hibád ez az egész. Hogy ezt bizony te okoztad. Kezded elhinni, hogy valóban meg is érdemled ezt a sok bántást, mert egy ilyen magatehetetlen szerencsétlenség, aki csak a terhére van mindenkinek, meg is érdemli, hogy eltapossák.
Ebből az ördögki körből csak úgy lehet kilépni, ha megadod magadnak valahogy, amit nem kaptál meg akkor, amikor szükséged lett volna rá: a toleranciát. Ha szükséged van valamire, ne kételkedj benne.
Felnőttél. Neked kell eldöntened, hogy ártasz-e bárkinek is a tetteiddel. Nem várhatsz többé jóváhagyást és megerősítést senkitől. Főleg, ha eddig sem kaptad meg...
Az érzéseink jönnek-mennek. Olyan összetettek és olyan gyorsan támadnak fel bennünk, hogy kész csoda, hogy monitorozni egyáltalán tudjuk őket. De ésszel folyton az árnyékukban lenni nem lehet. Ezért fölösleges megmagyarázni őket. És fölösleges elfogadhatóként beállítható magyarázatokkal próbálni hitelessé tenni őket. Kinek magyarázkodnál? Csak követni kell őket. Idővel egyre bátrabb leszel.
Szociális fóbiások küzdelme a nagyvilággal Introvertált barátkozna... vagy mégsem? 2015.03.15 12:33:30
Sziasztok kedves Olvasók! Ha még vagytok :) Egy ideje nem jelentkeztünk, és nem tudom, meddig lesz ez még így, eléggé elfoglaltak vagyunk mindketten. Viszont érkezett egy olvasói levél, ami szinte beleillik a blog témakörébe. Nem annyira szociális fóbiáról, inkább…..
vargabikácska 2015.08.16 01:12:00
Szia!
Velem is történt már ilyen eset. Én úgy gondolom, hogy a mi extrovertált ismerőseink nem feltétlen voltak önző szemetek. Nem ők korlátoztak minket le. A korlátokat mi magunk állítottuk fel azzal, hogy "lenyeltük" a dolgokat, ahogy te is többször leírtad, és azzal, hogy magyarázkodni kezdtünk az igényeinkről meg a viselkedésünkről. Ő csak öntudatlanul alkalmazkodott a mi korlátainkhoz. Ahhoz, hogy nem tudjuk elfogadni, hogy félénkebbek vagyunk és visszafogottak. Hogy úgy érezzük, mentegetnünk kell magunkat, amiért nem tudunk olyanok lenni, mint ők. Hogy nem vagyunk így jók.
Nehéz ügy ez, mert úgy tűnhet, hogy az extrovertáltaké a világ. És sajnos én nem tudom, hogy ez tényleg nincs-e így. De remélem, hogy azért nekünk is jut hely.
Csak azt tudom javasolni, hogy próbáld meg nem magadra kényszeríteni a dolgokat. Hogy próbálj arra koncentrálni, hogy lazíts és érezd jól magad!
Arra azért figyelj, hogy közben ne árts senkinek. De azt tudd, hogy ebbe te is beletartozol! Én ehhez az egy szabályhoz próbálom magamat tartani: tedd, amit szeretnél, ha nem ártasz vele se magadnak, se másnak.
Ezt persze csak gondolni könnyű! Mert vannak, akik leharapják érte a fejünket, ha nem tesszük meg annak árán is, amire ők "megkérnek" minket, ha az nekünk hátrányunkra van. De ezeket az embereket jobb elfelejteni, mert szarnak ránk, csak ártanak nekünk. Tehát ők nem alkalmazkodnak a "ne árts" szabályhoz. Magyarán nem lehet velük együtt élni. Akibe szorult egy minimális együttérzés, az nem fog minket olyasmire kényszeríteni, ami nekünk árt - ha ezt mi sem várjuk el magunktól.
Tehát próbáld meg ledobálni magadról a kényszereket, amiket talán a te esetedben is régi rossz tapasztalatok pakoltak rád. És olyan tevékenységekkel foglald el magad, amik örömöt okoznak neked. Olyan emberekkel barátkozz, akikkel jól érzed magad.
vargabikácska 2015.08.16 01:12:44
Igaz, hogy a lelki nyugalmunk érdekében nagy a kísértés, hogy behunyjuk a szemünket a mi sarunk felett az ilyen feszkós helyzetekben, és a másikra hárítsunk mindent. Van, akit gyakrabban fog el ez a kísértés, van, akit ritkábban, de mind élünk vele. Csakhogy kár a másikat hibáztatni. Ellentmondásosnak tűnhet, de ettől csak rosszabb lesz.
Szóval, ha azóta már elmúlt a haragod vagy a csalódottságod, amit akkor éreztél, én azt javaslom, hogy gondold át újra, mi történt. Mert megkönnyebbülés kimondani, hogy igen, ebben meg abban a dologban én is hibáztam. Ezzel már tudsz kezdeni valamit. És csak ezzel, mert amiben a partnered hibázott, az rá tartozik. Elmondhatod neki, de kijavítani nem tudod helyette.
Amúgy is etikátlan lenne. És akkor milyen alapon várnád el, hogy ő megértő legyen veled, ha te magaddal és vele szemben is kényszert alkalmaztál? Mert egy dolog megérteni valamit - és egy másik dolog együtt is érteni vele. Te megértetted, hogy neki furcsa a te introverziód, ebben tényleg teljesen megértő voltál. De ettől még nem kellett volna "lenyelned", hogy nem hagy ezzel békén.
vargabikácska 2015.08.16 01:13:46
Úgy tűnhet, hogy amikor "lenyeled" a véleményed, azt együttérzésből teszed - pedig mégis mit árthat neki a véleményed? Persze rosszul eshet neki - ha magára veszi. De akinek nem inge... Szóval az a helyzet, hogy ez nem empátia, inkább csak gyávaság. Talán megszoktad, hogy nem szabad, hogy véleményed legyen... nem tudom, nekem sajnos még így felnőttként is leszedik érte itthon a fejem, és csak így felnőttként vettem észre, hogy ez micsoda téboly... De ha magyarázkodás helyett mondjuk azt mondod neki, amikor a szomorúságoddal nyüstöl, hogy "szállj már le rólam, tök jól vagyok, és az agyamra megy, hogy nem hiszed el" - én úgy saccolom, hogy abból értett volna.
Ha mégsem, akkor meg nem kell erőltetni ezt az ismeretséget. Mert miért kéne neked úgy csinálni, ahogy azok "az izgágább extrovertált egyedek", ha nem érzel erre vágyat, ha ez nem szívből jövő késztetés? Sajnos úgy tűnik, hogy eszközként használtad őt fel arra, hogy jobb színben tűnj fel magad előtt - mármint hogy te is képes vagy arra, amire ezek az extrovertáltak. Minek jó az, ha tudod, hogy képes vagy rá, ha úgysem fogod ezt a képességed használni, mert egyszerűen nem élvezed használni? Én is valami hasonlót csináltam, és egy jó darabig észre se vettem...
Persze egy másik módon ő is kihasznált téged. Mégegyszer: én nem azt akarom mondani, hogy te voltál a hibás és most szégyeld magad mélységesen. Csak azt, hogy ez volt a te részed. És ha te is így látod, akkor most, hogy már tudod, megnyugodhatsz, mert csak abban hibáztál, hogy magadra kényszerítettél dolgokat.
És ehelyett mostmár megpróbálhatod egyszerűen csak a saját életedet élni a tanult kényszerek nélkül - nyugodtan, boldogan. Tenni, amit szeretnél. Mert nem vagy defektes. Ez már ebből a szövegből is világosan kiderül. Fölösleges azon erőlködnöd, hogy kijavítsd magad. Azt hiszem, az amcsi filmekben így értik, hogy "az légy, aki vagy". Te legyél, kényszerek nélkül. Téged ha elronthat valami, hát éppenséggel pont az ronthat el, hogy kényszeresen másmilyen akarsz lenni, mintha javításra szorulnál. Próbáld meg elfelejteni ezt és tényleg csak arra fókuszálni, ami boldoggá tesz.
Jól tettük-e vagy sem, hogy ennyit foglalkoztunk extrovertált ismerősünkkel, azt nem tudom. De azt hiszem, elég tanulságos volt ahhoz, hogy elfogadjuk, hogy mi kicsit mások vagyunk, mint ők. És ha mantrázzuk pár hónapig a tanulságainkat, akkor talán még értelmet is nyer majd ez az egész egy napon.
felhasználási feltételek adatvédelmi tájékoztató segítség jogi problémák dsa impresszum médiaajánlat süti beállítások módosítása