Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ács Ferenc

69 bejegyzést írt és 1317 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
"Valójában ez vagy az 1991-es, vagy az 1993-as koncert plakátja, dátum nincs rajta. Igazi lelet. Leszedtek valami esküvős hirdetést, mögötte volt. Láttunk már ilyet, gyűjteni kéne..." - írta a képet beküldő Szabó Pál. S ha csak virtuálisan is, itt az Urbanistán gyűlnek már egy…..
50 millió forint támogatást utalt át idén tavasszal a Ferencvárosi Torna Club-nak a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt, derül ki a céghez a Kimittud közadatigénylő portálon keresztül beküldött közérdekű adatigénylésünkre adott válaszból. A Fradi egészen jól…..
A Szerencsejáték Zrt. augusztusban 250 millió forintot adományozott a Ferencvárosi Torna Clubnak. A Ferencvárosi Torna Club elnöke Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója, az FTC Üllői úti ingatlana pedig nemrégiben ismét állami tulajdonba került: a magyar állam 5…..
Ha volt értelme, hogy, végérvényesen és örökre eltűnjön a közéletből az SZDSZ és mindaz, amit képviselt, akkor az az, hogy kínosnak érezték nemzeti önbecsülésünket. Sőt, nem csak annak érezték, de szinte bűntudatot igyekeztek okozni mindenkiben, akiben csordogált némi…..
A Hatodik Elem Szarból várat 2012.04.19 00:00:00
Budapest XII. kerületének, a Hegyvidéknek büszkesége, a nemrég beindított kampánnyal agyon hypeolt kutyaürülék mentesítő akció.Dicséretes, hogy egy fővárosi kerület kutyabarátnak tekinti magát. A parkokban elhelyezett "Kutyával belépni tilos" táblák helyett…..
A teoretikus "Ugyan mit veszítettünk a Malév csődjével, amikor itt vannak helyettük a jófajta fapados járatok, amik még olcsóbbak is?" kérdésre érkezett meg a válasz. Tamás levele nyomán a Homár megdöbbenve tapasztalta, hogy tényleg létezik ilyen, itt Európában, hogy fizető…..
Szerda este tíz tájban szusszantam egy nagyot, végre elkészült egy oknyomozó dokumentumfilm az m1-nek arról, amit eddig is tudtunk, létezik egy kockás füzet, amiért vagy tíz éve nem adott egymillió forintot a Nemzeti Sport Karesznak. A Becsengetünk és elfutunk dokumentumfilm-sorozat…..
Ács Ferenc 2012.04.13 17:25:22
Nívó BKV vagy debreceni stadion? 2012.02.22 16:04:18
Ha azt a kérdést teszem fel, hogy melyik a fontosabb, a szétlopott BKV rendbetétele vagy a debreceni stadion, szerintem sokféle választ fogok kapni, attól függően, hogy vidéken vagy a fővárosban él a válaszadó. Maguk a szocialisták sem értettek ebben egyet, mert míg a fővárosi…..
Ács Ferenc 2012.02.23 13:00:39
@SiD13: Azért, te idióta, mert az MLSZ szabályzatába ütközik az eredmények pénzzel történő befolyásolása, azon túl, hogy a legpofátlanabb csalás. Az a szerencséje a bundás kondásoknak, hogy már elévült. De ennyi erkölcsi alapjuk van bármit is követelni.
Ács Ferenc 2012.02.23 13:03:16
@SiD13: Ott vannak a kihasználatlan luxusberuházások a nagy faluban, konganak az ürességtől, minek nektek még egy? Vonjanak el még több pénzt felesleges hülyeségekre, azoktól, akik sokkal több adót fizetnek, mint ti? Vastag a bőr az arcodon...
Semmi értelme két-háromezer kondásnak építeni 12 milliárdos luxusstadiont. Pénz az ablakba.
Rossz kabalák voltunk Miskolcon, pedig rengeteget utaztunk az év meccsére, hogy lássuk, miként úszik örömmámorban a város. A Diósgyőrnek ehhez a szebb napokat látott, de sosem lebecsülhető Fradit kellett volna megvernie. Amit viszont a két tábor összeszurkolt, arra nincsen szó,…..
Ács Ferenc 2011.11.30 08:20:58
@pyrogate: De a tévékamerába, egy volt csapatkapitány? De persze fradista, mit várhatunk tőle. Mondom, ez a fagyizmus esszenciája.
Ács Ferenc 2012.01.07 14:24:11
@seahawks: Hát akkor elég ostoba vagy, különösen szégyen, hogy testnevelés-tanárként vagy ennyire az. Az nb1-es csapatok bármelyik meccsére nyugodtan kivihetnéd a gyerekeket, semmi bajuk nem lesz, sőt, a nagyobb múltú csapatoknál gyerek/nyugdíjas terasz is van. Dehát könnyebb beszopni a médiahisztit és szajkózni a hülyeségeket.
Ács Ferenc 2012.01.07 14:26:16
@Imiface: Csak az utolsó mondatoddal értek egyet. És azért Sir Alexhoz csak ne hasonlítsuk már ezt az irritáló, vérprimitív zöld majmot, ha kérehetem, már semmilyen vonatkozásban sem.
A Briósgyőr egy felfújt médialufi.
Boldog új évet kívánok mindenkinek! Én is szeretném megosztani történetemet okulás képen másoknak azért,hogy ha külföldön vállalnak munkát akkor azt jól gondolják meg milyen messze mennek. 13.000 kilométerre mentem dolgozni,bajba kerültem 24 társammal együtt. Bajba…..
Nagyon izgalmas kérdést vetett fel, egy napokban megjelent írás: miért nincsenek Budán sétálóutcák? Míg Pesten egyre-másra alakítják ki a forgalomcsökkentett övezeteket, a Duna jobb partján - egy-két kivételtől eltekintve (Lövőház utca, Sirály utca) - nem nagyon…..
Tibor nekiállt az őt bosszantó dolgokat lefotózni és egész levélcunamit küldött ránk, úgyhogy egészen biztosan fogtok még egy pár posztjával találkozni itt a közeljövőben is. Ezúttal a diplomata rendszámmal visszaélők témájával foglalkozik, itt a blogon sem először kerül…..
hogyvolt Aranypart - 1x14 2011.09.14 06:27:00
A mi kedvünkért a Balaton partján berendezett bolondokházában tegnap nem nagyon történt semmi, Niki sem dugott senkivel véletlenségből, Csonti határozott személyisége sem jött elő a fontos döntéseknél mert nem nagyon voltak olyanok. 95D-nek rettentő hasi fájdalmai vannak, orvos…..
hogyvolt Aranypart - 1x13 2011.09.13 07:19:00
Újabb hét kezdődik az Aranypart lakóinak életében, illetve a mienkben, mert a műsorban máshogy peregnek az idő telehányt homokszemei. Levi kócosan ébred és halálra vált arccal konstatálja, hogy az a rohadt eső egyre csak esik, a többiek még csak konstatálni sem hajlandók, mert…..
hogyvolt Aranypart - 1x04 2011.08.26 06:16:00
Tegnap Melli a forgatókönyvnek megfelelően bemártotta Levi és Beki románcát Szaránál, aki Levi otthonfelejtett csaja, és csak a 76-os méretű fekete női cipőre hajazó műanyag telefonkészülék…..
Ács Ferenc 2011.08.26 10:32:29
@méregzsák: Nyúlpörkölt recept
A nyúlhúst felkockázzuk és leforrázzuk. Utána hideg vízben lemossuk és jól lecsöpögtetjük. A megpucolt vöröshagymát lereszeljük, valamint a zöldpaprikát és a paradicsomot cikkekre vágjuk. A hagymát a zsíron megpirítjuk, majd hozzáadjuk a húst, megsózzuk és fedővel lefedve, lassú tűzön pároljuk. Közben kevés vizet öntünk hozzá. Amikor a hús már félig megpuhult, hozzáadjuk a zöldpaprikát és a paradicsomot, ezután készre pároljuk.
Tálalása: a nyúlpörköltet előmelegített tálba rakjuk és sós burgonyát tálalunk hozzá köretként.
hogyvolt Aranypart - 1x03 2011.08.25 06:48:00
A tegnapi dráma utóéletével folytatjuk a siófoki állatkert nyílt napját, Pókmajom ugye távozott, mert nem szegény, mint a többiek, így nem is dolgozik. Szegény Korvettádám (aki szerint…..
Kaptam egy sajtómeghívót egy konferenciára, ahova ugyan nem megyek el, viszont volt egy érdekes videó mellékelve hozzá. Nem vagyok egy útépítési szakember, lehet hogy nincs benne semmi új, de nekem mégis az volt. Persze egy csomó kérdést felvetődik a géppel kapcsolatban…..
A szombaton rajtoló sanghaji vizes-vb a Kemény-éra 16. nagy világversenye lesz a magyar vízilabda-válogatott életében. Az elmúlt másfél évtizedbe négy világbajnoki, három olimpiai és két Európa-bajnoki döntő is belefért – volt miből szemezgetni tehát, amikor…..
„Nem olyan játékos vagyok, akinek az a célja, hogy kétmillió euró fölött keressen. Én spanyol vagy olasz csapatban játszanék szívesen, csak azért nem mennék el Törökországba, hogy ne legyenek anyagi gondjaim.” (Dzsudzsák 2010-ben, via Markoferko)   Nem is ment…..
 Ha nem is olyan régi, mint a Logodi utcai lelet, azért mindenképp kortörténeti emlék. az ifjabbaknak meg kifejezetten történelem, amit Kovács Dani, a hg.hu főszerkesztője lőtt és küldött. Nagyon köszönöm! Helló Dávid, biztosan te is hallottad, láttad már, hogy…..
Ács Ferenc 2011.04.13 19:55:15
A siker záloga az alacsonyra tett várakozás - jegyezte meg valaki egyszer igen találóan. Sajnos ennek pontosan az ellenkezőjét látom a magyar fociban. A forgatókönyv mindig ugyanaz: ahogy egy picit is jobban játszunk, azonnal elkezdünk fújni egy reménynek nevezett hatalmas…..
 Március 23-a 2007 óta a lengyel-magyar barátság hivatalos napja. Roman Kowalski budapesti lengyelországi nagykövete a fővédnöke a március 26-i Újpest FC-Górnik Zabrze barátságos labdarúgó mérkőzésnek. Alább a magyar csapat hivatalos sajtóközleményét…..
Ács Ferenc 2011.03.21 23:22:59