Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Bölcs Bagoly

0 bejegyzést írt és 59 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Molnár F. Árpád (politikai üldözött oknyomozó, tényfeltáró, Echelon-tanú) Egypártrendszer, Globalizáció: A vörös terroristát, Vlagyimir Putyint, mert az az Emberiség ellensége, a hibbant és Veéreskezű Time magazin az év…..
Rágalmazás miatt perelték be a volt miniszterelnököt és tanácsadóját. A bíróság bűncselekmény hiányéban megszüntette a Goj Motorosok Egyesülete feljelentése nyomán Gyurcsány Ferenc és Gréczy Zsolt ellen nagy nyilvánosság előtt és jelentős érdeksérelmet okozó…..
A minap azt álmodtam, hogy Schmuck Andor és Torgyán papa után Gyurcsány Ferenc is megjelenik a Hal a tortánban, mint  politikában csődöt mondott, ám a nagy visszatérésben reménykedő celeb. Vendégei között megtalálható valamennyi támogatója (felesége és édesanyja),…..
Az utóbbi idő rendőrbűnözése jól jött az összes pártnak. A kormány azért örülhet, mert így a rendőrségről nem az októberi események jutnak elsőként eszünkbe, mert ezekből kinézi bárki, hogy önként verik laposra a tömeget, nem kell ehhez felsőbb utasítás, sőt. Az…..
Príma szórakozás a hírek figyelése közben a Gyurcsány-blog legfrissebb bejegyzésének kommentjeit olvasgatni. (Ez a poszt három napos, még nem a lemondásról szól persze, de a Tábor ide írja be, ami a szívét nyomja.) Az igazi kemény mag most próbálja kollektíve feldolgozni, hogy…..
 Negyven évvel ezelőtt, egy tragikus repülőgépbalesetben vesztette életét az első ember, aki kijutott a világűrbe, és a Vosztok-1-es fedélzetén orbitális pályára állva megkerülte a Földet. Halálának körülményei máig tisztázatlanok, az ügyet akkor "Szigorúan…..
Most épp 12 pontban foglalta össze Gyurcsány Ferenc a jövő gazdaságpolitikáját. A pénzügyi válság kellős közepén nem éppen a szép jövőről szól az új csomag, lássuk hát, min van okunk örvendezni és min kell keseregni újfent!           Mi…..
Figyelem! A mai nap munkanap! Minden sztahanovkodás nélkül is dolgozni kell szerény kis Magyarországon. Ne feledjék, ennek megfelelően parkolódíjakat is felszámolnak, annak ellenére hogy... A köztársasági paródia továbbiakban szombati kiadással folytatódik. Gyurcsány Ferenc…..
Nagy botrányt kavart Kövér László kijelentése Gyurcsány letartóztatásáról. Több főleg baloldali érzelmű ember is partizánakciót indított hol facebook csoportokban hol nyílt felhívásokban hol blogbejegyzésekben. Én most mégis csak két momentumot emelnék ki ezekből.  …..
Bölcs Bagoly 2011.03.02 15:00:37
A jelenlegi hitelválság, korábbi becenevei után – másodrendű jelzáloghitel válság, banki stresszhelyzet – szép lassan eléri végső állomását, a gazdasági recessziót. Mindeközben a bankokhoz hasonlóan Gyurcsány is menekül a legrosszabb elől a végső hitelezői…..
KÉRLEK SZÉPEN, HOGY NYOMTASD KI VAGY OLVASD FEL NYUGDÍJAS SZÜLEIDNEK!     Szerintem meg van bolondulva a politikai „elit” mert nem jött be a privatizáció utáni gazdasági felemelkedés és az általános jólét, így nem tud mit…..
... mától én vagyok. Gondoltam, ha Camara századosnak szabad, akkor én is választok gyorsan egy dél-amerikai országot, amíg van miből.Azok kedvéért, akik azt se tudják hol van:Az első intézkedéseim között szerepel az örök élet és az ingyen sör bevezetése, valamint kokain…..
20 éves a FIDESZ. Szép kis kor, lassan két éve már felnőttne számít... már persze jogi értelemben, az alapokat, hogy megvan-e a társadalmi normák megfelelő ismerete inkább ne firtassuk. Elnézegetem Orbán Viktor szakállas képeit, a jelmondatokat: "Olyan országban akarunk…..
Tisztelt Gyurcsány úr! Akit már veretek meg az utcán valaha, tudja, milyen érzés amikor bosszút akar állni. Amikor ez először történt meg velem a 20-as éveim elején, hónapokig terveztem a revansot.  Pont olyan ostobán viselkedtem mint Ön. A haveroknak felé…..
Kambodzsáról két dolgot szoktak tudni az emberek. Az első, hogy itt már a középkorban (802-1431) olyan birodalmat építettek a khmerek, aminek a fővárosa egy millió embernek adott otthont és képes volt felépíteni a Föld mai napig legnagyobb vallási célú épületét, Angkor Vatot.…..
A Kapcsolat.hu oldal ma nem elérhető ezért csak ide tudom megírni nektek a fejleményeket. Elindult a választási hazugságkampány. Sok gondolkodás előzte meg ezt. Attilával egyeztetnünk kellett a stratégiát. Azon gondolkoztunk, ki legyen a kampány célközönsége. Először színes,…..
Egy marabu a Schönbrunni Állatkert idei első újszülöttje, Újév napján bújt ki a tojásból. A látogatók még nem láthatják a kicsit, amelyről egyelőre nem tudni, hogy hím vagy tojó. A madarat a szülők közösen gondozzák, előre megemésztett, felöklendezett hal-, madárfióka-…..
118 éve (1892) született Rákosi Mátyás.A zsidó származású Rosenfeld Mátyás Adán született, majd Szegeden érettségizett immáron Rákosi néven. Bécsben, Hamburgban és Londonban tanult; az első világháborúban hadifogságba esett, ám megszökött. Hazatérése után egyik…..
Gyurcsány is érintett az olajügyben a Fidesz szerint. Most éppen Demeteren volt a sor, hogy bejelentse ezt a komoly hírt, amit kormányellenes rétegekben már egy ideje tényként kezelnek. Alig két másodperces agymozgás kell a hírérték helyre tételéhez: ha Demeter valóban tud…..
Bölcs Bagoly 2010.08.15 15:26:37
  Nagy rajongói vagyunk a stand-up comedynek. Azt is örömmel konstatáljuk: szinte havonta tűnnek fel újabbnál újabb tehetségek, hogy gyógyírt találjanak a posztmikroszkópszínpadi traumában szenvedő nagyérdemű rekeszizmaira. Íme a legújabb tehetség. Első fellépését…..
Bölcs Bagoly 2010.03.04 14:46:54
494 éve (1515) halt meg Albuquerque.Alfonso de Albuquerque 1453-ban született Alhandraban, Lisszabonhoz közel.  V. Alfonz király udvarában nevelkedett, majd hadi szolgálatba lépett, ott volt Tanger elfoglalásánál is. Nagy Emánuel király Vasco da Gama második útja után,…..
A Jobbik Magyarországért Mozgalom három alapítója - Kovács Dávid, Nagy Ervin és Fári Márton - lemondott a Jobbikban betöltött funkcióiról arra hivatkozással, hogy zsákutcának tartják a Magyar Gárda megalakítását. Közleményük szerint "a Jobbik vezetői nem rendelkeznek,…..
Bölcs Bagoly 2009.12.31 11:49:34
Az alábbiakban az 1989-90-es tiszabői választásokról következik egy érdekes összegzés. Noha a történet elég régi, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy nem eléggé... Tiszabő egy kétezres falu több, mint fele cigány. Ennek oka, hogy a kuláktalanítás miatt jelentősen…..
Bölcs Bagoly 2009.11.27 19:33:09
Bölcs Bagoly 2009.12.29 14:42:43