Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lavinia Pinkerton

0 bejegyzést írt és 751 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Érdekesség közeledik,  ugyanis egy elsőfilmes rendező, Bagota Béla skandináv típusú thrillert forgat. Személy szerint az ötlet tetszik, el tudok képzelni kint a havasokban egy nyomasztó, hófehér ködbe bújtatott kemény filmet, azzal a bizonyos szűkszavú, kissé bús és komor temperamentummal. Mivel a…..
Tegnapról mára kiderült, hogy nem Soros áll a migráció, Brüsszel, a magyar ellenzék, a civilszervezetek, úgy általában minden, ami nem fideszes (plusz a metafizikai Rossz mint olyan) mögött. Pedig, haj, ez volt a Fidesz alapvetése az utóbbi két évben. Pontosabban nem alapvetése volt, hanem --…..
Lavinia Pinkerton 2018.02.28 11:33:15
@Mr Elios:

Sokmilliárdos hűtlen kezelés, rémhírterjesztés, uszítás.

De ők a törvényes hatalom, és ez Magyarország,
úgyhogy hívjuk csak hecckampánynak, kamuzásnak meg zseniális Orbán húzásnak.
Lavinia Pinkerton 2018.02.28 11:44:18
@HaFr: A fidesz azért tehet meg bármi disznóságot ebben az országban, mert az ellenzéket sosem legitimálja a szavazó.
Illegitim Gyurcsány meg el kell tűnni ennek az ellenzéknek, meg a többi okosság, amit ebben az idióta országban mondogatnak, vezetett oda, hogy az ellenzék ereje nulla, és egypártrendszerré sikerült tenni egy bűnöző horda tatárdúlását.

Sohasem érti meg egyetlen magyar idióta sem, hogy egyetlen cigánybűnöző hordája nem legitimebb, mint egyetlen cigánybűnöző hordája .
Egy felcsúti maffia, aminek kétmillió tagja van, az egy soktagú szervezett bűnözés, amiben mindenki elkövető.

És aki ez ellen van, az nem illegitim, hanem tisztességes ember, tisztességes itélettel.
Az itélethez joga van, mert bűnözőket elitélni nem jogtalanság, tehát az itélete legitim.
Lavinia Pinkerton 2018.02.28 12:44:48
@Frady Endre:

Ezeknek gépesített emlékezete van. Rajta vagy a listán, ami sípolva villog, ha megjelensz.
A címet azért nem kell kihívásnak venni, mert nincs az az élőlény, amit szánt szándékkal ne lehetne jobb létre szenderíteni. Lehet, hogy a legenda szerint a csótány túléli az atomrobbanást is, de neki is van gyenge pontja, egy erőteljes fejbe kólintás a cipőtalppal például megteszi. Hogy szavamat ne…..
Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt olyat tett az MSZP-kongresszuson elmondott beszédében, mint azelőtt egy ellenzéki politikus sem a 2009-es Orbán óta: narratívát kezdett felvázolni. Jobb később, mint soha. Karácsony szociális demokráciáról, a "nagytőke" visszaszorításáról, egyenlőségről…..
A történelem menetét, nemzetek és birodalmak felemelkedését és eltűnését hosszabb távon egyetlen tényező dönti el: a technológiai fejlettségük. Az ezt lehetővé tevő közösségi tanulás, mozgósítóerő és forráshatékonyság pedig meghatározza, hogy kié lesz a domináns technológia: szinte kivétel nélkül az…..
Lavinia Pinkerton 2018.02.10 19:14:34
@John Nethem:
Az individualista ember, gondolom, magyarországon azt jelenti, hogy nincsenek társadalmi elköteleződései.
Ha szeretne, de nincsenek, az már magában depresszió.
Ha nem kezelik az azért is lehet, mert Magyarországon a mentális betegség felfedése azonnali elbocsájtással jár, esetleg a család is kitaszítja magából a beteget.
Dugnák intézetbe, zárnák kamrába.

Nem annyira a túlzott városiasodás az oka a magyar individualistaságnak, sem az öngyilkosságoknak,
mivel
nincs magyar túlzott városiasodás.
A magyar 80 %-ban még mindig vidéki.
A többség, ugyebár.
A vidékiek többsége pedig keményen tartja magát.
Nem nőtt a nagyvárosi népesség.
Egy jottányit sem.
Úgyhogy Kopp Mária csak a félremagyarázásban erős, a tények nem nagyon zavarják.
Lavinia Pinkerton 2018.02.10 19:18:32
@John Nethem: Akkor a magyar férfiak kétszer akkora öngyilkossági rátája azért van, mert többet kellene foglalkozniuk a munkahelyükkel, mint a családjukkal ?

A japán nők meg a magánytól lesznek öngyilkosok, vagy attól, hogy nem halad a karrierjük ?

Kérdések mindig akadnak. Nem lehet egy lyukon át nézni a dolgok metszetét és rálátni az egyetlen magyarázatra.
Lavinia Pinkerton 2018.02.12 16:54:42
@David Bowman: Építettek autópályát is magánbefektetők, még az elején.
Fizetősre tervezték őket még a kilencvenes években, csak aztán itthagyták őket.
Közel 350.000 ember szeretne külföldről szavazni úgy, hogy nincs egyáltalán magyarországi lakcímük. Ezen emberek többsége SOHA nem élt Magyarországon, fogalma sincs, hogy milyen itt az élet valójában. Csak és kizárólag a sajtóból értesülnek az itteni helyzetről. A kampány információiból csak az jut…..
Lavinia Pinkerton 2018.02.11 20:05:09
@Tempus.Anh:

Egymillió szavazatot kapott a népszavazáson az, hogy a határontúliak kapjanak állampolgárságot.
Ennyien akarják.
Még a máskor fegyelmezetten együtt szavazó 3 milliós fidesztömb fele se ment el, hogy megkapják az állampolgárságot.

Ezt egyedül a választási csalásért osztotta nekik Orbán, és azóta helyettük szavaz.
Lavinia Pinkerton 2018.02.11 20:40:35
@Ad Dio: A kintiek már akkor is 100 %-ban fideszesek voltak.
Azért mondta a fidesz minisztere, hogy ha megszavazzák a kettősállampolgárságot, 20 évre bebetonozzák a hatalomba a fideszt.
"Veszte", viszonylag persze, mert a győzelméhez nem nagyon fűzhető kétség, de mint tudjuk, győzelem legalább háromféle van: relatív többség (amikor egy párt a legtöbb mandátumot szerzi, de nem szerez többséget a parlamentben, tehát nem tud egyedül kormányt alakítani), egyszerű többség (amikor…..
Lavinia Pinkerton 2018.02.10 09:34:12
@neoteny: Természetesen nincs drogprevencióra igény a magyar társadalomban.
Egyesek termeszteni, mások árulni, megint mások fogyasztani akarnák, de megelőzni csak nagyon kevesen.

A magyar államban van igény a drogprevencióra, és a rehabilitációra is,
mivel ha terjedésnek indul a drogfelhasználás, akkor minden hátránya az államot sújtja.
Mivel betiltotta az állam a drogot, ezért a termesztés, az árusítás, a csempészet mind adómentes jövedelmeket jelentene - amit bűnözésnek nevezünk -,
a drogosok szerhasználata szintén a bűnözést erősítené, és az egészségügyben jelentkezne a sok betépett előbb-utóbb,
amikor mégis elkapja őket az állam, akkor meg a börtönökben foglalják a helyet, ami szintén sokba kerül.
Ha szabadon vannak, azt se akarja az állam, de a börtönökben is csak bajnak vannak, hiszen ártatlan polgárok,
úgyhogy az államnak megelőzni a drogfogyasztást és kezelni a rászokottakat, a lehető legolcsóbb megoldás, ha már betiltotta a drogot.
Lavinia Pinkerton 2018.02.10 09:40:20
@neoteny: Hogy kik állnak készen az adakozásra, vagy segítségre...
Mindegy. A magyar állam gyűlöli a civil kezdeményezéseket, és előbb-utóbb levadássza őket is.
Csak állami drogprevencióban és rehabilitációban dolgozhatnak segítők anélkül, hogy az állam vegzálná őket.
Lavinia Pinkerton 2018.02.10 10:54:15
@neoteny: Úgy látom, nincs vita köztünk, de hogy az állam mit választ és mit tilt be, az nem itt fog eldőlni, hanem egy Orbán nevű felcsúti sudribunkó kopaszkás fejében.
Olvasom Békés Márton tanulmányát a Mandineren, amely -- jellemzően franciás-esztétizáló neomarxista szerzőkre támaszkodva -- elevenít fel bizonyos ismert gondolatokat, amelyekkel arra jut, hogy a kapitalizmusnak nincsen alternatívája a társadalmak szervezésében. Remélem, Békésnek a Mandineren a…..
Abból az antropológiai tényből, hogy sokan vagyunk véges élettel, akikből semmilyen eszközzel nem lehet zárt kollektívumot faragni -- vagy szó szerint legföljebb tömegsírban --, egyenesen következik a versengés. Ez feltehetően akkor is így lenne, ha nem élnénk a szűkösség körülményei között, mert…..
Lavinia Pinkerton 2018.02.06 15:51:53
@neoteny:
Nem fantázia. Értő olvasás. Megmutatom...

Megírták, hogy tudnak ilyen alakulatokról, és tudnak a fegyverzetekről.
Valószinű, hogy a fegyverzetek és az alakulatok sora nem teljes, mivel a közleményben csak elnagyoltan, nem tétel szerint sorolták fel őket.
Nagyon valószínű, hogy nem kevesebbet nagyítottak föl, hanem többről van szó, csak igyekeztek nem sokat említeni, nehogy ijesztő legyen.
Egy olyan lapban írják, amelyik esetleg ilyen fickók olvasmánya.
Megnyugtatólag megírták, hogy egyet se csuktak le, ahogy azt is megírták, hogy a rendőrgyilkos jó egészségben van, nehogy valaki aggódjon érte.

Ez mind nagyon úgy fest, mint egy rettegő kormány, amelyik nem mer odacsapni ezeknek a fegyveres szervezeteknek...
Lavinia Pinkerton 2018.02.06 15:53:37
@neoteny: Más országokban a rendőrgyilkosokat nem istápolják, hanem helyben agyonlövik a tűzharc során.
Ez például riasztó hatású, ha valaki az erőszakmonopóliumot akarná ledominálni egy magánhadsereggel.
Lavinia Pinkerton 2018.02.07 17:31:00
@ijontichy: A jóhírgyártásnak kell megfelelni.

Jó hír, hogy Orbán nem ír tanulmányokat,
viszont országot értékel minden évben.
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok.

Tusk lehet, hogy tud műholdat fellőni, de Orbán le tudja lövetni azt a műholdat, ha megkéri rá Putyin barátját.
Premodernista jobboldaliként, antipopulista és jelentősen (amennyiben csak az Isten és a törvény előtti egyenlőségben hiszek, a politikait pedig csak a kor kényszere miatt fogadom el) antiegalista konzervatívként sokkal közelebb állónak érzem magamhoz a baloldali térfélen játszó politikai szereplők…..
Lavinia Pinkerton 2018.02.06 10:37:55
@Trackers: Nem mondott semmit Sólyom.

Ha tényleg alkotmányjogász lenne és nem fideszpribék, akkor az elmúlt nyolc évben hülyére dolgozta volna magát a sosem látott mennyiségű törvény elemzésével.
Akár egy jogi kultúrát is meghonosíthatott volna az ismertségével.
De Sólyom egy verőlegény mindössze. Akár a Rezsiszilárd.
Lavinia Pinkerton 2018.02.06 10:47:10
@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Mert hogy ki a hiteles és mi a káros,
azt Orbán csürhekommandant mondja meg a sokezres kommenthadseregével és a médiájával, meg az óriásplakátkampányával.
Lavinia Pinkerton 2018.02.07 11:07:24
@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

A fidesz egy titkos szervezet. Párttagjainak, családtagjainak, szponzorainak és ügynökeinek névsora titkosabb, mint az MSZMP volt.
Csak bizalmi alapon lehet belépni. Az apukának, anyukának legalább akkora párttitkárnak kellett lenni az MSZMP-ben, mint Orbán szüleinek.

De annyit azért lehet tudni, hogy 12 év Orbán-kormány alatt egyszer sem tárták föl az ügynökkérdést.
Nyilván ők az ügynökhálózat.
Eszembe se jut védeni a végtelenül kártékony rezsimet, amelynek egyetlen célja van a közoktatással: hogy a mai "elit" szélesgábori-bayeri-némethszilárdi-balogi-gulyásgergelyi-jurákkatai vonulatához méltó, silány, megvehető, biztos, ami biztos, tahó embereket neveljen a magyar gyerekekből. Más…..
Lavinia Pinkerton 2018.02.04 15:21:35
@neoteny:

Zuschlág ügyében is alapítványokhoz került a közpénz, pontosan úgy, ahogy Matolcsi ügyében.
Zuschlág mégis kapott ezért a kis alapítványosdiért 8 év letöltendőt, pedig nem is ő kezdte csinálni, csak a Dajcstomi idejében történteket már - ahogy szokta - nem vizsgálta a bűnügy felderítésekor a rendőrség.
Szóval, ha szerinted az alapítványokba pakolt pénz jogos szerzemény, akkor ez csak abban az esetben igaz, ha a fidesz másképp nem rendeli. Például kampánycélból.
A zuglói testület megoszlása miatt (9 fideszes, 10 baloldali, 1-1-1 jobbikos, LMP-s és civil) Karácsony három éve egyensúlyoz az MSZP és a Fidesz között. Valójában inkább arról van szó, hogy a mérhetetlen támogatású Párbeszéd és Karácsony társelnöke, az alpolgármester Szabó Rebeka éppen annyira…..
Lavinia Pinkerton 2018.02.04 15:13:07
@444: Gondolom, te úgy képzeled, hogy polgármester az lesz egy pártállamban, aki a melósok jelöltje.
Én másképp tudom.
A melósok még azt se választhatják ki, hogy ki legyen a csoportvezetőjük, vagy a büféslány.
A diktatúra már csak olyan, hogy nincs szabad választás.
Hat évig voltam vegetáriánus, és másfél éve ismét eszem húst, ráadásul minden nap. A keresztlányom meg újévi fogadalomból vegán lett, állatvédelmi okokból. Nagyon támogatom a lépését, bár én épp most fejeztem be a vajban sütött baconos omlettemet rukkolával, avokádóval, edami sajttal és mascarpone…..
Lavinia Pinkerton 2018.01.31 11:44:16
@_B_: Sötét barátaid biztos vannak, amilyen lassú a gondolkodásod.
Ha benézel a hűtőbe, szinte minden állati eredetű.
Ha ezt le kéne cserélnie az emberiségnek, kevés lenne a gabona egy ideig, még ha túltermelésnek is látszik manapság.
Ami gabona, hüvelyes, meg befőtt volna, az elég hamar elfogyna, ha mindenki csak azon élne.
Nem lenne miből sütit sütni, mert kellene a kenyérbe a liszt.
Arról nem is beszélve, hogy a jövőbeni vetőmagot nem szabadna megenni.
Úgyhogy pár év beosztás, diéta, jegyrendszer és csak aztán állna vissza az élelmiszer túltermelés olyan szintre, hogy sütizgessünk meg nassolgassunk.

Amúgy sokan a húsevéstől betegek, ahogy a vesebetegek például meg az érrendszeri betegek.
Egyik napról a másikra le lehet mondani zsírról, húsról, tejről, tojásról, ha úgy kívánja az egészség.
A szakácsok majd megtanulnak máshogy főzni, és az élet megy tovább.
Lavinia Pinkerton 2018.01.31 11:58:02
@Garott: Engem pont az allergiák miatt tiltott el az orvos a fehérjéktől.
Semmi bajom se lett a vegán kosztból.
Sütöm továbbra is a húst, és nem gond, hogy én nem eszek belőle.
Simán ment az átállás. Más se halna bele.
Lavinia Pinkerton 2018.01.31 12:03:29
@CyberPunK:
Milyen vegán hűtőd van. Az enyém meg tele sajttal, tojással, joghurttal meg szalámival.
Mivel magam is sok éve intenzív kapcsolatban vagyok dán, norvég és svéd üzletfelekkel, egyúttal pedig más nyugatiakkal is, úgy érzem, elég jól ki tudom tapintani a nemzeti-regionális különbségeket az üzleti kultúrákban (gyakorlatokban). Ez alapján -- ha két-két kulcsszóval akarnék néhányat illetni…..
Lavinia Pinkerton 2018.01.30 16:36:40
@abdul hackeem:

Orbán kezét csókolgató nyuggernénik vidéken, meg az unokáik a főiskolákon, egyetemeken, meg amikor kikerülnek, hogy állást kapjanak...

A vidéki nagyik és unokák meg az előre megírt mondanivalóik.

Szánalmas ország ez. De főleg a vidék egy szardarab.
Lavinia Pinkerton 2018.01.30 16:39:31
@abdul hackeem:

Szinte látom, ahogy várják izgatottan a kis trollok, hogy küldjék már a mondanivalót erre...
A moszkvai elvtársak meg késlekednek, mert lassan lejár a munkaidő.
  A magyar nemzetfejlődés hat-hétezer éve, amelybe itt nagyvonalúan beleszámítom a mai ismereteink szerinti észak-uráli finn-ugor közös kultúra korszakát is, ha valamiről szól, az a népek keveredése és a "magyarság" kultúrájának folyamatos átalakulása, eltérő hatások integrálása, népcsoportok…..
Lavinia Pinkerton 2018.01.11 22:48:57
@neoteny: Szerintem meg az érvelés, a vita, a kétség és a meggyőződés - gondolkodási folyamatok, amik műfajilag egy személyen belül mennek végbe.
Ezekhez az kell az alany munkája is, amivel odafigyel az érvekre, ellenérvekre, próbálja felidézni a szavakat, összevet, kizár, szóval erősen dolgoznia kell egy embernek a maga gondolatán, hogy eljusson valami döntésre egy vitás eset kapcsán.

A propaganda viszont nem igényel gondolkodást, és a tömeg érzelmi azonosulását váltja csak ki.
A tömeg egymással és a fura állítással egy élményt érez, amikor mondogatja.
Nem gondolkodási folyamat, tehát nem jut el a kétségig se, aki belezavar, csak a kívülállóságát bizonyítja.
Olyan, mintha a tamtam-doboló afrikai törzshöz odamész és azt mondod, hogy egy másik földrészen van egy másik hangszer, amin másik muzsika szól, amiről jó, ha tud, mert az szebb.
A törzs nem tud gondolati úton eljutni arra a megállapításra, hogy a tamtam csúnyább, mert a tamtam nekik egy közös élmény, amit te mondasz, az meg csak egy érdektelen belezavarás az élménybe.
Tehát ahhoz, hogy érzékeljék, miről lenne szó, neked egy trombitával, vagy egy hegedűvel legalább egy értékelhető táncdalt le kéne játszanod, hogy a te muzsikádra is tudjanak együtt ugrálni, és utána, de csak utána, bevezethetnéd őket egy olyan világba, ahol többféle zene van, nem csak a tamtam dob.
Lavinia Pinkerton 2018.01.12 00:19:05
@neoteny: ...Kádár meghalt. Nem tudták pótolni. A Szovjetunio felbomlott. Másik megszállót se kaptunk helyettük.
Nem rendszerváltás volt, hanem megszűnt a rendszer.
Hatalmi vákum volt.
A komcsizás, az elvtársazás meg a továrisi haza - küldés igazi gyúnyos ellenpropaganda volt. De kevés.
Hogy mégis megint egypártrendszerben élünk és nagyhatalmakkal cicázik a kormány, hát, nem igazán népszerűtlen.
Egyesek szerint négyötöde van az állampártnak, pártállamnak, mások szerint mindent visz, még a betonaljzatot is.
Most akkor kire hatottak az észérvek ?
Lavinia Pinkerton 2018.01.12 08:25:50
@neoteny: A szovjet felbomlásban is inkább a vezetők elhullási gyakorisága volt a fő ok.
Egy központi hatalmat nehéz úgy fönntartani, ha az utódlási küzdelmek nem végződnek gyorsan és megnyugtatóan.
A demokráciában van erre rendes megszokott menet, de az egypártrendszer esetleg szétesik az utódlási harcokban, mert nincs forgatókönyv.
Főleg, ha évente temetik a nyertest és kezdődik minden előről.
Egy héttel ezelőtt, szilveszter éjszaka a tizenhat éves autista Scott Kologi agyonlőtte a szüleit, a nővérét és a nagyapja élettársát, viszont nem lőtte le az öccsét és a nagyapját. Mi történhetett a New Jersey-i családban, ami kiválthatta az autizmussal élő fiú ölési szándékát? Jelenleg ezt…..
Lavinia Pinkerton 2018.01.08 21:05:08
@csakférfi: A normális ember öl. Különben nem lennének tele a börtönök gyilkosokkal.
Ha minden gyilkosság az őrültség leje lenne, akkor katonákat se tartanánk, mert nem szabadítanánk rá az őrülteket a világra.
A gyilkosság a normálisok sportja, legtöbbször anyagi előnyökért, máskor másért, de nem őrületből ölnek.
Az a legritkább eset, hogy valakin elharapódzik az őrület és ámokfutást kezd a családjában.
Nem zárom ki ezt sem, persze, de nyilván a helyi rendőrök nem erre látnak jeleket, hiszen, ha így látnák, nem 30 évre akarnák normális börtönbe csukni, hanem őrültekházába küldenék a gumiszobába.
Az őrültség ellen szól az is, hogy rendes iskolába járt, amíg megtagadta az iskolába járást.
Őrültek nem járnak iskolába. Azok szanatóriumban üldögélnek benyugtatózva.
De mondom, attól még lehet, hogy rohama volt, de nagyon nem úgy néz ki, ahogy kezelik az ügyét. Normálisok büntetését fogja kapni.
Az autizmus nem lehet akadály, mert az nem őrültség.
Lavinia Pinkerton 2018.01.08 21:10:49
@Nyers Fa:
Halmozottan sérült, fogyatékos tinédzser nem jár normális középiskolába, úgyhogy ez a fiú nem lehet fogyatékos.

A második állításoddal viszont egyetértek, hogy már mindenféle félrehúzódást autizmusnak neveznek, amiből viszont az következik, hogy összekeverik a félrehúzódó alkatokat a fogyatékosokkal.
Ez a fiú lehetett mindkettő, vagy egyik sem.
Talán egy eddig fel nem tárt skizofrén is lehet, mert az is fiatal korban bukkan elő, de a büntetési tétele szerint viszont normális kölyök volt.
Lavinia Pinkerton 2018.01.08 21:20:44
@Jakab.gipsz:

Én ismerek autistaként diagnosztizált felnőttet. Most készül a matematika mesterdiplomája utolsó vizsgájára.
Dolgozni jár, amikor nem tanul.
Nem kap semmilyen rokkantnyugdíjat és soha nem kapott sérült gyerekeknek járó támogatást.

Normálisként kell helytállnia a világban, mert nem támogatják a sérülteknek járó módon.
Tehát normálisként fognak helytállni a kissé fura emberek,
pénzt keresni, megnősülni, férjhezmenni,
legfeljebb te majd ujjal mutogatsz rá, amikor látod az utcán.
Ez marad a te örömöd.
Ha a hét hat napján temetni is látszik a kereszténységet a világ, a vasárnap esti "jezsuita 8-ason", azaz a jezsuita rend (Societas Jesu) Mária utca-Lőrinc pap tér sarkán lévő templomában tartott misén biztosan ennek az ellenkezőjében van részünk. A csordulásig telt templomban a hívek átlagéletkora…..
Eltaknyolt rendszerváltás, eltaknyolt EU-csatlakozás. A mai reality show fényében, ami még mindig csak az első felvonásnál, a nemzeti szocialista néplélek megmutatkozásánál tart és vissza van a második, a nemzeti képességek gyengeségének teljes feltárulkozása egy jelentős gazdasági visszaesés és a…..
Lavinia Pinkerton 2018.01.07 16:44:02
@444: Ahhoz képest, hogy élvezed, elég sok tervezgetést követsz itt el. Nem kellene beszüntetned a gondolkodást ? Orbán alatt semmi értelme a közügyeken gondolkodni, hiszen úgyis Orbán lopása mindennek az alfája és omegája, meg ahogy mondod, a hatalommegtartás.
Ahhoz meg ugye, hogy hogyan csapolják le a mocsarat, a békák kuruttyolására nincs szükség...
Lavinia Pinkerton 2018.01.07 19:34:25
@neoteny:
Hát igen. Semmi olyan szabály nincs, ami Orbánékra is vonatkozna.
Tehát... nincs olyan szabály, amit be kell tartani, csak egyetlen szabály, az ökölszabály.
Aki erősebb, az mondja meg a másiknak, hogy mi hogy lesz.
Az ökölszabály az egyetlen működő és betartott jogrendszer ebben az országban, amelyik visszasüllyedt az őskorba a fideszes okosságaival.
Lavinia Pinkerton 2018.01.08 10:36:18
@444: Az egypártrendszer nem fejlődik sehová.
Pártállam és állampárt egy múltszázadi képződmény.
Abszolút fejlődésképtelen.
Személyi kultusszal megbolondítva egy Csau rémálom, semmi más.
Orbánék a közpénzből felújított kastélyaikban szaporodnak ötösével, ti kósalakiak meg zsidóztok az orrotok alatt.
Néhány tény. Nagyon rövid időtávon is látszik a globális kapitalizmus legfontosabb hatása (lásd az ábrát), amelyhez képest a leggazdagabb 0,1% vagyonnövekedése vagy az offshore-ban parkoltatott pénzek aránya csak populista sallang. Ez a világban megszerzett éves összjövedelem eloszlásának növekvő…..
Lavinia Pinkerton 2018.01.06 14:17:50
@Laikus Érdeklődő:
A politikai nácik mindig gazdasági nácik is.
Hiszen azért gyűlölik a többi embert, mert van valamijük, amire irigyek, és ezért fognak össze egymással, hogy elvegyék, vagy tönkretegyék, ami a másé.
Olyan náci még nem született, amelyik vagyonostul segítené föl a zsidókat a repülőre.
Lavinia Pinkerton 2018.01.06 14:45:18
@444:
Olyanokkal tudtok csak kiegyezni, akik -ság, vagy -ség.

Vagyis kisebb kolóniákkal, akiknek vezetőjük van.

A szabad emberekkel nem tudtok mit kezdeni, mert azok lábbal szavaznak, elhúznak a vérbe, máshol vásárolnak,
meg se hallgatják, ha kiálltok szónokolni, szarnak a fejetekre.
Most már csak az a kérdés, hogy mennyi szabadon járó, nem beszervezett, magára számító ember van, aki utálja a klikkek zsugázását a közpénzekkel,

meg a titkos tárgyalásokon paktáló kisebbségi görényeket.
Lavinia Pinkerton 2018.01.06 14:57:23
@Laikus Érdeklődő:

A marketingesek kifinomultan követik a politikai propagandát.
Amikor az előző elmúltnyolcban mentek a reklámok, mindig visszacsengett belőlük, hogy - mert megérdemled -. Mintha az évtized az egyéni kiválóságért elnyert jutalomról szólna. A győzelemről.

Ebben az elmúltnyolcban itt a felcsutklán alatt az összes reklám azt erőlteti, hogy - mi magyarok -.
Mintha azért kellene ez, meg az az áru, mert ezzel sikerül majd jól beolvadni egy buzi kommunába, ahol az egyformák laknak, egyforma neműek, akik mindent együtt csinálnak.
Hajnal Miklós, Momentum: "Karácsony Gergely egy olyan „koncepciót képvisel, ami a Momentum számára ki van zárva”, (...) nem arról kell beszélni, hogyan fogjanak össze az ellenzéki pártok hanem arról, ami az embereket érdekli. (...) A Momentum jelöltjeinek többsége korábban nem politizált, jellemzően…..
Lavinia Pinkerton 2017.12.21 20:04:35
@Hidvégi Mihály: Nem szokik ez így lenni, szerintem.
A diktátorok 100 évig szoknak élni és a szolganépek nem szoknak fellázadni. Fellógatni se szokták őket.
Most derült ki, hogy a Csau házaspárt is egy belső munka végezte ki. A Fidel család, Mugabe és a Pol-pot rezsim is köszöni jól van.
Orbán már 30 éve sípákol és nem unták meg a pofáját.
A felcsúti banda már az ország minden értékére rátette a ragadós mancsát és ezt sem unták meg.
Akkor mit fognak megunni ?
Lavinia Pinkerton 2018.01.05 20:00:36
@HaFr: A Momentumról most mondták a hírekben, hogy lépnek kifele a vezetői.
Elhagyták a pártot több fontos posztról is, és pont most, választás előtt. Például a kampányfőnök is.
A jobbik által kezdeményezett felvonulás - aminek fő kiváltó oka az ÁSZ Jobbikra kirótt bírsága volt - nem mozgatott meg sok embert (becslések szerint legfeljebb két- vagy háromezren lehettek). Ebből azt gondolná az ember, hogy vagy nem érdekli a magyarokat a demokrácia, vagy azt, hogy az emberek…..
Lavinia Pinkerton 2018.01.05 07:01:03
@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Látom, te egy békemenetelő vagy, aki a nyugat ellen tüntet, mert nyugatra van.
Lavinia Pinkerton 2018.01.05 09:33:08
@stoic79:
Hogy nem függ senkitől az anyagi jólét, az egy elég fura meghatározás.
Például, ha államosítják, akkor máris odalett a függetlensége.
Ha kirúgják az ország összes munkahelyéről, akkor is.
Ha elkobozzák a vagyonát, ahogy egyes szoci politikusoknak a vádemelés helyett, hát akkor is odavan a függetlenség.

Nekem jobban tetszett a poszt meghatározása, hogy ez egy értékrend, nem egy társadalmi pozíció.
Félek, hogy születni kell vele, nem pedig gazdagodással növekszik, mint az önbizalom.
Az Állami Számvevőszék a szóvivője útján büszkén jelenti be, hogy a választásokig már nem fogja ellenőrizni a Fidesz gazdálkodását, miután a legutóbbi ellenőrzésen mindent rendben talált nála -- ellenben az összes ellenzéki pártot megbírságolta. Miután megvette az ország gázellátásának felét,…..
Lavinia Pinkerton 2018.01.04 18:41:47
@neoteny:
Az én álláspontom pedig az, hogy aki az elmúlt 70 évben elkerülte, hogy 14 éves kora után valamit is tanuljon, akár egy szakmát is,
az teljesen kívül élt a világon és nem képes értelmezni.
Az elmúlt 70 év a képzések fontosságáról szólt és a papírokról. Beiskoláztak dolgozókat, parasztokat, boldog-boldogtalant.
14 éves kortól tanulás nélkül élők pedig nem dolgozni, hanem lopni jártak, mert minden munkahely megkövetelte a továbbképzést.
Bár, ha jól meggondolom, a börtönökben is tanítottak szakmát és érettségiztettek.
Szerintem a nemtanulók tolvajok, gyerekanyák és román bevándorlók.
Lavinia Pinkerton 2018.01.04 18:45:54
@444: Hogy elcigányosodtatok, és hogy mindenki elhagyja a földet, annak éppen Orbán bandája az oka.
Ha mindent felvásárolnak, akkor minek maradjon a földön a magyar ?
Kertitörpének a Mészáros uradalomban ?
Lavinia Pinkerton 2018.01.04 20:18:04
@a nemzet fogatlan provokátora:

Nem ragaszkodom a táplálék magyarságához. Nekem jó lesz a külföldi is.
Ti adjátok el a húsotokat, akinek csak tudjátok.
Remélem nem azért akarod rám sózni a húsotokat, mert más már nem enné meg.
A gondolkodástörténet nem filozófiatörténet, a tárgya nem elsősorban egyes alkotók és ezeknek a századokon átívelő diskurzusában megnyilvánuló gondolkodási minták, iskolák, áramlatok értelmezése, előadása és rendszerezése, hanem egy közösség produktumának elemzése. A politikai gondolkodástörténet…..
Lavinia Pinkerton 2018.01.02 07:32:34
@HaFr: Ahogy a szavak felől nézed a posztban a gondolkodástörténetet, arról az jut eszembe, hogy a fidesz 2002 táján elkezdett valami háborús retorikát, amit azóta is művel.
Spionok, árulók, harc, szövetségesek, mozgalom, háború, nincs hova hátrálnunk, sötétben bújkáló ellenforradalmárok, forradalom, körök, összeesküvés meg más szavak.
Nekem, aki a rendszerváltáskor még fiatal voltam, annak a korosztálynak a tagja, amelyik már nem volt kiszes, mert röhejesnek tartott minden mozgalmárkodást,
ez a retorika az orosz filmekből volt csak ismerős,
áporodottan feketefehér, komcsi , visszamaradott ,
és nagyon dedósnak tűnt.
Az ország többi részének, akik úgy látszik tövig megélték a kommunista békeharcot,
ezek a szavak egy visszaút voltak a horthysta-rákosista gondolkodásba, és örömmel tértek oda vissza.
Nem csak az öregek, hanem a horthysta-rákosista nagyszülők fiai, unokái, dédunokái is.
Volt az a 800 ezer párttag állítólag, na azok ötösével szaporodtak azóta, mert nem volt szűkös az ellátmányuk.
Ezek adják a magyar politikai képzetek összességét.
Nem szégyenlik orvosnál, patikában, iskolában, boltban terjeszteni az áporodott szavaikat, sőt.
Amióta meg Orbán ezen a lovon lovagol, azóta mögötte a csontbrigád.
Ezt a múlt századi horthy-komcsi örökséget nevezik magyar gondolkodásnak, pedig azok a magyarok, akik elhagyják az országot, ezt vetik le legelőször.

Mindössze szovjet örökség.
A magyaroknak nincs semmilyen gondolkodásuk.
Lavinia Pinkerton 2018.01.02 07:46:56
@screpes: Nem kell, hogy értelme legyen annak, amit mond. Értelmes beszédre a magyar ember elalszik.

Csak zagyválnia kell a kulcsszavakkal valamit, amit sose hagy abba,
mert az állandóság meg a hülyeség elegye az, ami örömet okoz az állandóan hülyéknek.
Az otthonos akolmeleg a népszerű ebben az országban. Ezt hozza birca.
A barbárság okozta tömeges sokk már az I. világháborúval elérte az emberiséget, a II. világégés a holocaust rettenetén felül csak az ismétlődés pánikját kínálta: hogy a barbarizmus a világ természetes állapotává válik.  A jelen sokkján túl a bolsevizmus továbbélése és terjeszkedése az alapvető…..
Lavinia Pinkerton 2017.12.31 11:08:51
@444:

Ha én német lennék,

gondolkodjál nyomikám...

Nem elmentem volna inkább Németországba nagy pénzt szakajtani, mint itt nézzem a cigány fajtádat, ahogy kilopja a szememet is ?

Looógika apafej.
Akinek bármi külföldi vonatkozása van, és nem fideszes, az mind elment már és nem idegesíti magát a cigánymagyar hülye fejeteken.
Lavinia Pinkerton 2017.12.31 11:22:49
@444: Sátoros cigányok vagytok.
Lavinia Pinkerton 2017.12.31 11:47:34
@444: Melyik faluból szalajsztottak ?
"Orbán Viktor rájött arra, hogy nemcsak nem elég erős a kádárizmus transzcendálásához, de érdemes ezt a tényt a maga javára fordítania, mivel – több alább érintendő okból is úgy tűnik – a kádárizmus bizonyos értelemben maga a jövőnk. Az Orbánt nagy rutinnal lepopulistázó pártadjunktusok ellenben mit…..
Lavinia Pinkerton 2017.12.30 21:18:18
@HaFr: De. Igazad van. Tagja egy teamnek. A mandineresekkel jóbarátja, csak kiválasztották ellenzéknek.
Jól látod, hogy nem érdemei miatt kapja a nyilvánosságot, hanem a brancsba való.
Ha kinyírják a valódi ellenzéket és letiltják a médiából, akkor csinálniuk kellett ilyen ellenzéknek látszó valamit, aminek a legfőbb feladata, hogy szétkúrja a megjelenő ellenzéki reményeket és személyeket.
Több ilyen figura is dolgozik nagy megelégedésére a fidesznek. Tótavé, tgm, jótündér, kettősmérce, hogy csak néhányat mondjak.
Lavinia Pinkerton 2017.12.31 10:57:50
@digipenna:
Mi teszi jobbá a hazádat ?