Regisztráció Blogot indítok
Adatok
tilla77

0 bejegyzést írt és 95 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Félpucér bulák (micsoda meglepetés) nem voltak a tegnapi Voice-ban, pedig a Tv2, pont úgy, mint a nagyok, remek műbalhét rendezett a harmadik élő adás előtt, döbbent énekessel, mentorral, hatalmas szilikoncsöcsöket morzsinkáló szőke táncosnővel. Az adást elnézve persze nem…..
A hetedik élő gálaműsorral folytatódott a kultúrmissziót teljesítő X-Faktor diadalmenete, olyan produkciókkal, amiket a milánói Scala színpadán is bátran be lehetne mutatni, piros kanapéstul, táncosnőstül, mindenestül. Az adás fényét olyan sztárok emelték, mint a popzenét…..
Eddig túl sok mindenre nem lehet büszke a köztévé, már ami az olimpiai közvetítést illeti, amit ha feleolyan lelkesen és odafigyeléssel csinálnának, mint amiben igazán jók, azaz a nem kívánatos személyek kiretusálásában és a rendszer seggének alapos kinyalásában, máris…..
tilla77 2012.08.02 19:36:11
@Esik: akkor tartom, hogy igen jó
tilla77 2012.08.02 19:38:35
@kalap222: erre vették meg a közvetítési jogot, ez a minimum, hogy teljesítik, ezért nem fogok kalapot emelni, mivel EBU adja a jogokat, Magyarországon más csatorna nem is kaphatta volna a jogot. És én is szeretnék mindent élőben látni, de ez az MTV-n nem mindig sikerül. Szal lehet erősködni, de nem sikerül ez mindig úgy. ha pedig valamit elvállalsz akkor add tökéletesen, én pedig ezt vallom.
"A Megasztárban már bizonyított Liptai Claudia, a Tv2 új tehetségkutatójának mégsem ő lesz a háziasszonya. A Voice-ban" - írja a mai Bors a The Voice című műsorról. A Hollandiából importált The Voice-t már negyven ország licenszelte. A műsor címe arra utal, hogy itt valóban…..
Az orvosok azok a munkavállalók, akiknek csak megszületni volt nehéz.Acsarkodik a rezidensszövetség meg már akkor a háziorvosok is lassan. Végezetül meg majd az unatkozó természetgyógyászok meg ezo-hiszterikusok fognak csoportosan átkozni a Kossuth téren? Minek? Az orvosok ne…..
tilla77 2012.03.29 11:36:24
Ennek a cikknek kár volt megszületni. Az orvoslátogatókról csak 1 info, sok lesz belőle. Látogatonként a cégeknek 10 millát be kell perkálni a kasszába, plusz a többi adót hagyjuk, ami még van, ennek köszönhetően tavaly a látogatók száma a 3500ról úgy 1200 ra csökkent, igen adófizető állampolgárokat rúgtak ki, mert így könnyebb. A cégek már senkit nem támogatnak, hogy utazz, vagy kirándulj. Nem, mert nem lehet. Sőt konferenciára sem küld el, se nem ál, se nem igazira. Ha pedig a vizitdíjra belegondolunk, a nyugdíjasok ugyanúgy jártak, mint most, csak akkor vitték a 300 ftot, és nem a 10 tojást.(akkor még annyi volt). nem volt kevesebb a beteg, tapasztalatból tudom. A cikk írója valahol eltévedett, vagyis valahol elakadt, a fejlődés valamely fázisában. A kezdő orvos hogyan kapjon sávos fizetést, ha belegondolsz, 18 évesen elkezded az egyetemet, 30 éves leszel mire szakorvos lehet belőled, de addig csak tanultál, és gyakoroltál...beteganyagod sincs, hacsak valaki nem pottyant oda és hacsak valaki nem hagy rád egy garnitúrát és ezután kezded az életed, mint szakorvos...addig élj 100 ezerből? Ugye ez nem komoly...Azért a gyorsan meggazdagodó orvos még manapság is ritka, de van, és főleg úg ykell tekinteni, mint generációról generációra szálló szakmára. És akkor igen van mindene a gyereknek, mert apa, nagyapa megteremtette, és hagyta, a gyerek tanuljon. De ez nem ugyanaz. Az meg, hogy melyik orvos, hogy tekint betegére, arról nem itt és nem így kell beszélni. Fejőstehén a beteg? Hááát...A cikk írója szerintem olvassa el, amit írt és gondolkodjon el, hogy van-e értelme így vélekedni és utána menjen dolgozni.
Voltál már HIV-teszten? Tudod mi az az ablakperiódus? És azt tudtad, hogy a HIV-pozitívak esetében gyógyszeres kezeléssel 96 százalékkal csökkenthető a fertőzés szexuális úton történő átvitelének esélye? A HIV-fertőzés ma még nem gyógyítható, de a rendelkezésünkre álló gyógyszerekkel az AIDS…..
tilla77 2011.12.15 18:52:42
@csillámpóni: ez baromság, havi 2 millió? a magyar állam nem támogatná, ha így lenne. Az immunrendszer védelme és erősítése a cél.
tilla77 2011.12.19 12:03:47
@csillámpóni:
szakmabeliként elmélyedtem, sőt rákérdeztem máshol is, de valahogy ez így akkor is magas, de a forrásod megadod, lehet, hogy okosabbak leszünk. Szeretem azt, ha valaki többet tud, sőt, tisztelem, de az ilyen hozzászólást nem.
fastfood Pásztorpite 2011.12.04 12:18:00
Minden, magára egy kicsit is adó gasztrónáci elkészítette már úgyhogy nem maradhattam ki a sorból. Célbavettem már rég, de mikor épp eszembejutott valahogy mindig úgy döntöttem hogy majd inkább máskor. Igazi téli kaja, eccerű, a bárány miatt olcsónak viszont nem mondanám.…..
Tegnap friss hír volt, hogy Muri Enikő az X-faktor csillaga musical szerepet kapott a Madách Színházban! Rövid 3 hónap alatt ő a harmadik X-faktoros, akit a musical színházak színpadán láthatunk, így úgy gondoltam végzek egy összesítést, hogy ki és miben látható?! Kezdeném…..
A szombati Fehérvár FC–Dunaújváros NB II-es labdarúgó-mérkőzés 88. percében pályára lépett a fiatal tehetség, Orbán Gáspár. A számára jutó 120 másodperccel ügyesen sáfárkodott, volt egy rövid sprintje, egy jó passza, és közös erővel szerelte az ellenfél…..
tilla77 2011.08.21 22:10:21
Az alábbi történet valós problémát vet fel, mivel jár, ha valaki eladja a lakását, és állandó lakcím nélkül marad. Miközben az alkotmányos jogok nem lakástulajdonhoz vagy állandó lakcímhez kötöttek.Udvozlom.Kulonos helyzetben vagyok.Evek ota kulfoldon dolgozom, es mivel csak…..
tilla77 2011.08.10 22:36:21
@ghck: az állandó lakcím és tb fizetésnek mi köze van egymáshoz? Az állam akkor jelentkezik, ha te igénybeveszel egy szolgáltatást, amiért nem fizetsz. Különben nem. Amúgy meg havi 5900 ft, de ha külföldön dolgozik, akkor ott vonnak tb-re. De neki nincs állandó lakcíme.
tilla77 2011.08.10 22:36:56
@Rejsztág: pedig vannak így páran....
Sziasztok! Fél éves kislányom múlt hét szombaton belázasodott.Az otthon felelhető eszközökkel megpróbáltam csillapítani a lázát. Először hűtőfürdővel próbálkoztam, majd ezután kúppal, de egyik sem segített, egyszerűen nem ment a pici láza 39,5 fok alá. Nagyon meg voltam…..
tilla77 2011.05.02 18:57:01
@adamantium: 39fok, aztán lement és vissza, le és vissza, aztán már nem ment le...nekem nem sikerült meghalni, de az annyi volt, jah és van róla fogalmam, hogy milyen voltam...eüs végzettség, főiskola (tán ragadt rám valami), és másnap nem véletlenül altattak (mély altatás 11 nap, lélegeztető gép, gyakorlatilag a tüdőm nem működött) de már jól vagyok, 5 hét kórház, ebből 2 hét élet-halál, intenzívvel, majd még otthon 3hét rehab, és 1 hónappal később most 81%os vitalkapacitás- szóval elég rossz állapotban voltam és ép tudattal- egy nappal később erre már nem lett volna garancia
tilla77 2011.05.02 21:30:26
@adamantium: Nem volt napszakfüggő, de az első pár napban délután-este le lett húzva, éjszaka jó volt, aztán reggelre fel, aztán már mindegy volt gyakorlatilag lehúzhatatlan volt és mindemellé száraz köhögés és más semmi...de mint tudjuk minden léguti betegség szövődménye a tüdőgyulladás...én csak azt sajnálom, hogy mindenki H1N1ről pofázott, ahelyett, hogy azt mondanák, kezeltesd magad, mert a tüdőgyulladásba tényleg meg lehet halni- sajna fiatalon is...
nekem szerencsém volt...nem kicsi
Három hete, amikor azt bírtam írni, hogy "A mostani helyzet azt vetíti előre, hogy a hármas döntőbe Törvényen kívüli Béla, Szexkiborg Alekosz és Boglyasfejű Éva kerül majd be, Jézusmária Anikó és Giginé Jerzy eddig asszisztálhatott az erős egyéniségek mellett"…..
Praxis Nem adnak orvosi igazolást 2011.04.06 06:00:00
Kedves Praxis olvasók! A segítségeteket szeretném kérni. Elég kellemetlen helyzetbe kerültünk, nem tudom, hogy mi a megoldás az esetünkben, hátha valaki tud valami okosat mondani. Az a helyzet, hogy egy költözés után vagyunk, a város egyik feléből a másikba költöztünk. Ennek…..
tilla77 2011.04.06 15:49:28
@Sadist: Az orvos utólag, visszamenőleg is adhat igazolást, sőt visszamenőleg 6 hónapra táppénzes állományba is veheti a beteget, passziv táppénz esetén 3 nap van erre, és mindez az OEP honlapján fent van.
Szerintem jó lenne utána nézni, mielőtt bárki szidna bárkit, ezt az orvosok sem tudják.
Sziasztok! Sajnos nekem tragikus élményem van az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézettel kapcsolatban. 2010 július15-én ott hunyt el Édesanyám tüdőfibrózisban. Igazából nem sok mindent tudok a kórházról. Háromszor került be, ebből egyszer voltam látogatóban halála…..
tilla77 2011.03.15 15:16:01
Minden kórházban halnak meg betegek. Én is ebben a kórházban feküdtem most február-márciusban. Egy 2 hetes intenzív osztályos kirándulás után, ahol megmentették az életemet. 2 oldali tüdőgyulladás, légzési elégtelenség. A Korányiban 3 hetet voltam, itt tanultam meg ismét mozogni, lélegezni, használni a tüdőmet. Nekem lehet, hogy szerencsém volt, de nem azért, mert szakmabeli vagyok, és nem azért, mert 33 éves. De az igazi történet az intenzív osztályon a Margit kórházban kezdődött, ahol 10 napig altattak, hogy életben tarthassanak, és közben nem lehettek mellettem a hozzátartozók, mert látogatási tilalom volt. De talán jobb is. Utána jöttem rá, mennyien harcoltak azért, hogy tényleg az élet ismét élet legyen. Tudom ezek nagy szavak, de amikor azt hallod, hogy 33 évesen majdnem meghalsz, úgy, hogy tudod most akasztják a hóhért, azért az elgondolkodtatja az embert. De visszatérek a Korányira. 45 ágyas osztályok, kevés nővér, kevés pénz, a nővérek hajtanak, saját szememmel láttam, és nem tesznek különbséget jó vagy rossz állapotú beteg között. A hozzátartozók jöhettek. Délután 3 és este 8 között bármikor. Volt ilyen orvos is, olyan is. Alapvetően a gyógyszer kérdést a pénz határozza meg, állami intézmény lévén mindenből a legolcsóbb, hatóanyag szerint. Nem fényezni akarom őket, de s.zarból várat építeni nem lehet, de ők ezt teszik. 45 beteg, két "nagy" nővér 12 órában, éjszaka 1. Közben esetleg segédnővérek, akik összesen voltak hárman 8 órában, hétvégén volt olyan variáció, hogy 35 betegre 1 nagy és 1 segéd. Hogy mire akarok kitérni, a hozzátartozónak is van felelőssége, a betegnek is vannak jogai, az orvosnak is. Sajnos a tájékoztatás nem mindig lehetséges, én sem kaptam mindig megfelelő tájékoztatást, de ha megkérdezed mi a bajod, elmondják. Alapvetően anno, amikor elkezdtem az egész pályámat 96-ban hasonló helyzetet éltem át. A vicc, azóta 15 év telt el és nem változott az eü helyzete. És itt találkoztam olyannal, hogy 6-nál többen voltak egy kórteremben. Mi az, hogy méltó halál? Joga van mindenkinek a méltó halálhoz, ugyanúgy, ahogy az élethez. A hozzátartozó ennek része lehet, de alapvetően szerintem nem neki kell dönteni erről. A paraván nekem az elszigetelést jelenti valamitől.
Összetett problémák és etikai kérdések, amire remélem nem 15 év múlva látunk változásokat. De építkezni csak abból lehet, amink van. Én mindenesetre köszönöm mindkét kórház dolgozóinak a hozzáállást, mert az én "életem" talán nekik is sikertörténet.
tilla77 2011.03.15 15:44:02
@SusanneF: Sajnos még nem, gyógyulok, rehabilitálódom csúnya szóval itthon, de még kb 3 hét, azaz max áprilisban dolgozhatok, mivel a fizikai erőm is nulla volt, ezért azt is újra kellett építeni. A teljes tüdő regenerálódás pedig akár fél évig is eltarthat, sajna az az a szerv, ami a leglassabban nyeri vissza régi önmagát. A fokozatosság pedig ilyen esetben fontosabb, mint a "hirtelen halál", ha már eddig eljutottam, akkor nem szabad elrontani.
Köszönöm a bíztatást!
Kérdésünkre a TV2 szóvivője nem erősítette meg a Blikk értesülését, miszerint az anyagi oka lenne annak, hogy ősszel megszűntek a BL-meccsekhez kapcsolódó stúdióbeszélgetések. Mint Koltay Tamás elmondta, koncepcióváltás miatt nem készítenek stúdióműsort. Ugyan Vincze…..
Írtam egy rövid összefoglalót a legnagyobb különbségekről a magyar és a svéd rendszer között. Egész biztosan egy csomó minden kimaradt. Nincs olyan, hogy ez a jobb, vagy az a jobb, ezek helyett következzen a lista. Mindenki döntse el maga, érdemes-e, megéri-e a váltás. Nekem…..
Üdv Despota!   Sokszor olvasom a blogodat, amihez gratulálni is szeretnék. Én magam nem keveredtem semmiféle munkajogi vitába, inkább az álláskeresőknek szeretnék 1-2 jó tanáccsal szolgálni.   Cégünknél nemrég bővítést hajtottunk végre, és kerestünk egy fő…..
A svédek meglehetősen sokat tudnak felmutatni tömegközlekedés-fejlesztés területén 2010-ben. Csak pár a fontosabbak közül: villamostenderek és villamosvonal Stockholmban, új villamosszakasz Norrköpingben, új 250 km/h-s sebességre alkalmas vasúti szakaszok. A vasúti…..
tilla77 2011.01.01 20:18:53
Ma reggel a Mammut 2-ben megnyílt Budapest második Starbucks üzlete. 118 négyzetméteren 30 ülőhely várja a mínusz 4 fokból érkező vendégeket.Fél évvel tehát a WestEndes Starbucks megnyitása után máris itt a második, és bármiben le merném fogadni, hogy ezek után rögtön a…..
Embertelen nézettséget produkál az RTL tehetségkutatója, a legutóbbi adást 2,8 millió néző látta, ami nagyon jó adat, ennél jobbat az elmúlt öt évben csak egy Csillag születik adás produkált. Nem csoda tehát, hogy a tévénél úgy döntöttek, addig nyúzzák a rókát, míg…..
A bulvárlapok immár sokadjára állítják határozottan, hogy Lilu vezetheti Stohl Andrással együtt a Való Világ4-et az RTL Klubon. A Blikk szerint Lilut már ki is rakták a Reggeli csapatából, hogy nyugodtan készülhessen a reality november elején kezdődő forgatására. Hogy ez igaz-e…..
tilla77 2010.10.23 20:53:34